Újabb életveszélyes kerékpárút: az OKÉ válasza Sagannak



Kritikus és nagyrészt jogos posztot publikált Sagan a minap az orosházi kerékpárút-fejlesztésről, mely a hazai elhibázott beruházások sorát gyarapítja. Ám a bejegyzés, illetve a kommentek zöme mintha nem a tervezőt, a beruházót és a kivitelezőt tenné felelőssé, hanem azt a maroknyi közösséget, melyet úgy hívnak: Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete (OKÉ). Mitagadás: szervezetünk nem járt el kellő alapossággal ez ügyben, ám hamis az a beállítás, mintha mi partnerként, "őfelsége ellenzékeként" álltunk volna a projekthez.

Alapvetően egyetértünk Sagannal: az elkészült beruházás rossz, életveszélyes, kidobott százmillió forint - feltéve, ha nem történik radikális változtatás a kerékpárosok - gyalogosok - javára.

Nézzük a fő kritikai elemeket.
- Az OKÉ kezdettől asszisztált a beruházáshoz.

Nos, ez nem igaz, olyannyira nem, hogy sem a tervezésbe, sem a pályázat előkészületeibe nem vonták be szervezetünket (igaz, az előbbi idején még nem is létezett az egyesület). Érdekes adalék, hogy míg az 50-60 kilométerre fekvő Mezőberény és Békés önkormányzatai igényt tartottak az OKÉ támogató nyilatkozatára a helyi kerékpárút-pályázatokhoz, addig Orosháza korábbi és jelenlegi önkormányzata nem fordult hozzánk. A nyertes pályázatról, miként mások, a sajtóból értesültünk.

- A 2008 április 22-ei földnapi felvonulás sajtóanyagában üdvözöltük a beruházást.

Az OKÉ helyben alapvetően kerékpárútpárti, még hogyha ez szentségtörésnek is tűnik. Elmondjuk, miért: véleményünk szerint egy alföldi kisváros kerékpáros problémái merőben eltérnek egy nagyvárosétól. Abból indultunk ki, hogy például Orosházán a közlekedők jóval nagyobb aránya kerékpáros, mint Budapesten, Szegeden vagy más milliós, több százezres városokban. Ez utóbbiakban elsősorban fiatal és középkorú, megfelelő KRESZ-jártassággal és ismeretekkel rendelkező kerékpárosok róják az utakat, míg a mi városunkban főként nyugdíjasok és gyerekek, akik sok esetben az alapvető szabályokkal sincsenek tisztában. A baleseti statisztikák szerint is az átlagnál több kerékpáros okoz balesetet Békés megyében, éppen az elsőbbségadási és egyéb szabályok elmulasztása miatt.
Így természetesen üdvözöltük az akkor még nem ismert veszélyeket rejtő kerékpárút-beruházást, hiszen véleményünk szerint a helyi viszonyok közt igenis egy biztonságos kerékpárút is lehet a megoldás. (Békéscsabán például szintén belvárosi kerékpárút működik évtizedek óta, s a helyi tapasztalatok jók.)

Természetesen - főként hobbibiciklistákból álló - egyesületünk lehetett volna figyelmesebb, radikálisabb, bizalmatlanabb, ezt elmulasztottuk, így a közvéleménnyel együtt mi is csak dcecemberben szembesültünk a problémákkal. Független szakértő bevonásával gyakorlatilag azóta folyik az állapotok pontos felmérése, ennek alapján kialakított álláspontunkat hamarosan megosztjuk mind a beruházó, mind a kivitelező képviselőivel, civil vitákat generálunk és természetesen a nyilvánosságot is tájékoztatjuk. Köszönjük Sagan és a kommentelők megállapításait, tanultunk belőlük és a jövőben nagyobb hatékonysággal töltjük be a civil szféra őrkutya funkcióját..

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
urga képe
urga
1 p, 2009-01-09 12:04

Nem tudhattátok (most már igen...) hogy egy kerékpáros létesítmény tervezése és kivitelezése minden lépését egy buldog makacsságával és szívósságával kell figyelemmel követni, különben ilyen utak készülnek.

az MK ezen serénykedik az országban több helyen, elképesztő munka!

Peta képe
Peta
2 p, 2009-01-09 12:15

Korrekt írás. Szerintem illene akkor már ezt is főoldalra...

dova képe
dova
3 p, 2009-01-09 13:26

Accept!

Megértem a helyzeteteket.
Mi is így voltunk a kezdetekkor, igaz, akkor mi(Magyar Kerékpárosklub Szegedi Alapszervezet alapítói) még nem hírdettük, hogy érdekvédők vagyunk, nem volt nevünk, sem szervezetünk.

Mindenképp szeretném felajánlani Nektek a segítségünket és több éves tapasztalatunkat.
Szervezzünk egy találkozót, amin beszámolhatunk Nektek a dolgainkról ezáltal is bemutatva egy-két fogást, ötletet adva az aktivista munkátokhoz!

Keressetek meg a criticalmass pont szeged kukac gémél pont kom-on vagy ahol...!
Üdv
Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

feb képe
feb
4 p, 2009-01-09 13:34

Engem is meglepett ez az OKÉ dolog.
Miért nem MK Orosházi tagszervezet?

aron képe
aron
5 p, 2009-01-09 13:31

örülök, hogy ti is próbáltok tenni a bringázásért, már ez tök nagy dolog ebben az országban, hogy valaki aktív valamiben.
és most kiderült, hogy ez mi mindennel járhat... remélem sikerül kihoznotok a lehető legjobbat ebből az elkészült dologból, de abban nem értek egyet, hogy azért mert az öregek és a gyerekek egy része nem tud közlekedni, ebbe az állapotba kéne konzerválni a jövőt!

