Külső-Szilágyi út: Küldj emailt a Fővárosnak!



Szerk: + Megyeri út
Többször volt már szó a Külső-Szilágyi útról, röviden összefoglalom a helyzetét, és kérlek, Te is küldj egy emailt a Fővárosnak!
Nemsokára megkötik a támogatási szerződést, ahonnan nem lesz visszaút, és meg fogják építeni a jobbhorgos, életveszélyes kerékpárutat a gyalogosoktól és a zöld területtől elvéve, a buszmegállókba belevezetve.

A Külső-Szilágyi út egy nagyon széles út, kis forgalommal Újpest határán. 2009-ben felújították, az MK azt javasolta, hogy építsenek rajta egy olcsó, biztonságos kerékpársávot. Nem építettek, pedig hely az van rá, pénzbe szinte nem került volna. Helyette idén 224 millió forintot akarnak elkölteni egy életveszélyes, járdán vezetett kerékpárútra. A pénzből 97 millió forint EU támogatást meg is kaptak. (Ráadásul ez a költség duplája az átlagos kerékpárúténak.)

Minden létező fórumon (kerület, főváros, NFÜ) elmondtuk, kértük, hogy ne építsék meg ezt a kerékpárutat. Hiába. A helyi sajtóban is megjelentettünk egy cikket. Hiába. Tavaly tüntettünk egy ugyanilyen bringaút ellen. Hiába.
Minden szakmai és pénzügyi érv ellene szól, mégis meg akarják csinálni. Ha hagyjuk.

Ezért úgy döntöttünk, hogy közvetlenül keressük meg az illetékeseket, és emailt írunk nekik.
Kérlek, Te is küldj egy emailt (esetleg többet)!
Én ezt az emailt küldöm, Te is küldheted ezt, vagy leírhatod saját gondolataidat is.
Kérlek leveled BCC(vakmásolat) mezőjébe tedd be az eszak-pest@kerekparosklub.hu címet is, hogy tudjuk, kb hány levél ment el.
Köszönjük!

Kapja: Dr. Tiba Zsolt Főjegyző [tibazs@budapest.hu]
CC: Derce Tamás [dercet@ujpest.hu], NFÜ [nfu@nfu.gov.hu]
BCC: eszak-pest@kerekparosklub.hu

Tisztelt Dr. Tiba Zsolt Főjegyző Úr!

Boldog új évet kívánok!

Tudomásomra jutott, hogy Újpesten, a Külső-Szilágyi úton járdán vezetett kerékpárutat akarnak építeni, 97 millió forint EU-s forrás felhasználásával, 224 millió forintért.

Én mint budapesti kerékpáros ezt a járdán vezetett kerékpárutat határozottan ELLENZEM a következő okok miatt:
- A járdán vezetett kerékpárutakon a nemzetközi kutatások szerint és gyakorlati tapasztalatom szerint is balesetveszélyes a kerékpáros közlekedés, kerékpárosnak és gyalogosnak egyaránt!
- Az úton bőven elférne egy korszerű, úton vezetett kerékpársáv (vagy a kerékpáros piktogram javasolhatná a szélső sávban a kerékpározást)
- A Külső-Szilágyi út egy nagyon széles út (14-18m), ugyanakkor a forgalom viszonylag alacsony rajta (ráadásul mindkét végén szűk keresztmetszetű, tehát túl nagy forgalom nem is alakulhat ki rajta).
- A részletes szakmai érveket a kerékpárosklub közlekedési mérnökei leírták itt: http://kerekparosklub.hu/kulso-szilagyi-ut-menti-kerekparut
- Ha esetleg személyesen nem ismerné ezt az utat, néhány fényképet megtekinthet róla itt: http://picasaweb.google.com/MK.eszakpest/KulsoSzilagyiUtFelmeres#

Ráadásul a tervezett kerékpárút költsége (93 millió forint/km) az átlagos kerékpárút költségének kétszerese! Ez elfogadhatatlanul magas költség, ott, ahol minimális költséggel biztonságos kerékpársávot lehetne kialakítani.

Ezért én mint budapesti kerékpáros, arra kérem a Fővárosi Önkormányzatot, hogy ezt a kerékpárutat NE ÉPÍTSÉK MEG!
Az idén felújítandó Megyeri úton viszont építsenek kerékpársávot!

Ebből a költségvetési tételből fordítsanak egy kisebb összeget arra, hogy Külső-Szilágyi útra kerékpáros piktogramokat fessenek, a maradék összeget pedig fordítsák inkább a budapesti iskolások KRESZ-oktatására!

