Van aki már 44 éve megmondta



Nemrégiben olvastam el végre Edward T. Hall híres könyvét, a Rejtett dimenziókat (1966-os a könyv). Egy részletet szeretnék veletek megosztani, érdekes, hogy ő már ilyen régen megírta ezt:

"Hogyan is jutottunk idáig? Persze, az ember tudja, van egy sereg magyarázat az épületek és terek tervezési hibáin kívül is. Létezik még olyan ipari produktum, amelyik beleépült kultúránkba, és teljesen megváltoztatta életvitelünket, s ma már csakis vele elégíthetjük ki egy sereg szükségletünket, következésképp nehezen hihető, hogy valaha is le tudnánk szokni róla. A gépkocsiról van szó, természetesen. Az ember soha semmit nem teremtett még, ami ekkora étvággyal fogyasztaná közös és magánjellegű tereinket. Mint Barbara Ward kimutatta, Los Angelesben, a par excellence autóvárosban a terület 60-70%-át a gépkocsinak áldozták fel (utcák, autópályák, parkolók). A gépkocsi megeszi a területeket, ahol az emberek találkozhatnának. Parkot, járdát, mindent felemészt az autó.
E szindrómának további figyelmet érdemlő következményei is vannak. Nemcsak arról van szó, hogy az emberek általában nem akarnak már gyalogolni, hanem arról, hogy aki mégis akar, egyszerűen nem talál rá helyet. Ezért aztán egyrészt elpuhulnak az emberek, másrészt elszigetelődnek egymástól. A sétáló ember, ha másképpen nem is, legalábbis látásból ismerősöket szerez magának. A gépkocsi mindezt a visszájára fordítja. A piszok, a zaj, a kipufogógáz, a parkoló kocsik meg a szmog elviselhetetlenné tették a városi szabad levegőt. Ráadásul, a szakemberek többsége szerint, az ernyedt izmok és a testmozgás hiányából eredő keringési zavarok hajlamossá teszik az embert különféle szívbántalmakra.
Mindezek ellenére sincsen azonban kibékíthetetlen ellentét a városi ember és a gépkocsi között. Minden csak a helyes tervezésen, illetve a megfelelő elemek alkalmazásán múlik: arról van szó, hogy a gépkocsit hathatósan el kell választani az emberektől. [...]
A gépkocsi fémből-üvegből készült börtönbe zárja utasait, és nemcsak a külvilágtól szigeteli el őket, hanem még a térben való mozgás élményét is erősen tompítja. A mozgásérzékelés mérséklődése egyrészt az útfelülettől és a motorzajtól való elszigeteltségből, másrészt egy bizonyos vizuális elszigetelődésből ered. A gépkocsivezető az autópályán kénytelen-kelletlen együtt halad a forgalomáradattal, és a nagy sebesség miatt elmosódnak a közeli vizuális részletek."

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
varkocs képe
varkocs
1 sze, 2010-04-07 02:55

már 44 éve

Bizony :), mint André Gorz, vagy Ivan Illich is. Ezt még nem olvastam, köszi, hogy szóltál.
________
http://clevercycles.com/energy_and_equity/
http://carbusters.org/

sagan képe
sagan
2 p, 2010-04-09 15:05

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100104/gepkocsi-szindroma

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Nem én vagyok őrült,hanem a világ.

azsofi24 képe
azsofi24
3 szo, 2010-04-10 21:57

Hoppá, hát ezt nem láttam, ráadásul majdnem teljesen ugyanazt a részletet emeltük ki:)