Gyerekkerékpár-kölcsönzőt adtak át szerdán (április 7.) a győri Erzsébet-ligeti KRESZ-Parkban, ahol az 1970-es években már működött kerékpárkölcsönző. A kis faházban 17 bicikli áll az óvodás, kisiskolás gyerekek rendelkezésére, akik ingyenesen használhatják a kétkerekűeket, igaz csak szervezetten, az általuk látogatott intézmény felügyelete alatt. A kölcsönző először kísérleti jelleggel működik majd. Ez azt jelenti, hogy az óvodák és iskolák a Polgármesteri Hivataltól igényelhetik a kölcsönző használatát, és egy testnevelés óra, vagy más foglalkozás keretében ismertethetik meg a kerékpáros közlekedés szabályait a diákokkal. Később pedig akár folyamatos nyitva tartással is üzemelhet a kölcsönző.
A kis faház kulcsához jelenleg a szomszédos Kölcsey Ferenc iskolában lehet hozzájutni.

A beruházás 1 millió forintból valósult meg. A város évek óta részt vesz az egyik biztosító családi sportnapján. Az indulók első alkalommal egymillió forintot kerékpároztak össze a városnak, abból a pénzből játszótér épült. Másodszor kerékpártárolókat nyert a város, most pedig a kerékpárkölcsönző valósulhatott meg.

(A győri kerékpáros fejlesztések következő eleme májusban valósul meg, ekkor adják át a KEOP pályázat keretén belül azokat a kerékpáros tárolókat a városháza három épületénél, amelyeket a hivatali dolgozók, és az ügyeiket intézők vehetnek igénybe.)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
CsImre képe

"Gyerek

"Gyerek kerékpárkölcsönzőt"

Most még gyerek, de majd megnő az a kölcsönző :)

Mindemellett, hogy olyan nagyon nem lennék biciklis Győrött, jó ilyet olvasni.

CSI

2
brozer képe

A ctrl c+ ctrl v

A ctrl c+ ctrl v átka.
Kijavítottam :)