törlöm magam...



elbúcsúzom tőletek.

már jó ideje úgy érzem, hogy a közösség nagy százaléka szellemileg rettenetesen éretlen. naponta többször ránéztem az oldalra, és mindig az volt a végeredmény, hogy elszörnyűlködtem rajta, hogy milyen emberek vesznek körül.
egészen más nézeteket vallok, mint itt a többség. egészen máshogy élem az életem, mint itt a többség. egészen máshogy gondolkodom a kerékpározásról, mint itt a többség. egészen máshogy kezelem az autósokat, mint itt a többség.
nem gondolom azt, hogy a többséggel van a baj. lehet, hogy én élek rossz felfogással. nem vádolok senkit, nem akarok bántani senkit. egyszerűen úgy érzem, nem vagyok közétek való. a hozzászólásaim 99%-ka ellenérzéseket váltott ki, amikkel nem tudok, és nem is akarok azonosulni.
nem állítom, hogy az én felfogásom a normális, nem állítom, hogy veletek van baj. egyszerűen úgy érzem, hogy nem vagyok közétek való.
további sok sikert kívánok a critical mass minden aktivistájának, minden résztvevőjének!
viszont én elköszönök tőletek. én önállóan a saját meglátásaim alapján fogok a jövőben kerékpározni, a saját felfogásom alapján fogok másokat vádolni, a saját belátásom alapján fogok pár sör után bringára ülni.
kívánom, hogy érjétek el az életetekben azt, amit szeretnétek, és legyetek boldogok! viszont én nem kívánom tovább a nevemet adni ahhoz, amit az itt összegyűlt többség képvisel.
sokat töprengtem rajta, hogy külső szemlélőként megtartsam-e a regisztrált nevemet, de végül arra jutottam, hogy a jövőben semmilyen tekintetben nem kívánok azonosulni a többség nézeteivel.

tisztelet a csekély kivétenek, akikkel a jövőben is tartani szeretném a kapcsolatot.

és még egyszer: sok sikert lányok, srácok! legyetek boldogok!

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Kánaán képe
Kánaán
1 p, 2010-01-29 01:09

ohh, hogy lelked kárhozzon el, s égjen örökké az 57es számú italbolt fröccsös kancsóinak egyikében, te biciklisták szégyene és jogainak sárbatiprója...
ui.: holnap kocsma?

////
A Celeb DíszHím Hiró

http://nightride.blog.hu

Kuku képe
Kuku
2 p, 2010-01-29 02:31

Talán hasznos lenne leírnod hogy mi a gond. Nem visszahúzkodni szeretnélek, hanem nagyon érdekel mi vált ki ekkora ellenérzést. Így most - bár igyekszel tompítani - csak rossz érzése marad az embernek, hogy iszonyatosan rossz fej, de nem tudja meg soha hogy miért. Hát ne hagyj már így kétségek közt ennyi embert, akik nemrég még körömrágva virrasztottak hogy megtudják élsz vagy halsz valahol a Hungária Kerepesi sarkon :). Szóval ez így nem szép. Lehet hogy tökre igazad van, mit lehet tudni.

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

PTeker képe
PTeker
3 p, 2010-01-29 09:44

+1 (emlékszem arra az esetre, rajtam kívűl akiről tudok kb 10ember telefonálgatott körbe hogy nem veled történt-e baleset.
Én is kíváncsi lennék a konkrétumokra, mert bár lehet a piáról másképp vélekedünk és a közös varrásokról is, de szerintem itt mindenki különbözik a másiktól és mégis ha arról van szó meghallgatjuk egymást, beszélgetünk még ha alattad vagyunk is szellemileg...

Remélem még találkozunk, egy TEKERÉS folyamán.

slynus képe
slynus
4 p, 2010-01-29 11:14

Szerintem az a gondja ami nekem is csak én nem kilépek hanem nem írok. Ha valamit reagálsz egy témára az esetek 90 %-ában néhány egyén rögtön neked esik mintha csak arra várnának hogy le lehessen valakit jól húzni. Nem ész érvekkel próbál intelligensen vitázni hanem mint az éhező falka az ember torkának ugranak és jönnek a baromságaikkal. Nem értem,hogy ha az ember valamit esetleg félreértelmez vagy máshogy gondol miért lesz egyből bunkó és hülye meg még sorolhatnám.

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

vaandor képe
vaandor
5 p, 2010-01-29 12:59

"Ha valamit reagálsz egy témára az esetek 90 %-ában néhány egyén rögtön neked esik mintha csak arra várnának hogy le lehessen valakit jól húzni."
Ez az internet.

Mint minden internetes közösségben, CM-en is elkerülhetetlen néhány érvtelen, vagy épp személyeskedő támadás. Tudni kell józan szemmel kiválogatni, melyik hozzászólásra kell, melyikre nem kell reagálni. De pusztán emiatt teljesen feladni a jelenétet: hiba. Szerintem.

Ha más oka van, hát legyen. Kár.

- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."

PTeker képe
PTeker
6 p, 2010-01-29 14:34

De akkor miért nem mondják el??

zsoltee képe
zsoltee
7 p, 2010-01-29 16:34

+1

Zsoltee

mcysh képe
mcysh
8 sze, 2010-02-03 01:06

Ez az internet.
Hát ennél talán már előrébb tart az internet. Szerintem jó minta lehet a Reddit (meg egy csomó hasonló oldal) hozzászólásminősítő rendszere; ha túl sok mínuszod gyűlik össze, meg sem jelennek a hozzászólásaid. Az új szerveren majd mindenképpen be kellene vezetni valami ilyesmit szerintem.
===
bácsi a biciklin

stp1 képe
stp1
9 sze, 2010-02-03 17:25

Csúnyán hátba szúrnánk Ecot... :C :D:D:D

Pontagy képe
Pontagy
10 sze, 2010-02-03 17:28

minek tolja oda az ostobaságait mindenhova?

aki jégen vígad, nem sokáig örül a napfénynek...

mcysh képe
mcysh
11 sze, 2010-02-03 18:08

Akinek sok a mínusza, az vagy kikopik és megy olyan oldalra, ahol jobban tud érvényesülni, vagy változtat a kommentelési stílusán. Egyik sem tűnik olyan nagy tragédiának.
===
bácsi a biciklin

aron képe
aron
12 cs, 2010-02-04 15:23

ez mo-n meg sztem nem működne, ezt érdemes megnézni youtbe videók kommentjei között. nem a kikopás a válasz, hanem a haverok hívása, vagy a meghekkelés vmilyen módja. mo szvsz a sima kommentelésre sem érett.

