Dugódíj és kerékpárút, mint kampánytéma



Ezt most találtam. Elnézést, akit zavar az agit-prop, de azért mégsem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy valaki nyíltan bevállalja a népszerűtlen dugódíjat és a kerékpáros minoritás támogatását. A politikai semlegesség megőrzése érdekében kérem tegyétek fel a konkurrencia ilyen jellegű nyilatkozatait is!

"...Jávor szerint a városi közlekedést oly módon kell átalakítani, hogy a lakók és a gyalogosok újra birtokba vehessék a közterületeket. Ehhez a belvárosi kerületekben az LMP a behajtási díj, közkeletű nevén dugódíj bevezetését javasolja.

Átalakítaná továbbá a közösségi közlekedést, melynek helyzetén összehangolt fejlesztésekkel kíván javítani egy-egy nagyberuházás előtérbe helyezése helyett. Ezekbe a fejlesztésekbe az agglomerációs területeket is be kell vonni. Át kell alakítani továbbá a parkolási rendszereket, hogy azok bevételei valóban az önkormányzatoknál maradhassanak és fejleszteni kell a városi kerékpárút-hálózatot.

Mindezek hozzájárulnak a fővárosi környezet- és életminőség javulásához is, melyet azonban további intézkedésekkel erősítene az LMP. A listavezető szerint zöldfelületek nagyságát növelni, a meglévőt pedig óvni kell, és ehhez forrásokat is kell biztosítani."

Támogatni kell a rozsdaövezeti, ún. barnamezős beruházásokat kormányzati és önkormányzati rendeletekkel, és nagyobb figyelmet kell fordítani a történelmi városközpontok megmaradására, az épületállomány megóvására és a helyi közösségi élet újbóli felvirágoztatására."

forrás: http://lehetmas.hu/hirek/1417/javor-benedek-az-lmp-budapesti-listavezeto...

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Don Kartács képe
Don Kartács
1 szo, 2010-03-13 09:11

Nem véletlenül nincsen pártpolitika ezen az oldalon.Én olyan helynek tekintem, ahová a cipő levétele után lépek be megpihenni a kinti zajos világból.

Miló01 képe
Miló01
2 szo, 2010-03-13 09:48

Gratulálok, ezzel az erővel én is beidézhetném, mit akar a Jobbik közlekedés terén! De nem tettem, mert ennek tényleg nem itt van a helye!

Amúgy meg mellékesen Liberálisok Megint Próbálkoznak!:LOL

j_gergo képe
j_gergo
3 szo, 2010-03-13 10:17

Szerény véleményem szerint nyugodtan összehozhatsz egy posztot a Jobbik közlekedéssel (és esetlegesen várostervezéssel) kapcsolatos céljaiból, mert engem érdekel, és a CM-en is szívesen olvasnék róla. De csakis konkrét és tárgyhoz kapcsolódó dolgok legyenek benne.

A CM igenis politikáról (de nem pártpolitikáról) szól. Az egy politikai döntés, hogy valahol bringasáv vagy parkolósáv legyen. Szakmázhatnak az építészek, közlekedésmérnökök, de a végső szót egy politikusnak kell kimondani.

––––––––––––––
ʞoʎƃɐʌ ƃɐʇqnlʞ

shutruk képe
shutruk
4 szo, 2010-03-13 12:19

Ecotól ne várd, hogy a Jobbik programjából idézzen, ő csak a száját tudja jártatni, és gumicsíkokat húzkodni az aszfaltra.

Én megkerestem neked, hogy a Jobbik mit mond a kerékpározásról:
"Programunkban kiemelt helyen van a biztonság, az utazás általános feltételeinek javítása. Ellenezzük a közösségi közlekedési
vállalatok privatizálását, állami tulajdonba vesszük vissza a közösségi közlekedés valamennyi területét, egységes érdekek és
célok mentén egymásra épülő, egymást kiegészítő közlekedésfejlesztési politikát képviselünk és vezetünk be.
Közlekedéspolitikánk megvalósításában kiemelt szerepet szánunk a környezetvédelmi szempontoknak is, ezért az olyan
alternatív közlekedési lehetőségeket, mint a kerékpározás, ahol csak lehet, támogatni kívánjuk.

Egyébként a programjuknak a 29.-ik oldalától van Budapest fejlesztési terve részletezve iránypontokban, egy "mi volt rossz az elmúlt 20 évben, és mi mire változtatnánk" logika mentén felépítve.
----

http://www.nightride.hu

j_gergo képe
j_gergo
5 szo, 2010-03-13 12:22

No igen, ez egy fokkal kevesebb konkrétum. De majd az ök-i választásokon lehet igazán konkrét elképzelést számon kérni a jelöltektől.

