Tegnap hazafelé elég nagyot estem a biciklivel. Elmondom hogy volt, hogy okuljatok.
A Szabadság hídon jöttem át Pestről Budára, mint általában. Az időjárás nem volt éppen kedvező, szemerkélt az eső, de nem esett. Ez a legrosszabb az ónos eső után, mert ez is majdnem ugyanúgy csúszik.

A hídon teljesen beállt a forgalom, ilyenkor a biciklis 3 dolgot tehet:

  • járdázik
  • az autókkal türelmesen kivárja a sorát
  • villamossínen megy

Ebből én a kerékpárral dugóban álldogálást eleve kihúzom, a járdázást meg a meglehetősen nagy gyalogos forgalom miatt nem választottam. Maradt a villamossín. Villamos közel és távol nincs: hajrá. Sín óvatos keresztezésével be középre.

Igen ám, de a híd közepe felé hallom, hogy egy busz jön mögöttem, a villamossínen. Ez eddig itt nem volt szokás, de gondolom valami villamospótló lehetett, és hát nem akartam feltartani. Ráléptem a pedálra, felgyorsítottam úgy 25-re (többre nem mertem), és a Gellért tér előtt vissza akartam térni a kocsik közé. Persze ennél a sebességnél egy villamossínt csak merőlegesen szabadna keresztezni. Ez itt nem volt lehetséges. Jeleztem egy autósnak, hogy bemegyek elé, és lassított is (éppen megindult a forgalom a lámpa miatt). A sín keresztezésekor viszont az első kerekem - mintha jégen menne - kicsúszott, és egy bazi nagyot estem. Mivel sem a mögöttem jövő busz, sem egyetlen autó sem ment rajtam át keresztbe, így kijelenthetem, hogy ezen a napon újjászülettem.

Gyorsan felálltam, biciklit fel a járdára, első ellenőrzés: bringának semmi baja. Érdekes, akkor úgy éreztem hogy nekem sincs. Visszaraktam a láncot, ami leesett, majd folytattam az utamat hazafelé - kissé már óvatosabban. Azt éreztem, hogy kicsit fáj a jobb kezem amikor a féket húzom.

Mire a kocsihoz értem, a jobb kezemen a középső és a gyűrűsujj szépen megdagadt. A gyűrű már rendesen szorította. A csomagtartóban volt láncolaj, annak segítségével valahogy le tudtam szedni a gyűrűt - valószínűleg az utolsó pillanatban. Utána már nem állta útját az egyre folytatódó dagadásnak.

Hazáig semmi gondom nem volt, de otthon már elkezdtek fájni azok a pontok, ahol korábban semmit sem éreztem: bal térd, jobb térd, jobb váll, bal csukló, jobb ujjak. A fejem csak azért nem fájt, mert sisak volt rajta, és az megvédte (egyébként a sisak nem törött el, tehát nem volt olyan nagy az erőhatás). A ruháim - hála a rendkívül csúszós úttestnek - mindenféle sérülés nélkül megúszták az esést.

Másnap nem mentem dolgozni, irány az Irgalmasrendi Kórház. Itt nagyon rendes volt mindenki (nem tudom szabad-e kórházat reklámozni), két doki is tanakodott, hogy akkor a felvételen ez most törés vagy repedés vagy semmi se, de igazából biztos választ nem tudtak adni. Azt mondták, rögzíteni kell, és várni.

Az első doki azt mondta, a sínnek minimum 10 napig kellene rajta lennie, hogy minél kevesebbet mozogjon. Úgyhogy 10 napig nincs bicikli, de munkába járás se nagyon. Vezetni tudok, de nem kellemes, a kéziféket pld. nem tudom, csak bal kézzel behúzni vagy kiengedni. A Budapesten autókázástól meg hidegrázást kapok, ha csak rágondolok. Marad a VPN, meg az otthoni dolgozószoba.

A tanulság pedig: nyálkás időben kerékpárral villamossínt csak merőlegesen keresztezünk. Akkor is ha busz jön mögöttünk. Akkor is ha a fene éppen fenét eszik. Persze ezt én eddig is pontosan tudtam, hiszen estem már így, de most a furcsa forgalmi helyzet, amibe buta módon belelavíroztam magam, mégis erre kényszerített.

Vigyázzatok magatokra!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Vérszem képe

Jobbulást!!! Szintén

Jobbulást!!!

Szintén zenész.
Tavaly a Margithídi-bringás-lámpás kereszteződésben zakóztam a nyálkás, zebrás részen (amúgy elég kopott ott azon a részen a zebra). azt még pont megúsztam.

Két hete nagyjából meg az Erzsébet híd alatt zakóztam, villamossín miatt. Épp akkor fel volt marva az aszfalt a villamossín mellett, nekem maradt egy 10 centis kis rész a villamossín, és a mélyebb, felmart út között. (ja igen, az úton raktam)
Nem sikerült.
Hálisten bukóm volt, a kezem azóta is fáj kicsit. elgörbült a kormányom (meghúzással korrigálva), meg az első fékpofák tengelye furán áll. Azóta nyikorog a fékem mint állat.

Azóta először tegnap ültem bicón.

Szóval óvatosan a nedves villamossínnel, és az útfelfestésekkel! ilyenkor könnyen potyognak a bringások!

