KIDical Mass megbeszélése



Előszőr is szeretném megköszönni mindenkinek a segítségét, a grafikától kezdve egészen addig,hogy eljött rendezőnek-résztvevőnek.

Nagyon sajnálom, hogy csalódtak a gyerekek, és a beígért örömbicajozás helyett rollerezniük kellett az Andrássy úton!

Nagyon örülök hogy az előző fórumon beírtátok (résztvevők és rendezők) az élményeiteket mert nyilván ezekből lehet a legtöbbet tanulni.
Szerintem a legfőbb hibák a következők voltak:
- legközelebb nem szabad a gyülekezés helyét a cm területére szervezni.
- nem 10 perccel hanem félórával előbb kell indítani a gyerekeket.
- sokkal határozottabbnak kell lennem a rend őreivel.
- cm szervezőknek is kell kapniuk információkat a km-ről.
- külön km rendező pólót kell csinálni h egyértelműen kiderüljön ki kit instruál.

Szeretném kérni, hogy ide írjátok meg a véleményeiteket, hogy jövőre jó legyen.
Mert szeretném ha lenne, hiszen sajnos most nem derült ki ami azért cél lett volna, hogy a városvezetők lássák mennyi gyerek biciklizik, a felnőttek nemcsak magukért harcolnak, és nem 2-3 évre előre kell megtervezni a biciklis infrastruktúrát haenm sokkal többre.

És nem utolsósorban: bocsánat minden csalódott kisgyerektől!

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
miló képe
miló
1 sze, 2009-09-23 13:25

Szerintem meg nem sokan értették az egészet (én se), azért indult a tömeg az Andrássy felé...
Legközelebb, ha lesz még...
Akkor Nyugati fele egyenesen is kellet volna menni sőt a kis utcákban is mindjárt nem lett volna dugó és a gyerekek is örömködtek volna...

jurta képe
jurta
2 sze, 2009-09-23 15:19

Szerkesztők, ha méltónak látjátok rá, légyszi, tegyétek címlapra - olyanoknak is szól, akik valószínűleg csak ritkán látogatják a CM.hu-t, nem is nagyon ismerik a honlap szerkezetét, s a friss bejegyzések között hamar elsüllyed...

sattila képe
sattila
3 sze, 2009-09-23 15:23

Határozottan kell(ett volna) elválasztani a kicsiket és a nagyokat. Tegnap talán sikeresebb lett volna, ha a nagy hullám után indulunk.

youdit képe
youdit
4 sze, 2009-09-23 16:40

Nagyon nehéz kiszámítani, mikor van az 'után', főleg, ha nem is tudod előre, mennyien jönnek. Szeptemberben korán sötétedik. Szerintem inkább 1 órával előbb vagy előző vasárnap délután.

És az útvonalra végig, ha ritkásabban is, megkülönböztethető KM szervezők. Ennyi, és nagyon jó lesz jövőre.

sattila képe
sattila
5 cs, 2009-09-24 09:51

7-re már letisztult annyira a városháza park, hogy lett volna esély a kicsikkel elsurrani, ami persze pont a rendőrök miatt lehetetlen...

AttentoRedaz képe
AttentoRedaz
6 sze, 2009-09-23 23:40

No, most lettem netközelben.
Megpróbálom minél tömörebben összefoglalni a látottakat, úgy ahogy én a legelején indulva megéltem.
Rendőri hibák:
1. a számunkra kijelölt rendőröknek velünk kellett volna lenni az elejétől fogva. Azért csúsztunk az indulással, mert a rendőröket kellett hajkurászni, hívogatni egyeztetés céljából. (Lásd, miért nem találtuk Ronit)
2. A felvezetés felvezetést jelent, nem azt, hogy valahogy tereljük a gyerekeket egy 150-200 m-re parkoló rendőrautó mögé.
3. Amikor ez mégis bravúrosan és fegyelmezetten sikerült, legalább 5 percig nem indultunk, mert a rendőr nem volt az autóban, gőzöm nincs, merre járt. Mire megjött, a többiek emeltek, és indultak.
4. Óriási rendőri baklövés volt azt kitalálni, hogy a menetiránnyal szemben induljunk el, szemben a felsorakozott nagy CM-mel.
5. A másik, még nagyobb baklövés az volt, hogy a felvezető autó nem húzódott ki jobbszélre az első lehetséges alkalommal, hanem az Andrássy-ig útközépen ment, így a már elinduló nagy CM jobbról szépen beelőzött, zárta az utat az Andrássy fele, és szétszakította a mezőnyt. Itt pár, a tömegből leakasztott zöldpólóssal sikerült kicsit keresztbe állva feltartani a tömeget, hogy be tudjunk kanyarodni (kösz a segítséget, és a gyors reakciót, akárkik is voltak), de már annyira szétszakadtunk, hogy tovább nem volt értelme tartani.
Rendezői hibák:
1.A legnagyobb hibánk az volt, hogy elkényelmesedtünk attól a sok széptől, és jótól, amit a rendőrök ígértek. Megkockáztatom, hogy a legközelebb nem kéne bejelenteni, ha a KM-et a nagy CM részeként tartjuk.
2. Nem volt egy szigorúan vett rendezői gyűlés, nem voltak kiosztva a konkrét feladtok.
3. Becsődölt a kihangosításunk pont akkor, amikor a legfontosabb dolgokat
el szerettük volna mondani.
4. Nem volt folyamatos kommunikáció az felvezető és a sereghajtó rendezők között, ezt a következő vonoláson mindenképp meg kell oldani, vagy rádióval , vagy ingyenes mobilon.

