lakatolás közterületen



Sokat olvashatunk a helyes lakatolási technikáról. Azt hiszem én ezt teljesen elsajátítottam. Vettem egy remek lakatot ami épp kryptonite. A vázat szoktam a hátsó kerékhez láncolni, és úgy a kettőt egy harmadik tárgyhoz. Mivel az első kerekem gyors záras, ezért azt mindig kiveszem. Ami vicces, hogy a legtöbben azt hiszik, hogy valaki ellopta, és megállnak egy pillanatra és elnézik a bringát majd továbbmennek.. Ezen mindig jót mulatok.. a legjobb mikor rakom be a kereket, és odajönnek az idős emberek és akkor mondják, hogy itt laknak a környéken, és rálátnak a bringára és már elvoltak ájulva, hogy odáig fajult a világ, hogy egy kereket is ellopnak:D Volt aki azt hitte, hogy egy rablótól szereztem vissza :D és kérdezgette, hogy: "sikerült visszaszerezni?" akkor olyan is van, aki azt hiszi, hogy csak ennyi maradt a bringából, és akkor löki a szöveget, hogy mi van öcsi, csak ennyi maradt a bringából? meg hogy ezzel tekerjek el (mármint az egy szem kerékkel) szóval.. a helyes lakatolás duplán hoz örömteli perceket.. mivel mindig ott találom a paripát ahol hagytam, és még a beszólások is jók :)

Kollégám mindig szenved a fizetős parkolók miatt, hogy éppen hová álljon stb.. nekem mindig van helyem, és a minap csináltam egy képet a bringáról... előtte találtam egy kis meglepetést, amit rátettem... na azzal is felháborodást keltettem, nem csak azzal, hogy egyszem kerékkel mászkálok mindenhol:D Egyébként mindig megemlítem ha valamilyen bringással találkozok, és gyenge lakatja van, hogy inkább vegyen egy erősebbet, ha szeretne sokáig kerekezni a városba.. volt aki azt mondta, hogy majd ha ellopják a bringáját, akkor vesz... de hát könyörgöm, miért kéne ezt megvárni? :)

CsatolmányMéret
DSC00463.JPG267.75 KB

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Flicka képe
Flicka
1 v, 2009-04-26 21:48

Ránézésre egy hasonló értékű országútim van, én is mindig kiveszem az első kereket. Ettől függetlenül nem merem kint hagyni az utcán (Kripto U-lakattal), úgyhogy közlekedni egy másikat használok.

Flicka

lovag képe
lovag
2 v, 2009-04-26 21:55

én vele járok dolgozni, és bátran otthagyom így.. megbízom abban a láncban...
---------------------------------
Észak Pest.

Zsurmi képe
Zsurmi
3 v, 2009-04-26 21:59

Megkíméled magad a macerától, ha veszel imbusz-kulcsos vagy 5 ágú, imbusz-szerű kulcsős gyorszárat. 3-5 ezer ft egy teljes, e része szett.

Egy nem drága bringa első kerekére ennél jobban nem kell, vigyázni - szerintem.

-
Zsurmi

lovag képe
lovag
4 v, 2009-04-26 22:06

igen ezt mondták nekem is.. de nekem teljesen jó így, és nagy poén :)
---------------------------------
Észak Pest.

limpinproli képe
limpinproli
5 h, 2009-04-27 00:14

Vagy akár oda is csaphatnád a kivett kereket a hátsó mellé, a lánc elég hosszúnak látszik, hogy átérje.

---
Allez, allez!

gbkMnkii képe
gbkMnkii
6 v, 2009-04-26 22:06

http://g.imagehost.org/view/0617/20090425_005

Hétvégén kivittem "sétálni" ezt a bicómat is és akkor így sikerült lakatolni. Lehet nekem is érdemes lenne kicserélni a gyorszárat, mert nem szeretnék kerék nélkül hazamenni.
Mondjuk durva hogy valaki ellop egy elsőkereket! :(

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
7 v, 2009-04-26 22:11

Bringaútra parkolás biciklis megfelelője a kukára lakatolás?

gbkMnkii képe
gbkMnkii
8 v, 2009-04-26 22:16

Shaq nemtudom kinek okoztam ezzel kárt, de kint volt a biztiőr és ő sem szólt semmit. Van bringatároló, de ott nemtudok u-lakattal lakatolni.
Amúgy meg büntessenek meg, ha ezzel törvénybe ütköző cselekedetet követtem el.

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
9 v, 2009-04-26 22:19

"Shaq nemtudom kinek okoztam ezzel kárt, de kint volt a biztiőr és ő sem szólt semmit."

Aki használni akarta volna a kukát? Igazából csak a bringádat kellett kikerülnie.

