Tégy te is a klímaváltozás ellen közös kerékpározással!



Az Európai Mobilitás Hét keretében szeptember 20-án 14 órakor egy közös kerékpározásra invitálunk a Kodály köröndről indulva, amire veled együtt több száz embert várunk.

A közös biciklizés annak a Budapest mellett Rómát és Stockholmot is megmozgató akciónak a része, amely a 2009. december 7-18 közörr Koppenhágában megrendezendő klímakonferencián résztvevő döntéshozók figyelmét szeretné felhívni az európai polgárok javaslataira is.

Nem kevesebbről van szó ugyanis, minthogy Koppenhágában az Európai Unió olyan egyezmény aláírását szeretné elérni, mely szerint a szén-dioxid kibocsátást 2020-ig az 1990-es szinthez képest 20%-kal csökkenjen. Az EU azonban élen akar járni a változásban és kész ennek mértékét akár 30%-ra emelni!

Gyere el, várunk! Tégy te is a klímaváltozás ellen!
A túra Pesten és Budán keresztül vezet és előreláthatóan 2 óra hosszú lesz. Biztonságunkról rendőri kíséret gondoskodik.

Fontos az is, hogy a Te véleményed is eljusson azokhoz, akik döntenek majd Koppenhágában. Hagyj üzenetet a www.fightclimatechange.eu honlapon! Ez egy online üzenőfal, melyen elmondhatod, hogy mit vársz a kormányodtól, politikusaidtól, mit tegyenek a klímaváltozás ellen.

Ezeket az üzeneteket hivatalosan is megkapják az EU képviselői a koppenhágai konferencián. Sőt, az üzenetek tartalma nagyban befolyásolja az egyeztetések napirendjének kialakítását is. Szólj te is, a te szavad is számít!

Gyere el, regisztrálj a túrára!
Előzetesen regisztrálni a http://www.kmsz.hu/node/64#1 honlapon, és 19-20-án a lezárt Andrássy úton a KMSZ sátránál lehet.

Hallasd a hangod!

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
SzCiklon képe
SzCiklon
1 k, 2009-09-15 12:34

És ha nem regisztrálok, nem is mehetek?
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

madam képe
madam
2 k, 2009-09-15 12:40

De, csak akkor nem tudják majd a neved és az imélcímed. És nem tudják a listát lobogtatni...

__________________
Mert így kerek a világ.

lord képe
lord
3 k, 2009-09-15 15:49

És a reklám-pólók is a nyakukon maradnak. A végén még nekik kell hazavinniük.

Frajti képe
Frajti
4 k, 2009-09-15 21:32

Római akcióról nincs bővebb infó? Mert nem leszek Pesten, ám.. :)

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

kristof.sz képe
kristof.sz
5 k, 2009-09-15 22:26

http://www.ecf.com/3666_1
minden út oda vezet. :)

Frajti képe
Frajti
6 sze, 2009-09-16 08:21

Köszi. Elég korán kezdődik, szerintem 10kor még valahol a metrón leszünk, befelé a reptérről. :(
:)

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

kristof.sz képe
kristof.sz
7 sze, 2009-09-16 08:31

a 17km-es túrának is vége lesz, amire a közelébe kerültök a római felvonulásnak. Viszont biztos lesznek ott is autómentes programok.

Frajti képe
Frajti
8 sze, 2009-09-16 11:28

Naja. Van még Senna-emlékkiállítás, meg este Roma-Fiorentina. :) A kettő között/előtt meg lazulás. :) Hátha valamibe belebotlunk. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

kermajer képe
kermajer
9 sze, 2009-09-16 13:38

Ez nagggyon király!
Pont lesznek külföldi barátaim, akiket megpróbálok elcsábítani. Városnézés megoldva!
utána valami buli, vagy valami?

kristof.sz képe
kristof.sz
10 cs, 2009-09-17 20:57

Felvonulás után szabadfoglalkozás, még estig tele lesz programokkal az Andrássy út. nem lehet unatkozni! :)

kermajer222 képe
kermajer222 (nem ellenőrzött)
11 szo, 2009-09-19 15:57

ezaz. sziper a stand. feltétlenül megyünk, most már biztos. viszünk sört (alkoholmenteset, természetesen) ;)