Ma este bementem sörözni városba. Busszal. Kis kerülő után (Mammut, Alexandra*) a Moszkva bisztróban kötöttünk ki. Hely nem lévén a lépcsövel szemben összehúztunk három széket és úgy iszogattunk.

Egy idő után a lépcsőn feltűnt egy gyönyörű szép Gepida outit cipelő srác. Nagyjából a következő párbeszéd hangzott el:

Srác: Sziasztok, nem gáz, ha lerakom ide a bringát?

Én: Dehogyis, legalább nézegetem kicsit.

Társaság tagja: Mit nézel rajta?

Én: Akarok majd egy ilyet és ez gyönyörű.

Srác: Ha van csipeszed, a tied, hehe.

Elővett egy sodronyt.

Én: Ez nem oké, erővágóval három másodperc alatt elvágják.

Srác: Áhh, nemgáz.

Én: Szoktál olvasni criticalmass.hu-t?

Srác: Ááá, nem vagyok én olyan fanatikus.

Én: Én se. Autós vagyok, aki néha bringázom.

Ezután elment inni, remélem egy kólát, vagy ha sört, akkor tolta haza a bringát.

Mikor indultam, pont összetalálkoztunk újra. Mondtam neki, hogy gyönyörű a bringa (tényleg az) és hogy sodronnyal sokáig nem fogja élvezni. Jött a válasz, hogy mindig úgy lakatol, hogy lássa.

Ajánlottam neki a criticalmass.hu/lakat szekciót, elmagyaráztam neki pár szóban, hogy a sodrony miért nem jó és legalább valami láncot, vagy U-lakatot szerezzen. Elmondtam neki, hogy a bringa árának 10%-áért érdemes lakatot venni, ez nála egy elég komoly lakatra futná. Kicsit zavarban volt.

De leginkább ami megragadt bennem, az a "nem vagyok én olyan fanatikus" (hogy látogassam azt az oldalt) mondat volt.

Az átlag bringás tényleg úgy gondolja, hogy a criticalmass.hu a fanatikusok játszótere? Miért? (Sok a sötétzöld hippi?)

Azért remélem a srác megfogadja a tanácsom és ellátogat az oldalra. Kár lenne azért a szép outiért.

*: Végre megvettem a Dűnét, a Film után a könyvet is régóta el akartam olvasni. Megvettem a következő Joan Slonczewski könyvet, az Elízium Lányát, zseni az az író. És vettem egy Robert Charles Wilson - Pörgés c. könyvet, amit nem ismerek, de a tartalom alapján ígéretesnek tűnik. Igen, szeretem a sci-fit :)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Törölt felhasználó képe

Most, hogy visszatekerek

Most, hogy visszatekerek pár évet, igazat kell adnom a srácnak. "Kívülről" a CM valóban egy fanatikusok gyülekezetének látszott. Mert relative az is.

Fanatikusok vagyunk azokhoz képest, akik egyáltalán nem tekernek: számukra a biciklizés vagy sport, vagy hétvégi szórakozás: egyik sem való a városba, tehát, aki városban biciklizik az őrült.
Fanatikusok vagyunk azok számára is, akiknek a kerékpározás csupán egy módja a szabadidő eltöltésének. Nekik az számít ami közben körülveszi őket, azon túl nem látnak.
Fanatikusok vagyunk azokhoz képest, akik azért ülnek kerékpárra, mert olcsóbb, divatosabb, környezetbarátabb, gyorsabb, egészségesebb, de még nem tudják ezeket együtt, egységként felfogni: számukra ez csak önigazolás, és nem életforma.

És fanatikusok vagyunk azokhoz képest, akik talán soha nem álltak ki az erősebbekkel (tehetősebbekkel, jobban helyezkedőkkel) szemben az érdekeik, sőt mások érdekeinek védelmében.
Fanatikusok vagyunk, mert nem mások mögé beállva, nem támogatásból, és mások pénzéből létre tudtuk hozni az ország egyik legnagyobb érdekvédő "szervezetét".