2
SzCiklon képe

Szerencse, hogy nem kaptál

Szerencse, hogy nem kaptál vérszemet :-)
_________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

3
miló képe

Két hete nagyjából meg az

Két hete nagyjából meg az Erzsébet híd alatt zakóztam, villamossín miatt. Épp akkor fel volt marva az aszfalt a villamossín mellett, nekem maradt egy 10 centis kis rész a villamossín, és a mélyebb, felmart út között. (ja igen, az úton raktam)

Én csak majdnem, mikor a felmart részről felugrattam a rendesnek sem mondható sínek közé hátulról egy robogós majdnem telibe csapott.

4
qkac képe

szombaton az ADAB-os

szombaton az ADAB-os bringaversenyen jártam hasonlóképpen ugyanott, annyi eltéréssel, hogy az első kereket átemeltem, és a hátsó csúszott ki, de szerencsére én a bringán maradtam. nem tudom mi történt ott a sínnel, de eddig szintben volt, mist viszont kiemelkedik, és ezért csúszhattál meg rajta Te is. eddig semmi gond nem volt arra, most szar lett.
---
"A kontrol. A kerékpáros gépét tökéletes ellenőrzés alatt tartsa, a gép mintha részét tenné a lovagnak úgy kell összeforniok."

5
sh képe

nem tudom mi történt ott a

nem tudom mi történt ott a sínnel

Bp-en építészeti elvárás a 10cm-es szintkülönbség illetve a csatornafedél keréknyomba helyezése :D

6
Vegha képe

na, ezt ne poénkodjuk el:

na, ezt ne poénkodjuk el: tényleg jobban kidudorodik a sín a kelleténél ? nem szoktam arra járni, de lehet h. nem ártana jelezni az út kezelőjének.

mkésnek: egyébként átemelted az elejét vagy csak keresztül akartál hajtani rajta ?
tavaly majdnem én is megszívtam így a Nagyenyed utcában lefelé, ráadásul akkor az első már túl volt a sínen, a hátsóval meg nem foglalkoztam. Az viszont bosszúból úgy megindult a sínen, mintha alá kentek volna neki. csak az egyensúlyom lendült ki, de reinkarnálódás élmény ott sem maradt el. [na ilyenkor érzi azt az ember, hogy valaki tényleg figyel ránk odafent]

7
Wookie képe

A villamos sínes

A villamos sínes csúszásra szerencsére előbb felhívták a figyelmem, még mielőtt megtapasztalhattam volna.
Egy downhill verseny közvetítése során, városi/utcai szakasz zajlott, talán Spanyolországban, ahol a pálya távjának közepén egy villamos sín futott :O, amin az egyik szerencsétlen versenyző elég csúnyán el is esett. Na abból okultam, azóta óvatosba keresztezem a sárga Bahn nyomvonalát.

Jobbulást!
és köszi a figyelmeztetést

8
Hédi képe

Jobbulást!!!

Jobbulást!!! :)
_________________________
World Visitor and Rider from Budafok-Tétény :)
/KTM S-Formula, Narancs bukó, narancs-barna táska, barna szemüveg/

9
Frajti képe

Sok villamos sínes sztorit

Sok villamos sínes sztorit hallottam, féltem is rendesen. Aztán velem is megesett mégis. Bár ott macskakő is volt, és a mai napig nem tudom, melyiken csúszott el a bringa. Ott, ahol a Bihari utat keresztezi a villamos...
Azt, hogy újjászülettél, átérzem, velem is ugyanez volt, pár napig totál fura volt a hangulatom tőle, nem egyszerű felfogni, mily parányi dolgokon múlik az élet. (engem kikerült az autó)

Jobbulást kívánok, figyelj oda minden részletre a sérülésből, nekem négy hónappal az esést követően két hete műtötték a térdem.

Borogatásra fel! :)

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

10
Frajti képe

Annyi korrekció még, hogy

Annyi korrekció még, hogy nem feltétlen kell nyálkás idő, megtörténhet a baj tök szárazon is. A sín és környéke veszélyes terep.

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

11
Bendzsó képe

Rock"n"Roll A városi

Rock"n"Roll
A városi ficsúr
Erre az élő példa sajna én vagyok...
De jobbulást!!!!

12
tgz képe

Jobbulásot. Tanulság:

Jobbulásot.

Tanulság: villamos pályáján biciklisávot soha.

- - - - -
Ha a metrón Nightwisht énekelek, mindenki bolondnak néz. Ha bicajozom, akkor is. Az a jó a kerékpározásban, hogy nyugodtan énekelhetek közben Nightwisht, emiatt nem leszek hülyébbnek nézve.

13
pixel képe

Megoldás az is, ha röviden

Megoldás az is, ha röviden megemeled az első kereket vagy csak leveszed róla a súlyt, amikor keresztezed a sínt.

14
Puding képe

Nekem a Gellértről a

Nekem a Gellértről a Szabihídra fordulva sikerült eljátszanom egy autóssal egyik este: még újonnan volt megnyitva, én meg az úton mentem. Ami szűk sáv egy kocsinak, hátmondom, elengedem a csórikámat mögöttem, biztos sietne hamár a rózsaszínen fordult be mögöttem. Írány a villamossít, erre satufék mögöttem: sem akart zavarni csak kikerülni. Jó, mondom, nyugi, villamossín és záróvonal közt lavírozok, majd mikor eldönti hogy melyik oldalamon megy el( a sávját válastzotta), fel a sínre... na ott estem, utána nézték a többiek a sötétben hogy növesztettem ily gyorsan körszakállat.
És az száraz idő volt és én sem voltam elázva.

