Tönkremennek az üzletek a kiskörtén a bringasáv miatt?



Nagyon szépen kidolgozott mellékvágánya volt az EMPAMO által szervezett autós tüntetésnek (parkolás a bringasávon a kiskörtén) a helyi boltosok "képviselőjének" megnyilvánulása. Ezek szerint a szélesebb járdák és a bringasáv (a leállósáv terhére) gyakorlatilag ellehetleníti majd a boltokat, csappanni fog a forgalom. Habár Nyugat-Európa nagyvárosain az elmúlt másfél évtizedben végigsöpört a belvárosok forgalomcsillapítása, az EMPAMO aktivistáinak erre is van válasza: "a Hollandok? Azok drogoznak is, mit vársz tőlük?"

Hááát, ha nem kezdünk el vele példálózni, hogy bizony bizony hogy "kiürült" a Váci utca is, mennyire "pang" a Ráday és mondjuk mi "pusztítás" ment végbe a Hajós utcában, sőt mennyire "nem értékelődött fel" a fejlesztők szemében a Király utca és környéke és ezzel szemben milyen "nagyon prosperál" a Rákóczi utca, akkor bizony eddig csak Nyugat-Európát állítottuk a piedesztára (majmoltuk), azok meg, mint mostmár tudjuk, nem teljesen komplettek, mert elvette az eszüket a fű. De mi van akkor, ha Magyarország délkeleti szegletében csinálják meg ugyanezt városrehabilitáció címén?

„míg a beruházás előtt aláírásgyűjtés indult meg a gépjármű forgalom drasztikus korlátozása ellen az üzleteket üzemeltetők körében, a beüzemelés után már egy üzlettulajdonos sem panaszkodott, a többletbevétel megosztásáról azonban nem akartak tárgyalni az önkormányzattal.” - nyilatkozta Béres István, Gyula főépítésze az ÉF-nek.

teljes cikk: http://www.epiteszforum.hu/node/14749

Gyula belváros (fotó: Glázer Attila)

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
makimajom képe
makimajom
1 h, 2009-12-21 12:15

A Rákóczi nem túl jó példa mert ott nincs is parkolósáv...

NévtelenBardóczi képe
NévtelenBardóczi (nem ellenőrzött)
2 h, 2009-12-21 12:47

bezzeg a nagykörút! :-)

Attila11111 képe
Attila11111 (nem ellenőrzött)
3 h, 2009-12-21 12:38

A bolttulajokat az zavarja, hogy nincs hol parkolniuk a rokikártyával vagy kenőpénzzel!

A múzeum körúton a vásárlók 95% eddig is gyalog érkezett, ha 50x ennyi lenne a parkolóhely akkor jelennének meg csak az autós vásárlók nagyobb számban.

elfroland képe
elfroland
4 h, 2009-12-21 15:39

Kedvencem amikor a fodrászat előtti 3 parkolóhelyből kettőt a fodrászok foglalnak le nyitástól zárásig. :-)

feb képe
feb
5 h, 2009-12-21 18:56

Hát, ha megfizeti érte az egész napi parkolódíjat...

Kisember képe
Kisember
6 h, 2009-12-21 19:06

Kis naiv! Egy öccázas a parkalóőr zsebjibe bele, és egész napra meg van oldva. A többiekkel meg összekacsint...érted?!
--------------------------
www.barzongorista.eu

Attila11111 képe
Attila11111 (nem ellenőrzött)
7 h, 2009-12-21 12:40

Tudja valaki pontosan, hogy a Múzeum körúton és a Vámház körúton hány parkoló és rakodóhely volt és hány maradt? A Vámházon szvsz nem csökkent sokkal, mert korábban csak egyik oldalon volt, mostmár mindkét oldalon.