Igen: Fanatic Mass.

(Bár egyes szám, első személyben írtam, önmagamat - sajnos - nem sorolom ezen fanatikusok közé, hiszen csupán néhány éve tekerek, s abban, hogy a Critical Mass ezzé fejlődött semmi szerepem nem volt: tisztelgés azok elött, akik a CM-et születése óta gondozzák, nevelik, ápolják.)

__________________
Mert így kerek a világ.

2
Shag_Beckur képe

Igazad van, igaz ez az első

Igazad van, igaz ez az első évekre.

De ennek ma is így kéne működnie? Vagy a CM-nek valami populárisabb, emészthetőbb formát kéne öltenie, hogy az átlagbringáshoz is eljussanak az információk? (ld. lakat).

Vagy ez nem cél? Az egész csak L'art pour L'art?

--

Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!

3
Törölt felhasználó képe

Én ezt most érzem így, az

Én ezt most érzem így, az első években nem voltam "belül".
És ezért "szeretem". :-)

Ha úgy vesszük, én is átlagbringás vagyok, nem tekerek heti 3x CM-el, nem osztok matricát, nem zöldpolózok. Csak vagyok, és a viselkedésemmel, közvetlen környezetemre hatással próbálom képviselni a CM szellemiségét (már azt, ami engem megfog benne).

Az elmúlt évtizedet megfigyelve, szerintem így jól működik a mozgalom: eljut az "üzenet" az átlag bringáshoz éppúgy mint az átlag gyalogoshoz, autóshoz. Az, hogy az illető mit fog fel ebből az a "fejlettségi szintjétől" függ.
Ahogy én is átmentem bkv/gyalogosból a kerékpározás különböző stációin át odáig, hogy a bicónak neve, jeleme van, és bent tartom a lakásban, úgy másnak is végig kell ezt élnie.
A CM és a CM-esek hiteles és jó példával járnak a többi kerékpáros elött, mint egy idősebb testvér. Ez a legnagyobb ereje a CM-nek: hitelesek vagyunk, mert amiről beszélünk, amit képviselünk azt valóban megéljük.

Szerintem a CM-nek nincsenek "feladatai". A CM nem egy szervezet hanem egy közösség, amely egyetlen szempontból egységes: kerekezik. Ugyanakkor kitermelődnek belőle olyan csoportok, amelyek egy-egy területet fontosnak és maguknak éreznek, és azon a területen különböző formában tevékenykednek: MK, RABIC, RAZOR, világításért plakátozók, utcai tekerést oktatók stb. A lényeg, hogy fontosnak érzik és részt vesznek benne - ez jelenti azt, hogy van rá igény.

__________________
Mert így kerek a világ.

4
Szter képe

Te tökre jó fej vagy! :) A

Te tökre jó fej vagy! :)

A kommentből engem most leginkább az "egy évtizede" fogott meg, mert ahhoz képest, hogy 2004-11-28 00:00:16 (és mert te okos is vagy, most tudod mit tettem ide ;-) tökre tetszik, hogy már sokkal öregebbnek tűnik, mint amennyi idős ez az egész.

Legyen úgy, hogy találkozunk itt , és pacsizunk, jó?! :)

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

5
Törölt felhasználó képe

Végülis. Kukásmellény

Végülis. Kukásmellény ugyis mindig van rajtam... :-)

A timestamp-re csak 3.-ra találtam rá, elöbb a CM felvonulásnál kerestem, aztán nálad. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatal a "mozgalom", így még elismerésre méltóbb a teljesítménye!

__________________
Mert így kerek a világ.

6
Szter képe

nah, de látod, igazam volt,

nah, de látod, igazam volt, hogy okos vagy! ;-)

akkor see you later, alligator!

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

7
Törölt felhasználó képe

Vagy kitartó... Kesztyűt

Vagy kitartó...
Kesztyűt viszek, ha találok, többet.
__________________
Mert így kerek a világ.

