Jártunkban-keltünkben érdekes dolgokat fedezhetünk fel, amik mégsincsenek általános útikönyveinkben leírva. Ezek a dolgok szinte felfedezetlenek, mert aligha esik róluk szó.
Homály boríthatja eredetüket, céljukat. Kevés idős ember tudna ezekről bármit is mondani, és nehéz is rátalálni olyan lehetséges személyekre, akik pedig tudnak róluk, ismerik őket.
Természetesen, voltak mindig és maradnak olyan dolgok, amik jól ismertek, csak nem nagyon közismertek, mert valamennyire feledésbe mentek. A Szabadság híd ezüst szegecse volt régen ilyen, például.
E blog arra lehet jó, hogy ide írjunk ilyen dolgokról, amiket mi fölfedezünk és elgondolkodunk rajtuk, amik megmozgatják fantáziánkat és kíváncsivá tesznek minket.
Mindannyiónknak van néha egy negyed órája megállni meglátott dolgoknál, és eltöprengeni róluk. Egy ligeti szobor, egy régi, rejtett emléktábla, egy nagyobb épület, mind amikről ritka, és csaknem megtalálhatalan egy írásos forrás, mindilyen, itt megosztható dolgok lehetnek.



Hozzászólások
Vándor, ki Budán, a Petőfi híd alatt jársz, állj meg ott a rakparton, a hídtól kicsit Délre. Támaszd ki bicajod, vagy ha nem bízol, vidd le a lépcsőn a legalsó szintre, a vízhez. Ott, a kövezeten a híd felé haladva, figyeld a járóköveket a lábad alatt, és találj egyre rá. Abba egy név van szabályos művi kővéséssel belevésve, egy embernek a neve.
Vajon ki lehetett az, és vajon kegyelet helye e az a kő? Elhúnyt ott valaki, és ott van eltemetve, a közelben, vagy a kő alatt? Vagy a Dunába veszett régen az a valaki, és így emlékeztet rá az a kő? Vagy egy sírkő törmelék egy darabja az, véletlenül oda úgy beépített, ahogyan az esett?
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
A Tabánban, a Gellért-hegy hátán áll egy kiemelkedő, vörös téglás, bástya tornyú elegáns építészeti stílusú régi épület. Ezt az itt Hegedűs Villa-ként, ott Vörös Villa-ként említett épületet nem tárgyalja könnyen hozzáférhető komoly forrás az Interneten, hanem kötetlen blogok laikusnak tűnő szerzői szólnak róla.
Hogy ki volt az a Hegedűs aki építtette, talán egy politikus, így én, aki szintén egy laikus vagyok, sem tudhattam meg. A ház látóterében van mindenkinek aki arra a városrészre tekint, és gyerekkorból is maradhat vele emlék, bástya toronyszobáját elképzelni és óhajtani romantikus ártatlansággal, de jó lenne ott abban lakni!
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
jaja, az egy nagyon szép épület, szinte beleillik abba a látképbe, amit a pesti Dunakorzóról látsz. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Nekem annyira tetszik az épület, hogy Budapest főépítészét is megkérdeztem, hogy mit tud az épületről, de ő is csak annyit tudott, hogy valami tisztviselő építtette. Múltkor bekéredzkedtem, kicsit körülnézni, jó lenne ottlakni :)
Látod, milyen ritka, sekélyes az információ? Még egy főépítész általános ismerete is hiányos erről a kiugró épületről. De nem hozom ezt föl ellene. Nem kellett eddig még tudnia többet róla és nem nézett utána.
Mert, komolyan, lehetetlennek tartom, hogy valóban levéltárakban, könyvtárakban ne lenne róla dokumentáció. Régi, korabeli folyóiratok és újságok biztos megemlítik a házat és tulajdonosát, s a régmúlt társadalmi eseményeket abban a házban.
Az építészi kamarai papírok meg vállalkozói, kivitelezői levelek és hasonlók, pedig a ház építésének történetéről mesélnek. Ezek ott sárgulnak a polcokon, és csak komolyan kell utánuk és bennük kutatni.
Látod, itt épül:
http://database.fszek.hu:2006/pic/ft.png?v=fototar&a=pic&id=000099&no=0
Itt meg már kész:
http://database.fszek.hu:2006/pic/ft.png?v=fototar&a=pic&id=000108&no=0
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Sziasztok!
A Gellérthegyi házról ha jól emlékszem N.Kósa Judit írt a nol.hu-n a Lelőhelyben. Ha mégsem, akkor valamelyik Bacher Iván könyvben olvastam róla, talán a Nagypapa hűlt helye címűben.
Itt is találtok infokat:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9008373&go=84097808
Dohány u.-Síp utca sarok: régi portál:
http://nol.hu/kult/elobukkant_egy_regi_jatekaruhaz_
Üdv.:
olive
Éppen kiadó benne egy kis lakás, pont a toronyban:
http://ingatlanok.hu/ingatlan/kiado/lakas/budapest-i-ker/2561219
__________________________________________
Én Jézust tegezem. Még Istent is tegezem. De a Tanár urat... Hát, őt csak magázni merem!
Mint a régi egyiptomi mondás, miszerint az Ember féli az Időt, de az Idő féli a piramisokat.
Nekem is van ilyenem. A Klinikáknál az egyik kórházban voltam látogatóban, a sokadik emeleten, és városból kifelé-irányban láttam egy tornyot. Olyan díszes, régies, talán román stílusú lakótorony-féleség volt. Tátott szájjal bámultam, és percekbe telt, mire felfogtam, hogy szólítanak a szobából. Az óta se láttam soha többé, bár néha mintha felbukkanna bal oldalon, mikor a Keletibe érkezem vonattal. Tudja valaki, mi lehet, és hol van?
--------------------------------
Függőágy, koktél, homokozólapát!
Esetleg ez?
----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Nem én vagyok őrült,hanem a világ.
Nem ismerlek, de imádlak :))) Köszi!
--------------------------------
Függőágy, koktél, homokozólapát!
;))
MÁVAG-kolónia
pár pillanatra itt is látszik
----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Nem én vagyok őrült,hanem a világ.
Errűl nem tuttam. Most én is felfedeztem, köszönhetően neked. :-)
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
No, van még itt egy tornyos ház ami romantikus vágyakat ébreszthet, benne lakni: a Csősztorony. Még sose jártam arra, de ezt is a MI EZ? kártyajátékból ismerem.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C5%91sztorony
Rokon lelkek lehetünk, mert egyszer rég én meg egy kicsi ház manócska tetejű türblijében is szerettem volna lakni.
