Kicsit offos az egész cikk, annak ellenére, hogy sokan vannak, akik azért is bringáznak, hogy kevésbé szennyezzék például a levegőt, de mégis idevaló, mert van az oldalhoz kapcsolható része, méghozzá az oldal design-jához.
Fekete, mert így kíméletes - mondják sokan évek óta. De valóban így van ez? Kiderül az Index tesztjéből, vagy a részletek között, ha valakit nem érdekel az egész iromény :)
"Ugye emlékeznek még a néhány évvel ezelőtti projektre, a feketére festett Google-re? A Blackle azt állította, hogy irtózatos mennyiségű energiát lehetne azzal megspórolni, ha a Google nyitólapjának háttere nem fehér lenne, hanem fekete, és létre is hozta a vonatkozó szájtot. Az elmélet igaz ugyan a régi, képcsöves monitorokra, de tesztünk azt mutatja, hogy a mostanság elterjedt lcd-k éppen fordítva működnek: egy teljesen fehér hátterű képernyő esetében a műszer stabilan 27,5, fekete háttérrel 28,1 wattot jelez, és hasonló a helyzet a Google és a Blackle esetében is.
A sötét hátterű oldalak tehát óránként kb. 0,5 watt többletet jelentenek a világosakhoz képest, ezt már csak fel kell szorozni, és kész a borzalom: a fenti módszerrel számolva évi egymilliárd forint, nagyjából. A biztonság kedvéért vizsgáltuk a világoskék és a piros hátterű oldalak energiaigényét is, és azt tapasztaltuk, hogy minél közelebb áll a szín a fehérhez, annál kevesebb (27,7 W), minél sötétebb, annál több (28 W) energiát igényel a megjelenítése. Kizárólag a monitor fogyasztását vizsgálva kiderült, hogy a teljes képernyős YouTube videók (28,1 W) megtekintése hosszú távon és nagy mennyiségben költségesebb, mint a kis méretűeké (27,8 W)."
Többi: http://index.hu/tech/2010/05/10/megfontolt_szamitogepezessel_egy_zoldebb_bolygoert/












szerintem ez a cikk
szerintem ez a cikk teljességgel a bulvár kategória.
Azt eddig is tudtuk hogy ami nincs bedugva az nem fogyaszt, amit nagyban használunk az fogyaszt, és kb 5 éve az is téma h ami be van dugva de nem csinál semmit ált az is fogyaszt --
minden ezek feletti játék a konrádban vett mérővel csak lufizámozás.
És itt kérdés, hogy a
És itt kérdés, hogy a felhasználók és vendégek milyen arányban használnak LCD és CRT monitort.
Én még mindig képcsövessel nyomom. :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Szerintem az emberek 99%-t
Szerintem az emberek 99%-t nem érdekli, hogy most 0.5 wattal többet fogyaszt, mert kék, piros vagy fehér oldalt látogat. 2000 órát kéne használni, hogy 1 kw kijöjjön pluszba, ami 40 ft.
Több év telik el, mikor ez a 40 ft megtérül. De nagy közösségekben már nem lehet mindegy.
Itt csak a CM design miatt
Itt csak a CM design miatt erdekes a dolog :)
Eco: az emberek nagy szazalekat sokminden nem erdekli. Erdemes megnezni, hol tartunk :P
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
Sok minden dolog az
Sok minden dolog az embereket nem érdekli, de az még nem baj, ameddig nem vezet rossz irányba.:D
Fél wattól nem lesz előre lépes energia szempontból (csak egy picit), de példamutatásból már érdemes nekikezdeni egy ilyennek. Mert ha sok helyen (média különböző részein, ill. a közösségében azt hallja, hogy takaríts meg, akár az energiát, akár fölösleges dolgokat ne vásárolj, vagy ne szemetelj, vagy azt gyűjtsd szelektíven vagy ne autózz:P stb)
Akkor hajlamos elfogadni és a szerint cselekedni.
És így értem a példamutatást, mert szerintem te érted mire gondoltam, csak nehogy félreértsen valamit valaki:D
Ez mekkora egy hülyeség.
Ez mekkora egy hülyeség. Aki a számítógépezésen akarja környezetterhelését csökkenteni, az:
1) NE vegyen új gépet. A régi gép ugyan többet fogyaszt, de ha újat veszel, akkor az új gép legyártatásával közvetett módon rengeteg fosszilis energiát és vizet használsz el, a régi géped kidobásával meg veszélyes hulladékot termelsz. Ez igaz a monitorra is! Ha nem megy a monitor napi sok órában, akkor nem érdemes lecserélni csak azért, mert az új kevesebbet fogyaszt. Csak azok cseréljenek, akiknél állandóan megy.
