Eddig is tudtuk, de most már mások is tudják:
"Nemzetközi és régiós összehasonlításban is a leghátsó sorban kullog Budapest közlekedése – egy minap napvilágot látott felmérés szerint. A vizsgált kritériumok közül a legfontosabb az utazási idő, a közlekedés költsége, a különböző hálózatok kapcsolódási lehetősége.
A 15 ország autóklubját tömörítő EuroTest 23 európai városban mérte fel a tömegközlekedés lehetőségeit: nem kizárólag az utaztatást végző cégek felkészültségét nézték a kutatás készítői, hanem az általános infrastrukturális, parkolási helyzetet, sőt a biciklisek és egyéb alternatív közlekedési eszközök használatát is a felmérés tárgyává tették.
A vizsgált kritériumok közül a legfontosabb az utazási idő, a közlekedés költsége, a különböző hálózatok kapcsolódási lehetősége, például az elővárosi parkoló övezetek és az agglomeráció bekapcsolódása a városi vérkeringésbe, valamint a utazási tájékoztatók pontossága és elérhetősége. A felmérés külön figyelmet szentelt a hátrányos helyzetűek – idősek, mozgás sérültek, vagy vakok – utazási lehetőségeire.
A vizsgált városok közül Budapestnél rosszabb eredményt csak Ljubljana és Zágráb ért el, de ezekben a városokban éppen most zajlik a tömegközlekedés jelentős átszervezése. Közvetlen Budapest előtt szerepel a nyilvánvalóan nem egy súlycsoportba tartozó London, amelyet a közlekedés magas költségei miatt pontozott vissza az EuroTest.
A lista tetejére München került, de előkelő helyen szerepel Prága is, köszönhetően a kontinens legalacsonyabb tarifáinak, illetve a három nyelven elérhető ingyenes telefonos ügyfélszolgálatának. Budapest esetében egyedül az alacsony díjszabás kapott dicséretet, minden más kategóriában - főleg az átszállási lehetőségek és a tájékoztatás terén - szerepelt le a magyar főváros."
http://www.vilaggazdasag.hu/vallalatok/kozlekedes/budapest-kozlekedese-c...




Hozzászólások
Megcsináltuk!
Most már ne forduljunk vissza!
csak úgy döntögetjük a negativ csúcsokat..
De legalabb jo a levego es szepek a parkok.
(Az egyeni kozlekedesrol van-e europai szinthez mert statisztika? Kivancsi lennek ezzel a ~14km/h-s atlagsebesseggel vajon hol tart a varos. Ha meg 14 kornyeke egyaltalan. Azota volt par lezaras...)
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
A minap én megütöttem a 8-at (http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100227/dugodijat-vagy-atomot-ez-k...).
Mondjuk a bringa 20 (és ezt talán a BKV is eléri, kötöttályán+sávos buszvonalakon), szóval esetemben a súlyozatlan átlag valóban épp 14. 8D
A tesztről és az eredményekről bővebben itt (ángolosan):
http://eurotestmobility.com/eurotest.php?itemno=346
Budapest kivesézése:
http://eurotestmobility.com/images/filelib/Budapest_2462.pdf
Valójában a tömegközlekedésről szól, és legfeljebb a kapcsolódás szempontjából nézték az egyéni közlekedést. Félek, hogy összehasonlításban még ez az, ami számunkra kedvezőbb volt....
valahol valamelyik rádióban hallottam ezt a hírt, látom, itt is téma. egyébként nem kérdéses, hogy Budapest a legalján kullog, hiszen Európa legidősebb buszai nálunk futnak. Prágától azért egy kissé meglepődtem, de itt sem kérdéses, hogy miért áll olyan előkelő helyen: egyszerűen jó a tömegközlekedése, az eszközei is fejlődtek, szóval nincs probléma. (baszki, úgy beszélek róla, mint ha már jártam volna ott, de még nem volt alkalmam meglátogatni ezt a gyönyörű várost. :D majd talán 5-6 év múlva.)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Azért nem semmi, hogy másoknak a mi jegy és bérletáraink olcsónak számítanak. Míg a magyar fizuhoz mérve a közel 10 ezer forintos bérletár horror.
www.fikszradio.hu
A bérlet még egészen megfizethető a jegyhez képest.
Egy átszállással mész/jössz valahova egyedül jeggyel, az 1300 Ft...
mondjuk ha egy külföldi jön Magyarországra, annak természetesen jóval olcsóbb a jegy, bérlet, mint pl.-említek két várost-Bécsben vagy Londonban (itt aztán válogathatsz a jegyek közül). persze ezekben a városokban sokkal jobb a közlekedés színvonala, így ehhez mérik a jegyárakat is.
pl. Budapesten eléggé rossz a színvonal, így európai szemmel arányosan alacsonyan mérik a jegyárakat. bár magyar szemmel lehetne sokkal olcsóbb is, pl. a jegyár fele, de sajnos a "szakemberek" az európai emberek számára kedvező szintre akarják felvinni a jegyek árát, sajnos. :-(
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Bécs egyáltalán nem drágább, sőt.
A 24 vagy 72 órás jegy ténylegesen olcsóbb.
A szimpla jegy pedig másfél bkv vonaljegy árában van, de akármennyit mehetsz vele megszakítás nélkül.
és ez tényleg így van. elnézést a tévesztésért. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Ha az átlag fizetésekhez mérten néznék, máris másképp alakulna a sorrend.