Nem tudom, ma mi volt a levegőben, de többször is ledudáltak két gyerekkel, meg a barátnőmmel (számszerint négyszer). Kétszer nem hagytam szó nélkül. Mindkét esetben leüvöltöttem az illető haját. Az egyik eset az Andrássy út szervizútján történt, a második a Wesselényi utcán, itt volt kicentizés, üldözéses jelenet, üvöltözés, és részemről kis híján tükörleverés. Eldöntöttem: ezentúl aki ledudál a gyerekkel, könyörtelenül utolérem, biciklimmel elé helyezkedve továbbhaladását megakadályozom, és két perces kiállítást eszközölök a forgalomból, miközben erős decibelekkel próbálok a hülye fejében világosságot gyújtani a duda használatának kapcsán.
Valószínűleg elég hangosan ordíthattam, mert mindkét sofőr ki akart szállni, aztán gyorsan visszaült. :-)))))))

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Shag_Beckur képe

"Vasárnap mind a meleg,

"Vasárnap mind a meleg, mind pedig a hidegfrontra érzékenyek szervezetét igénybe veheti időjárásunk.
A melegfrontra érzékenyek rossz közérzetre, fejfájásra panaszkodhatnak, migrénes tünetek jelentkezhetnek, csökkenhet a koncentráció. A szervezet fizikai teljesítőképessége romlik, fáradékonyabbak, ingerültebbek lehetünk.
A délutáni óráktól nyugat felől a melegfrontot hidegfronti hatás váltja fel. A frontbetörés hangulatváltozást, szív- és keringési panaszokat okoz, megfájdulhat a fejünk, esetleg álmatlanná válhatunk. A hidegfrontra érzékenyeknél a görcsös folyamatokat erősíti a fronthatás. Így az ér- és a vesegörcsöt, a migrént fokozza, gyakoribbak a szívfájdalmak, a koraszülések száma is megnő."

http://www.idokep.hu/?oldal=elore

2
pata képe

Ez semmire nem indok. Mas

Ez semmire nem indok. Mas orszagokban is van idojaras, megsem dudalnak le allat modjara.

Uncsi a tahosagot kulso okokkal magyarazni.

3
Shag_Beckur képe

Ez nem indok, magyarázat.

Ez nem indok, magyarázat. Magyarázat arra, hogy ma miért volt sokkal türelmetlenebb mindenki.

4
GriN képe

Nem csak a frontok vannak

Nem csak a frontok vannak hatással az emberre. :)
A ciklonok ezek szerint allergiásak a dudaszóra.
Tünete pedig a hangorkán.. Ha már időjárás. :):):):)
És ez nem is akármilyen ciklon ám. Ha akarod több nyelven elsusogja neked, hogy kabbe. :D:D:D

Light in the night..
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.imeem.com/grin00

5
Vitéz képe

Hajrá! _____________________

Hajrá!
_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

6
hf képe

Te tényleg Szőke ciklon

Te tényleg Szőke ciklon vagy! ;)

hf
13. kerületi bringás hibabejelentő!

7
H.L. képe

Hülyén reagálsz az ilyen

Hülyén reagálsz az ilyen helyzetre.
Tuti az a legjobb megoldás, hogy a gyerekeid előtt átmész primitív üvöltöző némberbe?

8
Icehill képe

Ha az ember úgy érzi, hogy

Ha az ember úgy érzi, hogy a gyerekét bántják akkor az elég sok mindent ki tud hozni az emberből...

9
pata képe

1. Honnan jott neked a

1. Honnan jott neked a "primitiv" es a "nember"?

2. Szerinted az a legjobb megoldas, hogy a gyerekedben tudatositod, hogy ha barki zaklatja vagy megijeszti, te nem allsz ki mellette?

10
H.L. képe

A primitív onnan jött,

A primitív onnan jött, hogy kultúráltan ordibálni még nem láttam senkit.
Ha valaki úgy gondolja, hogy mennyiséggel pótolhatja a minőséget, vagy ordítva többet ér el, az szerintem téved. A némber pedig azt akarta mutatni, hogy ilyenkor az ember kikel a sodrából, és nem önmagát adja, így elférhet egy degradáló jelző is, hisz nem őt minősítem, hanem a viselkedését.

