Már több mint tíz éve, hogy napi szinten biciklivel közlekedem Budapesten. Régebben sokkal kevesebben voltunk, főleg a futárok meg a nagyon elszánt biciklisek. Aztán az évek során felvirágzott a biciklis kultúra Budapesten.
Barátnőm eddig nem igazán biciklizett a városban, csak nyaralások során vidéken. Az utóbbi években eljött a CM-ekre, és tettünk néhány próbálkozást az igazi közlekedésben is. Ma is sor került egy ilyen "magán-bebiciklizésre".
Ilyenkor mindig ő megy elöl, hogy neki kelljen meghoznia a döntéseket, én pedig mögötte, kicsit az út közepe felé, így az előző autóktól "leárnyékolom", őt már nagyobb oldaltávval előzik. Az is alapelv, hogy olyan útvonalon és úgy megyünk, hogy ne érezze magát veszélyben.
Ennek ellenére mai utunk, a délutáni csúcsforgalomban egyáltalán nem volt kellemesnek mondható. Az agresszív motorbőgések, kövér gázadások és csikorgó fékezések zűrzavarában barátnőm -- kezdő városi biciklisként -- folyamatosan veszélyben érezte magát. A veszélyérzet jó, mert odafigyeléshez és biztonsághoz vezet. De a folyamatos stressz kimerítő, és az ember előbb-utóbb feladja. Barátnőm két kilóméter után azt mondta, hogy nem akar tovább az autókkal egy úton menni. És én ezt teljesen megértem, hiszen -- péntek délután különösen -- a farkastörvények uralkodnak az utcákon. Az emberek jelentős részének valószínűleg küszöbön felüli lenne az a stressz, amit ki kell állni ilyen körülmények között. Sokan ezt tudják magukról, ezért nem is kezdenek biciklizni, pedig egy ideális városban szívesen tennék.
Egyes szakaszokon áttértünk a kerékpárútra, vagy a járdára -- hiába volt objektíve veszélyesebb. Ahol a lámpák előtt feltorlódott a kocsisor, barátnőm nem mert sem balról, sem jobbról elmenni az autók mellett. Ezért megállt a kocsik mögött, majd azonnal a járdára menekült, mondván, hogy megfullad a bűztől. A járda viszont keskeny volt, és gyalogosok is jártak ott. Ekkor megjegyezte, hogy "ebben a városban nincs igazán hely biciklizni".




Hozzászólások
a forgalmaz szokni kell. bringán is, autóban is. Kezdő autóvezető sem szeret péntek délután a belvárosban furikázni, sőt van aki a környékére sem mer menni.
És igaza volt, tényleg nincs hely biciklizni, mintahogy semmi másra sincs már ott hely.
Three types of safety
Extreme sports?
________
http://clevercycles.com/energy_and_equity/
http://carbusters.org/
Őrült dugó volt ma, ráadásul a vezetők nagy része elsőbbségadás elleni pirulát vett be, avagy a mai gázösszetétel hatása is lehetett. (Amerre mentem, állt a kocsisor, nyilván mindenkit idegesített és a mai napra megszokták az "ide még bevágok" hozzáállást.) Egy megbeszélésen vidéki vendégeim elújságolták, hogy miután 45 perc alatt métereket tettek meg a városban, inkább megálltak a metró legközelebbi végállomásánál és családostul (még ilyet is lehet) jöttek be a városba. Nyilván a jó levegőről jöttek, gyorsabb volt a reakcióidejük, mint a dugóban ücsörgőknek.
Lényeg a fő: ne szegje kedvét a mai nap. A család hölgytagjaival egyébként mi is mentünk egy ideig a kerékpárúton, de ahogy gyorsult a tempójuk, ők is átszoktak az útra.
Szerintem mindenkinek évek kellenek, hogy biztosan tudjon forgalomban tekerni. Türelem, kitartás, folyamatos próbálkozás, gyakorlás. Tanulás ez is.
__________________
Nem az a lényeg, hogy megadják-e az elsőbbségedet vagy sem, hanem az, hogy ha megadják, akkor ÉLJ vele, viszont ha nem adják meg, akkor ÉLJ nélküle.
Nem értem miért ezt a forgalomban tekerni hülyeséget kell erőltetni?
________
http://clevercycles.com/energy_and_equity/
http://carbusters.org/
Mert a járda a gyalogosoké.
Ki mondta, hogy a járdán kell menni?
________
http://clevercycles.com/energy_and_equity/
http://carbusters.org/
Ki mondta, hogy mondta valaki?
Köszönjük Emese :).
________
http://clevercycles.com/energy_and_equity/
http://carbusters.org/
Az mondta, aki ezt a bringauthalozatot (micsodat?) tervezte, meg az, aki megepitette es nem elhanyagolhato az sem, aki a karbantartasert felelos.
