Pénteken történt, hogy Óbudáról hajtottam hazafelé a gépet, és a Móriczon meg kellett állnom valamiért. Ahogy a gombánál telefonálgattam, egyszer csak sssssss, hangos sziszegés mellett pillanatok alatt leeresztett az (álló bicikli!) első kereke.
Szétkaptam, a felni felőli oldalon volt egy centis repedés. Anyagfáradás, Zsuzsa néném, anyagfáradás... Ekkor lépett oda hozzám Blao86, és felajánlotta a segítségét. Volt neki egy tartalék 26-os belsője, eltoltuk a lakásáig a szamarat, kicseréltem, és már készen is volt.
Én is adtam már foltot defektes embereknek, segítettem, ahol tudtam, de ilyen szintű segítségre nem is számítottam, utólag is még egyszer nagyon szépen köszönöm neki. Nagyon jó ez a kerékpáros összetartás, amit tisztelni és becsülni kell, fórumokon innen és túl. Segítsetek Ti is annak, aki rászorul!
Ui.: Nem akarok belegondolni, mi lett volna, ha egy nagy sebességgel bevett kanyarban történik ez három perccel korábban a Gellért-téren... Valaki vigyáz rám odafenn :)












Én kicsit szerencsésebben
Én kicsit szerencsésebben jártam szintén péntek este: már elterveztem hogy külsőt cserélek ha hazérek, mert már igen csak kopott. Amint a ház elé értem fura ritmikus hangokat hallottam, ami a tekeréstől független volt. Hosszas nézelődés után megláttam egy drótdarabot a hátsómba fúródva. Kihúztam, és nekem is jött a "ssssssssssssssssss". Így nem csak külsőt de belsőt is cseréltem. Nem volt kedvem foltozni. A régit félretettem és majd egyszer, ha lesz kedvem betömöm a "száját".
Öröm tudni, hogy
Öröm tudni, hogy felebarátok élnek közöttünk. :-)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Irgalmas_szamarit%C3%A1nus
__________________________________________________
E - he - juhh - nyemm !
Még egy közismert
Még egy közismert felebarát.
:D hát ezen szétszakadtam
:D hát ezen szétszakadtam a nevetéstől:D
de nem szószerint!
:D Nem emlékszem pontosan
:D
Nem emlékszem pontosan erre a filmre, de azt hiszem, láttam régen. Vajon melyik itt a felebarát a kettő közül? Vagy az elment már, hátra hagyva ezt a munkáját?
Úgy látszik, ez az elülső is leeresztett egy kicsit. Anyagfáradás lehetett az ok ott is. A másiknál a holtpont valamint a merev váz technikai fogalmak alkalmazhatók. :-)
__________________________________________________
E - he - juhh - nyemm !
Ezek szerint minden rendben
Ezek szerint minden rendben volt hazáig.
Örömmel segítettem.
:)
Más:
fori:
"Hosszas nézelődés után megláttam egy drótdarabot a hátsómba fúródva."
Ezen sokáig mosolyogtam. :))>
Üdv:
Blao
Rendben volt persze,
Rendben volt persze, felfújtam még a kúton, suhant ahogy bírt :)
öööö, így hogy mondod,
öööö, így hogy mondod, én is :D a guminak legalább nem kell tetanusz :P
Az előző bringámmal
Az előző bringámmal állandóan defektet kaptam még az után is hogy kicseréltem a felnit a külsőt és a belsőt is.És kb. 8-szor volt defektem egymás után igaz már ellopták a bringát de legalább defektes volt :D:D:D.
Szívjon vele a tolvaj,
Szívjon vele a tolvaj, mi?:)
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Érdekes nekem is mindíg a
Érdekes nekem is mindíg a XI.-ben lesz deffektem. Legutóbb nekem is pénteken, miközben csendes fotózással töltöttem időmet a Szerémi-Prielle kereszteződésénnél. Arra eszméltem, hogy valahogyan nem olyan az egész mint szokott. Lenéztem és majdnem úgy nézett ki mint egy hótaposó...:-). A közelben lévő benzinkútnál nyomtam bele 1,5-ről 4,2-re és hazavitt. Nem néztem még meg, hogy mi késztette a belsőt légszomjra, de ez volt a 9. deffektem azon a részen 9 hónap alatt. Vagy pech, vagy a gumi nem szereti az a területet és duzzogva leereszt.
Lehet, hogy rá kellene venni valahogyan a helyi Önkormányzatot a rendszeres közterület takarításra? Elhullajtott dekás üveg törmelékek, korábbi balesetek üvegszilánkjai, nagy jókedvben földhözvágott egyéb italos üvegek földi mikro maradványai? Mind-mind befolyásolják a futók élettartamát :-)))
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
Én is adtam már foltot
Én is adtam már foltot defektes embereknek
és megoldottad a problémáját ? :D
Olyan mint az olaj. Foltot
Olyan mint az olaj. Foltot hagy maga után. :)
Light in the night..