8
Vírus képe

A cm lényegében egy eszme

A cm lényegében egy eszme és mi kik megértettük terjesztenünk kell a magunk modján. Ez a mi feladatunk.

9
SzCiklon képe

Figyi SB, én is próbáltam

Figyi SB, én is próbáltam már észt osztani lakatolás ügyben. Ismeretlennek esélytelen. Fatalista módon hajtogatja a hülyeségét, aztán mikor ellopják, regisztrál a "fanatikusok" közé, hogy rúgják le azt, aki ellopta a bringájukat.
Eddig csak az működött, ha ismerőst oltottam. Azok legalább hallgatnak néha az emberre.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

10
Oversize Load képe

Régen lánccal és öreg,

Régen lánccal és öreg, nehéz, hagyományos Elzett lakattal rögzítettem a bringát. Mielőtt lecseréltem, a CM-n néztem szét lakatolás témakörben. Az más kérdés, hogy Tesco Garázdaságos Q lakat lett belőle a piszkos anyagiak miatt :) 2 éve szolgál, illetéktelenek már próbálták kinyitni, sikertelenül. Megérte az ismeretlenek tanácsára hallgatni :))
Kivételként erősítem a szabályt? :DD

11
D.Kriszta képe

A tapasztalatom az, hogy a

A tapasztalatom az, hogy a bringás (legyen kezdő, tapasztalatlan, hétvégi vagy akár télen-nyáron tekerő), aki először idetéved, nagy eséllyel botlik bele a kerékpározásból és kérékpárból "maximálisan kiművelt" keménymagba, amit ha szerencséje van éppen jókedvében talál,és válaszokat kap kérdéseire, sőt körüludvarolja az ujoncot, ellátja jótanácsokkal, és lelkesen biztatja, hogy csak így tovább, gyere máskor is... ellenben ez a keménymag néha gyilkos hangulatban ül a gép előtt, és nem érti miért tesznek fel számára evidenciának tűnő kérdéseket, minek nyitnak blogot azért, hogy elmondja, micsoda szép nap és így tovább... és szegény lelkes bringásnak leüvölti a hajat a fejéről, amitől minden bizonnyal elmegy a kedve attól, hogy mégegyszer felkeresse a CM oldalt. Kevés olyan kitartó alak van mint SB :))

12
Erik* képe

A kerékpározáshoz nincs

A kerékpározáshoz nincs szükség blogokra, internetre. Egy csomó embert ismerek, akik mindig kerékpárral közlekedtek/közlekednek, és ez számukra olyan természetes dolog, mint másnak a gyaloglás, eszükbe sem jut, hogy ilyen internetes oldalakat böngésszenek, max. ha akarnak venni valami alkatrészt. Az átlagos autósok többsége sem böngészi a tuning/autózz/carstyling stb. oldalakat (szerintem). Ezek ilyen pótcselekvések, vagy talán az eszközöket és a célokat keverjük össze. Igen, én is, mert ma is a CM-et olvasom, pedig már nem is járok a CM-re, mert már nem látom értelmét. Ezen már párszor elgondolkodtam, most szóba került, hát leírtam, ne vegyétek provokációnak.

13
SzCiklon képe

Szerintem a CM nem egy

Szerintem a CM nem egy technikai oldal. Én pl. sosem nyitom ki a szerelős topikokat, és hülyét kapok, ha -ni végű főnevekkel (stucni, racsni, felni) gyötörnek. __________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

14
pata képe

Én a szerelős topicokat

Én a szerelős topicokat szeretem a legjobban, tudok tanulni sok okos embertől jóságokat. Bringaszerelési tudásom 50%-át itt szedtem fel.

