Tudjátok, a forgalomban zajló CM indokoltságáról mindennél jobban meggyőz amikor szabálytalan vagy bunkó bringásokat látok rajta. Ez persze nem szúr szemet egy odavissza lezárt úton haladó menetben (bár ott is van ez-az). A hermetikusan elzárt menet alkalmatlan arra hogy hatást érjen el ezen a területen. A forgalomban tekeréshez több tízezer matricára, plakátra, szórólapra kellett beírni hogy pl. ne járdázz, a zebra a gyalogosé, ne sínezz, ne pirosozz és a rendezők sem főleg kordonszalagszorongató feladatot kapnak, hanem járdaürítős, lámpabetartatós, sínről leterelőst. De igazából még a kritikák is tetszenek, mert azok továbbra is fenntartják a témát, amit olvashat még több ember. Sőt a média is rákérdez, és ott is elmondhatjuk. Szerintem a jó oldalát lássátok. A suliban sem a lazulós szünetek alatt leszel okos, hanem a fáradtságos óráktól, és ha valamiből kettest kapsz, akkor hazamész, tanulsz és legközelebb négyes lesz. Nem az a jó reakció hogy durcásan elkerülöd az iskolát (azaz nem megyünk a forgalomba). Szóval a bringáraültetés mellett valóban feladat a népnevelés, vagy legalább befolyásolás, de arról lezárt utas CM kapcsán még beszélni is sokkal nehezebb. Az másra való, a bringázás népszerűsítésére. Tehát az előrevivő reakció, hogy rendezőnek jelentkezik a szabálykövető kritikus, ha már úgysincs kedve ilyen rendezetlen tömeggel felvonulni... :)
Friss blogbejegyzések
- Milyen legyen az első bicikli?
- Havas tanár úr csúnyán beszólt a bringásoknak!
- Tavaszi Bringaút takarítás Egerben
- Önkéntes Magánszemélyi Igazoltatás
- Emberek a biciklikért (reklámspot)
- Filmszereplőt keres a BAM
- Indul a 2010 tavaszi Bam!
- Critical Mass Legoland
- Egy kis cirkusz a hétvégére
- Dugódíj és kerékpárút, mint kampánytéma
Aktív fórum témák
- A VBB évadnyitó emléktúrája Isaszegre elmarad,de mi megyünk,ha törik,ha szakad!:)
- Most olvastam, érdekel? II.
- Dugós képeket és videókat ide!
- Szerelések (kisebbek, nagyobbak) V.
- Hétvégi bringás programok
- Kibic ajánló - Tavaszi kirajzás - Elmarad! Lesz helyette más!
- Mistral Cross Country
- Hol lehet mechanikus kilóméterórát kapni?
- robot izék (itt jelezd, ha találtál!)
- OFF - Az Élet, a Világmindenség, meg Minden



Hozzászólások
+1 (ezt remélem az a leány is olvassa aki kisírt szemmel jött hozzám, hogy miért büntették meg a rendőrök? Mondtam neki hogy azért mert átmentél a piroson, annak ellenére hogy szóltunk 3or és a túloldalon ott volt a rendőr.
De hát ez a CM! Attól még nem kellett volna átmenni.
Akkor rossz a rendezés.)
Remélem olvassa majd, mert jól összefogtad a mondani valódat.
Pedig a jó válasz ez lett volna: Azért mert a rendőrök a könnyűre mennek és gyakorlatilag kicsinyes zsarolásból élnek.
Én a lánnyal vagyok. Szegény lány.
Kettős mérce.
Az hol zsarolás, hogy megbüntet szabályszegésért? Ez a dolga. Nem mentség, hogy vannak gyilkosok, nem mentség, hogy az autó meg hol parkol. Tipikus magyar szokás a másikra mutogatás, hogy "de ő is".
Nem kérhetném számon, hogy nem büntetik meg az akármilyen BMW-st, ha aztán meg fennakadok ezen.
Tipikus kajmán szokás, ha kérhetném.
Egyszer le foglak hányni ezért, de komolyan.
Edit: Mielőtt jön a "de neked miért szabad magyarozni", mert látom, hogy jönni fog, elmondom, hogy a "kajmán" is magyar.
Valamire te hánysz, valamire én, ez csak természetes.
Jutka: Mikor mi hoz többet a konyhára.
Mindkettőtöknek köszönjük.
+1 :P
Zsoltee
Akkor álljunk meg egy pillanatra. A lány nyugodtan kérdezhette volna, miért pont őt. Ha jól emlékszem 4-6 -os oszlopban hajtottunk a Bajcsin ami nem volt lezárva. Mit is mond erről a KRESZ? Igen, ez mind szabálytalan, azaz mindenki szabálytalan volt. Miért nem baj ez? Azért mert ez egy demonstráció volt, azaz kiemelni egy embert szabálytalanságért egyszerűen szemétség.
Azt meg, hogy a rendőrök kicsinyes zsarolók, jobbára bűnözők maguk is, onnan tudom, hogy vezetek autót is és élek már néhány éve.
Sajnalatosan szuk metszeted van a rendorokrol.
Süni
elado CM-mezek (megrendelesbol visszamaradt)
http://fabiano.hu/page5/page5.html
Ja persze, olvass eggyel lejebb :) Mesélhetnék, de nem mesélek. Az én korosztályomban nincs olyan autós akinek nem kellett volna rendőrt lefizetnie, legyen ennyi elég.
Nem sok reakció jött viszont arra, hogy papírforma szerint ezen a CM-en mindenki szabálytalan volt. Az itt paposkodó észosztók is.
Akkor meeeg nem vagyok annyi idos, mint Te (:
(15 eve vezetek, es eddig 2x buntettek meg. Nem rendor, hanem parkoloor, mert lejart az ido. De mindegy is. ON )
Nem tudom, hogy most a CM-en kik voltak szabalytalanok, mert dolgoztam es csak az utoszelebe ertem bele a Koruton, raadasul autoval. Mondjuk, ha abbol indulok ki, hogy csak egymas mogott kozlekedhettek volna libasorban... :D ...nos ja.
