"Tisztelt BKV!

Panaszt szeretnék tenni az egyik sofőrjük ellen. Az Andrássy úton haladtam kerékpárral, az Oktogontól a Kodály Körönd felé, a gyalog- és kerékpárút mellett az úttesten, szabályosan. Hátulról közeledett a busz. Közvetlenül mögém érve a sofőr elkezdett türelmetlenül dudálni, aztán előzés közben nemcsak minimális oldaltávolságot hagyott, hanem a busz oldalát is elkezdte rámhúzni, egyértelműen azzal a szándékkal hogy a járdaszegélyhez szorítson. Amikor látta, hogy nem tágítok, és egyenes vonalban haladok tovább, akkor először fékezett (én is, mivel nem volt helyem továbbmenni, de különben is őrültség lett volna egy szabálytalan előzéssel próbálkozni jobbról), ezután élesen balra kormányozta a buszt, ezzel megszüntetve a veszélyeztetést. Nem sokkal később beállt a dugóba. Ezt kihasználva balról előztem, hogy megbeszéljük a dolgot. Ő az ablakon kihajolva, hátra fordulva ordibált velem, és amikor mellé értem, akkora ütést mért a sisakomra, hogy meglódult a fejem. Hangsúlyoznám, hogy ez az ütés menet közben ért, mert az volt a célom hogy eléállok, hogy nehogy esetleg elindulva nekiszorítson a másik sávban haladóknak. Ezzel súlyosan veszélyeztetett engem. A "beszélgetésből" kiderült, hogy nem tud különbséget tenni a kerékpárút és a gyalog- és kerékpárút között, és fogalma sincs a KRESZ 13.§-ának (2) bekezdéséről, aminek értelmében az adott helyen szabályosan használhatom az úttestet. Elmondta még, hogy nemrég vizsgázott, és sértésnek vette, hogy egy "szar biciklis" mondja meg neki a szabályokat. Én 1990-ben vizsgáztam, és idén frissítettem fel az ismereteimet. A történtek alapján azt kell mondanom, hogy jobban ismerem, és jobban tiszteletben is tartom a KRESZ-t, mint ő.
A sofőr egymás után háromszor követte el a közúti veszélyeztetés bűncselekményét: amikor hátulról közvetlen közelről rámdudált (ez alkalmas mások megijesztésére, és így balesetet idézhet elő, ráadásul a KRESZ is tiltja), amikor a járdához próbált szorítani, és amikor menet közben megütött. Nem is kell mondanom, hogy ez utóbbi testi sértés is.

Az incidens 17:10-kor történt, a busz járatszáma 105-ös, a rendszámot sajnos nem írtam fel a helyszínen, emlékeim szerint BPO-735.
A sofőr a korai 20-as éveiben járhat, sötét hajú, "kölökgólya képű", és magas fekvésű éles hangja van (igaz, én csak kiabálni hallottam), Rudolf Péternek van hasonló hangja. Elnézést a szokatlan személyleírásért, de csak így tudom körülírni. Egy esetleges szembesítéskor bármikor felismerem.

Úgy gondolom, hogy ez az ember pszichológiailag alkalmatlan a gépjárművezetésre. Nem tartom szerencsésnek, hogy ilyen emberek is vezethetik a BKV buszait.

Bár a helyszínen higgadtnak éreztem magam, valószínűleg nem voltam teljesen ura a cselekedeteimnek, később jött ki rajtam a feszültség. Ezt a levelet már a józan ítélőképességem teljes tudatában írtam.
Tanúkat nem kerestem a helyszínen, mert közben már továbbhaladt a forgalom, ahhoz meg nem volt cérnám, hogy a következő megállóban keresgéljek az utasok között.
Ezt a levelet a VI. kerületi rendőrkapitányságnak és a Magyar Kerékpárosklubnak is elküldöm.

Üdvözlettel:
(én)
Tel: (1234567)

Az adataimat kérem bizalmasan kezelni."

Fotó: BKV Figyelő

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
rafinator képe

... nem az első ... :-( az

... nem az első ... :-(
az hogyan lehetséges, hogy egy része idegbeteg vadállat??

