A Bem rakparton hajtok munkába minden nap, azon a katasztrofális állapotú bicikliúton. Szerda reggel egy mountain bikeos srác jött szembe. Kicsit elmegyek jobbra, hogy kerüljek, erre ő meg balra, megint pont szembe kerül, én még jobbra, ő még balra, és így tovább, míg egymásnak nem mentünk. Gyerekkorom óta nem estem és nem ütköztem össze senkivel, úh a sokk hatalmas volt. Bőgtem vagy 20 percet egyfolytában, mint egy hisztis liba, és az arcomat nyomkodtam, mert éreztem, hogy rendesen eldeformálódott. Két bringás srác megállt, felsegítettek, belenéztek a szemembe, hogy rendben vagyok-e, megnézték és egy kicsit helyrepofozták a bringámat. A mountain bike-os semmit nem mondott, csak ott állt tanácstalanul, volt egy szakadt seb a tenyerén és ennyi. Nekem mindkét térdem és a bal arcom a szemem alatt, az arccsontom és szám felett zúzódott, és a hatalmas sokk. Később kiderült, hogy enyhe agyrázkódást is szenvedtem. Napokig álmos voltam. Sokáig fel sem fogtam mi történt, ki volt a hibás, én ösztönösen kerültem jobbra, mint közlekedésben évek óta részt vevő kontinentális európai. Az egyik segítő, mielőtt elkösöznt, azt mondja: és mindig jobbra kerüljetek. Erre én: én jobbra kerültem. Na csak akkor esett le, hogy mi is történt itt, de legkisebb bajom is nagyobb volt annál, mint hogy kártérítést követeljek. A srác annyit motyogott, hogy bocsánat, és elvonult. Eszembe nem jutott volna akkor elkérni a nevét/számát. A bringám szerelése 6000 forintomba került, a szervízben kérdezték a srácok, hogy ugyan miért nem fizettetem ki a másikkal. Hát mostmár késő bánat, a remélhetőleg nem bekövetkező legközelebb alkalmával okosabb leszek.