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

MK észak-pest
cyclechic.hu

Miló01 képe
Miló01
13 sze, 2010-02-03 18:26

...

Szciklon képe
Szciklon
14 sze, 2010-02-03 18:22

Ez tökjó ötlet. Egyébként a Reddit alapítója volt itt egy keresőmarketing konferencián egy-két éve, és én szinkrontolmácsoltam neki, Tatabányán :-)
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

Zsurmi képe
Zsurmi
15 p, 2010-01-29 18:19

Nagyon +1.

-
Zsurmi

D.Kriszta képe
D.Kriszta
16 k, 2010-02-02 10:46

Sajnos nekem is ez a tapasztalatom, ahogy már egyszer említettem, birkaszellem uralkodik itt, csak akkor lehet véleményed valamiről, ha az tökéletesen megegyezik a a keménymag véleményével, egyébként lehordanak egy pillanat alatt. Én ugyan nem töröltem magam, de az egyébként is ritka hozzászólásaim a nullához közelítenek, mert nincs értelme bármiről is véleményt mondani, ha az eltérő. Egyetlen közös van bennünk, és az a bringázás. A dolgok nem feketék vagy fehérek, és ez minden témára vonatkozik, bringautakra, sávokra, lakatokra, autóhasználatra, szabálytalanságokra, sörre és még sorolhatnám.

Miló01 képe
Miló01
17 sze, 2010-02-03 17:47

+1
Mert nincs értelme bármiről is véleményt mondani, ha az eltérő.

Ezt nem tudom, bár én annyival különbözök tőled, hogy megírom, amit gondolok, egy nálam öregebb csóka (egyébként jó fej), sokkal radikálisabb elvei, eszméi, gondolatai vannak.
Csak mint mondta egyszer nem írja le őket, mert egy miliszekundum alatt felnyársalják:D

Zsurmi képe
Zsurmi
18 p, 2010-02-05 01:19

Ha az érvelni nem tudó, csak anyázó és a hülye szélsőbal/sötétzöld véleményét hangoztatókra gondoltál, akkor egyet értek.

-
Zsurmi

Bendzsó képe
Bendzsó
19 p, 2010-01-29 02:35

Rock"n"Roll
A városi ficsúr

Szevasz,bár kedd este nem láttam,hogy alkoholos lettél volna és köszi,mikor segítettél a bringa kerekét a helyére rakni!!!

PapírKutya képe
PapírKutya
20 p, 2010-01-29 02:36

Hello Qkac!

Igaz, személyesen nem ismerlek, de a neved "alapkőnek" számít. Sajnálom!

:| www.lopottkerekpar.hu |:

madam képe
madam
21 p, 2010-01-29 03:22

Az a srác jutott az eszembe, aki hosszú és ömlengős történeteket írt, aztán néhány hónapja megsértődött és elvonult. A nevére már nem emlékszem...
__________________
Mert így kerek a világ.

petic képe
petic
22 p, 2010-01-29 03:30

Labzo?

----------------------------------------------------
A Ghisalloi Madonna óvjon titeket minden utatokon!

PapírKutya képe
PapírKutya
23 p, 2010-01-29 03:34

Akár marad, akár nem, legalább kiadta magából.
Hatalmas kő az ilyen helyzet, nagy teher.
Nem lehet minden jó, jobb ha a mérleg egyenes.

:| www.lopottkerekpar.hu |:

Cseya képe
Cseya
24 p, 2010-01-29 06:08

Sanciman. Egyébként nem volt rossz gyerek, csak túl komolyan vette a 'blog' szót.

Oleever07 képe
Oleever07
25 p, 2010-01-29 10:31

pedig az ő történetei tényleg jók voltak, kár, hogy törölte magát innét. :-( egy kis kultúrát vitt a CM életébe. :-) hogyan lehet őt visszahívni?
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal

Aurora képe
Aurora
26 p, 2010-01-29 12:22

Szerintem visszahívni nem lehet, bár megpróbálhatod. Ha érdekelnek az írásai, akkor itt olvashatod:
http://www.blogter.hu/profil/Sanciman

peet képe
peet
27 szo, 2010-01-30 00:54

Sanciman.

----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

Cseya képe
Cseya
28 p, 2010-01-29 06:13

Szia!
Szerintem még úgyis látunk itt.
Ha előbb nem is, hát akkor mire szellemileg felérünk hozzád, vagy éppenséggel te iszod le magad hozzánk. :)

Addig is légy jó és aludj fekve!

gúnyos képe
gúnyos (nem ellenőrzött)
29 p, 2010-01-29 08:14

Nem mennél el inkább szép csendben?

Oleever07 képe
Oleever07
30 p, 2010-01-29 10:34

na azért ez egy kicsit durva...
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal

PTeker képe
PTeker
31 p, 2010-01-29 12:23

"a közösség nagy százaléka szellemileg rettenetesen éretlen"
ez a kicsit durva szerintem.

Zsurmi képe
Zsurmi
32 p, 2010-01-29 18:26

Nem kell magadra venni.

Amúgy szerintem tényleg így van.
-
Zsurmi

Oleever07 képe
Oleever07
33 p, 2010-01-29 19:21

nem veszem magamra, nyugi. én szerintem nem ebbe a kategóriába sorolnám magam.
de sajnos vannak ilyen emberek, akik csak azért vannak fenn a neten, hogy mindenféle szitkozódásokat, baromságokat mondjon. itt egy példa, egyszer megtalált, és nekem is írt ahhoz hasonló hsz.-t, mint ami a Recent Activity-be található. utána azonnal letiltottam. csak nézd meg a Hobbies rovatot.
(tkp. ezért kár, hogy megszűnt a Lipót...)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal

goblinwrench képe
goblinwrench (nem ellenőrzött)
34 p, 2010-01-29 10:17

"egészen más nézeteket vallok, mint itt a többség. egészen máshogy élem az életem, mint itt a többség. egészen máshogy gondolkodom a kerékpározásról, mint itt a többség. egészen máshogy kezelem az autósokat, mint itt a többség."

Egy utolsó utáni bejegyzésben szívesen olvasnám a gondolataidat a fentiekről.Elolvasva talán azt fogom mondani , hogy marhaság.Meglehet viszont hogy megfontolnám.