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.imeem.com/grin00
Én is kaptam már
Én is kaptam már segítséget defektügyben, jól esett. Ezért segítek én is ha helyzet adódik. Párszor már láncbontót is kellet adnom bajba jutott bringástársaknak:)
Azért jól esik tudni, hogy
Azért jól esik tudni, hogy ha valahol lerobbanok bringával, akkor számíthatok a többi bringásra.
És nem fog bután nézni rám, hogy "Mi? Hogy Én? Hozzám beszél? nem is ismerem, ne beszélj hozzám, nem ismerlek, miért beszélnék veled? Nem ismerlek..."
:/
Blao
El fog az is jönni. Ld.
El fog az is jönni. Ld. '90-es években az autósok összetartása, a XXI. században a motorosoké tűnt el.
Persze, ez azt jelenti, hogy
Persze, ez azt jelenti, hogy egyre több bringás lesz. Mert ugye ahogy egyre többen vannak egy csoportban, úgy hígul a banda.
Az összetartás már most is gyengébb, mint pár éve volt.
........................
Formaharc és sci-fi.
Úgy látszik pénteken
Úgy látszik pénteken defekt nap volt :-)) Én olyan szinten szerencsétlen voltam, hogy tolás közben történt a nagy esemény. Stadionoknál egy kedves bringás srác egyből megállt és foltot, pumpát adott a műtéthez. Ezúton is mégegyszer nagyon köszönöm!
(Ja, Rubena V50-et meg senki ne használjon városban, jóformán még egy erős széllökéstől is kilyukad :-) Újonnan 5 nap alatt 2 defektet szereztem vele...)
Ojjaj, nekem pont olyan
Ojjaj, nekem pont olyan rubenám van hátul... Eddig kétszer kapott defektet, először valami szilánk lyukaszthatta ki, másodszorra középen kivágta valami(olyan fél centis menetirányban, de nemvészes), most meg egy defektgátló szalagot, mert nem akartam több defektet, meg új külsőt venni. Így most jól müxik a paripa, de mintha egy kicsit hangos lenne a keréknek a futása. :D
Hello Volt már szerencsém
Hello
Volt már szerencsém nekem is csúnya defektben, és brigás segített ki (jellemző, eddig csak akkor volt defektem, mikor a kisboltba mentem le pótbelső nélkül, ami persze messze van.
Egyébként, normál esetben mindíg két belsőt hordok magamnál, egy jobbfajtát amit a sajátomba szánok, és egy olcsóbb kategóriásat (a foltok mellet persze), amit ha kell (és már eddig 4 ilyen eset volt) oda tudok adni a bajtársnak. Néha, csak foltozott tartalék van nálam, de az is sokkal jobb, mint végigtólni a biciklit sok kilóméteren keresztül :) Véleményem szerint, ez kis dolog annak, aki csinája, viszont borzasztóan nagy segítség a defektesnek!
A Kelvin
én nem jártam ilyen
én nem jártam ilyen szerencsésen :(
Szerda hajnal Hungária krt durr defekt, köcsög Bkv soför aki a leszedett kerekű lovamat nem engedte fel így tolás hazáig :(
jó látni , h vannak ilyen emberek :)
Érdekes dolog
Érdekes dolog leköcsögözni egy olyan embert, aki nem akarja megszegni a szabályzatot, főleg, hogyha észreveszik, ő üti meg a bokáját.
Miért ütné meg a
Miért ütné meg a bokáját, hát köcsög volt és kész:-)
Mondhatnám azt is, hogy
Mondhatnám azt is, hogy neki kell az esetleges olaj és egyéb foltokat feltakarítani. Gondolom az ellen nem lenne akkora ellenkezés, ha egy részeget nem engedne fel a buszra, aki telehányná a padlót.
Szerintem nem rondítaná el
Szerintem nem rondítaná el a buszt, részeg meg más téma.
Részegekkel nem nagyon foglalkoznak, mert max a buszt be kell vinni a garázsban vagy a végállomáson megvárja a takarítónőt vagy egyedi megbeszélés után 5 rongy után feltakarítja.
ha kiszeded a kereket nem
ha kiszeded a kereket nem kerékpár.
ő kiszedte.
"A járműveken nem szabad
"A járműveken nem szabad olyan tárgyat szállítani, amely az utasok testi épségében, ruhájában, poggyászában, vagy a berendezésekben kárt okozhat, azokat beszennyezheti, az utasokat zavarhatja, valamint amelyek szállítását jogszabály vagy hatósági rendelkezés tiltja. Kerékpár csak az elővárosi vasút (HÉV) vagy a fogaskerekű járművek kijelölt peronjain szállítható, egy vonaljegy, vagy gyűjtőjegy érvényesítésével, illetve kerékpárbérlettel."
http://www.bkv.hu/feltetelek/index.html
De persze ezt is mindjárt valaki megmagyarázza.
valaki
valaki megmagyarázza
Felesleges magyarázni, mert egyértelmű. Kerékpár szétszedve már sima poggyász, ha annak mérethatáraiba belefér, és tényleg nem koszolsz össze vele semmit, akkor viheted.