Miért, a bringaútra parkoló kinek okoz kárt? Csak ki kell kerülni az autót.

" Van bringatároló, de ott nemtudok u-lakattal lakatolni."

Kocsival kell járni, azt le lehet zárni rendesen.

"Amúgy meg büntessenek meg, ha ezzel törvénybe ütköző cselekedetet követtem el."

Törvény, törvény. És az illemmel mi lesz?

stp1 képe
stp1
10 v, 2009-04-26 22:25

kibaszott fárasztó vagy, most komolyan.
de tudod mit? inkább veszek a nagygép árából egy kocsit, és majd én is melletted pöffeszkedek a dugóban. akkor jó lesz?

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
11 v, 2009-04-26 22:28

Nekem meg a bringás képmutatás fárasztó.

gbkMnkii képe
gbkMnkii
12 h, 2009-04-27 10:31

Te miről beszélsz?
Nem is én hoztam fel a bringaútra parkolást, engem nem zavar, nem is nagyon használom, ha meg rajta áll akkor kikerülöm.

harpgyik képe
harpgyik
13 h, 2009-04-27 10:46

kibaszott fárasztó vagy, most komolyan.

Pedig lássuk be, valahol igaza van...

norbijúzer képe
norbijúzer
14 v, 2009-04-26 22:12

a pad lábához jobb lett volna.

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

lovag képe
lovag
15 v, 2009-04-26 22:13

hehe, ez hatalmas :D én is mindig találok vmit, amihez kitudom kötni ... :P
---------------------------------
Észak Pest.

Gabika képe
Gabika
16 v, 2009-04-26 22:54

fu, ez a lakatolási módszer tetszik :D
_________________________________________________________
"...mert, minél nagyobb a gumicsizma, annál nagyobb a riszpekt!"

rolla képe
rolla
17 v, 2009-04-26 23:52

Jól látom, hogy a másik meg csak oda van támasztva?:)

Le a térkövekkel!

gbkMnkii képe
gbkMnkii
18 h, 2009-04-27 10:32

Azt hiszem le volt lakatolva valami sodronnyal. :)

IPG képe
IPG
19 v, 2009-04-26 22:10

Igen, már csak azért se viszik el a bicót, mert már azt hiszik, hogy elvitték az első kereket.

hf képe
hf
20 v, 2009-04-26 22:19

Egyszer így zártam kerékbetámasztós tárolóhoz: http://halaszferenc.hu/uton/lezartam-a-bringat-kerekbetamasztos-taroloho...

hf
13. kerületi bringás hibabejelentő!

norbijúzer képe
norbijúzer
21 v, 2009-04-26 22:31

hihi, ismerős... :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

IPG képe
IPG
22 v, 2009-04-26 23:05

Én a Gyöngyösi utcától északra lévő Tesconál szoktam így lakatolni. :)
U-lakat a h.kerék-váz-tároló közé, meg egy pici spirál az e.kerék-váz-tároló-bukó közé.
IPG lakatol

boci képe
boci
23 v, 2009-04-26 23:12

ugyanmár. az újpesti tecsónál tök jó lakatoló u vasak vannak :)

Boci
----------
MK-Belváros
...akrat icob, icoB
3:-O

norbijúzer képe
norbijúzer
24 v, 2009-04-26 23:14

minden tecsónál. múltkor a fogarasinál jártam úgy, hogy bekanyarodtam az ajtó elé, látom a kerékgyilkos förmedvényt, gyorsan fordultam is meg, 10 méterre volt egy remek fordított U a parkolóban :)
vagy ha túl messze van, akkor akad egy kresz-tábla, ami stabil...

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

Zsurmi képe
Zsurmi
25 h, 2009-04-27 00:32

Ha az egyik oldalsó kerékbetörő szabad, a pedállal rá lehet támasztani és az alsócsövet lakatolni.

Épp elég.

-
Zsurmi

Anti képe
Anti
26 v, 2009-04-26 23:14

Nem rossz, nem rossz.
Ne bízz meg semmilyen harmadik tárgyban, csak ha FECÓ meghegeszti. :-P

Anti aki rendes nevén Andris.
Járgányom pedig egy szürke-bordó Magellán Crater.

AttentoRedaz képe
AttentoRedaz
27 v, 2009-04-26 23:14

Cégbíróság
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A. Pali.
Biciklista

Pec képe
Pec
28 h, 2009-04-27 12:20

Ez qrvanagy!!!
Gondolom örültek...

--~-P-~-E-~-C-~--
"Never trust a smiling scout!"

dJw_ képe
dJw_
29 v, 2009-04-26 23:47

Hehe, tényleg azt gondolná az ember, hogy ellopták :) micsoda világ :D

--
Kerékpárbolt adatbázis

christine képe
christine
30 h, 2009-06-29 20:38

Hello!

