Orosháza: autómentes nap ötödik alkalommal



A hagyományokhoz híven szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon az OKÉ szervezésében ismét kerékpáros felvonulás lesz Orosházán.

Az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete 2005-ös megalakulása óta rendszeresen szervez kerékpáros programokat a szeptemberi autómentes napon, melyek fénypontja a város legforgalmasabb pontjait érintő kerékpáros felvonulás.

Az autómentes nap helyi eseményeinek minden esztendőben más fő üzenete van: biztonságos közlekedés, klímaváltozás, az egészséges életmód népszerűsítése. Az idén - természetesen a felsoroltak mellett - arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy válságidőszakban különösen fontos odafigyelni a gépkocsit kiváltó alternatív közlekedési formákra, elsősorban a kerékpárra és természetesen a közösségi közlekedésre.

A sorrendben ötödik autómentes nap szervezői természetesen nem szakítanak az eddigi hagyományokkal: a fél hatkor induló felvonulást követően különböző szórakoztató programok és bemutatók várják az érdeklődőket és nem marad el a meglepetés sem, hiszen addigra már kapható lesz az egyesület alelnöke, Lénárt Léna Ferenc második kötete, melyben a szerző a legendás pekingi kerékpártúra élményeit foglalja össze a tőle megszokott sajátos stílusban.

Alapinfók:
Autómentes Nap, Orosháza
Szervező: Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete (OKÉ)
Ideje: 2009. szeptember 22.; gyülekező: 17.00 óra, indulás 17.30
Helye: Orosháza, Eötvös tér (az iskola előtt)

http://oke.freeblog.hu