Piros metrón vittem már pl kerékpárt, kivettem a kereket, bizt. őr megnézte, mondta hogy így vihetem.
Benned amúgy mi munkál ilyenkor? Miért jó neked bizonygatni, hogy egy teljesen oké dolog tilos, és aki az utassal gecizik, az korrekten jár el?
Megmondtam. Nem
Megmondtam. Nem csalódtam.
"Kerékpár szétszedve már sima poggyász, ha annak mérethatáraiba belefér"
Ezzel vitatkozott valaki?
"és tényleg nem koszolsz össze vele semmit, akkor viheted."
Kulcsszó: megelőzés.
"...azokat beszennyezheti..."
Nem beszennyezi, beszennyezheti. Tehát, ha már a lehetősége is fennáll annak, hogy beszennyezi, összeolajozza a buszt, akkor nem teheted fel.
"Piros metrón vittem már pl kerékpárt, kivettem a kereket, bizt. őr megnézte, mondta hogy így vihetem."
Irreleváns. Itt a sofőr megnézte és azt mondta, nem viheti.
"Benned amúgy mi munkál ilyenkor? Miért jó neked bizonygatni, hogy egy teljesen oké dolog tilos, és aki az utassal gecizik, az korrekten jár el?"
Van egy szabályzat. Attól eltérni el lehet, de az kockázat a sofőr számára, hiszen ha mégis összekoszolódik, összeolajozódik a busz, akkor szophat ő vele. Senki nem szereti önmagát szopatni, max. a mazochisták.
Akartam én is vinni buszon a kerékpárt, megkérdeztem sofőrt, kicsit húzta a száját, de mondta, hogy oké. Kicsit beszélgettem még a megállóban, közben telelett a busz, jött a sofőr, hogy mostmár nem kéne. Mondom oké, persze, tiszta sor. Nem elkezdtem köcsögözni, hanem megértettem a helyzetet és az álláspontját.
Előtte még tizenévesen Volánon kellett bringát szállítanom, mentem le Balatonra és vittem. Ott is megkérdeztem sofőrt, szabad-e, elmagyaráztam, hogy Balatonra mennék, rábólintott, beraktam. Nem voltak sokan a buszon, nem zavart senkit. Ha azt mondja, hogy nem, akkor se lett volna gáz, mert úgy indultam neki, hogy valószínüleg nem tudom elvinni, csak abban bízhatok, hogy jófejek lesznek.
Természetesen, ha tiszta bringatáskába pakolt biciklit akarsz felpakolni és azt nem engedik, az szemétség. De amíg megvan rá az esély, hogy olajos lesz valami (olajfolt igen nehezen takarítható), addig a szabálykönyvben leírtak az irányadóak és ettől eltérni csak abban az esetben lehet, ha a sofőr vállalja a kockázatot (gyk. jó fej).
Nem beszennyezi,
Nem beszennyezi, beszennyezheti. Tehát, ha már a lehetősége is fennáll annak, hogy beszennyezi
Ilyen alapon a kisgyerek is odakakilhat, ezért ne lehessen felvinni. Amúgy még szerencse, hogy ilyen gondos a szabályzat, ragyognak is a BKV járművei. És persze a sofőrt előveszik minden kis folt miatt... mikor gyakran akkor se veszik elő, ha az utasra rázárja az ajtót ("Tisztelt utasunk! Köszönjük bejelentését, panaszát kivizsgáltuk...").
Ha jól olvasom, az eset szerda hajnalban történt, szóval ha nem volt az a jármű annyira tele, akkor simán fel lehetett volna engedni a cangát egészben is. Persze lehet szabályzatot citálni jó keleteurópaiasan és elmondani hogy K miért nem mehet a kastélyba, hajrá.
A dolog akkor lesz a legszebb, ha már nem is a BKV-nak kell válaszolgatnia, hanem mindig akad olyan ember, aki elkezdi magától bizonygatni hogy egy tök normális és elfogadható dolgot melyik szabály miatt nem lehet megcsinálni.
Én csak azt mondom, hogy a
Én csak azt mondom, hogy a szabályzat nem tetsző pontjai miatt nem a sofőrt, hanem azt kell szidni, aki kitalálta.
Ahogy sokan a rendőrt szidják, ha ottfelejtett 30-as táblánál traafipaxol, nem a felettesét, aki odarendelte őket.
