Az index egyik fórum témájában tette fel a következő kérdést egy hozzászóló:
"Sziasztok!
A Gogol utca elején az Újpesti rakpartnál (a ref. templomnál) van egy óriásplakát, amely szerint Gogol utca - Bulcsú utca - Kassák l. utca. Pap K. utca - Röppentyű utca útvonalon kerékpárút épül. Kezdés 2008. IX. , befejezés: 2009. II. 9.
Ez most hétfőn lesz, de én nem látok kerékpárutat. Esetleg a másik vége felől épül?
(Egyébként 156 MFt EU támogatás is megemlíttetik a plakáton.)
Tudtok erről valamit?"
Eddig nem hallottam róla, de engem is érdekelne, hogy miről van szó. Több szem többet lát alapon gondoltam feldobom itt a kérdést. Elsősorban az MK-s aktivisták figyelmébe ajánlom természetesen...
(Azért nem az MK oldalára raktam fel, mert ott úgy gondolom, hogy kevesen olvasnák, az MK-sok nagy része viszont úgyis be szokott nézni ide is.)












Volt már itten szó róla,
Volt már itten szó róla, például az ÁEK (leánykori nevén Honvéd kórház) mentőkijáratához tervezett megfelelően balesetveszélyes megoldásról. Meg egyébként is rosszabb lesz, mint ahogy most van, illetve nincs. (Emlékeimben helyenként egyoldalt vezetett borzalom szerepel, nem tudom, változott-e azóta a koncepció.)
A másik oldalról kezdték
A másik oldalról kezdték el építeni.
Mostani állapotában így néz ki:
http://picasaweb.google.com/atoreki/RoppentyuBringaut#
melegséggel tölti el a
melegséggel tölti el a szívem, hogy ismét született egy Dráva utca szintű méregdrága de legalább használhatatlan bringagyász....
_________________________
"Ha nem baj én is megpróbálom,
Van célom és van irányom"
Az én szívemet az
Az én szívemet az töltené el melegséggel, ha felelősségre lehetne vonni azokat, akiknek ezt az újabb bringagyászt köszönhetjük.
Na ez igen kemény. És
Na ez igen kemény. És ebben már az MK keze is benne volt... Most ezt így mégis hogy?
Mosom kezeimet. Ez egy 156
Mosom kezeimet. Ez egy 156 millióba kerülő, örök tanulság az MK-nak, hogy miben hogyan mikor és mit engedjünk. Hogy milyen protokoll szerint nyújtsunk támogatást. Hogy egy koncepcionálisan rossz régi terv feltupírozása (Röppentyű) megéri-e hogy legyen nem annyira rossz (vállalható) többi szakasz. Hogy a pályázat időben beadható legyen, hogy valami bringás dolog épüljön. Hogy egyáltalán milyen a mozgásterünk, amikor a felelősséget a tervező vállalja, a megrendelést az önkormányzat adja. Hogy mennyire valósulnak meg azok a kialakítási javaslataink, amik szükségesek ahhoz, hogy a hibás koncepciójú létesítményt a lehetőségekhez képest biztonságosabbá tegyék...
KRESZ-szel kapcsolatban folyton előjön, hogy ha nem biztonságos a kerékpárút, akkor azzá kell tenni, ez mérnöki kérdés, nem szabályozási kérdés. Mert ugye egy veszélyesebb dolgot kötelezővé tenni nem etikus, de mivel a kötelezőség adott, a sokak által hangoztatott álláspont az, hogy ez a szabályozás jó, alakítsuk át magukat a létesítményeket, hogy biztonságosak is legyenek. Na itt ez jó állatorvosi ló lesz, hogy ez mennyire sikerül egy új projektnél!
Az MK mentségére legyen mondva, hogy az egységes álláspont még alakulófélben volt, a protokolláris kérdések még kidolgozás alatt álltak a tervezés idejében, ami lassan másfél éve lesz, hogy volt. :)
Mondjuk abban a szálban
Mondjuk abban a szálban írtad, hogy nem nagyon tudtál akkor az előkészítésben részt venni. Ezzel együtt píárilag (meg a biztonságot, használhatóságot, ...) tekintve óriási öngól az MK-nak (tagként beleértve természetesen engem is). Azt hiszem, ez is az az eset, amikor inkább kellene hagyni veszni az akárhánymilliókat, mint egy ilyen retrográd izét csinálni belőle. (Most kihagynám a kötelező deakkorhogynyúljaleahaver köröket, az más téma.)
Nem beszélve egyes részletekről, hogy páldául miért úgy kellett megcsinálni a Róbertkárolyon az átvezetést, miközben mehetett volna simán az úton, lámpával, előretolt kerékpáros felállóhellyel stb.
Lassú dög. Kétszer is
Lassú dög. Kétszer is megette a klikket.
azt mondta a civil napon az
azt mondta a civil napon az egyik kerületi vezető (polgi vagy alpolgi, nem emlékszem), hogy a gogol utcai szakasz nyáron fog elkészülni. itt a fővárosnak kell felújítania egy saroknyi macskaköves részt, ahol a busz jár, a lehel térnél. de a röppentyű utcai bringagyász és a kassák lajos utcai sáv előbb készen lesz.
még nem tuti, hogy meglesz, de kértem az alpolgit, hogy még a műszaki átadás előtt hadd nézzük végig az egészet, és minden esetleges hibát felírunk javításra, nehogy az történjen mint a külső vácin.
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Jövök én is szívesen
Jövök én is szívesen végignézni.
Ez a tájékoztató tábla
Ez a tájékoztató tábla látható a Röppentyű utcánál.
És lehet, hogy utána ilyet
És lehet, hogy utána ilyet raknak ki.
Nagy kedvencem a Radnóti utcából :)
szerintem a kassák az
szerintem a kassák az faszájos, bár a bringasáv ott megy el szorosan a parkoló kocsik mellett. a kórház előtt azonban nagyon érdekes dolgok vannak, bevallom én nem is jöttem rá egy ideig hogy az bringaút, és toltam az úttesten, amikor rájöttem akkor is ;)
na de:
http://picasaweb.google.hu/potypenka/SzegediUtonFelbontvaAFrissBringajarda#
-----
"stoptábla, át rajta"
Holnap kezdődik.
Holnap kezdődik.
És lassan be is fejeződik,
És lassan be is fejeződik, a Gogol utcai szakasznak már a végét csinálják a melósok.
a pannóniáig megvan.
a pannóniáig megvan. tegnap mentem rajta. eléggé kulturált.
×
ogreflikker
http://index.hu/belfold/budap
http://index.hu/belfold/budapest/2009/06/03/szabalytalan_autost_fotozni_...
"A Gogol utcában nemrég újították fel teljesen az utat, jó budapesti módra az újonnan elkészült bringasávokat gyorsan birtokba is vették... az autósok ;) Ezt a képet ma csináltam, csúnya dolog az előítélet, de hogyhogynem itt épp egy sötétített BMW és egy taxis parkol szabálytalanul."
Mindig felidegesítem magam,
Mindig felidegesítem magam, amikor elolvasom a hülye emberek kommentjeit.
Flicka
your choice :)
your choice :)