Kisember képe
Kisember
35 p, 2010-01-29 10:20

"közösség nagy százaléka szellemileg rettenetesen éretlen"

Te egyetmi tanár vagy, a filozófia doktora, aki felelősségteljesen felnevelt 5 gyereket?

Részemről szerintem sokkal kevesebbet biciklizem, mint itt az átlag. Azért olvasgatom ezt a blogot, mert egy színvonalas, értelmes társaság gyűlt itt össze, akiknek érdemes meghallgatni a véleményét, és jó látni, hogy a nálam 10 évvel fiatalabbak között is vannak olyanok, akiknek gyorsabban vág az esze, mint az enyém és helyén van a szíve.

--------------------------
www.barzongorista.eu

Zsurmi képe
Zsurmi
36 p, 2010-01-29 18:31

Ez inkább azt jelenti, hogy főleg a neked tetsző véleményeket olvashatod itt.

-
Zsurmi

Zoltán-san képe
Zoltán-san (nem ellenőrzött)
37 p, 2010-01-29 10:43

Az az érzésem hogy itt valami másról van szó, de lehet hogy tévedek.
Mindenesetre sajnálom hogy így döntöttél.

Névtelenhl képe
Névtelenhl (nem ellenőrzött)
38 p, 2010-01-29 10:50

Öreg, ez csak egy internetes fórum....
Kicsit túlspirázod.... Másrészt meg itt nem elvárás, hogy egyetérts mindig mindeknivel, ez benne a szép. Ha meg ennyire bánt, hogy itt az éteren páran fikáznak, akkor persze szaladj...

Alpári a stílusod, de tartalmilag sok mindenben egyetértettem veled.

feb képe
feb
39 p, 2010-01-29 11:03

Azért remélem nyomunk még sprint&rollt közösen, vagy sörözünk a pályán.

Többen tekerünk - többfélék vagyunk

Amúgy a cím alapján azt reméltem, hogy a karbantartással kapcsolatban írsz valami olyasmit, hogy te magad törölgeted a bringádról a sós szutykot, de nem :(

Attila_50-18 képe
Attila_50-18
40 p, 2010-01-29 11:40

Egyszer én is csináltam ilyesmit, de azon a fórumon, általam elfogadhatatlan módon, kereskedelmi szempontok alapján moderáltak.

A közösség olyan, amilyenre a tagjai formálják.
Ha nem értesz egyet a közösség alapvető céljaival (CM), akkor menj, nincs rád senkinek itt szüksége. De ha egyetértesz az alapvető dolgokban, akkor a jelenléteddel kellene formálnod azt.
Az éretlenek meg fel szoktak nőni, de csak akkor, ha van olyan, akiről példát vehetnek.

Drody képe
Drody
41 p, 2010-01-29 12:32

Csá.

........................
Formaharc és sci-fi.

Gabika nembe képe
Gabika nembe (nem ellenőrzött)
42 p, 2010-01-29 12:35

Szervusz druszám.
Tökéletesen megértelek, én is ezért hanyagolom a céemet.

PTeker képe
PTeker
43 p, 2010-01-29 13:25

de miért is pontosan?
Mert ha (de nem csak) tömeges elVONULÁSRÓL van szó akkor tudni kéne az okot, hisz akkor lehet kezelni.
Feltéve ha tényleg érdekel a dolog amiért annak idején beregisztráltál, ha nem akkor megértem.
Vagy lehet csak meguntátok és már nem izgalmas? Pedig nagyon sok mindnet lehet tenni, pl BikeKitchen ha csak egyet említsek.
Persze kérdés ki miért regel ide és minek keresi a társaságot a többiekkel?

Én személy szerint azért regeltem, mert úgy gondolom a jövőben jobb lenne ha több kerékpárossal együtt kevesebb autós lenne, ami jó volna mert élhetöbb város lenne, mint helyileg és egészségileg is. (mivel most született gyermekünk, ezért most méginkább aktuális a dolog)

TI miért regeltetek? (Gabika?, Qkac?)Komolyan érdekel, és az is hogy mi váltotta ki cselekedeteiteket.

Kérlek tisztlejetek meg minket.

Norbi képe
Norbi
44 p, 2010-01-29 12:36

Qkac

Tényleg kifejthetnéd bővebben,hogy miért döntöttél így.
Szerintem megtisztelnél vele minket.Szerintem.

http://kep.tar.hu/norbonc

shutruk képe
shutruk
45 p, 2010-01-29 13:17

Szerintem a többség az nem az a 30-40-50 ember, aki írogat is, hanem az a többezer egyedi látogató naponta, akik olvassák a CM-et. Nem értek egyet veled qkac, nem a CM-mel van a baj. Azazhogy annyiban igen, hogy nem veti ki maga közül a férgeset, legtöbbször azért, mert az adott egyén jellemi silányságát kerékpáros aktivitással helyettesíti, ami a CM - mint mozgalom számára - roppant előnyös, és hasznos.
Ha nem ismernélek, én is azt gondolnám rólad, hogy egy alkoholista seggfej vagy, de így a seggfejben nem vagyok biztos. :D Én nagy hibának tartom, hogy az emberek úgy alkotnak véleményt másokról, hogy nem ismerik. Van egy idevágó latin mondás: Audiatur et altera pars (Hallgattassék meg a másik fél is).
Nem mondom, hogy hiányozni fogsz, mert úgyis látjuk még a barna-sárga járművedet.

----

Zöld Mali Cobra alias Ella

madam képe
madam
46 p, 2010-01-29 14:24

"...nem veti ki maga közül a férgeset, legtöbbször azért, mert az adott egyén jellemi silányságát kerékpáros aktivitással helyettesíti, ami a CM - mint mozgalom számára - roppant előnyös, és hasznos."

Mint látjuk, kiveti magából. A kerékpáros aktivitás itt nem "előnyös" vagy "hasznos", hanem maga a CM. Ez nem egy bulioldal és nem egy buliközösség - haverkodunk-iszunk-baszunk -, hanem egy közös érdeklődési körhöz (a kerékpározás, elsősorban városi kerákpáros közlekedési kultúra) tartozó, de minden más szempontból teljesen eltérő emberek gyűjtőhelye.
__________________
Mert így kerek a világ.