––––––––––––––
ʞoʎƃɐʌ ƃɐʇqnlʞ

Vehicular cyclist képe
Vehicular cyclist
6 szo, 2010-03-13 12:36

Fel lehet fogni pozitívan is. Úgy látszik, hogy a pártpolitika spektrum ezen oldalán is van egy "kerékpáros minimum". Egyelőre szavakban...

shutruk képe
shutruk
7 szo, 2010-03-13 12:51

Kövezz meg, de szerintem a Jobbik és az LMP egy oldalon állnak, szemben a jelenlegi hatalommal. A két párt közti különbséget a programfüzetük vastagságában látom, de a Jobbiknak több ideje volt kidolgozni az ötleteit. Az LMP meg a maga relatív kevés ötletét a harsánysággal próbálja ellensúlyozni.

Azt se feledje senki, hogy én egy programból idéztem, a blog írója pedig egy sajtónyilatkozatból.
----

http://www.nightride.hu

Kuku képe
Kuku
8 szo, 2010-03-13 14:39

Úgy tudom, hogy az LMP-nek még nem készült el a programja, te hol találtad? Nem lehet hogy csak az EU-s füzetről beszélsz?
Egyébként én is úgy érzem, hogy rengeteg bennük a közös és ez főként a demokratikus rendszer teljes leamortizálásával magyarázható. Ilyen közegben minden felbukkanó párttól elvárás a ház kisöprése, mielőtt telerakják a saját cuccaikkal.
Csak ezután jöhet hogy milyen bútorok is lesznek azok...
(nem sok ember kétli ezt már Magyarországon, bár olyan még van aki a bútorok újbóli átrendezését elégnek tartja)

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

Vehicular cyclist képe
Vehicular cyclist
9 szo, 2010-03-13 15:26

Azt hiszem tipikus, hogy a kisebb pártok általában bátrabbak olyan érdekek felkarolásában, amelyeket rétegérdeknek tekintenek a nagypártok. Ez független az általános társadalmi orientációtól. A bringa egyelőre még ilyennek tűnik, a nagyobb pártok óvatosabbak, félnek attól, hogy a többségi véleményekkel szembe menjenek. Szerintem most olyan határ közelében vagyunk, ahol már nem lehet kisebbségnek nevezni a belvárosi egyéni motorizáció korlátozására irányuló igényeket, ezek részeként a kerékpározást. A nagy pártok úgy érzik, hogy óvatosnak kell lenniük az elutálásában, de még nem mernek pozitíve kiállni mellette. Lavíroznak.

shutruk képe
shutruk
10 szo, 2010-03-13 12:53

Számon kérni sose fogod tudni a "konkrét elképzelést". Ha mégis megpróbálod, akkor az vagy önbíráskodás, némi testi sértéssel, vagy csoportosan elkövetett garázdaság lesz.
----

http://www.nightride.hu

Miló01 képe
Miló01
11 szo, 2010-03-13 15:01

Már ne is haragudj "minden személyeskedés nélkül" egy gyökér vagy!
Mikor kötöttem én beléd idézzé már, úgy se tudsz, mert ilyen nem volt!

Miló01 képe
Miló01
12 szo, 2010-03-13 15:24

Konkrétumra nem emlékszem, de majd utána nézek...

Szerk.: Az összes ami közlekedéssel kapcsolatos, biciklizéssel kapcsolatos téma nincs, de minden azzal összefüggő téma van, pl.: forg. csökkentés, közösségi közlekedés előnybe hozása stb, olvasd el!olvassátok el!