Abban a boldog koromban nagy pokrócokkal befüggönyzött asztal alja volt a magánlakásom, ahol elemlámpával rendezkedtem be a maci meg a könyvek között, gyönyör-kényelemben. :-)
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Pacsi
az szép kis torony, egy étterem volt, Kőbányán van.Ha már elmész arra ott a (Magyar-Szovjet Barátság Park) mellette. Tovább tekersz a Harmaton ott lesz a Guttmann- tó, meg még egy park.
na erről még én se hallottam, pedig itt élek már vagy 18 éve ebben a városban. :-) majd ha arrafele megyek, meglesem ezt az épületet.
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Én úgy alapból a háztetőket szeretem. Azt hiszem, a Hajnali háztetők c. Ottlik remekmű olvasása óta.
És néha egyébként is elcsodálkozom, hogyha találok valamit, akár itt a környékemen is, hogy bazd, 16 éve lakom itt, és miért nem vettem eddig észre? Pedig mekkora jó..
Kicsit művészies ez a topik, de ezért tetszik :) Kicsit gyerekes, romantikus, elgondolkodtató, nyugalmat sugároz. És izgi.
Húúú! Egy ötlet. Hirtelen 5 lett.. Mennyi ötlet!
Kellene olyan tekeréseket cinálni, amiken az ilyeneket körbejárjuk!!! Mit szóltok hozzá? Ha benne lennétek, megbeszélhetnénk ezt közösbe valahol! :)
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Sajnos nagyon sok tornyocska lett a háború áldozata,amit utána se hoztak helyre. De csoda dolgokat lehet látni még ebben a többnyire lepusztult állapotban is.
Személyes kedvencem az Unger-ház fakockás kapubejárója.
Ötlet támogatva, kellene neki egy fórum,ahol a megtekintésre érdemes helyeket lehetne gyűjteni,aztán felfűzni rá egy könnyed kerékpáros városnézést.
----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Nem én vagyok őrült,hanem a világ.
csoda dolgok: pl. az Ybl-villát is most építették újjá a Várban. az is a II. világháború áldozatává vált, de most már szépen ugyanott áll, ahol volt. :-)
az ötlet pedig zséniális. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Bizony. Például a Műegyetem Chemia épületén is egy szép nagy kupola díszítette az eredeti sarok-homlokzatot.
Rengeteg lakóháznak a harcokban megsérült tetőzetét is olcsóbban, az eredetinél egyszerűbb változatban állították helyre.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
sok, harcokban lerombolt tornyocska
Szerencsére, keveset már helyre hoznak. A Körtérnél, a Fehérvári úti iskola tornyát is újjá építették. Ennek az iskolának Sándy Gyula is az egyik tervezője volt, aki szintén a bástya tornyú Posta palotát tervezte.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Én is szeretem a háztetőket. Különösen a régies, kicsi hódfarkú cserepes, vagy fa ereszes háztetőket. Óbudán láttam több, egy szemhéjhoz hasonló hullám alakban a kis ablak fölé emelt cserepezetű tetőt is.
Másik dolog a tűzfalak. Ezeken meg a kémények vezetését lehet érdekes megfigyelni. Egy-egy ablaknál ketté válhat a kívül vezetett téglaidomú kéménykürtő, vagy éppen egyesülhet kettő, mert az ablak éppen a fölszálló kémény függőleges útjába esik.
Örülök, hogy tetszik neked ez a téma, amitől egyszerre nyugodtak és izgatottak is lehetünk. Én is csak akkor tudok megnyugodni amikor valami izgat! :-)))
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Nyissunk neki egy topikot? Úgy nem sikkad el hamar, főleg, ha fenntartjuk :)
Aztán ha csak 20 ilyen ojándok beesik, már lenne egy jó rakásnyi :)
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Hotyhogy, ajánlhatok figyelmedbe két blogot?
nézelődős:
http://csakaszepre.blog.hu/
visszanézős:
http://varoskepp.blog.hu/
Köszönöm szépen! Nagyon érdekes oldalak. Látogatni fogom még sokszor őket.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
én amióta ilyen tömegközlekedés barát lettem, és nézeget(t)em Hamster oldalát (és persze egyéb hasonló oldalakat), akkor jövök rá, hogy jéé, hogy ez a város mennyit változott xy éve. pl. még vannak olyan sínek, amelyen egykor még villamos csilingelt, vagy látszódnak ilyen oszlopok, amik tartották a vezetéket. szóval tényleg elég sok minden van ebben a városban, amiről szinte senki sem tud.
egy helyet tudok még ajánlani: ott a Gellért-hegy mögött van még egy hegy: a Sas-hegy. no oda is érdemes felmenni, hiszen egész ritka növények és állatok lelőhelye ez a hely. a kilátás meg nagyon szép.
no meg van még egy általam megkedvelt hely, igaz nem Budapesten: Budaörsön van egy kis kápolna, ami egy nagy magaslaton áll, ez a Kőhegyi kápolna és környéke. szerintem baromi romantikus látvány tárul a túrázó szeme elé, amikor az 1-es úton halad el mellette. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Hát, a Hamster oldalak isteniek. Én azt a srácot igen tisztelem, mert kutatásai és önzetlen megosztása annak a tudás kincsnek sok örömöt szerzett nekem és biztosan még sokaknak.
Van még a villamosok.hu is, ami szintén nagyszerű. Mindamellett, hogy megmosolyogni való megszállottak és csodabogarak ők a villamos típus, meg sorszám, meg hasonló információk buzgó gyűjtésében, ezek a szerkesztők rengeteg leírást és régi fotót közölnek a városról, amiket óriási öröm olvasni, nézegetni.
A Sas hegy valahogy olyan tilalmas nekem, még soha nem voltam a tetején. Tudomásom szerint vezetett túrák során mehet oda föl a látogató.
Megértenék én egy olyan helyzetet, hogy védett az a terület, de akkor is, miért nem úgy védett, hogy az ember egyszerűen fölsétálhat? Miért nincs ott csak egy csősz, és miért nem sétálhat ott annak a vigyázó csősznek a figyelme alatt, de vezetés nélkül a tisztességes sétáló?
Én azt hiszem, hogy valami távközlési rendszer és berendezés, antennák meg miegymás, szóval egy érzékeny katonai biztonsági terület az, inkább, mint kis tátika virág meg pillangó, a zángyom kínnya már, amikre nem szabad ott lépni...
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
De hol a teteje?