Ez a vita tök felesleges. A
Ez a vita tök felesleges. A sofőr egyéni megítélése dönt. Igaz egy bringással keményen fel mer lépni, egy éjszakai részeg társasággal meg nem, de ez van. Ami meg a megelőzést illeti, könnyen kivédhető. Csak fel kell tekerni egy műanyag zacskót a láncra, így a váz egyik vállon, a két kerék meg a másik kézben, és szóljon egy szót, ha mer. A gyerekkocsi, amit előtte sáron meg kutyaszaron toltak át, az bármikor felvihető, így bassza meg a nénikéjét az a sofőr, aki a betekert láncos kézipoggyász bringámat nem engedi fel.
Bizony segítőkészek a
Bizony segítőkészek a bringások, én első többnapos túránkon a Balcsi körül jártam rosszul tavaly. Próbálom röviden elmondani: csomagtartó, rajta sok cucc. Törölközőm nem száradt meg, gondoltam hátra rakom a csomag tetejére, majd a szél megszárítja. Be is jött a dolog, csak egyik lejtőn lefele kb 30-nál a törölköző annyira lobogott, hogy beakadt valahogy a hátsó kerékbe, satura fékezte a kereket, külső 5 centi hosszban kiszakadt, belső hasonlóképpen...
Jött egy csávó meg egy csaj, egyből adták a belsőt, 4en mentünk haverok, első túra ugye, valahogy kimaradt a belső, senkinél se volt. Külsőt körbetekertük szigszalaggal bírta. Kiderült hogy ugyanaz a város a napi cél majd ott összefutunk, meghívjuk őket valamire.
Ugyanezen a nap jött össze életem legnagyobb esése is, bukfenc, fej koppan, felpattantam, fogom a fejem, nem vérzik. huuu...Lenézek, két térdemből, bal vádlimból, kézfejemből, két vállamból, két könyökömből ömlik a vér. Szerencsére 3 haverból kettő gyógyszertáros gyerek, szóval elláttak:) Törés nem volt. És ekkor bukkant fel ugyanaz a csávó, meg csajszi(hehe) és ismét segítőkészek voltak, jelen esetben megkínáltak sörrel(sose szoktam biajozáskor inni, de ez lecsúszott).
Aznap még egyszer bőrig áztunk, majd megpusztultam, úgy csípte az eső a sebeket, de a hangultomat szerencsére ez sem vette el :)
Ezt a napot örökre megjegyzem...
békee
Sziasztok! Csak annyit
Sziasztok!
Csak annyit szeretnék hozzászólni a témához, hogy valóban bosszantó tud lenni egy defekt. Nem tudom hallottatok-e már a Slime termák családról. Defekt megelőzésre is lehet használni. 2 évig védelmet nyújt a keréknek ebben az esetben a tömítő szer, ha nem 3 mm-nél nagyobb tárgy szúrta ki a kereketeket, s a tömlő nem hasadt meg. Egy Slime 473 ml-es tömlős változat 3000 Ft.-ba kerül, s elegendő mind a kettő kerékre. Emelet gyárt még Slime-al töltött belső gumikat is foltot a tömlőhöz, amihez nem kell ragasztó. Csak megcsiszolod a tömlőt s ráhelyezed a foltot és kész. Ja és még Slime szalagot is lehet tőlük rendelni. Szalagból túl keményet ne vegyetek, mert kidörzsöli a belsőt s az végighasad a szalag széle mentén. Egyébként a Slime szalag nem kemény. További infót találtok: www.slime.lapunk.hu oldalon.
Azt hiszed attól hogy
Azt hiszed attól hogy végigspammeled az oldalt a hirdetéseiddel, népszerűbb lesz a gagyi amit árulsz?
Szarj sündisznót, de előtte kend be a feneked slime-al, hátha segít.
De hát ne bántsd már,
De hát ne bántsd már, emelet is gyárt, aki a termák, külföldi, nem tud magyarul, az is lehet, hogy más bolygóról jött.
Te vagy a tökéletes
Te vagy a tökéletes precizitás mi? Emberek vagyunk, mindenki tévedhet. Mert ha tökéletes vagy elég unalmas lehetsz emelet.
lol :D
lol :D
Hát igen a bringát nem
Hát igen a bringát nem csak tekerni lehet, hanem tolni is vagy szerelni. Én minden esetre csak tekerem, nem szerelem defekt esetén. Nem azt mondtam, hogy vásárolj. Ha nem tetszik, használd a jól bevált termékeket. Egyébként a Tip-Top is valahogy bekerült a köztudatba. De biztos nem ti vezettétek be. Mégis jól bevált cucc. Jusson eszedbe, ha defektet kapsz, hogy önfejű voltam nem kellene itt tolnom a biciklit ha lenne nálam bármilyen defektjavító cucc. Nem kell, hogy Slime legyen, bármi. Csak ne keljen szerelni, vagy tolni a bringát. Amint mondtam nem ebből élek meg. Fontosabb dolgom is van ennél. Amolyan hobbi. Kocsmák, szerencsejáték, téglagyár stb. Pata te viszont egy rendkívül bunkó ember vagy, de nem tehetsz róla. Ha irigy maradsz, nem jutsz előre az életben. Csak egy jó tanács!