SzCiklon képe
SzCiklon
8 k, 2009-12-22 04:35

Mivel anyukám gyulai, és a forgalomcsillapítás, élhető város téma a vesszőparipám (Bp korzó érintettség, ugye...) külön felkeltette érdeklődésemet a cikk, már az építészfórumon is, mikor megjelent. Nagyon örülök, hogy felkerült ide is, és CM címlapra is. Régen jutottam le Gyulára, de most feltétlenül elmegyek! Nagyon tetszenek a képek, alig ismerek rá a belvárosra!
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

aron képe
aron
9 k, 2009-12-22 13:14

"piszkosszürke" depresszió.

na igen ez az ami általában a magyar településekről eszembe jut

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic

aron képe
aron
10 k, 2009-12-22 13:16

"piszkosszürke" depresszió.

na igen ez az ami általában a magyar településekről eszembe jut

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic

Zrínyi képe
Zrínyi (nem ellenőrzött)
11 k, 2009-12-22 13:56

A Tékozló Homár is elsiratta pár éve a Zrínyi utca (Bp. V. ker.) egyik üzletét, mondván, hogy a forgalom kitiltása miatt zárt be. Nagy marhaság, így lehet legjobban a kirakatokat nézegetni, sokan sétálnak erre. Egyik üzlet sem árul hűtőszekrényt vagy cementet, hogy autóval kelljen bejönni.
"a magyar tervezők ruháit áruló Aqua-tick helyisége üres, csak a tulajdonos-divattervező lány pakolgat odabent. Kiderült, hogy tényleg bezárnak, mert - várostervezők figyelem - miután az utcát sétálóvá alakították, drasztikusan megcsappant a forgalom."
A hülyeség forrása: http://homar.blog.hu/2008/01/30/homar_hard_news_megszunt_az_aqua_tick

aron képe
aron
12 k, 2009-12-22 15:02

dehogyis.
dugóból ülve lehet a legjobban kirakatot nézni, sőt ha bemész, akkor se maradsz le semmiféle haladásról.

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic

gaze képe
gaze
13 k, 2009-12-22 15:37

mi az , hogy az ember nem parkolhat ott ahol akar???
ha meglatok valamit a kirakatban, akkro termeszetes, hogy felparkolok a jardara es beadjak nekem az ablakon.
Egy nagy McDrive az egesz vilag!

MK Dél-Pest tag képe
MK Dél-Pest tag
14 sze, 2009-12-23 15:01

:D

Ez az!

adamekp képe
adamekp
15 cs, 2009-12-24 20:44

Drive-in kupit még nem találták ki?

madam képe
madam
16 cs, 2009-12-24 22:38

Az az, amikor kocsival vagy a belvárosban. Bemész, sorbaállsz, fehúzod magad, rá*szol, ha várakozni akarsz még többet fizetsz, és aztán nyúzottan hazamész anyucihoz. És még fel se állsz... :-)
__________________
Mert így kerek a világ.

Miló01 képe
Miló01
17 cs, 2009-12-24 23:10

És még fel se állsz... :-)

Az a mosolygós arc gondolom a kétértelműséget akarja szimbolizálni ugye?:P

hévtelen képe
hévtelen (nem ellenőrzött)
18 p, 2009-12-25 15:54

hogy neked mennyi eszed van!

adamekp képe
adamekp
19 cs, 2009-12-24 23:29

Hát igen. Kész szopás.

Hemü képe
Hemü
20 p, 2009-12-25 12:51

Kérjük, helyezze a ... kártyáját a nyílásba.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

spag képe
spag
21 k, 2009-12-22 17:43

A drogos hollandokról csak ez a rövid videó jut az eszembe, ami válasz arra, hogy a republikánusok szerint amszterdam "completely out of control" és egy "cesspool of corruption".

http://www.youtube.com/watch?v=sTPsFIsxM3w

aron képe
aron
22 k, 2009-12-22 18:55

ez kurva jó

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic

lord képe
lord
23 sze, 2009-12-23 00:28

http://www.youtube.com/watch?v=B-tDRAn4btE

tegnapi parkolósávos propaganda a HírTV-n.

Hemü képe
Hemü
24 sze, 2009-12-23 14:21

A riportból is kitűnik, hogy milyen krónikus pszichológiai problémákat okozhat az autófüggőség. Az alpolgármester asszony például már a bólogató kutya fejmozgását kezdi felvenni.

(Bocs, de engem nagyon irritált.)