Az antennához fel lehet menni, csősz is van, legalábbis múét nyáron, vagy múlt előtt nyáron voltunk családdal.. régebben meg nagy túrát is lehetett pakolni ott, most már le volt zárva, mert kiépítik/tettél, vagy hogy..
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
az nem lehet, hogy lezárják. szerintem éppen felvirágozóban van az egész, hiszen azt hiszem EU-s pénzekből újult meg a látogatóközpont, mostanság szoktak lenni vezetett túrák, amiért persze külön kell fizetni, ugyanúgy, mint belépéskor. ha meg nem akarsz vezetett túrát, akkor csak a belépőt kell kifizetned. bár a honlapon azt írják, hogy a tanösvényre csak terepi vezetéssel lehet menni, ezt azért kizárom, hiszen mi nem kértünk vezetést, és végigmentünk a tanösvényen, amin tényleg érdemes végigmenni. van ott mindenféle gyík, rovar, növény, furcsa sziklák, a kilátásról nem is beszélve. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Fixista, Oleever, köszönöm! Jó hír, ha föl lehet menni, akkor most majd tervezem, megteszem.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
nincs mit, majd írj, hogy mikor szeretnél felmenni. :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
nos, igen, a villamosok.hu is egy baromi jó oldal, néha-néha belenézegetek oda is. :-)
Te ismered a Hamstert? :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Nem ismerem, soha nem találkoztam vele. Asszem a srácot repülés is érdekli mert régen láttam valami vitorlázó oldalt is tőle, vagy kismotorost, nem emlékszem már pontosan, és ott írt magáról röviden. :-)
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
óh, de kár. :-( pedig egyszer szeretném felvenni vele a kapcsolatot, hiszen a képei és a szövegei alapján én is egy jó fej embernek tartom. ráadásul őt is érdekli a tömegközlekedés, ugyanúgy, mint engem, szóval ilyen szempontból egy szellemi színvonalon vagyunk. :-) (persze pozitív értelemben)
a repülés is a kedvencei közé tartozik, ebben is igazad van. (egy kis emlékeztető :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Rákóczi út 57. Ez egy egyházi épületkomplexum volt (rendház vagy valami hasonló) de most Butokugan néven egy harcművészeti központ üzemel benne. Pár évvel ezelőtt voltam az udvarán -költözés volt- és megdöbbenve láttam, hogy egy komplett templomot rejteteget.
Talán neorómán stílusú, de nem is ez a lényeg, hanem az ,hogy teljesen váratlanul szembe tud jönni egy minitemplom. Valamikor el kéne menni lefotózni.
Ha valakit érdekel:
http://maps.google.com/maps?ll=47.497725,19.0749&spn=0.00097,0.002237&t=...
http://hg.hu/cikk/epiteszet/8291-a-szlovak-budapest
neoromán az, és a szlovákoké volt. a cikk a templommal kifejezetten nem foglalkozik túl részletesen, mert lesz róla majd külön írás.
amúgy biciklis városnézéseket ajánl több kis budapesten sétáltatós csoport, az http://artur.org.hu -n pedig van egy biciklisekre szabott túra.
------------------------------
http://varoskepp.blog.hu
http://hetibeton.blog.hu
http://hg.hu
Nagyon érdekes cikk. Bobula János épületei pedig gyönyörűek, megjegyzem a nevét, további böngészésekhez. Köszi szépen!
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Meg fogom nézni, köszönöm, hogy említed. Rengeteg szép homlokzatú ház kíváncsivá tesz. De bekukkantanék az udvarukba egy percet! De sajna a biztonság miatt legtöbbjük kapuja zárva áll, még az ártalmatlan érdeklődő előtt is.
Ezt megértem és el is fogadom. Párszor besétáltam, nyitott kapunál egy-egy udvarba, gyönyörködni a régi építészetben. Néha egy lakó megkérdez, és olyankor elmondom, mi érdekel, amire barátságosan szót is váltunk, és hamar úgyis kimegyek.
A Mai Manó ház! Igen különleges és szép a homlokzata. Nagyon tetszik. De az már föl van fedezve, egy csomó leírással mindenhol, az itt nem ér! :-)
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Ha télen megálltok az Árpád híd északi oldalán, a Pest felőli első pillérnél, akkor nagyjából a Rákos patak befolyójának magasságában, de a parttól 50 méterre sirályokat láttok. Szinte mindig. Leúsznak a hídig, majd újra felrepülnek ugyanarra a pontra. Na így bukik le egy láthatatlanul, mederközép-fenékre tervezett szennyvízbevezetés. A sirályok csak csipegetnek.
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
Nem ugyanez mehet az Ördögárok kifolyójánál, az Erzsébet hídnál? Az Ördögárok is milyen titokzatos, rég befedett, elfeledett.
Milyen kár, hogy egy élő patak medrét szennyvíz levezetésére használják, aztán befedik, mint egy csatornát, hogy soha oda fény ne érjen már, hogy soha a virágos partján ne ülhessünk le a fövényre, de sötét, bűzös, gennyes-nyálkás szart bugyborékoló, visszhangos szennyvíz alagút legyen... :-(
http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96rd%C3%B6g%C3%A1rok
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Vagy kicsit olvasmányosabban és több képpel: Az Ördögárok elveszíti torkolatát
A VI-VII. kerületben nézzetek fel a közönséges bérházak teteje felé. Különösen a Nagykörúton mindenhol elképesztően sokféle szobor, torony van a peremen! Nem tudom, hogyan gondolta a tervező, mert az utcák elég szűkek, kb. 70-80 fokos szögben kell felfelé nézni, hogy lásd, tehát nemigen kerül a szemed elé magától (én is csak figyelmeztetésre kezdtem el nézni őket). Talán a szemben lakóknak? A vicces az, hogy ezek a házak mára ütött-kopottak, igényteleneknek tűnhetnek, és eléggé meglepődsz, mikor meglátod bennük a művészit.
Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék
Úgy, ahogy mondod. Hatalmasan művészi, építészeti, szobrászi, stukkós és kőfaragói mesterségi mű mindaz a századforduló körüli ház.
De belül is, díszes majolika csempék, márvány lépcsők, kovácsolt vas korlátok, rézcsillárok, mozaik, metszett vagy ólomüveg, színes üveg ablakok, gipsz stukkó vagy szobrok díszítették sokukat. Valamelyeken Zsolnai kerámia faldíszítés vagy tetőcserép is volt. Mindez az érték gazdagságból keletkezhetett, alkotó igénnyel és tehetséggel.
