BKV busz kontra én :(



Sziasztok!

Nagyjából egy hónapja történt velem egy kellemetlen eset a Thököly bringasávjában tekerve, egy 173-as BKV busz rendesen leszorított és majdnem maga alá sodort. Városból kifele irányban tekertem a Hungária kereszteződés után, amikor a kedves sofőr jól rámhúzta a kormányt, én meg kénytelen voltam a járdára ugratni, hogy elkerüljem a busz alá sodródást. Megírtam a panaszomat az ügyfélszolgálatnak, melyre ezt a választ kaptam:

----------------

Hivatkozva a Társaságunkhoz 2010. május 2-án érkezett levelére tájékoztatjuk, hogy bejelentése alapján a Kőbányai Forgalmi Szolgálat vizsgálatot indított, melynek során a járművezető elmondta, hogy a Thököly úton a kerékpársáv folyamatosan van kiképezve, és így megfelelő oldaltávolság tartható. Két megállóhelyen azonban a kerékpársáv a közúton megszűnik, és a sárga színű útburkolati jel a járdára tereli a kerékpárt.
A bejelentésében nincs pontosan meghatározva, hogy konkrétan hol történt a kialakult kellemetlenség. Amennyiben olyan megállóhelyen történt az esemény, ahol a kerékpársáv a járdára van terelve, ott a kerékpárosnak követve az útburkolati jelet a járdára fel kell hajtania – ezért van az alacsony kialakítás – és az autóbusznak elsőbbsége van.

Ennek ellenére a szolgálatvezető felhívta a járművezető figyelmét a körültekintőbb munkavégzésre.

A 2010. január 1-jétől érvénybe lépő KRESZ szabályait a járművezetők részére folyamatosan oktatjuk, melyben kiemelt figyelmet fordítunk a kerékpárosokkal összefüggő változásokra.

Az Önt ért kellemetlenségért Társaságunk ezúton kéri szíves elnézését.

-----------

Szerintem a Hungária kereszteződés után a kerékpárút nincs felvezetve a járdára, ott csupán megszűnik a kerékpársáv.

:(

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Kovács képe
Kovács
1 cs, 2010-06-03 16:30

tényleg nincs felvezetve, csak macisajt. sehol nincs felvezetve, minenhol macisajt. legfrissebb emlékeim szerint.
(és kvára nincs alacsony kialakítás)

---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"

birdlady képe
birdlady
2 cs, 2010-06-03 16:32

De a busz nem ott húzott rám, ahol a macisajt van, hanem az után. Még bőven befértem elé, aztán megelőzött és rámhúzta a kormányt. Elég rossz élmény volt :(

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Mosolygós, göndör hajú lány szürke trekkingen a Rákos-patak mellett :)

atomboy képe
atomboy
3 cs, 2010-06-03 17:02

En csak kepekben lattam a Thokoly kerekparsavot, es en is ugy emlekszem, hogy nem jardara vezet, hanem a csik a padkara megy, es macisajtot pingaltak ele. Ami tabla nelkul nem hatalyos.

Szegeden, legalabbis Csongradi sgt-n szimplan megszunik a kerekparsav buszmegallokon, semmi extrat nem pingaltak, a buszsofor donti el, hogy eleg tavol van-e ahhoz, hogy biztonsagosan megelozze a kerekparos, vagy mogotte araszolva all be a megallohelyre. Szerencsere nalunk a buszsoforek normalisak, nem probalnak velem felvenni a versenyt. Ilyen megoldast kene rendszeresiteni nalatok is, a macisajt / vonal padkara torteno vezetest meg kell szuntetni, a buszsoforoktol meg turelmet kerni.

En felhivnam az illetekes figyelmet, hogy nem jardara vezet, hanem padkara fut a sav, es az EAK festes tabla nelkul nem hatalyos.

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
4 cs, 2010-06-03 18:19

"a csik a padkara megy, es macisajtot pingaltak ele. Ami tabla nelkul nem hatalyos."

36. §

(7) Ahol valamelyik forgalmi sáv megszűnik, annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik terelővonal átlépése nélkül haladhat tovább. Ha a forgalmi sávok útburkolati jellel jelölve nincsenek, annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik irányváltoztatás nélkül tud továbbhaladni; ha pedig mindkét jármű csak irányváltoztatással tud továbbhaladni, annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik addig a jobbra eső forgalmi sávban haladt.

atomboy képe
atomboy
5 cs, 2010-06-03 20:23

A kialakitas szabalytalan, nem lehet a padkara vezetni, igy figyelmen kivul kell hagyni azt. Tehat a kerekparosnak van elsobbsege a mogotte jovovel szemben.

