Na sziasztok!
Beköszönök egy röpke kis bejegyzéssel, mert a fórumok között nem találtam neki helyet. A téma: kóbor kutyák. Jelen esetben Csepelen, a Szabadkikötő úton, de úgy amúgy nyílván máshol is megkeserítik a cangások életét.
Történt ugyanis a minap, hogy késő éjjel (01:30) környékén jöttem hazafele a városból. Hogy hogynem, a délutáni dugó éppen levonult, és totál üres úton jöttem. Fáradtan, hideg is volt, formában sem voltam igazán, szal nyűgösen.
Egyszercsak avarzörgésre lettem figyelmes. Odanézek, egy kutya rohan felém a semmi közepén (Szabadkikötő út). Persze amint kiszúrtam, nekiállt vicsorogni meg ugatni. Addig csendben jött a rohadék. Alapvetően nem félek az állatoktól, de az ilyen kóbor mocskokat nagyon nem szeretem. Ki tudja, milyen betegségeket hordoznak, stb. Szóval mit tagadjam, rámjött a frász kicsit, de aztán a reflex győzött, és elkezdtem tekerni mint a hülye. 1-2 visszakiabálás után a küzdelemnek ezt a felét feladtam, és a tekerésre koncentráltam. 35 környékén le is szakadt a papírkutya (értsd: gyenge szar volt).
Mikor azonban pezsgőt akartam bontani örömömben, feltűnt az út túloldalán a társa. Farkas kutya, nemkicsi. Na ez keményebb volt. Egy darabig nyomtuk 40-el a párhuzamos keringő című előadást, aztán szerencsére valami rejtett tartalék előjött, és 42-nél leszakadt. Na innetől persze hazáig megvoltam halva, de örültem, hogy megúsztam.
Örömömmel egyidőben gondolatok is szöget ütöttek a fejembe:
- Mi van, ha nincs kondi?
- Mi van, ha valakinél nem indulnak be a reflexek, és leblokkol?
- Kinél kell ezt jelenteni, hogy ott kóbor kutyák terrorizálják a bringásokat?
A dögökre visszatérve... Tegnap is nekem rontottak, és akkor sokkal kellemetlenek szituban, ugyanis forgalomban tekertem a városba befele éppen, és bizony be kellett tépni a kormányt a sáv közepe fele. Szerencsére a mögöttem jövő autós is látta, hogy mi a helyzet, és szélesebb ívben került (+1 ok, hogy miért kerüljük nagy ívben a bringásokat... mármint nem nagy ívben ugye, csak nagyobb ívben :)). A mai nap csak punnyadtak a mocskok a bokorban, de már 3-an vannak.
A legfontosabb a 3. pont, amire mindenképp választ várnék, mielőtt valakit bekergetnek a tetvek egy autó alá! Addig is, aki ezen útszakaszon közlekedik, az figyeljen, és mindig legyen kis tartaléka, ha esetleg meg kell hajtani!




Hozzászólások
Engem tegnap előtt a Szentmihályi út melletti erdőben kergetett meg ugyanígy 2 kutya...sajnos a montimmal voltam és a süppedős avar+kavicsos út és a 2,35ös külsők miatt jól megizzasztottak a dögök...
Az első egy tisztáson feküdt én csak gurultam, aztán hirtelen felpattant és ugatva elindult felém...lenyomtam egy sprintet, leráztam.
Lihegek, de azért tempósabban tekerek, nehogy feltűnjön mögöttem, erre a fák közül ugrott ki egy másik egy csöves tanya felől...megint sprint ezt is leráztam...majd meghaltam.
De végülis van jó oldala: rekord idő alatt értem át az erdőn:D
Ugy tunik mashol is a kutyak agyara ment a telihold... Farkasosdit jatszanak, vagy nemtudom :F
- errorka
Sziasztok.Holnap ki kell mennem az utcára,csak ennyi a gond.Nem volt ezzel mindig baj,de amióta falkába verődve járnak a kutyák az utcán,azóta van.Idáig jutottam,h mit tegyen az ember kóbor kutya ellen.Mert földbe gyökerezik a lábam tőlük.Imádom az állatokat,de ez létkérdés.Nem szeretném,ha letépné az arcomat.Vannak még terveim..Szóval..,borzasztó.És az is,amiket itt olvasok.Ez nem értékrend probléma,létkérdés.Aki kocsival jár,annak lehet nem..De napi szinten..szóval mondjatok egy imát értem :)
szerintem inkabb meguntak. egy kutyat te nem fogsz lesprintelni, foleg nem erdoben, foleg ha tenyleg el akar kapni. akkor foleg nem.
Azért ezek a kutyák nem feltétlen vannak fizikailag a toppon és a területük határán túl nem mennek utánad.
A régi bringámmal egy párszor én is sprinteltem ott az erdőben.
A hajléktalan táborhoz tartoznak...
Néhanapján még most is találkozok velük, de kint a főúton. Ott pedig esélytelenek a dögök.
Peace
Szerintem ők illetékesek:
1. Ebrendészeti - Sintér Telep: 1097 Budapest, Illatos út 23/A., Tel.:06/1/280-6832.
http://www.illatosut.hu/altalanos.html
Holnap rajuk eresztek egy telefont. Legrosszabb esetben tovabbiranyitanak a megfelelo helyre. Koszike!
- errorka
De utálom a kóbor kutyákat, a sok kutyaalapítványnak inkább ilyenekkel kéne foglalkozna.
Csak nehogy leverd egy U-lakattal őket, mert akkor állatkínzásért börtönbe mész...
Amúgy tegnap délután egy róka komát láttam a Bála király út és az Istenhegyi kereszteződésénél. Remélem vaddisznó nem lesz... :)
U-lakat a taskaban. Micsoda mazlijuk van a kutyaknak, hogy nincs jo konzolom :D Egyebkent nekem is voltak ilyen gondolataim, csak allatbarat vagyok, aztan inkabb elhessegettem.
- errorka
Szerinted a kobor kutyak gonoszak? Rosszindulatuak?
A kutyaalapitvanyok szerinted mivel foglalkoznak?
Az állatoknak nincs morális értékrendjúk, nem jók-rosszak, becsületesek vagy hivtányok. Az hogy te bemagyarázod magadnak, hogy a kóbor kutya az rossz, a cuki kis macska édes puha bundával az jó...
Élőlényekről beszélsz, nem valami eltakarytandó szemétről, vagy egy kátyúról az úton, bosszantó tényezőről amire hívnod kell egy szolgáltatót.
Bocs, de szerintem gondjaid vannak a vilag realis erzekelesevel. Szerintem.
/a "valaki oldaja meg" attitűdről meg nem ejtek szót./
"Szerinted a kobor kutyak gonoszak? Rosszindulatuak?"
Igen, pontosan. Ha fut felém egy kutya vicsorogva, és nem látok rajta nyakörvet, tehát valószínűleg kóbor kutya, akkor kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy rosszindulatú. Szerintem ez egy normális túlélési ösztön.
Szerintem inkább pont neked vannak gondjaid a világ reális érzékelésével. Ha feléd rohan egy kutya, akkor elkezded sajnálni, hogy szegényt hogy félrenevelték, vagy inkább véded magad?
"A kutyaalapitvanyok szerinted mivel foglalkoznak?"
Hm, mondjuk kirúgatnak 200 embert akik eddig libákat tömtek?
Elméleted abban hibádzik, hogy az ugató, feléd futó kutyák az esetek 90%-ában nem akarnak bántani. (Míg pld egy nagy autóból kipattanó és gyorsan feléd közelítő kopaszerős meg nagy valószínűséggel igen)
Azért én nem tudnám le ennyivel a kutyamentő alapítványokat.
Dejó, csak a 10% támad meg! Kész öröm. Az esély latolgatásban az a vicces, hogy ha beüt az a 10%, akkor irodalmi nyelven szólva rábasztam.
És akkor nem fog érdekelni, hogy "pedig 90% esélyem volt rá, hogy csak oda akart dörgölőzni hozzám"
szóval szerinted léteznek GONOSZ állatok?
aranyos vagy. a húsvéti nyusziban is hiszel?
állatokról beszélünk. nincs gonosz vagy jó állat.
szerintem te összekevered a fogalmakat, és a 'megvadultra' gondolsz.
a sok köcsög bunkó aki meg anno beoffoltatta a rabszolgaságot, egy csomó ember megélhetését tette tönkre. már gyarmataink sem lehetnek.. fertő!
amúgy.. te láttál már libatömést? testközelből? kevés annál szarabb meló van, szóval az a bizonyos 200 talán nem is járna olyan rosszul. pláne ebben a gazdasági világválságban, ahol tízezrek kerülnek az utcára. hmm de egy elbukott tender miatt 3x ennyi emnber került tavaly a cégtől utcára... fuhh, milyen gonosz a világ...
Igen, ahogy mondod, léteznek gonosz állatok. Ha egy állat meg akar támadni, az bizony az én szememben gonosz, ezen nem tudom mi olyan érthetetlen.
"az a bizonyos 200 talán nem is járna olyan rosszul. "
Manapság olyan jó munkanélkülinek lenni és segélyből élni? Amit többek közt az én adómból fizetnek? Ne beszéljünk már hülyeségeket, könyörgöm!
Azt meg mindenki döntse el maga, hogy mi a szar meló és mi nem az. Szerintem meg az ügyvéd szar meló, valaki szerint meg Budapesten biciklizni szar. Ez teljesen relatív, semmi köze a dologhoz.
Meg valahogy a hírek sem arról szóltak, hogy "200 ember ünnepelt, hogy végre kirúgták"
Ezzel nyugtatják magukat az állatvédők? Na neeee! Beláthatnák, hogy rohadt nagyot hibáztak ezzel a lépésükkel, és ahelyett, hogy bocsánatot kérnének, csak még jobban ragaszkodnak a hülyeségükhöz.
Könyörgöm ne keverjük a 4 mancs alapítványt az állatvédők közé, akik nálunk egyetlen állatvédő telepet nem tartanak fent, Ausztriában szintén nem, és a magyar libamájnak konkurens német cégek pénzelik őket.
Ha egy kutya ellenszenvvel viseltetik az emberekkel szemben, az általában azért van, mert sokan kedvüket lelik a kínzásukban. És ez nem múlik el nyom nélkül.
Ja, de a lerohanásos megugatás mint mondtam továbbra sem az agresszió jele, sokkal inkább a területvédelemé. De írjátok már le pontosan, hogy hol vannak, mert én tényleg megnézem a "vérszomjas vadakat".
(Lehet fogadni, hogy simi lesz, vagy marcang :))
Postban ott a link az utszakaszhoz. Kb. barhol elojohetnek. Csoves - talan fertozo - kutyajat biztos jo es egeszseges dolog simogatni. Jo szorakozast hozza.
Egyebkent meg nem azzal van a baj, hogy teruletet ved a kutya, hanem azzal, hogy bekerget az auto ala. Mert reflexbol cselekedsz, amikor radront a bokorbol valami. Es ez a reflex nem az, hogy nekiallsz simogatni, hanem hogy tepsz egyet a kormanyon. Es ugyebar nem a padka es a kutya fele (ami amugy megintcsak szivas lenne), hanem az autok ele.
Persze minden ember maskent mukodik, de kicsit olyan ez, mint a masik topicban a ledudalas. Lehet, hogy 20 eve bringazol, van rutin, van minden, megis osszerezzensz, amikor a seggedbe kurtolnek. Pedig a dudaszo az aztan tenyleg nem bant, nem fertozo a "harapasa", esatobbi...
- errorka
szóval szerinted léteznek GONOSZ állatok?
