RETRO NightRide Reloaded 2010.06.05 (Tekerünk éjjel a városban, gyere te is velünk)



A NightRide egy szombat esténként megrendezett laza városi tekerés, melynek egyetlen célja, hogy jól érezzük magunkat. Nem rohanunk, nem akarunk kiharcolni semmit, nem szeretnénk semmilyen politikai mozgalom tagjaivá válni, nem célunk kerékpáros érdekeket képviselni (persze ha rajtunk kívül álló okokból ez mégis bekövetkezik, akkor büszkén vállaljuk eredményeinket). Egyszerűen élvezni szeretnénk az együtt biciklizést az esti, dugók nélküli városban.

Mivel legutóbb az időjárás nem kedvezett nekünk, ezért elnapoltuk az NR-t erre a hétre. Végre jó idő lesz:

A mostani Nightride egy RETRO tekerés lesz, leporoljuk papicspeti több mint egy éves útvonaltervét, és végigmegyünk rajta. :) A kiegészítés tartalmazza az aktuális változtatást.

FONTOS TUDNI/HOZNIVALÓK: Betartjuk a KRESZ-t, megvárjuk egymást, és hozz első-hátsó lámpát, ha nincs, akkor szólj előre, kapsz kölcsön.

TALÁLKOZÁS: Szombaton 20:30-kor a SZABADSÁG TÉRen ott, ahol az emlékműtől a Parlament felé indulnál, de még a téren egyből padsor között haladsz el - na ott a padoknál. Pontosan itt.

IDŐJÁRÁS: derült, max lazán felhős, csapadék esélye 5%, hőmérséklet alakulása 20:00-kor 20°C, 23:00-kor 13°C, hajnali 2-kor is még 11fok körül várható

INDULÁS: beszélgetés és a notórius késők :) megvárása után várhatóan 20:50-kor. Ez nem azt jelenti, hogy ekkorra gyere!

ÚTVONAL: A teljes NightRide 3 részből áll, az 1. az alap városi útvonal kiskörtével, nagykörtével, szigettel és jól kialakított (ezt használjuk is) + rosszul kialakított (ezt nem) bringasávval a végén bringaemeléssel a Hősökön, a 2. a kiegészítő útvonal hogy a város másik fele is lásson minket, a 3. pedig a még mindig lelkeseknek egy hegyi etap bringaemeléssel a Gellért-hegyen és a Vár előtt. Részletesen Google Earth-ben megnyitható ez: http://papics.eu/blog/wp-content/nightrideterv.kml vagy böngészőben nézhető itt: http://href.hu/x/8qhp (1. rész - zöld |itt elsőre talán nem egyértelmű, de először ki az Alkotmányra, majd Bajcsy, Kiskörút, Üllői, Nagykörút, Sziget, Pesti oldal, Alkotmány, Bajcsy, Andrássy és Hősök|, 2. rész - kék, 3. rész - sárga.). Összesen ez 20,1 + 8,8 + 17,6 km, bármikor lehet csatlakozni, bármikor haza lehet menni, de azért az első bringaemelés a Hősökön mindenkinek kell, ott csinálunk fotót is, ha hoz valaki gépet :D

KIEGÉSZÍTÉS: Mivel a Margithíd jelenleg le van zárva, át fogjuk tolni rajta a bringákat.
Lesz nálam CM matrica, szóval akinek kell, az jöjjön el. ;)

Ugyanezek, plusz eddigi vonulásaink képekben: http://nightride.hu

Facebookon is fent vagyunk, lájkolj ha mersz. :D

Nightride

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
IPG képe
IPG
1 cs, 2010-06-03 10:27

Na ha nem szakad a nyakunkba az ég, akkor ottan leszek.

.
IPG
fehér fixi, kék bagaboo

PTeker képe
PTeker
2 cs, 2010-06-03 10:45

Jó pontos leírás, nagyon jó. Baromi jó idő lesz úgyhogy menjetek sokan.

Sör nélkül rakom oszt?