15
SzCiklon képe

Javítom: Szerintem helyett

Javítom: Szerintem helyett Számomra...
én pedig a Te hozzászólásaidat (is) szeretem.
___________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

16
pata képe

Kösz. Én is szívesen

Kösz. Én is szívesen olvasom a tieidet, meg még vagy 50 emberét, akiket most nem tudnék felsorolni, mert úgyse lenne teljes. Azokét is, akikkel vitatkozom (mer' néha szoktam :-)

17
peet képe

Észbontóan sokat

Észbontóan sokat fejlődtem bringaszerelésben, mióta olvasom ezt a fórumot. Előtte még a hagyományos középcsapágy zsírozása volt az összes tudásom, most pedig a monoblokk-cserén, centírozáson, kerékfűzésen és hátsóagy-on kívül mindent meg tudok csinálni saját kezűleg. Aki látta a bringám, tudja, hogy nem is rosszul. Ehhez kellett, hogy feldobjak egy halom szerelős kérdést Nektek, olvassak sok-sok szerelős választ Tőletek.

Sok egyéb tanácsot is kaptam innen: biztonságos és veszélyes útvonalak, lakatolás ("ugye nem azzal az IZÉVEL lakatolsz?". :)

És mondták már élőszóban nekem, hogy "Egész fanatikus lettél.". :)

Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.

18
marla képe

Ó, azt nekem is mondják

Ó, azt nekem is mondják rendszeresen. Barátnőimnek már van tipikus arckifejezésük arra az esetre, ha elkezdek bringákról beszélni, pedig még csak fél éve fanatikuskodom itt és egyébként is. Viszont multkor egyikük mondta, hogy összekerült valami ismeretlen sráccal, aki elkezdett neki bringákról beszélni, és hogy tökre örült, hogy félig-meddig kikupáltam ebben a témában is, mert legalább rólam tudott mesélni, és nem kellett némán ott ülnie.

---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?

19
varkocs képe

Szerintem is így kellene

Szerintem is így kellene biciklivel közlekedni. Lemegyünk a boltba, suliba, haverokhoz, munkahelyre. Nem azért, mert most ez a trendi, hanem mert régen is igy volt.

Iskoláskoromban felültem a Szputnyikomra, és eltekertem a barátnőmhöz, és nem azért, mert sportolni akartam, ill. sportolni, de nem a biciklin.

Ahhoz, hogy most trendi legyen a bicikli az kellett, hogy ma már minden titkárnőnek van autója, (sok családban több is), ezért aki meg akarja különböztetni magát a tömegtől az a biciklizésben találja meg erre a lehetőséget.

Ezekből lesznek az öntudatos bringások, fanatikusok, blogolók, CM-ra járók, bukósisakban, reklámos sportruházatban pózolók. Na most jól leáltalánosítottam itt mindent.

http://kerekparosklub.hu/contested-streets-copenhagen

20
Krisi képe

hé! kihagytad a

hé! kihagytad a divatfixiseket, mingyárt megsértődök :)

21
Szter képe

CM-et olvasom, pedig már

CM-et olvasom, pedig már nem is járok a CM-re, mert már nem látom értelmét.

Sokan vannak így, mint Te, de akkor jön az a fázis, hogy igen, utálok "rollerezni", de rájövök, hogy mire jó a CM, mint "mozgalom / szervezet" és nem csak mint vonulás és nevezzük nevén: közösségi portál.

Nah, akkor lehet, hogy először beállsz zöld pólózni, majd lehet, hogy hirtelen MK tag is leszel, mert megérted, hogy az miért jó neked, majd utána egyre több feladatot vállalsz és segítesz, hogy még jobb legyen bringázni ebben (BP) a városban!

Szerintem így :)

PS: valóban, a bringázáshoz nincs "szükség" internetre. Ez az oldal nem a fizikális bringázásról szól, itt nincs napfény-eső-szél a hajadban. Itt "csupán" megtalálod azokat, akik egy élhetőbb várost, biztonságos kerékpározást szeretnének és valamit tesznek is ezért.

