Néhány apró dologra odafigyelve a holnapi CM sokkal jobban sikerülhet:
Ha nem mindenki 18:30-ra jön, hanem 18 körül, akkor a lakatolás nagyon látványosan sikerülhet. Számításaink szerint 600 bringa egy kör, ezért lézengve nem oldjuk meg, utolsó pillanatban pedig hiába érkezünk, ha nem tudunk bejutni a kisebb utcákba. Tehát gyertek időben, kb. hatig. Nagyon jó idő lesz, még egy kis álldogálás is jól fog esni. Esetleg hozz barátot, fényképezőt, aszfaltkrétát. :) Nem kell tartani a körülzárástól. Nem blokádot jelent, hanem jelzés arra hogy a városvezetők lépéseit várjuk. Próbáltunk már sajtózni, csak úgy felvonulni, felszólalni a közgyűlésben. Ezek nem vezettek eredményre, ezért jön most ez.
Érkezéskor ne a Városháza parkot célozzátok meg, hanem a 3 belső utcát, így egyenletesen oszlunk el a tömb körül, és a vége nem lóg ki a Károly körútra, leállítva a 9-es buszt, esetleg a villamost.
Az startnál is lehet bringaemelés, ehhez az kell, hogy 18:30-tól 35-ig el tudjunk lakatolni. Ér ám csalni, és nem összekötni a bringákat, csak összetámasztani. Így az egymáséra lakatolt bringa gazdáját sem kell keresgélned. A bringaemelést 18:35-kor mindenesetre beindítjuk, és talán összejön egy hullám a tömb körül.
Start után lehet finoman, mellékutcákon is kitolni, nem kell azonnal a Károly körút felé menni a tömeggel. És sietni sem muszáj. Másfél óra mindenre elég.
A szélső sávok és zöld lámpák használata sokat dobhat az egész hangulatán. Tavaly is jó volt látni a sok támogató autóvezetőt és utast. Dudaszó is alig volt. Átmegy ám, ha becsüljük a másikat. Cserébe mosoly jön.
Autóvezetők, gyalogosok, tömegközlekedők. Ugye mindenki érti hogy ők a holnap bringásai. Így már logikus az is, miért kell tüntetően korrektnek lenni velük a CM alatt. Ne éljünk vissza első adandó alkalommal a többségi helyzettel. Másnap ez MÉG fordítva lesz. :)
Térképet nézegetve nem nehéz rájönni hogy nem célszerű teljes köröket menni a pesti körúton. Az egész tömeg nem fog tudni dugó és rollerezés nélkül fordulni a hidakhoz érve. A Petőfi híd esetében nincs is hol, csak a budai hídfőnél. Érdemes ezért már 1-2 lámpával előbb visszakanyarodni, a zebrákon tolva (Mester u., Tompa u., Tűzoltó u., Pannónia u., Visegrádi u., Hollán E. u.). Ez abban is segít, hogy szétrázódjanak az esetleges bringás dugók.
Ha most, ennyi bringással együtt haladva is járdázol a körúton, vagy a sugárutakon, az már elgondolkodtató. Nem a járdára terveztünk CM-et. :)
Hozz bringalámpát, tavaly erre jött a legtöbb kritika.
Csengőt is, és ne kíméld.
Nem fogjuk tudni jól behangosítani az egész teret, így a végén, a bringaemelés után csak röviden beszélünk, aztán lehet maradni, vagy menni, 21 óráig mindenesetre halkan zenélünk is ha már kint lesznek a hangfalak.
programok:
Merlin színház: cyclechic divatbemutató, később buli
VAM Design Center: Dán városi bringás kiállítás (egész nap free)
De biztosan sok helyen lesz még bringás program...




Hozzászólások
Hy!!
Jók a tanácsok 1-et értek.. alig várom már..megyünk látszunk, hallatunk(csengőt még veszek addig:-) )
üdv..
--Jó utat--
A Petőfi híd előtt hurokban lehet fordulni a Lónyai utca-bakáts tér-tompa utca-ferenc körút útvonalon, ez végig másfél sáv széles.
Jó, de 100 emberből csak 1 taxis. :)))
meg nagyon rövid az a Tompa zöld.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
A tömeg a szervezői pólósokat követi, ha ők észrevehetően szétválnak, akkor a tömeg is megy utánuk. Vagy nem.
Nincs felvezetés sem.
Azaz minden irányban.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
A starthelyről csak az Andrássyn indulunk, vagy minden irányban (Üllői, Bajcsy stb)?
Szerintem minden irányban, van aki a Margitnál fordul van aki majd Petőfi hidat választja.:-)
Akarnék most is olyan térfigyelőkamerás videót csinálni, mint tavasszal, de ha jól értelmezem, most nem az lesz mint akkor hogy egy fix útvonalat tekerünk végig, hanem a városházától indulva mindenki megy amerre lát? Azért úgy nagyjából behatárolható hogy mi az a terület amelynek a kameráit érdemes rögzíteni?
Valamennyire igen, de jócskán leszűkíti a kört, ha a több sávosakra koncentrálsz ezen a körön belül.
