Nem lehet biciklizni a gyulai sétálóutcán



Május 15-étől csak tolni szabad a kerékpárokat Gyula nemrég felújított belvárosában a sétálóutcán, a biciklire felülni tilos.

Három éve már, hogy elkészült Gyulán a belváros rekonstrukciója, új arculata, s ezzel a forgalmi rend is átalakult a centrumban. Az azóta összegyűlt tapasztalatok azt mutatták, hogy néhány ponton korrekciókat kell bevezetni a városvezetésnek. A sétálóutcán kerékpározók zavarják a gyalogosokat, sőt esetenként balesetveszélyes helyzeteket okoznak — jelezte dr. Perjési Klára.

A város polgármesterétől megtudtuk, hogy egy nemrégiben megszületett döntés következtében a jövőben a sétálóutcán a bicikliről le kell szállni, s azt csak tolni szabad. Ez az új szabályozás május 15-étől lépett életbe.

A hozzászólók szerint nem volt okos, hogy mindent 'macskakővel' burkoltak csak a bringautat aszfaltozták; hogy nem szabályozták a vendéglátó helyek teraszainak méretét; hogy a buszról egyenesen a bringaútra lehet leszállni; stb. Különben is betarthatatlan a szabály. (Amúgy nincs is ilyen tábla a KRESZben.)

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
PJohn képe
PJohn
1 sze, 2010-05-26 01:06

"Amúgy nincs is ilyen tábla a KRESZben."

http://www.tabla.hu/upload/termek_k/k_20070927110434.gif

errorka képe
errorka
2 sze, 2010-05-26 01:28

A hozzaszolasokbol kiderul, hogy a kerekparuton lesz tilos kerekparozni, mert a gyalogosok azon maszkalnak, es nem a nekik kijelolt macskakovon. Ez persze ertheto, de a zsenik szerint balesetveszelyes, ugyhogy a kerouton lesz tilos bringazni. Meghozza ugy, hogy le kell szallni es tolni. Ilyen tabla viszont nincs, hogy kerout, amin csak tolni szabad...

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

Oleever07 képe
Oleever07
3 sze, 2010-05-26 21:45

akkor ilyen szempontból a budai rakparti bringagyászról ki kell tiltani a bringásokat, mert a sok gyalogost zavarja. vagy a József Attila utcai bringaút, ahol ugyancsak ez a probléma.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

errorka képe
errorka
4 sze, 2010-05-26 21:53

10-es tablakat tettek ki nehol, ha jol tudom.

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

Oleever07 képe
Oleever07
5 sze, 2010-05-26 22:05

jól tudod. de valaki volt olyan szellemes, hogy a Batyi térnél a sebességkorlátozó táblán a 10-es mellé rajzolt még egy 0-át. :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

feb képe
feb
6 sze, 2010-05-26 09:20

Tavaly járkáltam Győr belvárosában, és a sétáló utcák ott is tele voltak szórva kerékpárral behajtani tilos táblákkal. Miközben a sétáló utcában parkoltak az ottók.

CsImre képe
CsImre
7 sze, 2010-05-26 10:28

Szegeden sikerült a kérdést áthidalni a Kölcsey utcában: Nincs kijelölve kerékpárút, hanem csak övezet van, és kész.

A Lófaránál viszont ezt a kismacskakövet használták részben, így persze mindenki a simább, téglás részen megy, de kijelölve itt sincs biciklis felület. Látva, h. milyen sz.r, úgy néz ki, a későbbi felújításoknál mellőzik ezeket a kis köveket.

CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/

pixel képe
pixel
8 sze, 2010-05-26 10:37

Azt mikor látják be, hogy nem az emberekkel van a probléma, hanem a hozzánemértő tervezőkkel?

vercse képe
vercse
9 sze, 2010-05-26 12:43

"Ilyen döntés az önkormányzat egyetlen fórumán sem született. Ilyen döntéshez az önkormányzatnak önállóan nem is volna joga, ehhez hatósági döntések kellenének. Más tartalmú döntés azonban született e körben a hét eleji vezetői értekezleten. Ez azonban arról szól, hogy egy tábla kerül kihelyezésre a kerékpárút Kossuth téri szakaszához, a kaszkád részhez, arra kérve a kerékpárosokat, hogy szálljanak le, és tolják át a kerékpárt azon a rövid szakaszon."

http://www.gyulaihirlap.hu/index.fcgi?rx=&item=&akadaly=&nyelv=hu&menupa...

sagan képe
sagan
10 sze, 2010-05-26 13:10
beked képe
beked
11 sze, 2010-05-26 14:07

A totalcar-on is van egy cikk, a római partt bringaútról. Most meg ez. És még van jópár ilyen helyzet. A felyesek tessék lássék (elég nekik, hogy látcódjék) megoldásokkal költenek el szép pénzeket, majd mikor a szar megoldások visszacsapnak a vétlenen csattan az ostor. Szerintem keményem fel kellene lépni az ellen a tendencia ellen, miszerint, ha valahol a vártnál nagyobb kerékpáros közlekedői jelenlétből feszültség lesz, akkor egyszerüen leszállítjuk a kerékpárost a bringájáról. Én támogatom az olyan sétáló utcákat, ahol nem lehet biciklizni, vagy legalábbis utat nem vezetnek oda, de ahol vezetnek, hogy lehessen és ha mégse lehet, mert hülyeség oda az út, vagy teljesen rossz, akkor nem leszállítani kell az embereket a kerékpárjukról, hanem normális megoldást vagyis utat biztosítani (a Rómain pl csak egy táblába kerülne a forgalmat a párhuzamos útra terelni, ahol amúgy is 40-es korlát van (de a kerékpárosok ennek ellenére biztons nagyon akadályoznák az autósók és a buszok forgalmát)
Természetesen itt is kitiltás lesz a vége, mint a Margiton, mert még a nagymami sem szeret ok nélkül tolni, meg tolni.

Beke Dávid

j_gergo képe
j_gergo
12 sze, 2010-05-26 20:50

Igen, pl kézenfekvő, hogy aki gyorsan megy, a nánásin menjen. Ott viszont nemhogy a negyvenet, de a hetvenet is alig tartják az úrvezetők, nem csoda, ha a nálamnál szelidebb bringások eltekintenek a használatától, hetvennel ugyanis egy kivilágított biciklist is könnyű kivasalni.

montpiere képe
montpiere
13 sze, 2010-05-26 16:03

Az alap probléma az, hogy megengedték a vendéglátó helyeknek, hogy kipakoljanak a járdára. A tervezésnél még nem tudták, hogy ez mekkora "bevétel" lesz. (turista városról beszélünk) A szerencsétlen gyalogos meg nem tud máshol menni. Tavaly nem tiltották meg, egyszerűen virágládákat fordítottak keresztbe a kerékpárúton.

CsImre képe
CsImre
14 sze, 2010-05-26 18:32

Érdekes dolgok zajlanak Bíkís megyében. Félig off:

"Békésen, a háromszoros kerékpárosbarát településen alakul meg a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége, rövidebb nevén a KETOSZ.

Már korábban felmerült az igény, hogy a Kerékpárosbarát Települések szövetségbe tömörülve képviseljék magukat és a kerékpározás fejlődéséért elkötelezett településeket a minisztériumok, a hatóságok, civil szervezetek és a privát szféra előtt.

Mintegy éve folynak az egyeztetések a megalakulásról, melyre a közeljövőben kerülhet pont. A szervezetben különböző tagsági formák szerint minden szervezet megtalálja a saját helyét, a leendő tagok egyenlő félként tárgyalhatnak a KETOSZ ülésein, és kifelé, a szövetség céljainak elérése érdekében. Az alapító tagságot több szervezetnek felajánlják, így a nyertes és a nem nyertes Kerákpárosbarát Településeknek, a Kerékpárosbarát Munkahelyi címre pályázóknak, Kerékpáros civil szervezeteknek és az Európai Mobilitás Hetet szervező településeknek, természetesen Békés is az alapító tagok között lesz."