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

22
Komótos képe

az én mindenhova bringával

az én mindenhova bringával ismerőseim, akik állandóan bringákról beszélgetnek is fanatikus dolognak tartják a cm-et. Mert idejönnek, rákattintanak az autósok szégyenfalára és szörnyülködnek a szörnyülködésen. Vagy az épp ezzel ekvivalens blogposztra. Én is csak kb 10%-át nézem az oldalnak.

De ők tudják, amiről tudniuk kell.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><>
Amúgy meg türelem, a Népliget pedig gyönyörű.

23
Pontagy képe

valahogy egy csomó emberben

valahogy egy csomó emberben az él, ha valaki elmegy a CM-re (nem az oldalra, hanem a felvonulásra) akkor "könnyen" megkaphatja a 'fanatikus bringás' jelzőt.

Sokáig én se jártam CM-re,azt se tudtam mi az. Kb 1.5 éve változott meg a dolog. Elég nehéz 'ellenszélben' képviselni a bringás ügyet -főleg olyan baráti körrel, ahol kevesen bringáznak rajtam kívül.
Főleg inkább túrázni járok, meg néha a városban is (egyébként a fővárosban a mai napig nem nagyon szeretek bringázni)de az, hogy a CM egy viszonylag jó közösséget hozott létre (amibe elég sok dolog belefér) de nem könnyű azt elfogadtatni, hogy ez is egyfajta hozzáállás a közlekedéshez, tán környezetvédelemhez.

(legutóbb egy haver közölte velem, hogy egy lázadó LMP-s zsidó vagyok -aki látott, tudja hogy nézek ki- aki szabadidejében bringát emelget. Viccnek szánta, ok, nade azért..)

24
barett képe

"Fanatikus Mass - az

"Fanatikus Mass - az átlagbringás ezt gondolja?"
sztem a CM-lakók jelentős része átlag bringás

www.elheto.blogspot.com

25
lutak képe

szerintem is átlagbringás

szerintem is átlagbringás a többség, vagy legalábbis az volt :)
Szerintem egy bringás szemében inkább közösségteremtő erővel bíró és informatív oldal, amin bárki talál neki szóló tartalmat. Már ha magamból indulok ki, aki teljesen átlagbringás vagyok, és csak idén kezdtem el rendszeresen bringázni hétköznap. Hisz a CM-et már jóval korábban is olvasgattam néha és elmentem jópár CM-re is, soha nem láttam rémisztően fanatikusnak, sokkal inkább szimpatikusan fanatikusnak és lélekben már jóval korábban közösséget éreztem ezzel az őrült bandával, annál mint ahogy én is városi bringássá váltam. De mindig vonzott és motivált, csak le kellett győzni a kényelmességet, lustaságot és a konvenciókhoz ragaszkodást :)

26
dybi képe

Az ember hosszú évekig

Az ember hosszú évekig bringázik a városban közlekedés szerűen,beleütközik egy csomó problémába/helyzetbe. Amit egyedül nem tud feloldani/megérteni. Ekkor kezd keresgélni ezt vajh mások hogy csinálják? Keresgél a neten és egyszer csak itt találja magát.

üdv dybi

27
Szter képe

+1, köszi

+1, köszi :)

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

28
AttentoRedaz képe

Hát, igen, ha szépen

Hát, igen, ha szépen felfestett, jól karbanatrtott bringasávokon közlekednék mosolygós, és előzékeny autósok között, a rosseb emelgetné azt a vasat napi 10 óra meló után.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A. Pali.
Biciklista

29
Karago képe

+1 - - - - - - - - - - -

+1
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________

30
Sakura képe

A Pörgés jó könyv :) A

A Pörgés jó könyv :)

A Cm-ről pedig annyit, hogy amíg vannak olyanok akik az új regelteket divatmajmoknak tartják addig lesz is félsz ide látogatni

Mongoose 450
sakura.hu
wendom.hu
lexuspest.hu

31
Prof.gruppetto.hu képe

Pörgés szerintem is

Pörgés szerintem is jó!

