Két kerékpárost is elütött a jogsi nélküli ámokfutó



Két kerékpáros szabályosan, kivilágítva közlekedett az újvárosi Szoboszlai utcán kedden este. Egy bordó Opel Vectra a Fáncsy utca kereszteződésénél érte utol az egyiküket, és elsodorta a kocsi jobb oldali visszapillantó tükrével.

A sofőr nem állt meg, hogy segítséget nyújtson az 51 éves, helybeli asszonynak, mi több, néhány méterrel odébb hátulról nekihajtott a másik kerékpárosnak is. A 38 esztendős nő az ütközés következtében a kocsi szélvédőjére zuhant, betörte azt, majd visszaesett az úttestre. A gázoló még ekkor sem állt meg, elmenekült a helyszínről.

A sofőrt a rendőrség gyorsan azonosította, országos elfogatóparancsot adott ki ellene. P. Cs. – akinek sosem volt még jogosítványa – tegnap délelőtt önként jelentkezett a Vásárhelyi Rendőrkapitányságon, ahol beismerő vallomást tett.

Forras: Delmagyar

Alig egy honapja szinten gazolt egy masik jogsival nem rendelkezo autos. Veszelyes hely lett a bekes varosbol.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Bendzsó képe
Bendzsó
1 cs, 2009-11-12 15:15

Rock"n"Roll
A városi ficsúr
Jobbulást az ismeretleneknek!!

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
2 cs, 2009-11-12 15:18

Manapság csak annak nem lehet jogsija, aki nem akar egyet.

Szigorítani kellene a jogosítványszerzést és keményebben ellenőrizni a meglétét.

Sokan panaszkodtak más fórumokon, hogy minek közúti ellenőrzés, máshol csak akkor állítanak meg, ha valami oka is van annak. De máshogy nem szűrhetőek ki a jogosítvány nélkül autózók.

makimajom képe
makimajom
3 cs, 2009-11-12 15:35

Elvileg van ellenőrzés, de engem már 6-7 éve nem ellenőriztek, pedig azóta is vezetek. Tehát gyakorlatilag nincs.

És ha véletlenül elkapnak valakit, mi jár jogsi nélküli vezetésért? kisebb pénzbünti? vezetéstől eltiltás?

röhej...

fradizoli képe
fradizoli
4 cs, 2009-11-12 19:37

Pacsi
évente kell mindenkivel PAV-ot csináltatni, ez szűr egy keveset.

Pule képe
Pule
5 p, 2009-11-13 11:51

Ne már annyian lennénnek a BKV-n, a Mávon meg a volán buszokon, hogy csődbe mennének:D Ráadásul képesek lennének egyesek bringára szállni és akkor vége a deviáns, lázadó, hülye biciklis életünknek és jönnek a bringás dugók...:D:D:D

lrdr képe
lrdr
6 p, 2009-11-13 15:14

Ez igaz, de mit akartál vele mondani? Hogy fölösleges kiemelni a címben, h nincs jogsija, mert nem jelent semmit, meg úgysem akadályozza meg a hiánya az autóvezetést?

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
7 p, 2009-11-13 15:43

Csak ténymegállapítás.

feb képe
feb
8 cs, 2009-11-12 15:22

Azt kihagytad, hogy az első barom már 30 éves. Ennyi idős korára azért a legtöbb embernek benő a feje lágya.
Ki mer arra fogadni, hogy letöltendőt kap?

phorvath képe
phorvath
9 cs, 2009-11-12 22:39

Cserbenhagyásért már járna a letöltendő, ha jól tudom.

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

feb képe
feb
10 p, 2009-11-13 13:06

járHAT. Nagy különbség.

Kisember képe
Kisember
11 cs, 2009-11-12 17:31

Kössék fel.

shutruk képe
shutruk
12 cs, 2009-11-12 17:44

10 év villamosszéket neki!
----

Zöld Mali Cobra alias Ella

Kisember képe
Kisember
13 cs, 2009-11-12 18:25

Én komolyan mondtam. Egy olyan ember, aki anélkül, hogy engedélye lenne rá, beül egy olyan járműbe, amellyel nagyon könnyű embereket ölni, balesetet okoz, majd gerinctelenül továbbmegy, sorsára hagyva az áldozatot, nem érdemel kegyelmet. Itt nem arról van szó, hogy valaki tévedett, kihagyott a figyelme, vagy egyéb baleset történt. Itt a szabályokat komolyan, egészséget és emberéletet veszélyeztetően, felelőtlenül megszegte valaki, majd gyáván otthagyott mindent, holott lehet, hogyha ott marad, enyhíthette volna tette következményeit. Az ilyen emberrel szemben nincs helye a megértésnek. Az ilyen embert, aki ennyire szarik mások életére és testi épségére, tehát ennyire veszélyes a társadalomra, likvidálni kell.