Van egy U-lakatom, ám a járdát az úttesttől elválasztó korláthoz túl keskenynek bizonyult. Szerintetek vegyek egy szélesebb átmérőjű U-lakatot, vagy jó mondjuk ez is:
http://www.bike-shop.hu/kiegeszito/zar/abus/steel-o-chain_810_lakat_110c...

Köszi előre is!

----------------------------------------
Ki az autókkal a belvárosból!

pata képe
pata
31 h, 2009-06-29 20:54

Ezt neked kell eldöntened. Lánc rugalmasabb, de ugyanolyan védelmi fokozatnál általában nagyobb tömegű, mint az U-lakat.

Biciklisbarát városokban én U-lakatot használok, Budapesten vissza kellett szoknom a láncra. Tudom hogy U-lakattal is meg lehet oldani mindig valahogy, csak éppen nem ott és nem úgy, de nem mindig van kedvem keresgélni.

lovag képe
lovag
32 k, 2009-06-30 09:21

100gramm a különbség.. elég meglepő, de ennyi..viszont 100gramm nem túl sok ...
---------------------------------
a "szuperpumpás" srác
"mehetek vele?

miló képe
miló
33 k, 2009-06-30 10:14

Mondjuk az is jó, de jobban ajánlanám a abustól a bordot, ami kicsi helyet foglal, de nagyra szét lehet nyitni, könnyű (1.2 kg) és masszív. De drágább valamennyivel.
15 e ft
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/egyeb/6004/
17 e ft
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/egyeb/10987/
21 e ft
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/egyeb/12972/

christine képe
christine
34 sze, 2009-07-01 15:53

Hűű.. pont tegnap láttam itt a criticalmass-on videót arról, hogy ezt nem igazán kellene.. (nem a legrosszabb, de nem is a legjobb).
Kerestem, kerestem, de ma már nem találtam ezt a videót... pedig be akartam neked linkelni.

Akkor inkább egy nagyobb U-lakat ennyi pénzért... (szerintem).
Pont az áron akartam volna egy kicsit spórolni...

----------------------------------------
Ki az autókkal a belvárosból!

miló képe
miló
35 sze, 2009-07-01 16:28

Abban a videón mi volt látható???
Amúgy ma érkezik az Abus Bordo X-Plus 21 e ftos lakat.:) Majd kipróbálgatom, hogy fasza-e vagy csak mondják h az...Izé fűrésszel benyisszantok, h belekap-e:)

lovag képe
lovag
36 cs, 2009-07-02 09:28

szerintem nem érdemes lakaton spórolni... mert ha elviszik mégis a bringát akkor nagy siránkozás van :s
---------------------------------
a "szuperpumpás" srác
"mehetek vele?

christine képe
christine
37 p, 2009-07-03 14:12

Itt már azért nem 2-3e forintos Tesco-s lakatokról beszélünk. Szerintem mindkettő jó minőségű, amit felvetettem, de mivel csak az U-lakatokat ismerem, ezért kérek tanácsot...
----------------------------------------
Ki az autókkal a belvárosból!

Blao86 képe
Blao86
38 szo, 2009-07-04 11:51

Engem is érdekelne, hogy mi a gond a Bordoval. Már több helyen (CM.hu-n belül) olvastam, hogy nem ajánlott, de hogy miért, azt senki nem mondta el.

Blao

miló képe
miló
39 szo, 2009-07-04 12:09

Szerintem senki se tudja.:)
Van egy videó feltéve a Youtube.-ra, hogy flex.-vel elvágják, de u lakatot is ellehet azzal már.
Szal szerintem a bordo a legjobb, mert nagyobb keresztmetszetű helyhez is lehet kötni és ugyanolyan erős, masszív.

marla képe
marla
40 szo, 2009-07-04 13:55

védjegyemmé tettem, hogy ilyenkor pontosítok. a cm.hu egész más! nézd csak meg!

---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?

Blao86 képe
Blao86
41 h, 2009-07-06 09:57

Elnézést kérek!
Tudtam, hogy a cm.hu valami más, de eszméletlenül lusta voltam kiírni a rendes címet. Megbántam, ígérem, hogy többet nem hibázok. :)

Köszi a pontosítást.
Utólag eszembe is jutott, hogy elég lett volna annyit írni, hogy "a CM-en".