www.gruppetto.hu

32
zenmacska képe

Ma a Bubifeszten egy

Ma a Bubifeszten egy kerekasztalbeszélgetésen elhangzott, hogy a magyar (budapesti) kerékpáros közösség nagyon jól szervezett, ütőképes (ezt már én tettem hozzá magamban) csapat, és ezt nagyrészt annak köszönheti, hogy igyekszik kihasználni az internet adta lehetőségeket, ami Magyarországon sajnos ma még nem általános, pedig ennek olyan ereje van, hogy hegyeket lehet(ne) megmozgatni bármely témában. Csak most kezdenek a népek erre ráeszmélni.
És szükség is van az ütőképességre, mert bőven van még hova fejlődni, ami a városi kerékpározás elterjesztését illeti. De most még cm fórum kell ahhoz, hogy ne érezzük magunkat annyira egyedül az utakon a forgalomban:) (És a baráti társaságban.)

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

33
Törölt felhasználó képe

Hozzátenném, hogy az

Hozzátenném, hogy az egészhez kellett egy iszonyúan erős és tiszta mag. Ahhoz, hogy a CM rendezvény, a CM mozgalom/közösség, és a CM oldal mentes tud maradni a pártpolitikától, a rasszozástól/kasztozástól, és a durva, sértő személyeskedéstől. Sőt, folyamatosan és megújulva előhoz aktív embereket és kreatív tevékenységet. És ez a mai honi közéletben igazán méltánylandó (és számomra rejtélyes) dolog.

__________________
Mert így kerek a világ.

34
Cseya képe

há' ja

há' ja

35
Törölt felhasználó képe

Poénkodunk? Nevetgélünk?

Poénkodunk? Nevetgélünk? Fanatic Mass? Őrült bringások?
Hát nem! Ez a vérvalóvilág!

Most jöttem haza Szentendréről Óbudára, és az erdei kalandúton beszélgettem egy lánnyal, ajánlgattam neki a klubbot és mielött elváltunk, rákérdeztem, hogy jön-e a CM felvonulásra:
- Arra akik a jó levegőért tüntetnek?
- Hát, nem egészen, de ez is benne van.
- Akik kerékpárt emelnek!
- Igen, azok. :-(
- Ó, hát én nem vagyok olyan fanatikus biciklis!

Tehát, nincs mese, Critical Mass már a múlté, új idők, új szele: Fanatic Mass.

Ezután majd direkt rákérdezek minden bringásnál, akivel szóba állok, hogy jön-e a CM-re.
__________________
Mert így kerek a világ.

36
barett képe

félek, hogy a "fanatikus"

félek, hogy a "fanatikus" jelző kezd pejoratív lenni az átlag bringás szemében...

www.elheto.blogspot.com

37
Törölt felhasználó képe

Én ezt nem éreztem.

Én ezt nem éreztem. Inkább az, hogy ő jól elbiciklizget, de sem a kerékpár, sem a kerékpározás, sem a kerékpáros infra, sem a kerékpáros közlekedés, sem az esetleges, kerékpározáshoz kapcsolódó többlet érték nem érdekli. Számára már az is fanatikus, aki maga szereli a biciklijét.
Ami elszomorít, hogy ezek szerint nem igazán jön le a kivülállóknak, hogy miért is van, és küzd a CM mozgalomként és rendezvényként.
Társadalmunkban az, aki ön és társadalmi érdekből, nem politikai háttérrel vagy okból, kiáll a nyilvánoság elé az fanatikus, pária, őrült, beteg (ld.: Meleg Méltóság). Az emberek többségének - nyilván a maguk végtelen önzőségéből kiindulva - felfoghatatlan, hogy vannak olyanok akik közvetlen és rövidtávú haszon nélkül is mernek, akarnak, és tudnak valamiért tenni, áldozatot hozni.

__________________
Mert így kerek a világ.

38
Cseya képe

A Büszke Orrtúrókat is

A Büszke Orrtúrókat is mondhattad volna példának.