---

Ezért aztán nyáron elnézünk Békés megyébe is. Múltkor autóval voltan a szuperbiciklisbarát Békésen, ahol a piacra az autós célforgalom behajthatott, a biciklit viszont még BETOLNI SEM volt szabad. Szóval nyáron.

CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/

sagan képe
sagan
15 sze, 2010-05-26 22:16

Remélem Orosháza is bekerül ebbe a szupergruppba :DD.
Ajánlott olvasmány az Orosházi Élet legfrisebb száma,ahol a veszélyes kerékpárúttól 5 mondat után, a baleseteket a kerékpárosok okozzák-ig jutottak.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

CsImre képe
CsImre
16 sze, 2010-05-26 18:34

Padovában így néz ki a gyalogos- kerékpáros övezetben biciklizés. Anyázás elképzelhetetlen.

http://www.youtube.com/watch?v=AeXmJ59Kltw

CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/

aghla képe
aghla (nem ellenőrzött)
17 sze, 2010-05-26 19:04

Az Eurovelo 6 városi szakasza.

http://picasaweb.google.com/lh/photo/WFKK30t59b3-z4fjsdlwhg?feat=directl...

Az idei Bringapoliszon (győri CM felvonulás) szándékosan itt vezettük át a tömeget, balhé nélkül sikerült!

aron képe
aron
18 sze, 2010-05-26 21:47

a hollán ernő utcából is fasza sétáló övezetet csináltak tavaly. nagyon fel is pörgött az addig kutyaszarató parkolónak használt zsákutca, új kávézók nyílnak, új kitelepülések vannak és ez tök jó. van zöld sáv is középen, szép bokrok, fák.

csak itt is (a biciklitárolókon kívül) az felejtődött el, hogy fontos átjáróforgalmat is lebonyolít az utca. itt mennek sok százan a villamostól a trolikig és vissza, valamint van egy mozi, és észak felé az utca a margit hídról és belváros felől is fontos útvonal (a hídról a pozsonyira nem lehet ráhajtani az autósávoktól és a villamostól).
na most az van, hogy a sétálóutca végén autóparkolók vannak és végig jelentős szűkület a kávézóktól, éttermektől.

így kb folyamatos feszkó van a bringások és gyalogok között, még akkor is ha lassan gurulunk.

ja az utca egyébként nem hivatalosan sétáló, árúszállítók pl behajthathatnak, de tökre nem gondolták át, hogy mennyire fel fog robbanni az átalakítás után az utca, mekkora igény van erre. és leginkább azt, hogy itt valahogy el is kéne férni majd. főleg a budai nagy antal saroknál gáz ami van.

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

MK észak-pest
cyclechic.hu

Oleever07 képe
Oleever07
19 sze, 2010-05-26 21:51

no az a parkoló is elég gáz. egy sétálóutcának ne egy parkoló legyen a vége, hanem a következő utca eleje.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

SzCiklon képe
SzCiklon
20 cs, 2010-05-27 00:29
aron képe
aron
21 cs, 2010-05-27 15:47

ja ott is kicsit elkanászodott a kapitalizmus, pedig az elvileg bringa-gyalog övezet, ahogy ti kértétek

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

MK észak-pest
cyclechic.hu

Oleever07 képe
Oleever07
22 sze, 2010-05-26 21:48

ezt az ótvar baromságot. és legalább ellenőrizni fogja valaki, hogy ki nem tolja a biciklit? tudna valaki egy képet mutatni Gyula sétálóutcájáról, hogy legalább képben is láthassam a leírtakat?
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

errorka képe
errorka
23 sze, 2010-05-26 21:52

Margithidon se ellenorzik. Meg is van az eredmeny :F

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

Oleever07 képe
Oleever07
24 sze, 2010-05-26 22:06

legfeljebb rászól a security man, bár szerintem ez nagyon ritka.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

lord képe
lord
25 sze, 2010-05-26 22:53

(http://www.epiteszforum.hu/node/14749)