Masreszt en is ujfent megemlitem, hogy lampa, lampa, lampa. Elore, hatulra, es ha piros, akkor ne menjunk at rajta (:
Süni
elado CM-mezek (megrendelesbol visszamaradt)
http://fabiano.hu/page5/page5.html
Szóval ha a bringásnak van hátul piros lámpája, akkor ne menjünk át rajta? :)
és ha tuning gép, amin zöld lámpa van? :D
Zsoltee
:D
hagrr
Süni
elado CM-mezek (megrendelesbol visszamaradt)
http://fabiano.hu/page5/page5.html
Ez egy olyan sírás-rívás, hogy miért velem kezdik ismét betartatni a szabályokat.
LESZAROM. Ez nem indok! A rendőr kivételesen tette a dolgát, többször kéne. Amúgy nem lehet mindenkit lefülelni, épp ezért az sem elfogadható érv, hogy ha nem megy tökéletesen, akkor ne is csináljuk!
Emellett a szabályok egy részét és a közlekedésszervezési gyakorlatot is is felül kell vizsgálni (a piros lámpát pl. nem).
Eltorzult a világképed a rendőrökkel kapcsolatban. A baj a te fejedben is van.
-
Zsurmi
5000 Forintra büntettek meg a rendőrök a CM után hazafelé tekerve, több sorstársammal együtt.
Volt lámpám, a hátsó villogott, de az elölit azt bizony elfelejtettem visszakapcsolni az emelés után.
Mondtam a rendőrnek, hogy nekem van lámpám, már be is kapcsoltam és különben mindig használom, hogy csengőm is van és a fékek is működnek, hogy bukóm is van és fényvisszaverő csíkok a ruházaton, és prizmák a biciklin minden irányban. Az utca fényárban úszott és autók sem közlekedtek rajta. Kérdeztem, hogy elengedne-e egy figyelmeztetéssel. Azt mondta most nem lehet, mindenkit meg kell büntetniük, mert ez a parancs. Most jön az érdekes rész.
Mivel nem gondolta hogy én is a felvonulásról jövök (más irányból jöttem egy másik program miatt), elmondta mi a helyzet. Hogy most volt a Critical Mass, és hogy ez egy nagy szívás volt nekik. És hogy a főnökük úgy bepipult, hogy a felvonulás után rádión kiadta a parancsot, hogy mindenkit büntessenek meg, akit lehet. Mivel végig nagyon udvarias volt, meg ugye esélyem sem volt, így vitatkozás nélkül türelmesen végigvártam a felírás hosszas procedúráját.
A felírás végén pedig bocsánatot kért! Mondtam hogy de hiszen igazuk van. Ő erre azt mondta hogy nem! Hogy szerinte ez baromság (ezt a szót elharapta), hogy ez túlzás. Hogy van ez a hülye főnökük, és hogy ők nem tehetnek semmit. Látszott a szemén, hogy sajnál minket. Végül így szabadkozva elköszönt, és még balesetmentes utat is kívánt.
Megdöbbentett az is hogy megbüntettek, pont engemet, aki mindig annyira ügyel, és aki önkéntes felvilágosító munkát végez a kerékpárosok körében és gyerekeket tanít a szabályos kerékpáropzásra. Megdöbbentett az is, ahogy a rendőr próbált magyarázkodni, és ahogy szégyellte az egész helyzetet.
Biztosan kellemetlen volt a rendőrségnek, hogy nem tudták mindenhol kezelni a kerékpárosok nagy tömegét. A rendőrfőnök tán azért lehetett dühös, mert másnap jelenése volt a városházán, ahol be kellett számolnia erről a nagy szívásról. Közvetve tehát Demszky miatt büntettek meg..
Pedig pont a városháza és a kormány tehet az egészről, hiszen ez a felvonulás is annak volt a következménye, hogy a vezetés nem veszi komolyan a kerékpározók folyamatosan bővülő táborának igényeit, magyarán sűrűn leszarnak minket. Aztán pedig rácsos rendőrteherautókkal kell védeniük a városháza környékét a felvonulás idején.
Szerencsére volt olyan bátor közösségi szellemű kerépáros is, aki visszatekervén egy saroknyit a rendőröktől, minden sötéten tekerőre rákiabált, hogy rendőrök büntetnek, hogy kapcsolja be a lámpáját.
Kinek örömünnep, demonstráció, felvonulás, kinek pedig szívás. Akinek a legutóbbi, az gondoskodik róla, hogy másnak is - adott szerencsétlen helyzetben épp neked - az legyen.
Így jártál. Nem kell nekik esélyt adni. Én is hiába mondtam az ellenőrnek a villamoson, hogy nézze, ezt a két jegyet is aznap lyukasztottam. Az az egy kimaradt. Nem sűrűn BKV-zok, kiestem a rutinból.
Én a Körúton láttam egy kövérkés rendőrt, aki sűrűn kérte az elnézést, én meg nem értettem, de akkor ott is erről lehetett szó.
_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /
Az jutott eszembe, hogy nem lehetne valamilyen gyártót, forgalmazót megfűzni, hogy a sötét bicikliseknek lámpát osztogassanak a szeptemberi CM elött?
Nekik elég reklám lenne, hogy az ő terméküket kapnák kézbe az emberek, és ez magában szentem nem ellenkezne a CM nonprofit szellemiségével.
Ádám
______ _______ ______ _______ ______ _________ ________
"Fear is the path to the dark side... fear leads to anger... anger leads to hate.. hate leads to suffering."
de. lepattintottunk egy céget akik reklámos fényvisszaverőket akartak osztogatni.