15
padi képe

Én is estem már ugyanott,

Én is estem már ugyanott, ugyanígy, csak épp nyári verőfényben. Elég volt hátranézve alaposan ellenőrizni, hogy beenged-e az autó... Pont akkor jött szembe a villamos, teli évfolyamtársakkal, egyetemistákkal, égés volt, de semmi komolyabb :)

Na azóta nem megyek egyáltalán villamossínen. Inkább lassan a járdán.

16
j_gergo képe

Láttam én már sínen,

Láttam én már sínen, száraz időben robogóst is taknyolni a böszörményi úti síneken. Csak úgy szálltak a robogó szélvédőjének plexidarabkái.

Jobbulást amúgy, nekem 3 sínes esésem volt eddig.

17
urga képe

A tanulság pedig: nyálkás

A tanulság pedig: nyálkás időben kerékpárral villamossínt csak merőlegesen keresztezünk.

nyálkás időben a villamossínt nagyívben elkerüljük!

én merőlegesen keresztezve estem akkorát egyszer, hogy jószándékú járókelők vittek haza, biciklistül. A sokkon kívül csak azért nem lett nagyobb bajom belőle, mert nem mentem gyorsan.

18
KésmárkiM képe

Hát, ha az egyik oldalán

Hát, ha az egyik oldalán laksz, a másikon dolgozol, akkor valamit csak tenni kell :-)

19
urga képe

tolod 20 métert egy zebrán

tolod 20 métert egy zebrán ;)

jó, nálam a sín közvetlenül egy padka mellett volt (kiemelt villamospálya), az okozta valójában az esést.

De ettől villamossín fóbiám lett, hiába kereszteztem azóta már százszor épségben. A legrosszabb, hogy teljesen váratlan az esés, rossz időben (vagy szögben?) úgy csúszol el rajta, mint egy jégpályán.

20
H.L. képe

Legközelebb menj a

Legközelebb menj a járdán!
Marha széles, és tegnap napsütésben sem volt tömve, nem hiszem el, hogy szemerkélő esőben tömeg volt rajta. Lassabban mész, vesztesz egy percet, naés. A járdázás itt a cm-en ki lett kiáltva ördögtől valónak, de ez csacsiság. Ebben a helyzetben pl biztonságosabb megoldás, mint a sín.

a másik: Kapkodni sosem szabad, én is jártam már így. Inkább dudáljanak rád egyet, de ne kapkodj. Nem csak sinezésnél, bármikor. Én 10mp-ként hátre szoktam nézni ha sínezek, ilyenkor időben észreveszem, ha jön valami, és szép nyugiban válthatok.

21
adamekp képe

Én azért inkább a külső

Én azért inkább a külső sávban mennék. Ott se esel el a sínen, mégse riogatod a járókelőket.

22
H.L. képe

Nem értem. Egyetlen sáv

Nem értem.
Egyetlen sáv van a hídon csak irányonként, és szép keskenyek.

23
tgz képe

Tapasztalatom az, hogy az

Tapasztalatom az, hogy az autósok többségének nem okoz gondot kikerülni a bringást a záróvonalat keresztezve sem. És igazából megértem őket, én előzésre simán megnyitnám az autósoknak a síneket, nekik nem gáz, a villamost meg nem az előző autók tartják fel, hanem a dugóban állók.
- - - - -
Ha a metrón Nightwisht énekelek, mindenki bolondnak néz. Ha bicajozom, akkor is. Az a jó a kerékpározásban, hogy nyugodtan énekelhetek közben Nightwisht, emiatt nem leszek hülyébbnek nézve.

24
SzCiklon képe

Nincs záróvonal, a többi

Nincs záróvonal, a többi stimmel.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

25
H.L. képe

De van. Pontosabban tegnap

De van. Pontosabban tegnap még volt.

26
tgz képe

Van más jelentése is a

Van más jelentése is a folyamatos fehér csíknak? :)

- - - - -
Ha a metrón Nightwisht énekelek, mindenki bolondnak néz. Ha bicajozom, akkor is. Az a jó a kerékpározásban, hogy nyugodtan énekelhetek közben Nightwisht, emiatt nem leszek hülyébbnek nézve.

27
KésmárkiM képe

De hát a "külső" sávban

De hát a "külső" sávban (az egyetlen forgalmi sávban) a hídon végig autók álltak. Te beállnál közéjük biciklivel, és kivárnád azt a 10 percet, amíg átjutnak? Közben szagolnád amit az orrod alá eresztenek?