Tanulságok:

1. Ne jelentsük be külön a következő felvonulást, vagy tartsunk szorosabb kapcsolatot a rendőrökkel, és adjuk tudtukra, hogy ha késnek, ott hagyjuk őket.
2. Tartsunk időben-térben nagyobb távolságot a nagy CM-től, hogy elkerüljük az ütközést.
3. Vegyük komolyabban a szervezést, tartsunk szervezői gyűlést, osszuk szét a feladatokat, tartsunk helyszíni szemlét.
4. Legyen jobb a tájékoztatás, osszunk szét tájékoztató papírkákat.
5. Legyen tartalék terv, szétszakadás esetére, legyenek bevárási pontok arra alkalmas helyeken.
6. Legyen jobban megoldva a kapcsolattartás a menet alatt a szervezők között.
7. A nagy CM szervezőit IS pontosan kell tájékoztatni a KM útvonaláról, és menetéről, nehogy téves információt adjanak.

Hirtelen ennyi. Remélem, a gyerekek, a szülők, mindenki épségben hazaért, nem utálták meg a biciklizést, a CM-et, és maradt annyi bizalmuk irányunkban, hogy a következő vonulásra is eljönnek.

Köszönjük mindenkinek, aki segített, a zöld pólósoknak, akik a szétszakadás után sem adták fel, és a még fellelhető KM-eseket kísérték a célig.

Angelus Pali
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A. Pali.
Biciklista

2gyerekes Család képe
2gyerekes Család (nem ellenőrzött)
7 sze, 2009-09-23 21:40

Tisztelt Szervezők!

Látom már érzitek ti is a hibákat,de bemásolom ide is levelem.köszi

Egy elég nagy gubancot szeretnék jelezni tegnapról,ami sok gyerekes család bringázását elrontotta. Az Oktogon sarkán álló szervezők NEM TUDTÁK,hogy merre megy a rendőrség álltal lezárt,és biztosított gyerekes bringafelvonulás,és beirányítottak minket a tömegbe.(Ezért is volt annyi gyerekes a körúton. )Engem (Anyukát)hátul a kicsivel továbbküldtek az Andrássyra,Apukát az 5 évessel,aki kicsit leszakadva jött,be a körútra. Persze jól elveszítettük egymást,majd miután újra együtt volt a család,tekertünk a körúton. Sajnos nem az autóktól kellett félteni a nagyobb gyereket,hanem a néhány örült módra tekerő bringástól.Tudom,mert olvastam,hogy 12+ volt a menet,de mi nem arra mentünk hanem a gyerekfelvonulásra.Légyszi legközelebb olyan szervezőket állítsatok(legalább a fontos pontokra)akik tudják az útvonalakat.
Köszönöm
Egyébként ezt leszámítva szuper volt.