Várom szíves visszajelzését és intézkedését!
Üdvözlettel:

Oszlop a bringaút közepén - ilyen lesz a folyatás is!A bicklit a buszmegállóba vezetik, az úton rengeteg hely. Látszik a zöld terület is, amibe bele fognak marni.A baleset kódolva van az útbaA buszmegállóban menjen a biciklis vagy az úton?A korábban épített szakasz most ilyen állapotban van

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Vitéz képe
Vitéz
1 h, 2010-01-04 16:46

Én nem kívántam neki boldog új évet....
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman

BeMark képe
BeMark
2 k, 2010-01-05 11:05

érdekes, tőled függetlenül én is kivettem azt az egy sort :)

bkriszta képe
bkriszta
3 h, 2010-01-04 16:47

Én elküldtem, meg pár kollégám is.

Attila11111 képe
Attila11111 (nem ellenőrzött)
4 h, 2010-01-04 16:57

"
Minden szakmai és pénzügyi érv ellene szól, mégis meg akarják csinálni."

Ez nem igaz. Egy fontos pénzügyi érv szól mellette, a 300 millióból visszaosztott pénz.

Hubor72 képe
Hubor72
5 h, 2010-01-04 17:29

Igen, sajnos ez erős érv. Tudjuk, hogy erről szól ez az egész, mert szakmai szempontból teljesen alaptalan ennek a megépítése.

Attila11111 képe
Attila11111 (nem ellenőrzött)
6 h, 2010-01-04 17:05

Legalább húzták volna hátra 5 m-rel, hogy a mellékutcából a főútra balrakanyarodó autók ne a kerékpárúton álljanak meg. 2*2 sávos útra balra befordulni alapból veszélyes, kerékpárúttal meg még inkább az.

Hubor72 képe
Hubor72
7 h, 2010-01-04 17:49

A legnagyobb veszélyt a főútról nagy sebességgel a mellékutcákba kanyarodó gépjárművek jelentik, mivel a mellékutcák a legtöbb helyen nagyon szélesek, a utcasarkok pedig lekerekítettek, ezért a horog létrejöttének esélye jóval nagyobb. Ezen az úton egy párhuzamosan haladó gépjármű szinte egyáltalán nem fogja tudni érzékelni egy járdán haladó bringás mozgását.

jurta képe
jurta
8 h, 2010-01-04 17:49

A tömegesen egyforma levelet a harmadik példány után minden hivatalnok törölni fogja. Ilyenkor egyesével érdemes fogalmazni, hogy minden egyes levelet muszáj legyen érdemben elolvasniuk.

Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék

gaze képe
gaze
9 h, 2010-01-04 18:08

nem vagom a hivatalok mukodeset, de sztem a beerkezo leveleket KEZELNIUK kell, legalabb egy rovid valasz erejeeig. errol keszul statisztika, hogy X lakossagi level jott be, X valasz ment ra ki, ugyesek vagyunk, jol teljesitettuk a tervet.
ez pedig nekunk mar elegendo, statisztika. (erted, maskor is csak annyi a hivatkozas, hogy 'tobb lakossagi bejelentes erkezett' nem az hogy XY meg ZV lakosok ilyen meg olyan panaszokkal eltek)
az "erdemben elolvassak"-ot nem tudom ertelmezni a hazai allamigazgatasban :)

SzCiklon képe
SzCiklon
10 h, 2010-01-04 19:35

E-e! Iktatni kell, és harminc munkanapon belül válaszolni, egyesével.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

jurta képe
jurta
11 sze, 2010-01-06 10:39

Nem vagyok benne biztos, hogy az e-mailekkel is ennyire gondosak. A spamekre is válaszolnak? Nem tudod hitelt érdemlően bizonyítani a levélküldést.

Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék

peet képe
peet
12 h, 2010-01-04 17:59

Én is beküldtem, mint Külső Szilágyin lakó újpesti lakos. Beleírkáltam, hogy napi szinten végigmegyek rajta kerékpárral, ezért mindezt a tapasztalatok is alátámasztják.

----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

jocek képe
jocek
13 h, 2010-01-04 18:29

elküldtem, két címről is...

de szerintem ez kevés, kellene megint legalább tüntetni, minden lehetséges fórumon tiltakozni, mittudomén.

nem csak az a baj, hogy egy csomó pénzt feleslegesen elköltenek, hanem majd megint megy az óbégatás, hogy lám-lám, hiába csinálunk ezeknek sok pénzé' utat, de még csak nem is használják...

_______________________
a kőolaj egyszer úgyis elfogy

zenmacska képe
zenmacska
14 h, 2010-01-04 18:46

Én is elküldtem.

