megjakom, nézzed!



Az úgy kezdődött, hogy tavasszal, a jó idő beköszöntével a majdnem négyéves Dórikát is letessékeltem a gyermekülésből, és elővettük a kisbringát. (A tízéves Annával is ilyesmi idős korában kezdtük, ma remekül teker...) Már tavaly is ügyesen kerózott, de az idén elkezdte közlekedési eszközként használni: már ha időre megyünk is oda lehet érni vele bárhová. (Azért nagyobb távolságoknál még gyerekülésezünk...)
Eleinte, ha emelkedőhöz értünk, vagy ha bucka volt előtte, megállt, míg egyszer azt találtam mondani neki, hogy ilyenkor azt kell kiáltani: "ragmeg!", és akkor a bringa sokkal jobban megy. Ez annyira bevált, hogy egy nap múlva már nem álltunk meg a nehezebb szakaszokon, hanem vidáman kiabálva tekertünk tovább.
Ma pedig, egy erősen emelkedő helyen a korábbi nyafogás helyett kétségbeesett, de elszánt hangon odaszólt nekem: "mama, kiabálj, hogy jagmeg!" És én kiabáltam, hogy ragmeg, és ő feltekert az emelkedőn ügyesen :)) Aztán újra lendületet kapott, előretekert és visszakiabált: "megjakom, mama, nézzed!"
Hát ez az, amit nem cserélnék semmire... <3

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
urga képe
urga
1 k, 2009-06-30 00:56

Nagyon aranyos! :) Szuper ahogy tanítod őket.

lunática képe
lunática
2 k, 2009-06-30 01:04

köszi :)

marla képe
marla
3 k, 2009-06-30 01:01

hát a gyereket ne is, az kicsit durva lenne!

---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?

lunática képe
lunática
4 k, 2009-06-30 01:04

ez a durva

marla képe
marla
5 k, 2009-06-30 01:14

ezer bocs, pillanatig nem gondoltam komolyan. fél perce kommenteltem máshova hogy ma láttam egy cuki kislányt az apukája mögött tekerni sokáig és hogy milyen jó volt. aztán elolvastam ezt. (kis kötőjellé módosítottam volna a hozzászólásom, de eltűnt a szerkesztés gomb hirtelen)

---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
6 k, 2009-06-30 02:18

Pedig jó volt.

(szóvicc... szeretem)

lord képe
lord
7 k, 2009-06-30 01:08

vagány. jók vagytok :)

mangorlo képe
mangorlo
8 k, 2009-06-30 01:14

nagyon kedves tortenet. ma en is megjaktam jol az esoben :)

-----

"stoptábla, át rajta"

dhpage képe
dhpage
9 k, 2009-06-30 01:21

Ez aranyos. :)

-----------------------------
http://www.freeweb.hu/dhpage/

Wilika képe
Wilika
10 k, 2009-06-30 01:55

Kemééény :D

((Én azt kántálom magamban, hogy "hátszél! Hátszél! HÁTSZÉÉÉL! HC!!!" :D ))
_____________________________
http://wilika.hu

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
11 k, 2009-06-30 02:17

Tényleg aranyos.

Törlésemet kérem képe
Törlésemet kérem
12 k, 2009-06-30 04:18

Nagyon jó történet!

Sanci
---------------------------------------
Fekete KTM Funline Trekking
Szürke-fekete Uvex sisak

qkac képe
qkac
13 k, 2009-06-30 07:24

jövőhéten egy busz mögött stéhejezve kiáltja majd az utasoknak, hogy jakják meg:)

lunática képe
lunática
14 k, 2009-06-30 10:10

ilyesmi történt már... :))

pár hete a bringaút mellett haladó gyalogosoknak oda-odakiáltott (akkor fentről, a gyerekülésből): "mindenútbjingaúúút!"

amúgy új bringaút épült Debrecenben (szép piros: a város vörös szőnyeget gurít kerekeink elé :D), néha elmegyünk bringázni a lányokkal, csak azért, hogy azon tekerjünk, a csajoknak nagyon tetszik a dolog ;)
rengetegen rakják rajta egész nap, remélem, ez szöget üt a városvezetés fejébe, és elkezdenek bringasávokat is kialakítani :)

atomboy képe
atomboy
15 k, 2009-06-30 09:52

Aranyos, jo olvasni az uj generacio lelkesseget. :)

atomboy

Zizz71 képe
Zizz71
16 k, 2009-06-30 10:06

Ez nagyon aranyos, annyira jól leírtad, hogy fülig ér a szám tőletek :D.

