Sziasztok!
A Budapesti Történeti Múzeumban dolgozom, mint történész / muzeológus és többek közt a plakátgyűjtemény vezetője vagyok. A gyűjtemény egyfelől régi plakátok vásárlásával gyarapodik, másrészt pedig kortárs plakátokat gyűjt be (mozikból, színházakból, politikai pártoktól, utcai gyűjtésekből stb.) Ezeket be szoktam leltározni és megmaradnak az utókornak. Az utóbbi években a CM tömegmozgalommá nőtte ki magát, amit mindenképpen történelmileg rögzíteni kell. Ebből kifolyólag be szeretném gyűjteni a CM valamennyi plakátanyagát és erre lenne szükségem a segítségetekre.
Amennyiben tudtok ilyen anyagot felajánlani a múzeumnak előre is köszönöm.
Feltétlenül nyomdai plakátoknak kell lenniük, xerox vagy kinyomtatott cuccok nem felelnek meg a követelményeknek.
Köszi.
















úrsiten mekkora vagy! nekem
úrsiten mekkora vagy!
nekem itt hever egy tavaly tavaszi, meg egy 2007 szeptemberi. kicsit gyűrött, szakadt, de ez illik egy tömegmozgalomhoz asszem:) írj privátban!
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
az észak-pesti MK crew tud lakatolni, és tükör helyett is a cyclechic.hu
Nekem mindkét tavalyiból
Nekem mindkét tavalyiból van egy elfekvő példányom egész jó állapotban, feltekerve.
--
kossuth - himmel.hu
OK! Akkor várom még a
OK! Akkor várom még a jószívű, nemes lelkű adományozók jelentkezését és szervezünk egy találkozót, vagy, ha többen lesztek esetleg le lehet adni valahova a cuccot és érte mennék. Ötletek?
Run Forrest, run!
Gondolom a Kükü is mond
Gondolom a Kükü is mond majd valamit, talán nekik még van mindegyikből, de ha nem lenne, azt is megcsinálhatjuk, hogy a Pajtában adjuk le és majd odamégy értük.
--
kossuth - himmel.hu
Próbáltam lapítani...
Próbáltam lapítani... :)
De jó, amiből kettőnél több van abból adhatok.
Régi matricákból jobban állok.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Sokkal bőkezűbb lennék,
Sokkal bőkezűbb lennék, ha boltolhatnánk valami másolatot régi bringás plakátról.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
A fentiekre gondolsz?
A fentiekre gondolsz? Hivatalosan lehet kérni digitális másolatot a múzeumtól, fotózási és közlési díj ellenében. Nemhivatalosan is lehet róla szó, attól függ h. mire kell és milyen felbontásban.
Run Forrest, run!
Csak a Hajtás Pajtás
Csak a Hajtás Pajtás falára.
És igen a reprint sem rossz, egy digit nyomda 300-ért kinyomja, a fentieken meg osztoznánk páran akiket érdekel.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Reprint?
Reprint?
Drága, ha nyomdába 1-2
Drága, ha nyomdába 1-2 plakátot nyomnak ki. Nekik úgy érdemes ha minimum 300-at csinálnak egyszerre. Szakmailag sem korrekt.
Run Forrest, run!
Természetesen nem a
Természetesen nem a múzeumi példányra gondoltam, hanem a hajdani plakát inkább esztétikai-hangulati célokat szolgáló magán- és kisközösségi célú másolatának előállítására- felhasználására.
Én csak a gyerekszoba
Én csak a gyerekszoba faláról tudnék neked plakátot letépni, de ahhoz nincs szívem.
A Run, Forrest, Run!-t viszont más személyes indíttatásból nagyon köszönöm!
www.6efutas.hu
Naa, ezt azért neee... Nem
Naa, ezt azért neee...
Nem is tudnám elfogadni, a gyerek boldogsága nagyon fontos :-)
Run Forrest, run!
Hát ez az, hogy nekem
Hát ez az, hogy nekem is.
:-)
www.6efutas.hu
Ez lehet hogy buta kérdés,
Ez lehet hogy buta kérdés, de elektronikusan nem jó neked? Gondolom sokkal könnyebb lenne összeszedni. Nyilván az 1923-as plakátoknál ez nem alternatíva, de a frisseknél igen. Aztán ha majd az ükunokáim meg akarnak lepni egy előző évezredből származó CM-plakáttal, akkor nem kell papírról másolgatni :-)
Egy plakát, papír, fotó,
Egy plakát, papír, fotó, könyv simán kibír 100 évet, vagy jóval többet is, ha megfelelően van tárolva.
Namármost ugyanezt képzeld el mondjuk egy pendrive viszonylatában, amikor akár most sem tudja egy-egy gép olvasni, mert nem megfelelő a verzió. De mondhatnám az sdhc-mmc-ssd-fat32-ntfs-haláltudja kompatibilitási problémákat.