2
GriN képe

Lehet valaki tök nyugodt,

Lehet valaki tök nyugodt, mikor bemegy melózni, de lehetnek hülye munkatársak, emberek is, akik gondoskodnak róla, hogy ne maradjon olyan nyugodt. A fix melóhelyen, jobb esetben van idő megszokni azt, ha valaki hülye, jelen esetben viszont egy sofőrről beszélgetünk, aki napi 8-10 órában különbnél különb idiótákkal találkozik az utakon.
Szerintem ennyi idő után és úgy, hogy nap mint nap ezt csinálják, igencsak beszűkíthetik az emberek ítélőképességét.
Nekik már az is hülye paraszt, aki csak egy kicsit is belezavar a saját kis megszokott közlekedésükbe.
Amikor már valamit nagyon rutinból csinálsz, akkor érhetnek a legnagyobb meglepetések, amikre nem feltétlenül fogsz jól reagálni.
Emberünkbe biztos szorult némi rossz emlék, vegyítve egy kis gyűlölködéssel és így jött ki belőle.
Mindenesetre nem lett nagyobb gond belőle, ez a lényeg.
Jogos a levélírás.

Life is bettah on 00 wheelz...
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.dnbshare.com/download/GreeMixDnFavsno3.mp3.html

3
rafinator képe

...akkor meg ne tessék

...akkor meg ne tessék volán mögé engedni ha ezt hozza ki belőle. :)
Ha én 10 órája már az irodámban ülnék és bejönne egy munkatársam és nekem nem tetsző dolgot csinál akkor leverem vagy mi? :D

4
GriN képe

Te pl hogy szűrnéd ki az

Te pl hogy szűrnéd ki az ilyen egyéneket még mielött a volánhoz ülhetne?
Mert ezesetben nem hiszem, hogy külön erre szakosodott embereket tartana a bkv, hogy figyeljék az sofőrjeiket munka közben.
Ha bejelentés érkezik, kivizsgálják. De rengeteg olyan eset van, hogy nem jelent senki semmit, senkinek.
Life is bettah on 00 wheelz...
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.dnbshare.com/download/GreeMixDnFavsno3.mp3.html

5
Hemü képe

Én voltam

Én voltam pszichológusnál, amikor a jogosítványomat szereztem, de nem tudom, hogy az a pár perces beszélgetés mennyit ér. Viszont egy 24 órás intenzív szituációs tréning felkészült vezetővel sok mindent ki tud hozni az emberből (úgy tudom). Lehet, hogy itt is ez kéne.

De ehhez egy kicsit vonzóbbá kéne tenni ezt a szakmát, különben nem lesz elég buszvezető.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

6
GriN képe

Van még egy apró

Van még egy apró hátulütője a dolognak, ugyanis teljesen másképpen viselkedik az ember, ha tudja, hogy ott van mellette valaki, aki dönthet a további sorsáról. Ott csak tényleg azok buknának meg, akikben még annyi önkontroll sincs, mint egy marionettbábúban. Bár azok szerintem már a pszichológusnál is sántítani fognak.

Life is bettah on 00 wheelz...
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.dnbshare.com/download/GreeMixDnFavsno3.mp3.html

7
jenessanyi képe

100 korbácsütés, új

100 korbácsütés, új kreszvizsga :)

8
RaptoR képe

Még jó, hogy volt rajtad

Még jó, hogy volt rajtad sisak...

Ahhoz vajon mit szólt volna, ha kikapod az ablakon és megbeszélitek úgy az esetet, hogy aznap már ne tudjon buszt vezetni?

9
Karago képe

Most olvasom, hogy az

Most olvasom, hogy az APEH-nél elhelyezkedni szándékozó ügyintézőknél van valami minimális IQ szint amit meg kell ütniük (no a 91 nem tűnik elérhetetlennek...) és valami stressztűrő-képességet is vizsgálnak náluk.
Ezeknél a potenciális gyilkosoknál meg úgy látszik nem. Pedig nagyon kéne!
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________

10
jenessanyi képe

100 az átlag IQ

100 az átlag IQ Magyarországon, azt tényleg nem nehéz teljesíteni. Ez kb. azt méri hogy embernek lehet-e téged tekinteni, vagy növénynek.