Érzelmeket és intenciókat csak egy adott fejlettségi szint felett érdemes egy élőlénynek tulajdonítani, de a dolog nem igen/nem, hanem inkább egy kontinuum. Nyilván badarság lenne gonosz szöcskéről beszélni, mert a szöcske egy kis ösztöncsomó.
De a kutya ritka értelmes állat, évezredek óta az emberrel együtt fejlődik (ha érdekel ez a téma, olvasd Csányi Vilmos könyveit), és valamilyen szinten rendelkezik morális kategóriákkal, érzelmekkel és attitűdökkel. Pl a kutyák ismerik a birtoklástól elkülönült tulajdon fogalmát (az állatok többsége nem), stb. Valószínűleg nem volt kutyád, mert ha igen, akkor tudnád hogy valamilyen szinten képes saját tettei megítélésére. Persze nem úgy, mint egy ember, de ha azt nézed, hogy egy állatról van szó, akkor fantasztikus mértékben.
szerintem te összekevered a fogalmakat
Szerintem meg te jelentesz ki kategorikusan olyasmiket, amikről nincsenek részletes ismereteid.
az a bizonyos 200 talán nem is járna olyan rosszul
Engedtessék meg, hogy ezt ők maguk döntsék el. Gondolom majd ha kíváncsiak a véleményedre azzal kapcsolatban, hogy jó volt-e nekik elveszteni az állásukat egy állatvédésnek álcázott piacvédelmi akcióban (mert fura módon csak a magyar libatömők kerültek a nemes és önzetlen állatvédők célkeresztjébe), akkor megkérdeznek.
évezredek óta az emberrel együtt fejlődik
Evolúciós értelemben az a nullával egyenlő. A Csányi-féle gondolatmenet alapja az, hogy százötven-kétszázezer éves leletek kerültek elő, amelyek ember és kutya együttélését bizonyítják. Ez már evolúciós léptékkel is idő; és ebből nemcsak az következik, hogy az ember jelenléte hozzájárult a mai kutyák kialakulásához (nem a tenyésztésről van szó), hanem az is, hogy a kutya jelenléte hozzájárulhatott az mai emberéhez. Csányi szerint (nincs nálam a könyv, lehet, hogy pontatlanok a számok) mintegy harminc-negyvenezer évvel ezelőttig minden emberi populáció mellett jelen volt a kutya. Tehát csak ezután változott meg a helyzete azoknak a törzseknek, amelyek később (a gyarmatosítók megjelenéséig) kutya nélkül éltek.
===
bácsi a biciklin
Evolúciós értelemben az a nullával egyenlő.
Az ember is szelekciós tényezőként lépett fel. Például erősen hat egy populációra, ha a neked nem tetsző (pl túlságosan agresszív) egyedeket agyonütöd. Így már az a pár tízezer év is elég hosszú idő.
Pár száz is, lásd alább...
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Ha konzervatív öslénytanészként ragaszkodok egy már domesztikáció jeleit mutató farkas csontvázához, hogy kijelenthessem, ez bizony egy kutya, akkor az bizony csak 11ezer év körül kóstál, nem 30-40 ezer, és nem kétszázezer éves. Évezredek evolúciós értelemben nagyon-nagyon nem nullával egyenlőek! Lehet, hogy a Földön a makroevolúció több milliárd éve tart, de finomátmenetkhez (farkas -> eb) sokszor elegendő pár tucat generáció. Orosz (szovjet) kisérletek ezüstrókákon bizonyították, hogy célirányos szelekcióval HÚSZ generáción belül lehet szelektálni olyan egyedeket, amelyek kezesek, hajlandóak beilleszkedni emberi családokba, jól taníthatóak stb. (neoténia a személyiségben, na szép kifejezés?). Figyelem, ezek öröklödő tulajdonságok, amelyek célirányos szelekcióval húsz generáció alatt kitenyészthetőek voltak. Tehát fifikus dolog ez az evolúció, mert hosszú platószakaszok váltakozhatnak hirtelen változásokkal-bár vannak fokozatosan átalakuló formák is- és bizonyos nagyon látványos változások is történhetnek robbanászerü hirtelenséggel, ha a rendszerben kódolva vannak egy ilyen irányú átalakulás lehetőségei. Tehát a változás lehet hirtelen és robbanásszerüen látványos, de nem feltétlenül nagyon mély. Így e telhet el több milliárd év érzékelhető változás nélkül -kékalgák- és történhetnek ezeréves nagyságrendekben egész meghökkentő dolgok. A háziasítás-mesterséges, domesztikáló evolúció-pont egy olyan szelekciós forma, ami természetben nehezen elképzelhető célirányossággal és gyorsasággal nagyon koncepciózus változásokat okoz. Pár ezer év lehet evolúciósan sok idő.
Csányi meg okos, és sok jót ír, de azért nincs mindenben mindíg igaza. Pontosabban: felállíthatóak olyan ellentmondó hipotézisek, amelyek legalább annyira bizonyíthatóak és hitelesek mint az övéi. Néha sokkal...
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
meghátrálok :-)
===
bácsi a biciklin
Ez milyen hülyeség! Nem az a lényeg, hogy az állat gonosz-e. Teljesen jóindulatú, csak belém akar harapni. Szeret engem. Megenni.
Én vagyok rosszindulatú, mert nem akarok kaja lenni.
Miért nem a lényegről beszéltek?
Városon emberek laknak. Városon nincs helye a kóbor kutyának. El kell őket takarítani. Nem azért mert gonoszok, vagy mi vagyunk gonoszok, csak azért mert nem férünk el egy helyen és ez a mi helyünk már.
Emlékszem, egyszer a híradóban láttam egy olyan hírt (évekkel ezelőtt, Romániában történt), hogy kóborkutyák éjjel megöltek egy 50 év körüli pasast. A képek persze el voltak mázolva, de annyi látszott, hogy helyenkint (pl lábszár) effektíve letépték a húst róla.
Ennyit a kóborkutyákról. Tűzzel-vassal, puskával, méreggel, gázzal - engem nem érdekel. Leszarom az állatvédőket. Szerintem mi emberek vagyunk az elsők.
Egy döglött kóborkutya miatt sose lenne lelkiismeretfurdalásom, és nyugodtan aludnék éjjel is.
Nem kellene annyi kutya utcára kerüljön, ez a kutyatartók hibája, de ha már megszületett, nincs hol lakjon és nincs mit egyen, akkor hadd ne terrorizálja az embereket.
A kóbor kutya szerintem = patkány, csótány, szúnyog stb. parazita, ha az ember életét megkeserít(het)i, akkor nem kéne az emberek fölé helyezni prioritásban.
PS: Hmm, csőbe húztak, rég elásott topic amit valaki felbumpolt. :/
Tapasztalatom szerint annál agresszívebbek, minél gyorsabban megyünk. Egyszer a Jászberényin már belekapott a lábamba egy ilyen eb menekülés közben (következmény: veszettség elleni oltássorozat a biztonság kedvéért), így a következő "találkozás" alkalmával (helyszín: Nagyvásártelep) nagy hidegvérrel azt csináltam, hogy lelassítottam és megálltam. Ekkor ő is megállt, csak szaglászott kicsit, majd elment. Mikor elindultam, megint elkezdett futni felém, ekkor megint megálltam. Amikor jó messze járt, már el mertem indulni. Elismerem, van ebben is kockázat :-)
ez igaz, de joval kevesebb, mint ha tekernel tovabb.
Ki tudja mi jon meg elo az ut menti bokorbol/fak kozul ha megallok... Inkabb kaparok :F
- errorka
csepelen, nemcsak a kóbor kutya a sok, hanem a kóbor dakota is(nem 1 történetet tudok ottani bringa lopásokról, és bízonyítottan igaz lopás,fosztogatás,rablásról és ezeknek a kisérletéről)
Na igen. Mondjuk meg sem lepodok, elvegre van itt Fekete Pako utca is :F
http://maps.google.com/maps?f=q&hl=en&geocode=&q=budapest+fekete+p%C3%A1...
- errorka
Tipp:
Ha vki rendszeresen jár kóbor ebek környékén és nagyon félős, de muszáj ott mennie...: Az vigyen magával könnyen előrántható "kutyakaját". Vmi óccccsó teszkós zsömlét pl. Kis darabokra aprítva, hogy sokáig vacakoljon vele a kutya, míg felporszívózza.
(Nem alkalmaztam, csak úgy eszembe jutott, lehet jó kényszermegoldás.)
Saját kutyám barátságos közeledése ellen meg ott a mobilom, amire egyszer felvettem az ő ugatását. Na attól irtózik! (Lehet érti amit ugatott, hihh :-))
Különben...
Sosem értem mért kerülnek összetűzésbe emberek kóbor kutyákkal. Sokszor találkoztam én is ilyen blökikkel, de mindig sikerült tiszteletben tartani egymást. Az a lényeg szerintem, hogy ha észlelem, hogy mérges kutya, akkor sem kezdek el máshogy viselkedni, mint amúgy.
Nem állok meg és nem kezdek el gyorsítani sem, nem szólok be :-) neki, és NEM IS NÉZEK RÁ (ez fontos). És azt hiszi a blöki, hogy nem is vettem észre, és ilyenkor nem jön közelebb. Szerintem. Legábbis nekem ez bejött eddig.
Egyszer féltem kóbor ebtől, amikor Ödönkével voltam, aki persze visszaugatott neki és meg is dobta volna kővel, az idióta. Na mindegy.
Lehet csak mázlista vagyok, és sokan inkább Ödönkével értenek egyet, passz.
Ja és ha gyalogosként találkozol kutyával, akkor tedd zsebre a kezeid, vagy ilyesmi, lényeg, h ne lóbáld, azt sem szeretik.
"Az vigyen magával könnyen előrántható"
vagy inkább egy antidogsprét...
sot. az az autos, akinek meg nem tetszik, hogy az uton vagy, fujjon le gazspray-vel. a legegyszerubb megoldas, nem? leulhetsz.
Múltkor is volt egy ilyen topic, ott is előadtad ezt az álláspontot, és ott sem győzött meg.
Hamis a párhuzamod. Ha megtámadják, vagy fenyegetik, akkor minden élőlénynek joga van védekezni. Azzal, hogy az úton vagy, nem támadod vagy fenyegeted az autóst, ha viszont egy kutya üldözőbe vesz, akkor ő is tudja hogy agresszíven lép fel.
Makimajom jól tudja, a paprika-tartalmú spray igenis hatékony a kutyák ellen, rendkívül kellemetlen, de semmi maradandó bajuk nem lesz tőle. Amerikában a postásoknak szériafelszerelés. Mondjuk bicajon kicsit trükkös lehet használni, soha nem próbáltam.
Simán lehet
Csak mindenki jól elérhetően hordja magánál . Én a mezem hátsó zsebébe rakom jobb oldalra mivel jobb kezes vagyok.
Többször belinkeltem de ezt a készőrüléket ajánlom ,
http://www.gunbox2.eu/hu/show/?188
Meg mellé egy olcsőbb hagyományos gázspray-t.
Soha ne feledjük Only the paranoid survive !!
Hehehehe
Erről jut eszembe egy régi Batman rész, ahol cápaspré van :)
http://www.youtube.com/watch?v=1jg2okfrmR4
Nagyonbeteg! :D:D
Az is működni szokott, hogy nem tekersz csak gurulsz. A tekerés idegesíti őket.
hf, aki arra fordítja az idejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen
Es a balesetveszely ellen mik a javaslatok? Ismetlem, szeretem az allatokat, de az ilyeneknek a sintertelepen a helye. Vagy valakinel a lakasban inkabb, de arra kisebb az esely sajna.