28
adamekp képe

Hát _ha_ már nem megyek

Hát _ha_ már nem megyek fel a sínre, akkor igen. Ha meg felmennék a járdára, akkor leszállok és balázsolva nyelvet nyújtok a dugónak. :-p

29
tolbeni képe

Szombaton tök ugyanígy

Szombaton tök ugyanígy estem Budagyöngyénél. Mentem az úton, fékeztem a sín előtt de nem eléggé, kicsúsztam, aztán durr az aszfalt. Szerencsére sem nekem, sem a biciklinek nem esett baja, az előbbi talán a mögöttem haladó autós figyelmességének köszönhető. Félreálltam, felraktam a láncot, aztán raktam tovább.
-
Beni
EasyRider öcsém!!! EasyRider!!!
Rakd meg!!!

30
IPG képe

Budagyöngyén taknyoltam

Budagyöngyén taknyoltam már el én is, ott be kell menni sávközépre, fogni a forgalmat mögötted, és a sínszálakra egyenként ráfordulni... elég szar ott kersztezni... :S

Ami a sínekről nekem még van, hogy a csöcsöknél való felmenetelt kerülni kell (alapesetben, dugókerülés gyanánt, nem vérprofiknak), szívtam már meg miatta... :S

IPG
Olajzöld Trek 520 :o)

31
dorcssa képe

Ott én is estem, de

Ott én is estem, de főképp azért, mert nem tudtam merőlegesen keresztezi a síneket, ugyanis a mögöttem jövő autó pont akkor akart megelőzni és szépen le is szorított engem. Mikor elestem, akkor meg persze nem állt meg, hanem ahogy oldalt feküdtem, még súrolta is a sisakomat. A buszmegállóban állók segítettek összeszedni magam, de persze megjegyezték hogy vékony a kerekem (28-as sportconti), meg hogy mért nem megyek a bringajárdán..

'One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them'

32
jurta képe

Érdekes, hogy április óta

Érdekes, hogy április óta megtett kb. 2000 kilométer után október 3-án nekem is sínen, és ezen a környéken történt az eddig egyetlen kisebb balesetem. A Kálvin téren (amelynek a Ráday utca felőli része le volt zárva, és a szálloda felőli pálya volt kétirányú) akartam a Vámház krt. felől jobbra kanyarodni az Üllői útra, keresztezve a sínt. Hozzá kell tenni, el voltam fáradva, és kissé ingerült is, mert többedszer fordultam vissza valami miatt.

Valahogy az aszfaltozás után nagyon szerencsétlen lett ott az áthajtás, a sín van talajszintben és mellette az útpálya 10 cm-re bemélyedve (talán ráment egy teherautó, mikor még puha volt?)

A sín visszatolta egyenesbe az első kereket, én meg elestem. Szerencsére ösztönösen leugrottam, és egy karateszerű gombócos gurulással megelőztem a komolyabb sérüléseket. A bringának sem lett szerszámot igénylő baja. Jármű nem jött mögöttem, csak a villamosmegállóból éljeneztek (bunkók).

Másnap minden ízületem fájni kezdett, de tudtam, hogy az ilyen adrenalinos eséseknél ez így késleltetve megy, aztán napok múlva el is múlt.

Aztán 19-én a tesóm küldött nekem egy SMS-t, hogy a Kálvin téren a villamosról látott egy bringást ugyanott, ugyanúgy elesni...

Akkor figyeljetek különösen, ha egyik kézzel jeleztek, és úgy kanyarodtok a sínre. (Én újabban már van, hogy rögtön visszahúzom a kezem.)

33
KAMA3 képe

No az egy különösen

No az egy különösen szarul sikerült rész. Ha 3 méterrel korábban kanyarodsz, minthogy az utólag odataknyolt aszfalt rámpa elkezdődne, akkor kifogod azt a 4 centis padkát, a két aszfalt csík között, amit egy előttem haladó lány is kifogott. Szerencsétlen igen nagyot esett. Gondoltam segítek neki, ezért én is korábban kanyarodtam, meg is lett az eredménye, mert közel hasonlót perceltem. Villamos szerencsére nem jött.

Száraz, napsütéses délután volt.

###
# Brutál lámpa a táskádra!
###

34
vaandor képe

A sínnel vigyázni kell.

A sínnel vigyázni kell. Bár kicsúsznom még nem sikerült rajta. Ellenben az idei Schönherz Qpa nyomát még mindig viselem a térdemen.

Hajtás Pajtás fedőnevű feladat volt: a Petőfi hídtól felzavartak minket bringán a Citadellára*. Onnan tovább az Újpesti Vasúti hídhoz. Aztán Hősök tere, Örs, Petőfi híd. Szoros versenyben 2. lettem, lényeg hogy jól kifáradtam.

Már versenyen kívül gurultam hazafelé, mikor az Erzsi híd alatt be kellett mennem a sínre (bringaút és külső sáv is felbontva). Én meg nem koncentráltam eléggé, és simán beszorultam a sínvályúba. (lejtőn, tehát volt hozzá tempóm is.) Szép kis bukfenc volt. Térd csúnyán horzsol, pár dolog sajog. Ücsörögtem egy darabig az út szélén, mire úgy éreztem, tovább tudok menni.
Az indulásban sokat segített az a lány is, aki megállt megkérdezni egyben vagyok-e. Neki köszönet! Ellentétben az előtte arra tekerőkkel. :-(

*A Citadellán még úgy voltam első, hogy - kellő helyismeret hiányában - a szint felét lépcsőznöm kellett. :-)

- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."