2) Ha új gépet veszel, akkor a notebookok és a mobilprocesszorokra (pl Intel Atom) épülő asztali gépek keveset fogyasztanak. Tehát ha munkád nem igényel erőgépet, csak netezel, szövegszerkesztesz, akkor kis teljesítményű gépet vegyél. Két gép közül inkább a tartósabbnak látszót vegyed, pl azt a márkát, amiből a használpiacon még a sokéves darabokat is jó áron adnak el, ez biztos jele annak, hogy a gépet sokáig nem kell majd cserélni. Ugyanígy két gép közül azt vegyed, amelyikben kevesebb mérgező anyag van. Pl itt egy lista a gyártókról, hogy melyik mennyire zöld.
3) kapcsold ki. Ha gyakran kell bekapcsolni, akkor állítsd be úgy (Vezérlőpult --> energiabeállítások vagy hasonló), hogy a monitor és a gép menjen készenléti üzemmódba. A látványos képernyőkímélőt el kell felejteni, ezek semmit sem kímélnek, a monitort kikapcsolással és készenléti üzemmóddal lehet védeni. Tekerd lejjebb a monitor fényerejét, az jobban kíméli a szemet, és kevesebbet is fogyaszt.
3+1) A számítógépet ugyan érdemes készenléti módban hagyni (mert akkor nem kell a betöltődést újra kivárni, dokumentumokat újra megnyitogatni), viszont semmi szükség arra, hogy a nyomtatót, szkennert, külső hangszórókat is bekapcsolva hagyjuk, ezek teljesen fölöslegesen zabálnak 1-2-5 wattot készenléti módban. Egy billenős elosztóval ezeket külön is kikapcsolhatjuk.
4) ne nyomtass, ne írj ki feleslegesen cédét.
stb.
Azért a billenőkapcsoló
Azért a billenőkapcsoló (megszakítós konnektor) és a készenléti mód (nem hibernálás vagy power off standby) kombinálása eléggé tökönlövés :-)
ja igen úgy gondoltam, hogy
ja igen úgy gondoltam, hogy ami kell, pl gép maradjon áram alatt, a nyomtató, monitor, hgszóró kikapcsolható. de pl a notebookomat tudom áramtalanítani, hiszen van benne akku, azzal hetekig készenlétiben tud maradni, szóval azt teljesen áramtalanítani tudom.
ezt a Totalbike jól
ezt a Totalbike jól megoldotta: az oldalhoz tartozó blognak alapból fekete a háttere, de ha kattintasz egyet az oldal tetején akkor átugrik inverzre. mert sokan panaszkodtak, hogy jók a cikkek meg írások, de szemkifolyás esete forgott fenn, ezért egy huszárvágással megoldották a dolgot :)
http://sebessegoltara.blog.hu/
Én itt pl utálom a fekete
Én itt pl utálom a fekete hátteret, nem a fél Watt miatt, hanem mert kifolyik a szemem a fekete háttér és fehér betűk miatt. :( Fekete háttérhez a világos sárga betűk jobban olvashatók lennének, de szerencsére FireFox alá van egy kiegészíző 'No Color' és ha ide jövök mindig aktiválom és tök szép lesz az oldal. :)
nem ertek egyet! ha pl a CM
nem ertek egyet!
ha pl a CM hattere vakito feher lenne, talan nem is lennek regisztralt felhasznalo:) szgepes munka kozben pont klassz!
viszont amint elhagyom ezt az oldalt, hunyorogva kell neznem a feherlo hattereket percekig, mig meg nem szokja a szemem.
Én veled nem értek egyet.
Én veled nem értek egyet. Úgy tudom (lehet, hogy rosszul), hogy a világos alapon sötét betűk kevésbé fárasztják a szemet, mint a fordítottja. Személy szerint nagyon rühellem a fekete hátteret, de a tartalom miatt a CM esetében elviselem. :)
________________________________________
Kerékpárod ha Merida, azzal érhetsz hamar ide.
Vízszintes vagy meredek, biciklizni de remek!
Hát minden lehet, de 15
Hát minden lehet, de 15 perc CM olvasgatéás után az összes betű csillog és összefolyik. De NoColor FF pluginnal megoldva. :)
Esetleg ilysesmit nem
Esetleg ilysesmit nem lehetne? Fekete alapú ez is, mégsem folyik ki az ember szeme. Vagy még jobb ez, vagy ez.
________
http://clevercycles.com/energy_and_equity/
http://carbusters.org/