Kánaán képe
Kánaán
47 p, 2010-01-29 14:50

hoppá, mostantól egyenes háttal üljön mindenki
ülj le, megbuktál
////
A Celeb DíszHím Hiró

http://nightride.blog.hu

PTeker képe
PTeker
48 p, 2010-01-29 15:04

Ez most mért mondod? Nem tudtad? (tényleg nem bulioldal, nem is kocsma és nem is varroda)

Kánaán képe
Kánaán
49 p, 2010-01-29 15:12

tehát akkor te úgy véled, hogy az oldalon eddig minden blog bejegyzés, fórumtéma illetve post a kerékpáros aktivizmusról szól? Mert szerintem nem így van. Tény, hogy a criticalmass.hu a kerékpározás népszerűsítésére lett megalkotva, de ugyanakkor eléggé nagy közösségformáló ereje van, és ezt nem a szakmai blogokkal éri el, hanem az ezektől függetlenül létrejött beszélgetésekkel.
Szerintem a legtöbb ember úgy van ezzel, hogy hülye lenne más emberekkel barátkozni, csak mert azonos közlekedési eszközt választottak maguknak. Nézd meg pl az autósokat, attól mert egyik meglátja a másikat nem köszönget neki. Remélem érted mire gondolok, ha pedig nem akkor kifejthetem bővebben is ;)

////
A Celeb DíszHím Hiró

http://nightride.blog.hu

PTeker képe
PTeker
50 p, 2010-01-29 15:38

Értem mire gondolsz és részben igazat is adok neked, azonban véleményem szerint a CM is egy olyan része az életnek ahol a mindennapi erkölcsi és morális alapokat tartani kellene, mivel ez a közösség azért szerintem különbözik egy kocsmától, bordélyháztól.
Remélem te is érted mire gondolok. (nem kell kifejtenem ugye?)

De ugyanakkor nem hiszem hogy qkac ezért törölné magát. Nem tudod mi van a háttérben (de most komolyan)

Kánaán képe
Kánaán
51 p, 2010-01-29 15:56

igen, különbözik egy kocsmától, ezért nem irkálok részegen és különbözik egy bordélyháztól, ezért nem kérdezem meg a bájos hölgy tagokat hogy 'mennyi' (utóbbit életben sem teszem meg).
És qkac törlésével kapcsolatban: pont azért törölte magát, mint amit leírt. Tegnap mielőtt lekapta magát együtt fröccsöztünk (reklám helye, akácfa utca 57, 57-es számú italbolt jeeeah) és azt mondta, hogy nem tud azonosulni a cm céljával és az itteni emberekkel (amit értek is). Ez nem azt jelenti, hogy többet nem látjuk nyeregben részegen a körúton vagy Adony felé, de nagy változás amúgy sem lesz, hisz ha észrevetted, eddig se volt túlságosan online mostanában, ahogy egyikünk sem. A CM jó dolog, hisz gyakorlatilag ennek az oldalnak köszönhetjük az ismeretségünket a teljesség igénye nélkül (bocs aki kimaradt): vazsu, marla, dóri, luca, qkac, ses, megyer, shuti, kicsi, kicsikicsi, szoldi, jómagam stb. Szóval ha úgy vesszük arányaiban jót kaptunk ettől az egésztől, bár talán meg kockáztatom, hogy az itt felsorolt nevek egyike sem ért egyet a CM fő céljaival (ez nem jelenti azt, hogy keresztbe tennénk neki, ugyanúgy ott vagyunk a nagy felvonulásokon akár szervezőként is. De nekünk lényegtelen, hogy lesz e bringaút a körúton, vagy bárhol, nem nagyon szeretnénk ha mindenki bringázna (szarabb lenne manőverezni). Nem nagyon értjük, hogy miért is jó az a sok kresz módosítás amit az MK kiharcolt, hisz ha végignézzük őket és lefordítjuk magunkra gyakorlatilag szívás az egész (ezeket nem azért írtam le, hogy vita alapot adjak, szimplán ez a többség véleménye a társaságban). Nem érdekelnek a sírások, hogy "ellopták a biciklimet" aki balhere az meg is érdemli. Kb ezért lépett le qkac (nem csak a CMről) és ezért hanyagoljuk többen is az oldalt.

Nem tudom mennyire érthető amiket leírtam, lusta vagyok átolvasni, ha logikátlanságot tapasztal benne bárki jelezze

////
A Celeb DíszHím Hiró

http://nightride.blog.hu

madam képe
madam
52 p, 2010-01-29 16:35

Amiket itt leírtál nagyrészt egyet értek (és nem tartom fontosnak most kiemelni mivel nem). Tehát van egy csomó dolog, ami nem tetszik nekem sem, itt a CM-en vagy a közlekedésben (stb.), de a részvételemmel (véleményemmel) tudok ezek ellen tenni (pl. László János MK majd minden alkalommal elmondja, hogy nekünk kell megmondani, mit csináljon az MK, mert mi vagyunk az MK.), illetve azokra a témákra próbálok koncentrálni, amikeben (szerintem) előrébb tudom vinni a dolgokat.
Természetes, hogy nincs mindenkinek ideje, energiája, kedve (lényegében nem fontos neki) így tenni, de azt minden közösség - a tietek is - utálja és elutasítja, ha valaki számonkéri rajta a viselkedésüket, majd véleményüket meg nem hallgatva, dacosan távozik.
Nem qkac miatt, de az ilyen esetek (valaki kimondva vagy kimondatlanul távozik) nekem kicsit személyes kudarcok is, mert azt jelenti, hogy talán a hozászólásaimmal nemhogy építettem volna ezt a közösséget, hanem romboltam. :-(
__________________
Mert így kerek a világ.

Kánaán képe
Kánaán
53 p, 2010-01-29 17:34

nem kudarcként kell felfogni, szimplán eltérő véleményen vannak az emberek és a komoly konfliktusok elkerülése végett, ami rombolná a cmhu-t ildomosabb, ha az egyik fél távozik

////
A Celeb DíszHím Hiró

http://nightride.blog.hu

stp1 képe
stp1
54 szo, 2010-01-30 21:48

+1

madam képe
madam
55 p, 2010-01-29 15:10

Ezt minthamár olvastam volna itt néhányszor...
__________________
Mert így kerek a világ.

shutruk képe
shutruk
56 p, 2010-01-29 15:33

Röviden:
Én ezt nem így látom. Ha így lenne, nem kezdődött volna el a "klikkesedés".