Zita
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
trek 3700 zöld-fehér-virágos

Névtelen!!! képe
Névtelen!!! (nem ellenőrzött)
17 k, 2009-06-30 10:19

A poszt címe tök pedofilos.

limpinproli képe
limpinproli
18 k, 2009-06-30 10:30

Igen, igen, még.

---
Allez, allez!

belevaló képe
belevaló (nem ellenőrzött)
19 sze, 2009-07-01 04:43

A neved meg tök NULLA.(Nomen est omen)

Wilika képe
Wilika
20 sze, 2009-07-01 11:10

The owl 'n' sparrow conflict?
_____________________________
http://wilika.hu

newmodelakos képe
newmodelakos
21 k, 2009-06-30 11:59

Gratulálok a távolból a nevelésedhez!

full riszpekt.

öröm látni/hallani/olvasni h az utánunk következőknek már természetes lesz a bicajozás, az összes kedvező hatásával együtt.

azokat a tökmagokat juttatja az eszembe akik a millis gyereknapon felmentek a 412 méteres pályára egy háromkerekűvel és a mért kör befejezte után rányomtak mégegyet annyira megittasodtak a buzdítástól, és ez élménytől.

ilyenkor tudom h minden rendben van és lesz...
az élet gyönyörű!:))))

mcysh képe
mcysh
22 k, 2009-06-30 13:16

a kis jabic :-)
===
bácsi a biciklin

dhpage képe
dhpage
23 k, 2009-06-30 13:50

:)))))

-----------------------------
http://www.freeweb.hu/dhpage/

lunática képe
lunática
24 k, 2009-06-30 15:58

:))

lunática képe
lunática
25 k, 2009-06-30 16:04

köszönöm a sok kedves, elismerő szót :)

de be kell valljam: nem azért nevelem ilyen "szuperül" (ti mondtátok!) őket, mert én annyira jófej anyuka vagyok, hanem, hogy ne kelljen lemondanom a mindennapos tekerésről, ami nélkül nem tudom elképzelni a napjainkat :))
na jó, az is tény, hogy nem esik nehezükre magukévá tenni ezt az életformát, mert ANNYIRA JÓ! :)

amúgy sosem mondtam nekik, hogy bringázni jó, tudja ezt magától, aki egyszer kipróbálta...

bkriszta képe
bkriszta
26 sze, 2009-07-01 11:50

Ez tök jó ötlet, én is kipróbálom a lányomnál!

Krisztab. képe
Krisztab.
27 sze, 2009-07-01 15:00

Tetszik a nikked :)

*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
28 sze, 2009-07-01 15:09

LOL

Zizz71 képe
Zizz71
29 sze, 2009-07-01 15:12

Inverz ikrek vagytok :D

Zita
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
trek 3700 zöld-fehér-virágos

bkriszta képe
bkriszta
30 sze, 2009-07-01 21:37

Köszi! Nekem is a Tied!

dhorvath képe
dhorvath
31 sze, 2009-07-01 15:50

Holnap kipróbálom. Remélem működik és feljutok a Naszályra.

----------------------------------
Valamint autómentes településeket!

ízirájder képe
ízirájder
32 v, 2010-02-28 17:52

nem ismeri valaki azt a kétévest, aki az Árpád híd járdáján robogott a lábballökös rózsaszín műanyagmotorjával, aztán mikor elé került két gyalogos, szépen kitette a kezét jobbra, került, indexelt vissza és lökte tovább. Bár gyalogos tempóban (5-6 km/h) haladtam járdán, én is kötelezőnek éreztem egy szabályos előzést

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?