A Közlekedési Minisztériumban nem szeretik a bringásokat!



"Immáron harmadik éve járok biciklivel a munkahelyemre a Margit körúti Nemzeti fejlesztési és Gazdasági Minisztériumba. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen helyen respektálják, ha valaki nem szennyezi a levegőt, és jó példát mutat az autóval járóknak, akik szétbuktatják az egész levegőt a városban. De sajnos nem!

Eddig sem volt rózsás a helyzet, eleinte mindent elkövetett az itteni gondnokság, hogy a bringám a legfagyosabb télben is kint buktassam a konstrukciós szempontból használhatatlannak nyilvánítható amúgy is szétkorrodált hátsó bringatárolóban. Az indok, egyszerű volt, ha beljebb hozom akár egy méterrel is, akkor összesározom a hivatalnokok szép ruháját :) Beletörődtem és valahogy megoldottam a kinti tárolást, de aztán jöttek az újabb terrorizálások.

Mivel nincs kedvem izzadtan dolgozni, ezért mindig lezuhanyozom az épületben található egyetlen fellelhető vizes helységben, ahol alapból igen korlátoltak a lehetőségek a rendes fürdésre.(Női wc-ből kialakított kb. 1 négyzetméteres beton kőre ráállsz, és egy hajlított, rozsdás vascsőből csurog rád a langyos víz, amíg a váltócuccaid a lehajtott wc deszkán pihennek..)

Az első mókázás az volt, hogy ismeretlen, névjegykártyát hátra nem hagyó személyek leszedték a csapok tekerőjét. Gondolták, ugyan már, ez ne zuhanyozzon már itt. Másnap rezzenéstelen arccal kivettem táskámból a frissen vásárolt tekerőt, és felhelyeztem, majd lezuhanyoztam. A második körben, megint csak magukat nem vállaló személyek eltávolították az egy szem épp fogast, amire legalább a türcsit fel tudtam tenni. Nem volt gond, másnap már csavaroztam fel az új általam hozott fogast. A harmadik fordulóban leszerelték a zárat, hogy ne lehessen bezárni, miközben fürdök - azt hittem leszakad a pofám, de nem zavartattam magam sokáig, zuhanyoztam így is.

A végső buktatás ma történt meg, megpróbáltam bejutni, de már volt zár az ajtón, ráadásul nem csak belülről, hanem kívülről is kulccsal zárhatós. Persze nem volt nyitva. Amikor bekopogtam a wc-vel szemközt lévő irodába egy igen arrogáns férfi kifejtette, hogy mostantól nem lehet ott zuhanyozni, és hiába kérem, nem adja oda a kulcsot. Mondtam neki, hogy köszönöm, ön igazán diplomatikus ember..
Egyenlőre ennyi, gyakorlatilag kicsit bukom, de majd lesz valahogy. Mindenesetre elgondolkodtató tény, hogyha egyes embereket zavar, hogy valaki zuhanyozik, míg ő lehet, hogy egyáltalán egész életében sohasem, akkor mi lehet otthon a fürdőszobában? Trezor, vagy monumentális méretű szappantartó vaskazetta? :) "

Menyus a budapestlightról

http://budapestlight.freeblog.hu/archives/2009/02/26/A_Kozlekedesi_Minis...

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
brm képe
brm
1 cs, 2009-02-26 16:41

Mit vártál, p*raszt seggükön pöffeszkedő f*szkalap a nagyja. Tudom úgy, hogy volt amikor napi szinten volt közöm hozzájuk.

HD képe
HD (nem ellenőrzött)
2 cs, 2009-02-26 16:44

OFF.
hogyan lehet 14:40kor bejegyzést készíteni, 16:36-os idővel? én nézek be valamit, vagy neked van időgéped?

adamekp képe
adamekp
3 cs, 2009-02-26 20:18

Itt 14:36-ot ír ki, nálad kell átállítani a drupál-időzónát.

üdv adamekp

Krisztab. képe
Krisztab.
4 cs, 2009-02-26 16:47

Hát ha ott dolgozol, akkor beszélj a főnökséggel, vesd föl értekezleten, stb. Nem szabad hagyni, hogy a gondnokság diktáljon a többi dolgozónak!

*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

SzCiklon képe
SzCiklon
5 cs, 2009-02-26 16:55

Vesd be az államigazgatás titkos fegyverét, a "feljegyzést". Néhány iktatás után valaki megunja, engedélyezi, és megint tiéd a zuhany, vagy legalábbis a kulcsa.
_________________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!

http://www.facebook.com/profile.php?id=1577723032

er13a18 képe
er13a18
6 cs, 2009-02-26 17:30

+ 1
nem szabad ezen felidegesítened magad, hanem jó érdekérvényesítőként, járj közben a főnöködnél, vagy a főnököd főnökénél, vagy a kulcsosfiú főnökénél..stb.

mcysh képe
mcysh
7 cs, 2009-02-26 22:53

+1: Olyan ez, mint amikor felfogadsz egy kertészt, és pár hét múlva azon kapod magad, hogy már csak az általa kijelölt szűk ösvényeken járhatsz a saját kertedben.