En se neztem rajuk, csak neha 1-1 pillanatra, hogy hol tartanak. Tudom, hogy az az agresszio jele (legalabbis a szemkontaktus).
Ha vicsorogva lesbol tamadva rohan felem, akkor en nem fogok lassitani, az is fix :) Kiserletezo kedvueknek ott a gugli maps-os link a postban. varom az eredmenyeket :F
- errorka
mik a javaslatok?
Hívd fel a sintért, be kell fogni vagy ki kell lőni őket. Ezeket a kutyákat már nem fogod tudni nyugodt szívvel berakni egy befogadó családba, a menhelyek amúgy is tele vannak sokkal kevésbé elvadult kutyákkal, azokat is alig viszi el valaki.
Hát, én eddig kétszer találkoztam a Szabadkikötőn hazafelé kóbor kutyákkal, mindkétszer hajnalban buli után hazafelé, amikor nem nagyon volt kedvem gyorsan tekerni, de muszáj volt.. Még szerencse, hogy ugattak is, így hamar észrevettem őket. Viszont amióta mennek ott a nagy építkezések, meg útfelújítás is volt, azóta egyszer sem láttam arra kutyát, azt hittem, hogy már nem nagyon mozognak arrafelé.. De ezexerint mégis, majd figyelek :)
A csepeli Szabadkikötő-út kutyáival már én is találkoztam, szintén éjszaka. A 2x2 sávos út túloldaláról rohant rám váratlanul, és elég nagy darab volt (meg 1 v. 2 kisebb). Csúnya bukás lehett volna belőle, de elkésett pár centivel. Én nem provokáltam semmivel, próbáltam úgy továbbhaladni, mint ha ott sem lett volna. Ezt akkor meg is írtam valami bringás fórumra, jött is pár okos ötlet. De nem, azóta sem hordok fém biciklipumpát, azóta sincs se kutyacsemege, se pacalpörkölt a zsebemben, nem vettem se ultrahangos, se széndioxidlézeres kutyariasztót sem. Ha szerencsénk van egy teherautó elintézi legalább azt a nagyot, mielőtt letépik valakinek az arcát.
Én is láttam őket, úgy néhány hete, (meg régebben, úgy egy éve) vagyis két fehér nagy testű kutyát, az eperföld bejáratánál álltak, és eléggé rám is ijesztettek. Simán leugrottak mellém az útra, és nem igen tűntek barátságosnak. Bejelentettem az Illatos úti menhelyen, azt mondták megpróbálják befogni őket, de ezekszerint nem sikerült
Nos. Felhivtam a telepet. Par forinttal tobb lesz a telefonszamla. Ennyi ertelme volt. Amig itt valakit be nem kergetnek az autok ala, nem fognak csinalni semmit :/
Vegtelensegig unott fapofa hang a vonal tuloldalan, aki csak azt varja hogy letedd a telefont:
-Rendszeresen jarunk ki, havi szinten, nem tudunk veluk mit kezdeni. Tul nagy a terulet, bemenekulnek a fak koze, vagy elojonnek a csovesek, hogy az o kutyaik. Probaljak meg maguk (ezek lennenk mi) befogni a kutyakat, es akkor kimegyunk ertuk.
Nem is tudom hogy sirjak-e vagy nevessek... Ez a nemtorodomseg vezet mindig a balesetekhez, es akkor utana mindenki olyan kurva okos, hogy de hat ok aztan mindent megtettek. Es baleset utan egybol rendezodik minden, hogy bebizonyitsak, hogy tenyleg kaparnak.
Ha leverem a kutyat, tuti elovesznek, de lehet megeri...
- errorka
Nekem is ugyanezt mondták, szerintem ki sem mentek, még annyit mondtak, ha látom őket azonnal telefonáljak
nem szabad menekülni a kutyák elől, mert akkor felébred bennük a támadó ösztön. maradj higgadt, ne mutatasd ki, hogy félsz, és ne provokád a "harcot" a ki főnök kérdéskörben.
egyáltalán nem értek egyet a kóbor kutyákat a sintéretelep gázkamráiba kijelentésekkel!
azokat kell elővenni, akik nem képesek a felelős állattartásra. először a saját házunk táján kéne rendet tenni.. s akkor nem lenne "gondunk" az állatokkal sem.
Sajnos a kóbor ebekkel mást már nem igazán lehet kezdeni, főleg, ha már régóta csöveznek, ezek valaha volt gazdáinak a nyomára bukkanni és rendes gazdikat nevelni belőlük pedig parttalan vállalkozás. A csepeliek biztosan ismerik a maci nevű hatalmas testű németjuhász féle kutyust, főleg a badihami környékén lehet látni, bár ő ártalmatlan, mégis vadásztak rá a sintérek, valaki megpróbálta befogadni, de mára már az utcán jobban érzi magát, szóval sikertelen volt a visszaszoktatása. Igaz mostanában nem láttam őt, remélhetőleg nem azért mert elpusztult, hanem mert valahol mégiscsak otthonra lelt
sztem megfelelő gondoskodással bmelyik elvadult kutyát szeretteli, hálás ebbé lehet varázsolni.
oké, tudom, hogy erre nincs senkinek kapacitása..
Szerintem ez nem igaz. Kellően nagy zárt udvar, nagy türelem és nagy hozzáértés mellett sem lehet minden kutyát rendbe tenni. Jan Fennell pl. külön felhívja a figyelmet, hogy a módszere (az egyik leghumánusabb nevelési módszer) nem alkalmas az agresszív kutyák megfékezésére.
===
bácsi a biciklin
jaja, az ilyen állatmentős filmekben is mindig elaltatják az agresszívnek titulált kutyákat, de mivel mi tettük őket agresszívá, neveléssel (vagy annak hiányával) sztem ez kellő idő és energiaráfordítással orvosolható.
nekem voltak befogadott kutyáim, nincs annál hálásabb jószág, mint akit kiváltottak a sintértelepről, s szeretnek.
A sintér telepről is csak azokat a kutyákat tudod kiválasztani, amik már átestek egy megfigyelésen. Az agresszív kutyukat elaltatják, ez van
nálunk nem volt semmilyen megfigyelés, pláne nem 1994-ban
kineveztek egy sintér a városba, aki összefogott minden kutyát, bezárták őket egy 2x3 m-es ketrecbe, s szisztematikusan agyonverte őket, vagy dróttal elvágta a torkukat
Milyen kedves, :( de azért reméljük, azért ez nem általánosan bevett eljárás
hát sztem sok helyen alkalmazzák :(
állatvédés terén sokat tanlhatnénk még az amerikaiktól. ahol több év (2-3) börtönre is lecsuknak valakit, azért is ha "csak" éheztette az állatait
egyébként felléptünk az ügyben (mmint az otthoni intézkedések ellen), majd ha rendbejön a flickr-em postolok 3 cikket róla :)
Hol volt ez? Csabán? Vagy Gyulán? Vagy rosszul emlékszem, hogy békési vagy?
===
bácsi a biciklin
de, de békés megye. /me tótkomlósi :)
Jaja, Závadafalva, egyszer már tudtam. (Fehérváron születtem, de én is Békésből származom, szegről is (Gyula), meg végről is (Gyoma).)
===
bácsi a biciklin
az itthoniakkal minden nyáron járunk városerdőre :)
na, szépen összejöttünk..
Csaba és Gyula? Ez nem két húsipari vállalat? Akkor értem, miért nem injekcióval pusztítják el szegény kutyusokat errefelé: elrontaná a kolbász ízzét.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
ez valami vicc akart lenni?
Pusztán rosszidulatú megjegyzés részben az embertelen módszereket alkalmazó sintértelepek, részben a szintén embertelen-és jelentős részben nem is emberi fogyasztásra alkalmas termékeket előállító-nagyipari húsüzemek irányába.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
A gyerekedet meg jogod van olyan átnevelőtáborba küldeni az USA-ban, amitől még Eichmannak is könnybe lábadna a szeme. (Vmelyik FRei dossziében volt, nem tom melyikben, állati ritkán nézek tévét.)
Állatvédelem kapcsán az EU előírásai is jók, csak tartsák be őket. Ergo, most már a magyar állatvédelmi törvény is elég haladó lenne, csak azt se tartják be, mint semmi mást.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
egy szóval sem mondtam, hogy mindent az USA-ból kellene átvenni, sőőt, ezen kívül sokmindent nem tudnék szorgalmazni :(
de ott legalább ez működik. emiatt igen is felnézek rájuk.
itten vannak :)
de tévedtem, csak 2 cikk
http://www.flickr.com/photos/er13a18/3032078439/
http://www.flickr.com/photos/er13a18/3032078435/
http://www.flickr.com/photos/er13a18/3032078437/
A kutyabarát kislány felszólal a testületi ülésen!!! Volt benne spiritusz! :-)
===
bácsi a biciklin
Most gonosz leszek és provokatív, de szerintem inkább altassák el a kutyulikat, mint hogy megtámadjanak embereket az utcákon.
Elég sok hír van a sajtóban, hogy kóbor kutyák gyerekeket vagy nyugdíjasokat téptek szét. Az ilyeneket inkább vágják le. Mármint a kutyákat.
Miért lennél gonosz? Külterületen rutinszerűen kilövik a kóbor ebeket a vadászok. Ez a normális eljárás, csak lakott területen mégse lenne jó lövöldözni.
Akkor holnap reggel találkozunk Csepelen, hozz magaddal Te is hangtompítós puskát :)
Én majd addig valahogy elvonom a civilek figyelmét :D
Jovok en is, csak ne reggel. Akkor forgalom van, es sok a civil. A javaslatom az, hogy mivel fosik rank nagyivben az illetekes szerv, tenyleg vegyuk a kezunkbe az iranyitast. DE. Mivel bekes joszag vagyok, ezert a javaslatom az, hogy eloszor csovesekkel diskuraljunk el, hogy valamit kedjenek a kutyaikkal, mer ennek nem lesz jo vege. Aztan ha nem lesz foganatja a dolognak, akkor atmegyunk radikalba, es osszematricazzuk a kutyak szajat meg a labaikat.
- errorka
Azt elfelejtettem beleirni a kommentbe, hogy ugyse lesz foganatja, de legalabb nem lesz az, hogy jaj mer mi egybol debuzik vagyunk. Mondhatni be leszunk biztositva egy kicsit, hogy mi minden tolunk telhetot megtettunk.
- errorka
Közben megkérdeztem egy vadász ismerősömet, és elmondta, hogy az AB sajnos megsemmisítette a kilövési lehetőséget (1996. évi LV. törvény, 36. § volt). Attól még gyakorlatban meg szokott szólalni a puska, hogy ha mondjuk egy falka kóbor kutya éppen széttépne egy fiatal őzet, de gyakorlatban marad a sintér, főleg lakott területen.
egy rád támadó kutyával term. nem elbeszélgetni kell, a kérdés az önvédelem módszere és a humánum.
A túlszaporulatot természetesen kontrollálni kell, de erre egyrészt szakembert kell alkalmazni, és ha már civilizált, felvilágosult embereknek tartjuk magunkat, akkor a humánus bánásmódra is odafigyelni. Ez csak a fentebbi ilyen U-lakattal odacsapós hülyeségekre vonatkozik.
tudom jól, hogy ilyen helyzetben nem lehet mit csinálni.
az ember élet fontosabb..
csak az szomorít el nagyon, hogy az általános vélekedés az, hogy
azok a rohadt dögök
mocskok
vadállatok
közben meg legkevésbé a kutya tehet az egészről
az egyedüli aki ebben a mesében szív az állat
ő a szemét, őt ölik meg (miután ki tudja min ment keresztül eddigi életén, h ilyenné vált, valszeg az sem szívet melengető)
míg az egyedüli felelősek MI magunk vagyunk
Ez teljesen jogos, de tudod ha megtámad egy édibédi kutuli, akkor nem az lesz az első gondolatom, hogy milyen rosszul lett szegény idomítva, hanem az, hogy "visszamennyé, básszki!"