35
Vitéz képe

akartam is kérdezni, hogy

akartam is kérdezni, hogy milyen volt :-)

A szoros verseny mit jelent? Mikorra értél be?

A citadellán úgy voltál első, hogy én 5 perccel a mezőny után indultam, aztán még hazamentem átöltözni :D
Hallottam volt, aki két és fél óra alatt csinálta meg a távot :D:D
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman

36
vaandor képe

Megnéztem a lapot, 7 vagy 8

Megnéztem a lapot, 7 vagy 8 perccel jöttem be utánad. (Ja, a Hősök terére (is) úgy értem, hogy még láttalak kitekerni onnan. Mint a hídnál. aztán elbénáztam az utat az Örsre.)

A célban még dumáltam ott haverokkal, és több mint 20 perc múlva jött csak újabb versenyző.

Aztán elindultam haza... kár volt. :-)

- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."

37
Norbi képe

Nem régen haverommal raktuk

Nem régen haverommal raktuk a Gubacsit éjszaka,ömlő esőben.Ő is becsületeset borult a sínen átkelés közben.Szerencsére csak az egyik alkarjáról és könyökéről jött le a bőr.Jó hosszan csúszott.

http://kep.tar.hu/norbonc

38
Mr.Saint képe

Szerintem a Gubacsit

Szerintem a Gubacsit érdemesebb elkerülni, véleményem szerint jobb a Soroksári. Igazi Bike Highway :D főleg kifele menet, Tesconál lévő lámpától egészena Szabadkai útig lehet tolni neki, lámpánál, meg csak gyalogos, vagy rendőrautó miatt kell megállni :D Kényelems buszsáv, és jó minőségú az aszfalt. Befele egy kicsit többet szív az ember a lámpával...

39
Oleever07 képe

+1, én is inkább a Sori-t

+1, én is inkább a Sori-t használom, ott a jó kis buszsáv, ha jön mögöttem a busz, elengedem, és kész :D
a Gubacsit azért nem szeretem, mert ott többségben vannak a kisebbségiek, a Gubacsi-Illatos út sarok meg ilyen szempontból egy veszélyes hely, a Szabadkai út környéke meg tele van utcalánnyal, akik egyáltalán nem hófehérkék, úgy hogy kifejezetten utálom a Gubacsi utat
----
Ha egy ALPHA montival messziről jön/mögötted lefékez/véletlenül neked megy/elnézést kér Tőled/ismer Téged, és Rád köszön egy (nap)szemüveges srác, it's Me.
"I want to ride my bicycle, so don't stop me now." :D
http://www.youtube.com/user/Oleever07

40
Mr.Saint képe

Nah, jah a Szbadkai necce,

Nah, jah a Szbadkai necce, de láttam már ott DT rendszámos járművet is...
Plusz mikor még arra jártam "misztikusan" sok defektet kaptam arra fele....

41
Norbi képe

A Gubacsi tényleg para,de a

A Gubacsi tényleg para,de a Soroksárin nagyobb a forgalom.Nem?

http://kep.tar.hu/norbonc

42
Oleever07 képe

hát elég nagy a forgalom,

hát elég nagy a forgalom, délelőtt befelé nagy (ezt a rádióban szokták mondogatni), délután meg kifelé nagy. de viszont ott a buszsáv, ami "megvéd" az autósoktól. vagy menj a járdán: elég széles, és alig van rajta gyalogos, viszont vigyázz az autókihajtóknál. vagy menj a HÉV-vel, az ott megy el mellette, csak vigyázz az ellenőrökkel. este 6 után már nem szoktak a Vágóhídnál ácsorogni. este 6 előtt inkább menj még egy megállót, csak figyelj az időpontra, itt, és itt a menetrend :D ez a kettő meg visszafelé van. a gubacsira meg egyszerűen ne menj. :D
----
Ha egy piros, kék szalagokkal díszített, magyar zászlós nyeregcsövű, szinte telematricázott ALPHA montin látsz egy (nap)szemüveges srácot, az Én leszek.
"I want to ride my bicycle, so don't stop me now." :D
http://www.youtube.com/user/Oleever07

43
mVik képe

Az sem veszélytelen, mert

Az sem veszélytelen, mert szűk a hely, de én a sín, és az autók között szoktam előzni a Szabadságon. Ha jön villinger, akkor onnan egyszerű behúzódni az autók közé. Sínen meg amúgy sem megyünk!
Örömhír, hogy mostmár ha a Kálvinon balra akarsz fordulni az Üllőire, többet nem kell villamossínt keresztezned! (kész az útpálya)

44
kerekeske képe

Aki jár a bartókon a

Aki jár a bartókon a bringasávon kifelé kelenföli pu-ra. Ott legalább 4*szer naponta átmegyek a sínen, ami épphogy átsodródik előttem, tehát nagyon-NAGYON kis szögben. Még soha nem estem el(kopp-kopp). Se télen, se esőbe, se hóba... se slickel, se túragumival, montival sem. Miért? készülni kell a sínre.
Ha neccesnek érzed, ugord át. És alapvetően az eslő kerék lehet a kritikus. Ha azt átlendíted, már nem lehet akkora baj. Azért a sínnel tényleg vigyázni kell. Ugyanúgy figyelj rá, mint a víznyelő rácsokra, a fém fedelekre, a hosszanti repedésekre és útgyűrődésre. Ezek veszélyesek.
Fogd erősen a kormányt, szorítsd a comboddal a nyerget, vedd le a súlyod a kerékről, és fordulj rá minél jobban. sose lesz így gondod.