Ha valakit megbántottam, bocs.

11
H.L. képe

2: Ma a bp-i közlekedési

2:
Ma a bp-i közlekedési kultúra nem teszi lehetővé, hogy kiskölykökkel az úttesten bringázz. Én elhiszem, hogy nevelni és szoktatni kell az autósokat ahhoz, hogy a bringának az úton a helye, és nem a járdán, de ezt nem a gyerekeimmel fogom tenni.
Szóval gyerkőcökkel és a járádn raknám, vagy kerékpárúton.
Az Andrássynak pl azon szakaszán, ahol nincs bringagyalog, 3 m széles a járda. Szóval felelőtlen volt sztem.

Az lett volna a jó megoldás, ha odamegy, jónapot kívánok, és kultúráltan elmondja, hogy egy anyukára és kisgyerekekre nem dudálunk rá mint állat. Kevés olyan fasz van, aki ilyenre ellenségesen reagál.
És az autósok nagyrésze még mindig nem tudja, hogy a duda a kocsin kívül kurva hangos.
Ha meg tényleg fasz, akit ez nem hat meg, akkor az ordibálás sem fogja.

12
Vitéz képe

Jó, akkor te csináld így,

Jó, akkor te csináld így, szerencsére vannak itt olyanok mint Ciklon és ennek talán meg is lesz az eredménye pár éven belül...
_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

13
H.L. képe

Ezt te sem gondolod

Ezt te sem gondolod komolyan...

És majd ha pár éven belül sokkal toleránsabbak lesznek az autósok a bringásokkal, azt azzal fogod majd magyarázni, hogy a sok kurvaanyázás meg tükörtörés meghozta várva várt gyümölcsét.... Nem pedig MK, meg kampányok, meg jófej bicajosok számának növekedése...

14
hf képe

Az MK elnöke az úttesten

Az MK elnöke az úttesten viszi bringázni a 7 éves lányát

hf
13. kerületi bringás hibabejelentő!

15
H.L. képe

Lekle rajta.

Lekle rajta.

16
Vitéz képe

De igenis komolyan gondolom.

De igenis komolyan gondolom.

És nem tartom elfogadhatónak, hogy véleményt nyilvánítasz Ciklonról anélkül hogy ismernéd.
Ugyanis ő egy jófej bicajos, aki a jófej bicajosok számának a növekvését próbálja elősegíteni azzal hogy a kisfiát közlekedni tanítja ezzel jó példát mutatva mind a jelenlegi mind a potenciális bringások/közlekedők számára. Arról nem is beszélve hogy mennyit segít a biciklis ügyek előremozdításában...

A tükrözés meg nemtom hogy jön ide. Megvan róla a véleményem hogy, ha szeretnéd privátban kifejtem.

_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

17
H.L. képe

Kétszer bocsnánatot

Kétszer bocsnánatot kértem a bántó szóhasználat miatt, és újra bocsánatot kérek. Az viszont nem menő, hogy bármit írok, az rá a válasz, hogy de hogy mondhattál rá ilyet...

Nem őt akartam minősíteni, hanem a viselkedését. A bejegyzésből annyi jött le nekem, hogy bringázott a gyerkőcökkel, rádudáltak, erre ordítozni kezdett. Ez nekem kevésbé rokonszeves magatartás, és ezért véleményeztem.

Biztosan marhajó fej, meg odaáll a bringás ügyek mellé. Ez szép és becsülendő. Én viszont a gyerekeimet (nincsenek) nem állítanám a cél szolgálatába, hanem járdán gyökkettőznék velük.

Szóval szerintem:
-ordibálás üvöltözést nem jó gyerkőcök előtt
-gyerkőccel én nem raknám úttesten

Tényleg ennyi, amit akartam, szóval mégegyszer sorry.