Ha egy bűnözőt elkapnak akkor sem az anyját veszik elő, hogy ugyan miért nem nevelte meg a kölkét, hanem őt magát csukják le. Kutyáknál is ez van.
azért egy bűnözőt meg egy állatot ne hasonlíts össze!
"Kutyáknál is ez van."
nah, itt mutattál rá a problémára! nagyon-nagyon nem jól van így.
előlényekről beszélünk, akiken leverjük a saját bűneiknet (rosszul neveltük?? sebaj kinyiffantjuk, nem lesz vele több gondunk!)
HURRÁ! :(
Bocs, én nem tartom magam bűnösnek azért, mert a Szabadkikötő úton (vagy a Simongáton mint legutóbb) megtámad egy elfajzott eb.
Egyébként valóban nem jó a hasonlat, mert az életveszélyes kutyákat egyelőre ki lehet iktatni az egyenletből, nem úgy mint a bűnözőket.
Ezzel sajnos nem tudsz mit csinálni akkor mikor falkába verődve kiéhezve épp tápláléknak néznek. Ugyan is amit mondasz az elég kockázatos. Jó ha megtudod védeni magad.
ugyam akkor ha valakit maradandó sérülés ér akkor ugye feltehetjük a kérdést , ő vagy én ? Te kit választanál ?
A lényeget én ott látom, hogy van egy útvonal - és itt az is fontos, hogy nincs alternatív út! - ahol az elhaladó kerékpárosokat rendszeresen megtámadják. Az ügy szempontjából szinte teljesen mindegy, hogy vadméhek, kutyák, emberek, vagy robotok támadnak.
Valami hatóság feladata tenni valamit, hiszen TE nem horhatsz fegyvert, nem önbíráskodhatsz, stb.
Lasd 11:36-kor irt hozzaszolasom, es sirj... A hatosagok azert vannak, hogy ne csinaljanak semmit, de jol megbunte(the)ssenek, ha te megis teszel valamit :/
- errorka
Igen, a hatóságok nem tesznek semmit, te pedig hajtsd le a fejed, ne nézz senkire, ne szólj vissza, ne lassíts, ne gyorsíts, ne vedd fel a harcot, ne önbíráskodj, adj nekik csokit, cukrot, baksist, és várj a rendőrök kiérkezéséig.
Ez egy akkora jó tanács, hogy kéne neki egy külön kresz-táblát csinálni, ki lehetne tenni egy pár helyre. Azt még nem tudom mi lehetne rajta, de talán piros háromszög tábla sarkában kucorgó pálcikaember, akit csőcselék,kutyák, és esetleg gyilkos robotok fenyegetnek. Na jó, a gyilkos robotokról lemondok.
létezik egy riasztó síp, eszméletlen nagy hangja van. akkora az egész, mint egy testesebb golyóstoll. rettegnek tőle a kutyák, megnyomod, azonnal menekül. és ez mellesleg dakoták ellen is hatásos, azok is ledermednek tőle egy pillanatra, amíg előnyt szerezhetsz
zsebben lehet tartani, legális, könnyen használható, és senkinek/semminek nem okozunk vele károsodást!
Ezt találtam
http://www.dazer.hu/
http://www.harps.hu/termekek/dazzer_hu.htm
kicsit mintha túl lenne árazva a fenti honlapokon, talán megéri külföldről rendelni.
(Az esetek nagy százalékában jobban megéri ;)
Amúgy inkább a leírás miatt linkeltem, mert informatívabbnak tűnt, mint qkacé.)
jó hogy belinkelted, mert én nem tudtam hogy van ilyen, csak a paprikasprayt ismertem, de ha ez is elriasztja a kutyust de kevésbé kellemetlen neki, akkor ez a jobb megoldás.
Ha tényleg működik*, akkor jobb, már csak a nagyobb hatótávolság miatt is, bár egyelőre kétségeim vannak, mert pro és kontra is olvastam tapasztalatokat a különböző - túrázós, postás, bicós - fórumokon. De olyan kicsi az esetszám, hogy abból merész dolog lenne következtetéseket levonni ;)
* Működés alatt itt azt értem, hogy 1. a delikvens időben elő tudja kapni 2. saját maga és mások veszélyeztetése nélkül, 3. képes megfelelően használni, 4. a kutya szempontjából tényleg ez a lehető legkisebb rossz, ahogyan az ismertetők ígérik.
Ha valamelyik kritérium nem áll meg, akkor nálam nem működik.
a delikvens időben elő tudja kapni
Mármint úgy érted, hogy nem lehet hozzá konzolt kapni, amivel a kormányra tudom rakni? Egy világ omlott össze bennem :-)
a lélekjelenlétre próbáltam utalni csupán ;)
a 'fegyverek' hatékonyságát a felhasználó ronthatja leginkább. ha bepánikol tökmindegy, hogy konzol, zseb, vagy felkar.
Elég hosszú ez a topic bocs ha off, ha megkérdem:azon kívül, hogy ezek a kutyák mindenkit acsarogva kergetnek egy darabon, lett valakinek személyi sérülése ebből?
Zita
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
trek 3700 zöld-fehér-virágos-láthatatlan
meg kellene várni?
nem a kutyaharapás a legveszélyesebb sztem, hanem ha megijedsz tőlük esetleg fellöknek és emiatt alákacsázol a 2x2 sávon 70-90kmph sebességgel döngető autónak
"Ha mások kóbor kutyákat küldenek ki az utcára, akkor nekünk nem az a válaszunk, hogy mi meg veszett rókákat küldünk. Nem. Hanem: mit csinálnak a kóbor kutyákkal?!? Be kell fogni őket és telepre kell őket vinni."
Szereted a rejtvényeket! Nem jöttem rá, rákerestem, lelövöm a poént, Gyurcsány.
===
bácsi a biciklin
Ezt fejből kéne tudni.
Azt bírom hogy akik sokszor nagyban védik a kisebbségeket, ha állatokról van szó egyből kilőnék, elgázosítanák, megölnék őket. Mert ők nem tudnak visszavágni?
Egyébként ha pld. egy csöves arra lakik akkor a kutyájának mondhatni erkölcsi kötelessége legalábbis megijeszteni mindenkit aki arra jár. Tulajdonképpen ez az ő feladata. Akkor valamirevaló kutyus, ha próbálja megvédeni a gazdiját. Úgyhogy csdálom hogy sokakaban fel sem merül, hogy a nagyratisztelt főemlősökhöz hasonlóan(akiknek bizonyos egyedei nem azért agresszívak mert a tulajdonképpeni feladatukat végzik a társadalomban) akár ők is kaphatnának még egy lehetőséget.
A mi kutyánk is hasonló mentalitású volt,(mondjuk mi nem az utcán lakunk, így efféle konfliktus nem volt), és gyakran előfordult hogy rámordult, vagy akár ráUGROTT is valakire, ezért sokan hitték hogy egy vérengző dög, pedig soha nem kapott meg senkit. Mindenkit nagyon megijesztett akiről úgy gondolta hogy túl közel jött, de soha nem bántott senkit.
Egyszer a telkünk környékén talált valahol egy kiscsibét, a papám nem tudta mi sípol a szájában amikor odavitte neki. Letette, egy haja szála sem görbült a csibének. Séta közben jópár éve bekapott egy körülötte kőröző legyet. Miután furcsállotta hogy zümmög a szájában kiengedte, az meg elrepült. Egyáltalán nem volt az a pusztító vadállat, amint azt sokan képzelték róla.
Talán az ott lakó csövesekkel kéne beszélni, hogy vagy költözzenek beljebb, vagy próbálják megrendszabályozni a a kutyákat. Meg is lehet fenyegetni őket, mert gondolom szeretik a kutyájukat, talán az egyetlen barátjuk az életben, és biztos nem közömbös számukra a sorsa. De nekem nem lenne szívem kihívni a sintéreket. Már csak a csövik miatt sem akiknek nem hogy úgy kell élni ahogy , de még bárki teljes nyugalommal meg is öletheti az egyetlen társukat.
Én is javaslom egyébként a megállást, és a nem odafigyelést. Mindenesetre nem túl nagy a valószínűsége hogy mindenkit meg akarnak harapni akire rárontanak.
Konkrétan engem nem szoktak megtámadni a kutyák, de ha nagyritkán történik is ilyen, mindig felhagynak vele, ha látják hogy nincs rossz szándékom, és hogy emberszámba veszem őket.
Én egyébként azokon az embereken csodálkozom akik pénzt adnak a betegre tenyésztett fajtatiszta kutyákért, majd maguk is a szaporítással keresik a a kenyerüket, miközben kutyák ezrei mindent megadnának érte hogy lehessen nekik is gazdijuk. Ráadásul néha különlegesen szép keverék kutyákat is lehet látni. Mindenkinek el kéne látogatnia egy menhelyre, mielőtt pénzért vesz egy túltenyésztett, sokszor nem túl eszes állatot.
Hát akkor hajrá, sok sikert a csövesekkel való diskurzushoz! Remélem sikerrel jársz. (de ne csodálkozz, ha rádküldik a kutyáikat)
Szep tortenet egy feltehetoen kerites mogott agressziven hazat orzo kutyarol. Tette a dolgat, senki nem forgott veszelyben. Valoszinuleg ha kiengedted volna a kutyadat egy forgalmas ut melle - ahol amugy kutya nelkul is kesz eletveszely neha tekerni -, es ott nekiallt volna emberekre tamadni tobbedmagaval, akkor most nem irogatnal ilyen sztorikat ide.
En a kisebbsegben is ugyanugy kilonem szivem szerint a szuksegtelen egyedeket, mint a nagyobbsagban. Es igenis az allatok kozott is van olyan, amit ki kell vonni a forgalombol. Vagy igy, vagy ugy. Csovest regen lattam ezen a szakaszon, talan eltuntek es visszajottek, vagy jobban beepitettek magukat, nem tudom. Ezert fordultam sinterhez elobb.
Elorevetitve a dolgot: ha konkret balesetet okoznak majd, amiben sulyos serules (ezt az utszakaszt tekintve gyakorlatilag beszelhetunk halalesetrol is) tortenik, egybol ki lesznek love. Elhiheted. Nem lesz kecmec, meg csovesekkel diskuralas, se semmi. Csak egy bumm. Ebben az orszagban sajnos ez a trendi. Elobb varjuk meg, mig valaki belehal, aztan jaccuk el a host, hogy mi intezkedunk, hogy ne legyen tobb ilyen...
Marpedig ha igy megy tovabb, elobb-utobb lesz baleset. Intelligensnek mondott lenyek vagyunk, nem ertem miert kene megvarni... Szeretem az allatokat, de lepni kell.
- errorka
A kutyusunk a nekieséseket nem kerítésen belülről követte el, hanem kívül, póráz nélkül, tehát ha kedve tartotta volna lett volna idelye marcangolni.
Még mielőtt rákezdene vlaki: Ez nem volt a mindennapi séta része. a járdáról meg csak a motorosokat próbálta kiterelni, a abringásokkal nem volt gondja. Ezt monjuk nem én tanítottam neki.