Jusson eszedbe, ha defektet
Jusson eszedbe, ha defektet kapsz, hogy önfejű voltam nem kellene itt tolnom a biciklit ha lenne nálam bármilyen defektjavító cucc.
Basszus, ez magától itt soha nem jutott volna eszébe senkinek. Eddig mindenki ráolvasással javította itt a defektjeit, most megvilágosodtunk. Szóval ha defekt, akkor defektjavító cucc? Felírtam, majd kirakjuk a címlapra is. Kösz.
nem ebből élek meg. Fontosabb dolgom is van ennél
Ja. Kár adni ezt a dumát, miután teleszórtad a reklámoddal az egész cm-et.
Ha 2008-óta importáljuk
Ha 2008-óta importáljuk Magyarországra, akkor hogy van 12 milliós Evó reklámautónk, ami már 2007-óta megvan? Szerinted? És ez csak egy példa. Nem anyuci és apuci vette nekünk! Nézd én bevállalós vagyok, de haladok is előre az életben ellentétben másokkal. Ha meg nem értesz a honlapokhoz akkor ne szólj bele. Hozzáállásod kb. ennyi csinálok egy honlapot és kész. Honnan lesznek látogatóid és hogyan? Elgondolkodtató nem? www.slime.lapunk.hu :-)
dupla
dupla
Nem tudom mire
Nem tudom mire választoltál, de nagyon szürreálissan hat. Vagy több oldalt is spammelsz, és néha összekevered? Megesik az ilyen :-)
Ha egy kicsit visszaolvasol,
Ha egy kicsit visszaolvasol, akkor rájössz. Te írtad válaszként. Ilyenkor jön, a nem tudom válaszok. Itt látszik meg, hogy az életszínvonalunk nem megegyező. Nem akarlak lenézni de biztos utálod a gazdag embereket…. Itt abbahagytam a vitát. Ha nem tetszik NE HASZNÁLD! És pont.
Itt látszik meg, hogy az
Itt látszik meg, hogy az életszínvonalunk nem megegyező. Nem akarlak lenézni de biztos utálod a gazdag embereket…
te nem érzed gáznak, hogy ilyen alaptalan fasságokat írogatsz? :D
Ez oda-vissza igaz egyes
Ez oda-vissza igaz egyes esetekben. Te nem érzed? 1-1
tükör-tükör
tükör-tükör visszavág... pff :D
Ilyenkor jön, a nem tudom
Ilyenkor jön, a nem tudom válaszok. Itt látszik meg, hogy az életszínvonalunk nem megegyező. Nem akarlak lenézni de biztos utálod a gazdag embereket….
Hú de összecseng az eleje meg a vége.
Gratulálok, az ilyen gazdagokat utálom mint a szart!!!
A Slime nem jó hasmenés
A Slime nem jó hasmenés ellen. Lenyelés esetén csak fokozza a hasmenés intenzitását.
És agykárosodás ellen
És agykárosodás ellen jó?
Ja, bocs, biztos nem...
Megpróbálhatod, rajtad
Megpróbálhatod, rajtad múlik. 4 év a szavatossági ideje. Nehogy lejártat próbálj. Garancia nincs a következményekre.
Szerinted??? Biztos
Szerinted??? Biztos próbálta már aztán látod az eredményeket:D:D:D
Amúgy jó hogy ide spammeltél vagy fél ezer hszet, meg kell hogy mondjam igen jól szórakozom minden hszeden.
Szerintem meg inkább ülj
Szerintem meg inkább ülj be egy retromoziba és nézd meg a Ghostbusterst
Abban van dögivel "slejm" és még szórakoztatóbb is. :)
Light in the night..
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.imeem.com/grin00
Te is ilyen trutyi ügynök
Te is ilyen trutyi ügynök vagy vagy mi?:-)
Amúgy jó hogy ide spammeltél vagy fél ezer hszet, meg kell hogy mondjam igen jól szórakozom minden hszeden.
Trutyi ügynöknek címeztem, gondoltam nem lehet félre érteni, neked sikerült:-)
Nem vagyok trutyiügynök
Nem vagyok trutyiügynök és nem is értettem félre, de ha továbbra is slejmet reklámozunk, te meg húzod a reklámozót még vagy "fél ezer" hsz-en keresztül, így sosem lesz vége. Nézzetek filmet helyette. :)
Ennyi.:)
Light in the night..
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.imeem.com/grin00
Amit elértél ezekkel a
Amit elértél ezekkel a hsz-ekkel, az az, hogy soha a büdös életben nem fogok venni ilyen cuccot.
Gratulálok, igazán jó szakember vagy.
........................
Formaharc és sci-fi.