Oleever07 képe
Oleever07
26 sze, 2010-05-26 23:46

köszönöm szépen. szóval akkor erről az utcáról van szó? ha ez így van, akkor egyrészt a teraszos felelős, mert a bringaútra pakolta ki a cuccait, elvéve a gyalogostól és a biciklistől az utat. másrészt a biciklis is tehet egy kicsit róla, hiszen nem kellett volna rodeózni a gyalogosok között.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

montpiere képe
montpiere
27 cs, 2010-05-27 15:19

Igazából erről az utcáról van szó. A kép bal oldalán látható rész a padok és a szökőkút között. A fent belinkelt terület még viszonylag jól használható, mert a gyalogosoknak is van helyük. Itt viszont nem tudnak máshol menni. Egy nyári napon tele van a tér, apró gyerekek rohangálnak a pad és a szökőkút között.

Oleever07 képe
Oleever07
28 cs, 2010-05-27 19:53

köszönöm neked is a linket. háááát, most nem tudom, hogy kit okoljak ezért?: a terasz kirakóját, aki elveszi a gyalogosoktól a területet; a bringás infra tervezőjét, aki már szerintem előre tudta, hogy itt balhé lesz, és mégis oda tervezte a bringautat; vagy a szökőkút tervezőjét, aki képes volt ennyire nagyra készíteni a szökőkutat, még jobban elvéve a gyalogos területét.
maradjunk annyiban, hogy ez egy eléggé elcseszett tér. nem tudom, hogy ezért mennyi pénzt kapott Gyula az EU-tól, de egy picit felesleges volt. (tudom, városrehabilitációs program keretében tervezik újjá a városok belvárosait, ezek szerint Gyula a rossz példa erre)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

montpiere képe
montpiere
29 cs, 2010-05-27 23:16

A vendéglátós terasz csak a nyári szezonban van kint, egyébként nincs is probléma csak ilyenkor. Valószínűleg tervezési hiba. A rehabilitációs programban benne lehetett, hogy bringautat is kell csinálni. Meg is csinálták, jól is néz ki csak nem használható. Bár a tervezésnél még nem tudhatták, hogy a járdára terasz lesz kipakolva...

aron képe
aron
30 p, 2010-05-28 01:12

nem végül is ez elképzelhetetlen

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

MK észak-pest
cyclechic.hu

sagan képe
sagan
31 p, 2010-05-28 02:10

Ez a legszebb kép a tervező honlapjáról.
Hiába ezt nem lehet előre látni,de érdemes vele dicsekedni.
http://www.pandapont.hu/wp-content/uploads/gyula-kossuth-ter-017.jpg
Ez meg a csodálatos terv (sajnos hiányoznak róla a lego emberkék,így nem az igazi.
http://www.pandapont.hu/wp-content/uploads/gyula-kossuth-ter-kertterv1.j...
Az a körforgalmat övező kerékpárútgyűrű meg ránézésre biciklisírtó,de nyilván csak így valósulhatott meg a cél:
"A terület közlekedési problémáinak feloldásával párhuzamosan egy olyan téregyüttes kialakítása volt a tervezési cél, mely a város XXI. századi kapujaként szolgál. Vonalvezetését tekintve az egyszerű, mértani formák tárják fel a teljes átláthatóság, tiszta térszervezés figyelembe vételével a teret. Cél volt a zöldfelület növelése, a növényzet összetételének gazdagítása - külön kiemelve a virágfelületeket - a meglévő fák megóvásának figyelembe vételével. A területnek híven kell tükröznie Gyula fürdőváros mivoltát, vízfelületek, díszmedencék, szökőkutak alkalmazásával."
http://www.pandapont.hu/index.php/2008/06/gyula-kossuth-ter-projekt/

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

gaze képe
gaze
32 cs, 2010-06-03 01:15

no igen, amikor kerteszek epitenek bringainfrat...
amugy, nincsenek csunya dolgaik (pont az elviselheto giccs hataran) csak hat ez egy kicsit specialis terulet. (mert ugye mo-n annak lehet tekinteni azt, hogy XXI. szazadi varosi kozlekedesi szempontokat is figyelembe kell venni...)