Bővebb lére eresztve:
"A kerékpáros aktivitás itt nem "előnyös" vagy "hasznos", hanem maga a CM."
Pont erről beszélek, hogy itt csak ez számít, az már sokadrangú, hogy az adott egyén - mint ember - milyen. És de, ez egy bulioldal, ahol az aktuális bulik időpontjáról szerezhet az ember tudomást. Buli a Criticalmass, buli a MinimalMass, buli a NightRide, buli a CM-túra, buli a hétvégi partyra meghívás, buli itt minden. Arra jó, hogy olyan embereket ismerj meg SZEMÉLYESEN, akikkel közös az érdeklődési kör.
A klikkesedés pedig pont ezért indult meg, mert az egyének eltérő életvitele nem minden esetben illeszkedik zökkenőmentesen a másikéra, ami egyesekben megütközést kelthet, negatív visszhangot válthat ki. Azok az egyének elkezdenek mutogatni a másikra, csípős megjegyzéseket tesznek, és rettenetesen büszkék arra, hogy ők "mások". Mások, de honnan nézve?

P.s.: Megértem az te nézőpontodat is, ez is egy jó dolog a CM-ben, megtanít mások véleményének az elfogadására.
----

Zöld Mali Cobra alias Ella

madam képe
madam
57 p, 2010-01-29 16:02

Mennyiszer megtörtént velem itt, hogy valakivel (majdnem) durva személyeskedésbe hajló nézeteltérésem volt az egyik fórumon, miközben a másikon írt véleményével teljesen azonosulni tudtam...
Igen, megtanultam türelmesebbnek lenni a véleményalkotásban, és nem egy csövön keresztül nézni az embereket, mikor csak azt látom belőle, amit éppen az a kicsiny kép mutat.
__________________
Mert így kerek a világ.

Vitéz képe
Vitéz
58 p, 2010-01-29 22:36

Ezzel nem értek egyet.
szerény véleményem szerint:
Engem például rohadtul nem érdekel a 2000. blog a szmogriadóról, meg a 40. blog Kim-tudjafaszomki ausztrál földkerülő kerékpárosról.
Az a pár dolog ami miatt felnézek ide:
- láttak-e ám?
- közös tekerések/programok
- szerelési tippek
- Bringakonyha
- történt-e valami baleset ismerőssel, mert itt megjelenne.

és asszem itt ki is fújt. ebbe pedig nálam simán belefér a "haverkodunk-iszunk-baszunk" dolog, mert ezek az igazi közösségépítő elemek.
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman

ИПГ képe
ИПГ
59 szo, 2010-01-30 00:34

Kim Paul Nguyen aznap este felcsavarta a színvonalat a CM-en. :D

.
IPG
olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo

Vitéz képe
Vitéz
60 v, 2010-01-31 18:06

de fel ám...
________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman

peet képe
peet
61 szo, 2010-01-30 01:05

+1, kiegészítve alkatrész, útvonal és felszerelés tippekkel.

"haverkodni-inni-baszni" pedig igenis kell. különben kihalunk :)

meg én szeretem kiírni magamból a gondolatokat, amit a közvetlen környezetem esetleg nem értene.

----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

Kicsi.fixi képe
Kicsi.fixi
62 p, 2010-01-29 15:21

Inkább senkinek nem irom válasznak majd mindenki magára veszi. Szóval olvassátok végig a kommenteket és meglehet érteni hogy mi az ami nem tetszik qkacnak. baromi jó hogy van egy csomó Megmondó aki megmondja hogy mire használjuk ezt az oldalt. A felhasználási feltételekben nincsen benne hogy itt nem lehet bulit kocsmázást vagy varrást szervezni, ha csak egy azonos érdeklődésű közösség reprezentetiv oldala lenne minek blog meg fórum? minek postolhat bárki szabadon? Nyilván akik megalkották a fórumot és a blogot azért csinálták hogy ne csak egy reprez. oldal legyen hanem a bringázás hivői egymásra találjanak, és épitsék a közösséget azáltal hogy közös programokat szerveznek. A CM-en sok a fiatal, akik jelen pillanatban nem korlátolt faszok, ezt is szeretik csinálni ezért ehhez keresnek hasonló érdeklődésüeket. Ha bárkinek nem tetszik az ne irjon oda hagyja figyelmen kivül. ENNYI.
---------------
Futár wannabe

Itt lenne az ideje hogy másokis elfogadják hogy én a forgalom részeg vagyok.

madam képe
madam
63 p, 2010-01-29 15:48

"Ha bárkinek nem tetszik az ne irjon oda hagyja figyelmen kivül. ENNYI."
A dolog nem ennyire egyszerű: "...vétkesek közt cinkos aki néma." Az a közösség, amihez tartozom, meghatároz engem mások szemében, tehát - ha fontos nekem a rólam kialakult kép (márpedig fontos, mint mindenkinek) - igenis teszek azért, hogy ez a kép számomra is kedvező legyen. Ebbe bele tartozik az is, ha pl. oltom azokat, akik minden autóst szidnak, éppúgy mint amikor véleményt alkotok olyanokról, akik részegen bicikliznek (bár ilyen ugye nincs...). "Érdekes", hogy mennyire fel vagytok háborodva azon, amikor titeket kritizálni mer valaki, miközben számonkéritek az oldal nyiltságát...
__________________
Mert így kerek a világ.

PTeker képe
PTeker
64 p, 2010-01-29 15:55

Szóval ha jól értem mi ne mondjuk meg hogy mi nem tetszik.
Hát de megmondom, mert szerintem nem a kocsma varrás építi a közösséget, és a közösség folymaatosan formálódik, nem állt meg abban a pillanatban amikor az oldalt létrehozták.
Ugyhogy bocs de amíg itt vagyok és azt látom hogy az erkölcsileg és/vagy morálisan a közösség/oldal rovására jelennek meg dolgok addig hangot adok véleményemnek, miszerint nem helyes.

shutruk képe
shutruk
65 p, 2010-01-29 16:14

Néha nem értelek. Vannak iszonyatosan pozitív, és építő hozzászólásaid, de néha bekattansz, és előkaparod a múlt homályából azt, hogy "varroda". Nem tudom miért csinálod, de engem zavar, hogy néhány bringás hozzászólása után egyből a SEMMIBŐl előhúzod a "varrás"-kártyát.
És EZ jelenik meg a közösség rovására, hogy nem hagyod a múlt sebeit beforrni, hanem remek érzékkel tépkeded őket. Én például személyes sértésnek veszem minden szavadat, amivel a "varrodát" említed (holott semmit sem tudsz a dolgok valódi hátteréről), de mégsem vágok vissza, mert azzal embereket tennék tönkre. Biztos egy szar ember vagyok. Le lehetne szállni azokról, akik nem olyanok, mint te. Hadd ne soroljak neveket, akik felszólaltak a tekerés közbeni sörözés ellen, aztán a következő alkalommal ők maguk vezették a népet sör-túrára.
----