11
lajhár képe

OFF Ne fetisizáljuk az

OFF Ne fetisizáljuk az ikút... lehet valaki teljesen normális, jóérzésü, egészséges ember 90-el is, és megfelelően harmonikus személyiséggel. És lehet valaki totálkáros, kártékony idióta jóval többel.
Amúgy a népesség átlaga definició szerint száz, mert hogy optimalizálni kell a népesség átlagára. Nem tom, a MAWI-t mikor optimalizálták utoljára, de okos pszichológusok aszondják, ma a népesség átlaga már száz felett van (olyan száztíz), számos okból, mindenestre újra rá kéne húzni a Gauss görbére. Sajnos az IQ csak egy számos olyan paramétertből, amelyek bonyolult összefüggései határozzák meg egy ember alkalmasságát. NAGYON OFF Olyan jellegű tesztek mint a Menza klubb cucai, meg az "Ország íkúja" meg még nem is igazi IQ tesztek. Tanulási, algoritmus alkalmazási és logikai gondolkodási képességeket mérnek, márpedig az IQ ennél több. Az ember meg sokkal több, mint az IQ. Csak kis világunkban szeretnénk azt hinni, hogy minden létező dolgot lehet számok, halmazok és grafikonok mágikus világán keresztül értelmezni és minősíteni. Pedig nem. Félreértés ne essék, ezek jó módszerek, ha korlátaik tudatában használjuk őket. Ha viszont mindenhatónak gondoljuk, akkor veszélyesek. OOON,ON.

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

12
mcysh képe

+1 + a zseniális S. J.

13
dezso képe

És azért azt sem árt

És azért azt sem árt leszögezni, hogy az IQ az, amit az IQ-teszt mér. Ez a definíciója, adott esetben (teszttől függően) esetleg csak az intelligencia nagyon szűk szeletéről ad csak információt (mint pl. annak idején a szerződéses katonatisztek IQ-tesztje, amelyikben kb. ötféle feladat volt, mintegy húsz kérdés, vagyis nagyjából négyféle képességet mértek vele, ezek nagyobb része ráadásul matematikai és logikai volt - szerintem most is ez van).

14
Prof.gruppetto.hu képe

OFF tovább... Most

OFF tovább... Most hallottam, hogy az APEH-nél bizonyos munkakörökben nem szabad majd 90-nél alacsonyabb IQ-val rendelkezőt alkalmazni...

www.gruppetto.hu

15
Hemü képe

Egyre gondoltunk. Egyre

Egyre gondoltunk. Egyre gondoltunk? :-)

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

16
Prof.gruppetto.hu képe

Hát, ennyiből nem tudom

Hát, ennyiből nem tudom eldönteni...

www.gruppetto.hu

17
Hemü képe

Akkor nem.

Akkor nem. :-)

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

18
Hotyhogy képe

Kija za Zíkú Szint,

Kija za Zíkú Szint, mögütöm én! Kiütöm én! Bunyóztam én már elég külföldi nevü gyerökkel, esse lössz külömb nálluk. :)

19
walaki képe

Tényleg nem elérhetetlen.

20
lujka képe

Nagyon durva. Örülök,

Nagyon durva.

Örülök, hogy elküldted a levelet a felsorolt helyekre. Agresszív népnevelők, csak ezektől tudnánk magunkat kikúrálni. Akkor talán a fejlődés meg ész, meg belátás, meg tolerancia is szóhoz jutna.

Jó, most egy kicsit pesszimista voltam.

Hemü, hajrá, a fejleményekről számolj be!

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC
MKKP - titkárnő

21
Totya képe

Büntet és idomít.

Büntet és idomít. Próbálja elhitetni, hogy a megosztott sávon a brinyó helye. Nem érti miért nem jó. Hát osszuk ahol lehet, sáv kell nekünk. Sárga vonalon, egyenes és hibátlan, mert a bringának az úton a helye, oszt annyi. Bringasávot nekünk, vagy csendet kérünk.