Ettől a nyomulástól
Ettől a nyomulástól hánynom kell. Majd ha akarok valami trutyit vagy szalagot, akkor bemegyek egy boltba és megkérdezem, hogy mit ajánlanak. Ha ezt a "taknyot" ajánlják, akkor ezt fogom megvenni.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Jól teszed bármit is
Jól teszed bármit is veszel, de legalább mire odamész már hallottál a Slime-ról. Nem csak ott állsz és nézel bután előre, hogy mi van?
Nem akarok vitatkozni, ha
Nem akarok vitatkozni, ha nem tetszik, ne vegyél, Bár nem mondtam, hogy vásárolj. Ilyen egyszerű az élet. Nekem már az is jó, ha tudsz róla. Ha nem vagy nyitott az új dolgokra akkor maradj a régieknél. Ne feledd a Coca-Cola is valahogy bekerült Magyarországra. Mekkora is az a cég? Milliárdokról beszélünk vagy mi? Ha nem vagy bevállalós, akkor tréninged magad a régi kerékvágásban.
miért ismételgeted ugyan
miért ismételgeted ugyan azt?
megmondta, hogy használta és egy nagy kalap szar.
másrészt kell vitatkozni mert ezt a "szart" spammeled itt, amit amúgy sem kéne.
szóval megköszönnénk ha csendben kivonulnál a fórumról.
Egyszerűen nem bírom az
Egyszerűen nem bírom az irigy és bunkó embereket. Képzeld én nap mint nap használom, és jobban tudom mit tud, mint bárki más rosszindulatú ember.
hiába ismételgeted az
hiába ismételgeted az irigyet és a bunkót attól nem lesz jobb. ;D
én meg veszek egy belsőt ha kell, ha útközben defektelek megragasztom, de foltozott belsővel csak ideiglenesen megyek.
lötyivel (ami márkafüggetlenül sok visszajelzés alapján nem sokat ér) pedig nem fogom telenyomni a gumit, pláne, hogy pont a kerék kerületén növeli a súlyt.
Ebben igazad van. Növeli a
Ebben igazad van. Növeli a sújt. De nem szabad általánosítani mindent. Ha valami szar akkor nem biztos, hogy az ugyanabba a kategóriába tartozó másik termék is szar. Szerinted ha szar lenne akkor hogy van nekik világszerte 60000 értékesítőpontjuk? Én már jutottam ebbe a hibába. Nem visz előrébb az életben. Azóta más a szemléletem.
A súlyt _LY_-al írjuk. Az
A súlyt _LY_-al írjuk.
Az irigységgel rámutattál a gyengémre. Mindig is utazó trutymóügynök szerettem volna lenni.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Hidd el 280 lóerővel
Hidd el 280 lóerővel élvezetes utazni. Én szeretem! Próbáld ki egyszer te is. Másképp értékeled a kocsikat. :-))))) http://videa.hu/videok/jarmuvek/wrc-2001-f1-rali-rally-lLWaSAIO1EHhLUoy
Én kipróbáltam. 1.2
Én kipróbáltam. 1.2 másodperc alatt gyorsult a tempo 30 zónában megengedett csúcssebességre. A teljesítménynek azonban ára van, öt percenként felforrt a hűtővíz az állandó városi dugóban. Azóta kerékpárral közlekedem és 130%-kal javult az életszínvonalam.
Nem tudnak vezetni.
Nem tudnak vezetni. Össze-vissza csúszkálnak. A kerekek gördülése időnként megszűnik, és a jármű vezérlése véletlenszerűvé válik. A vezetők elvesztik uralmukat gépeik felett.
Mindez elkerülhető. Soha ne okozzunk kerék kipörgést vagy blokkolást túl erős gyorsulással vagy fékezéssel. Soha ne okozzuk a kerekek oldalirányú megcsúszását se, túlsebességgel haladva a kanyarokban. Válasszunk mindenkor és mindenhol biztonságos sebességet.
Tehát alapvető vezetési szabály, hogy járművünk kerekei mindenkor csúszásmentes gördüléssel érintkezzenek az útfelülettel. Ez a kerék, mint nagy jelentőségű technikai alkatrész, elvének lényege.
Kerék ésszerű alkalmazása nem jelentheti annak csúszka, szántalp, vagy radírgumi jellegű használati módjait. Mindazok akik ezen módokon használják a kereket, éretlen, primitív, veszélyes ősemberek. Kromanyonok. Neandertálok. :D
__________________________________________________
E - he - juhh - nyemm !
A McDonalds is szar, mégis
A McDonalds is szar, mégis kurva sok éttermük van. Szóval ez semmit sem jelent.
Az arrogáns, bevállalós stílusoddal viszont elhúzhatnál már innen, mielőtt telespemmeled az egész honlapot, az összes blogot és fórumot.
........................
Formaharc és sci-fi.
Aki nem ért egyet a
Aki nem ért egyet a reklámoddal, az nyilván irigy és rosszindulatú.
