Volt ez a történet, a fogaskerekűnél.
S mit az ég, épp ott üldögéltem Én is.
Moraviat olvasgatva, könyvemből fel-fel pillantva szemléltem a tülekedést.
Mielőtt Kóka Úr megérkezett volna, persze az izgalmas jelenet már lefutott.
Történt ugyanis, hogy egy kerékpáros srác outijával megpróbált beszállni a másik kocsiba, mondván, ő nem tud még három másik szerelvényt kivárni, csak azért, hogy eleget tegyen a "szabályos 8 kerékpár felvitel" törvényének, amikor emellett szinte üres mindkét szerelvény (utas tényleg alig volt).
Erre persze a bkv-s dolgozónak álcázott barátunk nem volt rest, utána iszkolt és bizony magántulajdon ide vagy oda, ő biza kirángatta azt a szép outit a kocsiból. (Szerencséje volt ezzel a fiúval, ha az enyémhez ért volna, most már biztos gipszelt kézzel kalimpálna).
Kerékpáros barátunk rögvest be is ment az irodába panaszt tenni. Eközben az első szerelvény kiviharzott a megállóból.
Helyén, a peronon maradt a tömeg kerékpárjaival.
Nem sokkal később ismét befutott egy szerelvény. S már-már kezdődött volna a "szigorúan csak nyolc" jelenet, amikor könyvemből felpillantva a következő szavakat intéztem sorstársaimhoz:
"Első kerék kiszed, onnantól kezdve nem kerékpár, hanem csomag. Tehát szinte annyi megy fel belőlük, amennyi csak akar. Hajrá!"
S lett nagy sürgés forgás, kerekek kerültek távol a váztól, s pillanatok alatt üres lett a peron.
Szegény bkv-s barátunk csak a fejét fogta, de erre már nem tudott mit mondani. Közben befutott Kóka Úr is, aki már csak a szerelvény mindkét kocsijában, az egymás hegyén és hátán lógó bringásoknak volt szemtanúja.
Bkv-s barátunk első sikeres feltartóztatási akcióját én magam is lefotografáltam, ezennel közszemlére is bocsátom.
Tipikus történet. Nekem ott hirtelen a "rettenesen szánalmas" jelző jutott az eszembe róla.