Augusztusban Moszkvában jártam, és persze kerékpáros szemmel nézegettem a várost.
Röviden: ilyen lehet a biciklis nihil.
Kicsit bővebben: a város közlekedését teljesen alárendelték az autóknak. Ez valószínűleg nem újkeletű, szerintem még Sztálin (Lenin?) idejéből származik a dolog, és a kommunisták következetesen végigvitték. Az egykor valószínűleg itt is kellemes, kisebb utcákból álló belvárosból nem sok maradt, és ami körülveszi, az számomra nagyon lehangoló (nem csak kerékpáros szemmel nézve). Az én véleményem az, hogy Moszkva minimum 70%-a egy nagy lakótelep, de ez csak egy szubjektív benyomás.
Az utak már a belvárosban is nemritkán 6-7-8 sávosak. Ezek pedig hiába szélesek, azért elég gyakran dugó van rajtuk. Több nagy közlekedési útvonal (Harmadik körút, ami nálunk a Hungáriának felel meg, vagy a Seremetyevo repülőtérre vezető út) még nyáron is faltól falig be van állva. Bármilyen napszakban. Ez nem volna nekünk újdonság, de itt egyes helyeken 20(!) sávról beszélünk: osztott útpálya, 4-4-4-4 sávval, amit 5-5-5-5 sávként használnak.
Szóval ez az, amit a kommunisták Budapesten is elkezdtek, de szerencsére csak tessék-lássék vitték véghez, és nem sikerült az egész várost nagy autópálya-csomóponttá alakítani. Moszkvát sokkal jobban sikerült.
Persze a metróhálózat sokkal jobb, mint Budapesten (120 Ft-ért akárhány átszállással utazhatsz, elektronikusan leolvasott jeggyel!). Ez valamelyest enyhít a közlekedési problémákon.
Kerékpárost azt láttam vagy 10-et, többet biztosan nem. Pedig figyeltem. Persze az ott töltött 4 nap nagy részét végigdolgoztam, de azért egy kis városnézésre maradt idő. A biciklisek a járdán rakták, ami - a helyi autóvezetői szokásokat figyelembe véve - érhető. Itt éppen hogy ököljog nincs, de az erősebb kutya b*szik elve nagyon érvényesül. Ennyi fekete BMW, Audi, Lexus egyetlen más városban sincs. És nem éppen kultúremberek vezetik őket.
Másfelől viszont, nézzük a lehetőségeket. Adva van egy város, amely már sokkal jobban belefulladt a saját autóközlekedésébe, mint Budapest. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mennyi idő alatt lehet elérni "A"-ból "B"-be. A terep nagyjából sík, az időjárás akár kerékpáros-barátnak is mondható. És 10,5 millió ember közlekedik itt nap mint nap. Szerintem itt óriási lehetőségei vannak a kerékpáros közlekedésnek. Remélhetőleg a nem túl távoli jövőben a budapestihez hasonló méretű Critical Mass eseményekről hallunk Moszkvából.
Ja, és a 20 sávos helyi "Hungárián", miközben az autósorok nem mozdultak semerre, egy kerékpáros rakta a legkülső sávban: szemmel láthatólag ő haladt! Lesz itt még valami, érzem. Moszkva nagy biciklis város lesz egyszer.












Nem csoda, hogy dugó van
Nem csoda, hogy dugó van állandóan. Annyian vannak, mint az oroszok...
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
elrettentő. Shag! a poént
elrettentő.
Shag! a poént értem, de komolyan válaszolok: nem az a baj h sokan vannak, hanem h autóval járnak...
hf
13. kerületi bringás hibabejelentő!
Az az egy vagy
Az az egy vagy megvilágosodott, vagy külföldi volt. :):):)
Szerk. : Vagy egy eltévedt japán kamikáze... :)
Light in the night..
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin00/
http://www.imeem.com/grin00
Szentpétervár dettó. A
Szentpétervár dettó. A híres Nyevszkij Proszpekt élvezhetetlen, az autók teljesen tönkretették. Be kellett mennem egy múzeum kertjébe három sarokra onnan, mert szabályosan elszédültem a benzingőztől. :(
Az a baj, hogy ezekre inkább hasonlítunk, mint Bécsre. És ez elszomorít.