(Minket a portás akart mindig este fél nyolckor kirakni az este kilencig nyitva tartó épületből. Tök vicces, volt amikor tajtékozva berontott az egyik a tanszéki szemináriumra, hogy mi meg vagyunk bolondulva, nem csinálunk úgyse semmi értelmeset (ebben mondjuk lehet valami), neki meg kilenckor megy a héve, leszünk szívesek kitakarodni. Ekkor a főnököm megelégelte a dolgot. Másnap a portást utolsó figyelmeztetéssel áthelyezték egy másik épületbe. Az utódja jó fej, ami nem is csoda, mert biciklista.)

===
bácsi a biciklin

pata képe
pata
8 cs, 2009-02-26 23:07

Nálunk nincs portás, 5 körül kulcsra zárják az épület ajtaját az adminisztrátorok akik hazamennek, de mindenkinek (oktatók, Phdsek) van kulcsa. Egyébként hogy mennénk be hétvégén?

mcysh képe
mcysh
9 cs, 2009-02-26 23:50

Ilyen egy normális campus. A könyvtár meddig van nyitva?
===
bácsi a biciklin

pata képe
pata
10 p, 2009-02-27 00:31

Attól függ. Nagykönyvtár 8.00-23.45, matek tanszéké 8.30-hajnali 2.00 :-) Hétvégén egy órával később nyitnak.

Krisztab. képe
Krisztab.
11 cs, 2009-02-26 23:40

Ott nekem is volt rossz élményem portással. A lágymányosi campuson viszont mágneskártya-rendszer
van, és sok alkalmazottnak van jogosultsága a külső kapuk nyitásához is. Ezt kihasználva sokszor éjjel 1-2-ig is lehetett dolgozni :S

*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

Pontagy képe
Pontagy
12 cs, 2009-02-26 16:49

szerintem megzavartad a privát zuhanyzóját, ő így spórol a válságon.Lehet,azt hitte, hogy te is. Vagy csak szimplán egy bunkó, mittomén.

Zizz71 képe
Zizz71
13 cs, 2009-02-26 16:55

És ha ezek után úgy döntesz, hogy pénztárcád nem kímélve nedves törlőkendők százaival felfegyverkezel, s azzal törlöd át leizzadt porcikáidat a wc-ben, akkor mit fog csinálni ez a f@szkalap?

Zita
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
trek 3700 zöld-fehér-virágos-láthatatlan

feb képe
feb
14 cs, 2009-02-26 17:04

Jól sejtem hogy victy nem Menyus, és a fenti írás csak be van másolva?
Ez esetben fölösleges az eredeti szöveg írójának tanácsokat adni.

victy képe
victy
15 cs, 2009-02-26 17:17

semmi gáz, Menyus a saját blogjára írta, ide meg hirtelen én dobtam fel, de Menyus is tuti idetalál :)

Cseya képe
Cseya
16 cs, 2009-02-26 17:06

Ez így EU-konform.

pata képe
pata
17 cs, 2009-02-26 17:23

Nem hiszem, hogy itt bringásutálatról van szó, egyszerű bunkóság, kicsinyeskedés és öncélú basztatás. Tudom hogy nem ezt a tanácsot várod, de a helyedben elmennék magánszektorba, annak is megvannak a maga árnyoldalai, de jóval ritkábban találkozol megkeseredett seggfejekkel - elszívja őket a közalkalmazotti/köztisztviselői szféra ;-)

Krisztab. képe
Krisztab.
18 cs, 2009-02-26 20:31

Már picit uncsi ez. A közszféra elég sokrétű. Teljesen más egy kis önkormányzatban dolgozni, mint egy nemzeti parkban, tűzoltóságnál, kórházban, óvodában, minisztériumban vagy kutatóintézetben(stb).

Már dolgoztam köz- és magánszektorban is, több helyen, mindenhol voltak bunkók :D

Az pl magáncég volt, ahol nem mehettem ki akármikor pisilni, illetve nem ihattam 40 fokban amikor csak akartam, hanem csak ha leváltottak.

A portásokkal lehetőség szerint mindenhol érdemes összebarátkozni, mert sok helyen ők mozgatják a szálakat. (Konferenciákon pedig a pincérekkel, dugikávé reményében.)

*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

pata képe
pata
19 cs, 2009-02-26 21:02

Már picit uncsi ez. A közszféra elég sokrétű.

Valóban, nem is mondtam hogy ott mindenki rossz. Csak egyes embertípusok könnyebben ragadnak meg ott és keserítik mások életét, ennyi.

