A napokban lesz 3 hónapja, hogy évekig tartó hobbibiciklizés után 2009 tavaszán teljesen átálltam a mindennapi kerékpáros közlekedésre (Budapesten élek és dolgozom).
Annyiféle pozitív hatást, annyi élményt szedtem össze ez idő alatt - bőven azokon felül is, amiket lehet tudni előre -, amennyiről nem is álmodtam. Nagyon élvezem!
Motoszkál bennem, hogy szívesen leírnám a történetemet, kifejezetten biztatásul és hasznos tanácsokkal azoknak, akik még gondolkodnak az "átszálláson". Korábbi mindenféle írásaimra azt mondták, van stílusom (aki ezt mindenképp ellenőrizni szeretné, egy idén májusi 3 napos erdei kerékpártúráról írt beszámolómat itt megtalálja).
Kérdésem: Hova lehet-érdemes ilyesmit közzétenni? A CM blogbejegyzés hamar hátulra kerül, meg talán nem is oda való. (Vagy igen?) Saját internetes felületem nincsen.




Hozzászólások
Rock"n"Roll
Igazából a választ nem tudom,de az ötlet nagyon jó!!!!
Azért ide blogbejegyzésnek sem utolsó, hiszen aztán kikerül a "főoldalra". De van egy ilyen is, itt persze csak az találja meg aki keresi, annak pedig már úgysem kell sok.
A jó választ tehát én sem tudom, de ha megtalálod, szólj!
Ha megírod, kérlek küldd el nekem is, mert szóba került egy komolyabb kiadvány, hátha beleillene. exseven@freemail.hu
Ezt már én is javasoltam.
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090430/hogyan-kezdtem
Lehet kellene neki nyitni egy külön blogot a cyclechic mintájára. Aminek lenne egy gazdája és belehetne küldeni a saját történetedet.A keresés meg mehetne ABC szerint a nicknevek alapján illetve van hónaponkénti bontás.
----------------------
Biciklizem tehát vagyok.
Esetleg a Bringawiki-re is mehetnenek ilyen sztorik. Sikertortenetek cimmel pl. Es egyben ha odadugod valakinek az orra ala, ott lesz neki egybol a sok hasznos link, hogy mit hol talal, ha bele akar vagni...
- errorka
+1
(De a külön blog sem rossz 5let.)
Itt is vagy az MK honlapján is lehetne külön kategória kedvcsináló címmel, ahol az ilyen sztorik gyűlnének.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Itt szerintem nincsenek "kategóriák". Pont ez a bajom. Nem tudok olyan tartalmat létrehozni, amit később is meg tudnak találni mások.
Címke alapján lehet keresni. De a külön blog se lenne rossz ötlet, aztán lehet tükrözni.
Túrakerékpárosok előőreee!:) Nemsokára elkezdem átépíteni a paripámat, de minden álmom egy acélvázas merevvillás túragép. Totál belezúgtam a témába.
Egyenlőre nem találtam információdús hazai túrabringás oldalt.Egyesületek vannak ugyan de...
összegyűjtöttem pár linket, hátha érdekel valakit.Itt az egyik.
- nagyon szép képek bicajokról csodaszép tájakon
http://www.fullyloadedtouring.com/
nem tudom ki csinálta a 200 ok a bringázásra blogot, ott is tuti elfér.
---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?
Annak (szerintem) még nagyon fel kéne nőni... :-) most inkább még nem oda
Ide a CM-re is jöhetne, aztán ha beleegyezel, úgyis elviszik még más helyekre :)
(aztán ott vannak azok az internetes honlapok, ahová bárki tehet fel cikkeket, mint pl a virtus.hu)
Összegezve az eddigi hozzászólásokat, úgy látom, mégiscsak CM blogbejegyzést lehet csak írni belőle (esetleg megírom saját blogba is és ide a linket), aztán reménykedem, hogy felfigyel rá valaki - vagy netán címlap, ami persze nem "jár".
Gond még, hogy várhatóan némileg hosszabb lesz, mint egy illő CM-bejegyzés.
ha jól címkézed könnyen kereshető lesz, és később is megtalálhatják.
Elkészült!
http://www.criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090720/hobbiciklistabol-varos...
http://tamas-irogat.blogspot.com/