Szétvagdossa a gumikat -- most mit csináljunk?



Barátaim nemrég új albérletbe költöztek, közülük ketten biciklivel közlekednek Budapesten. Sokan mennek hozzájuk bringával, például én is.

A Király utca 47. dupla telekre épült, hatalmas bérház, kb. háromszor akkora, mint egy átlagos 7.-8. kerületi körfolyosós ház. A kapun belül van egy kis beszögellés, ahol keresztbe megy valami vasrúd. Kínálja magát a biziklik lezárására. Először oda szoktuk lekötni a bringákat. Egy idős hölgy ahányszor meglát minket, ránk támad emiatt. Kifogásai a következők: ez egy műemlék ház, és mi azt rongáljuk (persze nem teszünk semmi kárt); akadályozza a közlekedést (ez nem igaz, teljesen kiesik a járkálás fő útvonalából); már intézkedést kezdeményezett a közös képviselőnél. Oké, modtam neki, hogy ha tényleg hozott ilyen határozatot a közgyűlés, akkor írják ki, hogy hova nem szabad kerékpárt lakatolni.

Emiatt nem írnék posztot ide a CM-re, az igazi probléma az, hogy a kedves hölgy késsel szétvagdossa az oda lezárt biciklik kerekét. Nem is ragaszkodunk ahhoz a helyhez, próbáltuk lakatolni a lépcsőkorláthoz, a körfolyosóra, a lépcsőfordulóba, mindenhova -- egyébként rengeteg jó hely van ebben a házban. De mindegyik miatt ránk támadt. A többi lakónak láthatóan semmi baja a kerékpárokkal, mosolyogva köszönnek; egyikük sem kifogásolta még.

Két hely van, ami megfelel a ház önjelölt úrnőjének: hagyjuk kint az utcán; vagy vigyük be a lakásba. Mindekettőre azt mondom: na ne! Az utcán ellopják, a lakásban alig fér el, a házban pedig annyi jó hely van, ahol senkit nem zavarna. Kivéve egyetlen embert, aki allergiás a biciklikre, és ha meglát egyet, szétvágja a gumiját.

Egyébként az udvar is nagyon tágas, még egy virágágyás és egy fa is van ott. Az udvarban le van lakatolva négy motorbicikli és két bevásárlókocsi. Amikor rákérdezetm, hogy azt miért lehet, mondta, hogy már azok ügyében is intézkedik, de azoknak még nem szúrta ki a gumiját.

Nem is akarom hosszabbra nyújtani ezt a posztot, a lényeg: szeretnék tanácsot kérni tőletek, mi a fenét lehet ilyenkor csinálni? Én első körben a békés megoldások felé próbálkoznék, bár kommunikálni elég nehéz a célszeméllyel, mert meg van győződve, hogy csak neki lehet igaza.

Egyébként kinek hogyan viszonyulnak a szomszédjai a kerékpártároláshoz? Milyen működő megoldások vannak?

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
j_gergo képe
j_gergo
1 szo, 2010-03-20 21:40

Gondolom a per esélytelen az értékhatár miatt (habár két külső+belső nem olyan olcsó azért). Viszont ha a közgyűlés nem tiltja meg, jogodban áll a lépcsőházban tartani, nemde? Hiszen a lépcsőház közös tulajdon, tehát a lakás tulajdonosáé is, te meg, mint bérlő használhatod hacsak a tulajdonosok a közgyűlésen meg nem tiltják.

Nekem is beszólt a közös képviselő a lépcsőházba kötözésért, igaz, hogy egy hónapra rá kaptam kulcsot egy földszinti tárolóhelyhez, hogy oda rakjam a bringát :-)

Egyébként meg a második gumim kilyukasztásánál tuti menne a ragasztó a kulcslyukába.

Szciklon képe
Szciklon
2 szo, 2010-03-20 23:06

Hát nekem is valami kemény visszaszívatás jutott eszembe.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

Wilika képe
Wilika
3 v, 2010-03-21 02:59

Ostoba megoldás, és nem vezet semmi jóra...
De nekem is nagyon kemény ötleteim támadtak hirtelen... szóval jah, szopjon a néni is!
_____________________________
http://wilika.hu

gaze képe
gaze
4 v, 2010-03-21 05:09

áramot kell vezetni a kilincsébe.