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic
Kicsit más, hogy ráírják egy fényvisszaverőre, hogy Mekdonálsz, aztán neszeparaszt jelleggel szétszórják, és a legtöb akukában végzi, meg más, hogy valaki kap egy müködőképes lámpát, amire rá van irva, hogy ketáj, mondjuk, mert ez a cég gyártotta, és aki megkapta, jó eséllyel a jövőben is használni fogja... de nem akarok makacskodni. Viszont standon árulni akkor is lehetne - lehetőleg kedvezményes áron - ha már perecet, meg üdítőt szabad...
Ádám
______ _______ ______ _______ ______ _________ ________
"Fear is the path to the dark side... fear leads to anger... anger leads to hate.. hate leads to suffering."
A pereces hiénáknak sem volt árusítási engedélyük.
Láttad volna, hogy pucolt el az egyik árus, amikor 2 rendőr az engedélyét kérte.
Kicsit csábított is az otthagyott perec, de aztán csak a triciklijét toltuk el a zebra elől.
Amúgy egy 5 ropis büntetés szerintem elég motiváló erő a lámpavásárlásra.
(Ha már büntetés: paktáljon a lámpagyártó a rendőrséggel, mindenféle rendezvénytől függetlenül. Ötezres csekk mellé kapjon a szabálytalankodó egy 3-500 Ft-os villogót.)
Előző ősszel Szegeden osztottunk a zsarukkal lámpát a sötéteknek. Frankón felszereltünk 200 akárhány lámpát a kerókra, ellenben csekkből csak 15 db fogyott... OMG
bazmeg. mért nem ettétek meg a perecet ;) ?
nem szabad azt se
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic
Na jó, téma lezárva.. :)
Ádám
______ _______ ______ _______ ______ _________ ________
"Fear is the path to the dark side... fear leads to anger... anger leads to hate.. hate leads to suffering."
Simogassuk a buksiját, kapjon ajándékot, jutalmazzuk is meg, amiért nem vett lámpát, szabálytalanul és veszélyesen közlekedik. Én meg, a szabálykövető, odafigyelő lúzer megvettem kurva drágán.
Esetleg a járdára parkoló terepjáróknak ne vetessünk rögtön garázst?
Nem ez a megoldás, büntetni kell, és nem is ötezerre, hanem minimum húszra. Ilyen nincs, hogy nem volt rá pénze, meg hogy nem tudta, hogy sötétben világítani kell. Tudta, hogy mit (nem) csinál.
hol vagy te szabálykövető, steerio ;)
ez nem kettős mérce? :)
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Tudom, nem szólhatok a lámpa hiánya miatt, mert nincs fékem, igaz? :)
"Én meg, a szabálykövető, odafigyelő lúzer"
Szerintem az érvelési technikánkat eleve tévedés arra alapozni hogy szabálykövetőek vagyunk. Összesen egy szabálykövetőt ismerek, a KRESZ kutyust...
Sokkal hasznosabb észérvekkel érvelni mint a fenti alapállásból. Az hiteles, hiszen az észérvek nem köthetőek hozzánk, azok önmagukban megállnak ha logikusak.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Akkor legyen úgy, hogy "aki meg szabálykövető, odafigyelő lúzer". Értetted úgyis, hogy mit akartam mondani, nem? A fenti ötlet a bunkót jutalmazza ingyen lámpával, a jófejnek meg meg kell vennie.
A problémákat jellemzően megoldani kéne. A büntetés régóta létezik, ha következetlenül is alkalmazva, és nem volt eddig üdvözitő. Lehetne más megoldást keresni, meg lehet gyülölködni. De milyen igazságtalan, hogy te fizettél érte, és más ingyen kapja!!!! Hát itt tényleg kifordul az erkölcsi világrend! Szarba kéne folytani a sok rohadékot, aki lámpa nékű megy , és mutatni a tévébe, abbó tanúnának, bizony!
Ha valaha lesz lámpaosztoató akció, a tiedet mejd utólag kifizetem, hogy ne fájjon, jó?
Ádám
______ _______ ______ _______ ______ _________ ________
"Fear is the path to the dark side... fear leads to anger... anger leads to hate.. hate leads to suffering."
Azért oda se jussunk el, hogy az első osztástól kezdve a résztvevők így készüljenek otthon: "Nehogy hozzál lámpát az őszi CM-re, haver! Ha nincs nálad, ingyen adnak!"
Nem,az sem jó, ebben igazad van. Valami arany középutat kell találni. Fölös moralizálás és kicsinyeskedés nélkül, lehetőleg.
Ádám
______ _______ ______ _______ ______ _________ ________
"Fear is the path to the dark side... fear leads to anger... anger leads to hate.. hate leads to suffering."
A büntetés régóta létezik, s mivel következetlenül alkalmazzák, nem is lehet üdvözítő.
Másik hasonló érvelés. Ne legyen ingyenes a tömegközlekedés az autómentes napon, mert az igazságtalan a bérletesekkel. De mi a cél? Közben az egyre kevesebb bérletesnek egyre drágább a bérlet.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Nem csak a bérletesekkel igazságtalan, hanem mindenkivel, akinek nincs autója. Ugyanis az volt a kulcsszó, hogy "forgalmi engedély felmutatásával".
Na ez az. Ezért jár a pont.
Dávid
www.polopokol.hu
Maximalisan egyetertek a leirassal, tovabbitom a szegedi jardazo suhancoknak, kulonosen annak a kis szemuveges-sapkasnak, aki nem fogta fel, miert nem szabad a jardan menni, miutan felretaszitott ket gyalogost, es ezert leorditottam a fejet...
atomboy
Hatalmas, h nálunk ez a porosz mentalitás akar működni. Mi lenne, ha ált. iskolában tudnák a tanárok a gyerekeknek elmondani: miért jó élni (parciális differenciál-tanítás előtt)?
(Skacoknak mondtam a lámpát, erre válasz: nincs pénzünk rá! A 'bezzeg a sörre van' megjegyzésemre nem kaptam választ.)