EU felé nem kellene erről valamit nyomni? Mondjuk a levél másolatát angolul? Vagy ez hülyeség? (ezt a rendszert nemigen látom át, de nekem logikusnak tűnik)

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

Miló01 képe
Miló01
15 h, 2010-01-04 21:28

Szerinted őket érdekli?
Lesz*rnak minket magas fokon, ha magunkról nem tudunk gondoskodni, akkor ők nem fognak semmit se tenni értünk...

Oleever07 képe
Oleever07
16 h, 2010-01-04 21:31

sajnos ez így van...
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal

KGyST1 képe
KGyST1 (nem ellenőrzött)
17 h, 2010-01-04 21:12

Szerintem inkább az EU támogatást megadónak (illetve magának az EU-forrás adminjának) kellene írni, hogy álláspontotok szerint a tervezett út balesetveszélyes és pazarló.

hf képe
hf
18 h, 2010-01-04 21:27

Ez az NFÜ. Egyébként tájékoztatvak lettek döntéshozatal előtt is.

Oleever07 képe
Oleever07
19 h, 2010-01-04 21:29

most ugyanazt a levelet minek küldjem el én is, ha már mások megtették helyettem? :-) jó, tudom, nyomásgyakorlás a polgármesterre, meg a főjegyzőre. de ha mindig ugyanaz a levél jön más embertől, akkor egyszerűen megunják, és "nesze nektek bringasáv"-alapon megépítik a bicikliutat.
egy jó demonstrációval és egy jó petícióval talán el lehetne érni a bringasávot, de hát ez kéremszépen Magyarország...
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal

hf képe
hf
20 h, 2010-01-04 21:52

Írj egy sajátot. Nem kell hosszú. 1 mondat is elég. A többit úgyis tudják.

Lényeg, hogy sok levél legyen.
Köszi!

Oleever07 képe
Oleever07
21 h, 2010-01-04 21:56

oké, majd írok. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal

hf képe
hf
22 h, 2010-01-04 22:07

Bekommenteled majd?
Köszi!

Oleever07 képe
Oleever07
23 h, 2010-01-04 22:57

most küldtem el neki mind a kétszer. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal

hf képe
hf
24 h, 2010-01-04 23:21

Köszi. Én a szövegére (is) gondoltam. Hátha valaki ihletet kap.

Oleever07 képe
Oleever07
25 k, 2010-01-05 18:15

itt az én levelem, ami nagyjából ugyanolyan, mint ami a blogban meg volt adva, csak egy kicsit kicsinosítottam (bár a "NE ÉPÍTSÉK MEG!" egy kissé durva, de meghagytam :D):

Tisztelt Dr. Tiba Zsolt Főjegyző Úr!

Tudomásomra jutott, hogy Újpesten, a Külső Szilágyi úton járdán vezetett kerékpárutat szándékoznak építeni, 97 millió forint EU-s forrás felhasználásával, 224 millió forintért.

Én, mint budapesti kerékpáros, a járdán vezetett kerékpárút megépülését határozottan ELLENZEM a következő okok miatt:

- A járdán vezetett kerékpárutakon a nemzetközi kutatások szerint és gyakorlati tapasztalatom szerint is balesetveszélyes a kerékpáros közlekedés, kerékpárosnak és gyalogosnak egyaránt!
-A Külső Szilágyi út egy nagyon széles út (14-18 m), ugyanakkor a forgalom viszonylag alacsony rajta, így az úton bőven elférne egy korszerű, úton vezetett kerékpársáv.

Ezeket az állításokat csak alá tudják támasztani a Magyar Kerékpárosklub közlekedésmérnökei is, amit az alábbi hivatkozásban tekinthet meg:

http://kerekparosklub.hu/kulso-szilagyi-ut-menti-kerekparut

Ha esetleg személyesen még nem járt ezen a környéken és nem ismerné ezt az utat, néhány fényképet tekinthet meg az alábbi hivatkozásban:

http://picasaweb.google.com/MK.eszakpest/KulsoSzilagyiUtFelmeres#

Ráadásul a tervezett kerékpárút költsége 93 millió forint/km, ami egy átlagos kerékpárút költségének kétszerese! Ez elfogadhatatlanul magas költség, ott, ahol minimális költséggel biztonságos kerékpársávot lehetne kialakítani.

Ezért én, mint budapesti kerékpáros, arra kérem a Fővárosi Önkormányzatot, hogy ezt a kerékpárutat NE ÉPÍTSÉK MEG!

Ebből a költségvetési tételből fordítsanak egy kisebb összeget arra, hogy Külső Szilágyi útra kerékpáros piktogramokat fessenek, a maradék összeget pedig fordítsák inkább a budapesti iskolások KRESZ-oktatására!