Harry képe
Harry
5 h, 2010-03-22 00:59

Nono, ez nem egy szélsőséges oldal, személyben nem okozunk kárt (mondjuk rendszeres "megélhetési" kerékpártolvaj ujjcsontjai talán határeset), gyilkosságra felbujtani pedig maximálisan elfogadhatatlan.

gaze képe
gaze
6 sze, 2010-03-24 01:40

na, jo sokara jott a 'kapás' :)

a magantulajdon jogos vedelmerol szolo tarsadalmi vitat nem lehet megsporolni, ez is a demokratikus alakulas egyik alapkove ugye :)

a bicajba megse erdemes aramot vezetni, mer' a gumipont szigetel...

hahaha

pixel képe
pixel
7 v, 2010-03-21 17:32

Nem rongálás miatt kell feljelenteni, hanem a közlekedés szándékos veszélyeztetése (vagy valami hasonló, de biztos van erre valamilyen passzus) miatt, ami bűncselekmény, hiszen közvetlen életveszélyt okoz.

-----------------------
www.every7years.net

Saddalim képe
Saddalim
8 k, 2010-03-23 13:49

öö ha már passzusok
közlekedést nem veszélyeztet, mert indulásod előtt neked kell meggyőződnöd róla, hogy a járműved közlekedésre alkalmas állapotban van-e. efelől az mindegy, hogy miért nincs. ha autód lenne és éjjel kitörnék a lámpáit attól még nem indulhatsz el

sajnos

--
Eltakart arccal suhanó alak kamionvilágítást meghazuttoló fénytechnikával megáldott fehér Caprine szamáron

Miló01 képe
Miló01
9 szo, 2010-03-20 21:47

Szerintem ez ilyen féreg kategória... Inkább le se írom mit csinálnék vele! Szerencsére nálunk ilyen probléma nincsen, mert különben egy bicikli se találna ott a gazdája!

Don Kartács képe
Don Kartács
10 szo, 2010-03-20 21:56

Nincs semmi baja a bringákkal.Ez pótcselekvés.Öreg és magányos.Így próbálja felhívni magára a figyelmet.Nem olyan rettenetesek ezek a szipirtyók, mindegyiknek van valami érzékeny emléke amivel lehet rá hatni.El lehetne vele beszélgetni a régi szép időkről.Az öregek imádnak beszélni a régmúltról.Pl Milyen volt a város 30éve?

lord képe
lord
11 szo, 2010-03-20 22:38

Én is erre hajlok.

Nálunk is volt egy boszi, özv. Takácsné, én még olyan keserű embert életemben nem láttam. Az ő heppje a virágaink kinyírása volt: cserepestül dobálta le őket a harmadikról :(
Biztos forrásból megtudtam aztán, hogy Ilonának hívják így sütöttünk tortát a névnapjára és becsöngettünk hozzá (virágot nem vittünk, ehhe). Órákig ültünk nála a macskaszagban valami híg teát iszogatva és egy nagyon szomorú élettörténetet ismertünk meg. Sokat mesélt a halott fiáról, fényképet mutogatott, az is kiderült, hogy miért rühelli a virágokat. De csak összecimbiztünk. A kompromisszum pedig kaktusz lett és pozsgás az egynyáriak helyett. A végén már a fűszernövényekkel is megbékélt.

Wilika képe
Wilika
12 v, 2010-03-21 02:57

A mi kis Amélie-nk :')
_____________________________
http://wilika.hu

Harry képe
Harry
13 h, 2010-03-22 01:01

Ez tetszik, példaértékű! :)

balaszo képe
balaszo
14 h, 2010-03-22 02:23

és miért rühelli a virágokat?? :)

H.L. képe
H.L.
15 szo, 2010-03-20 21:58

A kövi lakógyűlésen szavaztasd meg a lakókkal, hogy lehessen-e bringákat arra a helyre lakatolni, vagy sem. Valószínűleg át fog menni a javaslatod, és utána kussolnia kell a szipirtyónak. Ha meg ezután is bunkózik....akkor meg öntsd le egy vödör vízzel minden belsőért.

boci képe
boci
16 szo, 2010-03-20 22:07

első körben én a közös képviselőnek szólnék, hogy beszéljen a nénével. ha nem segít, akkor rászánnék pár használt gumit és léprecsalnám vele. lekamerázni és feljelenteni. 2-3 kivágott külső már megütheti az értékhatárt.

Boci
----------
MK-Belváros
...akrat icob, icoB
3:-O

j_gergo képe
j_gergo
17 v, 2010-03-21 01:31

Feljelenteni? Nem polgári per ez?

boci képe
boci
18 v, 2010-03-21 01:36

én valahogy úgy emlékszem, hogy 20e fölött szándékos rongálás, ami már büntetendő
persze lehet, hogy rosszul tudom.