'If the road is easy, the destination is worthless!'
www.gsecurity.hu
Nekem volt lámpám elől hátul, de még az Andrássyn nem kapcsoltam fel úgyis a dugókban araszoltunk meg egy picit a körtén, amint kicsit gyorsult a forgalom elől is láthatóvá váltam.
Szerintem, nem is volt annyira égető közlekedés szempontjából a kivilágított úttesten lámpák nélkül tekerni, más a tészta, hogy akiknek nem volt azt "hétköznapokon" sincsen. NAh inkább az a gáz.
Azert tartom rendkivul fontosnak az elso vilagitast is, mert pl autovezetes kozben, csak akkor latom meg a bringast a visszapillantoban -ha nincs elso lampaja-, amikor mar a mogottem levo kocsi elejehez ert. Sotetben a mogottem halado auto fenyszoroja "kiuti" az azt megelozo utszakaszt. Varosban is mindig legyen elso vilagitas, mert vilagitas nelkul eszrevehetetlen a bringas, hiaba van kozvilagitas.
Es akkor nem emlitettem meg a SUV-okat, kisteherszallitokat, amiknek az elso fenyszoroja pont az elotte levo normal auto szemmagassagaban van. Amennyiben egy ilyen all mogottem, akkor a mogottuk levo forgalombol csak az autok fenyszorojat latni, semmi mast!
Nem kritika, csak javaslat.
Süni
elado CM-mezek (megrendelesbol visszamaradt)
http://fabiano.hu/page5/page5.html
Miért is kellene a mögöttem lévő bringást látni? Ez érdekelne mint autóst is.
Általános E/2.
Mert ha beáll mögéd stéherbe és vészfékezel, felkenődik.
Mert ha megállsz a sorban, balról-jobbról megelőz.
Mert ha lassítasz, mellédcsurog, és ha index nélkül kanyarodsz, felkenődik.
A 2. és 3. rendben van, azokkal nem vitatkozom.
Szintén általános E/2.
Ha mész a kocsi mögött, számítanod kell arra, hogy vészfékezhet. Észrevenni nem fogsz minden ilyen helyzetet. Ő fog vészfékezni, ha kell. Olyankor nem azon agyal, hogy "Őőőőő... Láttunk bicajost stéherezni a tükörben, amikor utoljára belenéztünk?". Ha nem vészfékez, még akkor is simán felkenődhetsz, amikor visszapattan a buszról, aminek nem adta meg a jobbost. Sőt, nagyobb lesz a sebességkülönbség. A másik, hogy mit várnál el? Ha lát, ne vészfékezzen? Csak szépen üsse el a hirtelen zebrára lépő gyalogost?
Ez 2 szélsőséges eset volt, csak például.
Ha stéherezel, akkor a pakliban az egyik kártya a Vészfék lesz. Ezt sajnos figyelembe kell venni. Ha pedig kihúzod, akkor akár még kártérítés is lehet a dologból, mert nem tartottál megfelelő követési távolságot, aminek következtében anyagi kárt okoztál.
Egyébként meg senki nem szereti, ha a seggében mennek, akármilyen jármű legyen elöl, vagy hátul. Pontosan a fentiek miatt.
Lásd itt (a bejegyzésben van egy felsorolás, az 5. pontot keresd)!
Természetesen stéherezésnél is a hátsó a hunyó. De legalább látja. Példa: enyhe ködnél is kivilágítjuk a kocsit. Nem (csak) azért, hogy lássuk magunk előtt az utat, hanem hogy a szembejövők vagy az előttünk haladók is lássanak minket.
Én akkor világítom ki, amikor a motor már jár. Mert ha menet közben változnak a látási viszonyok (amitől én még simán láthatok jól), akkor elfelejthetem.
Egyszer télen sötétedés után leálltam félre térképet nézni és átállítottam helyzetjelzőre. Mivel lakott területen voltam és a közvilágítás teljesen jó volt, nekem nem hiányzott a tompított fény, egy darabig csodálkoztam is, hogy miért villoghatnak, mert ettől nekem volt műszerfal világításom, a tompítottat meg nem jelzi külön lámpa, csak a reflektort. (Ez a kis hiányosság egyébként is zavaró, a kapcsolót kell megvizsgálnom, ha bizonytalan vagyok.)
Azert tartom szemely szerint fontosnak, hogy lassam a mogottem jovo bringast, aki feltehetoleg az ut jobb szelen halad (vagy "motorossav"), mert ha meg kell allnom, vagy lassabban haladok, mint O (piroslampa, dugo stb.), akkor tudjak neki megfelelo helyet biztositani a tovabbhaladashoz, ahogyan a motorosokkal se bszk ki.
Masreszt, ha be akarok kanyarodni valahova, nem art, ha tudom, jon-e mogottem valaki, akit elkaszalhatnek egy jobbrafordulassal, vagy savvaltassal.
Süni
elado CM-mezek (megrendelesbol visszamaradt)
http://fabiano.hu/page5/page5.html
Gyakorlatilag tényleg tökmindegy volt a lámpa a bedugult részeken.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Szvsz nem legitimizálhatja semmi sem a lámpa hiányát pláne nem egy olyan dolog hogy "állunk a dugóban"
Nem kéne adni a loval a lámpa nélküliek alá, mert még szándékoltan avagy véletlenül félreértik...
Igen, és az emelés után biztos mindegyiknek hipp-hopp előkerült a lámpája a hazaúthoz, csak a "dugóban álláshoz" nem szerelte fel.
Én mindig felkapcsolom este, de tegnap úgy szóltak, mert elfelejtettem. Nem csoda, elég sok élmény ért, egyikből a másikba estem. :)
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
A témához kapcsolódva promozom akkor itt is a most vasárnap startoló és a tervek szerint 2 hetente megrendezésre kerülő Bebiciklizést, ahol megtanulható a nem járdán, szabályosan és biztonságosan ÚTTESTEN történő kerékpározás.