Ezek a régi lakóházak sokszor bérházaknak épültek, tehetős éppíttető tulajdonosok igényeire, vagy éppen az építész volt maga a tulajdonos. Az első, eredeti bérlők is tehetős emberek voltak, és a lakás bérlés nem jelentett feltétlenül szegénységet.
Én is gúnározok, nyújtogatom a nyakam a hatos virgán. Egyszer ezen az oldalon, máskor a másikon. A kócerájos kapualjak, a kontár-vandál modern boltkirakatok és ragasz-cetlik, falfirka, mind fájnak.
A sérült homlokzat, a csorbult szobor, az omló díszítés is fáj, de a szépséget alkotás halhatatlan szelleme ott van, azt látom, és az vígasztal.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
A 16. kerületben nem messze a vasúttól van egy felújított kastély. Még emlékszem rá hogy milyen romhalmaz volt, de már néhány éve rá sem lehet ismerni.
A Nyugoti Indóház, vagyis a Nyugati Pályaudvar belső oszlopain, alul láthatók az eredeti kis táblák, amik Eiffel mérnöki műhelyét hírdetik, ahonnan ezek az oszlopok és a csarnok elemei kikerültek.
Jó érzés tudni, hogy az a budapesti pályaudvar és a párizsi Eiffel-torony egy közös alkotó szellemnek és iparnak a szülötte, Eiffelében.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
innen jut eszembe, hogy a Margit híd felújításának ez az egyetlen pozitív oldala: ha északról jövök, akkor eddig mindig ott mentem át a Moszkva tér felé, most viszont kénytelen vagyok elmenni a Lánchídig. amit nem sajnálok soha, mert főleg éjszaka körbenézve mindig rájövök, hogy milyen szép városban élek. emberek ezrei fizetnek súlyos pénzeket, hogy láthassák ezt a várost, hát örüljünk neki, hogy mi minden nap itt lehetünk!
eszembe jutott most nekem is sok eldugott hely, de a kedvencem ez a pont:
http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=budapest+&sl...
figyeljétek ahol 180 fokos kanyart vesz az út és találkozik a Melinda út a Széchenyi emlékúttal, a murvás részt.
nos ide el kell menni nappal is és éjszaka is: gyönyörűségesen látszik a város.
másik kedvenc részem meg amikor megyek bringával át a Lánchídon és a Pesti oldalon ha megyek tovább a Deák felé, akkor ez az egyetlen rész, ahol járdázom: jókat lehet skiddelni ott a márványon, egyszer már majdnem eltaknyoltam, amikor vizes gumival hirtelen fordultam 180 fokot :D
abból a sarokból tényleg jól néz ki a város, bár az 53-as busz végállomásánál ugyanazt látod.
a József Attila utcai árkádot meg ki az, aki nem próbálta már ki? :-) (ma Axelos is kipróbálta, csak épp jött mögötte egy bicajos, aki majdnem eltaknyolt. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
A Feneketlen tón átnézve a Ciszterci Szent Imre templom látszik. Emellett balra áll az azonos nevű gimnázium. A templom másik oldalán sokáig egy nagy nyitott térség volt, mely mögött a Balog lejtő ereszkedett le a Ménesi útról.
Ennek a rég eltűnt füves szabad térnek egy más rendeltetése lett volna, más volt hozzá a terv. Az ezen a képen látható terv szerint egy Ciszterci rendház foglalt volna el helyet.
Mivel ez nem épült meg, a hely a téli szánkózás örömeire lett évtizedekig hasznosítva. A meredek hátsó részéről, főleg a templom oldali, leghosszabbról, hatalmas szánkó lefutásokat lehetett élvezni.
Aztán a hatvanas években egy pártház került felépítésre ott, ami most, lehet bár nem pártház többé, de ugyanolyan ronda. Az én régi szánkózásom emlékét az én apukámmal ott, az sem tudja kioltani...
http://imgfrm.index.hu/imgfrm/9/2/2/0/BIG_0006239220.jpg
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
A Lónyai utcán sétálva végig egyszer, egy érdekes ház vasrácsos bejáratában emléktáblát pillantottam meg.
Elolvasva azt, megtudtam, hogy ki építette, s kié volt az a ház. Egy norvég építész volt ez a személy, aki Magyarországon telepedett le, és későbbi munkássága elismerésre vezetett.
Igen tanulságos volt azután nekem keresgélnem és böngésznem a Google-n, többet megtudni erről az érdekes személyről és koráról, Magyarországon alkotott dolgairól.
http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2004/50/103
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
én az óbudai gáz gyárat ajánlom megnézésre a graphisoft felől vagy a dunapartról közelíthető meg... sajnos nem látogatható legálisan de ha van egy kis merszed simán be lehet menni a duna felől. az óratorony gyönyörű. ide terjeszkedik tovább a graphisoft szóval nem hiszem h sokáig lesz még meg... sajnos. de míg van érdemes megnézni. a duna felől csak úgy lehet bejutni ha kikövezett részen mész különben beszól a biztonsági őr amúgy a part rész meg közterület szóval azért már nem szól... késöbb meg lesz egy lépcső ahol be lehet menni a gázgyár területére...
csak bátran a látvány kicsit silent hill-es de jó!:)
Tomi:........piros mali dual slalom a harmadik kerületben fellelhető
Köszönöm az említést. Én is láttam ezt távolról, régen, és a tudatalattimban őriztem. Most majd feltétlenül tanulmányozni fogom, mert annyira érdekes. Van róla Wiki meg képek és sok más forrás, és remélem, meg lesz őrizve az utókornak, valamilyen védett formában.
http://mek.niif.hu/02100/02185/html/img/2_207a.jpg
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Páternoszter! De izgi abba belépni! Megmarad e egybe a testünk, vagy ketté nyírja az a kétszemélyes barna fadoboz? Készülni, készülni... Most!
No, én igen régen mentem egyben, mert ezek már ritkák. A MÁV főigazgatóságnak meg kórháznak volt ilyen, és lehet, hogy még ma is működik. Ezt a kettőt régen fedeztem ugyan fel, de ha beugorhatok majd egy nap, fölfedezném újra.
Ki ismer ilyent még, s honnan, Budapesten?
http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1ternoszter
http://en.wikipedia.org/wiki/Paternoster
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
http://hg.hu/cikk/epiteszet/6386-fohasz-a-paternoszterekert
a nyugati pályaudvart viszont nem eiffel tervezte, de ezért nem akartam egy külön hozzászólást írni :)
------------------------------
http://varoskepp.blog.hu
http://hetibeton.blog.hu
http://hg.hu
Köszönöm a cikket, nagyon hasznos.