Boci
----------
MK-Belváros
...akrat icob, icoB
3:-O

tizpercbringa képe
tizpercbringa
19 szo, 2010-03-20 22:11

Már volt rá példa,hogy kivágta vagy csak fenyegetőzik?
Előbbi esetben feljelenteném a rendőrségen. Utóbbi esetben meg ideiglenesen (jobb a békesség alapon) kint hagynám a bringát az utcán. Felkeresném a közös képviselőt,hogy mi/van-e a szabály a házban a bringatárolásról. Ha nincs tiltva,nincs szabályozva akkor lehet tárolni. Akár teszik ez valakinek akár nem.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Nem én vagyok őrült,hanem a világ.

vizipok képe
vizipok
20 v, 2010-03-21 01:20

igen, volt rá példa. szerencsére egy öreg Csepel kopott gumijait vágta ki, nem az én schwable küldőimet. így csak 4000 volt a kár, nem 10000...

Krisi képe
Krisi
21 szo, 2010-03-20 22:43

ezzel az emberfajtával általában esélytelen kommunikálni. meg nem is érdemes.
inkább azt javaslom, hogy vigyétek be a lakásba: ha tipikus belvárosi lakás, akkor gondolom ennek is sokméteres belmagassága van, valami csigás szerkezettel felhúzzátok oszt kész.
(ha alacsony a belmagasság, akkor nem szóltam)

ja, és a szurkálásért pedig a néninek a jó büdös ##&@>#&#&@#&@>&>#. szóval az. valamint a >#&#&@>#& >#&>#&>#&-ját szurkálgassa késsel.

eszemel képe
eszemel
22 szo, 2010-03-20 23:23

a Lidiben most akciós a csigás bicajtároló, amellyel a plafonra rögzítheted a bringát. De remélem meg tudjátok oldani a problémát és maradhat a korlátnál a bicaj! Lehet valamelyik emapos anyukáját fogtátok ki ;)

TwistedLogic képe
TwistedLogic
23 szo, 2010-03-20 23:45

Nem tudom, hogy ez mennyire normális "emberi" viselkedés a hölgy részéről vagy bármely más ember részéről. Felháborító a néni viselkedése...Először szerintem a normális párbeszédet kellene eröltetni utána ha ez sem célravezető akkor beleb*sznék a fejébe egyet kettőt, hogy igenis tanulja meg, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen! Ha ebből sem tanul akkor passz. Senki se értsen félre mert nem vagyok az agresszió híve de azt vettem észre, hogy az emberek már csak kétféle módon értik meg azt, hogy mit lehet és mit nem. Az egyik az hogy ha az illetőnél sokkal agresszívabban lép fel a másik fél illetve ha a cselekmény amit elkövet, megvalósít, azért kemény pénzbeli bírságot lehet kapni. A normális értelmes érvelésen alapuló párbeszéd, vagy vita már nem vezet sehová....sajnos.

Oversize Load képe
Oversize Load
24 v, 2010-03-21 00:20

Fejbe csapni? Látleletet vetet... Első ötletként bennem is az agresszió merült fel. Értékhatár alatti károkozás? Szemet-szemért. Hűvös este betörni 1-2 ablakot. Nem -10 fokban, túlzásokba nem kell esni.

Harry képe
Harry
25 h, 2010-03-22 01:04

Javaslom az Izrael-Palesztin konfliktust tanulmányozni, majd összevetni Gandhi és Mandela eredményeivel...

Meglátó képe
Meglátó
26 v, 2010-03-21 00:27

Talán van megoldás, mivel a törvény idén januártól emigyen módosult:

„A visszaeső szabálysértőkről is rendelkeznek az új szabályok. Ezek a 20 ezer forint összeghatár alatti lopás, sikkasztás, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, vagy ugyanilyen értékben bankkártya-visszaélés, csalás, szándékos rongálás, hűtlen kezelés eseteire vonatkoznak. Ha valaki több ugyanilyen szabálysértést követ el egy éven belül, akkor az ügyeiben összevonják az okozott kár értékét, így nagyobb büntetésre számíthat a visszaeső.”

Ez azt jelenti, ha a több 20.000. Ft alatti értékű rongálást összevonják és túllép az összeg a 20.000. Ft-os értékhatáron, akkor már nem szabálysértés miatt járnak el vele szemben, hanem bűncselekmény, rongálás vétsége miatt.
Ez elég körülményes, mert minden egyes gumikivágást fel kell jelenteni, a javítás összegét számlával igazolni, mert csak így jön össze a bűncselekmény miatt indított összevont eljárás.
Ha van türelmetek, akkor ezeket a gumikivágásokat fotókkal is érdemes alátámasztani, valamint cáfolhatatlan bizonyítékkal (szemtanú, vagy ügyes vidó, esetleg fényképfelvétel)azt, hogy a szóbanforgó némber a tettes.
Azt csak javaslom, hogy az idős hölgynek (prostituált a dromedáron) érdemes elmagyarázni, hogy mi fog rá várni az összevont rendőrségi eljárás során.
Ha gondoljátok így vágjatok bele, ez a törvényes, bár nem túl gyors módja az ügy rendezésének.