Frajti képe
Frajti
3 cs, 2010-06-03 10:49

Nem szakad semmi sehova. Megígérem. :)

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

Borzaska képe
Borzaska
4 cs, 2010-06-03 10:55

Ezek szerint mégis jössz :-) A hegymenet részt még fontolgatom, legfeljebb majd Zigezogával felbaktatunk.

ezüst Bianchi országúti, piros pedállal, bandázs nélküli kormánnyal, bordó Bagagirl

shutruk képe
shutruk
5 cs, 2010-06-03 10:59

Aki gyalog megy fel, az kb. egyszerre ér fel azokkal, akik végigtekernek a szerpentinen.
----

http://www.nightride.hu

Rumma képe
Rumma
6 cs, 2010-06-03 11:37

Egyszer sok-sok-sok éve voltam olyan hülye, hogy a gyalog úton tekertem fel. Az a majdnem öngyilkos küldetés volt :)
____________________________________________________
Bringám: kicsi, zöld háromkerekű, elöl direkt hajtással, és a kormányon macis dudával... :)

Frajti képe
Frajti
7 cs, 2010-06-03 11:22

Az attól függ. De ma minden kiderül. :) (bár a Balaton mellett ugye még van a kocsmatúra, de valaki azt rebesgette, hogy műanyagok matt elmarad) :)

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

Rumma képe
Rumma
8 cs, 2010-06-03 11:34

Na mostan ha én lelkem szakadtából elkezdek felfelé tekerni,akkor nyomolvasó indiánnal sem értek utol :P
De majd úgyis azt mondom, hogy szolidaritásból felcammogok veletek... :))
És tök jó, mert egész eddig azt olvastam, hogy "felbuktatunk". gondoltam is, hogy engem nem kéne bevenni a buliba, mert én nem akarom Frajtit felbuktatni... :)
____________________________________________________
Bringám: kicsi, zöld háromkerekű, elöl direkt hajtással, és a kormányon macis dudával... :)

shutruk képe
shutruk
9 cs, 2010-06-03 10:51

Előkeresem a tokiwokimat, és kap egyet az elől haladó ember, meg egyet a hátul haladó. Nem bízom a véletlenre. :)
----

http://www.nightride.hu

Hooborg képe
Hooborg
10 cs, 2010-06-03 12:31

Sztem jövök én is:D

polimer képe
polimer
11 cs, 2010-06-03 15:44

a honlapon a képek közül a 13-ason ki az a férfi? pont ugyanilyen sapkám van nekem is.

btw Frajti, te meddig maradsz/mész? lehet, hogy megyek.
....................................................
én inkább szimplán csak bringázok

Frajti képe
Frajti
12 cs, 2010-06-03 23:26

Hát általában hangulatfüggő a dolog, múltkor 1 után jöttünk el a Gellért térről. Gyere, aztán meglátod meddig van kedved jönni, ha végig, hát végig. Ha meg nem, akkor leválsz. Régen a Retró útvonalnál mindig a Gellértről lefelé indultam haza. :) De akkor még papírkutya voltam. :)

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

Tompi képe
Tompi
13 cs, 2010-06-03 22:11

Tiszteletemet teszem én is,és woki-tokit is viszek.
Oszt rakjuk!

Madzag képe
Madzag
14 cs, 2010-06-03 22:15

Sziasztok

Kb menyien szoktatok lenni egy ilyen vonuláson?
Szívesen láttok új arcokat is, vagy inkább szokásos banda a jellemző.
Én még nem voltam bringás vonuláson, de kíváncsi vagyok rá és talán, még rá is érek.

Amúgy országútival járok, nem rég kezdtem el újra bringázni, mert visszaköltözöm a városba.

Tompi képe
Tompi
15 cs, 2010-06-03 22:28

Gyere bátran,nem bánod meg! Várunk!

shutruk képe
shutruk
16 cs, 2010-06-03 23:27

A rekordunk 60 fő volt tavaly nyáron, egyébként 15-30-45 emberke szokta tiszteletét tenni.
Nagyon szívesen látunk új arcokat, akikből később a szokásos banda oszlopos tagja lesz. :D Szóval hajrá, gyere, örömmel látunk.

