Külső-Szilágyi út: győztünk!



Email-bombánk, és az MK lobbiereje segítségével sikerült elérnünk, hogy a Külső-Szilágyi úton ne épüljön meg a veszélyes, méregdrága szükségtelen bringagyász! Viszont "a kerékpáros civil szervezetek bevonásával megvizsgálják azt, hogy a projektre szánt önrész összegét hogyan lehet a kerékpárral közlekedőket segítő, a kerékpározást ösztönző, más beavatkozásra felhasználni."

Mindenki király, aki levelet küldött, segített! És köszönjük mindenkinek az MK-ból, aki segített megakadályozni!
Jobb ez mint amikor utólag kellett tüntetni.

Tegnap a fővárosi közgyűlésen döntés született: a támogatási szerződést nem kötik meg, tehát az EU pénzt nem hívják le a gyalogos-kerékpárútra. Nem költenek 224 millió forintot, a normál költség dupláját erre az értelmetlen bicikliútra. Ehelyett az önrészből egy velünk együtt kidolgozandó biciklizést segítő megoldást támogatnak. Reményeink szerint ez lehet kerékpársáv, kerékpáros nyom, stb.

Képek: http://picasaweb.google.com/MK.eszakpest/KulsoSzilagyiUtFelmeres#

Visszatekintésül a teljes történet:
2007 táján: EU-pénzt nyer a Főváros kerékpáros infrastuktúra tervezésére. Egyeztetés Újpesttel. Az MK megpróbálja megyőzni Derce Tamást, aki hajthatatlan és ragaszkodik a járdán vezetett kerékpárúthoz.
Megtervezik a járdán vezetett kerékpárutat.
2008: A Főváros EU pályázatot ad be a megvalósításra. 224MFt a teljes költség, ebből 160Mft-ot kérnek az EU-tól. Kérnek támogató nyilatkozatot az MK-tól de nem támogatja. Ekkor más biciklis szervezetet (a VBB-t) keresik meg, akitől beszerzik a támogató nyilatkozatot.
2009: Támogató cikk a helyi témában.
2009: A pályázatot megnyerik, de csak 97MFt-ot kapnak.
2010: Email-bombát dobunk a közjegyzőnek, aki erre összehív egy megbeszélést, de nem dönt, a Fővárosi Közgyűlés elé utalja a kérdést.
Az MK lobbizik a pártoknál, hogy ne szavazzák meg. Az MKÉP lobbizik egy helyi képviselőnél, hogy ne szavazzák meg, aki támogatásáról biztosít.
2010.03.10: A közgyűlés úgy dönt, nem építik meg ezt az utat, helyette "a kerékpáros civil szervezetek bevonásával megvizsgálják azt, hogy a projektre szánt önrész összegét hogyan lehet a kerékpárral közlekedőket segítő, a kerékpározást ösztönző, más beavatkozásra felhasználni."

A munka folyik tovább...
Hajrá! Együtt erősek vagyunk!

(hát örülni tudsz-e? :)

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
elfroland képe
elfroland
1 cs, 2010-03-11 13:47

Háromszoros hurrá magunknak. :-)

Flicka képe
Flicka
2 cs, 2010-03-11 14:04

:) Még ilyen jó híreket!

Flicka

atomboy képe
atomboy
3 cs, 2010-03-11 14:08

Orulunk.
(Csak annak nem, hogy a szegedi Boldog(talan)asszony sugaruton nem sikerult megakadalyozni, es nem engedelyeznek uton tekerni. Hamarosan ujabb post errol.)

atomboy

hf képe
hf
4 cs, 2010-03-11 14:42

Email-bomba? ;)
Segítünk....

Peta képe
Peta
5 cs, 2010-03-11 14:08

Mindig érdekelt, hogy mi lesz egy ilyen nem "lehívott" pénzzel. Fenn marad az emeleten? :D Benne marad a kalapban? És mire lehet akkor legközelebb lehívni?