Várom visszajelzését és intézkedését!

Üdvözlettel:

----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal

Hemü képe
Hemü
26 h, 2010-01-04 21:51

Nyílt levél a sajtóban? Lehet, hogy volt, nem tudom.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

Oleever07 képe
Oleever07
27 h, 2010-01-04 22:06

persze, hogy volt, de ez sem jött be: 29 közgazdász nyílt levele a 2010-es költségvetés tervezete ellen.
(videoanyag)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal

viktormaci képe
viktormaci
28 h, 2010-01-04 23:24

"Ezért én mint budapesti kerékpáros", egyben mint újpesti ADÓFIZETŐ autós IS (!)... szeretnék biztonságosan közlekedni.
______________________________________
Egy a bringán kalandozó magyarok közül.

vercse képe
vercse
29 k, 2010-01-05 00:26

A linkelt képek kapcsán merült fel bennem a kérdés: miért lehet csak 30-al menni a széles 2x2 sávos külvárosi főútvonalon ugyanakkor miért lehet 50-nel a szűk belvárosi egyirányú mellékutcákban.

elfroland képe
elfroland
30 k, 2010-01-05 00:46

Mert még útépítés volt folyamatban.
Most már 60-as táblák vannak.

offKovacs képe
offKovacs (nem ellenőrzött)
31 k, 2010-01-05 00:31

Sent egyszer.
Most találtam meg a tököli ügyében írt levélre a választ.. szép kis formanyomtatvány, problémamegoldás 0...megyek is, mielőtt felbaszom az agyam...:/
"Mekkora karanténzéró már ez" az ország!
Grafitember után szabadon.

Kovács voltam

tibology képe
tibology (nem ellenőrzött)
32 k, 2010-01-05 01:00

Mi van akkor ha nem engedjük megépíteni?
oda tiltakozódunk akárhányszor ilyet akarnak,
és utána tudni fogják hogy nem tudják megépíteni,
mer ott üldögél mindig 1-2 (vagy jó sok) biciklis (instant kültéri party). esetleg szórólappal, ami tömör velős infó a bicikliutakról sávokról az értetlenül nézelődőknek.

szerintetek?

Semico képe
Semico
33 k, 2010-01-05 01:12

Had lássák legalább hogy mennyi a bringás, még ha Ctrl+C Ctrl+V a levél is meg a válasz is.

Meg aztán ha másként nem nagyon tudunk, legalább így próbáljunk meg a f****ágok meg a korrupció ellen menni. Ha mi se próbáljuk meg akkor mit várunk másoktól h tegyenek ellene!

>---------------<
Semico

Semico képe
Semico
34 k, 2010-01-05 01:29

Ismeritek Dovát?
Nekem volt szerencsém találkozni vele.
Szerintem jó arc!

Na ő mert lépni; felhívta az EGÉSZ ORSZÁG figyelmét az igencsak balesetveszélyes építményre!

http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=50763

Ha ilyet nem is, de a minimum hogy valami módon próbálunk tenni a gyalogkerékpár utak, és az anyagi lehetőségekhez képest FELE hosszú kerékpáros létesítmények ellen.

>---------------<
Semico

dhorvath képe
dhorvath
35 k, 2010-01-05 02:04

Ment egy levél tőlem is.

----------------------------------
BringaWiki.hu
Valamint autómentes településeket!

pixel képe
pixel
36 k, 2010-01-05 02:08

Sent. Hajrá ÉP.

Kuku képe
Kuku
37 k, 2010-01-05 03:15

+1 ment

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

Kalapácsos képe
Kalapácsos
38 k, 2010-01-05 09:55

ment

--------------------------

Gondolkodj el ezen!

qal képe
qal
39 k, 2010-01-05 11:17

Ment. Mindazonáltal azt gondolom, hogy ennél hathatósabb eszközök kellenek. A visszaosztható pár tíz, vagy száz millió forint várományosai nem fogják ölbe tett kézzel nézni, hogy lecsússzanak a zsíros falatokról.

rosewater képe
rosewater
40 k, 2010-01-05 12:38

+1

Zyzka képe
Zyzka
41 k, 2010-01-05 12:42

Tőlem is ment e-mail.

stipkovits7 képe
stipkovits7
42 k, 2010-01-05 12:50

Tőlem is ment kettő... kósza infók alapján tegnap késő estig 60 emil ment el és már fogalmazzák a választ is az NFÜ-ben... Remélhetőleg lesz valami pozitív előrelépés.