Megsúgom, én szinte mindig látok új arcokat. :D
----

http://www.nightride.hu

GriN képe
GriN
17 cs, 2010-06-03 23:35

"Megsúgom, én szinte mindig látok új arcokat. :D"

Ez a szép az öregedésben. :DDD

G®in
http://www.flickr.com/photos/grin000/sets/72157622054201903/
http://www.flickr.com/photos/grin000/sets/72157623820007483/

Semico képe
Semico
18 v, 2010-06-06 13:13

Pénteken nem raktad?
kb 2ig raktam a városba, de most nem láttalak.

>---------------<
Semico
Piros-Fekete MATTS nyergében....

Madzag képe
Madzag
19 cs, 2010-06-03 22:36

OK. Ha időm engedi megyek.
Még nem szereztem be új lámpát, most még egy régi halogénes Catey-t használok, ami alibinek jó, de majd rakok bele friss elemeket.

Pontagy képe
Pontagy
20 p, 2010-06-04 01:26

ha nem lesz monszun, és időben hazaérek vidékről, megyek!

Greg képe
Greg
21 p, 2010-06-04 12:11

Bár még a Gellért-hegyet sohasem próbáltam bringával,de egyszer mindent el kell kezdeni.:) Ha a közölt időjárásjóslat igaz lesz, mindenképpen megyek.

Frajti képe
Frajti
22 p, 2010-06-04 14:10

Ja, beleugatásképp. Nem lehetne annyiban módosítani az útvonalat, hogy a második Margit-hidazás helyett Lánchidazás legyen, mert kétszer tolni, őrület lesz, és tekerni megyünk. LÉcci-lécci.

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

Borzaska képe
Borzaska
23 p, 2010-06-04 14:18

A tábla szerint 8 után a Lánchídon is tilos tekerni.

ezüst Bianchi országúti, piros pedállal, bandázs nélküli kormánnyal, bordó Bagagirl

Pontagy képe
Pontagy
24 p, 2010-06-04 14:19

nem lesz azzal gond, ha 8 után átmegyünk rajta, sosem volt ;)

Borzaska képe
Borzaska
25 p, 2010-06-04 14:34

Majdnem minden este áttekerek rajta 8 után, de akkor egyénileg viselem azért a felelősséget, ha megbüntetnek, ami egyébként még nem történt meg. Csak, gondoltam szólok, hogy ott tilosban járunk. :-)

ezüst Bianchi országúti, piros pedállal, bandázs nélküli kormánnyal, bordó Bagagirl

Frajti képe
Frajti
26 p, 2010-06-04 15:40

Jártunk már ott NR során többször, és sose volt gond. :)

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

shutruk képe
shutruk
27 p, 2010-06-04 17:15

Az lesz, amit a többség akar. :) Szóval részemről oké.
----

http://www.nightride.hu

Frajti képe
Frajti
28 p, 2010-06-04 22:19

Én nyolcan szavazok rá.

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

Pontagy képe
Pontagy
29 p, 2010-06-04 22:28

ne szarozzunk, menjünk át a hídon!

Borzaska képe
Borzaska
30 p, 2010-06-04 22:35

Mielőtt még félreértenétek, én egyáltalán nem szavaztam az ötlet ellen, rendszeresen megszegem ezt a tiltást, csak felhívtam rá a köz figyelmét. Részemről mehetünk rajta!

ezüst Bianchi országúti, piros pedállal, bandázs nélküli kormánnyal, bordó Bagagirl

Greg képe
Greg
31 szo, 2010-06-05 15:52

Csak szerényen szeretném megjegyezni, hogy nem biztos, hogy a Hősök terén ma este bringát lehet emelni, mert ott holnap Nemzeti Vágta lesz. Az egész tér és környéke le van zárva. A téren építették ki a pályát.