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

Miló01 képe
Miló01
25 sze, 2009-12-23 14:35

Nah egyik ok, hogy miért nem nézek már tv-t fél éve.

peet képe
peet
26 sze, 2009-12-23 18:17

Előnybe kerülnek azok a mosógép- és TV-szerelők, akik képesek még a járművüktől gyalogolni a címig, ahová hívták őket. :)

Egyik ismerősöm elmesélte, hogy MBT cipőt akart venni. Az Astoriánál van egy ilyen bolt. A pasija Ragaszkodott hozzá, hogy autóval menjenek. Ő BKV-val akart menni. 1 órán át keringtek, de nem találtak parkolóhelyet, végül dolguk végezetlenül, frusztráltan, idegesen hazamentek.

Pedig ott még nincs is kerékársáv.

Amikor említettem neki, hogy a környéken legalább 3 fizetős parkoló, mélygarázs van 50%-os kihasználtsággal, csak pislogott: NEM TUDTAM.

Minek erőltetni az autózást?
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

SzCiklon képe
SzCiklon
27 sze, 2009-12-23 20:47

ÁÁÁÁÁÁáááááááá!!! Nem tudják a gyereket iskolába vinni... a gyerekeknek a kiskörúton nincs lába????????????????????????
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

Cseya képe
Cseya
28 sze, 2009-12-23 23:04

"Nincs láb - nincs csoki!"

peet képe
peet
29 sze, 2009-12-23 23:14

Azok a gyerekek azóta megálltak a fejlődésben.

----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

madam képe
madam
30 sze, 2009-12-23 02:20

"Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2009. április 6-tól kerületünkben megkezdődik Belváros új főutcájának kialakítása. A Kecskeméti utca - Egyetem tér - Károlyi Mihály itca - Petőfi Sándor utca - Bécsi utca - Erzsébet tér - Október 6. utca összekapcsolásával létrejövő Főutca elsősorba a gyalogosközlekedést szolgálja. Ezért a fent említett utcákban jelentősen csökken majd a forgalom, az átmenő autós forgalom gyakorlatilag megszűnik... Ennek köszönhetően tisztább lesz a levegő, csökken a zaj és az épületek rázkódása."
"2009. április 6-át követően a projekttel érintett területeken a gépkocsi parkolás megszűnik."

Lakossági tájékoztató a Belváros (V.kerület) új Főutcájának kiépítéséről.
Ismétlem "tisztelt" polgármesterhelyettes asszony: V. kerület.
__________________
Mert így kerek a világ.

MK Dél-Pest tag képe
MK Dél-Pest tag
31 sze, 2009-12-23 15:12

Ez a terv hogy áll?
Kíváncsi vagyok, mit lépnek majd erre a tisztelt autótulajdonosok, közös képviselők, EMPAMO-sok.

madam képe
madam
32 sze, 2009-12-23 17:32

http://www.belvarosujfoutcaja.hu/

(én kb fél évente járok arra, nincs rálátásom)
__________________
Mert így kerek a világ.

airdace képe
airdace
33 sze, 2009-12-23 19:12

Egész jól haladnak, a Királyi Pál u., Szerb u. stb. már készen vannak. Az viszont nem igaz, hogy megszűnik a parkolás, csak pl. kétoldali helyett egy oldalon lehet majd, meg ilyesmi. Ja, illetve ők az építkezés idejére értették a parkolási tilalmat.

______________________________
Ezüst Magyarország
Arany a szegélye
Beteg a királyunk
De boldog a népe

lord képe
lord
34 sze, 2009-12-23 20:09

Peta szerint ilyen most :)

aron képe
aron
35 sze, 2009-12-23 19:20

szépen halad, választásokra kész lesz.

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic

MK Dél-Pest tag képe
MK Dél-Pest tag
36 sze, 2009-12-23 20:12

Ezek jó hírek, köszönöm a válaszokat! Remélem minden megvalósul valójában!

dhpage képe
dhpage
37 sze, 2009-12-30 18:03

A bejegyzésben szereplő idézet annyira jellemző. Várjuk a sültgalambot, tiltakozunk minden szerintünk hülye megoldás ellen, de ha mégis beválik és fellendül az üzletünk, akkor szépen megtartjuk a pluszbevételt, hiszen "jól megdolgoztunk" érte.
Fakk...

-----------------------------
http://www.freeweb.hu/dhpage/