Mindenesetre függetlenül attól, hogy milyen eredménye lesz az akciónak, mindenképpen nagyon fontos, hogy hallassuk hangunkat a saját érdekeinkért. Ezek után nem olyan könnyű lesöpörni az észrevételeinket, ha egységesen nagy számban lépünk fel. Erről kellene szólni az életnek, hogy a végfelhasználók is aktívan be vannak vonva a fejlesztések megtervezésébe.. elvégre nekünk épülne a mi adóforintjainkból vagy nem?

bekaposi képe
bekaposi
43 k, 2010-01-05 12:57

Én is írtam nekik.

Kéne csinálni egy Critical - Káposztásmegyer v
Újpest - Mass-t! Majd elhí'ni rá az illetékeseket. Tudok garantálni 13 fő résztvevőt a családomból.

Üdv

gaze képe
gaze
44 k, 2010-01-05 13:26

esetleg egy pár sajtó mail címre is lehetne pár levelet lövöldözni...
ha a sajtó látja, hogy valamivel kapcs növekszik a zizegés, akkor ő is odakérdezhet...
és hát a dolog megint csak bűzlik a hazai klasszikus korrupció/dilettantizmustól, szóval egy feltörekvő riporternek még meg is érné kicsit kapargatni a dolgot. (sajtóinfó tálalás kérdése... "ismét több száz millió forintot akarnak elkölteni életveszélyes létesítményekre, miközben a jó megoldás töredékébe sem kerülne. Ismét a gyalogos (emberek) rovására akarják megoldani a kerületben kialakult közlekedési helyzetet, stb stb). Fontos hogy helyi érdekű média is kapjon belőle, helyi théma vagy kerületi újság, akármi.

szál, hova írjunk még?

(a jövőben sztem alapvetően ilyen mail-ddos dologknál alapból mehet a sajtónak is a dolog. had lássák a hivatalok, hogy figyelem irányul rájuk)

G-Attila képe
G-Attila
45 k, 2010-01-05 13:33

+1

Ma estig újabb két levél érkezik az NFÜ-höz a Káposztesmegyeri ismerősöktől, remélem ők is továbbadják.

BeMark képe
BeMark
46 k, 2010-01-05 14:14

esetleg kamu címeket is lehetne írni a címzettek közé, pl:
sajto(kukac)blikkk.hu vagy hasonlókat. Hátha megijednek a sajtó mail címet látva a valódi címzettek :)

Vitéz képe
Vitéz
47 k, 2010-01-05 14:28

Nekem válaszoltak az NFÜ-ből...

Nyitok egy blogot a válasznak.
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman

SzCiklon képe
SzCiklon
48 k, 2010-01-05 15:10

Nekem is. De vannak vele bajaim.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

mcysh képe
mcysh
49 k, 2010-01-05 16:01

Én ezt küldtem, megpróbálva kivédeni a sablonválaszt:

Tisztelt Dr. Tiba Zsolt Főjegyző Úr!

Budapesti kerékpárosként szeretném nyomatékosan megkérni Önöket, hogy ne építsenek járdán vezetett kerékpárutat a külső Szilágyi úton. Még
nem késő alternatív megoldást keresni.

A járdán vezetett kerékpárutak nemzetközi kutatások szerint ötször-tízszer veszélyesebbek, mint ha a kerékpáros az úttesten, az autók között halad. A vonatkozó szakirodalmat igény esetén megküldöm önöknek. Kérem, válaszukban ne hivatkozzanak az alternatívák veszélyességére, amíg nem tájékozódtak az ügyben.

A Magyar Kerékpárosklub közlekedési mérnökei részletesen leírták az ide vonatkozó szakmai érveiket:
http://kerekparosklub.hu/kulso-szilagyi-ut-menti-kerekparut
Kérem, tanulmányozzák át ezt az anyagot. A Kerékpárosklub e szakasz megépítéséhez nem adta hozzájárulását, ezért kérem, válaszukban ne is
hivatkozzanak erre.

Üdvözlettel:

===
bácsi a biciklin

gaze képe
gaze
50 k, 2010-01-05 19:24

nahat, itt mar moderalnak? :)
helyes, helyes!

Cseya képe
Cseya
51 k, 2010-01-05 19:31

Frászt. Teljesen jó poén volt, kár érte.

mcysh képe
mcysh
52 k, 2010-01-05 22:02

ha a heregolyós poénodra gondolsz, az nem tűnt el, hanem a párhuzamos topikban van.
===
bácsi a biciklin

MK Dél-Pest tag képe
MK Dél-Pest tag
53 k, 2010-01-05 18:18

Na ilyen létesítményekből nem kérünk, köszönjük szépen!