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
És a bringaútszakaszok között hogy mész? Autóval?
-
Zsurmi
Mert ott biztonságos.
_________///Hemü\\\__________
\ ...Az én járművem pöccre indul... /
Mert ott a legbiztonságosabb.
Szerk.: Hemü jól megelőzött.
Elöször a fejben kell, hogy helye legyen. Onnantól jóformán bárhol elfér. Kitartást nektek! :)
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin000/
Idióták napja volt ez a mai nap, kétszer majdnem elgázoltak, nem, nem ők ébredtek fel, hogy jééé egy biciklista, hanem én korrigáltam. Egy sz*rrágó taxis kihajtott elém a forgalomba, másik meg kb 200 méterrel arrébb a Deákon, ha nem rántom el jobbra a kormányt,(előzött) nekem jött volna oldalt!
Kitartást és csak így tovább! Igenis helye van a bringásnak az úton, csak kell hozzá egy kis tapasztalat no meg bátorság. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Kedden sikerült vagy négy órával előbb elszabadulnom a munkahelyemről, ezt egy kis bringázással és kiegészítővásárlással ünnepeltem meg.Ősz óta nem mentem forgalomban és ennyi kihagyás után csúcsidőben bizony félelmetes volt. Nagyon érződött a rutin hiánya,kicsit ön és közveszélyesen keztem el tekerni.Ahogy egyre többet fogok menni, csökken majd a stressz, és a kockázatokat is jobban mérlegeli az ember.Lehet, hogy a fokozatosan kéne elkezdeni, de a jó időnek egyszerűen nem lehetett ellenállni.
Két keréken szebb az élet
Mikor egy hetet kihagytam, még a legkisebb utcákban is beparáztam, ez természetes, majd kialakul a rutin, ha forgalomba tekersz!
az úton, autók között tekerni stresszes.
szeparált bringasávon-bringaúton tekerni nyugis.
csakhogy itthon nincsen biztonságos sáv-bringaút, ezért vagyunk kénytelenek az autók között tekerni. nekem se bringázik a párom, pedig szeretném. de megértem, hogy miért nem mer.
ez egy szar város, és az is marad. még sokáig.
Valami volt ma a levegőben, mert a Róbert Károlyon engem is halálra rémített egy pöcs, amikor olyan közel és olyan gyorsan húzott el mellettem, hogy a légnyomásváltozástól megmozdult alattam a bringa.
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Ne aggódjatok.Jön a jobb idö,egyre többen leszünk az utakon (Én is). Hozzánk szoknak , aztán talán helyre áll ismét az egyensúly.
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
@Meglátó
Bár egyéni megfigyelés, de a megszokással nincs is annyira probléma, ellenben a jóidőben is lehetnek még majd "idegespéntekek".
-1 válasz gomb
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin000/
Lesznek még ilyen napok, mikor megbolondulnak az autósok, bár szerintem mindennap bolondok, hogy ilyen sokan autóval járnak!
De azért nem mindegy, hogy egy biciklis van előtte, vagy egy boly, mikor a nagykörtén hiába előz meg, ha 20 méterre arrébb, megint egy biciklis van!
Inkább halad tovább a külsőben.
Hát, a péntek du. az ilyen.
Én már a nagyja után raktam meg a várost, de egy balfasz így is meg akart próbálni rajtam keresztül jobbra kisívben kanyarodni a kiskörtéről a rákóczira (Deák felől érkezve). Nem hagytam neki, de miért nekem kell mások helyett gondolkodnom? Normális esetben persze a külső sáv bal szélére húzódok ott, ha egyenesen megyek tovább, de ez a hülyegyerek nem akarta hagyni, miközben megelőzni sem bírt már.
Pozitívum, h a nagykörúton úgy nyílt szét a motorossáv, mint Jim Carrey előtt a paradicsomleves (az ottani versenyzőknek respect).
Itt meg 1 kis biztatás:
http://www.youtube.com/watch?v=7zQEsqgZQXw
(Én már most érzem - volt meg az idei első igazi esti tükörsimaaszfalt-jó levegő-nyélensemizzadszmeg-fixi-speeeed-fíling 8) Mikor tök jólesik beforgatni,aztán hasítani, mint szél.)
Mostanában sokszor eszembe jut az első alkalom, amikor igazán a forgalomban tekertem. Szintén péntek este volt, az Árpád hídtól jöttem a Vácin befelé (már az is egy jó kis adrenalinfröccs volt), végül rákanyarodtam a Nagykörútra. Álló kocsisor, kipufogóbűz, araszolgatás a kocsik mellett. Teljesen össze voltam zavarodva, és nagyon nem jól éreztem magam, mintha papucsban és pizsamában jöttem volna ki az utcára.