Már dolgoztam köz- és magánszektorban is, több helyen, mindenhol voltak bunkók :D

Persze! De ha magáncégnél munkatárs bunkó, akkor előbb-utóbb pakolhat. Kivéve ha a főnök/vezetés bunkó. Akkor meg elmennek a normális munkatársak - mint hogy már te sem vagy ott :-)

lajhár képe
lajhár
20 cs, 2009-02-26 20:46

Egyszer látnád, mit és mennyit melózik egy nővér egy kórházban,milyen körülmények között, milyen hangulatban, milyen anyagi és erkölcsi elismerésért, nem mondanál ilyenek. Persze, nyilván ő is elmehetne a privátszférába, senki nem kérte, hogy az legyen, ott is van lógós, meg blablabla... egy nem homogén csoportra nagy általánosságban megállapításokat tenni nem túl bölcs dolog, legyenek azok közalkalmazottak,sósvízi hajósok, bélyeggyűjtők, zsidók, köztisztviselők, cigányok,fenilketonuriások, kecsuák vagy pirének.

Viszont rendkívül elterjedt gondolkodásmód, a skin más, de a motor ugyanaz.

Ádám
______ _______ ______ _______ ______ _________ ________

"Fear is the path to the dark side... fear leads to anger... anger leads to hate.. hate leads to suffering."

pata képe
pata
21 cs, 2009-02-26 21:08

Magyarországon szinte mérhetetlenül kicsi az egészségügyi privátszféra, így a nővér számára ez nem alternatíva - mint ahogy az orvosok számára sem nagyon. Viszont aki a széket melegíti egy minisztériumban (akár a portás-, akár bársonyszéket), az elvileg nincs közszférához kötve. Jó oka van annak, miért van ott.

Gondolatkísérlet: vegyél egy olyan piaci alapú szektort, ahol kb olyan végzettségű emberek dolgoznak, mint egy minisztériumban, és képzeld el, ahogy a fenti játékot elkezdi játszani valaki a zuhanyzóval.

Ja és nem szánom az összes közalkalmazott/köztisztiselő bántásának, amikor arról beszélek milyen sok ott a hülye. Hiszen pont a normális kollégáik szenvednek tőlük a legjobban - lásd a fenti sztorit.

Menyus képe
Menyus (nem ellenőrzött)
22 cs, 2009-02-26 21:39

Teljesen igazad van. A bőrömön érzem az egészet. Ráadásul nem is közalkalmazott vagyok, hanem egy magán cégnél dolgozok, aki szolgáltat a minisztériumnak. És mivel 24 órás helpdesk-et is nyújtunk így ott adnak irodákat nekünk.

mcysh képe
mcysh
23 cs, 2009-02-26 22:44

a helyedben elmennék magánszektorba
Ez ám a megoldás. Nekem legyen jobb, a köznek meg legyen még szarabb.
===
bácsi a biciklin

Zsurmi képe
Zsurmi
24 p, 2009-02-27 12:38

Ez mégis hogy függ össze?

-
Zsurmi

Hotyhogy képe
Hotyhogy
25 p, 2009-02-27 13:19

Talán így értheti mcysh:

Ha minden értelmes ember elmenne, akkor a végül teljesen magukra hagyott megkeseredett seggfejek a közalkalmazotti vagy köztisztviselői szférában még nagyobb zűrt teremtenének a népnek.

Ám lehet, hogy egy gondolat menet szerint ez az ideiglenes tovább romlás kívánatos is egy későbbi javuláshoz onnan, hogy előre láthatóan így egyszer csak tűrhetetlenné válik majd a helyzet.

Ami pedig éppen a tűrés határ vagy forráspont alatt maradna változatlanul örökké, ha a kretének gyülekezetét egy maradék értelmes ember hígítja és mérsékeli ott mindig.

fori képe
fori
26 p, 2009-02-27 13:49

"Ha minden értelmes ember elmenne, akkor a végül teljesen magukra hagyott megkeseredett seggfejek a közalkalmazotti vagy köztisztviselői szférában még nagyobb zűrt teremtenének a népnek"

A bajból csak még nagyobb baj lenne, mert a megkeseredettek felvennének még több magukhoz hasonlót. Így csak a normálisakban bízhatunk, hogy vezető beosztásokba kerülnek/maradnak, és szép lassan a sok lúd megeszi a pár disznót.

mcysh képe
mcysh
27 szo, 2009-02-28 00:46

Ha minden értelmes ember elmenne, akkor a végül teljesen magukra hagyott megkeseredett seggfejek a közalkalmazotti vagy köztisztviselői szférában még nagyobb zűrt teremtenének a népnek.
Igen, kb.
===
bácsi a biciklin

lord képe
lord
28 szo, 2009-02-28 03:06

De a kontraszelekciónak is van selejtje :)