Zöld Mali Cobra alias Ella

PTeker képe
PTeker
66 p, 2010-01-29 16:37

Rendben elfogadom amit mondasz és megkövetem maga, az imént említett fogalmat csupán azért említettem, mert más nyomdafestéket nem tűrő szavakat nem akartam használni, és azért hozzátartozik a dolog (mármint a korábbi) hogy miért ilyen a véleményem. emlékszem mikor a leányzó arról írt hogy neki megvolt több ifjú fiatal ember.
Igen elnézést hogy feltéptem sebedet, "és nem tudom hogy mi van a aháttérben"?? kérdeztem és válaszolt a hölgyemény és köszi elég is volt.
Továbbra is azt gondolom hogy semmi építő nem volt és nincs amit sörözés, piálás STB alatt értünk.
És én soha nem piáltam tekerés elött/közben.

shutruk képe
shutruk
67 p, 2010-01-29 18:58

Köszönöm az érthető választ, ezek szerint én félreértettelek. Elnézést kérek. (Úgy néz ki, elkaptam egy üldözési mániát. :D )

----

Zöld Mali Cobra alias Ella

Norbi képe
Norbi
68 p, 2010-01-29 16:07

+1

http://kep.tar.hu/norbonc

Norbi képe
Norbi
69 p, 2010-01-29 16:14
László Péter képe
László Péter
70 p, 2010-01-29 16:13

nem tudom, hogy qkac személyes problémái mik lennének/ mik azok, de ami engem illet, nekem nagyon csípi a szemem az autósok elleni hangnem sok esetben.

Bár sok közöm nincs az autókhoz, mert jogsim sincsen, de a napi közlekedésben a legtöbb esetben megfelelő partnerek az utakon, így könnyű kiszúrni 1-1 nem éppen toleráns egyént.
(ez nem azt jelenti, hogy fogalmam sincs KRESZ-ről, csak nem adtam ki a papírért X ezer forintot)

//////////////////////////////////////////////////////

László Péter -> MK Dél-Pest; Soroksár

Magellan Crater+6 szólamú sziréna+ködlámpa...tiszta városi bicaj

shutruk képe
shutruk
71 p, 2010-01-29 16:16

+1
----

Zöld Mali Cobra alias Ella

Lathor képe
Lathor
72 p, 2010-01-29 16:37

már jó ideje úgy érzem, hogy a közösség nagy százaléka szellemileg rettenetesen éretlen
Egészen biztos, hogy így kell belekezdeni?

zsoltee képe
zsoltee
73 p, 2010-01-29 17:06

A legutóbbi topikomnál én is éreztem a támadó hangnemet. A szmogtól lettetek agresszívek, emberek? :P

Ettől függetlenül én pár nem szimpi arc miatt nem hagyom itt az oldalt. Időszakosan hanyagolom, részben az értelmetlen flamewar-ok miatt, részben pedig azért, hogy ne itt "fecséreljem az időm".

Szerintem alapvetően nem lenne gond a társasággal, de az tény, hogy megváltozott az oldal hangulata. Cserélődnek a "generációk" is, a kezdetekben főleg futárok és bringás kockák dumáltak itt, de eléggé pangás volt, aztán jött Magwas, Ropi, Kama3, Bonnie és a többiek... egy idő után ők is a háttérbe húzódtak, legalábbis a weboldalon. Utána már rengetegen jöttek és mentek, de sokan vannak, akik hónapokig, vagy 1-2 évig aktívak voltak, de az elmúlt évben eltűntek. Talán engem is ide lehetne sorolni, de én vissza-vissza térek :)

qkac tényleg illene konkrétumokat is írnod, tekintve, hogy a múltkori eltűnésed során mennyien aggódtak érted :P

Vaandor írta meg a frankót: sajnos ilyen az Internet. Legalábbis mifelénk biztosan. Annyi történt az oldalon, hogy ellepték azok az emberek, akik nem elsősorban bringás aktivisták, hanem gyarló emberek, akiknek az interneten nagy a szájuk (és mellesleg van valami közük a bringázáshoz)

A tömeges elégedetlenséghez szerintem az oldal szar felépítése is hozzájárul. Áttekinthetetlenek a tartalmak. Vagy a főoldal trendi témáit látja az ember (ehhez mindenkinek _muszáj_ hozzáfűznie valamit) és ennyi, vagy csekkolja non-stop a friss tartalmakat, és rögtön ugrik, ha valami felbukkan, tekintet nélkül arra, hogy neki szól-e a topik.

Nincs semmi struktúra. Ne mondjátok, hogy van, mert az csak elméletben van, senki se használja, nem áll kézre.

Különböző igények vannak:
- aktivizmus szervezése
- technikai kérdések megvitatása
- online és offline buli szervezése, lebonyolítása
- kötetlen csevegés mindenről, ami nem bringa
- autósokat kollektíven szidni
- akárkit csak úgy jól leoltani

Ezek pedig nem választhatók szét eléggé, nincs struktúra, nincs moderátor. Az eltérő igények ütközése miatt pedig adott a konfliktus... ami tul.képp tök felesleges, és jórészt elkerülhető lenne. Én próbálom higgadtsággal elkerülni, nem mindig megy. Néha én is úgy kerülöm el, hogy az oldalt kerülöm el.

De emiatt nem mondom azt, hogy a CM szar, a CM-esek idióták vagy épp a CM oldalon lennének ilyen emberek. Sőt! Nem is hagyom itt végleg.

Én nem törlöm magam :)

Zsoltee

László Péter képe
László Péter
74 p, 2010-01-29 17:25

no igen... értelmes postokra, blogokra folyamatosan szükség van... az utóbbi időben, ezeknek a bejegyzéseknek a száma sajnos megcsappant, de a rémény hal meg utoljára...
Egy időben én is eltűnődtem, hogy mit keresek itt, de rájöttem, hogy véleményem nem csak azért van, mert kialakult, hanem azért is, hogy megosszam másokkal is, és ha szükséges, akkor ételmes, teljes mondatban elmagyarázzam miért alakult ki bennem.