Hát, nem irigyellek benneteket.

-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.

hf képe
hf
27 v, 2010-03-21 01:09

tudod hogy ki az és ez nagy előny.

ha nincs türelmed a lord által írt összecimbizéshez, akkor szolid utalásként ragaszd az ajtajára a vonatkozó törvényhelyeket, kiemelve, hogy milyen bünti jár érte.
valószínű be fog ijedni tőle és ez elég. ha nem,
második figyelmeztetésként 3-4 vállas fiatalember becsönget és nagyon udvariasan de határozottan megkéri a nénit, hogy hagyja abba különben "kénytelenek leszünk megtenni a megfelelő lépéseket". lesz ideje agyalni rajta hogy mik azok... :)
ha még ez sem elég akkor dokumentálni, feljelenteni. ha megkapja a rendőrségi papírokat majd elgondolkozik.

szerintem ez kulturált (és agressziómentes) elintézési forma lenne.

Harry képe
Harry
28 h, 2010-03-22 01:38

+1
...ezt kell kombinálni Lord megoldásával és Sagan megoldásával

vizipok képe
vizipok
29 v, 2010-03-21 01:28

köszi a gyors válaszokat!

bár én is nagyon dühös vagyok jelenleg, egyelőre próbálok kifogástalanul viselkedni, és "többet ésszel mint erővel" módszerekhez folyamodni. ha sehogy nem sikerül megbeszélni vele, jól jön ez a törvény, hogy egy éven belül 20.000 károkozás már bűncselekmény. lehet hogy fogom neki idézni a paragrafusokat.

használt gumival léprecsalni és lefilmezni: ez is jó ötlet! :)

hf képe
hf
30 v, 2010-03-21 10:18

szerintem várd ki amíg lenyugszol. érdemes.

Kisember képe
Kisember
31 v, 2010-03-21 02:26

Öntsd le egy liter hideg tejjel.
És mondd meg neki barátságosan, hogy legközelebb forróval teszed ezt.
Az ilyen menjen a kurvaanyjába. Nem kell vele finomkodni.

--------------------------
www.barzongorista.eu

Tibor_Nesze képe
Tibor_Nesze
32 v, 2010-03-21 02:59

szerintem is a kurva anyját. vagdosd szét a ruháját ha találkozol vele, vagy a cipőjét. persze csak VICCELEK, NE VEGYETEK KOMOLYAN.

nem tudom mit tennék. tuti valahogy kikémlelném és feljelenteném a cibe...

atomboy képe
atomboy
33 v, 2010-03-21 04:39

A bevasarlokocsik gumijait hogy fogja szetvagdosni?

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

Zsurmi képe
Zsurmi
34 v, 2010-03-21 10:52

Kössetek ki oda 2 roncsbiciklit és hagyjátok ott.

Krisi képe
Krisi
35 v, 2010-03-21 12:37

adjatok neki ajándékba egy szépséges tanyabájkot kosárral az elején! pár hét, és belőle is hardcore bringás válik :)

1éb ötlet: fújjátok fel a gumikat valami szintetikus hallucinogén anyaggal, és tegyetek a biciklire figyelmeztetést, hogy "ha kiszúrod a gumit megdöglesz"
ilyenkor mindenképp megoldódik az ügy, hiszen
1: megfogadja, és inkább nem szurkál ki semmit
2: kiszúrja és olyat flessel tőle, hogy kegyetlenül megijed és tisztelni fog benneteket
3: a néni is punk

dhpage képe
dhpage
36 v, 2010-03-21 13:18

Fel kell tenni egy kamerát és kitenni egy csali bringát, amire mindig szereztek valami használt külsőt. Emellett számlákat szerezni (akár ismerőst megkérve) minden kivágott gumi után egy kerékpárboltból.

Mikor ezek összegyűltek (simán meglesz ahogy sejtem a néni mentalitását), akkor szépen feljelenteni.

-----------------------------
http://www.freeweb.hu/dhpage/

vaandor képe
vaandor
37 v, 2010-03-21 14:02

Sokféle "ellencsapás" felmerül, a kamerás-megfigyelgetőstől a lyukas gumi ajtóra szögezéséig, harminccentis macsétával.

De mindezek előtt javaslom az áldozatoknak, hogy ismerkedjenek meg a helyi viszonyokkal, ágyazzák be magukat a közösségbe, stb. Igazából mindegy mit lépnek, attól még válhat a "kedvesöreg néni" áldozattá, ha őt épp szereti a ház, a jövevényeket meg (még) nem.
De ha a ház mindenki által "elismert" boszorkányáról van szó, akkor a közösség ereje is elegendő lehet. Talán.

- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."

tejfog képe
tejfog
38 v, 2010-03-21 14:53

ezekre nem lehet hatni. Probálj valami rokonával beszélni aztán ha az nem megy tessék szépen feljelenteni. Fel lehet.

fishdream képe
fishdream
39 v, 2010-03-21 15:29

nálunk van földszinti helyiség direkt biciklitárolásra, és tök kedvesen ajánlottak is hozzá kulcsot, de én féltem a jószágokat (pedig ostoba singlespeedjeim vannak), és inkább felcipelem a lift nélküli ház negyedik emeletére és elhelyezem a harminc négyzetméteren valahol. sose mernék úgy lefeküdni, hogy valamelyik bringa a lakáson kívül van.

egyébként én radikális köcsög vagyok, (és túl drágák voltak a vredestein külsők), úgyhogy eltörném az illető lábát viperával, több helyen is, hogy legyen ideje gondolkodni a világban elfoglalt helyéről a fekvőgipszben.

Harry képe
Harry
40 h, 2010-03-22 01:47

Az ugye megvan, hogy e nemes cselekedet elkövetése után te is évekig gondolkozhatsz...
...például azon, mi történik ha mindig az erősebbnek "van igaza", hogy a legerősebb embernél is erősebb tíz másik ember együtt, hogy náluk is erősebb egy géppisztoly és hogy ilyen környezetben hogy menj el a boltig tejért úgy, hogy mások szerint is tied maradjon mindeközben a tej, a pénzed, a kerékpárod és az életed.

petic képe
petic
41 v, 2010-03-21 16:13

én szívesen felajánlok egy használt külsőt. le a boszikkal! :-)
az összecimbizős megoldás nagyon szimpatikus, de nem hiszem, hogy nekem lenne türelmem rá...

----------------------------------------------------
A Ghisalloi Madonna óvjon titeket minden utatokon!

stp1 képe
stp1
42 v, 2010-03-21 17:16

ha nem nénike lenne azt mondanám, hogy visszakézből szájon csapni hogy a takony vágjon menetet a nyakába.

egyébként jól értem, hogy képes végigjárni a házat miattatok ha esetleg az emeletre viszitek és ott rakjátok le a folyosón?

adamekp képe
adamekp
43 v, 2010-03-21 17:26

Szerintem látszik a hozzászólásokon, hogy kikapcsolták a kötelező előnézetet, mert az igencsak le tudja nyugtatni az embert: megfogalmazza, kijavítja a gépelési hubákat, előnézet, á hagyom a fenébe. Most meg kezét törni, szétvagdosni, áramot vezetni belé, markoslegénnyel megfélemlíteni stb. Tudom, hogy nem gondoljátok ezt mindet komolyan, de akkor sem néz ki jól, ha ez marad fenn az utókornak.

Krisi képe
Krisi
44 v, 2010-03-21 17:41

vagy csak eccerűen szerezzetek be tömöttgumit, és akkor a néni a késével elmehet a ... na pont oda.
(a kötelező előnézet hiánya szerintem jó döntés volt)

Pontagy képe
Pontagy
45 v, 2010-03-21 17:48

egyszerű, ha valakinek van rá lehetősége: kamubringát lekötni (valami ócskább gép béna gumikkal) kamera, akár több ilyet is fölvenni, hogy csinál-e valamit a mama, utána rendőrségre bedobni. Aztán magyarázhat, és rá fog jönni, hogy kurva kevés a nyugdíja ahhoz, hogy azt valamilyen büntetésképpen befizesse.

fishdream képe
fishdream
46 v, 2010-03-21 18:17

én komolyan megcsapnám az ilyet. csak az erőszakból tanulnak.

Toti képe
Toti
47 v, 2010-03-21 18:41

Hali!

Már szinte minden értelmes és fontos dolgot elmontatok, de azért hozzászólok. Összefoglalom, amit lényegesnek tartok, és lehet, hogy még újat is mondok.

Legelőször is a feszültségetek levezetéseképpen menjetek el egy nagyon kerekezni a természetbe, és csak utánna kezdjetek gondolkodni a továbbiakon.

Egyrészt az elmondottakból teljesen egyértelmű, hogy a néninek nem a biciklikkel van baja, hanem az egész világgal. Ha nem lennének a biciklik, akkor mást találna ki.
Én mindenképpen megpróbálkoznék a nénivel való összehaverkodással. Bármennyire is furcsa, de eredményes lehet az ilyesmi. Sőt, ha tényleg jóban lesztek a nénivel, akkor még hasznotok is lehet belőle, például más ügyben mellétek áll vagy rendszeresen sütit hoz.
Persze ehhez tényleg türelemre és megértésre van szükség.
És ha a néni esetleg tényleg bosszantott eddig másokat is, de ti megszelidítettétek, akkor sokak háláját kivívhatjátok.

