Békásmegyer - bringasáv



Felmerült bennem a kérdés, mekkora igény lenne a békásmegyeriek körében egy Csobánka tér-Viziorgona utca kerékpársávra.

A lakótelep nyugati (hegy felöli) oldalán csak a telep két szélén van kelet-nyugati irányú közút -bár észak déli irányban több is átszeli-, reggel az is áll a dugóban. Ezzel szemben az említett útszakasz nagyon széles, ki lehetne alakítani -mondjuk középen- úgy egy sávot, hogy a terület közösségi funkcióját egyáltalán nem zavarná. Gyűjthetné a HÉV megállója felé közlekedőket, akik mind a Csobánka téren mennek át. Ezt a népséget lehetne kicsit rendszerezni.
Probléma lehet az említett közösségi funkció - sok a kisgyerek, pincsi, sétáló, ám ha 10-15 km/h-val lehetne haladni egy sávon, amit legalábbis látnak, elkerülnek sokkal egyszerűbb lenne az élet, mint a szellősen, de mindenhol jelen levő gyalogosok között lassítgatni-gyorsítgatni, az említett utcát használóknak is jobb, hogy nem mindenfelé haladunk, hanem egy adott sávon, és gyakorlatilag csak festék kell hozzá.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
beked képe
beked
1 h, 2010-05-10 11:56

Nem értem pontosan, egy tér közepén akarsz bringautat vezetni? Még a járdán vezetettet sem nagyon hajlandóak észrevenni, vagy nem rajta menni, ami annyiból jogos, hogy az járda területét szükíteni szemétség. Ha ezt egy tér közepén teszed még kevésbé fog bárkit is érdekelni. Nem lesz olyan biciklis, aki nem a legrövidebb irányt válassza és nem lesz olyan gyalogos, aki nagyon körülnézne mikor átmegy a tér közepén és mondjuk épp nem pont ott sétál. Mindemellett lesz pár kerekes, aki mégis használná és ordibálna a gyaloggal, hogy ez bringaút! meg száguldozni, mert az bringaút.
Negatív vagyok lehet, de nekem ez a meglátásom.

Beke Dávid

madam képe
madam
2 h, 2010-05-10 12:40

+1
Amúgy is ellenzem, hogy zöldterületből vagy gyalogosoktól bárki számára helyet vegyenek el.
Továbbra is hívunk az MK területi szervezetéhez, ahol együtt, helyben kitárgyalhatjuk a lehetőségeket, és észszerű, a többi közlekedő érdekeit is figyelembe vevő megoldást kereshetünk.
__________________
Mert így kerek a világ.

adam182 képe
adam182
3 h, 2010-05-10 13:21

+1
én is átolvastam párszor a bejegyzést, de nem sikerült rájönnöm miért is lenne ez jó

Árnyékcickány képe
Árnyékcickány
4 h, 2010-05-10 14:05

Ha Csobin középen sávot akarsz, és csak festékkel akarod, azt pontosan azt jelenti, hogy mivel "közösségi", mindenki át fog csámpázni rajta gyalog, kutyával, kiskölyökkel. Bicajjal haladni tutira nem lehetne.
Minimum derékig érő kerítés kéne, de az ugye máris szétválasztaná A Közösséget.
Tény, és való, hogy nehéz keresztben átvágni a békási telepnek a hegy felőli részén, mivel az egyetlen egyenesnek nem mondható, de "irányban átvezető" útvonal pont az a rész, amiről gondolkodsz, de talán itt a legtöbb a gyalogos.
Ha rendszeresen át kéne vágnom ezen a részen, akkor én a parkolókat használnám, az úttesten, ahol nincsenek gyalogok.
Amúgy meg hát igen: aláírásomban a második linket ajánlom figyelmedbe, ha ilyen dolgokon sokat gondolkodsz :)

----------------------------------
Zsú.
CMtúra
Észak-Buda
"Függőágy, koktél, homokozólapát!"

ízirájder képe
ízirájder
5 h, 2010-05-10 23:48

Napi arrajártomban merült föl bennem a dolog, olyasmire gondoltam, mint a közúton a kerékpárosnyom, azaz minden területet mindenki használ, csak statisztikusan több legyen a biciklis és kevesebb a gyalogos, afféle liberális útmutatóra. Ilyesmire példa Dél-Budán az Allee és a piac közti sétálóutca, ahol a különböző színű díszkövek elkülönítenek "járdát" és "utat", és valahogy alakul egy statisztikus szétválás, olyan 70-30%-os arány van a biciklisek és gyalogosok közt a különböző színű részeken, így egész kellemesen, egyenletes, egyenes vonalú, lassú tempóban lehet haladni. Hasonló szellemiségű az új belváros kialakítása is sok helyen.