Hogy ne legyen annyira OFF:
Nem rég vettem egy Citadel U-lakatot. Ma fogom először élesben használni, szóval kicsit izgulok. Majd leírom a tapasztalataimat, mint amatőr U-lakatoló.:) (kifejezetten kíváncsi vagyok rá, hogy arra az alacsony, spirálisan csavarodó kerékbetámasztós bringaparkolóra hogyan fogom rávarázsolni a bringámat U-lakattal)

Üdv:
Blao

marla képe
marla
42 h, 2009-07-06 17:46

jajj, egyáltalán nem akartam gonoszkodni, mindenkinek rendszeresen beírom ezt, tudom, hogy felesleges hülyeség, de magamban elszórakozok, hogy ennyire vicces, hogy mit jelent a két honlap...

amatőr U lakatoló? én két hónapja vettem a láncot és még mindig rendszeresen orrbavágom magam, U lakattól is durva foltokat szereztem anno, remélem a tied nem utál annyira mint az én lakataim engem. spirálos izéhez meg úgy, hogy a következő fához, én azt mondom. :P

---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?

bonnie képe
bonnie
43 h, 2009-07-06 18:36

Fához? U-lakattal?

bonnie

gex képe
gex
44 k, 2009-07-07 13:05

kuplunggal szemben lévő fához rendszeresen. krypto new yorkkal.

bonnie képe
bonnie
45 k, 2009-07-07 13:20

további sportsikereket kívánok!
bonnie

gex képe
gex
46 k, 2009-07-07 14:13

?

bonnie képe
bonnie
47 k, 2009-07-07 14:43

Ezt alkalmazom a nocomment helyett.
bonnie

gex képe
gex
48 k, 2009-07-07 14:53

mi a baj a fával? földből kirángatni nem tudják úgy mint egy kresz-táblát, elfűrészelni pedig legalább annyira feltűnő és időt valamint felkészülést igénylő mint egy kresz-táblát vagy korlátot.

még krypto minivel is lehet kötni elég sok fához, aminek a vastagsága nem sokkal nagyobb mint egy kresz tábla oszlopáé (és ilyet azért lehet találni).

emellett pedig nem hiszem hogy bármilyen kárt okoznék a fában.

de ha esetleg van értelmes hozzászólásod is a nocomment mellett akkor hajrá.

Drody képe
Drody
49 k, 2009-07-07 14:59

Azt a fát, amihez minivel is tudsz kötni, a fél karommal kettétöröm.

........................
Formaharc és sci-fi.

errorka képe
errorka
50 k, 2009-07-07 16:16

Az egyik mekdonalc elott is lehet fahoz lakatolni. Igaz nem minivel, de Krypto keeperrel szoktam, ha ugy adodik. Nem jelolom meg melyik az, hatha fureszes kollegak bongeszik, merre kene fat vagni...

Remelem lesznek sportsikereim nekem is!

- errorka

marla képe
marla
51 k, 2009-07-07 14:49

hjajj, tudom, tudom, szegény fa. de én mindig megkérdezem, hogy hozzálakatolhatok-e. meg meg is simogatom. szerintem örül, hogy kicsit kettesben lehet a bringámmal, biztos elbeszélgetnek amíg én máshol vagyok. vigyáznak egymásra, ilyesmi.

vagy ha arra gondoltál, hogy nagy a fa, akkor itt vékony törzsű, friss fákra gondolok. pl a gödörnél ha már minden telivan jobbra a padok mögött ők maradnak.

---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?

Drody képe
Drody
52 k, 2009-07-07 14:51

A vékonyka fákat simán kitörik és viszik a bringádat. Hiába a jó lakat.

........................
Formaharc és sci-fi.

marla képe
marla
53 k, 2009-07-07 14:59

azért annnnyira nem vékonyak azok. nem szőlőkaróhoz szoktam kötni. kresztáblavastagságúhoz. azt azért már nehezebb kitörni sztem, mert élő, inkább csak hajlik, nem? meg ha a gödörnél követem ezt el, akkor tuti van a másik oldalán másik bicó vagy két percen belül lesz, és akkor merre dönti?

---------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?

gex képe
gex
54 k, 2009-07-07 14:57

a "simán kitörik"-et megnézném.

ráadásul én pl nem órákig kötök hozzá csak 20-30 percig max. de ha valaki "simán kitöri" a király utca elején lévő éjjelnappali előtti fát amíg én bemegyek a boltba, vállalom.

stp1 képe
stp1
55 k, 2009-07-07 15:45

ilyen hozzáállással bálamadzaggal is "lakatolhatnál" demszky-karóhoz...
az se lenne sokkal gyengébb védelem.