Mindenképpen fontos az a már elhangzott tanács, hogy tájékozódjatok a helyi viszonyokról. Ki kinek az oldalán áll?

A hivatalos út azért kétséges, mert ez esetben a néni más bosszantáshoz folyamodik a világ ellen, bár lehet, hogy az nem nektek fog fájni.

A kulcslukragasztózás és a hasonló játszmák csak válaszlépésre sarkallanak, ezért én ezt mindenképpen kihagynám.

A bérházak nagy belmagasságát mindenképpen kihasználnám.

Az agressziónak a legkevésbbé sem vagyok híve. Olyan soha nincs, amikor az agresszió tényleg megoldást jelent egy problémára. Legdurvább amit el lehet képzelni, az az, amit már szintén mondtatok, hogy néhány erős és csúnya bácsi csöngessen be a nénihez. Persze, ha ehhez folyamodtok, ígérjétek meg, hogy nem bántjátok. De hogy a dolog hatásos legyen, a fiúk legyenek nagyon csúnyák, nagyon nagyok és nagyon határozottak.

Közben pedig hálát adok, hogy a mi lépcsőházunkban nem bátják egymást az emberek, nem játszmáznak, tisztaság, nyugalom és béke van.
A bicajtárolást mi úgy oldottuk meg, hogy bérlünk egy saját tárolót, igaz nem csak a biciklimnek. Muszály volt bérelni, mert sokan, sok generációs családdal lakunk egy panellakásban.

Krisi képe
Krisi
48 v, 2010-03-21 19:24

a lépcsőházatokban valószínűleg azért nincsenek játszmák, nem bántják egymást az emberek és azért honol béke, mert nincsenek ilyen ehhez hasonló nyanyák :)

Simix képe
Simix
49 v, 2010-03-21 19:13

Hát nem egyszerű az eset. Ahogy már jóval előttem is elmondták, valószínűleg egy magányos elhanyagolt néniről van szó, aki így akar egy kis figyelmet kapni. Én is a megbeszélést javaslom, mellesleg bringázhatna inkább ő is! :-)

A másik meg, ha az én drága kerekemet vágta volna szét, én biztos hogy bekopogtattam volna hozzá egy vascsőre szerelt erőspistás sünnel, és úgy beszélgetek el vele. Arra nincs mentség, hogy valaki hülye!!

Nekem is volt kisebb konfliktusom a panelban a télen. A szomszédokat zavarta, hogy mikor felhoztam a biciklit, és amíg kinyitottam az ajtót, valamennyi latyak lecsepegett a bringáról. Az egyik kedves szomszéd rögtön a többi lakónak panaszkodott, ahelyett, hogy nekem szólt volna. A másik viszont kedvesen megmondta, hogy mi a helyzet, miután én rendszeresen felmostam a szintünket, kivéve azelőtt a szomszéd előtt, aki panaszkodott :-) Jelzem, az egész lépcsőház össze volt járva folyamatosan a téli latyaktól, de hát egyeseket pont a bringa által hagyott folt zavart.

Ez a kedves szomszéd, azóta is szúrós szemekkel néz rám, ahelyett hogy ő is bringázna! :-)

_____________________________
Világ Bringásai Egyesüljetek!

Kaszáspók képe
Kaszáspók
50 v, 2010-03-21 19:15

Én lezárnám a bringát a lakás elé a korláthoz, azt lesben állnék, és ha megjelenik a banya a késsel, hogy szurkáljon, én biza elvenném a kését. A kérdés csak az, hogy mi tart tovább: a nyanya késgyűjteménye, vagy a te türelmed?:)

peet képe
peet
51 v, 2010-03-21 19:26

Össze kell haverkodni a nénivel, pl. megkérdezni, hogy boltba mentek, hozzatok-e neki valamit a bringával. Meg ilyenek.

--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

zseer képe
zseer
52 v, 2010-03-21 23:10

+1!
Csak szerintem az a baj ezekkel a nénikkel, hogy az ilyen "huligán semmirekellő biciklistákkal" annyira bizalmatlanok lehetnek, hogy nem lenne hajlandó hasonló közreműködésre, hogy bevásárolj neki.
De ez egy marha jó ötlet szerintem!!
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!

What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?

Bert képe
Bert
53 v, 2010-03-21 21:18

Nyakába kell önteni egy vödör vizet, majd a vödröt húzd a fejére!

Sajnos bizonyos szituációban csak a radikális megoldás működik. :-(

B.

jurta képe
jurta
54 v, 2010-03-21 21:46

Kemény helyzet, nem irigyelem.

Szerintem a legfontosabb, hogy ne várj gyors megoldást. A bérlő barátok valóban épüljenek be a közösségbe, a néni motivációit ismerjétek meg alaposan.