Fly képe
Fly
14 cs, 2009-11-12 18:52

Csak egy kérdés: az autózással képes vagyok-e súlyos/életveszélyes/halálos sérülést okozni egy másik embernek?
Mert ebben az esetben az autó "emberélet kioltására alkalmas eszköz", és ezért büntetőjogilag is így kellene eljárni -vagyis egyenlően elbírálni a többi fegyverrel...
Talán akkor a sofőrök is jobban meggondolnák, hogy hogyan is közlekedjenek...

Kisember képe
Kisember
15 cs, 2009-11-12 19:12

Hát persze, hogy az. Ezért vannak mindenféle korlátozások.
Életkori (17 év,nem azért, mert előtte nem tudnád kezelni, hanem mert nem méred fel cselekedeteid súlyát)
Egészségügyi (elméletileg tízévenként felülvizsgálnak)
Elmeállapotbeli (nem szabad ittasan, drogok hatása alatt, stb vezetni)

És ezért vonatkozik rá egy szigorú, ám teljesen logikus rendszer (KRESZ), melyet mindenki köteles betartani.

peet képe
peet
16 p, 2009-11-13 08:56

Puszta kézzel is képes rá, aki akar, meg lábbal is. Mégsem mondják azt, ha rácsapsz valaki kezére, vagy ha ráállsz a lábára, hogy akár meg is ölhetted volna, hiszem az egy halálos fegyver, mert "emberélet kioltására alkalmas eszköz."

----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

Kisember képe
Kisember
17 p, 2009-11-13 10:15

Dehogynem. Ha igazolt versenyző vagy valamilyen küzdősportban, akkor egy esetleges verekedésnél a kezedet fegyvernek veszik.

Lathor képe
Lathor
18 p, 2009-11-13 11:57

Ez nettó baromság. Crocop pofán vág véged, de az emberek 99%-nak igen komoly erőfeszítés lenne puszta kézzel elintézni valakit.
Ha kétszer akkora akkor is kinyomhatod a szemét és nem halálos a támadás, egy késsel egy gyerek is tud elsőre halálos sebet ejteni, meg egy lendületben lévő tonna vas ellen sincs esélyed.

Lathor képe
Lathor
19 p, 2009-11-13 12:00

Ez nettó baromság. Crocop pofán vág véged, de az emberek 99%-nak igen komoly erőfeszítés lenne puszta kézzel elintézni valakit.
Ha kétszer akkora akkor is kinyomhatod a szemét és nem halálos a támadás, egy késsel egy gyerek is tud elsőre halálos sebet ejteni, meg egy lendületben lévő tonna vas ellen sincs esélyed.

lord képe
lord
20 cs, 2009-11-12 19:11

A cserbenhagyásra szerintem sincs mentség.

winston smith képe
winston smith
21 p, 2009-11-13 09:43

+1!!!!!!!!!!!!!!!

winston smith képe
winston smith
22 p, 2009-11-13 09:43

+1!!!!!!!!!!!!!!!

Hári Péter képe
Hári Péter (nem ellenőrzött)
23 cs, 2009-11-12 18:10

Nyilvános kerékbetörés, majd négy végtagot hozzáerősíteni négy motorhoz, melyek északi, keleti, nyugati illetve déli irányban indulnak.
Utána tőlem jöhet a villamosszék is...

Zsurmi képe
Zsurmi
24 cs, 2009-11-12 19:14

Remélem pár napot/hetet eltölt az előzetesben, mielőtt helyhiány miatt szabadlábra helyezik.

-
Zsurmi

Krisi képe
Krisi
25 p, 2009-11-13 01:02

megérdemelne egy nevelő célzatú tarkónlövést szerintem is. cserbenhagyásra nincs mentség. utolsó szar ember.

az meg a másik baj, hogy az autó nem jogosítvánnyal, hanem benzinnel megy. amúgy egészségügyi vizsgálat most sincs: amikor 4 éve csináltam a jogosítványt, akkor megmérték a vérnyomásom és leolvastam pár betűt egy tábláról, ennyi. röhej az egész. volt egy hülyegyerek, aki nem bírta leolvasni a számokat, mégis megkapta a papírt, hogy alkalmas. a mostani csak arról szól, hogy befizetek 5000 forint (ma már biztos több) nagy lehúzás. vicc az egész.

habarcs képe
habarcs
26 szo, 2009-11-14 01:00

Amikor újíttattam, megkérdezte a doki hogy jól vagyok-e. Másik orvos haveromtól semmit nem kérdezett, csak a pénzt kérte.

az autó nem jogosítvánnyal, hanem benzinnel megy
Pedig ezt manapság már roppant egyszerű lenne kiküszöbölni. (Lásd: a zárva tartó bankfiók előterének ajtaját kinyitja a bankkártyád.)
_________________
Csupa erő, csupa izom! Minden reggel biciklizom...