És jobbulást!!!

-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_
Egy budaörsi ingázó.

45
Frajti képe

Én is arra jártam és

Én is arra jártam és járok haza mindig, és köszönőviszonyban sincs az a sínmegoldás a város egyéb pontjain találhatóval. Profin van megcsinálva. Nem ma lett kész, és még mindig egy szintben van a sín az úttal. Ott nem csoda, hogy nem estél. Nézd meg egyszer a már említett Bihari utat, ott a sín mellett macskakő van....

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

46
Vérszem képe

Az a rész nem is vészes :)

Az a rész nem is vészes :) igaz érdemes jáccani a szöggel..

egy törökbálinti ingázó

47
Czinezine képe

Részvétem és

Részvétem és jobbulást!
Én is most estem először keróval. Pirosnál szinte 2- vel csorogtam előre, (mivel úgy tudom mostmár a Kresz szerint is lehet) erre egy csajszi úgy gondolta, hogy ő akkor itt kipattan és pont, amikor mellé értem izomból, rám nyitotta az ajtót. Ja hétfőn reggel fél 9 kor munkába menet. És az eső is cseperegni kezdett. Jól kezdődik gondoltam magamban. :)

Aztán elkezdett kiabálni, - mint valami őrült - hogy miért nem a bicikliúton megyek. Nem mondtam semmit, összeszedtem magam és továbbmentem. Minek? Meg siettem is. (A sofőr srác azért megkérdezte, hogy minden OK e? "Most, erre mit mondjak?!"- feleltem)

3 éve nyomom, de eddig megúsztam. Tudtam, hogy vigyázni kell, de ezután még jobban figyelek az tuti. Ismerősöm mondta, hogy ne magadra figyelj, mert te tudsz vezetni, hanem a másikra, mert néha neked kell az ő hibáját is kivédeni.

48
Gida képe

együttérzek. jó kis

együttérzek. jó kis "szép napot" kezdet. :(
bármilyen balesetnél, tök mindegy, hogy ki a hibás, de ha én nem sérülök, akkor elsősorban a másiknak próbálok segíteni, és autómatikusan aggódom érte. nem pedig basztatom.

szabadság hidi esőnek meg jobbulást!

gida

49
Attila11111 képe

A kresz jelenleg nem engedi

A kresz jelenleg nem engedi a jobbról előzést. Emiatt te voltál szabálytalan.

50
Vegha képe

Ebből most csak nekem nem

Ebből most csak nekem nem derült ki, hogy melyik irányból került ?

51
Attila11111 képe

A sofőr egy srác volt, a

A sofőr egy srác volt, a csaj valószínüleg az anyósülésen én nem hátul baloldalt utazott.
És a kreszmódósítások között merült fel a jobbrólelőzés lehetősége.

52
Vegha képe

jó a csaj, utazhatott

jó a csaj, utazhatott jobb1-en is (akár), de az előrecsorgás a hangsúlyos, nem a jobbról előzés, nem ? mármint kresz módosítás szempontjából.

53
KésmárkiM képe

Fontos információ még

Fontos információ még annak akit érdekel, hogy a Deuter Giga Office hátizsák mindent tökéletesen megvédett, ami benne volt. Valahogy mikor kiszedtem a notebook-ot itthon, eszembe sem jutott, hogy ne kapcsolódna be.

Másik dolog amiről nem írtam: az Irgalmasrendi Kórház nincs igazán felkészülve az ilyen ujjtörések ellátására, csak szívességből foglalkoztak velem. Sajnos azonban alumínium sínjük az ujjaim rögzítéséhez nem volt, így felhívták (!) a János kórházat, konkrétan adtak egy nevet is, és megkértek, hogy menjek át, ott majd megcsinálják a rögzítést. Szóval le a kalappal az irgalmasrendiek dolgozói előtt, nagyon rendesek, kész öröm volt ott járni.

Viszont a János kórházban 1,5 órát ültem, ami alatt az égvilágon semmi sem történt (közben a parkolójegy kint lejárt), de ott voltak még rajtam kívül 8-an hasonló problémákkal. Az orvosról senki nem tudta hol van. Kiszámoltam, hogy ha meg is jön az orvos, akkor is lehetséges, hogy csak további órák múlva kerültem volna sorra. Így a várakozást feladva sín nélkül hazamentem. A röntgenemet elkértem, jó lesz itthon nézegetni.

Állítólag lehet sínt kapni gyógyászati segédeszköz boltban is, majd veszek és felrakom. Vagy a garázsban vannak mindenféle fémek, majd barkácsolok egy sínszerűséget. Nem hiszem, hogy 100 éve másként ment ez.

Viszont gondoltam rá, hogy a TB-fizetést novembertől beszüntetem. Elég nagy összeget utalok minden hónapban, de minek? Majd félreteszem és elköltöm magánorvosokra / eszközökre, amikor majd szükségem lesz rá. Csak az a baj ezzel, hogy az Irgalmasrendiekkel is kiszúrnék, úgyhogy csak átutalom a TB-t jövő hónapban is...