gex képe
gex
56 k, 2009-07-07 21:12

dicséretes hogy a bringások között mindenki ennyire erős hogy egy 12cm átmérőjű élő fát fél karral összetör. :D

bonnie képe
bonnie
57 sze, 2009-07-08 10:21

Nyilván a bringás fogja a másik bringáját ellopni..
Ha meg fényes nappal lehet bringát flexelni az astorián, akkor egy fát rókafűrésszel tökcsendben bármikor kivágok még én is..
http://galad.freeblog.hu/archives/2006/08/22/Aggodalomra_semmi_ok/
bonnie

gex képe
gex
58 sze, 2009-07-08 12:39

köszi a linket, megnyugtatott hogy nem csak én szoktam néha fához u-lakatolni, hanem nálam tapasztaltabbak is. :DDD (gy.k. abus buffo = u-lakat)

ha meg fényes nappal is lehet az astorián flexelni akkor majdnem mindegy mihez kötök nem?

Drody képe
Drody
59 k, 2009-07-07 21:39

Lelked rajta, tulképp pont leszarom mivel és mihez kötsz.
Nem kötekedésből írtam amit írtam. Egy kresztábla vastagságú fát egy 100 kg-os ember lazán kettétör. De nem az én dolgom.
(Ja, és aki sodronnyal lakatol is ezt szokta mondani, hogy "csak pár percre kötöm ki", meg "a fél szemem rajta".)

........................
Formaharc és sci-fi.

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
60 k, 2009-07-07 21:43

Én vagyok száz kiló, de igencsak neki kéne feszülni annak a fának, hogy kitörjön. Persze elég feltűnésmentes művelet az egész.

Drody képe
Drody
61 k, 2009-07-07 21:46

Már nem is vagy 100 kiló! :-)

Szerinted egy méteres erővágó kevésbé feltűnő?

........................
Formaharc és sci-fi.

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
62 k, 2009-07-07 21:53

Például a mókus nem is 100 kiló! Ezzel bassza át!

Amúgy nem tudom, hogy hogy dolgoznak a tolvajok, mennyire feltűnésmentesek.

miló képe
miló
63 sze, 2009-07-08 00:32

Hát persze h azt szokták mondani, de ha te kitöröd azt a fát ( keresztmetszet kb.: 12 cm ) gratulálok és oda adom a bringámat.:)

Drody képe
Drody
64 sze, 2009-07-08 13:05

Nem fogok neked bizonygatni semmit sem. Amúgy meg van fűrész is.
De ahogy említettem, nem különösebb érdekel mihez kötsz. Én fához biztos nem. Te dolgod.

........................
Formaharc és sci-fi.

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
65 sze, 2009-07-08 13:18

Fákat nem bántják, mert rögtön megjelenik 10 grínpíszes hippi és körbetáncolják őket.

Drody képe
Drody
66 sze, 2009-07-08 13:35

Bárcsak....

........................
Formaharc és sci-fi.

miló képe
miló
67 sze, 2009-07-08 14:36

Én sem kötök fához, mert fűrésszel könnyebb elvágni, mint vasfűrésszel az oszlopot.

De előbb még kitörésről volt szó most már fűrésszel állna neki a tolvaj, meg kell mondjam fejlődsz, közeledsz a realitásokhoz:DDD

qkac képe
qkac
68 k, 2009-07-21 07:47

miért könnyebb kivágni egy fát, mint vasfűrésszel az oszlopot?

gex képe
gex
69 k, 2009-07-21 14:38

kivágni? miről beszélsz? itt emberek fél kézzel egész erdőket aprítanak fel...

miló képe
miló
70 k, 2009-07-21 17:10

Most tök mindegy melyiket könnyebb, de a fára könnyebben rászállnak, mert azt hiszik könnyebb, szerintem ha vastag is egy kicsit megnehezíti a tolvajok dolgát.

Drody képe
Drody
71 h, 2009-07-06 10:04

Ne paráztassuk a népet!

Bordo, U-lakat vagy láncos, ezek a védelmek a jók!

Hogy ezen belül ki melyiket választja, az már csak "hitvallási" kérdés. Mindegyik jó.

........................
Formaharc és sci-fi.

Blao86 képe
Blao86
72 k, 2009-07-07 08:51

Nah. tegnap megjártam az APEH-ot. Vaskapu utcába úgy menjetek (az a legjobb, ha nem kell...), hogy nincs kerékpár tároló. A Bejárattól kb. 15 méterre találtam egy közlekedési táblás oszlopot. Arra U-lakatoltam (első kerék+váz). kb. 3/4 óránként kinéztem rá, hogy minden rendben van-e, de szerencsére senki nem piszkálta (mindkét kerék gyorszáras). Eddig bevált :)

Marla! Kifejtenéd bővebben, hogy hogyan vágod magad orrba a lánccal, illetve hogyan lehet sérüléseket szerezni az U-lakattól? :) Csak hogy tudjam, mire kell figyelni.