III.5.2. Közúti, folyami és légi közlekedés
Az elmúlt húsz év:
A pazarló autópálya-építések mellett elmaradt az alacsonyabb rendű utak korszerűsítése.
Elmaradt a Duna magyarországi szakaszán a hajózhatóság megvalósítása.
Leállt a járműgyártás.
Elmaradt a korszerű parkolási rendszerek kialakítása.
Megállt a közlekedési járműpark korszerűsítésre.
A légi közlekedést a kormányzat az elmúlt 20 évben teljesen elhanyagolta.
A szebb jövő:
A Magyar Köztársaság által vállalt nemzetközi kötelezettségnek megfelelően javítjuk a Duna magyarországi szakaszának
hajózhatóságát.
Közvetlen kapcsolatot alakítunk ki a vízi közlekedés és a vízgazdálkodás között.
Kezdeményezzük a Dunát a Tiszával összekötő, feladatát tekintve többcélú mesterséges csatorna megépítését, ami
megoldja az öntözéssel és a belvízlevezetéssel kapcsolatos problémákat, és alkalmassá válik hajózási célokra is.
Gondoskodunk a korábban megsemmisített belvízelvezető csatornák megépítéséről, a meglévők karbantartásáról.
Országos információs út- és közműtérkép rendszert készítünk, megjelölve az utak állapotát, a felújítási munkákat, a
bejelentéseket, a fejlesztési-karbantartási terveket, valamint a forgalmi és baleseti statisztikákat.
Ahol ez elegendő, a költséges autópályák építése helyett előtérbe helyezzük a 2x2 és a 3 forgalmi sávos úthálózat
fejlesztését.
A parkolási rendszerek erőteljes fejlesztésével és a közösségi közlekedési eszközök korszerűsítésével tehermentesítjük a
városi forgalmat. Elősegítjük mélygarázsok, parkolóházak építését, csökkentjük a szolgáltatásmentes fizetőparkolók számát.
A működési-forgalmi adatokból, valamint a kiszolgáló háttérköltségek egyensúlyából származtatott használati
díjrendszert dolgozunk ki és vezetünk be.
A közutak teherforgalmát a szabályzók szigorításával csökkentjük, az okozott társadalmi költségeket a tranzitforgalom
díjtételeibe építjük be. Fokozottan támogatjuk településelkerülő útvonalak létesítését.
Az újonnan bevezetett eredetvizsgálati rendszer helyett visszaállítjuk a régit.
A hazai kutatás-fejlesztés erőteljes támogatásával és munkahelyek létesítésével nemzetközileg is versenyképes
járműgyártás fejlesztését segítjük elő.
Felülvizsgáljuk a Malév és a Budapest Airport privatizációs koncesszióba adásának körülményeit, a befektető által
ígért fejlesztéseket számon kérjük, és biztosítjuk az ágazat munkavállalóinak további foglalkoztatását.
A vidéki repülőtereket önkormányzati tulajdonban kívánjuk tartatni. Hasznosításukra a térség érintett vállalkozóinak
bevonásával kidolgozzuk a megfelelő finanszírozási formát.
Az útépítéseknél a pályázati rendszer átalakításával megszüntetjük az indokolatlanul sok alvállalkozói szintet, és
garantáljuk az alvállalkozók kifizetését. Oly módon szigorítjuk a műszaki követelményeket, hogy az elkészült útfelületek tíz
évig költségmentesek legyenek az állam számára.

III.5.3. Budapest közlekedése

Az elmúlt húsz év:
Megfelelő város- és közlekedéstervezés hiányában Budapest a gyors, biztonságos és kulturált közlekedésre alkalmatlanná
vált.
A főváros lakosságának mintegy tizede az agglomerációba költözött, budapesti munkavégzéssel. A megnőtt ingázás
terheinek megoldására még csak javaslat sem született.
A fővárosi közösségi közlekedésben a rendszerszemlélet alig valósult meg, a Budapesti Közlekedési Szövetség
gyerekcipőben jár.
A közösségi közlekedési járművek műszaki állapota kiszámíthatatlanná tette a közlekedést.
30
A szebb jövő:
Szükségessé vált az egyéni és közösségi közlekedési lehetőségek minőségi megújítása, a közlekedési infrastruktúra
fejlesztése, az optimális járathálózat és a megfelelő járatsűrűség kialakítása.
A nagyvárosokban a közlekedés céljára igénybe vehető közlekedési terek lényegében elfogytak. Terjeszkedni, új
közeledési tereket kialakítani már csak a föld alatt lehet. Új közlekedési tereket (pl. alagutak, eltérő szintű csomópontok,
közúti aluljáróhoz kapcsolódó parkolóházak) alakítunk ki a városok területei, terei alatt.
A fővárosban kiemelten támogatjuk a kötött pályás közlekedés fejlesztését. Gyors kapcsolatot hozunk létre a belváros,
a külső kerületek és a városkörnyéki települések között, a városközpontok ismét működőképessé válnak, és jelentősen
csökken a gépjárműforgalom, a levegőszennyezés, a balesetek száma.
A felszín alatti és feletti kötöttpályás közlekedés alkalmas a belváros teheráruigényének célba juttatására is.
A városkörnyéki teheráru-terminálokkal való összeköttetés eredményeként a városok kényszerforgalma jelentősen csökken.
Az M0 budai szektor nyomvonalát a jelenlegi tervezetthez képest a Budai Tájvédelmi Körzetet elkerülve javasoljuk
megvalósítani, 3 forgalmi sávos kialakítással, autópályákra vonatkozó tervezési jellemzőkkel.
A metróvonalakat tovább vezetjük a városhatár irányában a felszín közelében vagy a felszínen.
Magas színvonalú kötöttpályás kapcsolatot alakítunk ki a belváros és a repülőterek között.
A közösségi közlekedésben valós tartalmat adunk a Budapesti Közlekedési Szövetségnek. Általánossá tesszük
az időalapú díjszabást és vonzóbbá a kombinált bérleteket. Az integrált közösségi közlekedést a menetrendek összehangolásával,
a ráhordó szerep növelésével és a jelenleg kihasználatlan infrastrukturális kapacitások vállalatok közötti közös
kiaknázásával támogatjuk.
A főváros és az agglomeráció közösségi közlekedését rendszerszemléletben kezeljük, bevonva és érdekeltté téve a
Budapest körüli településeket is a fejlesztésben és működtetésben.