/////////////////////////////////////////////////////

László Péter -> MK Dél-Pest; Soroksár

Magellan Crater+6 szólamú sziréna+ködlámpa...tiszta városi bicaj

Oleever07 képe
Oleever07
75 p, 2010-01-29 19:31

"...vagy csekkolja non-stop a friss tartalmakat, és rögtön ugrik, ha valami felbukkan, tekintet nélkül arra, hogy neki szól-e a topik."
ebben igazad van, kb. én is ilyen személy vagyok. de én is vagyok annyira értelmes, hogy először elolvasom, miről szól, és utána csak oda írok hsz.-t, ami az én témámba vág, szóval nem vagyok az az őrült, aki minden fórumba/blogba írogat. ami engem nem érdekel, oda nem írok, és kész. így legalább nincs semmiféle vitaforrás, hogy én milyen hülyeségeket írtam, te ehhez nem értesz, és ehhez hasonlók. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal

Norbi képe
Norbi
76 cs, 2010-02-04 23:35

+1

Tény,hogy sokat változott az oldal...de én is maradok.....Sőt minden nap ide szoktam látogatni..többször is...még mindig szeretem az oldalt...és benneteket is...még így (nagyrészt)ismeretlenül is.
Ennyi:)

Meg remélem,ti is szerettek engem...rohadtul jó arc vagyok ám :))))

--------------------------------------------------------
Budafokról...mindenfelé...télen-nyáron...Giant Rincon MTB

Attila_50-18 képe
Attila_50-18
77 p, 2010-01-29 17:33

Ha valaki csupán az alapján mond véleményt rólam, hogy beregisztráltam ide, de nem olvassa, hogy miket írok, az bekaphatja.

Neelix képe
Neelix
78 p, 2010-01-29 18:10

ok, szia!

----
twitter

Krisi képe
Krisi
79 p, 2010-01-29 22:06

hát (háttal nem kezdünk mondat) én is néha elgondolkodok, hogy mit keresek ezen a oldalon, de törölni azért soha nem fogom magamat. elvégre főleg a CM miatt bringázok minden nap mindenhova, szóval sokat köszönhetek a (régi) Critical Mass-nek.

alapjába véve amúgy az a legidegesítőbb sok ember hozzászólásaiban, hogy elképesztően részrehajló autós-biciklis témában természetesen saját maga felé. tipikus példa, hogy az autós kussoljon, mert céókettőt ereget, bezzeg a szent biciklis mindent megtehet, mert ő itt a megváltó. ebből már sokszor nekem is kurvára elegem van, inkább nem is szólok hozzá, nem akarom egy vonalnak elmagyarázni, hogy mi az a gömb. Seggbekúr barátunkat nem is értem néha, hogy bírja türelemmel, hogy ha ő belinkel egy eset, ahol a bringás volt a hunyó (sok ilyen van), akkor ő a troll, bezzeg ha fordítva, vagyis egy autós szabálytalankodik, akkor az már nyilván fontos mellékszál.

sokszor meg már komolyan úgy érzem, hogy ez az oldal direkt az autósok ellen van. bármilyen hír megjelenik, hogy autósok így meg úgy, rögtön idekerül, aztán jön hozzá a megjegyzés is a blogban, hogy bezzeg Koppenhágában az emberek n+1 %-a biciklizik, tekerjen holnap nálunk is mindenki az ónos esőben!

na jó abbahagyom, mielőtt még több dolog eszembe jutna :)

összefoglalva megértem, hogy kukac barátunk miért hagyja itt ezt az oldalt, de azért gondolom néha vissza-visszatér majd. bevallom, régebben én is mindig elsők között néztem meg a CM.hu-t, most már egyre ritkábban.
mert engem sem mindig érdekel, hogy melyik tegnap reggelt felhasználónak lopták el mauntenbálykját ami egy műanyag fóliával volt leláncolva, vagy hogy kit szorított le ismét egy bunkó autós. a büdös bádogdobozával, ezt mindig fontos kiemelni :)

gaze képe
gaze
80 szo, 2010-01-30 01:48

Én mint gyakorló hiszti-báró és nagy kivonuló, tapasztalatból a következő két dolgot tudom mondani:

1, ha komolyan gondolta a távozást, akkor ezeket már nem olvassa. Tehát, fölösleges írni (max privátba...)

2, ha megvan a nagyjelenet és még visszajár elolvasni ezeket, akkor nem gondolta komolyan. Tehát, fölösleges írni (max privátba...)

Ebből le lehet vonni a következtetést.

(hogy most mindenki tuskó-e a CM-en... Hát, azért érdemes észben tartani, hogy hiába az IRL érintkezés is az itteni arcokkal olykor-olykor, attól ez ITT még egy virtuális dolog marad. Így hát túl komolyan venni némi szereptévesztést jelez. Hozzá kell szokni. Váándor írása hundertprocentben leírja mi van: ilyen az internet, meg kell tanulni kiválogatni a szemét közül az értékeset, hasznosat. És mivel nekem is tényleg van rutinom az ilyen teátrális távozásokban, elmondhatom: soha semmi értelme nem volt ilyeneket rendezni. Ha úgy alakul, csendben le kell kopni, s ha fontos voltál, meg az igazi barátok úgy is megérzik a hiányodat.)

ZsZs képe
ZsZs
81 v, 2010-01-31 13:26

Párszor már én is törölni akartam magam, mindössze egy dolog akadályozott meg, az hogy nem találtam meg hogy hol kell.
Megírhatná valaki, hol van eldugva a link/gomb?
(Momentán most még nem tervezem a használatát, de hasznos info lenne...)

ИПГ képe
ИПГ
82 v, 2010-01-31 16:36

Olyan nincs. Annyit tudsz tenni, hogy megváltoztatod a jelszavad és jól elfelejted :)

.
IPG
olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo

stp1 képe
stp1
83 v, 2010-01-31 16:57

plusz leszedsz minden személyes infot, avatart és átnevezed magad törölt felhasználóra.

peet képe
peet
84 v, 2010-01-31 20:54

állíts be a routereden egy URL tiltást a criticalmass.hu ellen.
akkor már ha akarod, sem fogod tudni még megnézni sem :)

----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

dhorvath képe
dhorvath
85 h, 2010-02-01 01:00

Ha jól emlékszem, admin tud törölni.