A filetípus értelmezéséről és feldolgozásáról nem is beszélve. Nyiss meg most egy régi Commodore számítógépen kazettára elmentett képet, zenét. ;)
Ha tehetném és lenne rá pénzem, akkor a fotóimat is levilágíttatnám rendes negatívra, így most csak reménykedek, hogy 10-20 év múlva a dvd-ket le fogja játszani valami...pláne ha egyáltalán kibírják addig.
http://www.freeweb.hu/dhpage/
képzeld el mondjuk egy
képzeld el mondjuk egy pendrive viszonylatában
Miért képzelném el? Nem gondolom hogy normális ember pendriveon archivál. Inkább kiválasztja a megfelelő médiát, aztán amikor érzi, hogy az megy kifelé, akkor átmásolja egy másikra, ezt a jelenlegi technológiával bőven ráér kb 10 évente megejteni.
A filetípus értelmezéséről és feldolgozásáról nem is beszélve.
Amikor érzed, hogy hal kifele egy filetípus, akkor átkonvertálod a másikra, ennyi.
Szerintem ezek álkifogások. Én is érzem hogy nagyobb buli egy "eredeti" CM-plakátot őrizgetni, mert abból kevés van meg minden, de pont azért nehéz hozzájutni. Ha a cél a történelem dokumentálása és bemutatása a látogatóknak, akkor a digitális változat ugyanígy megfelel, ha nem jobban.
Ha tehetném és lenne rá pénzem, akkor a fotóimat is levilágíttatnám rendes negatívra, így most csak reménykedek, hogy 10-20 év múlva a dvd-ket le fogja játszani valami...pláne ha egyáltalán kibírják addig.
Sikeresen kiválasztottad az egyik legrosszabb médiát az archiválásra, se nem olcsó, se nem tartós... Régebben azt mondtam volna hogy mágnesszalagra rakd, most már merevlemez, mert annyira olcsó hogy csinálhatsz 2 backupot is és kész.
Na nem akarom szétoffolni a topicot, de továbbra is érdekel miért csak az eredetileg nyomott papírváltozat a jó, a digitális nem...
Ilyenformán nem lenne
Ilyenformán nem lenne szükség műtárgyakra egy múzeumban. Mindent lehetne digitalizálni...festményeket, fegyvereket, érmeket stb.
Run Forrest, run!
1 tavalyi és egy idei
1 tavalyi és egy idei plakátom nekem is van, ha kell dobj egy pm-et.
_________________________________________________________
"...mert, minél nagyobb a gumicsizma, annál nagyobb a riszpekt!"
Várok még pár napot
Várok még pár napot hátha akad még néhány plakát s majd jelentkezem,
köszi
Run Forrest, run!
2007. szeptemberi, 2 pld
2007. szeptemberi, 2 pld tökéletes állapotban (épp most akartam felajánlani valakinek, de akkor megvan a helye :)
van jónéhány matrica
és újpesti vonulás plakátom is van (első csillagtúra)
hf
13. kerületi bringás hibabejelentő!
Azért Critical Mass nem
Azért Critical Mass nem egyenlő Magyar Kerékpársport/kerékpározás. Vagy igen?
-
Zsurmi
Ha a fenti plakátokra
Ha a fenti plakátokra utalsz, azoknak nincs semmi közük a CM-hez, hanem csak be akartam mutatni milyen fajn bringás plakátok vannak a gyűjteményben.
Azért itt nem kellene elemezni h. milyen társadalmi vonulatai vannak a CM-nek, tudjuk (gondolom) hol van a helye és mit jelent...
Run Forrest, run!
-- bike no evil -
--
bike no evil - lipilee.hu
ez zseniális!
OK! Tehát aron, kossuth,
OK!
Tehát aron, kossuth, Fgábor és hf ajánlotak plakátot a múzeumnak (kuku pedig priváton). A nagy kérés az lenne, hogy letudjátok-e tenni a cuccot a hajtás-pajtás boltba én meg jövőhéten, aszem pénteken bemennék értük. Köszönöm a pozitív hozzáállást.
Run Forrest, run!
Simán, lehet, hogy már ma
Simán, lehet, hogy már ma meg tudom oldani.
--
kossuth - himmel.hu
Egy-egy tavaly tavaszi és
Egy-egy tavaly tavaszi és őszi plakát már a Pajtában van. :)
--
kossuth - himmel.hu
köszi! ma megyek... Run
köszi! ma megyek...
Run Forrest, run!
Chanel Bracelet, Socks From
Chanel Bracelet, Socks From China, Fashion Chanel Scarf, Chanel Hat, Chanel Belts, Chanel Red Shoes, Chanel Rings, Chanel Ceramic Watch, Chanel Flap Bag, Chanel Blue, Chanel Love Bracelet, Chanel Socks, Chanel Scarf, Chanel Hats, Chanel Belt, Chanel Blue Shoes, Chanel Necklace, Chanel Quilted Bag, Chanel Bag 2.55, Chanel Watch, Chanel Earrings, Chanel Jewelry, Chanel Watches, Chanel Square Scarf, Chanel Bag Prices, Chanel Flap Price, Chanel Sandals, Chanel Ring, White Chanel Watch, Designer Chanel Handbags, Vintage Chanel Jewellery, Chanel j12, Chanel Paper Gift Box, Chanel Flap, Chanel Head Scarf, Montblanc Watches, Chanel Shoe, Chanel Jumbo Bag, Black Watches, Chanel Red Belt, Chanel Shoes, Hublot Watches, Chanel Suit, Chanel Chain Belt, Chanel Gift Box, Chanel Paper Bag, Chanel Pink Suit, Vintage Chanel Scarf, Gold Chanel, Chanel Paper Wallet Gift Box, Chanel Paper Handbag