39
pata képe

jól elbiciklizget, de sem a

jól elbiciklizget, de sem a kerékpár, sem a kerékpározás, sem a kerékpáros infra, sem a kerékpáros közlekedés, sem az esetleges, kerékpározáshoz kapcsolódó többlet érték nem érdekli. Számára már az is fanatikus, aki maga szereli a biciklijét.

Ha sok ilyen ember lesz, akkor az valahol azt is jelentheti, hogy haladunk a siker felé. Pl egy átlag holland biciklis pont az, amit leírtál, elközlekedik biciklin és kész.

El kell fogadni, hogy a CM sikere azzal fog járni, hogy okafogyott lesz (nem, még nem tartunk ott, de azért már sok dolog érezhető). Ugyanúgy, ahogy a demokratikus országokban is elkoptak a szüfrazsettek a XX. század közepére.

40
lord képe

(jut eszembe: Népszavazás

(jut eszembe: Népszavazás a nőkért)

41
Shag_Beckur képe

LOLbazdmeg -- Le a lusta

LOLbazdmeg

--

Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!

42
lord képe

Jah, persze pata

Jah, persze pata demokratikus országokról beszélt.

43
Cseya képe

Jó nagy hülyeség már

Jó nagy hülyeség már megint. Értelmes dolgokra nem telik?

44
SzCiklon képe

Ja. A pártok ingyen és

Ja. A pártok ingyen és hatékonyan maguk megszavazzák a kvótát. Győzd meg a képviselődet, hogy ez jó dolog.
_____________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

45
tta képe

Szvsz az altalad irtaknak a

Szvsz az altalad irtaknak a vege a kulcs: sajnos nem oly nagyon divatosak manapsag azok a dolgok, legyen az barmi, amik nem jarnak instant direkt jutalommal az elkoveto szamara. Es a "jot tenni jo" csak akkor epulne be a rendszerbe, talan, ha kiprobalna. Tehat idaig el sem jut a folyamat. A tobbseg ha elvan, akkor rend van, eldagonyazgat csendes kis mindennapi mocsaraban, es reszerol ezzel le van tudva a tortenet, gyakorlatilag az elete is. Tobblet idot-energiat befektetni luxus, es meg penz sem jar erte, hova gondolunk... Akkor meg miert, "meg sajat magamra sincs idom, nemhogy ilyen hulyesegekre"!
Jol mutatja ezt szerintem az is, mennyi az aktualisan a helyszinen tartozkodo regisztralt tagok es vendegek aranya: a legtobb esetben (bar nem reprezentativ a mintavetel) min 1:10-hez. Az egy az, aki tesz is valamit, a tobbi pusztan felhasznaloi szinten van jelen - persze tisztelet a kivetelnek es az aktualisan nem bejelentkezett tagoknak, de azt hiszem, ez a kisebb resze. Osszessegeben tenyleg fanatikus az a kemeny mag, ami mindenfele akciokba bocsatkozik sajat joszantabol - az atlag oldalarol nezve mindenkepp. Mert bar bringazasban nagyreszt atlagosak vagyunk (ertsd nem sportolo/versenyo/vmilyen mas extrem jellegu viszonyulas), tenni akarasunkban es ennek megvalositasaban is kilogunk a tomegbol. Szerencsere v sajnos - ezt mindenki dontse el maga...

*******************

Wenson Splice 5500
... es a valasz 42 :D

46
Cseya képe

A "vendégek" nagy része

A "vendégek" nagy része internetes kémrobot, azok tényleg jobb ha nem pofáznak bele.

47
tta képe

Orulok, h atment az

Orulok, h atment az uzenet... :-P
Akarhogy is, ok alapvetoen tenyleg nem szolnak, aggodalomra semmi ok

*******************

Wenson Splice 5500
... es a valasz 42 :D

48
Cseya képe

Ez csak pontosítás volt,

Ez csak pontosítás volt, nem beszólás.