A teljes Jobbik Magyarországért mozgalom programja.:
http://jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf

Drótmanó képe
Drótmanó
13 szo, 2010-03-13 12:06

én sem értem, hogy miért ne lehetne a pártok közlekedéssel kapcsolatos elképzeléseiről írni a cm-en. Bár ez inkább az önkormányzati választásoknál lesz lényeges kampánytéma, akkor majd érdemes lesz összeszedni, hogy ki mit csinálna ezen a téren.

Miló01 képe
Miló01
14 szo, 2010-03-13 15:28

De tudod az se mindegy kimondja, van olyan párt ami 1994 óta ígérgeti a 4-es metrót és csak ebben a ciklusban fogtak hozzá!

Kuku képe
Kuku
15 szo, 2010-03-13 14:44

Felmerült ötletként, hogy a fórumban minden párt kapjon egy bejegyzést, aztán abban ki lehetne beszélni ezt azt. Mert tényleg foglalkozni kell vele. De engem ebben a formában sem zavar nagyon, amíg nem lep el mindent a kerékpározás/közlekedés/várostervezés témáján túli pártpolitika. Vagy az ugyan ontopic, de személyeskedő pártpolitika.

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

Peta képe
Peta
16 szo, 2010-03-13 15:44

Annyi minden másból is tudna/tud lenni itt veszekedés. És sokszor a fórumozók átlagos intelligenciszintje az, ami ennek gátat szab (kesztyű nem felvétel). Szóval nem hinném, hogy politikai kérdések tekintetében elszabadulna itt a pokol.

ízirájder képe
ízirájder
17 szo, 2010-03-13 15:30

no para, ez közélet, nem "politika"

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

vaandor képe
vaandor
18 h, 2010-03-15 06:22

El ne ijesszen tőle, de a politika nem más mint a közélet, a köz ügyeinek intézése.
És épp ezért van helye itt (is).

- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."

ízirájder képe
ízirájder
19 h, 2010-03-15 11:59

így volt, mielőtt a politika szóból szalonképtelent csináltak a közbeszédben. Szerencsére a magyar verziója ezt elkerülte, ezért tartom hasznosnak használni, ha valaki ebbéli paranoiája miatt nem meri kifejteni a mindnekit érintő véleményét

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

Anser képe
Anser
20 szo, 2010-03-13 17:38

Az a perverz gondolatom támadt, hogy a kerékpáros társadalom elég nagyszámú és összetartó ahhoz, hogy a pártokat választások előtt licitre hívja kerékpárbarát lépések terén (konkrét, számszerű vállalásokra gondolok, nem rizsára).
Az ígéreteket aztán közzé lehetne tenni összehasonlító Excel-táblázat formájában, majd a nyertes pártokon konzekvensen számonkérni azokat.

shutruk képe
shutruk
21 szo, 2010-03-13 19:09

hogy akarod számonkérni? Tüntetéssel?
----

http://www.nightride.hu

ízirájder képe
ízirájder
22 szo, 2010-03-13 18:00

miért ne, bár számszerűsíteni parlamenten kívüli párt nem tud, benti meg nem akar

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

Anser képe
Anser
23 v, 2010-03-14 19:54

Úgy látszik létezik telepátia, más civilek megtették:
www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=23825&PHPSESSID=789f7e3289222417...

Cseya képe
Cseya
24 h, 2010-03-15 08:38

Nem mutat túl nagy realitásérzéket, hogy kikkel levelezgetnek.