Ment a levél mindhárom helyre névvel, címmel. Hajrá MK Észak-pest!!!

álmos völgy gyümölcse képe
álmos völgy gyümölcse (nem ellenőrzött)
54 k, 2010-01-05 19:15

Sziasztok

Én eddig nem írtam CM blogokba de elküldtem a mélt és ezt kaptam válaszként az NFÜ-től,aki akarja elolvashatja:
"Tisztelt Bécsi Orsolya!
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez eljuttatott levele kapcsán az alábbiakban tájékoztatjuk Ügynökségünk álláspontjáról.
Az Európai Unió által biztosított források odaítélése kapcsán csak olyan projektek kerülhetnek támogatásra, melyeket a hazai hatóságok biztonságosnak, megfelelőnek minősítenek és engedélyeznek. Az Ön által hivatkozott fejlesztés a hatályos Útügyi Műszaki Előírásnak (továbbiakban UME), mely a civil szervezetek, köztük a Magyar Kerékpárosklub közreműködésével 2006-ban készült, a hatóság véleménye szerint megfelel. Ugyanakkor, amennyiben a projekt építési engedélye az eljárásrendben szereplő határidőig nem emelkedik jogerőre, a támogatás nem lesz lehívható.
Mindezen túl előírásra került, hogy a kerékpárforgalmi fejlesztéseknek a hatályos műszaki előírásnál is szigorúbb feltételeknek is meg kell felelniük. A hatályos szabályozásnál szigorúbb előírásokat a Pályázati Útmutató tartalmazza, melyet az UME felülvizsgálatán dolgozó munkacsoport (köztük az Magyar Kerékpárosklub és a VBB képviselője) dolgozott ki a műszaki előírás felülvizsgálatának keretében. A hivatkozott szakaszon a járműforgalom meghaladja a 20.000 Egységjármű / napot, amely a hazai és az európai műszaki előírások, illetve a pályázati útmutató szerint önálló, elválasztott létesítményt (kerékpárút, gyalog-kerékpárút vagy kerékpársáv) indokol, így a választott létesítmény típusa megfelel az előírásoknak.

Az Ön által javasolt kerékpáros nyom viszont nem megfelelő, mert a többség (a kevésbé gyakorlott kerékpárosok) nem használná, balesetveszélyes lenne, így a beruházás nem érné el a kívánt hasznosságot.
Ugyanakkor az UME és a Pályázati Útmutató alapján a kerékpársáv kialakítása is megfelelő, támogatható lett volna.
Az adott szituációban a megfelelő létesítmények közül a pályázó dönthette el, hogy milyen létesítményt választ a közlekedésbiztonsági, környezeti és várospolitikai szempontok alapján. Annak érdekében, hogy a támogató felmérhesse a projektek társadalmi fogadtatását és támogatottságát, a pályázatokhoz kerékpáros civil szervezetek támogató nyilatkozatának a csatolása került előírásra. Budapest Önkormányzata pontosan ugyanezen a fejlesztéssel, már egy korábbi kiírásra benyújtott pályázatához is támogatást kért, melyet a Magyar Kerékpárosklub is támogatott, a támogató nyilatkozatot a pályázattal együtt megkaptuk (melyet jelen levelünkhöz csatoltunk), de akkor a projekt (más, formai okokból) nem indulhatott el. A jelen pályázati fordulóban a Városi Biciklizés Barátai (VBB) által kiadott támogató nyilatkozattal nyújtották be a pályázatot. A bírálók számára a fentiek alapján a projekt társadalmi támogatottsága is egyértelmű volt, mivel mindkét szervezet a maga szakterületén igen elismert és felkészült, a kerékpárosok jó részét képviseli!

A kerékpárforgalmi létesítmények fejlesztése kapcsán a maximális elszámolható költséget bruttó 36,5 millió Ft-ban határoztuk meg, amely lényegesen szigorúbb mint az Ön által „normálként” említett összeg (93millió Ft 50%-a, azaz 47,5 millió Ft). Amennyiben a kerékpárút építése ennél többe kerül, azt a pályázónak teljes egészében önerőből kell fedeznie, támogatást arra a részre nem igényelhet. Ha a kerékpárút építése kapcsán egyéb tevékenység (pl. korlátépítés, víznyelők áthelyezése) miatt többletköltség merül fel, akkor azt alternatíva vizsgálattal kell alátámasztani, azaz be kell mutatni, hogy a műszaki előírásnak, útmutatónak megfelelő létesítmény máshogyan nem, vagy még nagyobb költséggel lenne kialakítható. Ha ezen vizsgálat eredménye nem egyértelmű, akkor ezen költségekre vonatkozóan sem kapható támogatás.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a fővárosi gyermekek KRESZ oktatása ügyében Ügynökségünk nem illetékes, így abban intézkedést nem tudunk tenni.
Tisztelettel:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség"