(véletlenül duplán ment el a komment, ez törölhető)
Köszi szépen, így már 19 kamerára szűkült a dolog ami mégiscsak kezelhetőbb.
Itt az alsó térképen látszik, hogy hol vannak kamerák, ha valaki meglátja őket (jellemzően egy oszlop tetején 4 felé néző, hosszúkás szögletes kamerákról van szó, könnyen észre lehet venni) integessen a kamerába és/vagy emeljen bringát előtte :)
A talajhoz legközelebb ránézésre ez a kamera van, aki az Oktogonnál a Blaha felé menő oldalon, a Blaha felé nézve a jobb oldalon odaáll kis füves háromszög csücskéhez, nagy valószínűséggel rajta lesz a felvételen :))
A legtöbb bringás meg valószínűleg ezen fog látszani:
http://utv.hu/kamera/erzsebet_ter/bajcsy_zsilinszky_ut_karoly_korut_iran...
6É futás
www.6efutas.hu
G.G! Itt lesz a CRITICAL MASS?!!? Mindenki rajta akar lenni a felvételen! :D
Hát ha rajtam múlik, mindenki rajta lesz, csa ne rohadjanak le a kamerák mint tavasszal, és otthon a párom se felejtse el felügyelni a felvétel menetét :))
Hozzatok egyedi transzparenst, én is azt csinálom hogy a bringa után egy 4*A4 méretben kinyomtatott Greyhound logót fogok a magasba emelni a kamera felé :)
Hali, aki nem akarja hazáig tolni a bicajt, az hozzon egy szett pótbelső szerelő készletet is, tavasszal páran emiatt nem élvezhették a bulit. Ragasztgatni sajnos nem lesz idejük a szervezőknek.
A berohadt csavaroknál rám ne számítsatok. Akinek nem imbuszos a cumója, az hozzon hozzá kulcsot és WD40-et is. :))
Na csak hogy értsem! Most akkor odamegyünk hatra a Városházához, felgyújtjuk mint a Tv-t a tüntetők, a bicajoktól nem tudnak kijönni a képviselők, bennég az összes (lesznek ártatlanok is, áldozat nélkül nem nyerhetsz csatát) és utána emelés és start?
És most komolyan. Szóval emelés után elindulunk a körút felé, és megyünk egy karikát a rakpartokon és a körúton? Szóval egy nagy kört?
Saját jövőd megformálása a saját kezedben van…és minden nap szőheted szövetét.
Légyszi ilyet viccből se írj.
Amúgy a Városháza utcából indul a bringaemelés 18:35-kor, eljut amíg eljut, aztán indulás a körútra, szabadonválasztott útvonalon, ahol szabadonválasztott ideig tekerhet mindenki, majd 20:00-ra vissza a Városháza parkba. Ahol már biztosan igazi bringaemelés lesz.
És se előtte, se utána senkit sem bántunk!
Köszi a gyors választ! Majd akkor megyünk a tömeggel. Nem viccelek többet ilyennel, de remélem azt senki nem gondolja komolyan ilyen viccek láttán,hogy akármelyik Critical Mass is agresszív csőcselék gyülekezete lenne. Ha így volna nem mennék el ahogy nem voltam ott egyik múltbéli tüntetésen sem, hanem otthon egy sör mellett bámultam a fejleményeket. :-)
Saját jövőd megformálása a saját kezedben van…és minden nap szőheted szövetét.
És légyszi ne szemeteljetek!!!
Vagyunk már jó páran, akik vállaltuk, hogy a Városháza környékén igyekszünk kitakarítani magunk után / utánatok, amennyire erőnkből telik, de legegyszerűbb, ha senki sem szemetel. Ha tudtok, akkor erre is figyeljetek légyszi és hozzatok zacskót, amiben, ha kell, haza is tudjátok vinni a saját szemeteteket.
Előre is köszönjük!
Minél kevesebb szemetet hagytok, annál hamarabb tudunk mi önkéntesek is beszállni az afterparty-ba :) Meg hát lehet segíteni bátran! ;-) Csoportosan v. önállóan is, ne habozzatok!
-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)
Sziasztok!
Én tavasztól őszig szinte minden nap bringával járok melózni és minden CM-en részt szoktam venni, de sajnos most ki kell hagynom, mert augusztusban eltörtem a lábfejemet (kicsit béna voltam :D) és még nem jött teljesen rendbe, pedig nagyon szívesen mennék!
Mindenkinek nagyon jó bringázást kívánok ma estére! :)
Köszi, megvolt :)
Jobbulást, és gyere velünk áprilisban! Vagy ha van kedved, akkor minden hónap utolsó péntekén Minimal Mass-ra is ;)
Zsoltee
Hello,
Úgyis tudom, hogy ez a hozzászólásom senkinek sem fog tetszeni, meg mindenki lefog hurrogni, de muszáj megkérdeznem: miért akarnak a biciklisek több bicikliutat, mikor egy csomóan az autók között bicikliznek és 10 méterrel arrébb ott van a - sokszor- vadiúj bicikliút??!!