Egyébként:
fél-egy hetes intenzív CM-es fejtágítás után (a lakat témában) azt találtam ki, hogy veszek egy láncot és hozzá egy U-lakatot. A lakattal le tudom zárni az első kereket, a lánccal pedig nagyobb a mozgásterem és így a hátsó kerék is védve van.

Eredetileg 10-12 ezret szántam rá. Ebből tudtam volna venni egy frankó U lakatot. Aztán találtam 5-ért egy Citadel U-t és 5-ért egy Abus láncot.

Blao

bonnie képe
bonnie
73 k, 2009-07-07 09:42

A több km hosszú kerítés miért nem volt jó?
bonnie

Blao86 képe
Blao86
74 k, 2009-07-07 19:15

Tökéletes megoldás a kerítés is, de az kb. a táblától kezdődik, szóval ugyanott vagyok. Jó volt így is.

bonnie képe
bonnie
75 k, 2009-07-07 19:20

Jaúgy.. a 15m-en átugrottam.
bonnie

marla képe
marla
76 k, 2009-07-07 14:51

ó, hidd el, nincs szükséged kifejtésre. nemes egyszerűséggel béna vagyok, és lendítem, dobálom, kulcsnál fogva húzom át, ilyesmi. főleg ha sietek és más is néz, na akkor szoktam jobbnál jobb bűvészmutatványokat alkalmazni.

---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?

Flicka képe
Flicka
77 h, 2009-07-20 17:32

"hogyan lehet sérüléseket szerezni az U-lakattól?"

Például úgy, hogy az ujjad beszorítod az U-lakat és a tereptárgy közé, amihez lakatolsz. Ez igencsak fájdalmas...

Flicka

Hotyhogy képe
Hotyhogy
78 k, 2009-07-21 04:06

Vagy úgy, hogy kigyúrt kopasz fekete SUV-osként leszorítasz egy bicajost, aki eközben önvédelemből igazít egy kicsit a tükrödön, miután te kiszállsz, anyázol, fenyegetőzöl, majd tettlegességet kezdeményezel.

Így tudtam ezt meg itt a CM-en, hogy így lehet sérülést szerezni az U-lakattól. ;-)

__________________________________________________
E - he - juhh - nyemm !

Don Kartács képe
Don Kartács
79 k, 2009-07-07 13:12

A legjobb lakatolási tereptárgyak a kerékpárúton parkoló gépjárművek, feltéve ha van elég hosszú lánc.:)

zenmacska képe
zenmacska
80 k, 2009-07-07 21:54

Múltkor egész meglepődtem, az Állami Eü Központba mentem (sajnos) (volt Honvéd Kh), és frankó FEDETT, U-vasas kerékpártároló volt.

christine képe
christine
81 cs, 2009-07-16 19:48

Helló!

Na már az is tele van, ami nekem nincs!
Felvázolom a szitut: Új bringa (drága). Panel. Külföld. A lépcsőház olyan keskeny, hogy a bringát képtelenség felvinni anélkül, hogy a kerék ne maszatolja össze a falat. Ha ez nem lenne, akkor sem tudnám felvinni a hatodikra, mert dög nehéz. Lift van, de ha két ember beszáll, akkor azok tuti ölelkeznek, mert csak úgy férnek el. Ergo bringa a liftben - erről nem is álmodok (már próbáltam, lehetetlen).
A panel előtt van bringatartó, amibe a bringa kerekét lehet beilleszteni.

Nos: én eddig ide lakatoltam a bringám, de nem a keréktartóba illesztettem be a paripát, hanem a túloldalon olyan lánc magasságban van egy vízszintes rúd és oda lakatoltam a vázat U-lakattal. Már abba is beletörődtem, hogy a váz+hátsó kerék együtt itt nem lakatolható, mert az U-lakatom átmérője nem elég nagy.
Abba is beletörődtem hogy aki ezt a sz*r tárolót tervezte, egy nyomorék tetőt nem volt képes felé tervezni (megjegyzem 3 lépéssel arrébb kezdődik tető, ami alatt betonba ültetett virágok vannak (mert ugye a virágokat védeni kell az esőtől).
Na szóval a kis drága paripám ott ázik és már csupa rozsda én meg füstölgök, hogy hogy a fenébe lehetett ezt így kitalálni.
Ja!: pince van, de vékony faléc az ajtaja.
Szóval valaki nagyon h*lye lehetett, aki ezt az egész házat tervezte.