Nem is akarom tudni mit gondolsz azokról akik kételkednek mondjuk abban, hogy az X dezodor nőmágnes, az Y mosópor pedig fel is varrja a gombot a ruhára.
Tudod Magyarországon
Tudod Magyarországon pontosan ez a nagy hiba, hogy mindenki így reagál egy új termékre. A mikró is új volt annakidején mégis manapság minden háztartásban megtalálható. És még sorolhatnám. Na de mindegy mi már csak ilyenek vagyunk… Majd alakul…
Magyarországon az az egyik
Magyarországon az az egyik nagy probléma, hogy nagyon sokan nem veszik észre, ha nemkívánatos személlyé válnak egy fórumon.
Vicces, hogy nem fogod fel: nem a termékkel van a gond, hanem azzal, hogy így reklámozod.
Egyre csak bizonygatod, hogy mekkora jó arc vagy és milyen igazad van, de nem látod a fától az erdőt. Egy helyben állsz és ismételgeted ugyanazt az egyszerű reklámdumát, de annyira el vagy telve ezzel, hogy nem veszed észre azt, ami nyilvánvaló: itt senki nem kíváncsi se a "termékedre", se a helyesírási hibáidra, sem az egyszerű világlátásodra és életbölcsességeidre.
Légyszíves menj máshova spamelni, reklámozni, flameelni.
Blao
Már régen felfogtam. Van
Már régen felfogtam. Van amiben igazatok van, de van olyan is amiben nincs és pontosan ez zavar. Ezért írok vissza. Te nem szoktál kiállni az igazadért? Vagy papucs vagy? Függetlenül a Slime-tól.
Nah kellett pár beszólás
Nah kellett pár beszólás hogy eltűnjél.
Egy jó tanács, ha csinálsz egy fórumot és annak lesznek látogatói, pl mint itt ott majd reklámozhatod a trutyit, csak kérdés hányan maradnak tőle?!
Szal hogy érdemi is legyek, nekem van defektálló csíkom, 2000 km 0 defekt és állandóan van nálam folt. Nem hiszem hogy ilyenre volna szükségem.
Ha elégedett vagy vele
Ha elégedett vagy vele használd azt. Nem mondtam, hogy cseréld le.
Olvasd el a
Olvasd el a figyelmeztetések menüt s rájössz, hogy a Slime-nak is vannak határai a lyukméret eltömítés terén, mint miden másnak. Hisz ezt nem kell tagadni, csak el kell fogadni. Utána biztos nem fogsz behúzós kukacot használni egy tömlős keréknél defektjavításra. Ennyire egyszerű.
Hány 160-as szöget vertél
Hány 160-as szöget vertél már autókereke? Videó galéria ajánlom neked a www.youtube.com oldalt. Tanulj!
ismertem, kösz ;)
ismertem, kösz ;)
Fú, nekem ez egy
Fú, nekem ez egy félresiklott MLM-es kondícionálásnak tűnik.
Lehet, hogy szívrohamot
Lehet, hogy szívrohamot kapott a hipnotizőr az agymosás közepén és csak addig jutott, hogy "Egy defekt nagyon bosszantó tud lenni..."
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Na ma én is kaptam.
Na ma én is kaptam. Felütéses valószínűleg, de még nem volt energiám átnézni. Toltam másfél km-t a bringát.
No, és vettél már
No, és vettél már nyákot? Van itt egy nagyszerű termék, valami nyák, azt kell beletömni a kerékbe és akkor nem durran ki. Siess, vegyél nyákot! :D
__________________________________________________
E - he - juhh - nyemm !
Szmájlit. Kend miért nem
Szmájlit.
Kend miért nem csicsikál?
Mert az ördög sosem
Mert az ördög sosem alszik. ;-)
__________________________________________________
E - he - juhh - nyemm !
Az ördög is 7/24-ben
Az ördög is 7/24-ben dolgozik... :)
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Nem hát, megmondták a
Nem hát, megmondták a nagyok is.
én tudok adni
én tudok adni szmájlit
mindig van nálam egy.
tessék: :)
tényleg kihúz a sz.rból, ha az út szélén dekkolok egy bazi nagy defekttel megáldva,és arra jön egy segítőkész fiatalember
---
imola
...aki a szép mosolyt
...aki a szép mosolyt látva teljesen felcsigázva kicseréli/megragasztja a gumimat.
Nőők..
De ezért szeretünk titeket. :DDDD
Light in the night..
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.imeem.com/grin00
Azért meg kell hagyni,
Azért meg kell hagyni, működik a dolog, ki van ez találva.
Persze!:) Light in the
Persze!:)
Light in the night..
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.imeem.com/grin00
De ezért szeretünk
De ezért szeretünk titeket. :DDDD
Nem csak ezért. :)
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Elnézést. Lemaradt az IS.
Elnézést. Lemaradt az IS. :)
Light in the night..