Egyébként további sok sikert (is :)

tizpercbringa képe
tizpercbringa
6 cs, 2010-03-11 14:26

Lehet belekeveredik egy nokiás dobozba. :((

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Nem én vagyok őrült,hanem a világ.

Peta képe
Peta
7 cs, 2010-03-11 16:35

Pont ilyesmi elképzeléseim vannak nekem is. Ha már úgyse hívta le senki, majd lehívom én magamnak.
Nem túl átlátható ez a kérdés egy átlagembernek szerintem.

airdace képe
airdace
8 cs, 2010-03-11 17:19

A pályázó (főváros) számára a pénz elveszik, de a pályázati rendszerben bennmarad. Hogy Magyarország is elbukja-e, az azon múlik, hogy az adott programban írnak-e még ki pályázatot, mielőtt lezárul (ha igen, akkor másvalaki, vagy akár ugyanaz pályázhat rá még egyszer), és ha nem, van-e még idő átcsoportosítani más programba. Ha egyik sem teljesül, akkor visszamegy a pénz a Zúnióhoz.

________________________
Ezüst Magyarország
Arany a szegélye
Beteg a királyunk
De boldog a népe

Oleever07 képe
Oleever07
9 cs, 2010-03-11 21:24

apropó nokia-doboz:
http://nokiadoboz.blog.hu/
most már lassan ez is igazi netes sztárrá válik. úgy, mint egy évvel ezelőtt a SÜN. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal

adamekp képe
adamekp
10 cs, 2010-03-11 14:31

Ámen.

errorka képe
errorka
11 cs, 2010-03-11 14:44

Koltoi kerdes: vajon az annyiraokosmegmondoemberek errol is irnak majd? (http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100309/kerekparut-kaposszekcso <- erre gondolok...)

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

Kuku képe
Kuku
12 cs, 2010-03-11 16:43

Azok kik azok?

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

errorka képe
errorka
13 cs, 2010-03-11 17:10

Ott a link :) Vastagborek rinyaltak, hogy valahol videken epult bringaut, es hogy az milyen mocsok dolog mar, mert szegeny EU lakosoknak elfolyik a penze (80%+ EU tamogatas, de mar ebbe is bele kell kotni, mert abba nem tudnak, hogy hazai penzek folynak el ide-oda).

Aztan kivancsisagomnak adtam hangot, miszerint arrol is irnak-e majd, amikor a bringasok leszavazzak a nekik nem kellot, es igy sporol mindenki. De tudom am, hogy ilyenrol nem irnak, mert abbol nincs flame, es akkor nincs akkora latogatottsag...

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

tizpercbringa képe
tizpercbringa
14 cs, 2010-03-11 18:26

Írtál nekik is? Valószínűleg erről az ügyről nem is hallottak. Lehet megfelelő tálalásban harapnának rá.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Nem én vagyok őrült,hanem a világ.

errorka képe
errorka
15 p, 2010-03-12 14:37

Hemu megtette, bar amugy nem tudom mennyi ertelme van. Valaszt se kapott. Igy megy ez a megmondoblogokon. Nincs flame, nincs reakcio.

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

brozer képe
brozer
16 szo, 2010-03-13 02:36

Feladó: zerozero (vastagbőr)
Címzett:én
Dátum: 2010. március 12. 8:56
Tárgy: Re: Re: Hurrá, újabb majd' egy kilométer!

Szia!

Meglátjuk ...

Mondjuk néha a jó hírekről is írhatunk xDDDDD

Zero

---- Eredeti üzenet ----

Feladó: én
Címzett: vastagbor
Elküldve: 2010. március 11. 23:27
Tárgy : Re: Hurrá, újabb majd egy kilométer!

Remélem azt is megírjátok, hogy a Magyar Kerékpárosklub (Észak-Pesti szervezete) kiharcolta, hogy NE épüljön meg horrorisztikus 224 millióért egy tökéletesen fölösleges és veszélyes bicikliút Újpesten.

Részletesen lásd:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100311/kulso-szilagyi-ut-gyoztunk
http://kerekparosklub.hu/nem-epul-elvalasztott-jarda-kerekparut-a-kulso-...