20 sáv? Nagyon beteg! Ja,
20 sáv? Nagyon beteg! Ja, USA-val versenyeztek...
Mások is így
Mások is így látják:
NOL-ból:
http://nol.hu/ajanlo/20090905-no_title-2
Terepjárók a járdán
OROSZORSZÁG
Csak Moszkvában fordulhat elő, hogy két terepjáró ütközik a járdán, és még vitatkoznak is azon, kinek volt elsőbbsége - Mihail Zadornov humorista szavainál pontosabban nem is lehetne jellemezni a 11 milliós főváros közlekedését.
Abban, hogy Moszkva felszíni közlekedése a nap nagy részében szinte használhatatlan, legalább annyira felelős a közlekedési morál, mint a kedvezőtlen számadatok: az ezer négyzetkilométeres városban jelenleg 3,5 millió autó közlekedik, számuk évente 300 ezerrel nő. A 18 év alatt meghétszereződött autóállomány növekedését az úthálózat fejlesztése nem tudta követni. A város felületének 8,4 százalékát borítja út, Párizsban, Londonban ennek háromszorosát, New Yorkban négyszeresét. Hiányzik a tömegközlekedés elkülönítése - a buszsáv ismeretlen -, de ha volna is, pillanatok alatt bedugulna az oda nem való autóktól. A vezetésben ugyanis nem annyira a KRESZ, mint inkább a nagyobb lóerő, az agresszió és a különböző kiváltságot adó - gyakran illegálisan beszerzett - villogók, rendszámok, igazolványok a meghatározók. Megszokott kép a pirosban lassan a zebrára guruló autó, vagy a két sávból három sorban kanyarodó kocsik képe.
"Önöknek egy lépés, az autónak száz méter" - figyelmeztet a metrókijáratnál a hangosbeszélő arra, hogyan érdemes viselkedniük a gyalogosoknak a kocsikkal szemben. Gyakori látvány a suhanó autók között, a zebra közepén álló gyalogos, elsőbbségadás nem jön szóba.
A közúti krónikák hemzsegnek a befolyásos hivatalnokok és rokonaik által elkövetett gyalogosbalesetektől. Az egykori védelmi miniszter Szergej Ivanov fia egy nyugdíjas asszonyt gázolt halálra - bűncselekmény hiányában lezárták az esetet -, később az egészségügyi miniszter rokona ütött el végzetesen egy fiatalasszonyt, a lámpával védett zebrán. (A volánnál ülő 37 éves hölgy szintén elkerülte a büntetést.)
Az ezer főre kivetített halálos balesetek száma két és félszerese a magyarországinak - ráadásul az orosz statisztikába csak a baleset után 48 órán belül elhunytak számítanak bele -, amiben az ittas vezetés, a gyorshajtás mellett szerepet játszik a gyakorlat hiánya is. Moszkvában ugyanis bevett gyakorlat a jogosítványok vásárlása: jó rendőrségi kapcsolatokkal 15-20 ezer rubelért (1 rubel kb 6. forint) kiválthatók a vizsgák. Az ezután öreg hazai autókba - és jelentős számban - luxussportkocsikba ülő friss vezetők legfeljebb újabb bevételi forrást jelentenek majd az utakon a rendőrség számára: hol zsebbe, hol hivatalosan. Feltéve ha a rendőrök ismerik a KRESZ-t: az idén egy szúrópróbaszerűen végzett moszkvai vizsgán a negyedük megbukott. Nyilas Gergely
ja amúgy nemcsak
ja amúgy nemcsak moszkvában ilyen írtózatosan brutál a közlekedés
hanem meglehet nézni
hanem meglehet nézni számos amcsi megapoliszt vagy ázsiait, ott mi van, pláne reggel meg délután. Az meg, hogy budapesten nincsenek normális széles autóutak az már elég szégyen. Meg szerintem budapestet a saját magához mérhető városokhoz kellene hasonlítani, nem pedig moszkvához meg new yorkhoz meg ki tudja még mihez....
Moszkvában nincs még!!! buszsáv, viszont van középső ugynevezett VIP sáv, amit nemcsak politikusok használhatnak, hanem mentő, rendőr, meg stb...
üdv...
OZpuGGAz PezyRH
OZpuGGAz PezyRH