Én nem tudom, hogy ezt a hozzászólást komolyan gondoltad-e, mindenestre jót derültem a csibén, kinek a haja szála sem görbült, meg a szabadságát visszanyert légyen, aki valószínű azóta nagy karriert futott be, köszönhetően a kutyusodnak, aki ugyan neki-nekiugrott az embereknek, de legalább nem bántotta őket.
Valószínűleg a gazdája legalább annyira megnevelte őt, mint a csövesek szokták a sajátjaikat.
Ceterum censeo a társadalomra veszélyes egyéneket el kell távolítani a közegből, és már csak a módszeren vitatkozunk.
Valószínűleg a gazdája legalább annyira megnevelte őt, mint a csövesek szokták a sajátjaikat.
A 16 év alatt bekövetkező kb 20 eset melynek nagy része felém gyorsan közelítő idegenek ellen irányult, természetesen a kutya teljes neveletlenségére enged következtetni.
És igen, nem mindegy hogy egy kutya csak megijeszt valakit vagy szétmarcangol. Vagy szerinted igen?
Egy "társadalomra veszélyes" kutyát általában meg lehet nevelni, és általában az ilyen ebekből valami elfuserált helyzet szokta kihozni a rosszat, csak persze ilyenkor a a legegyszerűbb mindent a kutyára kenni.
(Pld kisgyerek odamegy, és játszásiból ad hátulról egy pacsit a kutya heréjére, és hasonlók)
Az meg hogy a csövesek kutyái egy körön belül próbálnak mindenkit elkergetni, az nem társadalomra veszélyes hozzáállás minden kutya így tenne amelyik nem pincsi, és van benne valami alapvető kutyaösztön.(bár konkrétan engem egyedül a szomszéd szobauszkárja harapott eddig meg, amikor nem volt éppen ott a miénk hogy "megvédjen".)
Meg sem fordult a fejemben hogy kilőjem.
Úgyhogy inkább a gazdákat kéne odébbtessékelni. Ha leíjátok hogy pontosan merre van ez a hely, lehet hogy kinézek oda.
Azt meg símán el tudom képzelni, hogy a csöviknek meg elemi érdeke azon a akörnyéken hogy kutyájuk legyen, különben egyesek már viccből legyilkolták volna őket. (Oroszországban pld a rendőrök szoktak ilyennel szórakozni)
Engem még csak ne is ijesztgessen. Főleg hetvennel robogó kamionok alá ne.
Azt meg itt valaki fölvetette és ahogy látom alaptézisként el lett fogadva, hogy a szabadon lófráló falkák feltétlenül "valakihez" (csövesek) tartoznak.
Aztán meg ide van írva, hogy nem.
Meg most tényleg: Te majd odamész a hajléktalanokhoz, és odébbtessékeled őket? Ezt most hogy? Kissé valóságtól elrugaszkodott ötlet.
Itt senki nem írta hogy amikor utánafutottak a kutyák terepszemlét(alaposan a bokrokban) végzett volna hogy van e valami hozzátartozó ember a környéken.
Meg most tényleg: Te majd odamész a hajléktalanokhoz, és odébbtessékeled őket? Ezt most hogy? Kissé valóságtól elrugaszkodott ötlet.
Nem nem megyek oda, meg sem próbálom, csak szép csendben kihívom a sintért és kinyíratom a kutyáikat úriemberhez méltóan. Hiszen úgyis esélytelen a dolog nameg jogom van akármit megtenni... Remélem még vannak rajtam kívül is "valóságtól elrugaszkodott" emberek a környezetemben.
Bizony, viselkedj úriemberként. Meglehet, emberéleteket mentesz vele.
Sztem ez most dicseret volt, hogy a haziallatkent tartott kutyakat altalaban jobban megnevelik, mint egy szabadon elot. Hazhoz, emberekhez szoktatod. Ha lehet ilyet mondani, kiolod belole a vadaszosztont. Egy hajlektalan eseten, ahol van hogy kaja se jut a kutyanak, felerosodik ez az oszton. Es akkor bizony emberre artalmas viselkedesi formulak kerulhetnek eloterbe.
Afrikai orszagokban meg lelovik a tigrist amikor a falura tamad. Pedig en lattam allatkertben, es nem bantott. Nem lottem volna ki.
Tipp: a hozzaszolas bekuldese elott van elonezet. Olvasd at miket irsz :) Oroszorszargban csovesgyilkolo rendorok?! :DD Jo hogy nem akarsz mar tankot tenni a csovesek ala, mert mas orszagokban evek ota haboru van.
Az ilyen nagy kutyaismero es kutyabarat kommentek utan en egyebkent nem lennek arra buszke, hogy egy kuszobcirkalo megharapott. Raadasul biztos mas emlekeid lennenek, ha egy esetlegesen fertozo kutya harapott volna meg. Vagy ha a kamion alol huznak ki, es a kerekesszekbol potyogsz a forumba. Vagy onnan se.
- errorka
*Utvonal megjelolve a postban a gugli terkepen. A szakaszon barhol elojohetnek, bar a Kvassay hid feloli reszen meg munkalatok zajlanak, igy - az eddigi ismeretek alapjan - inkabb a Csepelhez kozelebb eso reszen akcioznak.
lelovik a tigrist amikor a falura tamad. Pedig en lattam allatkertben, es nem bantott.
Gondolom rács/üvegfal mögött volt szegény, és már rájött hogy azon nem tud átmenni, szóval meg se próbált meghamizni :-)
Ja, Székelyföldön meg kilövik a gyilkos macit, különösebb teketória nélkül. Csak a gonosz macit, persze.
Ha lehet ilyet mondani, kiolod belole a vadaszosztont. Egy hajlektalan eseten, ahol van hogy kaja se jut a kutyanak, felerosodik ez az oszton. Es akkor bizony emberre artalmas viselkedesi formulak kerulhetnek eloterbe.
Ennek semmi köze az éhséghez, meg a vadászösztönhöz. Ez területvédelem, és falkaszellem.
Volt hogy a kutyám a legjobb barátjával kobászolgatott aztán egyszer csak az egyik meglátott valamit, és elkezdett ugatva odarohanni. A másik akkor is teljes gőzzel követte, amikor néha jól kivehető volt, hogy meg se látta azt amit a a másik. Ilyenkor láthatólag nagyon élvezték hogy közös erővel felléphetnek valami külső "veszély" ellen. Soha nem téptek meg senkit és semmit, éhesek sem voltak. Ez a falkaszllem, és általában csak a szellemileg sérült kutyákból hiányzik.
Csövesek: Szerintem itt is szívatják őket elegen, csak lehet hogy nem a rendőrök.
Szobacirkáló harapás: Hát bizony ilyen béna vagyok hogy még egy szobacirkáló is elintéz, ez van.
Egy szóval sem mondtam, hogy ne védje meg magát valaki ha megilyed, csak próbálok valami megoldást találni, ami nem rögtön szegények életébe kerül. (Valószínűleg így is szenvednek eleget)
Nem vagyok szakértő, de úgy tudom, hogy:
A területvédő magatartás nem tartozik abba a körbe, ami miatt agresszívnak szoktak minősíteni egy kutyát. Úgy tudom, agresszív magatartáson azt értik, amikor egy kutya válogatás nélkül támad, bárhol és bárkire. Kialakulása akkor a legvalószínűbb, ha a kutya nem töltött elég időt az alomban, ha kölyökkorától nem becsülik meg, megkötve tartják, csak pórázon sétáltatják, és nem engedik oda más kutyákhoz. A kutya azért válik agresszívvé, mert nem tanulja meg felismerni a területi határokat, és nem tanulja meg értelmezni mások viselkedését. Ha egyszer elszabadul, mindenre támad, mert minden idegen és fenyegető neki.
Ezt nagyon fontos megkülönböztetni attól a viselkedészavartól, amit leírsz. Az utóbbit Jan Fennell egy egyszerű szereptévesztésre vezeti vissza: a kutya -- félreértve gazdája viselkedését -- azt hiszi, hogy ő a falkavezér, és az ő felelőssége eldönteni, hogyan védi meg önmagát és a gazdáját. Ez a zavar csak akkor alakulhat ki, ha a kutya már tud tájékozódni a falkahierarchiában. És éppen ezért hozzáértéssel általában jól kezelhető.
(Ez már teljesen off, de kikívánkozik: a póráz nélküli sétáltatás tilalma éppen olyan agybaj, mint a kerékpárok kitiltása a forgalomból. Létező problémát próbál orvosolni, de ehelyett csak újratermeli. Telis-tele vagyunk ilyenekkel, és a fórumon is rendre előkerülnek: a Főváros parkolási koncepciója, problémás kisebbségek szegregációja, kórházi szülési protokoll stb.)
Bocs a hosszúért.
===
bácsi a biciklin
hát, ez a topic megint remek lakmusz-papír a felvilágosultságról alkotott önámításunkról.
kóbor kutyák és "dakoták" közötti párhuzamokról nevetgélve elchatelni...
örülök, hogy már meghoztam a döntésemet.
mert mi az a dakota?
Mert mi az a felvilágosultság?
Az az önámításdömping amitől politikailag korrektek leszünk?
ne zavarj össze. a lakmuszt még értettem :)
Kölyök kutyák gyakran direkt a szoba közepére pisilnek, hogy kiprovokálják a velük való foglalkozást.
Hogy stílszerű legyek.
Ez lenne a felvilágosultság?
Tapasztaltam én is a kóbor kutyákat, a Szabadkikötői út mellett, péntek délután.
Csepel fele menet rohantak utánnam a kutyák, igaz egy "szinttel" lejjebb, a töltés alján, és vissza fele is. Igaz akkor halálfélem is társult mindezek mellé. Egyik kis földúton lementem az útról, mert láttam egy fácánt, le akartam fotózni, mire egy jól megtermett labrador nem tetszését fejezte ki. Jó tudni, hogy félig leeresztett 42-es trekking gumikkal 37km/órás sebességre vagyok képes.
3 órát bolyongtam a csepeli gyártelepen, fényképezőgéppel, és meglepően sok futárt láttam.
Koszi, majd vigyazok. Ma nyugi volt, de sotetben jottem, eszre se vettem volna. Az meg 100%, hogy az ottani hajlektalanoke meg romake a sok dog. Parszor ram is a fraszt hoztak mar, es ott meg veszelyes is hirtelen megallni mert nincs hely farolni.
De talan mint az MK ujdonsult tagja, irhatnek egy par szerelmes levelet a kollegak hozzajarulasaval a helyieknek. :D
______________________________
Zonder Fiets Ben Je Niets
A felnőttek világában máshogy van. Először is mindenki korrupt. A sintér elviszi a kóbor kutyát de csak akkor, ha külön fizetnek neki. Persze az lenne a dolga, de ő is orvoshoz jár aki meg csak akkor gyógyít...
A kutya nem gonosz és mindenki szellemi károsult aki erre tereli a témát. A kutya csak megharap és az rossz. A kutya létezik, mi meg nem akarunk megevődni, nem vagyunk mi sem gonoszak. Az idióta ember a gonosz aki tudatlanságból túlszaporítja a kutyát és ezzel pokollá teszi más emberek életét.
Szóval ott a kutya. Én az u lakatot nem erőltetném mert nem hatékony. Létezik ultrahangos kütyü, csak sajnos létezik süket kutya is. És létezik spray, ami valószínűleg működik és nem is drága.
Ami nem működik és az egyik legrégebbi városi legenda: úgy viselkedni, hogy a kutya ne támadjon meg. Kipróbáltam. Tizenéves koromban még elhittem, hogy nem bánt a kutya, ha nem félek. A kutya ezt nem hallotta, és elkezdte megenni a lábamat.
