visszalépés a szmogriadó rendeletben?



Súlyos visszalépés a budapesti szmogriadó-rendeletben?

A Fővárosi Közgyűlés most csütörtöki-pénteki ülésén dönt a szmogriadó szabályozásának megváltoztatásáról. A Levegő Munkacsoport szerint bár helyes a megközelítés, hogy a rendszám számjegyei helyett az autók környezetvédelmi tulajdonságai alapján tiltsák ki szmogriadó esetén a budapesti utakról a járműveket, ám az előterjesztés csupán a járművek elhanyagolható számát érintené. Az előterjesztés alapján ugyanis csupán a fekete és piros környezetvédelmi plakettel ellátott járművek közlekedését tiltanák meg a szmogriadó alatt. A Közép–Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatójának a Fővárosi Önkormányzathoz intézett levele szerint a ”fekete és piros matricával ellátott gépjárművek részvétele a budapesti forgalomban igen csekély, a módosítás során a tájékoztatási és riasztási fokozatban elrendelhető intézkedéseknek a környezeti levegő minőségére történő hatása jelentéktelenre zsugorodott”. A szakirodalom ráadásul egyértelműen kimutatta, hogy a szmoghelyzetet elsősorban a dugóban araszoló járművek okozzák, hiszen a lassú haladás, illetve az eközbeni állandó lassítás és gyorsítás esetén a szennyezőanyag-kibocsátás a többszörösére növekszik az egyenletes haladáshoz viszonyítva. Amennyiben a járművek kis hányadának a közlekedését tiltják meg, a magas szennyezettség továbbra is fennmarad.

A Levegő Munkacsoport levélben kérte a Fővárosi Közgyűléstől, hogy vagy utasítsák el a módosítást vagy terjesszék ki a tilalmat a kék környezetvédelmi plakettel ellátott járművekre is, hiszen például egy nagy teljesítményű Euro-II-es dízel jármű szennyezése igen jelentős. Elfogadható és igazságos lenne ugyanakkor egy olyan változtatás, hogy csupán az 1500 köbcentiméter motortérfogatnál nagyobb járművekre vonatkozzon a kék plakettű járműveket érintő korlátozás. Mivel a korábbi szabályozás, a páros-páratlan rendszám alapján történő korlátozás a környezet számára kedvezőbb és hatékonyabb volt, ezért a tervezett módosítás alkotmányellenes is, hiszen sérti az Alkotmánybíróság 28/1994. AB határozatát, amely szerint a környezetvédelem jogszabályban elfogadott szintjét csökkenteni nem lehet. Aggályosnak tartjuk azt is, hogy a színes plakettek a gépjárműveken csak felmenő rendszerben, később fognak teljes számban megjelenni, hiszen az ezt megalapozó jogszabály csak 2010. január 1-jén lépett hatályba.

További felvilágosítás: Simon Gergely, simong@levego.hu

Budapest, 2010. június 2.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
j_gergo képe
j_gergo
1 sze, 2010-06-02 18:36

Csak sikerül addig csűrni-csavarni a rendeletet, amíg kizárólag arra a 6 darab szegény nyugdíjas trabantjára fog vonatkozni, akik a havi kivizsgálásukra mennek csak be a kórházba...

H.L. képe
H.L.
2 sze, 2010-06-02 20:39

Mahd írd meg légyszi, mi lett a vége! mármint ha nem hozzák az újságok.
De ha alkotmányellenes, akkor max ideiglenesen lesz, amíg nem törlik.

lrdr képe
lrdr
3 sze, 2010-06-02 23:34

Nem rossz megközelítés ez, de csak ha a következő lépésben csinálnak egy értelmes matricarendszert végre, büdösgyorsba. Ezt a kéket meg feketét én már nem is igazán értem...miért nem lenne elég az, hogy:
Zöld: szabályozott katalizátoros PFI benzines (/E85-ös), ill. gázüzemű
Sárga: szabályozatlan katalizátoros és/ vagy közvetlen befecskendezésű benzines
Piros: az összes többi (dízel fosok, karbis és/vagy katalizátor nélküli benzinesek)

Első nap kitiltani a pirosakat a gettybe, ha 2 nap alatt nincs számottevő javulás (ami szinte kizárt), akkor a sárgákat is.

Taxik és közfeladatot ellátó járművek maradhatnak, de a bkv is kapkodhatná már magát, h legalább újonnnan már csak gázüzemű buszt vegyen.

p.sly képe
p.sly
4 cs, 2010-06-03 08:10

Abszolút egyetértek! Meg mondjuk a dízel személyautókra alapvetően ki kellene vetni valami extra adót, hogy ne érje meg olyannal járni.

j_gergo képe
j_gergo
5 cs, 2010-06-03 10:30

A szennyező (pl dízel) taxik mia frászért maradjanak? A taxi átlagosan sokkal több időt tölt az úton, mint bármely más autó, ezért elsősorban őket kell arra ösztönözni, hogy környezetkímélő autóra váltsanak. Egy taxisnak hosszú távon meg kell, hogy érje, hogy akár hibrid autóval csökkentse kibocsátását. Széthajtott dízelek miért szaladgálhatnak az úton taxiként?

lrdr képe
lrdr
6 cs, 2010-06-03 19:32

Több időt, de ennek a nagy részét jellemzően nem 1 emberrel szaladgálva, ráadásul szmogriadó idején fokozottan közfeladatszerűvé válik, amit csinál.
(Vannak ugyanis, akik még csak kiszállnának, de a bkv tényleg derogál és/vagy lassú nekik, nem beszélve ugye a rettenetes bringáról, ami bár nem lassú, de még a végén rajta ragadnának, az meg veszélyes. :P)

Arról nem beszélve, hogy amúgy sem taxiból közlekedik minden nap bő egymillió darab a város útjain.

toreki képe
toreki
7 h, 2010-06-07 15:06

A 25 éves Skodám most volt a hengerfej felújítva. Kapott szelepszár-szimmeringet is, ami gyárilag nincs benne. Tuti, hogy kevesebbet szennyez, mint a kiherélt katalizátorú, chipmod-os szabályzott befecskendezős autók. Mégis fekete matricás (pontosabban még sárga, a régi rendszer szerint).

bootes képe
bootes
8 h, 2010-06-07 17:56

Mi a fenének vitatkoznak egy szabályról, ha úgysem tartják be? Már rég túl vagyunk a megengedhető határérték-túllépéseken, valahogy mégis minden nap tele a város.

j_gergo képe
j_gergo
9 k, 2010-06-08 05:58

azon vitatkoznak, hogyan tudnák annyira felhígítani, hogy a betartása csak a járműtulajdonosok 0,0001%-át érintse