54
SzCiklon képe

Vitézzel anno két órát

Vitézzel anno két órát vártam azt hiszem, és utána Wilika várt vele még kettőt a Jánosban.
______________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

55
Oleever07 képe

1,5 óra? az semmi, én

1,5 óra? az semmi, én tévedésből 5 órát vártam az Orthopéd Klinikán úgy, hogy csak 2,5-3 órát kellett várnom. :D elfelejtettem, mikor kell menni, és fél 1 helyett fél 11-kor már ott voltam, feleslegesen.
Jobbulást kívánok! :-) és legközelebb ne sínezz :D vagy ha sínen mész át, ne tekerj a sínen, hanem engedd el a pedált, és tartsd meg a sebességedet :-)
----
Ha egy ALPHA montival messziről jön/mögötted lefékez/véletlenül neked megy/elnézést kér Tőled/ismer Téged, és Rád köszön egy (nap)szemüveges srác, it's Me.
"I want to ride my bicycle, so don't stop me now." :D
http://www.youtube.com/user/Oleever07

56
Shag_Beckur képe

signup Meg jobbulást.

signup

Meg jobbulást.

57
Bencze képe

Ott én is majd elestem

Ott én is majd elestem ilyen 15-el egyszer ugyanígy csak ellenkező irányba, pirosnál autókat kikerülve.
A sínezés rossz dolog és nem kéne csinálni, az ember megjárhatja. Nem vagyok büszke rá hogy néha alkalmazom, és igyekszem extra vigyázni, figyelni, de veszélyes és ha az ember megjárja, csak magát hibáztathatja.

Szerencséd volt, bajod is eshetett volna.

58
ropy képe

Azért nem semmi, hogy senki

Azért nem semmi, hogy senki nem írta le, hogy vastagon szabálytalan voltál.
A villamospályán semi keresnivalód nem volt!

59
ggarai képe

+1

+1

60
László Péter képe

Személy szerint 10 éve nem

Személy szerint 10 éve nem estem bicóval és nem is szándékozom... még azt is megúsztam,amikor a XX.kerületi Nagy Sándor Józsefen beugrott a kerék a sín vájatába :)

//////////////////////////////////////////////////////

Magellan Crater+6 szólamú sziréna+ködlámpa...tiszta városi bicaj

61
Oleever07 képe

na igen, Erzsébeten szép

na igen, Erzsébeten szép nagy sínvájatok vannak, nálam a Jókai Mór utcán ugrott be a kerék a sínvájatba, mielőtt be akartam kanyarodni az egyik kis utcába :-)
----
Ha egy ALPHA montival messziről jön/mögötted lefékez/véletlenül neked megy/elnézést kér Tőled/ismer Téged, és Rád köszön egy (nap)szemüveges srác, it's Me.
"I want to ride my bicycle, so don't stop me now." :D
http://www.youtube.com/user/Oleever07

62
Mr.Saint képe

A sinekkel egyszer és

A sinekkel egyszer és mindenkorra megismerkedtem, mikor 1,5-ös slickel próbáltam lekerseztezni a Bihari úton a sineket, 38-al mentem kamion elött, hát lepergett az életem... szerencsére a bringa a sinekkel megegyező irányba indult, ahogy irányt váltott, a vázba kapszkodva, meg kihúztam magam a kamion elöl... Megszokásból nem is törőtem vele, elötte terep gumit használtam sokáig, és megszoktam, hogy akár párhuzamosan is keresztül mehetek a sineken...

63
Névtelenn képe

Majd rájöttök egyszer,

Majd rájöttök egyszer, hogy ezek a vékonka kerekű SPORTOLÁSRA gyártott kerékpárok NEM városba valók! Vegyetek masszív, vastag kerekű és vázú bicikliket!
Hanyagoljátok ezt a sok ratyigagyi 5 ezerből épített meg 25 évig pincéztetett vastelepre való szarokat!
Vigyétek a múzeumba és támogassátok az ipart/gazdaságot/kereskedelmet azzal, hogy új/újszerű bringákat vesztek!
FÉK nélküli, meg patkófékes lélekvesztőkön nyomultok, amikor már réges régen elhaladt a kor és a technológia ezek felett. Újítsatok-megéri!
Valami hihetetlen hogy micsoda új és pozitív élményt ad egy IGAZI járművel közlekedni, amivel nem arra kell figyelni, hogy épp van-e csokipapír az úton, mert ha rámész, összesz..rja magát a gépezet :D

64
Mumin képe

Én már rájöttem

Én már rájöttem többször is arra, hogy 32-esnél vastagabb kerékkel nem érdemes elindulni, mert csak az aszfaltot fűtöm a betáplált energiámmal, és nem a sebességemet növelem.
Egy országúti slick egy rendes, országúti acélvázzal csodajó. Szerintem.
De elhiszem, hogy másnak más a jó.

65
peet képe

Az én Lélekvesztőm

Az én Lélekvesztőm (tényleg így hívom) és a karcsú országútim is falja a csokipapírt az úton. Imádják.
És akkor érzik igazán jól magukat, ha masszív, vastag kerekű és vázú kerékpárokat előzhetnek, amiket kerékpározni alig-alig tudók hajtanak.