18
SzCiklon képe

Hahó, az megvan, hogy a

Hahó, az megvan, hogy a kijelölt bicajosúton mentünk? Az a szervizút az Andrássyn, a Körönd után. Egyébként: a járdán gyalogosok vannak, a gyerek nem biztos, hogy meg tud állni, nem szeretném, ha combnyakát törne mondjuk egy idős embernek, akár gyökkettővel is.
Én a gyerekkel nem bringásügyezek. Közlekedek, ahogy tudok. Az agyonparkolt belvárosi járdákon, ha akarnék, sem tudnék közlekedni. Próbáld ki néhány napig, meglátod.
A decibel pedig szerintem kiválóan demonstrálta, hogy milyen szar az, ha egy kellemetlen zaj az ember fejétől néhány centire szól. :-)))) (Legközelebb megkérdem: ugye, milyen szar?)

__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

19
H.L. képe

Akkor kezdem azzal, hogy

Akkor kezdem azzal, hogy bocs a fenti szavakért.

Elméletben tökre igazatok van, hogy úttesten a helye, meg ha kijelölt tekerőhely, akkor pláne.
De gyakorlatban szerintem a járda biztonságosabb gyerekkel - hisz ezért született a blogbejegyzésed, mert veszélyben voltak az úton. És ha úton tudnak egyenesen menni a növendékek, akkor azon a széles járdán sem lesz baj...ott pl nincs teleparkolva. A wesselényi más tészta.

Vagy ha már nem tudlak erről lebeszélni, csak annyit még, hogy akkor nagyon óvatosan.

20
Vitéz képe

Pici kötözködés, de

Pici kötözködés, de szerintem a bejegyzés azért született mert egy frusztrált autós rádudált négy szabályosan haladó bringásra...
Tényleg csak pici kötözködés :)
_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

21
SzCiklon képe

Vitéz, te írtad le a

Vitéz, te írtad le a lényeget.
A tök szabályos kerékpárost sodorja veszélybe valami kretén népnevelő barom.
________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

22
H.L. képe

Ahhoz képest, hogy az

Ahhoz képest, hogy az elején majdnem ölre mentünk, igencsak szofisztikált módon fejeztük be :)

Kár, hogy egy közlekedési konfliktusban nincs ennyi idő a megbeszélésre...

23
Vitéz képe

Nem azért írom a

Nem azért írom a válaszaimat hogy újra bocsánatot kérj :-)

A dudálásról: ha egy kissrácra rádudálnak megijedhet, eleshet. Én is ideges lennék ha egy másfél tonnás szarból rádudálnának a gyerekemre. Sőt, ideges leszek akkor is ha más gyerekére dudálnak :-)

Csak arról szeretnélek meggyőzni, hogy az hogy a járdán megyünk nem egyéb mint a fejünk homokba dugása. Ha mindenki így járna el, hogy majd akkor megyek az úton ha a közvélemény azt mondja hogy biztonságos, akkor nagyon zsúfolt járdáink lennének, és sehol sem épülnének bringautak/bringasávok.

Az ordibálás a gyerkőcök előtt még talán jól is sülhet el, ha a kissrác azt vonja le a dologból, hogy anyu most ideges lett, mert bántani akartak, tehát tuti nagyon szeret engem.

________________________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

24
H.L. képe

az hogy a járdán megyünk

az hogy a járdán megyünk nem egyéb mint a fejünk homokba dugása

Ez így van.
Én nem is szoktam járázni, de szoktam nevelni, néha ordítok is, és kurvaanyázok is.
De nem akkor, amikor épp másért felelek. Én - hogy hű maradjak itt a kultúrkövet szerepemhez - a saját f*szommal verem a csalánt: Kocsi elé beállok, beszólok, és még sok olyan dolgot csinálok, amire nem vagyok büszke, de ha mindennek a következménye azt is közvetlenül érinti, akiért felelek, úgy inkább a homokba dugom a fejem.

25
stp1 képe

És az autósok nagyrésze

És az autósok nagyrésze még mindig nem tudja, hogy a duda a kocsin kívül kurva hangos.

hogy ez mekkora :D:D:D

26
pata képe

odamegy, jónapot kívánok,

odamegy, jónapot kívánok, és kultúráltan elmondja

Nem hat meg, hogy te billentyuzet mogul milyen kulturalt es udvarias uriember vagy. Foleg miutan valakire a "primitiv" es "nember" jelzoket hasznaltad. Kicsit inkonzisztens.

