Azt már tudjuk, milyen kerékpárizét építsünk (Alkotmány), milyet ne (Dráva), de mi van, ha már megtörtént a "baleset", és járdára került a dolog?

A válasz banális és mégsem terjedt még el igazán: fel kell számolni. Nézzük is a stuttgarti példát.

Első képen látható, hogy az aszfaltról felismerhető régi kerékpárút helyett az útra terelik a bringásokat, megfelelő "forgalomtól elzárt terület" segítségével, hogy az autók beengedjék őket. (megfigyelhető még egy bringatároló és hogy már a régi biciút is aszfalt volt a térköves járda ellenére, vö. viakolor)

Második-harmadik képen megbizonyosodhatunk róla, hogy a biciút lezárásra került, helyére azonban mégsem autópályamatrica-árus került, hanem bicitároló.

Negyedik kép: tehát a bringások visszakerültek az útra, készen is vagyunk! De tényleg? Kiderül, hogy a kereszteződésben autóval tilos balra kanyarodni, ez azonban felesleges korlátozás egy bringa számára (akit 1) szeretünk 2) balra kanyarodásra várakozás közben nem tartja fel a sort) és így neki mindkét balrakanyarodó irányba várakozó sáv épült.

Összefoglalva: a kerékpározást támogató várostervezés nem elveszi a lehetőséget a bringástól (letiltva az útról), hanem az autóshoz képest plusz lehetőségeket biztosít számára (extra balra kanyarodások és behajtások).

Végül kiderül, mit lehet válaszolni arra, hogy "deénakkoris a járdán szeretnék menni mert félek": gyalogút, kerékpárral is megengedve. Dupla győzelem: világos, hogy a gyalogos az úr, és világos, hogy bringával nem kötelező.