Jelentem a veszettség elleni oltás az 6 darab birkaagyvelő turmix a hasfalba. Hetekig nem szívódik fel, és van esélye, hogy meghülyülsz.
Szóval szegény kutyák, haladjanak a bánatba volt gazdáikkal együtt.
és mi lenne, hogy elmennétek a rendőrségre, bejelentést tenni??
ők kimennének, felszólítanák a csöviket, hogy kössék meg a kutyáikat, mert különben kénytelenek lesznek elszállítani őket
így mindenkinek jó lenne, és még le se kéne lőni a "nyamvadt dögöket"!
asszem lehetne a dolgokat kulturáltan is rendezni
A rendorok nekiallnanak ott keresgelni a hajlektalanokat? Ennel sokkal durvabb helyzetekben nem csinalnak semmit. De lehet tul bizalmatlan vagyok.
Jovoheten megnezem hol vannak a csovik, egyaltalan milyen fajtak (normalisabb, vagy teszek a vilagra nagy ivben), ha tudok beszelek veluk, ha nem akkor nem :)
- errorka
eleje:
ha nem próbálja meg senki, akkor tuti nem lesz eredménye sem
második fele:
jó ötlet!
csak szépen, hogy legyenek szívesek, meg szeretnéd felhívni a figyelmüket, hogy a kutyák többeket is megkergettek... ne támadólag, ultimátumot adva, hogy különben lelövetem..
így valószínű hatásosabb lesz
En is igy gondoltam. Akinek van kedve, csatlakozhat. Lassak, hogy tenyleg nem viccbol meg csinytevesbol meg kotoszkodesbol megyek oda*. Ha van ilyen, akkor egyeztessunk idopontot, aztan hajra. Elorelathatolag kedd lesz az akcio napja.
- errorka
*hanem hogy tenyleg tobbunket szivatnak a kutyaik
Kedden én 16 h után érek rá. Arrafelé jövök haza, szóval útbaesik.
Kedden en 5-ig dologban vagyok. Fel 6 korulre tudok odaerni.
- errorka
Az nekem késő. Bár ha tovább vagyok még jó is lehet. Hétvége?
Holnap en lerendezem, nem halogatom, mert abbol csak gond van. Vagy odafele, vagy hazafele. Majd infozok, hogy mire jutottam, bar van egy sejtesem...
- errorka
Sajnos én is nagyon optimistának látom ezt az elképzelést.
A rendőr alapon nem csinál semmit.
A hajléktalan nem fogja megkötni a kutyáját, ez egyszerűen nem fér a képbe, gondold csak el mennyire ellentétes a hajléktalan feelinggel a pórázra kötött kutya.
A sintér megcsinálná, ha ki volna tűzve célprémium.
Hallottam olyanról aki becsengetett egy havi fizetést, hogy eltünjenek a környékéről a kutyák.
Annyit tudnék mesélni erről a témáról, de hamar betegnek tartanátok.
Szerintem inkabb csak sirva fakadnank. Ez a celpremium egy vicc. Ennyi erovel eleg sok ember foghatna magat, es abbahagyhatna a melot (sinterekenel is fontosabbakat), hogy majd dolgozik, ha lesz extra jovedelem... Ha nem akarja a munkajat vegezni, akkor minek ul ott? Menjen krumplit kapalni, epitkezni, mekdonalcba ablakot pucolni, forgalomszamlalonak, igazgatonak egy bankba, vagy amit szivesen csinalna. Sose ertettem ezeket a magyarazatokat :/
- errorka
ha nem inzézkednek a rendőrök, akkor a feletteseiknek kell benyújtani panaszt.
ennyi
könnyű azt mondani, h jaj, mert úgysem történik semmi, de ha nem teszünk érte, nem is fog.
Az, hogy a csoviket nem lehet tudni, hol vannak. Ez egy kihalt terulet, reszben erdo, reszben szantofold, es normalis ember nem megy be a surujebe.
______________________________
Zonder Fiets Ben Je Niets
elmennétek a rendőrségre, bejelentést tenni
+1 hivatali kötelességük eljárni az ügyben
===
bácsi a biciklin
Két dolog:
1. Sok kóbor kutyát elcsapnak az autók. A kóbor ebek befogása ebből a szempontból a kutyák érdeke is.
Ha jól tudom, Budakeszin pl. évente van ebzárlat: két hétig minden kutyát biztonságosan elzárva kell tartania a gazdájának, így a közterületen mozgó kutyákról lehet tudni, hogy gazdátlanok, és válogatás nélkül befogják őket.
A közlekedési és közbiztonsági szempontok mellett ne feledkezzünk el az állat- és közegészségügyi, valamint a vadgazdálkodási szempontokról sem.
2. Lehet a dolgot "tudományosan", evolúciós szempontból is nézni: utánpótlás van kóbor kutyából, a legalkalmasabbak, akik nem szaladnak autó alá és nem támadnak olyan emberre, aki tud védekezni, túlélnek, a többi viszont áldozatul esik a természetes kiválasztódás törvényének.
Akit megtámad egy kóbor kutya, ugyanezzel az érzelemmentes hozzáállással vagy elmenekül, vagy védekezik.
Személyesen egyébként úgy vagyok ezzel, hogy a kóbor kutyákat gonosznak éppen nem tartom, ugyanakkor fenntartom a jogot, hogy megvédjem a testi épségemet.
Ha egy kutya rám támad (vagy "ráutaló magatartást" tanúsít), kész vagyok arányos elriasztó válaszlépéseket tenni: visszaugatni, fenyegetően, mereven állva nézni, rúgni, (akár biciklivel) ütni, követ dobni, stb.
Ki mint vet, úgy arat.
- - - - -
December 12. - 2 éves a 6É Futás!
www.6efutas.hu
2. Lehet a dolgot "tudományosan", evolúciós szempontból is nézni: utánpótlás van kóbor kutyából, a legalkalmasabbak, akik nem szaladnak autó alá és nem támadnak olyan emberre, aki tud védekezni, túlélnek, a többi viszont áldozatul esik a természetes kiválasztódás törvényének.
Akit megtámad egy kóbor kutya, ugyanezzel az érzelemmentes hozzáállással vagy elmenekül, vagy védekezik.
A kedves, barátságos kutyákat előbb utóbb elkapja valami szadista állat, és halálra kínozza, de minimum a sintér.
a sintértelepen meg lehetnek 3 napig, utána megölik őket.
Úgyhogy az eleve bizalmatlanok az esélyesek.
Úgyhogy ez az evolúciós elmélet sántít.
Szerintem nem sántít: a túl barátságosak is életképtelenek, csak másért, mint pl. az autók sebességét rosszul felmérők.
Az "evolúciós" látásmód csak egy a lehetségesek közül. Nem az én személyes álláspontom, azt a végén írtam le.
- - - - -
December 12. - 2 éves a 6É Futás!
www.6efutas.hu
És mégegy szemléltetés az ugatva rohanásról:
A kutyám imádott macskát kergetni. De csak addig, amíg az futott előle. Amikor megállt, és fújt már nem ment oda hozzá, hanem megállt, és ugatta. (Nem volt éppen kistestű kutya, hamar elintézhette volna) Egyszer meg is támadta egy macska, és utána látszott rajta, hogy nagyon megviselte lelkileg az eset. (Kutyáktól soha nem ilyedt meg, akkor sem ha többen voltak, előfordult hogy egy németjuhász meg egy pitbull egyszerre estek neki)
Egy barátomnál a kertben kiszúrt egyszer pár sütkérező picike kölyökmacskát, akik kutyaállóak voltak. Nekiiramodott, mire a kismacskák becsukták a szemüket, aludtak tovább, észre sem vették hogy alig bírt lefékezni előttük. Ekkor teljesen ledöbbent, nem tudta hogy most mit kéne tennie. Aztán finoman odadugta az orrát az egyikhez, amikor az kinyitotta a szemét visszahúzta a fejét. Aztán látva hogy a cicákat nem érdekli, addig ugatott, amíg fel nem bosszantotta őket, és el nem kezdtek fújni, és akkor megnyugodott a lelke. Ha meg akarta volna enni őket lett volna rá alkalma.
Szóval ez az üldözéses ugatós dolog egyáltalán nem biztos hogy az agresszivitás jele.
Az ugatás figyelmeztetés, és a kutya nem elkötelezett semmilyen irányba, ha ugat. Ha kőkeményen elhatározta, hogy támad, már nem ugat, hanem hörög, vagy néma (a komondor szokása állítólag hangtalanul támadni. Elég félelmetes lehet...). Amelyik kutya ugat, az nem harap... eddig szép, de ez még nem jelenti azt, hogy ugató kutya nem vált pillanatszerüen hörgésre-harapásra, ha a helyzet úgy hozza. Koborkutyákkal az a baj, hogy nem tudhatod, hogy milyen fizikai-lelki traumákat szenvedett el, beteg-e, hogyan, mióta, hol élt, szocializálták-e valaha. Én nagyon szeretem a kutyákat, de ismeretlen kutyától félek, ha nem "tudom kiismerni a tekintetét", főleg, ha kóbor állatról van szó.
Szentem értelmetlen olyat mondani, hogy egy kutya gonosz. Gonosz egyetlen lény lehet: az ember, és arra is csak akkor mondjuk, ha már felnőtt. Az emberek bűne, hogy állatok ilyen nyomorúságos és kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. De akkor sincs rendben, hogy a hatóságok tolerálják, hogy ilyen ebek lófráljanak összevissza. Mert ez is csak további igazságtalanságokhoz, ártatlanok sérüléséhez vezet.
Ádám
Egy példa nem bizonyíték. Egy ellenpélda az cáfolat.
Velem a korábban említett eset így történt:
Mentem egy lánnyal egy mezőn. Egyszercsak rohant felém egy kutya. Azt hittem, ha nem félek nem bánt. Megálltunk. Kutya rohant tovább, odaért és elkezdte harapdálni a lábam. Nem féltem. De egy idő után kezdett a dolog kicsit terhessé válni, ezért rászóltam a kutyára, hogy menne el. Elment, én meg kaptam veszettség ellenit, mert eléggé mélyek voltak a sebeim.
Szóval minden elmélet ami a kutyák együttműködésén alapul, hibás! Ne terjesszük ezt a tévhitet, mert ebből lesznek az ujsághírek.
"Szóval minden elmélet ami a kutyák együttműködésén alapul, hibás! Ne terjesszük ezt a tévhitet, mert ebből lesznek az ujsághírek."
És a kutyák általában gyerek, és családgyilkosok is, mivel ilyen eset is történt már.
Konkrétan engem is hasonlóan harapott meg a szomszéd törpeuszkárja, csak ő alig ugatott, szép nyugodtan odament hátulról a sarkamhoz, és beleharapott.
Ő egy kissé beteglelkű kutya, soha ilyennel nem találkoztam, pedig ismerek pár kutyát.
Úgyhogy inkább az volna a pánikkeltés, ha most azt terjesztenénk hogy minden ugatva közeledő kóbor eb kiéhezett vérengző vadállat.
Amúgy itt a bringa lehet a lódas, szerintem teccik nekik hogy valami gyosrsan menekül, és lehet üldözni, kétlem hogy gyalogosan is előfordulnának ezek a helyzetek, de holnap utánajárok.
(Ez mondjuk nem rossz utolsó mondatnak sem :))
És a kutyák általában gyerek, és családgyilkosok is, mivel ilyen eset is történt már.
Szerintem itt félreérted amit Petyo mond. Csak annyiról van szó, hogy idegen kutyákban indokolatlan megbízni, mert egy részük rosszul szocializált/aggresszív/stb, és a vele való találkozás rosszul is elsülhet. Az újsághír itt az alacsony valószínűségű, de igen kellemetlen esetet jelenti.