Manapság pedig naponta használom a Nagykörutat, és meg se kottyan! :-)
Pár hét alatt úgy meg lehet szokni, hogy észre se veszi az ember, persze vigyázni kell folyamatosan, tekergetni a nyakat minden irányba.
Gyakorlásképpen gyertek el a most vasárnapi bebiciklizésre! Du. 2-4 között az Arany János utcai metrónál, illetve a Toldiban gyülekezünk ;-)
----------------------------------------------------
A Ghisalloi Madonna óvjon titeket minden utatokon!
Ha nem akar biciklivel közlekedni, ne erőltesd, kifogást úgyis mindig lehet találni.
Ha akar, akkor meg inkább jó időben, kicsi forgalomban, például egy májusi vasárnap délután érdemes kezdeni.
Valahol elszomorító, amit néhány hete húgommal is tapasztaltam. Húgom ment előttem, mellettem elment az autó, majd húgomat ledudálta, és ráhúzta a kormányt, mert hogy akadályozta a következő piros lámpáig való eljutásban.
Az autósok látják, ha egy bringás kevésbé rutinos és magabiztos, és igyekeznek jól ráijeszteni, nehogy rászokjon a forgalomban biciklizésre.
Ilyet a barátnőmmel és velem is csináltak már. Azóta remélem új tükröt vett, mert anélkül balesetveszélyes közlekedni.
--------------------------
www.barzongorista.eu
Jaj a szemét, a tükrét se kímélte és neki hajtott?
Biztasson az a tudat, hogy ez nem a jármű-függő: a láthatóan határozatlan, kezdő autóst ugyanúgy ledudálják, kielőzik.
Megfigyelhető a gyengébb,kiszolgáltatottabb eltiprása nemcsak vezetés közben.Nem beszélhetünk közösségi közlekedésről, ha nem közösségként közlekednek benne hanem az "Autómmal a világ ellen" közúti korképtünettel jellemezhetően.Inkább hívjuk közellenséges közlekedésnek.Csak ott nézik el az ilyen viselkedést, ahol a többség is hasonló mentalitású.Ahol pedig intézményi szinten sem teszik meg a szükséges javító intézkedéseket, az a társadalom halálra van ítélve önmaga által.
Mondta már valaki? Nem bevállalós barátnőt péntek délutáni csúcsban városi bringázni tanítani válásgyanús ötlet :-)
Hagy szokja még mellékutakon, míg rutinossá válik - nem mindenki hős.
csatlakozom az elöttem szólókhoz: először csak kevésbé durva környezetben próbálkozzatok, hogy egyre jobban hozzászokjon.
aztán mikor már úgy érzi, hogy bevállal egy nagykörutat péntek délután, akkor majd ő odamegy és megpróbálja. addig úgyis csak ez lesz a vége, mint a legutóbbinál.
amúgy pedig sok kitartást meg minden ilyet neki.
....................................................
én inkább szimplán csak bringázok
Menjetek el BeBic-re, hátha ott megjön a kedve és a bátorsága!
Részemről továbbra is azt javaslom, aki nem ügyeket intéz bicajjal, az tegye fel a vonatra, utazzon egy órát valamerre, ott szálljon le, és tekerjen amíg jólesik. Naés persze ne legyen rest velünk megosztani a tapasztalatait, előbb-utóbb csak kialakulnak a bringás pihenő-, és szálláshelyek, ha egyszer igény lesz rá.
(mert a szervezéssel persze senki nem akar foglalkozni.)
Az MK remek kiadványában benne van az összes vonat, a kocsik, hány bringa fér fel, ennél többet nemigen tehetnek. :)
Lehet, hogy buta hozzáállás, de ennek az oldalnak nem CM a neve?Mert hogy a CM lényege az lenne, hogy 1 napra a biciklis tömeg kiszorítja az autókat bizonyos helyekről.Hogy a Minimal verziót ne is említsem.
Szóval én úgy látom, a forgalomban tekerés ennek a hétköznapi verziója, hiszen nem tekerhetünk mindennap mindannyian ugyanarra, nem?Tehát össze-vissza tekerve szorítjuk ki a forgalomból a helyünket.Mert hogy a döntéshozók nem igazán akartak előzékenyek lenni, és beelőzni az egyre növekvő bringás tömeget, mondjuk egy értelmes és használható bringaút hálózattal.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Próbáljátok először a mellékutcákat. Ott menjen Ő elől, ha valamelyik tulok dudálna (bár nálunk a lassan tízéves megy hátul, és nem érdekli a dudaszó, igaz, aki ledudálja a gyereket, az megkapja tőlem a magáét :-) )
Én így szoktam meg a forgalmat. De ha tehetem, most is elkerülöm a Nagykörutat csúcsforgalomban, és inkább mellékutcázom.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...