Falra hányt borsó?

uto_pista képe
uto_pista (nem ellenőrzött)
55 k, 2010-01-05 19:20

@mcyish: én megkaptam a sablonválaszt, nem bánod, ha leveled részletével kontrázok?

továbbá: sunyin megemlítik ugyan az mkk-t, de azt kerülik, hogy kerek-perec kimondják, az mkk támogatta is a megépítendő változatot. helyette a városi biciklizés barátai egyesületet nevezik meg, mondván, az ő áldásuk testesíti meg a végül benyújtott tervek társadalmi támogatottságát. ők kik ők?

mcysh képe
mcysh
56 k, 2010-01-05 22:00

Dehogy bánom, azért másoltam be ide, hogy használjátok!
===
bácsi a biciklin

bembo képe
bembo
57 k, 2010-01-05 19:42

Én is küldtem levelet, nem a sablon szöveggel:

Kedves Tiba Zsolt Főjegyző Úr!

Boldog Új Évet Kívánok!

Értesültem arról, hogy a Külső-Szilágyi úton idén új bicikliút építését tervezik, mely 224 millió Ft-ba fog kerülni, amiből 97 millió Ft EU-s támogatás.

Mivel a közlekedéstudományi kutatások szerint az ilyen típusú kerékpárutak rendkívül balesetveszélyesek, én semmi esetre sem fogom használni. Inkább az úttestet választom majd, ha arra megyek kerékpárral. Azt is tudom, hogy a legtöbb rendszeresen kerékpározó ismerősöm ilyen esetben hasonlóan szokott dönteni.

Ha az új kerékpárúton közlekednék, minden egyes kereszteződésben legalább 4-szer, de akár 12-szer akkora eséllyel ütne el egy autó, mintha az úttesten kerékpároznék (az adatok forrása: http://mek.niif.hu/01200/01210/01210.pdf , 83. oldal). Talán megérti, hogy nem szeretném magam ilyen nagy veszélynek kitenni. Sajnos a tapasztalatlanabb kerékpárosok nincsenek tisztában ezzel a veszéllyel, ők bizonyára használni fogják az utat, és valószínűleg történnek majd belesetek.

Úgy gondolom, kár ilyen sok pénzt elpazarolni egy olyan létesítményre, melyből az embereknek semmilyen haszna nem származik, ráadásul sokakat veszélybe sodorhat. Ha tényleg biztonságosabbá szeretnék tenni a kerékpáros közlekedést, érdemes lenne kerékpársávot felfesteni a Külső-Szilágyi úton és a Megyeri úton.

Újpesten nőttem fel, és számtalanszor bicikliztem a Külső-Szilágyi úton. Kiváló, széles út volt, csak néhány mély barázda keserítette meg a kerékpárosok életét. Most az útburkolat felújításával ez a kellemetlenség is elmúlt. Így ha meg is épül a kerékpárút, biztonságosan és kényelmesen kerékpározhatunk majd az úttesten. Sokkal biztonságosabb lenne azonban, ha az úttest szélétől 1,6 méter távolságban felfestenének egy kerékpársávot jelző vonalat. Ez ugyanis arra késztetné a gépkocsivezetőket, hogy az úttest szélét tartsák fenn a kerékpárosokra számára. A Külső-Szilágyi út nagyon széles, így a kerékpársávok kijelölése nem venne el forgalmi sávot a gépkocsiktól.

Várom szíves visszajelzését és intézkedését!

bembo képe
bembo
58 k, 2010-01-05 19:48

és megkaptam a már beidézett sablon választ. vicces, hogy egy csomó olyan kérdésre is válaszolnak, amire én nem is tértem ki a saját levelemben, pl: ,,Ön által „normálként” említett összeg (93millió Ft ...'' -- micsoda? én nem is írtam semmi 93 millió Ft-ot! :)) ráadásul a fővárosi gyerekek KRESZ-oktatásáról sem írtam egy árva szót sem.

ha elkezdenék építeni, sátorozzunk le az építési területre.

egyébként ha megépül, ki lehetne bontani: olyan ócska kerékpárutakat építenek, hogy egy kapával ki lehet forgatni a köveket a homokágyból. és nem lenne értelmetlen, mert ezzel a tájékozatlan kerékpározókat megvédenénk a veszélyes út használatától.