Gyakorlati szempontból igazatok van, le vagyok beszélve, nem egy jól megvalósítható dolog ez itt a kies északon, főleg most, felújítás után, de talán elméletben érdemes gondolkodni ilyen megoldásokon.

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

madam képe
madam
6 k, 2010-05-11 00:22

Gyakorlatban is érdemes gondolkodni rajta, és személyesen. Itt a kies északon is úgy tudjuk megoldani a dolgokat, ha eljutnak hozzánk az ötletek, sikerül jó megoldást találni, és van aki csinálja. Nézzük meg együtt a Csobánka teret, az Alit, a Belvárost, és gondolkozzunk. Keress meg minket és kezd el szervezni, jó eséllyel segítünk, részt veszünk benne, de helyetted nem fogjuk megcsinálni.
__________________
Mert így kerek a világ.

ízirájder képe
ízirájder
7 k, 2010-05-11 06:37

őőőő... mindenki ellenezte, veled együtt, az érveitek megállják a helyüket. Ha csak én akarom, az nem túl demokratikus. Egyébként a kerékpárosklub területi szervezeti fórumán is ott van a felvetés, meg vagytok keresve. Ha pozitív visszhangot kapok, megyek, csináljuk, de ilyen támogatással gyengébbnek tűnik a dolog, mint az empamos sávfoglalás a kiskörtén. Úgyhogy nem értem, pontosan mire gondolsz most...

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

Árnyékcickány képe
Árnyékcickány
8 k, 2010-05-11 09:22

Szerintem arra gondol, hogy kellenek a gondolkodó emberek itt a kies északon a TSZ-be :)
Együtt kitalálunk dolgokat.
Több szem többet lát, összefogásban az erő, és egyéb közhelyek :)

----------------------------------
Zsú.
CMtúra
Észak-Buda
"Függőágy, koktél, homokozólapát!"

madam képe
madam
9 k, 2010-05-11 13:20

Igen, pontosan. Te olyan példákkal jöttél, amiket én nem ismerek, így új megvilágításba helyezted a dolgot. Nem a véleményemhez ragaszkodom, hanem az aktuális tudásunknak megfelelő legjobb megoldáshoz. A közlekedéskultúra változásával és tapasztalataink bővülésével változik az infrastruktúrával kapcsolatos elvárásunk is.
Jelenleg ott tarunk, hogy gyalogossal közös területen ne vezesen kerékpárút. A Csobánka téren (és általában) biztonságosabb, ha a kerékpáros abban a tudatban közlekedik, hogy bárhol és bármikor találkozhat gyalogossal (kutyával stb.), nem kap "előjogot" (és viszont: a kijelölt területen kívül támadást).
__________________
Mert így kerek a világ.

ízirájder képe
ízirájder
10 k, 2010-05-11 21:59

idelinkeltem egy csomó képet és cikket az említett példa-területekről, majd talán beengedik a spamőrök. Ha vannak ötletek erre a problémára, várom

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

ízirájder képe
ízirájder
11 v, 2010-05-16 23:17

Megoldás megvan, az MK Észak-Buda fórumán a hasontémájú fórumba sikerült beírni

http://kerekparosklub.hu/bekasmegyer-biciklisav#comment-4463

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

oycid képe
oycid
12 k, 2010-05-18 20:40

BenceMarci
Szia MR Korody! Én irtam neked MKÉB-n. Akik itt hozzászóltak azok kb mind az MK Észak Budai területi szervezeti kemény magja :-) Továbbra is azt mondom nézzük meg a helyzetet rágjuk meg, aztán meglátjuk. Ötlet és csinálnivaló ezer dolog van kapacitás nincs mindenre, ezért is örülnénk ha csatlakoznál, mindig is szükségünk van az egészséges embertípusokra :-)
üdv
Bence
ui: mivel a kérdés szakmai nyugodtan folytathatjuk az MK oldalon (csak gondoltam jól leleplezem a csapattagokat :-)