27
H.L. képe

dupla lett sorry

dupla lett sorry

28
H.L. képe

Te is ám a mondandóm

Te is ám a mondandóm lényegi részébe kötsz bele...

Szerintem az általam felhozott két szó nincs szöges ellentétben a kultúrált megfogalmazással, főleg ha nem habzó szájjal ordítva kerülnek említére. És amúgy is nem azt mondtam, hogy ő ez meg ez, hanem ilyenné változik, míg kikel sodrából. +már kétszer bocsánatot kértem a szerencsétlen szóhasználatért, szal erről szálljunk le.

Amit én mondok:
-ordibálás nem a legjobb, ha gyerekek előtt kell megoldani egy konfliktust
-ma BP-n nem szerencsés gyerekekkel az úttesten tekerni.

Ez a lényegi rész, ebbe köss bele pls.

29
Vitéz képe

"ordibálás nem a legjobb,

"ordibálás nem a legjobb, ha gyerekek előtt kell megoldani egy konfliktust"
Pár érv az ordibálás mellett:
- Az autós nemigen hallja ha odasuttogod neki a bringádról szép csendben hogy "héééé"

-Van akiknek kell a "meggyőző" fellépés

-PND

"ma BP-n nem szerencsés gyerekekkel az úttesten tekerni"
Ez nem igaz.
Vannak olyan utak ahol TÉNYLEG hülyeség gyerekkel menni, mert túl forgalmas, és csak megijed az autóktól, meg minek szívja a szmogot
UGYANAKKOR a kis egyirányú belvárosi utcákban és a nem túl forgalmas ámde annál kihaltabb utcákban IGENIS az úton kell menni.

És Ciklon is így csinál..
_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

30
H.L. képe

Az üvöltözés ügyben

Az üvöltözés ügyben szerintem nem győzzük meg egymást, mindkettőnknek elég sarkos az álláspontja.

próbálkozom a másikkal:
Szűk egyirányú utcákban ne kerekezzünk gyerekkel.
Ott nem tunak megelőzni/kikerülni, főleg nem biztonságosan. Én naponta az Andrássyn járok, szervízúton szoktam én is menni, csak ha nagyon sietek akkor megyek belül. Kétnaponta ledudálnak/lecentiznek ott, mert másogy nem tudnak megelőzni. Dudáláskor általában az út közepére húzódom, és lelassítok 10-re, én így nevelek. De nincs velem gyerek.

Szóval egyirányú szűk helyett sokkal biztonságosabb a széles járda azon a szakaszon, nem?

31
Vitéz képe

Dob utcán, Wesselényin,

Dob utcán, Wesselényin, Király utcán, satöbbin simán el tud menni egy bringás mellett az autó. Különben is. Ha siet akkor menjen a dugóban, ha meg nem siet, akkor ne száguldozzon, és legyen türelemmel :)
_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

32
H.L. képe

Itt is tökre igazad van, de

Itt is tökre igazad van, de valamiért megszületett az a blogbejegyzés.

A gyakorlatban sok még a gennyláda, aki nem ésszel vezet. Rendszeresen lecentiznek engem olyan fakapitányok, akik nem veszik észre, hogy 20m-re ott a piros, vagy a dugó. Vagy előz, és utána közvetlen jobbra le.

Szóval amíg az ilyenekből nemcsak elvétve akad egy-egy díszpéldány, hanem alapvetően meghatározzák BP kölekedési kultúráját, addig kitörölhetjük azzal, hogy elvileg nekünk van igazunk.

Meg mit ér, ha igazad van, hogyha elkaszálnak...

33
Vitéz képe

Nyilván én könnyebben

Nyilván én könnyebben odacsapatom magam egy kamionnak a Hungárián mint Ciklon a kisfiát, de én pont ezért alkalmaznám a "harsány érvelést" :-)

Így talán az autós belegondol, hogy mit csinált, és azért a gyerekgázolás nem kúl dolog. Nagyon nem kúl. Talán ez megmarad a fejében, és legközelebb nem dudál, hanem lassít. És legközelebb már te is leviheted a gyerekedet az úttestre :-)
_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

34
Vitéz képe

Ha mégegyszer egy mondaton

Ha mégegyszer egy mondaton belül használod a némber szót és Orsit...
_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

35
H.L. képe

Nem használtam most sem az

Nem használtam most sem az általad említett két szót egy mondatban.