Terjeszd! :)
-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)
Annyi kéne csak, hogy a többezres bünti levásárolható lenne kijelölt, ellenőrzött boltokban lámpára. Mindenki jól járna. Csak hát ez Balkán, itt nem lehet semmit sem megszervezni.
Aha, ő kapjon ajiba lámpaszettet, én marha meg, aki kezdettől szabályosan közlekedek, vehetem meg magam.
Szerintem a boltoknak kellene alapból lámpás bicót árulni. Autót sem adhatsz el lámpa nélkül, szvsz.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...
Az autónak része a lámpa (bele van építve), a biciklinek nem. Az európai és a magyar jog ismeri a tiltott árukapcsolás fogalmát, és ez itt beleesne*.
Ha nekem van lámpám, miért is kéne felesleges fogyasztást generáltatni velem azzal, hogy kötelezően vegyek még egyet?
* És a bírósági gyakorlat használja is: marasztaltak már el szörfvitorlagyártót azért, mert kikötötte, hogy milyen márkájú deszkához használható a terméke, de internetszolgáltatókat is azért, mert csak telefonvonallal együtt voltak hajlandóak ADSL-t értékesíteni. Ezekkel csak annyi a gond, hogy a jogrendszerünk nem precedensalapú, tehát egyenként kell eljárni, de itt már igen messzire kanyarodunk.
Bazmeg, ha új autót veszel akkor kiveteted belőle az izzókat, mert a régi kocsiból megtartottad és neked ne árukapcsolják a zizzót???
Van egy köhém rendeletünk, ami pontosan előírja, hogyan kell kivilágítani a járműveket. Különben ugye nem vehet(ne) részt közúti forgalomban. Innentől kezdve ugrott az árukapcsolás témája.
Meglepő módon a sok kerékpárnak része a világítás. Bele van építve a dinamó, meg a lámpatestek. Jelentsük is fel az összes kereskedőt, aki ilyen kerékpárt árul.
###
# Brutál lámpa a táskádra!
###
"Van egy köhém rendeletünk, ami pontosan előírja, hogyan kell kivilágítani a járműveket. Különben ugye nem vehet(ne) részt közúti forgalomban. Innentől kezdve ugrott az árukapcsolás témája."
Nincs összefüggés, abszolút rosszul következtetsz. Az már a te felelősséged, hogy forgalombahozható állapotban legyen.
Ne kényszerítsenek lámpavásárlásra, mert lehet, hogy van lámpám; lehet, hogy jobb lámpát akarok venni, mint amit az adott bolt tart, de bicikliből meg pont ott kapok jót. Az idióta meg egyáltalán nem biztos, hogy be is fogja kapcsolni a lámpát.
Büntessenek az utakon, azért tartjuk őket, de legyen már tökmindegy, hogy hol és mikor vette, sőt, az is, hogy a testén, táskáján van vagy a biciklijén. Világítson.
Baszki fogd már fel, hogy nem kényszerít senki lámpavásárlásra.. VANNAK olyan bringák amin VAN LÁMPA GYÁRILAG és VANNAK olyan bringák, amin NINCS LÁMPA GYÁRILAG.
Rajtad múlik, hogy melyiket veszed meg.
###
# Brutál lámpa a táskádra!
###
"Szerintem a boltoknak kellene alapból lámpás bicót árulni. Autót sem adhatsz el lámpa nélkül, szvsz."
Erről beszélünk, tehát egy ötletről, hogy ne lehessen lámpa nélkül eladni kerékpárt. Ezt tartottam rossznak, és erről mondtam el, hogy miért.
Akkor Svájc és Németország nyilván nagyon elmaradott országok, mert itt alapból minden biciklin lennie kell világításnak. Kivétel a sportcélú bicikli (MTB és országúti).
Azokból meg micsoda szerencse, hogy tök kevés van az utcán.
A "lennie kell rajta" és a "csak azzal értékesíthető" között pedig érzed a különbséget, nem?
Ott valóban kevés van. Valahogy felfogják az emberek, hogy melyik mire való...
bonnie
Amszterdamban összesen 2 montit láttam a forgalomban. És nem tudom hány ezer városba valót. (trekking, átalakított outi, city, stb.)
Szerinted a budapesti utakra sem a monti való? :)
Értem a viccet :) Most, hogy már a Thököly is olyan sima, mint a baba popsija? (Tudom, csak az eleje..)
Egyébként nekem is volt montim Bp-n. De a vékonyabb kerék (és itt most valami olyan fizikai dolgokról kellene írnom, amihez lövésem sincs) jobban bejött.
bonnie
Miért, mire való egy országúti? Te mivel jársz? És pont Svájcban ne lenne belőle?!
Az enyém mostanra igen messze került az országútitól.
Mutass nekem egy országútit 3sebességgel!
bonnie
Nem tudom, mikor megvettem a bringám, nekem volt az alap, hogy vegyek hozzá lámpákat.
Arról nem is beszélve hogy mi van a használt-, magánszemélytől vett bringákkal, meg speciel ha csak egy vázat veszek, és otthon rakom össze a bringát.
Igen, több sebből vérzik ez a tipikusan control freak gondolat. Ennél sokkal egyszerűbb, ha kiáll a rendőr az útra és rendesen megbünteti a sötéteket.
Megint félreértettél valamit.. senki nem mondta, hogy kötelezően lámpával kéne árusítani a bringákat... Én sem mondtam ezt. Én arra céloztam, hogy az árukapcsolás témájára baromi szar példát hoztál fel.. Nem is példa volt az tulajdonképpen.
###
# Brutál lámpa a táskádra!
###
"Szerintem a boltoknak kellene alapból lámpás bicót árulni."
A boltok árulnak alapból lámpás bicókat _is_.
Viszont az autókereskedők nem árulnak lámpa nélküli autót. De ott is megvan a lehetőséged másmilyen típusú villanykörtét belerakni.