Én úgy vettem észre minnél bizalmatlanabb vagyok a kutyákkal, annál inkább megérzik. Az ellenkezőjét is. Alig akad kivétel. A kutyánk pld mindig tudta hogy mikor döntöm el hogy elindulunk sétálni. Rendszertelen időközökben mentünk, és nem csináltam előtte semmit. Meg sem mozdultam, csak pözyögtem a gépt előtt és elhatároztam hogy 5 perc múlva lemegyünk. Ilyenkor általában odajött hozzám. Először barátsággal kell hozzájuk közelíteni, aztán még mindenki meggondolhatja magát.
Persze nehéz szeretni valakit aki ugatva közelít annak aki nem ismeri őket. Sőt, az szeretni sem biztos hogy tudja őket.
Vannak pszihopata kutyák is, de ez olyan mintha senki nem merne az úton bringázni, mert vannak psziho kamionosok, akik csak arra várnak hogy ledaráljanak valakit.
Én úgy vettem észre minnél bizalmatlanabb vagyok a kutyákkal, annál inkább megérzik. [...] A kutyánk pld mindig tudta
A ti kutyátok veletek élt, hozzátok szocializálódott, megtanulta a ti testbeszédeteket, napirendeteket, hangsúlyotokat stb. Ne keverd össze az idegen kutyával, amelyik ki tudja mit élt át, mit minek értelmez.
Vannak pszicho kamionosok. Ellenuk is kuzdunk (mi, mint bringasok). Oket is probaljuk kiirtani az utakrol. Attol meg merunk bringazni. A bejegyzes celja nem az volt, hogy rettegest keltsek a kobor kutyakkal szemben. Egyreszt nem tudtam, mit szokas ilyen esetben tenni, masreszt figyelemfelhibvasnak szantam a helyiek fele, hogy nehogy valaki porul jarjon.
Sajnos a pszicho kamionosokra nem szakosodtak sinterek, akik befogjak oket. Pedig nem lenne rossz. Bar a rendorok tekinthetok ebbol a szempontbol sinternek. Ugy is vegzik a munkajukat sokszor, mint ezek az Illatos utiak :/
- errorka
Nem keltettel rettegest, csak sokan szeretik tullihegni az egyszeru ugyeket. Ha latom a kutyat, megallok, es felhivom a zsarukat.
______________________________
Zonder Fiets Ben Je Niets
A probléma ezzel az, hogy néha nem látom őket, egyszerűen nekem esnek, mint ahogy néhány napja is, akkor hívtam fel az Illatos úti menhelyet, a kamionokkal nincs gondom a gyorsforgalmin, mindig szépen kikerülnek, ellentétben néhány eszement úrvezetővel.
A 3. kérdésre azt tudom mondani,hogy a kóbor kutyák befogását az illetékes önkormányzat polgármesteri hivatalánál kell kérni! Ők értesítik az általuk megbízott szervezetet ("gyepmestert" vagy állatvédő alapítványt), akiknek feladata a kutyák befogása.
Egyébként a kutyák tulajdonosa ellen (ha van) a jegyzőnél szabálysértés (belterületen kutyával való veszélyeztetés) és állatvédelmi eljárás kezdeményezhető.
Ha nincs gazdi, akkor egyszerűen elviszik a kutyát. Mondhatják, hogy milyen kegyetlen, de talán az volt a kegyetlen, aki nem gondoskodott a kutyáról kölyök korában vagy befogadja és utána hagyja az utcán lófrálni, azzal a felkiállítással, hogy a vérében van a kóborlás. Minden esetben az felel a kutyáért, aki befogadta és gondoskodik róla (tulajdonos, felügyelő).
Na és a kóbor kutyák kölykeiért ki a felelős? Meg azok kölykeiért?
Hat en vegigtekertem gyokkettovel a jardafecnin, de csak egy kutyaval talalkoztam most. Az is a szembe jovo bringassal volt elfoglalva, bar most csak kiserte nyugiban. Nem lattam se hajlektalanokat, se kuckot, ami arra utalna, hogy ott kempelnek.
- errorka
kempelnek :-)
===
bácsi a biciklin
Na én is felderítettem.
Reggel láttam néhány kutyust, elindultam feléjük. Rám se hederítettek. Direkt meg is álltam, és rájuk néztem, semmi.
Továbbgurultam, akkor vettem észre hogy egyik társukat pont előttem üthette el valami. Azt hiszem még láttam is a kamiont, meg hallottam a nyüszítést.
Ott feküdt az úton próbálta mozgatni a lábait, de felkelni nem tudott. Odébbvittem az útról, az egyik fekete, és barnamintás jött is utánam, és nézte, hogy mit csinálok vele. A többiek messziről figyeltek. Letettem a fűre. Forgatta a szemeit próbált mozogni de nem ment neki. Pedig komoly sérülést nem láttam rajta.
Ekkor felmentem a közeli csövestanyára. Egy kutya ugatott amikor közeledtem, a többi teljesen nyugodt volt.
Elmondtam a csöveseknek az eseteket a bringásokkal, az mondták az ő kutyáik nem agresszívek, amit én is aláírhatok. Se morgás, se ugatás, se biciklin, sem gyalog.
Még azt tudom elképzelni (ha ugyan ezek a kutyák voltak) hogy talán a villogót a sötétben nem tudták mire vélni, és utána eredtek.
Van köztük egy gyönyörű nagy 3 éves(a gazdája mondta) kb németjuhász és husky keverék.Még a bundája is szép, hibátlan.
Elhívtam az egyik embert megmutatni a sérült kutyust. Átfordítottam, ekkor próbált felállni de nem ment. Csak feküdt és mozgatta a lábait. Meg nézett ránk. Gömbinek hívták.
Azt mondta az ember hogy elviszi a barátjához, aki a amúlt héten halt meg.Én meg továbbindultam dolgozni.
Hazafele láttam még egy nagytermetű fehérmintás kutyát, ő sem foglalkozott velem. Amikor megálltam, és szóltam neki rámnézett, aztán eltűnt a bokrok között.
Hazafele megint benéztem a csövestanyára, most csak egy nő volt ott, melegedett a tűznél, vele szemben egy bőrkanapén egy kisebb, idősebb tacskó keverék kutya. Ő ugatott amikor közeledtem, de nem állt fel a fotelből. Amikor látta hogy beszélek a nővel abbahagyta. Meg akartam símogatni de ekkor felkelt és odébbiszkolt.
A nő nem tudott a délelőtti esetről, a többi kutyának és embernek nyoma sem volt.
Még összevissza kerekeztem, mindenféle kis utcán meg földúton, de sehol semmi, és senki.
Na én is felderítettem.
Reggel láttam néhány kutyust, elindultam feléjük. Rám se hederítettek. Direkt meg is álltam, és rájuk néztem, semmi.
Továbbgurultam, akkor vettem észre hogy egyik társukat pont előttem üthette el valami. Azt hiszem még láttam is a kamiont, meg hallottam a nyüszítést.
Ott feküdt az úton próbálta mozgatni a lábait, de felkelni nem tudott. Odébbvittem az útról, az egyik fekete, és barnamintás jött is utánam, és nézte, hogy mit csinálok vele. A többiek messziről figyeltek. Letettem a fűre. Forgatta a szemeit próbált mozogni de nem ment neki. Pedig komoly sérülést nem láttam rajta.
Ekkor felmentem a közeli csövestanyára. Egy kutya ugatott amikor közeledtem, a többi teljesen nyugodt volt.
Elmondtam a csöveseknek az eseteket a bringásokkal, az mondták az ő kutyáik nem agresszívek, amit én is aláírhatok. Se morgás, se ugatás, se biciklin, sem gyalog.
Még azt tudom elképzelni (ha ugyan ezek a kutyák voltak) hogy talán a villogót a sötétben nem tudták mire vélni, és utána eredtek.
Van köztük egy gyönyörű nagy 3 éves(a gazdája mondta) kb németjuhász és husky keverék.Még a bundája is szép, hibátlan.
Elhívtam az egyik embert megmutatni a sérült kutyust. Átfordítottam, ekkor próbált felállni de nem ment. Csak feküdt és mozgatta a lábait. Meg nézett ránk. Gömbinek hívták.
Azt mondta az ember hogy elviszi a barátjához, aki a amúlt héten halt meg.Én meg továbbindultam dolgozni.
Hazafele láttam még egy nagytermetű fehérmintás kutyát, ő sem foglalkozott velem. Amikor megálltam, és szóltam neki rámnézett, aztán eltűnt a bokrok között.
Hazafele megint benéztem a csövestanyára, most csak egy nő volt ott, melegedett a tűznél, vele szemben egy bőrkanapén egy kisebb, idősebb tacskó keverék kutya. Ő ugatott amikor közeledtem, de nem állt fel a fotelből. Amikor látta hogy beszélek a nővel abbahagyta. Meg akartam símogatni de ekkor felkelt és odébbiszkolt.
A nő nem tudott a délelőtti esetről, a többi kutyának és embernek nyoma sem volt.
Még összevissza kerekeztem, mindenféle kis utcán meg földúton, de sehol semmi, és senki.
Akkor biztos csak kineztek a kutyak nehanyunkat. Kaptam kergetest vilagosban is, ugyhogy a lampa csak felmegoldas lehet a rejtelyben.
En eddig csak 3 kutyat lattam ott mozgolodni. A leirasod alapjan valszeg joval tobben vannak akkor. Balesetnek semmi nyomat nem lattam mar befele menet. Amugy most pl. sajnalom a kutyat, de talan annyi haszna lesz, hogy odafigyelnek rajuk, hogy ne kodorogjanak esz nelkul, foleg ne az ut fele.
Ugy fest kepben vagy. Hol van ott a telepuk? En vegigneztem a bokrokat, de nem lattam. Par evet lehuztak ott, aztan eltuntek, es valszeg mashol vannak most - vagy en vagyok vakeger :F
- errorka
Ez a benzinkútnál van az obinál. Lehet hogy nem ezek a kutyák voltak. A másik eb akivel találkoztam visszafele, a bozótos részen volt az út másik végében, benézve ott is láttam egy kisebb telepet, de több kutyát nem.
Na, en teljesen mashol kerestem oket... Mindenesetre koszi az utanjarast. (Ma amugy egy kutyat se lattam, se odafele, se visszafele...)
- errorka
Ma megint láttam a nagy fehéret, egyedül volt, méltóságteljesen ücsörgött az eperföldi lehajtónál, meg se moccant, olyan volt mint egy szobor, még a fejét sem fordította felém, viszont a múlt héten pont ő volt az, aki igencsak támadóan futott felém a társával együtt, gondolom a gyereke lehetett, mert pont egyformák voltak, csak a másik egy számmal kisebb.
Erre szoktak mondani hogy erre varjal gombot... Lehet hogy megszoktak a cangasokat? Vagy a baleset ovatossagra intette oket? Nem tudom hogy mukodnek ezek a joszagok... Mindegy, lenyeg hogy most egyelore nyugi van. Maradjon is igy.
- errorka
Lehet, hogy megfagyott?!
- - - - -
December 12. - 2 éves a 6É Futás!
www.6efutas.hu
:-D
===
bácsi a biciklin
"pont egyformák voltak, csak a másik egy számmal kisebb."
:DD
tudod mint két pont egyforma cipő, az egyik jó a lábadra, a másik két számmal kisebb :)
értem.
nagyon tetszik a megfogalmazás :))
Na és az milyen mikor azt mondják: "Egyik szebb, mint a másik!" És általában így is van.
egyik kutya, másik szebb
===
bácsi a biciklin
:DD
- errorka
Tök jó, hogy utánajártál. Köszi!