Ha sokára is, de békésen meg tudjátok oldani - amibe persze nagyon is belefér a társasház, közképv segítségül hívása -, hős leszel, büszke lehetsz magadra (mert a világon a legnehezebb az emberekkel bánni), és rengeteg energiát megtakarítotok másra. (Egy Salamon nevű ókori bölcs király-filozófus nálam jobban megfogalmazta: "Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít.") Az egyénileg alkalmazott erőszak mindig csak tünetkezelés és további elidegenedést, bosszút vált ki. A pletyka, fúrás hasonlóan. Sokkal hatékonyabb a problémát a gyökerénél kezelni. (Ez nem kioktatás, néha nekem is meg kell küzdeni ilyen viszonyokkal.)

És ha az albérlet még ez előtt véget ér - akkor is megtetted, ami rajtad múlt, s tanultál valamit.

Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék

zseer képe
zseer
55 v, 2010-03-21 23:12

Nyugodtan írd nyíltan, hogy a Bibliából idéztél, mégpedig a Példabeszédek 16:32-t! :) Amit valóban Salamon, Dávid király fia írt!
Nem baj, ha nem csak én jövök egy másik topicban mindig a Bibliával! :) ;)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!

What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?

jurta képe
jurta
56 h, 2010-03-22 15:53

Köszönöm pongyola, hiteltelen idézetem pontos hivatkozással való megtámogatását. Még azt hitte volna Vízipók, hogy csak én adtam Salamon szájába az üzenetet, hogy lebeszéljem őt valamiről. :-)

(De az is lehet ám, hogy Salamon király szavait máshol is lejegyezték, nem csak a Példabeszédek könyvében és nem csak a Bibliában :-)).

Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék

slynus képe
slynus
57 v, 2010-03-21 22:15

Ne legyél már ilyen. Jelentsd fel szándékos károkozásért vagy ilyesmi. Ha megkapja az idézést vagy csak ha beszélnek vele a sünök már fel is hagy a dologgal mert látja hogy nem hagyod. Ha meg nem hagy fel akkor eljárás indul ellene. Ennyi.

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

dova képe
dova
58 h, 2010-03-22 03:13

Biztos eretnek gondolat, de lépcsőházban, belső (közös) udvarban alapból nem tárolunk kerékpárt!
(kiemelkedően magas lopási kockázat)

Zárható kis felhasználószámmal bíró tároló, a megoldás. ...bár oda meg albérlőket nem szokás beengedni.
Lehet hogy csak a lakás marad, de az a legtutibb.

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

jocek képe
jocek
59 h, 2010-03-22 11:12

rémülettel olvastam végig a bejegyzéseket, egy csomó pszichopata nyüzsög a cangások között??

áramot vezetni, fejbe csapni, eltörni, leönteni, stb.? normálisak vagytok?
_______________________
a kőolaj egyszer úgyis elfogy

Zsurmi képe
Zsurmi
60 h, 2010-03-22 12:12

Nyugi, ez "csak" a közhangulat.

-
Zsurmi

Drody képe
Drody
61 h, 2010-03-22 12:27

A legjobb példa arra, hogy a bringások is ugyan olyan emberek, mint bárki más (taxisok, bkvsok, stb stb)

........................
Formaharc és sci-fi.

jocek képe
jocek
62 k, 2010-03-23 11:33

jó-jó, csak vicceltem

még egy-két ötlet, mit lehetne csinálni a vén qrvával: felnégyelni, megerőszakolni, csikket elnyomni az arcán (egész jó, kezdek belejönni), tűt szúrni a körme alá, meggyújtani a haját vagy megdobálni papírgalacsinnal
_______________________
a kőolaj egyszer úgyis elfogy

stp1 képe
stp1
63 k, 2010-03-23 17:30

ismerős csajt rabolták ki úgy, hogy közrefogták és a nyakán nyomtak el két oldalról egy-egy csikket...

Bert képe
Bert
64 k, 2010-03-23 22:53

De miért? A víztől nem lesz semmi baja, max. elgondolkodik, vagy megijed.

B.

Cseya képe
Cseya
65 k, 2010-03-23 23:52

A Nyugati Boszorkány például rápacsált, a sztoriból ítélve lehet némi rokonság.

Hotyhogy képe
Hotyhogy
66 sze, 2010-03-24 10:43

Biciklivázba törni! Bele fűzni bőrös csontjait egy biciklivázba, és pumpával ütlegelve pulverizálni a boszorkánnyát! :D

__________________________________________
Ezerszer jobb, mint komcsi vörös ing, egy halk, hosszú, langy-meleg és bársony-puha fing.

slynus képe
slynus
67 h, 2010-03-22 12:32

Jaj van még egy ötletem. Ez nagyon finom megoldása az ügynek. Vegyetek neki egy kis tacskót. Az mindig lefoglalja a nyanyákat, meg néhány macskát. Úgy el vannak vele, öltöztetik, hizlalják , mindig látok ilyet.