###
# Brutál lámpa a táskádra!
###
Én csak arra válaszoltam, hogy senki nem mondta, közbe' meg de.
A "villanykörte" tőled egy kicsit durva.
Meglehet, hogy pont az az egy mondat maradt ki a látómezőmből.. Mindenesetre nem én mondtam.
Szép magyar anyanyelvünk. Mi baj van a "villanykörte" szóval? Nekem tetszik.
###
# Brutál lámpa a táskádra!
###
Nem te mondtad, de én is pl. arra válaszoltam, amire te leugattál, de még le is hülyéztél. :D
Jó szó, csak a műszaki beállítottságú emberek (akikkel eddig találkoztam) pongyola meghatározásnak tartják.
Lehetne akkor viszont fényhagyma.
Ja, ha megbüntet az APEH, azt meg had írjam már le az adómból.
Ez meg nem a Balkán, mert itt meg lehet szervezni 2 jó criticalmass-t évente! ;)
-----
atysh
Szerintem meg nem rossz ötlet. Ha már úgyis ki kell adnia annyi pénzt, akkor csak vesz belőle két jó lámpát, hogy legközelebb ne kelljen.
_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /
És a kijelölt, ellenőrzött bolt kinek a haverjáé lenne?
Szegeden hasonlóan freestyle nyomtuk, jómagam elől vezettem fel a jónépet. A járdázó kivilágítatlan mócsingoknak elég gyorsan sikerült kiverniük a biztosítékot, szerencséjük volt, hogy nem volt nálam szívlapát :D .
Érdekes tapasztalat volt ez a "népnevelősdi", egyfelől, mert elvileg az lett volna a feladatom, hogy felvezessem a népet a forgalmi szituációnak megfelelően, de lényegében sokkal többet kellett vacakolni a menet 5%-át kivető fullsötét agyhalottakkal, mint a többi egyéb tényezővel.
A rend őreinek felbukkanása így egyfelől a frászt hozta rám , másfelől a nyamvadt hínár atkák is eltűntek túle a búsba (sajna nem birságolták szanaszéjjel őket, mint Pesten :( ), vagy legalább is máshol tették az agyukat.
Jó látni efféle postot, a saját véleményemet itt bővebben leírtam:
http://midnight-rider.blog.hu/2009/09/22/tekerentyu_2009_szeptember_22
Lámpatéma érdekes. Én CM előtt vettem a nagyjából hatszázadik hátsó villogómat, mert mindig hátizsákra kerül idővel, arról pedig lekopik. Megyek be biciklisboltba, mondom vilogó kéne, valami legolcsóbb. Mutat rá sima egyszerű hátsó villogóra, ilyen sima hauser/tecsó jellegű izét képes lett volna a féreghiénája 1800 forintért rámsózni. Mondtam neki, hogy ennél valami olcsóbb, erre meg mutatott ledes kulcstrtó jellegűeke ezer környékén. Mondtam neki, hogy köszönöm, de ez egy vicc. Aztán elmentem tecsóba és vettem csodá elem nélkül ATC-t 299 huf-ért. Apró különbség. És bicikliboltok nagy részébe ez megy, hogy még a szart is drágán adják. 300, elemmel együtt 400 forintot rászánok egy villogóra, de egy ezrest már nem. És szerintem nem csak én vagyok így vele.
Mondjuk addig amíg nem volt lámpám nem is nagyon mentem este forgalomban.
Másik:
Valahogy lehet ketté kéne osztani a CM törzsközönségét hétköznapi és vasárnapi kerékpárosokra. A kis dugó még rendben volt, de a körúton kénytelenek voltunk folyamatosan kis utcákon kerülni, mivel egyszerűen nem lehetett haladni. És kemény üléssel meg nem vicces ácsorogni, nyom az rendesen. Valahogy (álmomban) meg lehetne oldani, hogy csoportosítani a népet. Csak nagyszerű kérdés, hogy hogyan. Jövőre szerintem én is kipróbálom a szervezősködést, hátha lesz ötlet. Vagy tudok segíteni legalább.
"...kemény üléssel meg nem vicces ácsorogni, nyom az rendesen."
Köszönjük a vásárlást.
Most is tőlünk vették a rendőrök szegeden a villogókat.
Lámpával úgy vagyok, hogy aki óvodás nagycsoportot kijárva képtelen egy pár lámpát akasztani magára, az ne üljön még gördeszkára se!
A lámpa minősége pedig a használóját minősíti - még az autóknál, hajóknál és repülőknél is!
+1
-1
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
Kurvajó volt ez a CM, és kész.
Több ezer ember egy cél érdekében mozdult, baleset- és konfliktusmentesen (tudtommal). Ez nagyon nagy szó.
A szabálytalankodó hülyegyerekeket meg leszarom, az én örömömet nem fogják elrontani. Annyit tehetek, hogy aki előttem ment át a piroson, arra rászóltam, meg mondtam nekik, hogy vegyenek lámpát. Egyébként a többség meg is állt, mikor szóltam a piros lámpánál, mer csak mentek mint a birkák a többi után, a lámpákat nem is figyelték.
"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts
+1
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic
Én még nappal is világítok. Főleg akkor, ha motorossávozok.
Ezek az emberek, akik nincsenek kivilágítva sírnak a legjobban, hogy leszorították, elütötték, rányitották...
Igenis büntessék meg őket. 20 000 legyen az alap.
###
# Brutál lámpa a táskádra!
###
Akkor én is villogok, és árnyékosabb utcákon hátul is.
_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /
A gépjárművezetők - úgy tapasztaltam - díjazzák is a nappali bringakivilágítást, a megfelelően használt lámpát. Látják a gondosságot - és persze engem is. Ha erősen és hátulról süt inkább a nap, akkor hátul be se kapcsolom, mert semmi sem fog látszani belőle, ellenben ellenfényben már hatásos, enyhe szürkükületben pedig nagyon is kívánatos a folyamatos, brutál, hátsó piros fény.