----------------------------------
BringaWiki.hu
Valamint autómentes településeket!

zsoltee képe
zsoltee
86 k, 2010-02-02 01:26

DELETE FROM users WHERE user_id=7185

ha hozzáférsz az adatbázishoz :)

Zsoltee

ZsZs képe
ZsZs
87 v, 2010-01-31 16:56

Hát, akkor így jártunk... :)))

aron képe
aron
88 k, 2010-02-02 14:46

felesleges azon háborogni, hogy "jajjdeszartartalmak vannak itt", hanem fel kell tölteni vmi jót:)

na ez így pár kommentről eszembe jutott

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

MK észak-pest
cyclechic.hu

peet képe
peet
89 cs, 2010-02-04 00:10

Szerintem meg mindenki kapcsolja be a saját belső moderátorát.

Egyre gyakrabban esik meg, hogy készülnék kommentelni egyet, majd az előnézetnél inkább hagyom a 3,14csába az egészet, mondván:

"Áh, minek?"

Mert talán már elmondták vagy 80szor, vagy triviális, magától értetődő, vagy senkit sem érdekel, vagy annyira ellentétes mindenki más véleményével, hogy érdemesebb megtartani magánba.

Nem _kell_ feltétlenül kinyilvánítani a véleményt. Lehet csendben mosolyogni is. Vagy legyinteni, esetleg átsiklani fölötte. A bölcsek, a nagyon nagyok szerintem így tesznek...

----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)

Oleever07 képe
Oleever07
90 cs, 2010-02-04 00:16

nagy +1. :-) ezt ki merem nyilvánítani. :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal

aron képe
aron
91 cs, 2010-02-04 15:22

"Lehet csendben mosolyogni is. Vagy legyinteni, esetleg átsiklani fölötte. A bölcsek, a nagyon nagyok szerintem így tesznek..."

a slájm viszont marad és egyre csak dagad...

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

MK észak-pest
cyclechic.hu

Zsurmi képe
Zsurmi
92 p, 2010-02-05 01:26

Talán így született meg Cseya is, amikor már nem kellet érvelni, indokolni, kifejteni a mondanivalót, csak az egyigaz tudás birtokában elég sommás egymondatokban reagálni.

-
Zsurmi

mcysh képe
mcysh
93 p, 2010-02-05 01:53

Istenem, ez a nagy utálkozás. Zsurmi, nézd meg, amit írtál, sommás egymondat, érv nélkül, gondolom, az egyigazság birtokában.
===
bácsi a biciklin

Zsurmi képe
Zsurmi
94 p, 2010-02-05 03:00

Csak a sommás egy mondatok és az érvelés hiánya nem stimmel, de mindegy.

-
Zsurmi

Pontagy képe
Pontagy
95 p, 2010-02-05 03:07

Szerintem. Szidjátok. Egymást. Egyszavas. Tőmondatokban. Akkor. Jobb. Lesz. Sokkal. Higyjétek. El. Tudom. Biztosan.

Zsurmi képe
Zsurmi
96 szo, 2010-02-06 21:56

:)

-
Zsurmi

Cseya képe
Cseya
97 p, 2010-02-05 08:16

Aquilla non captat muscas.

Pontagy képe
Pontagy
98 szo, 2010-02-06 01:49

ez egy gyönyörű latin mondat, miszernit "a sas nem vadászik legyekre/nem kapkod legyek után" de azért esetleg leereszkedhetsz a hordód tetejéről a földi halandók közé, mint az anno a kevésbé dicső Kádár János tette, illetve ma népszerűséget hajhászó politikusok teszik. Hidd el, innen lentről egész más a világ.

Cseya képe
Cseya
99 szo, 2010-02-06 07:27

Tudom mit jelent, és konkrét esetben éppen volt is kinek szánnom, nem értem miért érzed szükségét más ingét felvenni.
Azzal meg aztán tényleg nem lehet engem vádolni, hogy nem lentről nézem a dolgokat.

gaze képe
gaze
100 v, 2010-02-07 21:21

hat, gyakran talan tul lentrol is :)

gaze képe
gaze
101 v, 2010-02-07 21:22

gondolom itt Cseya lenne a sas...
muhahahaha.

Cseya képe
Cseya
102 h, 2010-02-08 00:23

Hát ja, de azért azt jól látom ugye, hogy te még minden egyes alkalommal visszaugrasz abba a homokozóba, amit én már régen otthagytam annak összepiszkolt volta miatt?

Lehet röhögni.

gaze képe
gaze
103 h, 2010-02-08 00:37

látom, nagyon odahagytad ama bizonyos homokozót...

Cseya képe
Cseya
104 h, 2010-02-08 00:47

A játszótérre attól még lejárok, sok ott a kedves ismerős.

gaze képe
gaze
105 h, 2010-02-08 01:14

ne tetézd, ne tetézd...

Kuku képe
Kuku
106 h, 2010-02-08 04:19

azért szórakoztatóak vagytok együtt:

http://www.indavideo.hu/video/Stan_es_Pan_5

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

Norbi képe
Norbi
107 h, 2010-02-08 23:52

Az biztos..észre sem veszik és szívják egymás vérét:)

--------------------------------------------------------
Budafokról...mindenfelé...télen-nyáron...Giant Rincon MTB

gaze képe
gaze
108 k, 2010-02-09 01:43

az utolsó bit-ig!

Pontagy képe
Pontagy
109 k, 2010-02-09 01:51

nekem eleinte az volt a gyanúm, hogy ez ugyanazon ember, csak két nickje van, hogy mindig tudjon vitázni :)

gaze képe
gaze
110 k, 2010-02-09 01:59

Ezt Cseya nevében kikérem Gazénak

Cseya képe
Cseya
111 k, 2010-02-09 06:21

Számból etted ki a szavat.
(Ki is verné a biztosítékot, ha te lennél az én tudathasadásom.)

gaze képe
gaze
112 k, 2010-02-09 12:41

azért azt gondold át, hogy tulajdonképpen pont, hogy nekem kéne annak lenni.
feltéve ha te az vagy akinek gondolod magad, én meg szintén az aminek gondolsz.
szóval ha tudathasadásod lenne, akkor annak nekem kéne lenni, hogy logikailag megállja a helyét a kijelentésed.

persze isten ments minden ilyen közösködéstől, pfujj. végén még bebuzulunk itt.

zsoltee képe
zsoltee
113 sze, 2010-02-10 01:56

cukik vagytok így együtt :) :D

(na_például_ezt_az_egész_szálat_lehetne_rejteni_az_én_hsz-emmel_együtt_:))

Zsoltee

Pontagy képe
Pontagy
114 k, 2010-02-02 17:40

hát, qkac, sajnálom...bár talán érthető is.

mcysh képe
mcysh
115 sze, 2010-02-03 01:05

Viszlát!
===
bácsi a biciklin