Akinek nem inge, vegye le! :)

----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

66
IPG képe

Azt hiszem ennek az

Azt hiszem ennek az ellenkezőjére jöttek már rá sokan. :)

IPG
Olajzöld Trek 520 :o)

67
Hotyhogy képe

A csokipapírnak nem

A csokipapírnak nem ismertem ezt az erejét, de mindig tudtam, hogy nagy hatalma van. Iskolások voltunk amikor az a bölcsesség volt terjedőben, hogy csokipapír galacsin rágása kimutatja a lyukas fogat.

Megpróbáltam, és a villám nem nyilall akkorát mint a rágott csokipapír galacsin az érzékeny vagy sérült zománcú fogon. Ne próbáljátok, nem tanácsolom. A csokipapír nagy hatalmú. :-)

68
KésmárkiM képe

A régi, nagyon szögletes,

A régi, nagyon szögletes, hasáb alakú Sport szelet alumínium (alufólia) csomagolására gondolsz, ugye? A normál műanyag csokipapírnak nem hiszem hogy ilyen hatása lenne.

69
Hotyhogy képe

Biza, az alufolia, vagy

Biza, az alufolia, vagy sztaniolpapirnak hivott, hagyomanyos csokicsomagolo. Valahogy a kitett fogideg erosen erzekeny a femekkel valo kemeny erintkezesre. :-)

70
mcysh képe

hehe === bácsi a biciklin

hehe
===
bácsi a biciklin

71
Hotyhogy képe

Hamari gyógyulást

Hamari gyógyulást neked.

Szerintem a tanulság az, hogy éberségünket ne altassa el egy pillanatra se a sietni vágyásunk és abból a türelmetlenségünk.

Jól láttad előre a nyálkás villamossín veszélyét, mégis túl magabiztosan hitted, hogy az ismert, alkalmas technikával felül fogsz kerekedni azon.

Azonban egy előre nem látott, szokatlan forgalmi helyzet, a busz megjelenése a hátad mögött, egy sürgető körülmény lett, amily nyomás alatt vigyázatlanul elvetetted a sín keresztezés bevált módját.

Kerékpárral dugóban álldogálást eleve kizártál a lehetséges választásaid közül az adott helyzetben. Pedig ha okos kompromisszummal annál maradtál volna, akkor valószínűleg nem hajtott volna ilyen kapkodó sín keresztezésre a hátad mögött egy busz.

Jó eszünkben tartani, hogy számunkra előre nem látott, előre el nem képzelt körülmények bukkanhatnak fel mindig, de ezek alattomosabban jelentkezhetnek akkor, amikor kockáztatunk.

Tudatunkban mégsem rajzolódik ki mindig a pontos veszély, hiszen nem látunk, nem képzelünk el minden bekövetkezhető eseményt.

Kockáztatásaink alkalmával mindenkor ott kellene, hogy birizgálja kicsit tudatunkat egy belső, saját óvatosságra intés: a felvállalt kockázattal a nem látott, a nem gondolt dolog következhet be, amit nem is kell, hogy lássunk ahhoz, hogy tudjuk jól, az benne van vak kockáztatásunkban.

Amikor érvényes elmélkedéssel, okoskodással, esetekben a teljes sáv használatának jogát kérjük ki kerékpárunkkal gépjárművek között, akkor a biztonságos, türelmes dugóban álldogálás is egy olyan eset legyen számunkra. Mint kígyót, kerüljük a veszedelmes, csúszós villamossínt.

72
SzCiklon képe

Szobrot

Szobrot Hotyhogynak!
_______________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

73
vaandor képe

Bár ilyen

Bár ilyen megnyilvánulásoknál általában választékosabban fejezem ki magamat, de jelen esetben nem mondhatok mást, mint hogy:

+1!

- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."

74
Hotyhogy képe

Igen, szobrot nekem. Szobrot

Igen, szobrot nekem. Szobrot akarok. Figyelmeztetek is, hogyha nem kapok szobrot, akkor elmegyek eloszobornak. A Deakon, a Godorben. Es az nagyon szomoru lesz. Mert egy eloszobor meg a bohocnal is szomorubb. :D

75
tade22 képe

Jobbulást a kezednek,

Jobbulást a kezednek, válladnak, térdednek! Vigyázz magadra nagyon:)

76
SzCiklon képe

Egyébként, ha humorosan

Egyébként, ha humorosan fogod fel, kipróbáltad a _szabadesést_....
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

77
er13a18 képe

jobbulást! sztem

jobbulást!
sztem legközelebb menj a síneken innen
ha nem nagyon össze-vissza állnak az autók, akkor pont egy bringányi hely van a sínek meg a kocsisor között, igaz, kicsikét emelkedik, de esőben sem vészes

78
dorcssa képe

+1 Én is ott megyek ha

+1

Én is ott megyek ha tudok és dugó van.

'One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them'

79
miló képe

Gyógyulj meg!!!

Gyógyulj meg!!!

80
Faisst képe

Tanulság...tanulj meg

Tanulság...tanulj meg bringázni és ugord át a sínt...nem nagy mutatvány...
:DD

81
mcysh képe

Érdekes, akkor úgy

Érdekes, akkor úgy éreztem hogy nekem sincs.
Adrenalin.

Jobbulást!

===
bácsi a biciklin