Nem akartam bántóan fogalmazni, a lényeg az volt, hogy nem tartom szerencsésnek, ha valaki gyerekek előtt kel ki a sodrából.

Ha még mindig viszket a tenyered, mondj helyet időt, és megbeszélhetjük.

36
Vitéz képe

Lehet hogy nem akartál, de

Lehet hogy nem akartál, de valahogy mégis összejött.

Nemtudom te mit szólnál hozzá, ha valaki lenémberezné az anyádat mert kiabált mikor majdnem átmentek az okos fejeden...

Gondolkozz ember, aztán irkálj és sértegess!

_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

37
H.L. képe

Én kérek elnézést.

Én kérek elnézést.

38
Lathor képe

primitív üvöltöző

primitív üvöltöző némberbe
Ezzel magadat minősítetted.

39
Vitéz képe

Ezt már lefutottuk.... Nem

Ezt már lefutottuk....
Nem kell....
_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

40
Lathor képe

Nem volt időm tovább

Nem volt időm tovább olvasni csak egy gyors válaszra, azóta végigolvastam, legközelebb majd nem hamarkodom el a dolgot :)

41
Komótos képe

De gyűlölöm a dudát...

De gyűlölöm a dudát... Hú de nagyon... húú... áá, már azon is fel tudom húzni magam, hogy belegondolok...

42
Nirhu képe

fujj duda, én is nagyon

fujj duda, én is nagyon utálom. biciklisekkel szemben azon kívül hogy megijedsz és miközben hátrafordulsz hogy ki dudált és jól belemész egy kátyúba, semmi értelme nincs. megzavartál egy autóst. és? mehetne tovább. de neem. úgy tűnik megnyomni a dudát tényleg nagyon jó érzés egyeseknek.

43
phorvath képe

Ezt

Ezt tanúsíthatom.

Odamegyek a rámdudáló autóshoz, bekopogok és amikor lehúzza az ablakot, megeresztem a sűrített levegős kürtöt. Ebből nagyon gyorsan megértik, hogy nem szeretem, ha rámdudálnak. :-)

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

44
Wilika képe

Demegnééééznééém! :D

Demegnééééznééém! :D :D :D
_____________________________
http://wilika.hu

45
AttentoRedaz képe

Adjneki, Ciklon!!! Lányom

Adjneki, Ciklon!!!
Lányom mesélte belvárosi biciklizés után otthon a feleségemnek: "Képzejd, apu megkocogtatta a bácsinak az autóját, mejt jossz helyen pajkolt" :D
Bennem is hamarabb felmegy a pumpa, ha gyerekkel vagyok. + Gyakrabban kerülök olyan helyzetbe, hogy felmenjen a pumpa. Pl egyedül nem nagyon fordulok elő bringagyászon, így le se .... hogy ki parkol rajta keresztben. Ha engem valaki ki akar nyírni, hát na bumm, megszoktam. De máshogy reagálok le egy igazi véresszájú gyerekgyilkost, aki egy gyereküléses biciklist veszélyeztet. És senki ne mondja, hogy nem látta, mert az ülés úgy fel van matricázva lámpázva lobogózva, hogy én csak napszemüvegben merek ránézni hátulról.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A. Pali.
Biciklista

46
Wilika képe

Be kell vallanom, sokszor

Be kell vallanom, sokszor én sem vagyok mindig híve a kiabálásnak. (múltkor is csak arcon röhögtem a beszélni képtelen taxist, miután türelmesen végighallgattam, pedig szövegéből csak a kikköcsö' szót értettem meg)

Persze megesik velem is.
_____________________________
http://wilika.hu

47
SzCiklon képe

Ja, a legszebb, "nem a

Ja, a legszebb, "nem a gyerekekre dudáltam, hanem rád." Mert ő rám dudál, a gyerekek nem hallják?????
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

48
Wilika képe

Biztos speciális

Biztos speciális irányított dudája van, csak mert hát ezek a hülye biciklisek össze-vissza kacsáznak, még normálisan célozni sem lehet rájuk.
_____________________________
http://wilika.hu

49
Vitéz képe

Be kéne már szerezni egy

Be kéne már szerezni egy Barna Hang dudát a bringára ;)
_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)

50
UÁdám képe

Én maximálisan igazat adok

Én maximálisan igazat adok Ciklonnak. Én is be szoktam állni az autós elé ha ő is beállt előtte elém.
A bedudálok az ablakon nagyon tetszett.