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Kollégának csavarokkal rakták össze a kezét, nem támadott a kutya, csak átszaladt az úton, 80+ kg, lakotton kívül vidéken, szerencsére autó nem jött (kutya pár szőrszálat veszített, később meglett egy közeli tanyán).
Akinek a kutyusa meg "csak ráugrik" az emberekre ne lepődjön meg ha egy birkózó eltöri a kutyus állkapcsát, vagy a ráugrott ember haverja megszurkálja egy kicsit (állatorvosi történetek). Ezek is ritka esetek, de a dokinál aggódva az emberek nem a statisztikát szokták böngészni.
két kapcsolódó link jött szembe
http://criticalmass.hu/forum/20071004/kobor-kutya-garazdalkodik-szabadki...
http://www.hirtv.hu/belfold/kek_hirek/?article_hid=246029
Szep... Szal 1 eve tesznek ra az illetekesek :/ Viszont akkor nem uj kutyak, es nem szoktak meg semmit. Egyszeruen csak rajuk jott az 5 perc. (Vagy ugye ujabb alom, mely bringaskergetesre szakosodhat a kornyeken.)
- errorka
Amikor a baratnom bekoltozott csepelre, elmentunk futni. korulbelul szaz metert futottunk, mikor az egyik haz kertjebol a nyitott kapunk nekunk rontott ket eb. Persze megalltak elottunk, de sajnos mi is, igy a futasbol nem lett semmi.
Megkerdeztuk, minek a kapu, ha nyitva van, mert ott volt a gazdajuk is, az meg csak magyarazott ossze vissza. Tele van ez a varos idiota kutyakkal, a sok idiota gazda miatt. Utalom, hogy setalni se lehet nyugodtan, mert minden tizedik kertben van egy sunyi dog, ami elkezd ugatni ha a keriteshez ersz es az infarktust hozza rad.
______________________________
Zonder Fiets Ben Je Niets
http://www.kerekparosklub.org/del-pest
A barátnőm, aki szintén rendszeresen fut, vagyis most már közel két év után újra futhat, egy kutya, hasonlóan az általad említett esethez, egy nyitott kapuból rontott rá, s beugrott a két, éppen a talajtól elemelkedő lába közé, és olyan szerencsétlenül ért talajt, hogy szilánkosra tört a bokája. A kutya gazdija miután látta a fájdalomtól fetrengő barátnőmet a háza előtt, a legteljesebb nyugalommal befordult a házba, még mentőt sem hívott, sőt még azt is megtagadta, hogy a két lépésre lévő házukba becsöngessen a lányaihoz, hogy tudják mi történt. Egy arra járó nő hívta végül ki a mentőket, több órás műtéttel hozták helyre a lábát, csavarokkal, fémlapokkal stb. Ezek után félév gipsz, majd gyógytorna és egyebek, újabb műtét, másfél után tudott egyáltalán újra valamiféle sporttevékenységet végezni, ami annál is inkább kellemetlen, mivel ebből él, ti. testnevelő tanár. A pasi azóta is póráz nélkül sétáltatja azt a nagy fekete dögöt. ezt az esetet megelőzően engem is megtámadott ez a kutya, s mikor szóltam gazdájának, hogy talán pórázon kellene sétáltatni a kutyát, válogatott szitkokat szórt a fejemre. Egyelőre még tart a per...
Szóval ne fussatok Csepelen a Corvin utcában, az eset ott történt, a buszmegállóval egyvonalban lévő házban lakik ez az elmebeteg a kutyájával, egy óriás schnautzerrel
Az kiraly, mert az pont bringaut!
______________________________
Zonder Fiets Ben Je Niets
http://www.kerekparosklub.org/del-pest
na ja, egy tipikusan a semmiből jövő és a semmibe vesző háromszáz méter, bringázásra teljesen alkalmatlan
Ilyenkor remélem elsősorban a baromarcút büntetitek, és nem a kutyát.
Ilyenkor remélem a kutyuli majd egy hirtelen ötlettől felbuzdulva e pompás emberi egyed (gazdi) minden bizonnyal remekbeszabott tökeit fogyasztja el reggeli gyanánt.
A kutya nem tehet arról, hogy egy barom a gazdája
Ez már lerágott csont, a kutya persze soha semmiről nem tehet. Kivéve a hamis kutya, de akkor is biztos az ember a hibás. Stb.
Valóban, de mégiscsak arról van szó, hogy vannak kutyák, amiket simán szabadon lehet ereszteni (bár elvben nem szabad), és vannak olyan kutyák, amiket nem, és ezt a gazdájának kell tudnia. Abban az esetben, ha kutyának valamilyen viselkedészavara van, és így tovább, függetlenül attól, hogy a gazdija miatt hülye vagy eleve dilis, akkor pórázon, szájkosárral lehetne sétára vinni, és pont.
Ja, pont? Akkor már nem is szólhatok hozzá semmit?
:) dehogynem, kíváncsian várom a véleményed. Egyébként a nagy fehér dög, néhány napja megint rámugrott, ki az útra
Volt rajtad lámpa, bukó? Szabályosan közlekedtél?
Mit számít ez, talán rendőrkutya lehetett?
Szerinted egy kóbor kutyát mennyire érdekli, hogy szabályosan, teljes díszben, de egyébként igen, szabályosan, bukóval, lámpákkal, még csengőm is van,bár lehet, hogy a küllőprizmákat hiányolta :)
Én csak arra gondoltam, hogy esetleg ő is túlbuzgó cm aktivista lehetett. De ezek szerint nem, vagy még nem eléggé képzett.
Annyat...
- errorka
Ezt a brutalitást találtam
http://index.hu/video/2008/12/18/a_radikalis_allatvedok_orrot_tornek_egy...
Nem fake az véletlenül? Valahogy az egész kicsit büdös.
Nekem is ez volt az első gondolatom. Erőltetett.
nem fake
http://index.hu/politika/belfold/radall12/
részletes beszámoló
Ez ugyanannyit ér, mint az előző, nem újabb forrás.
Na igen, de majd amikor lejön a harmadik cikk, akkortól igaz lesz.
“Just the place for a Snark!” the Bellman cried,
As he landed his crew with care;
Supporting each man on the top of the tide
By a finger entwined in his hair.
“Just the place for a Snark! I have said it twice:
That alone should encourage the crew.
Just the place for a Snark! I have said it thrice:
What I tell you three times is true.”
Sokminden csak attól lett "igaz", hogy sokszor mondjuk. Ez még olyan tézisekre is igaz, amelyeket komoly emberek komoly igazságként kezelnek. Azért jófejek az igazi művészek, mert ök képesek leginkább arra, hogy egy zseniális blaszfémiával, vagy szamárfülmutatással, a dolgok abszurd kifordításával erre rámutassanak, úgy, ahogy a tudomány nem képes. Ezért szeretem az abszurdat. (Hú, ez kicsit OFF volt.)
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
OFF
Kövér László 2002-es "köteles beszéde" erre a legjobb példa.
OFF Hát, ebben most nem értünk egyet. Én a Monthy Python-ra gondoltam elsősorban.Meg a dadaistákra. De hagyjuk. ON
Az én kutyám is " egy kobór dög volt" aki mindenkire morgott ha a közelébe mentek eleinte még rám is na jó ő nem kergette a bicikliseket ez is igaz.3 hétig etettem aztán hazavittem és láss csodát most van egy "angyali kutyám" Nem azt mondom h ti is etessétk meg az összes kóbor kutyát de valamiért csak ilyan lett.az enyém pl :mint később kiderült remek helye volt egy tök vastag láncra kötve a cigányoknál akik gondoltak egyet szették a sátorfájukat és továbbáltak,csak a kutyát hagyták ott(amíg ott laktak addig is csont sovány volt,de utánna!!!!Ha az a szegény kutya valahogy nem tépi el vagy nem tudom h mit csinált azzal a bazi nagy láncal akkor ott pusztul éhen.Én azon az állásponton vagyok h bármelyik véreb lehet kezes bárány.Ja és ha etetésnél a ktyám fejénél kotorászok eszébe sincs rámmorogni mint megannyi előnevelt kutyának akiknek tényleg jó helyük van.Nem értek azzal egyet h mindegyik kóbor kutyát el kell altatni ami rád morog.Na jó bevallom én is beszarnék ha elkezdene rohanni utánam,de azért még mindig jobb mintha egy cigány rohanna felég abból a fajtából.azért mi emberek se vagyunk szentek ,meg a legtöbbjüket mi basztuk el.mert egy aranyos kis szőrgombócból nem lesz véreb ha jól bánnak vele.tudom h sokan nem értenek velem egyet. Boccs h ilyen hosszúra nyújtottam.
Gondolom megnezted a topicba irt cimet. Szabadkikoto ut, ahol gyakran 90-120 kozott huznak el az autok, centikre melletted.
Felemelo erzes, amikor kiugrik a bokorbol ilyenkor egy koborkutya, csak ugy, a semmibol. Engem ki tudott kerulni a mogottem jovo auto, mert figyelt, es volt helye. De mi van, ha epp jonnek mellette is?
Arrol nem beszelve, hogy ezek hajlektalanok kutyai. Biztosan nem terjesztenek semmilyen kort.
Egyebkent megint aktivak, de errol Grin tudna meselni :P En eddig szerencsere megusztam az ujabb rohamot, pedig jottem haza parszor ejjel is...
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
Nem is olvastam el mindent, a legtöbb hozzászóláson nagyon elszomorodtam.
De az önkormányzatnál ha bejelentést teszel, nagyon hamar intézkednek, és befogatják a kutyákat, legalábbis pl. Zuglóban ezt mindig nagyon komolyan vették, mondjuk ott kertváros, meg nagy a népsűrűség meg ilyesmi... Egyébként akkor is befogják a kóbor állatot, ha van gazdája, aztán utána mehet a gazdi kivenni őt a "kutyadutyiból". Tudom, mert egyszer nagymamám kutyáját is bevitték, amikor elszökött otthonról :) Pedig volt rajta nyakörv meg minden.
Szal én a helyedben addig pattognék az önkorminál, amíg meg nem oldják a helyzetet.
"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts
2.5 ora alatt csak megnyilt a topicom:
http://www.minimalmass.hu/videok/?f=./20100110%20-%20Szabadkikoto%20-%20...
A minap vettem fel. A dolog erdekessege, hogy aki a kutyat megcsapta, az tipikusan a zebraknal is a parhuzamos elhalados gazolo. Belso savban satufek, duda, es szo nelkul tolja neki, egeszen addig, mig meg nem latja a kutyat. Akkor meg persze mar hiaba fekez.
Most az, hogy utana elhajtott...
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
1. borzasztó ez a videó, nézhetetlen, szakadozik,
2. az a kutya a társaival együtt ott lakik az állítólag felszámolt nyomortelepen a "bringagyalog" (áááá) mellett és jól nekem is jöttek vasárnap úgyhogy erről nem tudok negatívan nyilatkozni Neked.
Pedig ez nem 21 ker, ez már a 9. És fogalmam sincs, hova kell bejelenteni, de lehet, hogy megtéptek már több bringást. Mindegy, a cigóéknál a kutya úgysem fogyóeszköz. Lesz másik. És az sem lesz megkötve.
Itt van két gyöksi, vigyázzon aki arra jár. Nemrég dobhatták ki őket, mert még van erejük futkosni az ember után. Na majd ha pár napig nem lesz mit zabálniuk, vagy egy-két autótól elszenvedett pöcifoci után jobban meghúzzák magukat (vagy ellenkezőleg, passz).