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

zseer képe
zseer
68 h, 2010-03-22 13:32

Azért remélem majd tájékoztatsz a fejleményekről!
köszi a többi pszichopata nevében is! :) ;) :)

________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!

What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?

rekontra képe
rekontra
69 k, 2010-03-23 15:14

ha még egyszer előfordul, ki kell hívni a rendőrséget, de lehetőleg úgy "intézzétek", hogy a kár meghaladja a 20 ezer forintot (drága külső), mert azalatt csak szabálysértés. ha meg tudjátok oldalni, jó lenne felvenni, ahogy szétvagdossa, hogy legyen bizonyíték.
ha 20e ft feletti kárt tesz, és van bizonyíték, akkor elég kellemetlen eljárásban lesz része.
_____________
*** RABIC ***

Lusti képe
Lusti
70 k, 2010-03-23 19:02

az ilyen ember kezét kéne 'szétvagdosni" ez fel bír húzni..nő ide nő oda egy pofont megérdemelne...

Lusti képe
Lusti
71 k, 2010-03-23 19:06

törvénykönyvet elolvasgattam: 20 e ft feletti a károkozás avagy lopás akkor akár 2 év szabvesztést is kaphat vagy akár 250 ezer ft os kártérítést + az ügy kezelési költségét ami még 200 ropi szerintem érdemes lenni becsalizni emberünket és felvételt csinálni

Hotyhogy képe
Hotyhogy
72 k, 2010-03-23 20:34

Sok fantasztikus büntetés módot olvasok itt ennek a néninek a megregulázására. Hadd adjak hozzá én is egy lehetséges módszert: be lehetne dugni egy csukott esernyőt a seggébe, ott azt kinyitni, és aztán úgy kihúzni.

Ezzel azonban az összes halmazati büntetés sem lenne olyan kegyetlen, mint csak hagyni őt elesni és nem segíteni rajta amikor a földön fekszik. Mer az biz kegyetlen, egy elesett öreg néni mellett olyan közönnyel elmenni. Még ha rossz szokása is neki bicikli gumikat vagdosni.

A jó vicces mulatság mellett viszont most elő vehetnénk az érettebb eszünket, és megfontolhatnánk halkan és bölcsen az emberi állapot sok színű, sok oldalú megnyilvánulásaiból ezt az egyet, annak az öreg néniét.

Én nem tudom, milyen öreg ő, és hogy milyen rég óta élhet abban a házban. De ilyen biztos tudásom híján feltehetem, hogy rég óta élhet ott. S talán közel lehet szívéhez az a ház. Annyira közel is lehet, hogy olyan közelségre nem is gondolhat a felületes vizsgálódó.

Ha így van, ha nem, egy szép érzék, egy rend szeretet élhet abban a néniben, és talán láthatta azt a házat szebbnek és rendesebbnek is egy távoli múltban, mint amilyen az ma. Talán az övé vagy az övéi volt az a ház, amilyen magán tulajdontól kommunista rablók megfosztották a tulajdonost. Ez nem is túl messze kalandozó feltételezése lehetséges dolgoknak.

Most, egy sérült személy lelke, ami nem látszhat a külső szemlélőnek egyből, miféle cselekvésekre viheti őt? Elszennyeződött, piszkos és büdös, részeges hajléktalanságra? Komisz veszekedésre és verekedésre? Hangos szitkozódásra és kötekedésre? Tolvajlásra? Vagy bicikli gumik kiszúrkálására?

Gondoljuk meg a sérült lelket, ahogy arra rámutattak itt kevesen mások is: a néninek valami baja lehet, és azt gyöngéd, megértő megközelítéssel, bizakodva orvosolni lehet.

__________________________________________
Ezerszer jobb, mint komcsi vörös ing, egy halk, hosszú, langy-meleg és bársony-puha fing.

Simix képe
Simix
73 k, 2010-03-23 22:17

Tyűha! Én úgy látom lassan kiderül, hogy ezért is a komcsik a hibásak valahol! :-)

Szerintem a néni monnyon le! :-D

_____________________________
Világ Bringásai Egyesüljetek!

zseer képe
zseer
74 sze, 2010-03-24 02:27

+1!
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!

What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?

Pontagy képe
Pontagy
75 sze, 2010-03-24 02:43

szerintem készítsetek ilyen Batmenes reflektort, tuti megoldja a problémát!

jocek képe
jocek
76 sze, 2010-03-24 19:35

a néniből?
_______________________
a kőolaj egyszer úgyis elfogy