22
mino képe

Tudod te, hogyan szabad

Tudod te, hogyan szabad Kresz szerint bringasávról balra kanyarodni? Maradjunk ajánlott kerékpársávnál (szaggatott vonal).

mino
Biking forever... and after.

23
Karago képe

+1 - - - - - - - - - - -

+1
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________

24
Prof.gruppetto.hu képe

Szerencsére erre vannak

Szerencsére erre vannak KRESZ kompatibilis megoldások. Egyrészt be lehet vezetni a kerékpársávot balra kanyarodáshoz a helyére (külföldön leginkább ilyeneket látni), másrészt meg lehet szakítani a kerékpársávot a kereszteződés előtt kellő távolságra, így a szokásos módon lehet fonódni. (Szerintem ez az egyszerűbb és a jobb is.)

www.gruppetto.hu

25
Hemü képe

Most látom, hogy a

Most látom, hogy a kapitánysághoz nem ment el a levél. Ezt írta:

<kissa@orfk.b-m.hu>:
Sorry, I couldn't find any host named orfk.b-m.hu.

Tud valaki működő email címet? Ezt a honlapjukon találtam.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

26
Drótmanó képe

Nem levelet kell írni a

Nem levelet kell írni a kapitányságnak, hanem feljelentést kell tenni, persze ahhoz minimum 1 tanú is kell. Ha menet közben ütött rád, az veszélyeztetés, de talán még testi sértés is lehet a dologból.

27
Hemü képe

Olvastam, hogy ebben az

Olvastam, hogy ebben az ügyben hivatalból kezdtek nyomozni, ráadásul az is ott történt a környéken, ezért küldtem el nekik is. Azóta elküldtem a főkapitányságnak, és jött is egy automatikus visszaigazolás. Ha szükségesnek tartják itt is nyomozni. akkor majd nyomoznak.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

28
hf képe

kölökgólya :) Ezt a

kölökgólya :)

Ezt a részt kihagynám: "Bár a helyszínen higgadtnak éreztem magam, valószínűleg nem voltam teljesen ura a cselekedeteimnek, később jött ki rajtam a feszültség. Ezt a levelet már a józan ítélőképességem teljes tudatában írtam."
Felesleges, csak a saját mondanivalódat gyengíted vele.

Nagy vagy, hogy megírtad, az én dühöm mindig elszáll mire gépközelbe érek.

hf, aki arra fordítja az idejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

29
Hemü képe

Adott pillanatban jó

Adott pillanatban jó ötletnek tűnt. :-)
De most sem tartom rossznak. A továbbiakban meg a vak koldust tudom idézni.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

30
lujka képe

aki? - Ms. Critica "Lulu"

aki?

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC
MKKP - titkárnő

31
lajhár képe

Aszondá: "majd

Aszondá: "majd meglássuk!"
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

32
Hemü képe

Akitől a mondás

Akitől a mondás származik, hogy "majd meglátjuk". :-)

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

33
Gabika képe

Még jó, hogy volt rajtad

Még jó, hogy volt rajtad sisak. Sosem értettem, hogy a buszvezetőnek miért kell dreddbírót játszani...

Jól tetted, hogy megírtad, nagy vagy.
-------------------------------
Gabcsi

34
Hemü képe

A képet nem én raktam be,

A képet nem én raktam be, ezért megkérdezném: az ott egy boxer?

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

35
lajhár képe

Hát nagyon úgy néz

Hát nagyon úgy néz ki...és elég sok jogszabályt áthág, ha ilyen van egy buszvezetői fülkében. Úgy látszik, van, aki teljesen belegárgyult a nagyvárosi létbe. Vagy a túl sok Stallone filmbe...

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

36
Hemü képe

Egy kollegám reakciója a

Egy kollegám reakciója a képre, nagyon jó:

A fantasy filmekben sosem az a veszélyes ember, akin komplett fegyver arzenál látszik, hanem, aki egyszál semmiben lófrál. Lásd még Rambó, Karate, Steven Segal filmek.

