Az egynapos forradalom vége



A műdugó megbukott: marad az igazi

A Főpolgármesteri Kabinet ülésén már el is dőlt: nem lesz „mesterséges dugó”, vagyis időszakos forgalomkorlátozás nyáron Budapesten. A politikai és társadalmi reakciókat figyelve sem hiszem, hogy az ötletet úgy lehet tárgyalni, mint ami csak „íróasztal mellett született”. A forgalomkorlátozás ugyanis több nyugat-európai nagyvárosban működőképesnek bizonyult, természetesen a korábbi cikkünkben már említett feltételrendszer mellett. Egy ilyen szűkítési kísérlet azt is kellőképpen bemutathatná, hogy mennyivel hatékonyabb lehetne a város, amennyiben a Rákóczi úton valódi buszsávok alakulnának ki, ahol a tömegközlekedés mellett a kerékpáros, taxi és a megkülönböztető jelzést használó járművek (tehát a mentő és a tűzoltó) is tudnának közlekedni. Valódi buszsávokon kordonnal vagy beton szegéllyel elválasztott, kamerával ellenőrzött sávokat értek, amelyeket például Párizsban, Londonban is megtapasztalhat az ember.

elemező cikk az ÉF-en
http://www.epiteszforum.hu/node/12724

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Peta képe
Peta
1 k, 2009-05-26 18:21

Jó cikk :) Közlekedésmérnök hallgatóként mondva is. Még szerencse, hogy a Közlekedésüzemi tanszéken már ismerik az állandó forgalom elvét. Mellesleg én is gondolkodtam már azon, h a KTI-ben dolgozzak majd. Talán nem leszek egyből ciprus-díjas :D

bardoczi képe
bardoczi
2 k, 2009-05-26 18:32

igazából én azt hiszem, hogy a közlekedésmérnökök között egy csomó haladó szellemű tag van, én is ismerek személyesen párat. Csak a pozícióban lévők azok, akinek nem ott lenne a helyük.

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

urga képe
urga
3 k, 2009-05-26 23:46

Csak a pozícióban lévők azok, akinek nem ott lenne a helyük.

A magyarázat sajnos egyszerű: nem érdekeltek megoldani a közlekedési gondokat, mert abból élnek. Ellenkezőleg: minél több értelmetlen közlekedési létesítményt terveznek, annál több lesz később is a megrendelésük. A metró tervezéssel pl ellátták magukat megoldandó gondokkal a következő 100 évre.

(hogy valami jót is írjak róluk: a közlekedési káosz nem csak az ő hibájuk. Egy konferencián árulta el az egyik főtervező az igazat: ha az önkormányzatok elszúrják a területhasználatot (bármit, bárhová felépítenek) nincs az a közlekedési mérnök, aki utána rendet tudna rakni.)

tatjana képe
tatjana
4 k, 2009-05-26 23:19

2006
A Podmaniczky program tervéből:

Az autót helyettesítô alter-natív közlekedési formák vonzóak legyenek, világoslegyen a bevételek felhasználása, a rendszer egy-szerû és érthetô legyen. A korlátozások elfogadha-tósága egyre inkább a kommunikáción múlik, és mi-vel a közlekedési szakértôk nem kommunikációsszakértôk, ezért ezt nem rájuk kell bízni. Fontos,hogy a forgalom alól felszabaduló, vagy csökkenôforgalmú utcákon rövid idô alatt kedvezô változásokkövetkezzenek be.A nagy európai városfejlesztési konferenciák tehát az élet minôségének javítására a környékével együttmûködô,kompakt európai város ideáját tûzik ki célul, amihez meg-felelô városfejlesztési politikák és EU támogatási rend-szerek szükségesek. Koncepciózus városfejlesztéssel belehet bizonyítani, hogy ma már nem általános érvényû Mrs Thatcher mondása, hogy „akit a buszon lát, azok azélet vesztesei”.

ha vkit érdekel az egész (bazihosszú!):
http://209.85.129.132/search?q=cache:RJXYckbWhXMJ:www.szaktudas.hu/uploads/text/91/varosi_5.pdf+podmaniczky+program&cd=6&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&lr=lang_en|lang_hu

aNévtelen képe
aNévtelen (nem ellenőrzött)
5 v, 2009-05-31 15:38

Remek gondolat ez a mesterséges dugó.
Igazán kiváló volna, ha:
- megfelelő tömegközlekedés lenne a városban
- megfelelő parkolási lehetőségek lennének a városban
- megfelelően nyitottak lennénk

Magamból kiindulva, felrobbanna az agyam, ha valami agybeteg fejéből kipattant műdugó miatt kellene várakoznom. Teszem azt hozzá, nyilván tarthatatlan a helyzet, de ez nem tűnik életképes megoldásnak, egy ennyire alacsony toleranciával rendelkező országban.
Esetleg lehetne utakat szélesíteni, lámpákat normálisan beállítani, és ha ezek kevésnek bizonyulnak, jöhet a műdugó, és az igazi balhé az autosokkal.

Hemü képe
Hemü
6 v, 2009-05-31 15:49

Az útszélesítés a tapasztalatok szerint aránytalanul nagyobb forgalmat és így nagyobb dugókat generál.
Szintén tapasztalatok szerint az útszűkítés ellentétes hatást fejt ki, így csökkentve vagy megszüntetve a dugókat.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

pata képe
pata
7 v, 2009-05-31 16:12

felrobbanna az agyam [...] nem tűnik életképes megoldásnak, egy ennyire alacsony toleranciával rendelkező országban.

Vagyis magyarra lefordítva: "ne legyen, mert csak". Az agyad felrobbanása magánügyed, fordulj szakemberhez, kezeltesd.

Peta képe
Peta
8 k, 2009-06-02 09:53

Mielőtt agybetegnek nevezel tőled eltérő (haladóbb/ésszerűbb) gondolatokkal versenybe szálló közlekedéstervezőket, talán gondolj abba bele, hogy milyen is lenne utakat szélesíteni, majd a "jöhet a műdugó" keretében lezárni a külső sávot.

LÓÓÓÓL!

miló képe
miló
9 k, 2009-06-02 17:06

Nem kell vele foglalkozni, neki van igaza mindig és mindenben.:)