Én nappal inkább valami jobban látható színben "pompázok".
-
Zsurmi
én iszom, mikor bringázok, átmegyek a piroson, motorossávozok, sínezek, ennek ellenére rendezőként mindnekit lezavartam a sínről, megállítottam a pirosnál, és volt, akitől a sört is elvettem. persze megpróbáltam mindezt kúlturált hangnemben csinálni. lehet mondani, hogy képmutatás, de úgy érzem, hogy magánemberként amit megteszek/megtehetek, egy népszerűsítő rendezvényen megkövetelhetek. mikor egyedül sörözök, pirosozok, sínezek, tudom, mikor kell elengedni a forgalom többi résztvevőjét, és tudom, mit lehet, és mit nem, a tömeg nem mindig tudja, elkapja őket a hév (nem a HÉV). szerintem fel kell fogni a különbséget a kettő között, mikor van tüntetés, és mikor közlekedés egyedül a "dzsungelben"
+1
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic
rendezőként [...] volt, akitől a sört is elvettem
Ezt elmagyarázhatnád, hogyan kell, én is szívesen kipróbálnám. :-) Az a baj, hogy rendszerint többen vannak, egyszerre több rendezőt emiatt kivonni a posztjáról pedig "drága" dolog.
Mindenki tudja mit lehet és mit nem. Azért van ez a bazi sok baleset is, mert mindenki ennyire biztos a dolgában.
Létezik a fegyelmezett tömeg fogalma is.
Kettő dolog egyik sem pozitív. 1 éve egy kerékpárossal ütköztem frontálisan, mert nem volt kivilágítva és szabálytalanul szemből szűken kerülte a gyalogosokat. Láttam volna ha ki van világítva, be is szóltak neki más kerekesek, miközben tápászkodtam fel, hogy vegyen lámpát. Nekem elhajlott a villám, csere 4 ezer forint.
Autós ként nehéz sötétben visszapillantóban észre venni olyan kerékpárost, aki nem használ első villogót. -Pláne egy külvárosi utakon, ahol aköt világítás nem épp a körútival egyen rangu.- Pedig ha látom, helyet hagyok neki, hogy előre mehessen.- ,de egyéb forgalmi szituáció is elképzelhető, ami rosszul sülhet el.
Szerintem tök jó volt, hogy végre a forgalom részei voltunk, nem pedig "rácsok" mögött látható egzotikus állatok, mint az állatkertben.
A pirosozásért, meg lámpa nélkül tekerésért való büntetéssel egyet is értek, meg nem is. Talán nem egy felvonuláson kellene büntetni. Talán az is elég lett volna, ha megállítja a rendőr, és elmondja neki, hogy ez ennyi meg ennyi bírsággal járna, és hogy sürgősen szerezzen be lámpát, meg ne menjen át a piroson többet, stb.
Egyébként én ezen a CM-en kívül életemben nem álltam még meg pirosnál, ha volt lehetőségem veszélytelenül átmenni. Számomra is bizsergető, különös élmény volt most jogkövető állampolgárként várakozni a pirosnál.
Dávid
www.polopokol.hu
Mint ahogy lejjebb mar emlitettek, Szegeden nehany eve van lampaosztogato program a rendorok reszerol, tavaly volt az elso csekk ajandekozas. Korabbi programoknal ment az "ennyi meg ennyi bunti jar" duma, eredmeny nelkul. Mert az terjedt el az idiotak kozott, hogy ingyen lehet lampat kapni.
A tavalyi buntetes kiosztas ota, ha keves is volt, de megvolt az eredmeny. Egyre tobb bringasnal latok lampat.
Szoval tamogatom a buntetest.
atomboy
Én továbbra sem támogatom a büntetést, viszont az biztos, hogy amióta tudom, hogy büntetnek ilyesmiért, azóta vettem a környezetembe ajándékba már vagy 3 lámpát, meg prizmákat, stb.
Dávid
www.polopokol.hu
Na ugye, hogy hasznos a büntetés?
Az utolsó bringámhoz előbb vettem lámpát és zárat, mint biciklit. :-)
Hú, már sok a hozzászólás, de beírnék, mint Teréz körút, Podaniczky sarok.
Kézcsókom azoknak az anyukáknak akik elengedték a gyereket a forgalomba bicajozni bmx-szel és tíz társával, anélkül, hogy a gyereknek bármi fogalma lenne a kreszről.
Gondolok itt arra a csoportra, akik azzal szórakoztak, hogy a piros lámpánál a járdán végigcsúszva befeküdtek a kereszteződésbe a Podmaniczkiről jövő autók elé.
Mint említettem ez kb 10-15 ember, a többieknek nagyonnagy tisztelet még akkor is, ha rekedtre kiabáltam a torkomat főleg a belső sávban tanyázók miatt, a sinen csak idiótán megfordulókat láttam, és talán két embert, úgyhogy ez esetben a hülyék aránya az egy százalékot sem érte el. Viszont a rendőröket hiányoltam a nagykörútról. Nekik kellett volna ezt az ügyet lerendezni és bevinni a kiscsókákat, hadd szokják a rendet.
Akinek nincs lámpája és járdázik..az úgy is ez fogja tenni,bármit csináltok(köztük én is..)...leüvöltitek a fejét?
hogy jöttök ti ahhoz? ha meg kaptok a fejetekbe egyet,majd megy a csodálkozás mi?:D
kinek érzitek magatokat?
önkéntes anyucinak meg apucinak?hmm?
Kinek nem inge,ne vegye magára..
Kérj anyádtól lámpát Mikulásra.