Az útvonallal kapcsolatban egy javaslatom lenne: a Gellért-hegy után a Hunyadi János út helyett, amely szintén igen meredek, lehetne esetleg a Logodi utcán át felmenni a Bécsi kapuig, aztán végigtekerni a Bástya sétányon és le a Palota úton. A Logodi utca kellemes nyugodt környék, bringázni nagyon kellemes ott.

Borzaska képe
Borzaska
32 szo, 2010-06-05 16:06

De jó, hogy mondod, ezt a Hősök terét el is felejtettem.

ezüst Bianchi országúti, piros pedállal, bandázs nélküli kormánnyal, bordó Bagagirl

Frajti képe
Frajti
33 szo, 2010-06-05 16:57

miért is maradna ki a vár, ha a Hősök terén vágtáznak?

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

Greg képe
Greg
34 szo, 2010-06-05 19:19

Nem azt mondtam, hogy maradjon ki a Vár, hanem azt javasoltam, hogy a Hunyadi János út helyett a Logodi utcán keresztül menjünk fel. :)

Sajnos a Hősök terén nem lehet emelni, de a környéken biztos. :)

A Hősök terének és a Várnak a javaslatomban semmi köze egymáshoz.

lujka képe
lujka
35 szo, 2010-06-05 20:36

Jó mulatást az éjszakai lovagoknak!

És csak csöndben suttogom, magamnak, hogy dehisz ez már egy újabb nájtrájd, csak retro, nem hőskori. :)))

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP

"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."

Pontagy képe
Pontagy
36 szo, 2010-06-05 23:56

franc, hamar véget ért részemről a NR -el se kezdődött, mivel odafelé menet, mikor mentem, hogy becsatlakozzak, az első váltóm úgy gondolta, hogy nem kell neki a bowden (konkrétan kijött a váltóból, teljesen) az imbuszt persze megtaláltam itthon, mert valamikor kipakoltam a táskámból. Mire a csapat a Lágymányosi hídhoz ért volna, az még vagy 2 óra lett volna, így hazahúztam (vagyis toltam, majd HÉV).
Remélem, nektek jobban sikerült. Néha irigylem a fixiseket/single speedes gépet hajtókat..
jövő héten próbálok menni megint veletek

IPG képe
IPG
37 v, 2010-06-06 03:49

A Lágymányositól mentünk a Gellértre, a leggyorsabbak még lámpaoltás előtt felértek. :)

Egyébként marha nagy volt szerintem a NR, kellemesen hullafáradt vagyok :)

.
IPG
fehér fixi, kék bagaboo

shutruk képe
shutruk
38 v, 2010-06-06 12:22

Bezony, az utóbbi idők - számomra - legjobbika.
----

http://www.nightride.hu

Madzag képe
Madzag
39 h, 2010-06-07 14:28

Nekem sajnos a hősöknél le kellet válnom, mert vártak rám. Utána irány Budaörs, haverom robogóval én meg bringával.

Hooborg képe
Hooborg
40 h, 2010-06-07 19:00

Kellemes volt számomra is! 1. NR-em és baromi jó volt:) (mondjuk én lassabban szoktam tekerni, de nem volt annyira láb-öldöklős, pedig azt hittem másnap nem fogok tudni lábra állni... semmi bajom nem lett:D)
Köszönöm mindenkinek jó este volt!:)
____________________
Gáz az Álarc?

Bendzsó képe
Bendzsó
41 h, 2010-06-07 23:07

Rock"n"Roll
A városi ficsúr

www.Bekebike.hu

éN A vÁGTÁN VOLTAM...

Madzag képe
Madzag
42 k, 2010-06-08 22:28

Minden NightRide este 20:00-kor indul a Szabadságtérről, vagy mindíg más az indulási pont, ill. az útvonalakat menyivel elötte lehet tudni?

Frajti képe
Frajti
43 k, 2010-06-08 23:45

20:30-kor, Szabi térről. Eltérés csak akkor van, ha túl nagy rendezvény kerül oda.

Remélem holnap összeszedem magam és kiírom a hétvégit.

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!