Kuku képe
Kuku
29 cs, 2009-02-26 17:41

"Buktassuk" meg őket. :)

--------------------------------

Lépj be a SZAKszervezetbe! :)

fori képe
fori
30 cs, 2009-02-26 18:29

Én is az állami szférában dolgozom, de én szerencsés helyzetben vagyok. Az épületben szaporodnak a bringások (ne értsétek félre ;) ); van zuhanyzási lehetőség viszonylag kulturált módon; pár hónappal ezelőtt jeleztem az illetékeseknek, hogy nem ártana egy fedett bringatároló, és pár hete láttam olyan intézkedést, ami alapján tavasz végén / nyár elején sor kerül a kialakítására. Vannak, akik nem bringával járnak, de felnéznek ránk, és érdeklődnek a bringás közlekedési lehetőségekről, stb. Szeretem a munkahelyem és a kollegáim!

Cseya képe
Cseya
31 cs, 2009-02-26 18:39

Nem értesz a szóból? Ott sok a megkeseredett seggfej és slussz!

fori képe
fori
32 cs, 2009-02-26 20:34

Értettem én, sőt még most is értem. CSak azért írtam le, hogy ne alakuljon ki tévhit, hogy minden minisztériumban ilyen szar a helyzet. Ugyanis még mindg elég sok ember szeret általánosítani. Sőt, szerintem abban a minisztériumban sincs sok "seggfej", csak akikkel kapcsolatba került a bringa kapcsán azokat kéne lecserélni modern gondolkozású, felelős emberekre.

Menyus képe
Menyus (nem ellenőrzött)
33 cs, 2009-02-26 21:41

így van

Cseya képe
Cseya
34 k, 2009-03-03 09:42

Persziflázs volt, ne vedd magadra.

SzCiklon képe
SzCiklon
35 k, 2009-03-03 14:30

Na jó, de ahol te dolgozol (oké, bennfentes információ) kifejezetten nem köpködik meg azt, aki testmozog, sőt. _________________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!

http://www.facebook.com/profile.php?id=1577723032

fori képe
fori
36 k, 2009-03-03 16:24

Ebben igazad van, de szerintem máshol sem. Csak máshol lehet, hogy a teniszt, squash-t preferálják.

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
37 cs, 2009-02-26 18:39

Mélyen együttérzek azzal, aki szeretne zuhanyozni, de nem tud. Viszont azt hiszem sokszor fel van fújva az egész zuhanyzós történet. Hogy értem ezt? Úgy, hogy túl sokszor találkozom a zuhanyzás problematikájával a munkábajárás kapcsán. (Ez szerintem elijesztheti azokat, akik nem jöttek még munkába biciklivel!!!) Megokolás: Az én munkahelyemre tucatnyian kerekeznek, de a meglévő és szabadon használható zuhanyt mégsem nagyon használják! Hogy lehet ez? Büdösek a munkatársaim? Dehogy! Az emberek többsége nem annyira izzadós, ill. legtöbbször nyáron is elég egy hónaljmosás!

j_gergo képe
j_gergo
38 cs, 2009-02-26 18:46

A történet itt valami olyasmiről szól, hogy VAN egy zuhanyzó és VAN rá igény is, de valaki DIREKT nem engedi használni.

wackor képe
wackor
39 cs, 2009-02-26 19:22

azert nezzel szet kicsit, van aki nem 300 meterol jar be bringaval. az tok mindegy milyen lassan megy, akkor is megizzad.telen, nyaron.

| blog | budapestbikepolo | budapest fixed gear |

Hotyhogy képe
Hotyhogy
40 cs, 2009-02-26 22:31

Azt olvasom, hogy a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium dolgozójával történt ez a zuhanyozós huza-vona.

A blog címe egy másik minisztériumra utal, ha ugyan a kettő nem ugyanaz. Ez nem világos a szövegből. Vagy a Közlekedési Minisztériumban is akadályozzák a kerékpáros dolgozók zuhanyozását?

obama képe
obama (nem ellenőrzött)
41 cs, 2009-02-26 22:38

gazdasági minisztériumról van szó, elírás történhetett, mindenesetre érdekes,hogy kb 50 komment után vette észre vki :))

SzCiklon képe
SzCiklon
42 cs, 2009-02-26 23:53

Én egyből vágtam, csak nem tulajdonítottam neki jelentőséget. _________________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!

http://www.facebook.com/profile.php?id=1577723032

Belzebúb képe
Belzebúb
43 p, 2009-02-27 15:35

szarjál bele egy papírzacskóba, és szögeld fel az ajtajára.

vagy szereltess fel egy zárat az ő szobájára is, és mondd meg neki, hogy mától nem lehet f@szkalapoknak csak úgy ki-be járni az irodájába.