Azaz akkor jó, ha a sofőré tényleg az eszköz, mert mögé bújik valaminek, segítségre szorul. Akkor van igazán baj, ha ilyenre nincs szüksége, csak elvette valakitől.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

37
Karago képe

Ez eléggé

Ez eléggé nyakatekerentyűsrézfánfütyülősen "hangzik".
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________

38
vasutas képe

Ez a verekedős buszos nem

Ez a verekedős buszos nem normális...

Sajnos azonban a bringások között is van felelőtlen, a közlekedést feltartó.
http://bkvfigyelo.blog.hu/2008/11/13/hajtas_pajtas_tojik_a_kresz_re

Én pl ha buszsávban is közlekedek, mindig jó előre kimegyek a busz elől, h ne tartsam fel.

39
PTeker képe

Most kaptam választ egy

Most kaptam választ egy másik ügyben a rendőrségtől

http://www.criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080527/amikor-rendor

Ha levelet írsz szerintem mindig fontos hogy TE jó hiszemű legyél sose feltételezed hogy a másik fél "direkt szívozik veled" és komolyan fognak venni ez biztos.

Egy működő e-mail cím közlekedési esetek kapcsán.
jambori@orfk.police.hu

sok szerencsét

40
Hemü képe

Kaptam egy hívást a VI.

Kaptam egy hívást a VI. kerületi kapitányságról, hogy pontosítsuk a helyszínt, mert azon a helyen térfigyelő kamerák vannak. Pontosítottuk, folyt. köv.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

41
Tomacher képe

Ez nagyszerű

Ez nagyszerű hír!

------------
Life is Random

42
Hemü képe

http://bkvfigyelo.blog.hu/200

http://bkvfigyelo.blog.hu/2008/11/17/verekedos_buszvezeto_az_andrassyn

Ezt a buszosok is olvassák.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

43
Hemü képe

"Tárgy: visszaigazolás

"Tárgy: visszaigazolás elektronikus üzenet olvasásáról.

Tisztelt Utasunk!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levele Társaságunkhoz megérkezett.
Bejelentése alapján azonnal vizsgálatot kezdeményezünk.
Válaszunkat a lehető legrövidebb időn belül (legkésőbb 30 nap) megküldjük Önnek.

Türelmét előre is köszönjük.

BKV Zrt. Ügyfélszolgálat"

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

44
Hemü képe

Budapesti

Budapesti Rendőr-főkapitányság
VI. kerületi Rendőrkapitányság
Közrendvédelmi Osztály

Szám:.......

Tisztelt B.T.!

Tájékoztatom, hogy a 2008. november 13-án elektronikus úton benyújtott bejelentését megkaptam.

Tájékoztatom továbbá, hogy állásfoglalásunk szerint az ügyben a BTK. 186. §. (1) bekezdésébe ütköző „Közúti veszélyeztetés” bűntett elkövetése látszik megállapíthatónak, ezért az ügyben keletkezett iratokat -hatáskör hiánya miatt- megküldtem a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály Közlekedésbaleseti Osztályának az eljárás lefolytatása végett.

Kérem az értesítésem szíves tudomásul vételét.

Budapest, 2008. november 17.

Tisztelettel:. . . . . . . . . . . . . . .
X.Y. r. alezredes
Közrendvédelmi Osztályvezető

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

45
Hemü képe

kereszt

kereszt hozzászólása
Ettől zaklatottabb lettem, mint amikor az eset történt.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

46
Joe Forster/STA képe

Ezek az idióták, akik

Ezek az idióták, akik hozzászólnak, maximum hétvégi kocabiciklisek. Ahogy írtam, a gyakorlatról fogalmuk sincsen. Nem mondom azt, hogy ne baszd föl magad rajta, mert nekem is sikerült... ;-)

47
bringasalsa képe

Tedd magad túl

Tedd magad túl rajta.
Senkinek sincs joga megítélni/elítélni azért, mert Te úgy ítélted meg, hogy veszélyeztették az életed. És még meg is ütöttek. Senkinek semmi köze hozzá, hogy mikor, kit jelentesz fel. Mellesleg ennek a leírásod szerint volt indoka is.
Véleményt, javaslatot lehet mondani, de ítélkezni ne tessék. Ezt javaslom keresztnek is. Be is másolhatod a hsz.-emet neki.
És nem hiszem, hogy meg kellene magyaráznod a tv. adta lehetőségedet miért használtad ki (az úton haladtál). A KRESZ ellen nem Te vétettél.