+ linkek, kommentek.

Kösz!

tgz képe
tgz
17 cs, 2010-03-11 15:19

Jók vagytok. Csak így tovább. :)

- - - - -
TamásGáborZoltán

Té képe
18 cs, 2010-03-11 15:33

Éljen! :)

Kobakocka képe
Kobakocka
19 cs, 2010-03-11 16:41

Jajj, de jó! :)

Lathor képe
Lathor
20 cs, 2010-03-11 17:08

Tudok, örülök :)

224 millióból meg tele lehet pingálni a várost kerékpársávval ill. -nyommal. Ha bringaút kell meg épülhet akár vidéken forgalmas út mellé faluk között, vagy a 7-es mellé Balatonhoz. De mehet akár kórházaknak is, vagy igyák el és akkor jövedéki adóként megy a kasszába :)

Hubor72 képe
Hubor72
21 cs, 2010-03-11 18:18

Vannak ötleteink és elképzeléseink, hogy a fennmaradó összeget hogyan lehetne ésszerűen felhasználni és egy kerékpáros mintakerületet létrehozni. Reményeink szerint "fent" is lesznek támogatóink ennek az álomnak a megvalósítására. Másfél éve már felmértük Újpesten a kerékpáros úthálózatot és összeírtuk egyéb igényeinket. Most jött el annak a munkának a folytatása és a felmérés felfrissítése, mivel a mi elképzeléseink is változtak néhány dologban. Szorgos kis tavasz elé nézünk. :-)

jocek képe
jocek
22 cs, 2010-03-11 17:42

mi történt a zönkormányzatnál? egy-két csávót lecsuknak és a többi rögtön tud gondolkodni?

gratulálok nektek, bárcsak minden ilyen jól alakulna mindig :)

_______________________
a kőolaj egyszer úgyis elfogy

fbobe képe
fbobe
23 cs, 2010-03-11 17:46

Éljen. :)

--------
bringawiki.hu - Szerkeszd te is!

lrdr képe
lrdr
24 cs, 2010-03-11 17:55

Zsírosbödön!

Cseya képe
Cseya
25 cs, 2010-03-11 18:20

Először a Dunakeszi-láp, most meg ez... Tényleg működik a dolog, ügyesek vagytok, le a kalappal!

Hubor72 képe
Hubor72
26 cs, 2010-03-11 18:30

Továbbra is várunk segítő kezeket és új ötleteket a munkánkhoz. Mindenkire szükségünk van, aki érez magában erőt és tenniakarást a környezete megóvása és jobbátétele ügyében. :-)
http://www.kerekparosklub.org/teruleti-szervezetek/eszak-pest

Cseya képe
Cseya
27 cs, 2010-03-11 18:38

Oké.

http://www.kerekparosklub.org/kelet-pest

aron képe
aron
28 cs, 2010-03-11 19:00

óllé, magasságotok környékén röpködök örömömben:))))

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

MK észak-pest
cyclechic.hu

CsImre képe
CsImre
29 cs, 2010-03-11 19:20

Ujjonganak a biciklisták, hogy nem épül meg egy bicikliút. Ezt hogy adjuk be egy kívülállónak? :)
Grat!

CSI

Zsurmi képe
Zsurmi
30 cs, 2010-03-11 21:25

Ésszel.

-
Zsurmi

Nuvanda képe
Nuvanda
31 cs, 2010-03-11 19:28

Megígérem, hogy mikor nyártól napi használatba veszem, majd minden este elmondok mindenkinek egy köszönő fohászt! :-)

tgz képe
tgz
32 cs, 2010-03-11 20:12

Ööö mit veszel használatba?