Sokkal könnyebb lenne nektek is, és eredményesebb az ott lakóknak, ha ezt mind az MK szakmai hátterével, gyakorlatával csinálnátok területi szervezetként. szerintem ezért érdemes egyesülni-

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

aron képe
aron
6 p, 2009-01-09 13:37

örülök, hogy ti is próbáltok tenni a bringázásért, már ez tök nagy dolog ebben az országban, hogy valaki aktív valamiben.
és most kiderült, hogy ez mi mindennel járhat... remélem sikerül kihoznotok a lehető legjobbat ebből az elkészült dologból, de abban nem értek egyet, hogy azért mert az öregek és a gyerekek egy része nem tud közlekedni, ebbe az állapotba kéne konzerválni a jövőt!

Sokkal könnyebb lenne nektek is, és eredményesebb az ott lakóknak, ha ezt mind az MK szakmai hátterével, gyakorlatával csinálnátok területi szervezetként. szerintem ezért érdemes egyesülni-

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

Ji-ten képe
Ji-ten (nem ellenőrzött)
7 szo, 2009-01-10 17:29

Pontosan erről van szó. Mert az speciel, hogy "egységben" az erő", nem egy hülyeség.

Egyetlen nagy, hatékony, az egész országot, s annak a - jóllehet különböző - teljes biciklis lakosságát átfogó szervezetben van az erő. Mert nem egy homogén társaság kell hogy legyen 'a biciklis", mint olyan. Nem a budapesti fiatal felnőtt, zömében értelmiségi. Hanem a falusi nyugdíjas nénitől a városi középkorú értelmiségi nőn keresztül a mindig újító, lendületet adó fiatalokig. Sok dologban közösek a nézetek és elvárások, sok dologban esetleg nem. A helyspecifikus igények és megoldások is egy nagy, erős, sok és sokféle tagot tömörítő szervezetben érvényesülhetnek csak igazán.

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
8 p, 2009-01-09 15:01

Korrekt válasz.
Mindemellett a városon belüli elválasztott kerékpáros infrastruktúra a gyakorlatban nem működik, mert nem tudod hermetikusan elválasztani egymástól a közlekedési módokat, előbb-utóbb mindenképpen találkozni fognak valahol. Ha ezt csak az elválasztott utak találkozásánál teszik, akkor mind a két felet váratlanul fogja érni, hogy neki itt fokozott figyelemmel kell lennie, és a szabályokat sem tanulja meg jobban, mert nincs ami erre ösztönözze.
Az integrált, megosztott útfelületeken ezzel szemben folyamatosan látják egymást a felek, nincsenek elrejtve a veszélyek, fel lehet rájuk készülni.
Nem a közös útfelület jelenti a veszélyt, hanem ezen útfelületek rossz használata, a gépjárműforgalom aránytalan előnyben részesítése, a kerékpárosok megtűrt de nem szívesen látott lénnyé való lefokozása. A szegregált infrastruktúra csak fokozza ezt, nem oldja meg.

www.gruppetto.hu

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
9 p, 2009-01-09 15:09

Pontosabban olyan esetben működik az elválasztott infrastruktúra, ahol a kerékpáros társadalmilag és jogilag is a gépjárműforgalom fölé van helyezve, amolyan szent tehén. A hollandoknál, dánoknál ez van, náluk ezért működik az elválasztás. Mindamellett náluk a gépjárműforgalom jelentős korlátozása is elterjedt a városok belső részein. Ezektől mi messze vagyunk, ők is sok évtized alatt hozták ezt létre. Nálunk sokkal hatékonyabb, olcsóbb és gyorsabb eredményt hozna az integráció.

www.gruppetto.hu

László János képe
László János
10 p, 2009-01-09 17:37

Kedves Korbely (ha jól látom) Gyuri!

Tényleg segíthetünk egymásnak, a Ti helyi tapasztaltotok, meg az MK szakembereinek tudása. Ha ránéztek a honlapunkra, látjátok,hogy most éppen Érd helyi aktivistáival készítettük el a település kerékpéros-baráttá tételének javaslatát, nagyon sok önkormányzatnak segítünk a kerékpáros létesítmények megfelelő tervezésében.
Keressetek minket, minden telefonszámunkat megtaláljátok a honlapunkon itt: http://kerekparosklub.hu/mk-munkatarsak

És ha holnap (szombaton) valaki közületek itt jár Pesten, jöjjön el a bulinkra, remek alkalom az ismerkedésre: http://kerekparosklub.hu/mk-evnyito-mulatsag-2009-januar-10-este-7-corvi...

János

sagan képe
sagan
11 szo, 2009-01-10 17:39

Köszönöm a reagálást.
A városi kerékpárutakban, mint biztonságnövelő tényező azonban továbbra sem hiszek.Ezt a szakmai anyagok mellett a személyes tapasztalatom is alátámasztja. Az előttem szólók már kifejtették bővebben.
Az ominózus bringaút Rákóczi utcai szakaszán tekertem is,de mikor megláttam az Evangélikus templomnál az átvezetést,lemondtam a teszt örömeiről és a Táncsics utca 2x2 sávos szakaszán már az úton mentem eközben 1 db autó haladt el mellettem.
Szerencse vagy sem,de napi szinten eddig Orosházán és Szegeden kerékpároztam. Újabban pedig Budapest örömeivel ismerkedem.Így nagyjából tudom mik a különbségek az eltérő méretű városokban.
Az adottságok valóban eltérőek,de kerékpározni talán épp Orosházán a legelőnyösebb.
Az érdekvédelem meg nehéz feladat,de a fenti reagálásokból is látszik az OKÉ nincs egyedül az MK szakmai felkészültsége pedig garancia,hogy tényleg olyan megoldások szülessenek amelyek a kerékpározók érdekeit szolgálják.