------------
Fekete-szürke Mongoose Rockadile

51
Belzebúb képe

tegnap telihold volt.

tegnap telihold volt. ilyenkor köztudottan előjön mindenkiből az állat és a harctéri idegesség.

52
Krisi képe

Régebben én is

Régebben én is felidegeltem magam amikor rámdudáltak. Mert az szar.

Demostmár másképp a dolog.

Megtanultam itt a CM-en, hogy a dudálás azt jelenti, hogy "Szevasz biciklis!". Ezért ha rámdudál valaki, akkor tudom, hogy vagy ismer valahonnan, vagy csak ismerkedni akar, ezért visszaintegetek.

Ebben a legjobb, hogy az emberek az effajta viselkedést nem tudják hova tenni.
Mert egy ordibáló, magából kikelt emberre szinte mindenki mégjobban visszaordibál, aminek az lesz a vége, hogy a közönség meglát két idiótát, akik paprikavörös fejjel üvöltenek, mint a fábaszorult.
Kérdem én: van ennek értelme? Hát persze, hogy nincs. Agresszióban úgyis ő a jobb, nem mi, okos biciklisek.

Viszont ha az ideges emberre visszamosolygunk és integetünk neki (nem középsőujjal, hanem rendesen, úgy, mintha pajtásunkat üdvözölnénk), akkor összezavarodik, mint Vasorrú Bába a mágneses viharban.

Volt már úgy, hogy az Árpi fejedelem útján tekertem Óbuda felé az úton, amikor mögöttem egy Clio elkezdett dudálni, de így rendesen beletenyerelve jó hosszú ideig. Én persze mosolyogva visszaintettem. Ezt meglátta az anyósülésen ülő hölgy, és ő is integetett nekem, még rám is mosolygott. A tökideges sofőr meg vörös fejjel, anyázva folytatta utazását. Az erkölcsi győzelem az enyém volt, ez egyértelmű :)

(Ezt a tükörlerúgás dolgot meg még mindig nem értem, hogy miért jó. Ha már rugdalózunk, akkor a sofőr tökeit kell lerúgni, nem a kocsi tükrét. Pl. kölcsönautó esetén így máson csattan az ostor.)

53
SzCiklon képe

Ha engem dudálnak le,

Ha engem dudálnak le, szemem sem rebben. Belibbenek elé, és mosolyogva, kettő kilométer per órával haladok előtte, míg le nem fordulok, és élvezem, hogy őrjöng. (Bocsi, magatoknak köszönhetitek). Gyerekkel más a helyzet. Plusz az a legidegesítőbb, amikor egy ember nem gondolkodik a fejével.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

54
Krisi képe

Ez a gyökkettővel menés

Ez a gyökkettővel menés jól hangzik, csak az a baj, hogy a mögötte lévő 15 másik autóst is felidegeled, akik ebből annyit látnak, hogy "hülye biciklis miatt már megint nem lehet haladni"

55
Nagy_Matessz képe

Sziasztok! Az egyik nap

Sziasztok!

Az egyik nap láttam egy nagyon szellemes pólót :)
"Ha elütsz, szájbarúglak!"

Amúgy én mostanság tekergetek bent a városban és hát súlyos a helyzet. Engem nem zavar hogy SL mercivel(biztos ő is bodzatermelésből él meg) furikázik a figura de mozgassa már meg a hájas nyakát és belét, és ha majdnem elütött legalább egy bocsi vagy valamit.

-------------------------------------------

"Vezethetem én főnök? Bunkó vagy Bákszi"