AttentoRedaz képe
AttentoRedaz
8 sze, 2009-09-23 23:46

Köszi az észrevételt, beírtam a fenti litániámba.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A. Pali.
Biciklista

cila képe
cila
9 sze, 2009-09-23 22:34

Szerintem részben a rendőrök hibája volt. Az egész CM-et az Andrássyra terelték, hiába próbáltam/próbáltunk Nyugati felé menni.
Legközelebb ha a KIDical-osok külön indulnának, 1. jóval hamarabb, ahogy lett volna most is, 2. más irányba. Lehetett volna például az, hogy a CM-et úgy harangozzák be és indítják el hogy Astoria felé induljunk vagy Dohány utca felé és úgy jussunk el a körútig és csak a Gyerekek meg Szülők mentek volna az Andrássy fele. Akkor már az elején 2 felé mentünk volna és nem lett volna az a kicsi közös szakasz a Városháza Parkból az Erzsébet tér fele a Bajcsi-Andrássy kereszteződésig.
Legalábbis nekem a helyszinen ez jutott eszembe...

KoBold72 képe
KoBold72
10 cs, 2009-09-24 13:22

Ez volt az első KM.
Nem úgy sikerült, ahogy gondoltuk, de összességében nem érzem katasztrofálisnak az eredményt.
Szerintem nagyon sokat (ld. Roncsi és Áttentő kimerítő részletességű összefoglalóit) tanultunk belőle.
Jövőre okosabbak leszünk.

Addig is, mindenki gyakoroljon otthon a gyerekeivel.
;-)

6É futás
www.6efutas.hu

jurta képe
jurta
11 cs, 2009-09-24 16:09

Megírtam a meglátásaimat a fórumba. Az enyém aztán igazán kimerítő. :-)

Hibák: http://www.criticalmass.hu/forum/20090917/kidical-mass-2009-09-22-pontos...
Tanulságok: http://www.criticalmass.hu/forum/20090917/kidical-mass-2009-09-22-pontos...

SzCiklon képe
SzCiklon
12 cs, 2009-09-24 16:13

Jesszus, ez egy szabályos jelentés! :-)))
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

SzCiklon képe
SzCiklon
13 cs, 2009-09-24 16:18

Én voltam az, aki az első két percben defektet kapott. Hazarohantam a másik bringámért a Wesselényibe, a gyereket a barátnőmre bíztam, és az Operánál értem utol őket. Ott már teljes volt a káosz. Az Oktogonra érve kérdeztem a rendezőket, ki látta a kicsiket, mondták, hogy már összevissza vannak.
Ezután Gergővel csatlakoztunk a nagy CM-hez, mivel Gergő rutinosan teker forgalomban. Amikor végre nem rolleroztunk, azt nagyon élvezte, kiabált, meg bicajt emelgettünk.
Amiért szégyellem magam: nem volt hátsó lámpám, mert nem tudtam leszedni a másik bicajról szerszám hiányában, végig nagyon rossz érzéssel tekertem emiatt.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

Szter képe
Szter
14 cs, 2009-09-24 16:19

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem 100%-osan sikerült az ELSŐ KM... én most értesültem csak a híreitekről.

Azt meg tudom ígérni, hogy a "központban" ill. a feladatkiosztáskor a következő KM előtt képvisellek benneteket és én személy szerint is ügyelek arra, hogy a szakaszvezetőkön keresztül a zöld pólósok is tudjanak mindent.

"Mentségünkre" szolgál az a tény, hogy nagyon kevés rendezővel zajlott le a CM és ahogy előre jeleztük felétek a KM nem vonhatott el sem embert, sem figyelmet a nagy CM-től.

Az egy jövőbeni eldöntendő kérdés szerintem, hogy "hivatalosan" is integráljuk a KM-t a CM-be. (A mostani alkalommal az előre egyeztettek szerint Ti teljesen külön szerveztétek a KM-et.)

Bármely következő KM előtt nagyon szívesen segítek az ötletelésben, útvonalazásban stb. amire szükségetek van. (és tökre sajnálom, hogy nem az általam javasolt Madách térről indultatok... lehet legközelebb "erőszakosabban" teszek javaslatokat :D)

Nah, fel a fejjel! :) Nagyok vagytok így is, hogy egyáltalán kitaláltátok, megcsináltátok. Az elsőből meg mindig tanul az ember, a következő sokkal jobb lesz!!!

BIG THUMBS UP! Hajrá-hajrá, kis bringások!!!

Szerk.: az jutott még eszembe, hogy a nagyokat a kicsiktől úgy is el lehetne választani legközelebb (ha nem teljesen külön lesz vagy ilyesmi - sztem legyen egyben! :)), hogy "beépített" nagy CM "útvonal meghatározó" bringások segítenek, így ők elvonják más irányba az amúgy csordaszellemben utazókat. (feldobtam ezt már korábban, de nem ugrott rá senki sem)

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)