###
# Brutál lámpa a táskádra!
###
nézzé má tükörbe b+
Mit képzelsz? Majd te mondod meg mi az én ingem mi? :)
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Én sajnálatos módon, a paripám betegsége miatt csak mint Blahán a villamosmegállóból az eseményeket követő voltam. Rengeteg szabálytalan bringás haladt át előttem.......Járdázók, piroson átslisszanók, stb.
A zebránál tevékenykedő "zöldpólós" lánynak minden tisztelet!!!
Remekül helytállt......
Üzenem mindenkinek:
Ha azt mondja a lány, hogy állj mert piros.....akkor te állj meg......ha pedig elköszön tőled akkor köszönj vissza neki!!!!
Autósok......ne mormogjatok az orrotok alatt, ne kiabáljatok a sok bringás között mert ha van cm, ha nincs te nem haladtál volna a körúton gyorsabban.
Ja és........félperces "egérkattintászüneteltetés" amivel megemlékezünk és együtt érzünk azokkal akik nem lehettek ott a CM-en munkabeosztásuk és kétkerekűjük haldoklása miatt.......
Soul of a New Breed
"munkabeosztásuk és kétkerekűjük haldoklása miatt......."
Akinek a munkabeosztása és a bringája egyszerre haldoklik, annak igen sanyarú a sorsa, de görkorival még jöhet azért...:-)
Nekem agyik sem haldokolt, ezért nem tudtam menni.
Rikítószín szervezői pólóban voltam a Liszt Ferenc térnél, mikoris hátulról elütött egy résztvevő a _járdán_.
Pont azért vagyok évek óta mindig rendező, mert becsülöm a CM-et. Már a városháza körül is nem kevés indulatot csilapítottam a mentőállomásnál és engedtettem el az autókat, de a mostani az összes előzőeknél feltűnőbb mértékben volt háááát, mondjuk úgy olyan hogy nem feltétlen csak jó fényt vet ránk.
Javaslom, hogy egy konstans helyén a lapnak valahol felül jelenjen meg egy "biztonságos közlekedés" nevű link (vagy valami kellemesebben emészthető név alatt), ahol deklarálja a CM hogy a biztonságos, kultúrált közlekedés mellett áll, és ezt egy rövid, linkekkel teli cikkben ki is fejti/meg is indokolja. Ne maradjon ki a hogyan ne üttessük el magunkat, a KRESZ, a lakatolás, a "ne járdázz" és a "vegyél lámpát, világos?". Az üzenet legyen rövid, velős, és csak a legfontosabbakat tartalmazza, pl. hogy az elsőbbséget _mindig_ fel kell ismerni(!) és meg kell adni. Az olyan vitatott kérdéseket, mint pl. egy sör után lehet-e kerékpározni, vagy hogy ha nincs kinek elsőbbséget adni akkor van-e értelme egy belátható kereszteződésben piros lámpánál ácsorogni, avagy hogy fixire kell-e fék, innen hagyjuk ki: így mindenki egységesen mögé tud állni.
Szintén igen pozitív üzenete lenne, ha a CM és a Kerékpárosklub a rendőrséggel összefogva akciót indítana, pláne az óra-átállítás (hamarabb sötétedik) után, egyrészt a kerékpárutakra parkoló autók (Karinthy, Bajcsy, Andrássy, Alkotmány), másrészt a kivilágítatlan kerékpárosok birságolására. Persze akció előtt min. 2 héttel kihirdetni, hogy ellenőrzés lesz. Semmi bonyolult dolog: egy pár motorosrendőr cirkáljon nappal a kerékpárutak mentén (autóktól tisztogatva azokat), sötétedéstől pedig álljon meg naponta máshol az Árpád hidi, budai felsőrakparti, Lágymásnyosi hidi és a nagyonnagykörte kerékpárútján lámpátlanokkal elbeszélgetni. Egy hét, két motorosrendőr, sok bírság, hatékony kampányüzenet, mindenkinek megéri.
Ellenvetés?
Nekem tetszik. A link a főoldalra az tényleg nagyon kéne. Hogy egy lépésből minden infót megtudhasson az, aki nem teljesen van képben a biciklizést érintő szabályozásokat illetően.
Dávid
a kapitalista pólókupec
Ez a robot csodálatosan értelmes hozzászólásokat tudott beküldeni.
Dávid
az anarcho-kapitalista pólókupec
Captchát a nem regisztráltaknak!
Perpill magyar nyelvu "ezt add ossze" vedelem van. Lottek annak...
atomboy
Akkor egy lépéssel feljebb kell lépni, és integrálós feladatot adni :D
Ja, és akkor megvédenénk a fórumrendszert az empampogóktól is, vagymi :)
.
IPG
olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo
Gondolod, hogy egy se tudná megoldani? :)
Ha az összeadások bonyolultságából indulok ki, sztem egy ∫c dx - nél nem lenne bonyolultabb :D
Sőt, ha nem x szerint integrálnánk, hanem m változó szerint, akkor az integrál eredménye épp cm :D
Valaki kitakaríthatná ezeket a szarokat innen.
Dávid
az anarcho-kapitalista pólókupec
Igen-igen, csináljuk, csak nem mindent találunk meg a dzsungelben, úgyhogy legyen úgy, hogy kapcsolati fülön keresztül átkülditek nekem az adott fertőzött topic linkjét és / vagy az adott hozzászólás linkjét és akkor intézem! (h.sz-t linkelni úgy tudsz, hogy nyomsz egy válasz gombot, majd copy&paste az url link :)) amit látunk, azt automatice töröljük, de ha segítetek, akkor tisztább lesz az oldal :)
-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)
Király, köszi! Legközelebb már tudni fogom, hogy mi a teendő.
Dávid
az anarcho-kapitalista pólókupec
Hali! Nincs mit, nagyon szívesen. Az én agyam is kettédurranna, ha nem tudnám kitörölni / kitöröltetni a szemetet :)
Végül légyszi ide nyomjátok inkább a linkeket:
http://criticalmass.hu/forum/20100209/robot-izek
Thx,
E*
-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)