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

otapi képe
otapi
6 cs, 2010-06-03 22:22

Szerintem az nem padkára vezetés, hanem simán megszűnik a sáv.
Amúgy Bp-en is van normálisan megoldott buszmegálló bringasávon, az Epreserdő utcában: a sárga csík megy egyenesen tovább, csak szaggatottan. Épeszű bringás úgyis elsőbbséget ad a busznak, udvarias sofőr pedig elengedi a bringást ha necces a helyzet (legalábbis ez lenne az ideális helyzet...)

Oleever07 képe
Oleever07
7 cs, 2010-06-03 23:08

sőt, ott szinte alig jár a busz, vagy alig áll meg ott, az Ecseri útnál. de jó példa, tanúsítom. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

steerio képe
steerio
8 p, 2010-06-04 02:02

Semmiféleképpen! Az egy sima megszűnő sáv. Nem bringasávokkal is előfordul, elég gyakran. Ilyen esetben mindenféle macisajt, felfestés, tábla (hogy tennél ki csak egy sávra érvényes táblát?) nélkül is annak van elsőbbsége, aki sávelhagyás nélkül tud továbbmenni.

jocek képe
jocek
9 cs, 2010-06-03 16:44

szerintem ne hagyd ennyiben, válaszolj a bkv-nak, és írd le pontosan hogy hol és mi történt (ha esetleg ezt nem tetted meg - a bkv leveléből erre lehet következtetni), és kérd meg őket, hogy normálisan vizsgálják ki az ügyet.
________________________
a kőolaj egyszer úgyis elfogy

beked képe
beked
10 cs, 2010-06-03 16:51

Amit válaszban irnak hülyeség, de a bringasáv úgy lett kialakítva, helyesen, hogy a megállók előtt megszűnik. Ha van macisajt, ha nincs, a bringasávon haladónak elsőbséget kell adnia, mivel az ő sávja szűnik meg.
Azonban ha bevágsz egy busz elé, bár szabálytalan vagy, attól még nem szoríthat le.

Beke Dávid

birdlady képe
birdlady
11 cs, 2010-06-03 17:01

Nem vágtam be, a busz előtt mentem, de az amikor megelőzött, rámhúzta a kormányt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Mosolygós, göndör hajú lány szürke trekkingen a Rákos-patak mellett :)

fixy67 képe
fixy67
12 cs, 2010-06-03 16:53

Szerintem valaki valamit nagyon elkefélt, mert a Hungária és a vasúti(?) híd/felüljáró közti szakaszon ki van téve a kerékpárral behajtani tilos. Legalábbis a híd felől érkezőknek. (csak azért tudom, mert a GPS oda akart vinni, én meg ott anyáztam miatta)
A hídtól kifelé nem tudom, mi a helyzet.

beked képe
beked
13 cs, 2010-06-03 19:06

Már volt róla szó a blogon. A táblát állítólag azért rakták i, mert néhány kerékpáros nem ért át időben lámpaváltás alatt és ez veszélyes, jobb megoldást nem tudtak, majd lesz MK felszólalt ellenne.... ennyit tudok, KÜKÜ irta ott, ahol erről szó volt. A sáv, ha jól emlékszem folytatódik valamikor a bringatilos után is. Már nem emlékszem.

Beke Dávid

fixy67 képe
fixy67
14 cs, 2010-06-03 19:18

Köszi, ez számomra újdonság volt.

Oleever07 képe
Oleever07
15 cs, 2010-06-03 19:39

persze, hogy folytatódik, szóval nem kell annyira figyelembe venni azt a táblát. csak a Hungáriánál nem merték megcsinálni a bringasávot, inkább kiraktak egy bicajjal behajtani tilost, ami bazi nagy megoldás ezen problémára.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

G-Attila képe
G-Attila
16 p, 2010-06-04 15:26

Ma reggelre megjött a közútkezelő válasza:

"Hivatkozással 2010 május 14-én kelt e-mail bejelentésére az alábbi tájékoztatást adjuk:

A XIV. kerület Hungária körút – Thököly út kereszteződésében a kerékpárosok nincsenek „kitiltva” az úttestről. A Thököly út – Gizella út kereszteződése előtt valóban megszűnik a kijelölt kerékpársáv, és csak a Mexikói út után folytatódik, de a köztes útszakaszon a kerékpárosok a KRESZ hatályos szabályai szerint közlekedhetnek az útpályán.
(plussz néhány sor arról, hogy a bringások csak szabálytalanul tudnak közlekedni, és ez a fő probléma...)

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét.