Biciklisávokat szeretnénk!
Az a vadiúj bicikliút általában a járdán, gyalogosok között vezet. A gépjárművek kanyarodáskor nem adnak elsőbbséget, emiatt sokkal veszélyesebbek mit az úttest. BP-en az utóbbi időben az összes halálos kerékpárosbaleset ilyen úton történt, a gépjárművezető figyelmetlenségének következtében.
Pl. a Szilágyi Erzsébet fasoron még nem tudtam úgy végigmenni, hogy mindenhol megkaptam volna az elsőbbséget. Ez a rossz úttervezés hibája, az úttesten is elférne a kerékpársáv, ami mindenkinek jobb lenne.
Diana25!
Miért hurrognánk le? Csak 1 kérdést tettél fel (vagy valójában leb.szásnak szántad???), méghozzá szerintem nagyon jó kérdést. Évek óta szeretnénk elmondani a választ, de valahogy nem sikerül meghallgatásra találnunk... Remélem, ezt most elolvasod.
Először is nem akarunk több bicikliutat, mert a városi közlekedés integráns (megkockáztatom: domináns) része akarunk lenni. Az egész bicikliút dolog azon a gondolaton alapul, hogy a kerékpár játékszer vagy szabadidős eszköz, és lehetőleg el kell távolítani az autók közeléből, mert zavaró. Viszont számunkra közlekedési eszköz, aminek az úton a helye. A meglévő, többnyire a járdán vezetett, rosszul megtervezett bicikliutakat nem is szeretjük, mert veszélyesek, nem lehet rajtuk haladni, és különben sem akarunk az autók elől eltakarodni.
Szóval még egyszer: NEM AKARUNK BICIKLIIUTAT, azokat mások akarják, akik a mi szempontjainkat nem veszik figyelembe.
Egyébként a Magyar Kerékpárosklub honlapján találsz egy csomó olvasnivalót arról, hogy a kerékpárosok szerint nekik (is) hogyan lenne jó.
Ha van még kérdésed, csak bátran tedd fel :)
"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts
T. Dianna25!
Azért akarnak -tévesen- több bicikliutat, mert abban a tévhitben vannak, hogy az biztonságosabb mint a normál út. Nem biztonságosabb, nagyrészük nem vezet sehonnan sehova, rosszul megtervezettek, és ami a lényeg a bicikliúton nem kell parkolási díjat fizetni és ezt az autósok jól tudják.
Bocskor Gábor mondta néhány napja, hogy a kerékpárutakon parkoltatná az autókat. "Visszavesszük azt ami a miénk!"
T. Dianna25!
Tudnod kell, hogy a járdára felfestett sárga vonal az nem kerékpár út! Nem kerékpár sáv! Azt a kerékpárosnak nem kötelező használnia!
Ps:
Arról beszámolhatnál nekem, hogy hol van az a hely ahol "a -sokszor- vadiúj bicikliút" található!
Egyetlen apró változtatást, ha lehetne kérni a következő (és azt követő) CM-re:
"Idén is lesz emlékpóló, amit a felvonulás után lehet majd megvenni" - ezt javítsátok legyetek olyan kedvesek, mert kissé félreérthető a mondat. Sokan jöttek oda hozzám, kérdezték hol lehet most pólót kapni?
Mert a "felvonulás után" a többségnél azt jelenti - ezek szerint - hogy emelés után lesz pólóvásár.
De pólók ugyebár csak hetekkel később készülnek el...
"Bringáznál inkább Te is, Rezső!"
Akkor milyen pólót láttam én ma pár emberen? (Sárga póló, rajta a mostani matricás logó...)
........................
Formaharc és sci-fi.
Ők nem az énekes Critical Bass társaság voltak?
"Bringáznál inkább Te is, Rezső!"
Cél, hogy mielőbb kész legyenek mindig az emlékpólók (lsd. tavaszi CM, már indulás előtt meg lehetett szerezni :) de ez mindig a grafikus, a pólógyártó és egy (vagy több :) CM önkéntes idején / energiáján múlik.
Tavasszal az egész munka, grafikussal, gyártóval, rendelésfelvétel tőletek, mindenféle koordináció, szállítás, szín-méret-fajta szerinti szortírozás newmodelakos-nak volt köszönhető. Akkor először volt CM előttre kész a póló.
Idén a matricák és plakátok és bannerek és és és készültek el jóval előbb, mint bármikor :)
Úgyhogy igyekszünk! (ez most nem magyarázkodás :D hanem magyarázat, hogy értsétek mi-hogy megy.) Feladat mindig van, úgyhogy aki tud / szeretne segíteni, az jelentkezhet!
Thx,
E*
-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)
Nagyon jól fogalmazott, aki azt irta: TAKARODJATOK AZ AUTOK ELŐL!!!!
Te még mindig itt vagy?
Zsoltee
Szerintem ezt a csorbát te is kedves motorichusom is meg tudod oldani, kikerülsz jó távol mondjuk a másik sávból és mindjárt mögötted leszünk:-)