49
tta képe

Oke-oke, segond. :o) Csak

Oke-oke, segond. :o) Csak annyit szerettem volna en is jelezni, h nem ezt szantam lenyegi mondanivalomnak. De szerintem ertjuk egymast, beke veled! ;o)

*******************

Wenson Splice 5500
... es a valasz 42 :D

50
LaCitta képe

Tegyük ezt helyre jó?

Tegyük ezt helyre jó? Tehát van kábé 440 ezer ember, aki elég gyakran használja a bringáját ahhoz, hogy az MK és a KSH kerékpárosként hivatkozzon rá. Meg van úgy kábé 1000-1500 egyéni látogató, aki napi szinten benéz ide a CM-re. Révén nem vagyok admin, ezt csak saccolom. Szóval a CM-en fórumozók aránya e viszonylatban marginális. Tehát úgy hivatkozni azokra, akik nem CM-eznek, hogy kívülállók a kerékpáros ügyben (jóhogynem kocák)...hát kétélű fegyver. Mert akkor kinek a nevében beszélsz, mikor a "kerékpáros infráról, a kerékpáros közlekedésről, a kerékpározáshoz kapcsolódó többlet értékekről" fórumozol, vagy azokért demonstrálsz?
Vannak, akiknek a kerékpározás nem az életük, de annak egy szerves része. A te szavaiddal élve csak jól elbiciklizgetnek. És ez így van rendjén!

-----------
sikk

51
tta képe

Ugy tunik, felreertjuk

Ugy tunik, felreertjuk egymast - mar ha hozzam szoltak a fentiek, de gyanitom, igen. A tag es vendeg aranyt csak peldakent hoztam fel, amiben mint kiderult, volt targyi tevedes is (nem mind vendeg...), ezert utolag is elnezest. Ugyanakkor ezzel messze nem szerettem volna semmi olyasmit meg sugallni sem, h ok kivulallok, plane kockak lennenek, vegkepp nem attol, h itt csendben vannak. Pusztan illusztracionak szantam az aktiv-passziv arany erzekeltetesere (amit viszont fenntartok) - bar ugy tunik, rosszul tettem, nem volt jo pelda.
A jol elbiciklizgetes nem tolem szarmazott, igy erre nem is lepnek semmit.
Remelem, igy mar nem beszelunk el egymas mellett, sikerult vilagosan kifejeznem magam!

*******************

Wenson Splice 5500
... es a valasz 42 :D

52
barett képe

"...ezek szerint nem igazán

"...ezek szerint nem igazán jön le a kivülállóknak, hogy miért is van, és küzd a CM mozgalomként és rendezvényként..."
van rendezvény, ahol sajnos nem jön le..

www.elheto.blogspot.com

53
peet képe

Én már azért is

Én már azért is fanatikusnak lettem nevezve, mert a kék kormánybandázshoz kék kesztyűt vettem és a sisakom a bringám színével harmonizál. :)

Amikor pedig a cég belső udvarán nyakig olajosan láncot bontottunk haver bringáján ebédszünetben, akkor úgy néztek ránk, mint valami rejtélyes varázslókra... :D

Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.

54
Törölt felhasználó képe

De hát ide is átlag

De hát ide is átlag bringások járnak! :-)

__________________
Mert így kerek a világ.

55
Drody képe

Azt ugye vágod, hogy a

Azt ugye vágod, hogy a Dűne nem egyetlen könyv?

Amúgy meg nem gondolom magamat fanatikusnak. (Ezt a jelzőt leginkább télen szoktam megkapni.)

........................
Formaharc és sci-fi.

56
barett képe

nem is te gondolod magad

nem is te gondolod magad fanatikusnak, hanem akik látnak :)
"vigyázzoda! térdig ér a hó és bringázik!!" :)

www.elheto.blogspot.com

57
KoBold72 képe

Fanatikus SF

Fanatikus SF rajongók?
Orson Scott Cardtól, Kim Stanley Robinsontól bármit és mindent bátran!
:-)

6É futás
www.6efutas.hu