____ sk.
útosztály vezető

____ sk.
mérnökségvezető"

Még gondolkodom kicsit, mit írjak a válaszomban küldendő, fél méteres bringatilos táblát ábrázoló képemhez:)

fixy67 képe
fixy67
17 p, 2010-06-04 16:01

Biztosan ottfelejtették. :)

Oleever07 képe
Oleever07
18 cs, 2010-06-03 19:41

sajnos a megállókban elsőbbséget kell adnod a busznak, nincs felfestés. a Hungáriánál meg megszakad a bringasáv, és a Mexikói útnál folytatódik.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

Kuku képe
Kuku
19 cs, 2010-06-03 20:01

Hát azért elbeszélgetnék azzal aki a hátam mögül jövőnek való elsőbbségadást komolyan gondolta amikor kitalálta.

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

atomboy képe
atomboy
20 cs, 2010-06-03 20:23

+1

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

beked képe
beked
21 cs, 2010-06-03 20:31

Szerintem teljesen jó. Mármint a megoldás. Ill. úgy tudom KRESZ-be illeszkedő jobb megoldás nem nagyon van. Egy újabb kivétel pedig az egyértelműséget rontaná szerintem.
Mivel az ilyen részeknél általában a balra eső sáv buszsáv, igy nem is fordul elő sokszor. Csak jó lenne, ha buszosok kedvesebbek lennének.

Beke Dávid

Oleever07 képe
Oleever07
22 cs, 2010-06-03 21:24

egyetértek. most pár másodperc miatt ne kelljen már a busznak elsőbbséget adni, mert így csak a bringás szív a busz mögött, a bringás meg haladhat tovább, míg a busz még a megállóban van.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
23 p, 2010-06-04 13:50

Ideális esetben meg (mármint a cm közösség többsége által ideálisnak gondolt esetben) a biciklisek hadának kéne a busznak elsőbbséget adnia, és akkor 30-60 ember szívna.

Másrészt a bicikli jármű, annak minden jogával és kötelezettségével. Ha megszűnik a sáv, akkor sávváltásra kényszerülsz -> elsőbbségadás.

Harmadrészt nem kell a busz mögött szívnod, elsőbbséget adsz neki, beáll a megállóba, te meg szabályosan kikerülöd balról.

Vegaaa képe
Vegaaa
24 p, 2010-06-04 17:40

Harmadrészt nem kell a busz mögött szívnod, elsőbbséget adsz neki, beáll a megállóba, te meg szabályosan kikerülöd balról.

bizony bizony. szegeden is több helyen van ilyen, ahogy atomboy emlitette. megy a kerékpársáv, aztán a megállónál csak szaggatott vonal. ha még időben és normálisan megelőz a busz/troli, akkor hátranézel és vagy kikerülöd, vagy több sáv esetén besorolsz a belsőbe. sose volt ebből problémám, pedig kicsiny városunkban mindkét helyzetet lehet gyakorolni. nemértem hogy pesten miért nem ezt a megoldást alkalmazták. aki siet az kerül, a kocabringás meg lassit kicsit.

Oleever07 képe
Oleever07
25 p, 2010-06-04 23:42

jó, elvben így lenne a helyes cselekedet, hogy elsőbbséget adjak a busznak. de képzeld el a Stefánia-Thököly keresztet mindkét irányban. ha egyszerre kapnának zöldet, akkor azon a pár másodpercen, amíg a biciklis elhajt a busz előtt, és a busz megáll a megállóban, azon nem múlik semmi. semennyivel sem fog többet késni a busz amiatt, hogy pár másodpercig elengedi a bicajost. így a bicajos is jól jár, meg a buszos is. tudom, nem annyira szabályos, de ez lehetne a jó megoldás.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

steerio képe
steerio
26 p, 2010-06-04 02:04

Miért, egyébként mondjuk sávváltáskor hogyan jársz el? :D

otapi képe
otapi
27 cs, 2010-06-03 22:12

Ez nekem nagyon durva:
A 2010. január 1-jétől érvénybe lépő KRESZ szabályait a járművezetők részére folyamatosan oktatjuk, melyben kiemelt figyelmet fordítunk a kerékpárosokkal összefüggő változásokra.

Miközben a levél elején szerintük fel kellene hajtani a járdára. Tudtommal csak bringagyalog táblával jelölt járdára szabad felhajtani a KRESZ szerint...
Amúgy, pont azokról a helyekről van szó, ahol egyébként megálló van, és nyilván sok várakozó. Az eszem megáll :o

steerio képe
steerio
28 p, 2010-06-04 02:05

Ja, és mindezt padkán keresztül kéne. Bunny hop!