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.imeem.com/grin00
Igazából én voltam a
Igazából én voltam a fasz, mert indulás előtt nem ellenőriztem guminyomást. 4 bar-t szoktam belerakni (mtb, amúgy 4,5-t bír), de szerintem most kb, 3, 3,5 volt benne.
Aztán a fene tudja, hogy emiatt volt-e. De reggel javíthatok defekt, mert mennem kell be a városba.
Kocsi szervízben, mondom oké, akkor bebuszozom. De most, fürdés közben jutott eszembe, hogy akár be is tekerhetnék :) Szóval reggel kiderül, hogy mi van.
A fene tudja?! Biztos
A fene tudja?!
Biztos kipróbálták már azok akik a légtömlős gumiabroncs technológiáját fejlesztik:
Mérd meg az erőket amikkel egy egységes hegyű próbaszöget egységes módon bele tudsz nyomni különböző nyomásokra felfújt, egységes gyártmányú külsőkbe, azoknak észlelhető eresztéséig, vagyis kilyukadásáig.
Ha puhábbra fújt gumikba számottevően kisebb erőnyomásra látszik belehatolni a szög mint keményebbre fújtakba, akkor a tömlő nyomásnak számottevő jelentősége van a kiszúródásos típusú defektek lehetőségében.
Ha ilyen összefüggés nem látszik, akkor mondhatjuk, hogy a nyomásnak nem lehetett sok köze hozzá, és hogy a fene se tudja akkor, mégis mitől lyukadt ki a gumink! :D
A valós gördülési mechanizmus miatt nem ilyen egyszerű azonban a vizsgálódás. Éppen egy puhább és ezért képlékenyebb, a hegyes tárgyat rugalmasan körülvevő érintkezési foltba nem hatolhat bele egy éles de viszonylag tompább élszögű tárgy oly könnyen, mint egy keményebbe.
Ezért a kiszúró próbákat életszerű, gördülés mellett folytonosan deformálódó érintkező folt jelenlétében is ésszerű külön elvégezni, különböző alakú, élszögű és kiállású szúró testekkel, egy teljesebb képet nyerni a valóságról.
__________________________________________________
E - he - juhh - nyemm !
Azt is vegyük figyelembe,
Azt is vegyük figyelembe, hogy ebben a jómelegben maga a gumi is puhább, hiába van keményebbre fújva.
Na meg azt is, hogy mindezt (97kg?) tolja lefelé váltakozó intenzitással. :)
Shag. Majd ha már 45kg leszel, nem lesz defekted. Átrepülsz minden felett! :DD
Light in the night..
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.imeem.com/grin00
Igazat szólsz,
Igazat szólsz, természetesen a környezeti és az abroncs hőmérséklet is számít. :-)
Nem kétséges, hogy a gumiabroncs gyártók költséges, hosszú és részletes laboratóriumi kisérleteket végeznek sok más féle tényező figyelembe vételével, és mindenféle kombinációjával a feltételeknek.
__________________________________________________
E - he - juhh - nyemm !
fürdés közben jutott
fürdés közben jutott eszembe
Bizony, fürdés közben hasznos dolgok jutnak az ember eszébe :-)
Hát azon még dupla adag
Hát azon még dupla adag gumibogyószörp sem segít.
Például hogy
Például hogy megnyugtassalak titeket, a felütést sem tömíti el valószínű, mert biztos hogy a felni kicsípte a belsőt, s elég nagy lyuk van rajta ahhoz hogy ott távozzon a tömlőből. Marad a folt.
Elhatárolódom korábbi
Elhatárolódom korábbi önmagamtól.
NE VEGYETEK slime-T, HA JÓT AKARTOK MAGATOKNAK. SOHA AZ ÉLETBEN.
nem is vettem volna. :D
nem is vettem volna. :D
... be. ;)
... be. ;)
Már gépelnem sem kell.
Már gépelnem sem kell. Magától dől a szöveg. Ez zsír!
Hááát gyerekek én még
Hááát gyerekek én még így nem jártam kerékkel soha én belsőt eddig nem hordtam magammal de ezek után már azt is viszek. Nem olyan rég Visegrádról tartottam hazafelé 2barátommal a 11-es fő úton mikor 1X csak leeresztett a hátsó kerekem kivettem a belsőt és a felni felől két lyuk vigyorgott az arcomba nah se baj van nálunk folt meg ragasztó az nap már kellett gondoltam most is megoldjuk max 15 perc és megint suhanhatok a 2 lyukra körülbelül 6 foltot és majdnem egy tubus ragasztót elhasználtunk de nem tudtuk megragasztani mindez pénteken este 6 kor felhívtuk faterom jöjjön már el értem mert 1Xüen nem tudjuk megcsinálni kb 1.5 óra volt mire odaért faterom mi addig Visegrádtól Tahitótfaluig toltam a gépet és mindezek után kidobtam a francba a belsőt
Több mint 15éve tekerek de ez volt kb a 10. defektem
Hát ez az én legkomolyabb defektes történetem