tibology képe
tibology (nem ellenőrzött)
59 k, 2010-01-05 22:35

ezt mondom én is. ha nem engedjük megépíteni, akkor kényszeríteni fogják a dolgot hogy ez akkor is jó nekünk? :)

tudom nagy a szám, aztán hogy kimennék e ha többen is így látjátok azt nemtudom, bár mondjuk miért ne. én még sosem bicikliztem arra, de a problémát tisztán látom. meg unom hogy úgy tervezem az utamat, hogy arra megyek ahol nincs bringaút.

bár hozzáteszem engem leginkább társadalomtudomány szempontjából érdekel leginkább a dolog. :)

peet képe
peet
60 k, 2010-01-05 23:05

Viszontválasz ment:

Tisztelt Dr. Tiba Zsolt Főjegyző Úr,

Sajnos válaszát nem tudom elfogadni. A Magyar Kerékpárosklub közlekedési mérnökei részletesen leírták az ide vonatkozó szakmai érveiket:

http://kerekparosklub.hu/kulso-szilagyi-ut-menti-kerekparut

Kérem, tanulmányozzák át ezt az anyagot.

A Kerékpárosklub e szakasz megépítéséhez nem adta hozzájárulását.

Amennyiben mindenképp megépítésre kerül a szóban forgó kerékpárút, lenne egy konstruktív javaslatom:

Az új KRESZ lehetőséget ad arra, hogy a meglévő kerékpárúttal párhuzamos főútvonal külső forgalmi sávjában kerékpáros piktogramokkal nyomvonalat alakítsanak ki. Ha ez megvalósulna a Külső Szilágyi úton, azzal a kecske is jól lakna, és a káposzta is megmaradna:

A kevésbé rutinos kerékpárosok a kerékpárúton, míg a gyorsabb, tapasztalt kerékpárosok a számukra biztonságosabb külső forgalmi sávban haladhatnának szabályosan, a gépjárműforgalom zavarása nélkül.

Tisztelettel,
Lendvai Péter Mihály,
Újpesti adófizető.
Külső-Szilágyi út 110. 5/16.

----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

Pule képe
Pule
61 k, 2010-01-05 23:56

Szuper levél,tetszik a piktós ötlet, remélem értelmes választ kapsz rá, nem a tucatkakit.

Pule képe
Pule
62 sze, 2010-01-06 00:00

Szuper levél,tetszik a piktós ötlet, remélem értelmes választ kapsz rá, nem a tucatkakit.

mcysh képe
mcysh
63 sze, 2010-01-06 01:24

Igazad van, ki lehetne használni az új kreszt.
===
bácsi a biciklin

MK Dél-Pest tag képe
MK Dél-Pest tag
64 sze, 2010-01-06 08:20

Kompromisszumos megoldás lenne, valóban.

De pont azért építenek kerékpárutat, hogy ne lássanak bringásokat az úttesten. Se gyakorlottat, sem bizonytalant.

aron képe
aron
65 sze, 2010-01-06 18:26

miskolcon 10 kilométer mk által leokézott bicikliutat építenek kicsit kevesebb pénzből:
http://kerekparosklub.hu/13-kilometer-uj-kerekparos-infrastruktura-misko...

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic

noname_ képe
noname_
66 cs, 2010-01-07 11:39

Vannak, akik rettegnek az úton biciklizéstől (pl. a feleségem ilyen), hiába magyarázzák nekik hogy az a biztonságosabb.

Én a gondot sokkal inkább abban látom, hogy MINDEN kerékpárost a kerékpárútra akarnak kényszeríteni. Inkább azért kellene harcolni, szerintem, hogy legyen választási lehetőség. Költsék csak el a 93 milliót, de inkább 100-at és legyen végig kerékpársáv is.

elfroland képe
elfroland
67 p, 2010-01-08 11:59

És most hol vannak ezek a kerékpárosok?
A szomszéd kis utcában, vagy a járdán.
Abszurd módon lehet hogy így még biztonságosabb is mert világos hogy a kereszteződésnél körbe kell nézni, de a piros aszfalton tekerve meg hanyagolja a körbenézést mert úgyis elsőbbsége van.
És 100 milát elkölteni azért hogy a kis utcából kicsaljuk az embereket jobbhorgozni... nem túl jó ötlet...

Amúgy az én feleségem is félős.
Egy kilométeren elmegy mellettünk 3 autó: "Nem mondtad hogy itt ilyen nagy a forgalom!" :-)

Vargosz képe
Vargosz
68 cs, 2010-03-11 12:18
peet képe
peet
69 cs, 2010-03-11 12:25

Huurrráááááá! :)

----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

Zizz71 képe
Zizz71
70 cs, 2010-03-11 12:28

szupi :D