- - - - -
TamásGáborZoltán

ИПГ képe
ИПГ
33 cs, 2010-03-11 20:21

Gondolom a Forgalmi Sávot. :D

.
IPG
olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo

Nuvanda képe
Nuvanda
34 p, 2010-03-12 17:43

Jól gondolod! :-)

Oleever07 képe
Oleever07
35 cs, 2010-03-11 21:20

erre csak ennyit tudok mondani: SZÉP VOLT, FIÚK!!! :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal

Zsurmi képe
Zsurmi
36 cs, 2010-03-11 21:25

Remek!

Köszönet az erőfeszítésekért.

-
Zsurmi

Miló01 képe
Miló01
37 cs, 2010-03-11 23:33

Hát igen kampány van, nem néz ki jól pár ezer tüntető biciklis így a kampány előtt, után már senkit se érdekel!

De ez nem kicsinyíti, a tevékenységét a mk-nak meg másoknak!

AttentoRedaz képe
AttentoRedaz
38 cs, 2010-03-11 23:55

Ennek én nagyon örülök, és maximega kösz mindenkinek, aki beledolgozott

Angelus Pali
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A magányos bicajos

G-Attila képe
G-Attila
39 p, 2010-03-12 00:19

Gratulálok!

Egyébként 224 millió...
Ha azzal számolok, hogy az egyiránú utcákba való "kivéve kerékpár" tábla 20000 ft, a kereszteződések 150 méterenként vannak (2 db tábla kereszteződésenként) és az átlagos 600 méteres utcahosszhoz jön újabb 1x 20000 ft felmérési-engedélyezési költség, akkor ebből a pénzből 746 kilométernyi egyirányú utcát lehetne megnyitni a kétirányú bringás forgalom számára (a BKV teljes városon belüli hálózata a 2009-es jelentés szerint 994 Km), tehát nagyjából az összes erre alkalmas utcát Budapesten.
(tudom, van ennél fontosabb is, csak hangosan gondolkodom)

hf képe
hf
40 szo, 2010-03-13 10:19

Ez király számítás!
Használni fogjuk!! :)
Hiába tudja ezt az ember, így összefoglalva nagyon ütős.

lord képe
lord
41 p, 2010-03-12 01:18

Tudok örülni :)

szelvesz képe
szelvesz
42 p, 2010-03-12 10:45

VÉGRE! HURRÁ! Lehet h telhetetlen vagyok, már csak egy sárga csíkot szeretnék a külső sáv szélére a szűkebb részekre meg piktogramot az út szélére.
Ha azon múlik megyek festeni is!

http://www.szelvesz.hu/

Vargosz képe
Vargosz
43 p, 2010-03-12 11:14

Gratulálok mindenkinek! Nagyok vagyunk ismét!

A megmaradt pénzből újítsuk fel a szélvészt, vagy csináljunk meg a szélvész2-t;-)

kopjarmate képe
kopjarmate
44 p, 2010-03-12 16:17

Én is csak gratulálni tudok hozzá. Így tovább!

er13a18 képe
er13a18
45 p, 2010-03-12 16:29

juppijééé! :)
Nagyok vagytok, hogy kipréseltétek belőlük a NEM-et! :)

városjáró képe
városjáró
46 szo, 2010-03-13 17:14

Nagyonjó! Akkor hát ismét ott állunk a nulla km-kőnél. Jeah!
Viszont akkor lehetne nekilátni végre a régi szarok átalakításának.

Andrássy? Hm? Egy hétvégén megvan - a 200 misi tizedéből.
Péntek éjjel kitakarítják a parkolósávokat, szombat reggel 6-kor elkezdik felmarni a bütyköket és a felfestést, 10-től mennek utánuk a sitt elszállítók, 12-től jönnek a felfestők, és estére már meg is vannak. Vasárnap jönnek a táblások, kiraknak-elvesznek-átszerelnek, és hétfőn hajnalban már mehet is a megújult forgalom. Bringasáv a parkolók bal szélén, plusz buszöblök a túristaszolgáltatóknak, megnövelt rakodóhely a friss igényeknek megfelelve, a maradék részen pedig parkolók. Ennyi meg egy bambi.

De valakiknek ez nem érdekük. És inkább marad minden a szarban ahogy van.

Városjáró Blog