Eiffel szerepéről. A két alábbi, sekélyes népszerű forrás nem pontosan egyezik. A magyar nyelvű azt közli, hogy de Serres után Eiffel is végzett tervezést rajta.
Az angol nyelvű a kivitelezőjeként említi csak Eiffelt.
Bárhogy is legyen, Eiffel cége csinálta a kemény fémárut hozzá. Azt is jelölik meg a kis táblák az oszlopain.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nyugati_p%C3%A1lyaudvar
http://en.wikipedia.org/wiki/Budapest_Nyugati_p%C3%A1lyaudvar
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Kedves Solaitid,
előástam a MI EZ? játékkártyákat, és ezt írja a kártya a Nyugatiról:
"Tervezte de Serres Ágoston Bernhardt Győző közreműködésével. Az építkezést pályázat útján a párizsi Eiffel Gusztáv és Társai cég nyerte el, ennek keretében Seyrig Theofil tervezte a vasszerkezetet, melynek nagyrészét Párizsban öntötték."
A név magyarosítása is elbűvölő, és tudásunkat is remélhetően pontosítja ez az igényes, régi társasjáték.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
azt hiszem, mintha a Magyar Nemzeti Bank épületében láthattam ilyen szerkezetet. amikor nyílt nap volt, akkor láthattam ezt.
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Kép is van róla az Interneten, csak most nem találom.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Hát nem Bp, de Miskolcon, az egyetemen van még mindig egy páternoszter a főépületben, és működik is. Elég gyakran megfordulok benne, szeretem. :)
A végén jó, amikor megfordul, és felfeléből vált lefelé irányba.
________________________________
Országútimmal villamost előzök... :)
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Csak egy kicsit kapcsolódik ehhez az elvében itt-ott hasonló, régi módi, bányai ember emelő szerkezet, a man engine. Az asztán veszélyes. Volt is vele nagy baleset, sokan vesztek az aknába.
http://en.wikipedia.org/wiki/Man_engine
__________________________________________
A thousand times better than modern art is a silent, long, warm and velvet soft fart.
A Moszkva téri Posta-igazgatóságon láttam.
(Vagy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél-kicsit összefolynak a dolgok.)
Nem tudom en se pontosan. S hol is van az a Fogyasztovedelmi hivatal?
Viszont az a Posta igazgatosag, az egy nagyon szep epulet. Ugyanaz az epitesz tervezte aki a Fehervari uti nagy iskolat is, ott a Moricz Zsigmond korternel. Egy nepies motivum vilag latszik a stilusukon.
__________________________________________
Ezerszer jobb, mint komcsi vörös ing, egy halk, hosszú, langy-meleg és bársony-puha fing.
Oktatási Minisztérium :-)
Sajnos másik minisztérium alá tartozik már a munkahelyem, pedig a gyereket mindig elvittem, ha menni kellett az OM-be, imádta a páternosztert, és a biztiőrök megengedték, hogy játsszunk :-)
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...
Az mit jelentett, játszani? Átmentetek a halálforgáson, a padláson? :-)
__________________________________________
Ezerszer jobb, mint komcsi vörös ing, egy halk, hosszú, langy-meleg és bársony-puha fing.
Nem tudom, működik-e még, de néhány évvel ezelőtt még meg volt a páternoszter a Pest Megyei Bíróság épületében a Hungária krt. és a Thököly út sarkán.
A másik, amit ismerek az Önkormányzati Minisztérium Roosevelt téri épületében van, de az ssjnos a nagyközönség számára nem látogatható.
ezüst Bianchi országúti, piros pedállal, bandázs nélküli kormánnyal, bordó Bagagirl
Zord, szürke, piszkos-füstös városkép: emeletes vasuti hidak. Szokatlan elrendezésű, csodálatos-félelmetes, impozáns óriás szerkezetek.
Zajos mozdonyok tolatnak rajtuk éjjel-nappal, ott ahol a fémkeblü dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok. Egy büdös iparkerületben, az Illatos úton.
http://static.panoramio.com/photos/original/24070468.jpg
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Pacsi
büdös iparkerület?
Ferencváros!
Ha nem tévedek (de még ha tévedek is), akkor ez éppen Ferencvárost és Pesterzsébetet választja el. Bárki jöhet bármelyikből fenyegetőzve, hogy ezért beveri a képem, én azt mondom neki, hogy a másikra értettem. ;-)))
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Pacsi
a két kerületet egy nagyon találó nevű utca válassza el, úgy hívják Határ út.
Igaz is. Arra felé megy ki éppen a tolató sín is, a hídról a képen. De ám az Illatos út! Milyen szép neve van, a kűfődi aszinné arról, hogy egy orgonás kerten vezet át!
Majd' negyven évvel ezelőtt, amikor gyakrabban jártam arra, gőzmozdonyok fekete korma-füstje tornyosult e hidak fölé. S arrébb, az enyv gyár udvarán, Sas hegy nagyságú, húscafatos, rothadó csonthegy magaslott, gyomorforgató bűzt árasztva. :-)
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
most már sajnos csak a dízelek, mint a Szergej vagy a Bobó, meg egy villanymozdony, a Szöcske mennek ez(ek)en az impozáns hídszerkezeten, ami számomra egy kedvenc hely. mikor átmegyünk alatta néha-néha az Illatos úton autóval, mindig felnézek a hídra, hogy mekkora egy csuda szerkezet ez. :-)
amúgy az Illatos út a közvetlen mellette található Illatos-árokról kapta a nevét, amely neve ellenére baromi büdös. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Ja, hát igen, manapság már a gurítódomb forgalma sem a régi... (egyébként akit érdekel, a felső híd az "új" keleti rendező gurítója, aminek az alja teljesen automatizált, a maradék pedig a nyugati rendező dombja, ezeknek a vége pedig a Határ útnál van)
Az a sajnálatos, hogy mire ezt felhúzták, kihasználták pár évig, aztán elhalt annyira a teherszállítás, hogy nem lehet bármikor gurítást látni.
.
IPG
olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo
nem fordítva van? a felső megy a Gubacsi úthoz, az alsó megy a Nagykőrösi út közelébe. én ebből a képből ezt látom, mivel a felső hídon van áramszedő, az alsó hídon nincs.
azzal egyetértek, hogy alig lehet már látni valami forgalmat a hidakon. csak ott állnak üresen, és lehet, hogy olyan sorsra jutnak, mint a Váci úti felüljáró a TECSO mellett.
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
A térnek képe azt mutatja, hogy a felső megy ki valóban, a Határ út mellé kanyarodva, a Gubacsi úthoz. Ott is van a vége, fuss el véle. A töltésnek, a sínnek ott vége.
A Google Satellite-on be zoomolva fürkésztem rája, és hát felfedezem, a felbontást feljavították! Most megint mindent ami érdekel, átfürkészek, kedvemre.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Ezt nagyon régen fedeztem fel. Egy jó nyomdaszagú, szép kártyajátékunkból aminek neve MI EZ?
Száz budapesti épület és műalkotás szép fényképei és rövid leírásai tanítottak játékosan felismerni dolgokat, stílusukat, építőiket és fellelési helyeiket.
Az Epreskerti Kálvária nem is olyan régen nyert felújítást. Valamikor az Orczy téren állt és több mint száz éve került mostani helyére. Igen érdekes látnivaló.
http://www.szoborlap.hu/4478_epreskerti_kalvaria_budapest_n_a_1724.html
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
ezt a kártyát gondolom ma már sehol se lehet kapni?
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Nagyon régen, évekkel ezelőtt rákerestem, semmi. A jómúltkor megint kerestem a Google-n, hát ott volt! Egy fényképpel, leírással valahol, de már nem emlékszem, hol.
Hát, bizony most is a napokban emiatt a blog miatt, hogy belinkeljem, kerestem, kerestem, de nem találtam. Attól még lehet, hogy ugyanott van, a retronom, játékok, kártyajátékok oldalain, vagy a Vaterán. Valaki eladja talán?
A kártyák nagyocskák, kb 8x13 cm méretűek, fekete-fehér fényképekkel. Egy könyv alakú plexi dobozuk van. A miénknek a szabály-könyvecskéje a válaszokkal rég elveszett, sajna nem vigyáztunk rá.
A KI EZ? ennek a testvér kártyajátéka, amiről tudok, de az nincs meg és sose láttam. Korai 1960 as évekbeli, asszem Offszet Játékkártyagyár kiadás. Egy szocialista színezet látszik a fotókon itt-ott, a vörös csillag elkerülhetetlenül terheli romboló súlyával az épületeket... De az anyagban nincs politika, és ezért értékes.
A zenyémet nemadom, keresd a Vaterán, és sok sikert! :-)
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Hejj, figyusz, mittalátam pont most! Öröm és bódogság! :-)
MI EZ? építészettörténeti KÁRTYAJÁTÉK
http://www.vatera.hu/antik_mutargy_regiseg_antik_jatekok_kartya_es_tarsa...
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
nagyon szép kártyajáték lehet, de én ezekben az internetes aukciókban nem bízok, no meg annyira nem is értek hozzá. :-) inkább írd ki, hogy milyen ritka épületek vannak itt Pesten, és akkor Wikipédián vagy guglin rákeresek. :D de azért köszi, hogy megtaláltad! :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Közben megnéztem ezt, és meglepetésemre, ez egy másik, országos változat, amiről nem is tudtam, hogy létezik!
A miénk, amit a testvéremmel közösen kaptunk, csak budapesti épületekkel foglalkozik.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Ah, tornyok, toronyszobák... Galambbegy, Galambbegy, a hajadat leengedd... :-)
Ez is jó régi felfedezésem, az OTI. És mennyire bánatos tudomásul venni, hogy tornyát lebontották, és mennyire izgalmas azt a szép épületet teljességében látni a régi képen.
Mily sajnálatos, ott volt az a forradalmi, gyors építőanyag, a bauxit beton, amiről aztán kiderült, hogy életveszélyesen meggyengül idővel.
Aztán a tudomány megállapította, hogy megint egy idő múlva erősödik... aztán megint gyengül... és így tovább, ciklikusan! Régi kémia tanárunk mondta erre viccesen, hogy amit így évszázadok során nyerünk, az egy időt álló rom lesz! :D
http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:OTI_Budapest_012.jpg...
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Egy helynek a varázsa: Még azt is felfedezni ott, ami rég volt, s rég nincs is már ott...
A mai Gellért tér, egy téli éji sétámon, rideg, üres, zord és halott valóságából életre kelt. Ugyan mit tudhattak arról azok a nem-magyar ajkú látogatók, akiket a néptelen téren láttam, amint igyekezhettek vissza szállodájukba...
A szálló kirekesztő világa, éttermeinek, bárjainak elzártsága az utcáról és a lakosságtól, egy távoli fényes, idegen házzá teszi ma azt a tömböt azoknak, akik csupán életet szeretnének látni benne, míg nem szükséges ágyra járniuk oda, hisz van nekik jobb, saját ágyuk.
A Szeged étterem is bezárt és halott már, ami még nap közben is üres, és a dologtalan zenészek kint állnak és úgy dohányoznak. Vajon tudják, hogy az a ház még a Gellért szállónál is régibb, és Gebauer volt akkor az az étterem?
Szemben a nagy Eraviszkusz ház, aminek alap ásása során csupornyi ezüstpénzekre leltek az Eraviszkusz korból. Hol lehet most az a lelet? Melyik múzeumban, hogy megnézhessem? S hol lehet abból a Róth Miksa üveg, ami elveszett, ha a lopásnak adhatunk ily költői nevet?
Száz éves az Eraviszkusz-ház:
http://www.ujbuda.hu/ujsag/14%20ujbuda%20page%201-16%2072dpi%20.pdf
S a Chemia épület, ez a Metró építés miatt most süllyedő remekmű... Megvédik e, megóvják e, felújítják e, hogy régi pompájában díszítse azt a teret?
Aztán a Ferncz József híd, mely alól repülőgépek közlekedtek a Dunáról a régmúlt korokban. Mily fantasztikus, gazdag múlt:
http://repulnijo.hu/2007/11/13/repulo-csonakok-a-dunan/
S előtte, mikor még a Sárosfürdő állt a Gellért fürdő helyett, hasznosítva a gyógyforrást, ott állt a tér közepén, ami nem is volt még az a tér, egy nádfedeles kocsma, a Sinel.
A nádtetős Sinel:
http://www.ujbuda.hu/ujsag/2007_03_09/200645.pdf
A Gellért hegy szikla kápolnája pedig nyitva volt, és nem falazta még be betonnal évtizedekre egy barbár rezsim, hogy kinyílhasson megint, s hogy kinyílhasson lassan, reményekkel, egy új szellem, ami a régi, szép és becses szellem lehet megint.
Irigylem a történészt, a néhány itt idézett cikknek a szerzőjét, Pedroni Emma Annát, forrásaiért, készen tartott tudás anyagáért. A segítségével kiderülő dolgok annyira rejtettek, ködösek, a múlt homályába vészők, hogy alig lelek más forrásra, mint az ő emlékeket kikristályosító cikkei.
__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Na mikor lesz BPFelfedező kis túra? :)
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Én nemtok szervezkedni. Abban béna vagyok. :-)
__________________________________________
Én Jézust tegezem. Még Istent is tegezem. De a Tanár urat... Hát, őt csak magázni merem!
Mint a régi egyiptomi mondás, miszerint az Ember féli az Időt, de az Idő féli a piramisokat.
Pacsi
neked maradt a feladat megszervezni ezt a túrát.
A kőbányai Mázsa teret igen régen fedeztem fel, és évtizedekig nem jártam arra. Volt ott egy kiszuperált ezüst repülőgép, ami nem hiszem, hogy ott van már. Ott van e mégis, vagy ha nincs, ki emlékszik rá? Ki tud arról valamit?
__________________________________________
Én Jézust tegezem. Még Istent is tegezem. De a Tanár urat... Hát, őt csak magázni merem!
Mint a régi egyiptomi mondás, miszerint az Ember féli az Időt, de az Idő féli a piramisokat.
Kutattam egy kicsit.
A HA-LIA(1) Liszunov Li-2 típusú kiselejtezett repülőgép állt ott, és a Kis Pilóta eszpresszó üzemelt benne, 1961-től 1967-ig, majd kiégett. Képek és leírás, mint üzemelő repülőgép:
http://www.freeweb.hu/horac/talalat.php?KeresettSzo=HA-LIA&Keresolista=j...
Kép és megemlékező hozzászólás (13126), mint Mázsa téri Kis Pilóta eszpresszó repülőgép:
http://74.125.47.132/search?q=cache:KTxxs93e32EJ:forum.index.hu/Article/...
__________________________________________
Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre felmutatni.
Itt most közvetlenül a képet lehet látni. Az előző linken rejtett és körülményes volt a hozzáférés ehhez a szegényes minőségű képhez, ami egy homályos kép egy képről:
http://torzsasztal.hu/Article/jumpTree?a=97986549&t=9104448
http://imgfrm.index.hu/imgfrm/9/2/9/9/BIG_0007209299.jpg
Ott jártam a Télen a Vidámpark felé. Be volt zárva, kihalt volt ott minden. De a körhintára emlékeztem és megnézegettem kívülről. Be is kukucskáltam az ablakán és láttam megint a szép pacikat.
Mekkora pacik vótak azok régen, úgy kellett fölkapaszkodni rájuk. De könnyebb volt amikor egyvalaki csak úgy ráemelt. Mostanra mintha összementek volna. Rápattannék egyre magamtól de asszem szétrepesztené a nagy súlyom azt az öreg fát. :-)
http://www.vidampark.hu/2009/hun/jatekok2.php?g=18
__________________________________________
Én Jézust tegezem. Még Istent is tegezem. De a Tanár urat... Hát, őt csak magázni merem!
Mint a régi egyiptomi mondás, miszerint az Ember féli az Időt, de az Idő féli a piramisokat.
pár (számomra) felfedezetlen helyet én is találtam, íme néhány példa:
Óra-villa
Regent-ház
Sacelláry-kastély
Selyemgombolyító
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Jó felfedezések. Azt hiszem, hogy a Sacelláry-kastélyt mintha láttam volna egyszer, amikor a Péter Pál utcán végig sétáltam. Nem ismertem, de most majd olvasgatni fogok róla.
Abban a gyönyörű és csaknem száz év óta változatlan budafoki utcában van még egy nagy ház, a Czuba-Durozier-kastély. Azt is láttam akkor. Érdekes épületek, érdekes utca, és érdekes Budafok. Hatalmas szőlészete volt, de a filoxéria kipusztította a szőlőt.
A Regent házról sem tudtam. A Wikipedia képek olyan jelentéktelen, gyenge választások, azokat tenni föl. Miért annak az új háznak a képe? Miért nem a Regent házét mutatja?
A Selyemgombolyító, az is benne van a játékkártyában. De ott még sose jártam, sose láttam életben. Az óra villa előtt elmentünk többször már, azt láttam. Köszi, hogy föltetted ezeket.
igazán nincs mit. most már kéne szervezni egy ilyen túrát. :D csak én sem vagyok az a tipikus szervező fajta.
egyébként tegnap nézegettem ezt az oldalt, és innét szemezgettem pár épületet. sok épületről még az életemben nem hallottam, ld. Czuba-Durozier kastély, vagy a már nem létező Regent-ház. úgy tűnik, alaposan szét lehet nézni Budapesten, és fel lehet fedezni ilyen rejtett helyeket is. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Jó oldal és érdekes épületeket sorol fel, de kicsit rövidnek érzem a listát. Sokkal több érdekes építmény van annál.
A Törley Mauzóleumot ismerem, jártam arra régen is és a közelmúltban is. Állapota elszomorító. A Czuba-Durozier ház számomra is ismeretlen volt, amig meg nem pillantottam a Péter Pál utcából két éve vagy úgy. Felkeltette az érdeklődésemet.
A modern leírások gyakran említik, hogy egy-egy ház, aminek ilyen meg olyan tulajdonosa volt, gazdag vagy neves, esetleg nemesi család stb., állami tulajdonba került egy időre, és ma magán kézben van.
Érdekes, mert eredetileg is magán kézben volt, de azt mégsem intézték el ennyivel, hogy magánkézben volt. Neveket, történetet említenek a múltjával kapcsolatban. Jelenével kapcsolatban nincsenek említve nevek.
Nem is viszketegség szükségéből lehetne érdemes tudni jelen birtokosaikról, hanem csupán a kerek, nyílt információért.
__________________________________________
A thousand times better than modern art is a silent, long, warm and velvet soft fart.
Pacsi
most már engem is érdekel ez a túra.
Ilyesmi nem az én ötletem volt, én nem szervezek. Csak felvetődött. Szervezzetek egyet. :-)
__________________________________________
Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre felmutatni.
http://bp10000arc.hu/a-projekt/
Egy most (ujra)indulo budapest-feltaro project. Akit erdekel, majd kovesse figyelemmel...
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
Köszönöm, megnéztem. Egyelőre még igen korlátozott.
__________________________________________
Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre felmutatni.
Ezt írtam korábban itt:
http://criticalmass.hu/forum/20080328/offharom
Egy kis helytörténet a XI. kerületből.
A Szerémi út és a Galvani út délkeleti sarkánál, egy kicsit beljebb áll egy nagyon régi kőépület, az egykori új lőporraktár. Ez a kerület legrégebbi épülete lehet.
Ezt az ezerhétszázas évekből itt maradt védett épületet ma semmire nem használják, de már régóta tervezgetik, hogy egy étteremmé alakítják majd át.
Aki arra jár, pillantást vethet rá, csodálva ezt az időket látott nagy kőrakást a pusztában, és velem együtt remélve egyszer majd tényleg vendéglőnek látni még.
Olyan vendéglőnek, amilyen egy rendes vendéglő kell legyen. Mindenkinek elérhetőn, muzsikával, pecsenyével, sörrel, borral és szép menyecskékkel benne! És ahol puskaporos hordókon ülhetünk!
__________________________________________
Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre felmutatni.
Na, akkor egy találós kérdés.
Hol van a meztelen, ülő néger fiú szobra, akinek széttárt lábai között minden látszik, és szegény Nyuszi néni, aki egy bűbájos idős apáca volt és ilyesminek a látásához nem szokhatott, amikor először arra ment felállítása után és azt meglátta, majdnem hanyatt esett meghökkenésében?! :D
Eltelt egy hét, hát akkor szabad a gazda?
A Bercsényiből a Váliba, az Alee felé fordulva, jobb kéz felé egy kerítés mögött:
http://www.szoborlap.hu/7879_
__________________________________________
Ezerszer jobb, mint komcsi vörös ing, egy halk, hosszú, langy-meleg és bársony-puha fing.
találtam egy igazán virtuálisat
http://muemlekem.hu/magazin/obuda_gotikus_epuletek_rajz_rekonstrukcio_bu...
Ez szép számítógépes munka. Köszi a linket. :-)
__________________________________________
Ezerszer jobb, mint komcsi vörös ing, egy halk, hosszú, langy-meleg és bársony-puha fing.
jó a topik, végigolvastam figyelmesen, és nekem is eszembe jutott: mi lenne, ha pár bringás fotógéppel, vagy anélkül elmenne egyik hétvégén megnézni ezeket, egy szervezett "túra" keretei között? Később akár a jobb képeket ki is lehetne állítani valahol. Persze a szervezés nem egyszerű, de meg lehetne csinálni. Egy este összeülne pár ember, és valami útvonalterv csak összejönne, nem?
én tegnap feltekertem a Városkúthoz, és csináltam pár fotót is. :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
nincs kedvem keresgélni a hsz.-ok közt, ezért ideírom: Csütörtökön felfedeztem egy újabb páternosztert, mégpedig a BKV székházában. Egy kicsit modernebb stílusú, mint ami az MNB-ben található, de az a lényeg, hogy van és működik. Csuda jó érzés volt ezzel tenni egy kört, sőt kettőt is! :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Most olvastam végre végig a topicot. Isteni!!! Egy gyöngyszem. Tényleg. :)
És a túrát támogatom. Szerintem városrészenként (pl. XI. és XXII. kerület) kéne összehozni. Havonta egyet mondjuk. :)
Remélem ezzel az ötlettel elindulunk a szerveződés útján. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
1982-ben, huszonnyolc évvel ezelőtt zárták be. Egy csomó harminc éves kor alatti embernek ezért ez még biztosan fölfedezetlen. Bárcsak fölfedezhetnék már hamar ők is.
http://www.youtube.com/watch?v=-z_qdOG6Q9s&feature=related
_____________________________
Vaaan olaj. Vaaan, bőven. Veeegyetek. Tőlem.
nem ezt a sorsot érdemli meg ez az épület. :-(
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet, aki immáron 1 éve CM-tag! :-) YEAH!!! :D
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal.
Jellegzetességem: egy Kappa táska, amin egy kitűzőkből kirakott CM felirat van. :D
Ez volt a BEAC pálya a mai Allee vásárközpont helyén. Ahol az egyenes futópálya van a fő lelátó előtt, pont ott van most a hosszú földszinti folyosó. Na, én abban a fizikai térben futottam. Most felszólítana a biztonsági őr, hogy viselkedjek, vagy ha nem tudok, akkor távozzak. :-)
http://www.schulek.hu/all-in1/image/BEAC.jpg
http://www.magyarfutball.hu/data/grounds/3/343/ground_343_001.jpg
_____________________________
Vaaan olaj. Vaaan, bőven. Veeegyetek. Tőlem.
És még nincs vége: ma jártam Pestújhelyen bringával, a 124-es busz vonalában. Vagy 3 különböző templommal találkoztam utamon ugyanazon az úton, azaz itt. De érdemes egész Rákospalotát megtekinteni a főbb útvonalakon, megéri. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Egyszer még nembicajos koromban kigyalogoltam a belvárosból. Mondjuk visszafelé villamossal mentem, de azért akkor is.
Sok mindenre nem emlékszem, de szép hely Palota. :)
.
IPG
olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo
Palota szép hely, de attól függ, melyik része. pl. Újpalota már nem tetszik. :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Nekem az is tetszik, a széles nagy főút, középen zöld- és villamossávval, meg a 19-emeletes panel. :)
Jó, mondjuk kint van a retekben, de hát ez van.
.
IPG
fehér fixi, kék bagaboo
Az a torony nagy kedvencem! Igen jó fotótéma. :)
---------------------------
@flickr
igen, a Nyírpalota út jól néz ki a fákkal együtt. így kéne kinéznie minden útnak.
villamosról jut eszembe: a Mézeskalács térnél, azaz a MÁV-telepnél van egy jó öreg villamos visszafordító, aminek nagyon örültem. nagyon jó fotó- és videótéma a zöld fákkal, és a fák között kanyargó villamossal. :-)
a 19 emeletes panelen belül erre gondoltál? mert ez nem Újpalotán van, hanem az M3-as bevezető szakasza mellett, a Nagy Lajos király útjánál. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Azért ez a kép durva volt így vacsora előtt... :D
---------------------------
@flickr
meghiszem azt. :D remélem, nem "kúrtad el" a kenyér szeletelését. ha mégis, akkor meg "nem kell félni, nem fog fájni." :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Erre gondoltam :)
Úgy tudom valami délamerikai típusterv.
tényleg, az is ott van. látszik, hogy sokat járok Újpalotára. :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)