És most jön a lényeg: Jön a házinéni, hogy vegyem el onnan a bringát, mert alatta fű van és ott is füvet akarnak nyírni, mellesleg tegyem a túloldalra, mert oda be lehet fogatni a kereket. Magyarázom neki, hogy igen, de én nem a kereket, hanem a vázat féltem. De ő: akkor is a túloldalon tároljam, mert ha én ott tárolom, ahol most, akkor más is oda teszi majd (megjegyzem az enyém mellett max. egy férne még el)és akkor rendszeresen akadályozzuk őket a fűnyírásban.
Nos: tény, hogy azok közül a biciklik közül, amik még itt kint állnak, több nincs még csak lelakatolva sem. Itt nem vészes. Viszont külföldiek itt is vannak, és nem is olyan régen lengyelek rabolták ki a Penny Market-et. Ergo féltem a bringám és lesz*rom, hogy mindenki a szívére teszi a kezét és megígérik, hogy nem fog eltűnni. Egyszer viszik el, senki nem fog nekem újat venni.

Szóval: olyan megoldás kellene, amivel a bringa hátsó kerekét és a vázat is hozzá tudom fogni ahhoz a bénasághoz, amibe a kereket beillesztem, úgy hogy az tuti biztos legyen.
Védőtakarót már szereztem a bringához, így ha késve is, de tudom védeni az esőtől. Hogy télen mit csinálok vele(itt nem sózzák az utakat, hanem apró kövekkel szórják le, úgyhogy szándékozom akkor is használni - ahogy itt azt mindenki más teszi télen), hogy a fagy ne vágja tönkre, arról halvány lila gőzöm sincs.

Várom a tippeket. Bocs, hogy hosszúra nyúlt, de legalább mindenki érti mit akarok (és nem kapok olyan kérdéseket, hogy pl. miért nem viszem fel a lakásba..stb.)
----------------------------------------
Ki az autókkal a belvárosból!

pata képe
pata
82 cs, 2009-07-16 20:09

Egy hosszabbfajta lánc?

christine képe
christine
83 cs, 2009-07-16 20:13

Ja ilyesmire gondoltam én is, de milyet? Annyiféle van, meg annyi márka. És van egyáltalán annyira hosszú, amekkora nekem kellene?
----------------------------------------
Ki az autókkal a belvárosból!

miló képe
miló
84 cs, 2009-07-16 21:15

Min 10 mm vastag legyen akkor ott hagyják:)

ZsZs képe
ZsZs
85 cs, 2009-07-16 21:26

A max hossz az Abusnál 170cm (esetenként 140cm). Elégnek kell lennie...
A kerékpárokon biciklire használt legerősebb Abus lánc (tudtommal) :
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/lancos-zar/4272/

Mint minden ez is elvágható, de ebben megbízok (10-15 percre Budapesten, de hosszabb távon nem hagyom ott...) de ha nyugis környéken élsz egyszerübb is elég lehet.

Két hátránya van:
1. az ára, nekem mázlim volt, egy költöző motorosbolt féláron adta (a netes árhoz képest...)
2. a súlya, nem mértem, de az enyém 2-3kg. Ha csak háztáji kötözködésre kell akkor Nálad ez nem is számít. Én Bp-n is ezt hurcolom (kiegészitve egy kis Abus Catena-val ez első kerékhez.)

Az ár-minőség viszonyok optimumának a megálapításához nem értek. Biztosan van optimálisabb választás is. Azért én még egy lopásbiztos vidéken sem vennék 8mm-nél keskenyebb láncot... s ha egy éjszakára ott kell hagyni valahol akkor a váz+hátsőkerék mellet az elsőkereket is zárnám, (+ a nyerget, ha értékesebb).
Szerencsére ez nem fordul elő, mert az előszobában tartom bicikliliftre fellógatva... :)

errorka képe
errorka
86 cs, 2009-07-16 21:29

Van 100, sot talan 120/130 centis lanc is. Kryptonite marka az jofele, meg jo draga is.

http://hercehurca.hu/node/314

Kryptoflex kábel 220 cm. Ára: 3.790 Ft

Ez nem tudom mit tud...

Lap alja fele:

Kryptonite keeper 1010 lánc+lakat 100 vagy 130 cm.

13.290 Ft/130 cm.

Ezeknel jobbat en nem tudok (kulfoldon is beszerezhetok). Sulya 2-3 kilo alatt nem nagyon allnak meg, tehat ez kb. csak arra lenne neked jo, hogy ott a haz elott lekossed. Cipelni nemhiszem, hogy cipelned :P A felcipelos gondokra alapozva irom :)

Ha mas nem, akkor lehet u-lakat+lanc kombinacio, vagy pedig megbeszeled a hazban, hogy butykoljenek oda rendes tarolot. Eloszor tamogatokat keress, utana lehet gondnokolni sztem, ha ilyen szorosszivu...