*****************************************************
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?

48
Hemü képe

Engem csak a burkolt

Engem csak a burkolt fenyegetés zavart benne, de lehet, hogy csak túlreagáltam. Korábban is emlegették a tettleges becsületsértést a "testi sértés" meghatározás miatt, mert nem sérültem meg, ugyi.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

49
bringasalsa képe

Akkor leszel szíves máskor

Akkor leszel szíves máskor hagyni, hogy elüssenek és akkor nem fognak fenyegetőzni - talán. Bár lehet, hogy nem éled túl, de akkor azoknak lesz igazuk, akik fenyegetnek az ilyennel.
Biztos, hogy én is a lelkemre venném az ilyen dolgokat, amilyen érzékeny vagyok. Próbáld magad túltenni rajta.
Tudod egy gép mellett ülve - talán nem is biciklizik az illető(k) - könnyű ilyeneket állítani. A sérelem Téged ért, a saját belátásod szerint tégy. Ha ez feljelentés, akkor azt. Ha ez bejelentés, akkor azt.
Mellesleg honnan tudod, hogy nem épp a sofőr rejtőzik vmelyik nicknév mögött?
Ne hagyd, hogy más irányítson, ráadásul olyan, akit nem is ismersz.

****************************************
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?

50
Hemü képe

Nincs ilyen probléma, ne

Nincs ilyen probléma, ne aggódj! :-)
Én is gondoltam rá, hogy a sofőr egy ismerőse lehet. Irányíthatóságról szó sincs, csak kicsit foglalkoztat, hogy a becsületsértés vádja mennyire áll meg ilyen esetben. Csak hogy mire készüljek.

Szerk: Közben rájöttem, hogy ez fölösleges kérdés volt.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

51
bringasalsa képe

Nem vagyok jogász, de azt

Nem vagyok jogász, de azt gondolom, hogy a becsületsértés egy másik ügy (lenne).
Ő nem vádaskodhat, magyarázkodhat, mutogathat vissza Rád azzal, hogy "persze, te meg becsületsértést követtél el". Ilyenkor szoktak a tárgyalóteremben közbeszólni, hogy "tiltakozom"! :)
Itt az elsődleges vád ellene szól, az általad felsoroltak miatt (KRESZ megsértése, bántalmazás, stb.). Ezt fogják kivizsgálni.
*****************************************
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?

52
Hemü képe

Levél a BKV-tól: "Tárgy:

Levél a BKV-tól:

"Tárgy: tájékoztatás

Tisztelt X.Y.

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat. Késedelmes válaszunkért szíves elnézését kérjük.

Őszintén sajnáljuk, hogy szolgáltatásunkkal kapcsolatban kellemetlenséget kellett átélnie. Az érintett járművezetőnk figyelmét felhívtuk az előírások, utasítások és a biztonságos közlekedés szabályainak betartására.

Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk. Kívánunk Önnek Boldog Új Évet.

Budapest, 2009. január 8.

Üdvözlettel:

Szüts Katalin

ügyfélszolgálat-vezető"

Holnap írok egy érdeklődő levelet a kapitányságnak, hogy hogy áll az ügy. Addig majd mélyen lélegzek. Nem akartam most még tolakodni, de ez a lepöckölős válasz megváltoztatta a hozzáállásomat.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

53
adamekp képe

Ezt óvastátok már? üdv

Ezt óvastátok már?

üdv adamekp

54
Hemü képe

Igen, de nem venném

Igen, de nem venném készpénznek. Igaz, az enyémre is írtak ilyet, de én sem értem, hogy hogyan lehet egy kutyát egynél többször megrúgni.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /