"Bringás rendőrjárőrök -Hévízen is lesz bevetésük
Zalaegerszeg, Keszthely, Zalakaros és Zalaszentgrót után Hévízen is bemutatkozott az a „kerékpáros rendőrségi road show”, amelyik azt népszerűsítette, milyen előnyökkel jár a speciálisan felszerelt és különlegesen díszített, agyváltós, nyolcsebességes mounten bike-okkal közlekedő járőr-párosok bevetése. Zalaegerszegen ugyanis már kerékpáros járőrök is közreműködnek a közbiztonság megteremtésében, valamint az egyes közlekedési szabálysértések kiszűrésénél. A prevenciót, a bűn- és baleset-megelőzést szolgáló kerékpáros rendőrök járőrútvonala jövőre már érinteni fogja az idegenforgalmilag frekventáltabb hévízi városrészeket is - hangzott el a július közepén tartott tájékoztatón."
http://www.onkormanyzat.mti.hu/Pages/News.aspx?ni=1388





Hozzászólások
a két, közel hatszázezer forintba kerülő, strapabíró, kerékpárral
Azért ez kicsit borsos volt... De a bicajos rendőröknek örülök.
Azért ez kicsit borsos volt...
Pedig biztos hallottál már a postás bicikli tenderről.
Persze. De a rendőrségi bicajok $1000 körül (de inkább felette) vannak mindenhol. Ha agyváltós is, akkor a kettőért 600e nem biztos hogy kirívóan drága.
De most nem ezen akarok szőrözni, mert örülök hogy van bicajos rendőrség. Ha belegondolok hogy két rendőr autóval cirkálva a városban mennyibe kerül, akkor simán megéri így is.
Ha a két bicaj volt 600Ezer, lehetett volna ilyet is venni nekik.... tárcsafék,remote lock rokksokk telók,stb...Meg elég tekintélyt parancsolóan is néznek ki:)
http://www.abikestore.com/Merchant2/merchant.mvc?Screen=PROD&Product_Cod...
http://www.fullyloadedtouring.com/
Egyrészt a cikkben említett bicajok agyváltósak, másrészt pedig mire az általad belinkelt bicajok Mo-ra eljutnak, simán fognak azok is sokba kerülni. Pl nézd meg a Trek-ek árait a Amerikában, majd hasonlítsd össze egy budapesti bolti árral.
Mondjuk agyváltósak...azaz ha jól tudom nem nagyon kell pucolgatni a sarat belőle...De most akkor a kettő 600kiló vagy darabonként?.. áhh mindegy..lényeg hogy van:) Jó lenne tudni hogy miből van összepakolva. Valaki helybéli meginterjúvolhatná őket szabadidőben..bikemag?
http://www.fullyloadedtouring.com/
A fényképen nem agyváltós bringa szerepel.
Az árakat meg a korábbi korrupt postástenderhez hasonlítja.
Egy ilyen bringa 100 e ft, az átfestés és felszerelés nem kerülhet 200 e ft-ba
"Zalaegerszeg Közbiztonságáért Közalapítvány finanszírozta."
Ezzel valaki nagyon jól járt
100 000-ért érdekelne, nagyobb tételben ... :>
Várom az ajánlatot.
A hiteles történet itt olvasható, a kivitelezéstől az átadásig:
http://www.kerekvar.hu/rendorbringa.html
Magyarországon, mind a kerékpárosnak, mind pedig a rendőrnek meglehetősen alacsony a presztízse. Ha a kettőt ötvözzük, ki lehet számolni a napi konfliktushelyzetek számát...
Nem a tárcsaféken és a remotelockos RockShoxon múlik a Köztársaság rendőrének tekintélye.
Zsír!
(Ha jól sejtem, Nyugat - Mo.-ról van szó, na de ami késik...)
sztem az agyvalto a varosi hasznalat miatt van benne.
es tenyleg, egy octavia alaphangon, "öreg haver" tarifaval is 2.5-3 milla (tobb? kevesebb?)
ahhoz kepest ha meg darabja kerul tis 600K-ba, akkor is tok okes.
nem bizarr, hogy a bringasok orvendeznek a biciklis rendoroknek?
mert errol azert lehetne irni mindenfele onkorminak, jonnek a valasztasok, sajat nepszerusegre mindenki szivesen kolti az allam penzet...
Hú alig várom, hogy kergetőzzünk egy jót, csak hévíz messze van innen...
-----------------------
1%
Néhány héttel ezelőtt, mint derült égből a villámcsapás egyik rendőr barátunk Szabó István - aki nem mellesleg lelkes kerékpáros maratonista -....
Hány esélyes lenne a kergetőzés?
Gyengébbekkel nem kezdünk, csak az ügyesebbek ellen verseny a verseny ;)
-----------------------
1%
A Duna maraton (ha Ő az a Szabó István) 13 percet vert rám, tehát nálam ügyesebb.
Persze ez nem jelenti azt, hogy aszfalton is megverne...
Sziasztok,
Itt vannak a részletek:
http://www.greenzone.hu/rendorbringa.html
Röviden: alapítvány fizette, és a rucitól kezdve minden benne van az árban.
Mondjuk szerintem a képen lévő bringa nem agyváltós, vagy csak rosszúl látom?
A fényképen nem agyváltós bringa szerepel.
Az árakat meg a korábbi korrupt postástenderhez hasonlítja.
Egy ilyen bringa 100 e ft, az átfestés (és a fantasztikus matricázás) és felszerelés nem kerülhet 200 e ft-ba
"Zalaegerszeg Közbiztonságáért Közalapítvány finanszírozta."
Ezzel valaki nagyon jól járt.
Hiába alapítvány, lényegében közpénzt keres (vállalkozók és az önkormányzatok támogatják az ilyen alapítványokat, mert a rendőrségnek nem mindig lehet közvetlenül pénzt juttatni)
egyébként is megdöglünk mind egy szálig, bassza meg a kurva élet, sejj!
Ha csak azt veszem, a ruha se két fillér. Miért nem tudunk örülni annak, ami jó? Szimpatikus kezdeményezés. Még ilyet, többet, máshova is...
nem erted?
mert ezek mind korruptak, mert ezek szamitanak, mert ezek veluk vannak, mert ezek gonoszak, mert ezek ezek.
Igazad van, arctalan emberrel meg pláne nem érdemes vitázni...
És aki ezzel nem ért egyet, azt megvették. Téged mivel kenyereztek le? :-P
azokkal.
ezek!
A bringák kinézetének hiteles története itt olvasható az ötlettől az átadásig (fotóval):
http://www.kerekvar.hu/rendorbringa.html
A bringa márpedig agyváltós. Amit láttok az a láncfeszítő a nagy S féle Alfine láncfeszítője, ezért gondolom Alfine az agyváltó is. Mivel nem két fillér( 60000Ft + szerelék) Valahol érhetőbb a gép végső ára is. A kedvenc kétkerekűinknek sajnos komoly ára van, ezt be kell ismernünk. Na de nem védem őket! :D
Tényleg agyváltós, igaz ebből az 1x1-es pixelképből nem derül ki, csak ha utánakerestek a típusnak.
Viszont ha ilyen drága, akkor egy-egy tárcsaféket is kaphattak volna, hamár cél volt a karbantartási gyakoriság csökkentése.
-----------------------------
http://www.freeweb.hu/dhpage/
"Majd ezután összeszereltük újra a kerékpárokat és felszereltük őket minden hasznos dologgal, ami egy napi 8 órás járőrözéshez szükséges.
És ím láss csodát elkészültek…."
"De hát Virág elvtárs, se " lámpa, se küllőprizma, se csengő???
És ha elkap egy rendőr??? :)
-----------------------------
http://www.freeweb.hu/dhpage/
Hát, ha a greenzone.hu-n lévő kép a végleges bicikli, akkor azzal forgalomban (szabályosan) nem vehetnek részt.
Valóban nem lehetne, de ez a nyers bringa. A végleges kinézete sárvédővel ill. csomagtartóval, lámpával felszerelve lett átadva.
Végleges kinézet:
http://ajanlo.plt.hu/cgi-bin/common/galeria.cgi?online=zh&view=frameset&...
http://ajanlo.plt.hu/cgi-bin/common/galeria.cgi?online=zh&view=frameset&...
Itt megtekinthető a hivatalos átadáson készült összes kép a bringáról.
http://ajanlo.plt.hu/cgi-bin/common/galeria.cgi?online=zh&view=frameset&...
Sziasztok!
Pár dolgot azt hiszem érdemes tisztázni. Első kézből.
Én vagyok a fent említett szolgálat egyik kitalálója és vezetője.
A kerékpárok valóban Wenson Quark típusúak. Nyolc sebességes Shimano Alfine agyváltóval vannak szerelve. Amit sokan láncváltónak néznek az nem más mint a láncfeszítő, amit a függőleges sarukialakítás indokol(mivel ezt a típust láncváltóval is szerelik).
A gépek vásárlása nem közbeszerzéssel történt, hanem egy rendelkezésre álló keretösszeg felhasználásával. A támogató alapítvány felé az utolsó fillérig el kellett számolnunk. Sok éves kerékpáros és rendőri tapasztalattal rendelkezem, tehát elég pontosan tudtam, hogy mire van szükségünk és mik a lehetőségek.
Úgy gondoltam, hogyha Ausztriában KTM-re, Amerikában Cannondale-re, akkor Magyarországon, magyar rendőr üljön magyar biciklire. Így esett a választás egy olyan kerékpárra ami itthon készült, alacsony a karbantartásigénye és megfelel arra a használatra amire szántuk. A kiválasztott típus gyakorlatilag változtatás nélkül teljesíti a kitételeket.
Felszereltük minden olyan kiegészítővel, ami a biztonságos és szabályos közlekedésnek megfelel.
A teljes költségvetés 500 000 forint volt, amiből a két alapkerékpár 300 000-et tett ki. A fennmaradó 200 000-ből kellet kihoznunk a festést a ruházatot és még néhány apróságot két személynek. A kerékpáros szolgálatot természetesen önként és lelkesen vállaltuk, dacára a kevesebb pénznek és a plusz fáradtságnak.
Számos tapasztalatot és véleményt szereztünk az eddigi működésünk ideje alatt. Sok mindenről tudnék írni, de itt csak jelezni kívántam,hogy Zalaegerszegen talán történik valami, amit alulról kezdeményeztünk és jól működik.
Fanyalgók mindig vannak, de ez természetes velejárója a dolgoknak. :)
Kérdésekre szívesen válaszolok.
Üdv mindenkinek!
Kösz hogy megírtad.
Ha majd lesz időd, írhatnál arról hogy milyen előnyeit látjátok annak a rendőri munkában, hogy bringával közlekedtek. A szakirodalom sok dologról ír, kíváncsi vagyok mi realizálódik ebből nálatok. Nyilván ráér akkor, ha majd összegyűlt némi tapasztalat.
Először is én lennék a páros másik fele, vagyis a Lőrinc atya párja. Én eddigi tapasztalataim alapján, egy hátrányt látok, az pedig az időjárás. (Bár ezt pedig a vezetőink rugalmasan megoldják, a szabadnapot akkor vesszük ki. Ez így a jó.) Volt egy-két helyszín ahová előbb értünk oda mint az autóval közlekedő kollégák, hiszen mi rövidebb úton tudunk közlekedni. (Parkokon, ligeteken át, stb...) A másik kérdésedre a válasz, hogy addig használjuk a kerékpárokat, amíg lehet. Igen, még mindig megnéznek bennünket, pedig már lassan 2 hónapja működünk ilyen felállásban. Legtöbben Pacific Blue-hoz hasonlítanak bennünket a felszereltség alapján.Olyan helyekre megyünk, ahol a gépkocsis járőr nem tud elmenni, és vidékre is eltekerünk. Általában napi szinten 30-60 km között tekerünk. A 60 km akkor van meg, ha vidékre megyünk. Nagyon hatékony a dolog, ha elakad a forgalom, egy esetleges műszaki probléma miatt lerobbant autó okozta dugó esetén.(volt rá példa) Mi megelőzve a sort, gyorsan elhárítjuk a problémát, forgalom eltereléssel. Ami a gépkocsizó járőrnek elég nehézkes lenne, mivel ő is a forgalomban vesz részt, és csakis a forgalommal tud haladni, de ha az bedugul, akkor lekellene parkolni, és gyalog megközelíteni a helyszínt, de ez rengeteg idő, és nem is biztos, hogy letud parkolni. stb...
Az utolsó kérdésedre a válasz, hogy nagyon jó érzés kerékpározni, és beszélni az emberekkel, hiszen nyitottan közöttük közlekedünk, és elmondják a gondokat. Ez nagy előny, hiszen sok hasznos információhoz jutunk, amit tudunk a felsőbb vezetés felé közvetíteni, vagy mi magunk járunk utána azonnal.
Köszönöm a jó kérdéseket, remélem tudtam rá kielégítően válaszolni.
Nagyon jó ötlet volt és szerintem mindannyian örülünk, hogy nem maradt ötlet szinten a dolog. Gratulálok a sikeres kezdeményezéshez!
Miért jár kevesebb pénzzel a biciklis járőrözés?
Tényleg, járőröztök? Vagy hívásra biciklivel mentek ki, vagy hogy működik jelenleg? Nappal, vagy felváltva több műszakban? Télen is folytatjátok?
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Én lennék a páros másik fele, engedd meg hogy válaszoljak.
Kevesebb pénzzel azért jár, mert nincs éjszakai pótlékunk, csak délutáni, hisz ez nappali szolgálat. így az kiesik, és addig folytatjuk, amíg az időjárás megengedi, vagy kapunk egy átmeneti öltözéket, és akkor akár télen is megoldható.
Igen helyszínre is megyünk, ha arról van szó. Nincs több műszak, mivel mi vagyunk ketten kerékpáros rendőrök a megyében, ha igaz, de ha nem akkor bocs, én így tudtam.
Köszönöm a válaszokat. Milyen előírásoknak kell megfelelnie a biciklis rendőr (téli)öltözékének? Van ilyen speciális, megvásárolható időjárásálló egyenruha? Kb mennyibe kerülne a felruházásotok? Azt hiszem közös érdek lenne, hogy ne csak kísérletként, időszakosan jelenjetek meg az úton, hanem országszerte legyenek egész évben biciklis rendőrök. (Már csak azért is, hogy a rendőrök saját tapasztalata alapján kialakuljon mi okoz veszélyes helyzeteket, mit kell büntetni és mi fölött lehet szemet hunyni, hogy ne ötlet- és kampányszerűen történjen a bírságolás. + Ha a kerékpáros infrastruktúráról és a forgalmi rendről hivatalos, rendőri oldalról is történnének országszerte visszajelzések a mieinkkel együtt a fenntartók felé, biztosan többet számítanának a javaslataink és az eddig jobbára hiába mutogatott jó külföldi példák.) Ehhez jó kezdet lenne a ti járőrötök, erre érdemes lenne szponzorok után néznünk.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Éppen a mai nap folyamán beszélgettünk erről egy újságíró ismerősünkel, aki szintén jól ismert a helyi kerékpáros berkekben. Tőle tudtam meg, hogy az egyik közeli településen működik egy varroda, ahol jó áron lehet beszerezni / gyártatni kerékpáros ruházatot.
Szerintem néhány tízezer forintból ki lehetne hozni valami olyan öltözéket, ami megfelel a célnak.
Az közterületi szolgálatot ellátó rendőrt az egyenruha igazolja. Mivel az általunk viselt ruha nem szerepel a Rendőrség hivatalosan meghatározott kollekciójában (ahogyan az egész kerékpáros szolgálat nem szerepel.) az intézkedést mindig a szolgálati azonosítójel (sorszámozott jelvény)és a szolgálati igazolvány felmutatásával kezdjük. Ezzel nincs különösebb probléma.
Valami olyan öltözéket képzeltünk el, ami szélálló, megfelel az egész napos kerékpározásnak, de jellegében, színében hordoz valami "hatósági jelleget".
Egyebek mellet az általad felsorolt okok miatt szeretném, hogy széles körben (országosan) elterjedjen ez a szolgálat és a hozzá tartozó szemlélet. A Rendőrség végrehajtói állománya nagyon fiatal, talán a legtöbb kapitányságon nem okozna gondot néhány megfelelő felkészültségű kolléga "kerékpárosítása". Természetesen az önkéntesség alapkövetelmény. Mert, ha valakinek parancsba adja a főnöke, hogy "Béla fiam holnaptól biciklizel." akkor lehet, hogy Béla biciklizni fog, de hogy köszönet nem lesz benne az egészen biztos...
épp kontaktban állunk dán kerékpáros aktivistákkal (nemzeti szinten, hivatalosan) és tőlük pl simán tudnánk/tok kérdezni, hogy az ottani bringás rendőrök hogyan oldják meg, mi kell, mi nem, mi merre meddig.
Valamint szept 21-én lenne lesz egy workshop, ahova szívesen meghívnánk a "Dynamic duo" innovációs párost, hogy meséljen tapasztalatairól.
ha érdekel a dolog, bővebb infóért írj a gaze762 kukacmatyi Gmail ponty com-ra!
az ilyen kirohogesekkel nem erdemes foglalkozni.
aki kirohog egy rendort, az nincs igazan kepben azzal, hogy mi az allampolgari kotelessege egy demokraciaban.
oke, ha engem akar megbunteni egy rendor mert nincs elso kulloprizmam, akkor en is kirohogom, de ha ez a rendor bringan erkezik (es neki van kulloprizmaja) akkor a rohoges utan elkerem a csekket es befizetem.
mert a bringas rendor jelenlete az a kerekpar polgarjogot nyeresenek az elso jele.
mennyi olyan dolgot tudsz meg mondani ma Mo-n ahol a lakossag orul es tamogat rendori intezkedeseket, es nem kezd infantilis sunozesbe? :)
szoval kepp it real, jo lesz ez!
Úgy látom vannak ilyen rendőri felszereléseket áruló online boltok. Lehet design ill. alapanyag ötleteket meríteni. Pl:
http://www.leonuniform.com/Menu_Bike_Patrol.htm
Egy erre specializálódott gyártó(azt nem értem, miért csak rajzokat tesznek föl a ruhákról):
http://www.mocean.net/
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Ha már ilyen első kézből...
Nincsenek valahol képek a bringákról (példul a sokat tárgyalt agyváltó-láncfeszítőről)?
http://ajanlo.plt.hu/cgi-bin/common/galeria.cgi?online=zh&view=frameset&...
http://ajanlo.plt.hu/cgi-bin/common/galeria.cgi?online=zh&view=frameset&...
Gratula. Engem is érdekelnének az eddigi tapasztalatok, részletek... Milyen feladatok voltak, előnyök, hátrányok? Autós járőrt váltotok ki? Ha beválik, terveztek létszámbővítést? Télen is fogtok menni? Milyen volt a helyi visszhang, csodálkozó, elismerő vagy meglepett arcok az utca emberén? Tervezitek, hogy biciklisekre jobban ráálljatok (lámpa, felszereltség-ellenőrzés) vagy neccesebb biciklis-autós gócpontok környékén többet forgolódjatok? Milyen érzés volt eddig? :)
Köszi!
Mivel a létszámhiány nálunk is égető probléma ezért sajnos nem csak az elsődlegesen kitalált feladatokat látjuk el. (városkörnyéki kerékpárutak ellenőrzése, lopott kerékpárok keresése, bűnmegelőzési munka parkok, piactér, idegenforgalmi központok területén stb.) A város mérete és településszerkezete viszont tényleg remekül lehetővé teszi, hogy gyorsan és feltűnés nélkül kiérkezzünk, akár egy közlekedési baleset, akár egy betörés helyszínére.
Szeretnénk ősszel is folytatni. Jelenleg pólóból és rövidnadrágból áll az ruházat. Ha be tudunk újítani valami átmeneti öltözéket, akkor talán a rossz időkig tudunk menni.
A visszhang természetesen vegyes. Az elismeréstől a harsány röhögésig. Hát ez mindenkinek a szocializációjától, intelligenciájától függ.
Valahol írtam, hogy a kerékpáros és a rendőr presztízse egyaránt elég alacsony. Messze vezetne, kideríteni melyik miért van így...
Egyelőre csak nappali időszakban dolgozunk, de tervezzük hogy kicsit ráfigyelünk az éjszakai közlekedésre is.
miért ti foglalkoztok a lopott kerékpárokkal??
a retikül lopást, üldözést, tettenérést még megérteném, de bringát ált rendelésre, vagy orgazdához leszállítva lopnak, nem operatív lebonyolító kell ehhez... (hacsak nem csalihoz használnátok a POLICE feliratú bicajt...)
Ajánlom a The Wire című sorozatot :)
imádni fogjátok.
azért azt nyugodtan ajánld főnökeid figyelmébe, hogy lehet, hogy a rendőrnek és a kerékpárosnak kicsi a presztizse tarsadalmi szinte, de a kerekparos rendornek kerekparos tarsadalmi szinten viszont keresztes lovagi fokozata van, szoval erdemes ilyesmivel foglalkozni.
hiszen, szolgaltok es vedtek, ehhez pedig kell a lakossag kozremukodese.
Make bridges in your community. vagy valami iylesmi plakatot lattam Londonban a london police-tol.
az ejszakai muszak hianya valahol ertheto, a bringasnak csucsforgalomban van behozhatatlan elonye. (persze, az hogy uzemanyagot nem fogyaszt, az ejszaka is elonye...)
Kedves youdit!
Először is én lennék a páros másik fele, vagyis a Lőrinc atya párja. Én eddigi tapasztalataim alapján, egy hátrányt látok, az pedig az időjárás. (Bár ezt pedig a vezetőink rugalmasan megoldják, a szabadnapot akkor vesszük ki. Ez így a jó.) Volt egy-két helyszín ahová előbb értünk oda mint az autóval közlekedő kollégák, hiszen mi rövidebb úton tudunk közlekedni. (Parkokon, ligeteken át, stb...) A másik kérdésedre a válasz, hogy addig használjuk a kerékpárokat, amíg lehet. Igen, még mindig megnéznek bennünket, pedig már lassan 2 hónapja működünk ilyen felállásban. Legtöbben Pacific Blue-hoz hasonlítanak bennünket a felszereltség alapján.Olyan helyekre megyünk, ahol a gépkocsis járőr nem tud elmenni, és vidékre is eltekerünk. Általában napi szinten 30-60 km között tekerünk. A 60 km akkor van meg, ha vidékre megyünk. Nagyon hatékony a dolog, ha elakad a forgalom, egy esetleges műszaki probléma miatt lerobbant autó okozta dugó esetén.(volt rá példa) Mi megelőzve a sort, gyorsan elhárítjuk a problémát, forgalom eltereléssel. Ami a gépkocsizó járőrnek elég nehézkes lenne, mivel ő is a forgalomban vesz részt, és csakis a forgalommal tud haladni, de ha az bedugul, akkor lekellene parkolni, és gyalog megközelíteni a helyszínt, de ez rengeteg idő, és nem is biztos, hogy letud parkolni. stb...
Az utolsó kérdésedre a válasz, hogy nagyon jó érzés kerékpározni, és beszélni az emberekkel, hiszen nyitottan közöttük közlekedünk, és elmondják a gondokat. Ez nagy előny, hiszen sok hasznos információhoz jutunk, amit tudunk a felsőbb vezetés felé közvetíteni, vagy mi magunk járunk utána azonnal.
Köszönöm a jó kérdéseket, remélem tudtam rá kielégítően válaszolni.
Mennyire nagyon nagyok vagytok! Bringaszerető jófej rendőr bringás, aki tesz érte, vállalja, megcsinálja (és még fórumozik is). Köszi mindkettőtöknek a válaszokat és sok mosolygós embert, zökkenőmentes intézkedést, felderített esetet és hasonló jófej főnököt még sokáig. Meg biciklisrendőrbarát időjárást, vagy másfajta beosztást, mert az azért kicsit furcsa lesz hosszútávon, ha mindig a csapnivalóan rossz időben KELL kivenni a szabadnapotokat (esetleg ilyenkor nem ülhettek át autóba vagy vmi benti munka)? Mindenesetre kitartást a továbbiakhoz, nagyon jó volt erről olvasni. Már csak az a kérdés, hogyan lehetne Titeket klónozni. :))))
(Esetleg, ha van rá kapacitás, megérne 'hivatalos' egy blogot, ahol időről időre összefoglaljátok a tapasztalatokat, megírjátok az eddigi élményeket, eredményeket. Nem kell napi szinten, akár csak évszakonként-havonta-hetente. Eszméletlenül jól jönne, lehetne körbemutogatni akár legfelsőbb hivatalos fórumokon is.)
Blog nagyon jó ötlet, én is olvasnám.
http://www.youtube.com/watch?v=iISyPz5XRyI
respekt!
remeljuk hamarosan felelsz is a kerdesekre, mert ilyen oszinte erdeklodest a rendorseg munkaja fele utoljara az ovodaban lattam, gyereknapon... :)
(az meg par evtizede volt mar..)
Először is én lennék a páros másik fele, vagyis a Lőrinc atya párja. Én eddigi tapasztalataim alapján, egy hátrányt látok, az pedig az időjárás. (Bár ezt pedig a vezetőink rugalmasan megoldják, a szabadnapot akkor vesszük ki. Ez így a jó.) Volt egy-két helyszín ahová előbb értünk oda mint az autóval közlekedő kollégák, hiszen mi rövidebb úton tudunk közlekedni. (Parkokon, ligeteken át, stb...) A másik kérdésedre a válasz, hogy addig használjuk a kerékpárokat, amíg lehet. Igen, még mindig megnéznek bennünket, pedig már lassan 2 hónapja működünk ilyen felállásban. Legtöbben Pacific Blue-hoz hasonlítanak bennünket a felszereltség alapján.Olyan helyekre megyünk, ahol a gépkocsis járőr nem tud elmenni, és vidékre is eltekerünk. Általában napi szinten 30-60 km között tekerünk. A 60 km akkor van meg, ha vidékre megyünk. Nagyon hatékony a dolog, ha elakad a forgalom, egy esetleges műszaki probléma miatt lerobbant autó okozta dugó esetén.(volt rá példa) Mi megelőzve a sort, gyorsan elhárítjuk a problémát, forgalom eltereléssel. Ami a gépkocsizó járőrnek elég nehézkes lenne, mivel ő is a forgalomban vesz részt, és csakis a forgalommal tud haladni, de ha az bedugul, akkor lekellene parkolni, és gyalog megközelíteni a helyszínt, de ez rengeteg idő, és nem is biztos, hogy letud parkolni. stb...
Az utolsó kérdésedre a válasz, hogy nagyon jó érzés kerékpározni, és beszélni az emberekkel, hiszen nyitottan közöttük közlekedünk, és elmondják a gondokat. Ez nagy előny, hiszen sok hasznos információhoz jutunk, amit tudunk a felsőbb vezetés felé közvetíteni, vagy mi magunk járunk utána azonnal.
Örvendetes ez a kezdeményezés és fejlődés. Felteszem, hogy mint a törvény és rend őrei, egy teljesen tiszta szellemiséggel ezen újra megtalált rendészeti módszer mögött, meg akarjátok védeni és őrizni a kerékpározás szép és becsületes képét a lakosság körében.
Ennek a feltevésemnek az alapján remélem, hogy összpontosítani fogtok a szabálytalan kerékpárosok hatékony rendre utasítására, méghozzá minden más rendészeti feladat előtt.
Azt szeretném, hogy ne annyira a gyalogos vagy gépjármű forgalom rendészetével foglalkozzatok, mint amennyire inkább a kerékpáros forgalom rendészetével.
Itt különösen gondolok a járdán szabálytalanul kerékpározók rendre kényszerítésére. Mi sem kézenfekvőbb annál, hogy bicajos rendőrök, maguk rendesen, szabályos módon járőrözve, kiszúrják és rendre utasítják a járdákon ma már sajnos nagyon elszemtelenedő, bunkó bicajosokat.
Ez rendkívül fontos cél, kellő büntetésekkel vagy más eszközökkel, megállítani egy olyan lejtőn lefelé gyorsuló káros irányzatot, ami rossz hírnevet ad a kerékpárosoknak.
Kérlek, hogy tedd ezt meg, ha oly pozícióban vagy, hogy hatóságoddal oda hathatsz. Meg kell értetni ezekkel a rossz kerékpárosokkal azt, hogy a járdán kerékpározás tilos, mert veszélyei vannak, és hogy a gyalogosok épségét ott kockáztatni elvetemültség.
Engem naponta súrol egy-egy gyorsan elsuhanó bicajos a budapesti járdákon. Gyalogosok, természetes kolbászoló sebességüknél fogva, általában nem veszélyeztetik egymást jelentősen, még véletlen összekoccanásuk esetén sem.
De egy felelőtlen kerékpáros, aki hátulról kicentiz egy gyaloost a járdán, az tudatosan és jellemtelenül kockáztat, hiszen az a gyalogos szédülhet és eleshet, éppen a kerékpár útjába, ahol súlyos vagy végzetes sérülést is szenvedhet.
Kérlek, hogy mint kerékpáros hatósági személy, értsd meg az én aggodalmamat. Kérlek, hogy tégy szívességet a lakosságnak, szem előtt tartva azt az aggodalmat.
Kérlek, hogy intézményesíts oly szigorú és hatékony rendészetet az irányításod alatt ami a járdákat visszaadja a gyalogosoknak, és ami úgy szép rendőrmunka lenne egy rendesebb, tisztességesebb, becsületesebb országot teremténdő, mindenkinek. Köszönöm.
______________________________
E - he - juhh - nyemm !
Köszönöm a javaslatot.
Konstruktív és hatékony megoldást kínál szinte minden aktuális rendészeti és közlekedésszervezési problémára.
Remélem hamarosan döntéshozatali helyzetbe kerülsz és közvetlenül is támogathatod országjobbító elképzeléseiddel e züllött hon erkölcsi felemelkedését.
Sok sikert!
Döntéshozatalom elemi fokú. Azzal csupán bötük sorozatait pötyögöm le, remélten jó szellemet öntve az olvasóba. Aki, lenne bár a legnagyobb hatalmú, cselekvő vezér. :-)
______________________________
E - he - juhh - nyemm !
Amíg a járdán a kerékpárral való közlekedést, sem tábla, sem felfestett útburkolat nem tiltja, és nincs kijelölve egyik felén biciklisáv, addig megfelelő odafigyelés mellett szabad. De a tapasztalat az, hogy általában a gyalogosok sem jobbak, mivel a kizárólag kerékpárosoknak kijelölt utat előszeretettel használják. Kikerülöd, de ezáltal a járdára mész, ahol viszont csak a gyalogosok közlekedhetnek, mivel van kijelölt kerékpársáv. És már a gyalogos le is kiabál, jogosan, a bicikli sávon közlekedő gyalogos meg röhög.
Ezt sem lehet globálisan elrendezni. Bp belvárosában nyilván ne biciklizzen senki a tömegben a járdán, főleg ne sebesen, de lehet olyan szituáció, amikor elnézhető(pl egy vidéki kisváros veszélyes, lámpákkal nem szabályozott kereszteződését valaki az egyébként kihalt járdára felgurulva kerül ki). Ezt szvsz helyi, kerékpáros tapasztalattal rendelkező rendőrök tudnák megítélni és megoldani.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
http://www.zalaihirlap.hu/fokusz/20090814_biciklis_rendorok
Minden tiszteletem a tiétek!
Remélem a példátok ragadós lesz...
Reméljük mi is!
És köszönjük!
Titeket fotóztalak tegnap Hévízen.
Nagyon látványos a bicaj is, meg az egyforma ruha is. Sok sikert a munkátokhoz!
Kicsit ide is kapcsolódó írás Új Pétertől:
[Magyarországon] a rendőr nem része semmilyen közösségnek, nem kommunikál senkivel, nem barátkozik, nem érdeklődik, csak igazoltat, eljár, intézkedik. [...] apósom generációkra visszamenőleg tudja a város minden tisztségviselőjének nacionáléját. De fogalma sincs, kicsoda a rendőr. Ismeri az egész képviselő-testületet, minden orvost, ügyvédet, kereskedőt, tanárt, hidegburkolót, a téesz-melléküzemág '79-ben kirúgott alkoholista vezetőjét, de a rendőrről fogalma sincs. A rendőrök fölhúzott ablakú Skoda Octaviában átjárőröznek néha a falun, látszik, dolgoznak becsülettel, nem szólnak senkihez.
Nem gondolom hogy a bicikli lenne a csodagyógyszer minden felsorolt problémára, de azért sokkal jobban tered ad a kommunikációra és interakcióra, mint az autóban járőrözés (aminek persze szintén megvan a létjogosultsága, ahol kell). Ha ezt sikerülne tudatosítani a rendőrségekben, akkor talán még jobban terjedne a biciklis járőrözés.
Én sem hiszem, hogy csoda történik. Egyszerűen csak feltaláltunk valami olyan aminek réges-rég természetesnek kéne lennie.
Amiben ez az egész dolog egyértelműen és kétségbevonhatatlanul sikeres az éppen a kommunikáció ...
Jó öregek lehettek akkor, ha ti vagytok a feltalálók. :-)
Én nagyra becsülöm a biciklis rendőröket, a régieket és a maiakat egyaránt. Kattints az alábbi oldalon az A Brief History of Police Cycling c. képre, letölteni egy angol nyelvű MSWord írást, régi képekkel.
http://www.ipmba.org/history.htm
______________________________
Én és a sógoromm,
Fől űltünk mótoronn!
Bizony, vén trottyok vagyunk:)
Köszi a cikket!
Még egy: http://www.hirszerzo.hu/cikk.a_rendorseg_dicserete.120946.html
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Rajta vagyok, hogy legyen téli felszerelés. Szólok majd, ha valami összejön.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
na azert az mar milyen hogy a "civilek" hajtanak fel felszerelest rendoroknek.
hajj hajj... a bicikli tenyleg a legjobbat tudja kihozni az emberekbol.
(meg persze a legrosszabbat is, de az valahogy mindig olyan lenyegtelenne valik...)
az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ezt a tevékenységet civilek szponzorálták,(közrendvédelmi alapítvány, önkormányzat, városgazdálkodás, kerékpár szaküzlet, és egy vállalkozó)nekik köszönhetően tudjuk ezt a fajta tevékenységet folytatni.
Nagyon köszönjük, a segítségedet. Mert ha lenne téli cucc, akkor ezt a feladatot folytathatnánk zordabb időben is. De hogy sikerül-e az a jövő titka.
Szerintem összedobjuk. Ha a képen látható hátsó ember is becsatolja a bukósisakot rendeltetésszerűen. ;))
Hoppá! Jogos az észrevétel! Észre sem vettem. Szerintem felpattantam, aztán uzsgyi. Köszi! Ezután odafigyelek!
Itt be vagyok csatolva! :)
http://kepfeltoltes.hu/view/090824/Szolg_latban_Keszthelyen_2_www.kepfel...
Cool. :) Állva telefonál, nem menetközben. ;))
Keszthelyen és Hévízen edzettük a polgárokat s magunkat a múlt héten. Tapasztalatgyűjtés és PR szempontból sikeresnek bizonyult a misszió, voltak hátulütők is persze...
Jó hír, hogy mind a két városban beszélgettünk olyan kollégákkal, akik akár már holnaptól nyeregbe pattannának. Fiatalok, bicajjal járnak dolgozni és nyitottak az újra. Lévén, hogy nem a legcsóróbb önkormányzatokról van szó, talán van remény némi támogatásra is.
Úgy néz ki, hogy talán tudunk valami forrást szerezni a ruházat fejlesztésére. (Ígéret legalábbis van már.)
Köszi a biztatást!
Örülök, ha megoldódott a felszerelés, mert én eddig nem kaptam pozitív visszajelzést a cégektől, akiket eddig megkerestem. Meg a jó híreknek is :)
Az MK-val(Magyar Kerékpárosklub) is fel kéne venni a kapcsolatot, hogy amikor önkormányzatokkal tárgyalnak kerékpáros infrastruktúráról, vegyék be az ajánlásba a kerékpáros rendőröket is, az utakon való kerékpáros közlekedés biztonságosabbá és elfogadottabbá tételéhez. Írok is nekik.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Nagyon köszönjük a segítségedet, minden bíztató szó, és cselekedet, szponzor jól jön.
Hello mindenkinek!
Szeretnék eloszlatni sok kételyt, miután megtaláltam a hírt.
A kerékpárt mi készítettük, sőt minden más hozzá tartozó dolgot.
A képen nem az agyváltós bringák szerepelnek,a bringa itt van:
http://www.greenzone.hu/weboldal/rendorbringa.jpg
Az ár, ami "közel 600ezer" valóban ~550 volt, tehát egy bringa és a _felszerelés_ 275ezer.
Hogy mi volt benne?
Benne van a kerékpár (alap bolti ára 115ezer HUF), az átfestése, dekormunka, bukósisak, nadrág, spd-cipő, spd-pedál, kerékpáros kesztyű, szemüveg, mez (szintén saját készítésű), csomagtartó, csomagtartó-táska, sárhányó.
Ki lehet számolni, hogy jó minőségű kiegészítőkkel mennyibe kerül.
Aki ezek után azt mondja hogy valaki nagyon nagyot kaszált és irreális az ár, az nagyon-nagyot téved.
Üdv:
KM
Köszi a kiegészítést!
Úgy tűnik, hogy az árral és beszerzéssel kapcsolatos tévhiteket sikerült eloszlatni.
Valamikor beugrunk egy szervizre, meg egy ruhatervezési eszmecserére.
Kaposvár?
http://www.kapos.hu/index.php?cid=73741
spirálzárral.
szerk.: azt hittem, ott is követik a jó példát, de úgy néz ki csak tárolót+öltözőt kaptak
szerk2.: vajon milyen lehet egy Energiatakarékos, közintézményi körben egyedülálló kerékpártároló?
Energiatakarékos lehet, ha például nem kell lakatolni, mert őrzött. Vagy talán a lehető legközelebb van a bejárathoz és kevesebbet kell gyalogolni? :)
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Jó, elfogadom, hogy energiatakarékos. De mitől egyedülálló közintézményi körben? :)
Nem tudom, olyasmi lehet mint a kínaiból programmal fordított használati utasítások. Kiadják a feladatot valakinek(akinek egyébként fogalma sincs róla, hogy miről ír és nem is érdekli), hogy néhány kulcsszó alapján írjon egy pozitív hangvételű közleményt, ő meg az erre kitalált szkriptbe beírja, hogy kerékpártároló létesítés, szociális helység, közintézmény aztán ez lesz belőle. Rajtad kívűl úgy se olvassa senki, ezért fel se tűnik. A pozitív szkripttel generáltban olyan szavak lesznek, hogy energiatakarékos, egyedülálló, a negatívban: elsodorta, nem viselt bukósisakot, stb. :)
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Aha, akkor ez olyan, mint pl a fenntartható :)
Rajtad kívül úgy se olvassa senki
Bóknak vegyem? Ne vegyem? Bóknak veszem ;)
Legalább egy ruhacsipeszt adhattak volna nekik fejenként...
És a tároló praktikuma s jól látszik, amikor a második rendőr kiveszi a bringáját :(
bonnie
Ezek nem biciklis rendőrök, csak azzal járnak dolgozni.
Jelenleg használt állapotában így fest a gép. Csengő is van rajta, csak pont eltakarja a váltókar ... A kép telefonnal készült, erős fénynél, azért olyan amilyen.
http://kepfeltoltes.hu/view/090828/20090826718_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Nem kötözködésből, de jó így ez a lámpa?
bonnie
Nem egészen értem, hogy miért ne lenne jó. Tökéletes világítást ad, ez a ledes lámpa vak sötétben is, és a látni és látszani szabálynak maximálisan megfelel.
A látni és látszaninak igen, csak a köhém azt írja,h elektromosan együtt kapcsolhatónak kell lennie az elsőnek és a hátsónak. Lőrincatya meg is írta,h előfordulhat,h összedrótozza.
Neked mi a véleményed a táskán hordott, de elektromosan együtt kapcsolható lámpákról?
bonnie
A véleményem az, hogy így a jó. Nem láttam még olyan rendőrt aki azért büntetett volna, mert nincs vezetékelve. A lényeg, látni, és látszani!
Játszom a gondolattal, hogy egy délutánt rászánok és bekábelezem úgy, hogy a lámpák együtt kapcsolhatók legyenek és borostyánsárga fényvisszaverőket ragasztok az SPD-re.
Aztán belekötök mindenkibe, aki nem úgy vesz részt a közúti közlekedésben, ahogyan azt a 6./1990.-es KÖHÉM rendelet előírja... Bruááá!
:)
A pedálprizmával csak "fel szabad" szerelni.
Btw, a kerékpár felszerelésének számít-e, ha a táskán hordom (az összekábelezett) lámpákat?
bonnie
Közlekedésjogtudornak való szőrszálhasogatás. Bár előfordulhat olyan extrém helyzet -mondjuk egy balesetnél- hogy vizsgálják ezt a kérdést. Én nem hallottam még ilyenről.
Én is úgy vélem, hogy aki komolyan veszi a "látni és látszani" elvet, az nemigen juthat bajba.
nya, rendőrurak!
nem irnanak e-mailt? tenyleg szeretnenk elrangatni az egyseget egy kerekparos workshopra.
video riport meg interju is lenne.
elvegre, tulajdonkeppen uttoro tevekenyseget vegeztek :)
gaze762 kukac gmail DOT com -ra tessek irni kapcsolatfelvetel celjabol!
Nagyon köszönjük!
Az ötlet jó!
De ebben nem vagyunk kompetensek. Főnökségen múlik, illetve a beleegyezésük szükséges, és az utazás. Ki hoz visz minket, mikor lesz, stb...
Szia!
Szerintem részünkről ok. a dolog. Megkörnyékezzük a főkapitány úrat és ha támogatja az ötletet, akkor indulhat a tandem!
Ok. a hepaj szept 21-én lesz a Merlinben, budapesten.
Hivatalos anyagot hova tudnék küldeni?
A zalaegerszegi Rendőrkapitányság címére.
A kapitány Úrnak megcímezve, vagy telefonon előzetesen egyeztetsz velük. A neten megvan a postacím.
www.rogelli.hu -- téli kerékpáros ruházat
Kicsit leült a téma. Elmúlt a nyár ...
Megvagyunk, nem pihenünk. Igaz hogy a bicajok lezsírozva várják a tavaszt (mi pedig még jobban). A ruhaprojektet ugyan nem sikerült időben tető alá hoznunk. Jó hír viszont, hogy a szakminisztérium érdeklődik a tapasztalatok iránt. Aztán hogy ez mire lesz elég a lassan őrlő isteni malmokban, azt majd meglátjuk.
Leírjuk, elemezzük, osztályozzuk, értékeljük, iktatjuk, átiktatjuk, virágfölddel meghintjük...
Márciusban újra kezdjük ! :)
Min ültök addig? Csak irodaszéken, ezzel a feledattal elfoglalva teljesen? Vagy motorbiciklin, járőrkocsiban, dutyibuszon is, megbüntetve, jó útra terelgetve a betyárt?
Köszönöm, és jó rendőrmunkát, Lőrincatya. :-)
__________________________________________
Hipnotizőrfóbiám van. Ki tud engem abból kigyógyítani?
Mi gyakorlatilag a tavasz beálltáig a járőrkocsival tevékenykedünk, de ha lenne megfelelő ruházat, akár télen is kerekeznénk, no nem a hófúvásban, hanem mikor szelídebb az idő.
Valaki említett valami riportot veletek.
Abból se lett semmi? :-(
Az idény végén volt egy riport, amit a zalai hírlap le is közölt: http://zalaihirlap.hu/fooldal-legfrissebb_hirek/20090814_biciklis_rendor...
A budapesti turné elmaradt, és jelenleg gépkocsizunk, várva a tavaszt. :-)
Csak annyit mondhatok: menő, gratulálok. Kitartást és további sikereket kívánok!
Nagyon köszönjük a jókívánságokat!
Butapestre is bringás rendőröket szeretnénk!
Ezen link szerint teljesült a kérés! :)
http://www.origo.hu/itthon/20020814munkaba.html
A ruha kérdést megoldottuk. Valamint összeállítottunk egy képes beszámolót a Minisztérium kérésére.Holnaptól pedig indul a 2010.-es szezon! :)
Óriási! Kellemes biciklizést és eredményes hatósági rendfenntartást kívánok nektek a szezonra.
__________________________________________
Ezerszer jobb, mint komcsi vörös ing, egy halk, hosszú, langy-meleg és bársony-puha fing.
A beszámoló nyilvános? Megnézhetnénk esetleg mi is? :)
--
kossuth - himmel.hu
Én is szívesen megnézném!
Szerintem ez a beszámoló is segítette a Bp.-i bringás járőr egység felállítását! Akik a Bp (III., XI., XIII., XXI., XXII.)kerületekben ügyelnek a rendre. Hír bővebben az alábbi linken olvasható:
http://www.origo.hu/itthon/20020814munkaba.html
Sok sikert nekik. :)
Ez egy 2002-es hír. :-(
Tényleg! Bocsi! Ezt az apró részletet nem figyeltem! :)
Leginkább azokat a dolgokat írtuk le amiről itt is beszélünk, valamint a költségeket tételesen. Néhány képet is tettünk bele kedvcsinálónak (utólagos engedelmével a PaT által Hévízen készítettet is :)) Remélem nem dolgoztunk rajta hiába!
Lebuktunk! Be kell vallanunk, hogy van egy időgépünk is... :)