- errorka

*Ezek szerint van hosszabb is, lasd feljebb :)

Don Kartács képe
Don Kartács
87 h, 2009-07-20 14:32

Én pici liftbe úgy toltam be, h hátsókeréken volt függőlegesbe állítva, úgy foglalja a legkevesebb helyet.

http://www.fullyloadedtouring.com/

christine képe
christine
88 cs, 2009-07-16 22:08

Uh.. Megkérik az árukat...
Valamelyik nap akkor lemérem, hogy kb. mekkorát vegyek hosszra.
Ja, még egy: láttam számkódosat is ugyanilyenekben meg kulcsosat is. Én a kulcsosban bíznék, valakitől azonban azt hallottam, hogy inkább számkódosat, mert a zárat "könnyű" kibütykölni, meg elveszteni a kulcsot meg hasonló indokok voltak.

Szerintetek?
----------------------------------------
Ki az autókkal a belvárosból!

pata képe
pata
89 cs, 2009-07-16 22:17

a zárat "könnyű" kibütykölni

Annak, akinek ez "könnyű", a számzáras még könnyebb, de az ilyen szakismeretekkel rendelkező emberek nem bringalopásból élnek.

Én kulcsosat vennék, úgyis adnak hozzá több kulcsot, elvesztésen nem paráznék.

PS.: Amikor azt hallom valakitől, hogy egy normális zárat "könnyű" kinyitni, akkor kedvem lenne a lábára kötözni egy darab betont az említett lánccal és bedobni a folyóba, aztán utánahajítani tetszőleges bütykölőszerszámot. Ha egyszer könnyű...

errorka képe
errorka
90 cs, 2009-07-16 22:22

Regen volt a Kryptonak egy hibas sorozata, amit kilehett nyitni egy tollal. Az mar a multe, de feltetelezem, hogy nem erre gondolt az, aki szamkodosat ajanlott... (Mondjuk az Abus Bordon is van szamkod, ha jol tudom, szal van olyanvan is jo, de az neked rovid lenne.)

Az meg, hogy a kulcsot el lehet hagyni... A lancot is el lehet hagyni, sot, a bringat is, csak jol be kell rugni hozza.

Sot, ennyi erovel feltorhetetlen zar sincs :)

- errorka

miló képe
miló
91 cs, 2009-07-16 23:55

Hát ha csak a ház elé kell, akkor vegyél egy kibaszott erős láncot, egy rögzítés technikai boltban. És hozzá egy hasonló erős lakatot. És persze, ha a festéket még a bicón akarod hagyni, akkor valami védő ruhát kell rátenned.

http://www.kgmarketing.hu/termekkatalogus.php?cat=nagyszterm&id=nszil-la...

http://www.kgmarketing.hu/termekkatalogus.php?cat=lancok&id=kalibralt-te...
1m/7.7-9kg a legerősebb belőle.

Ettől összeszarják magukat még a lengyelek is:D

gyurxi551 képe
gyurxi551
92 k, 2010-05-11 12:10

Én tegnap jártam úgy hogy az Oktogon után a körúton haladva a Ferenc krt felé, jobbra van egy SPar. Ber akartam menni, de semmi, de semmi nem volt amihez az U lakattal zárhattam volna. A fák túl szélesek voltak, tábla sehol, csak Demszkáj cölöpök és semmmmi más. Nem akartam elhinni, hogy 120 méterre kellett tolni az első oszlopig.

lovag képe
lovag
93 k, 2010-05-11 15:54

néha én is járok így.. forgolódok össze vissza hova lehetne... de tényleg ritka ha semmi sincs a közelben... mondjuk durva is..

petibmx képe
petibmx
94 k, 2010-08-31 16:55

hali
http://www.bringavarazs.hu/?p=p_245&sName=KRYPTONITE- azt ajánlod innen vegyek lakatot ? pls küld email ben (daxhun@gmail.com) Előre is Köszönöm!!!

errorka képe
errorka
95 k, 2010-08-31 17:57

Ez most mi? Spam?

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

shutruk képe
shutruk
96 p, 2010-09-03 14:26

Vagy egy mailcím gyűjtésre irányuló ügyes próbálkozás.
----

http://www.nightride.hu

Majkey képe
Majkey
97 szo, 2010-11-20 16:10

Sziasztok
Tegnap ( 2010.11.19 ) Debrecenben egy teljesen ugyanilyen láncot vágtak le a biciklimről:(
Nincs sajnos tuti módszer, a rendőrök annyit mondtak, hogy "jó nagy erővágót vitt a tolvaj"
Megvan a levágott láncszem is, a nyomok alapján 3-4 nekirugaszkodásra engedett az erővágónak.