"Hétvégén a keskeny út bedugul, ilyenkor viszont az átjutás kényelmetlenségét csak fokozza, hogy a gépét toló kerékpáros kétszer annyi helyet foglal, mint a nyeregben ülő, a gyalogoskerülgetés során pedig álladóan beakad a kormány a kerítés rácsába."
Tovább a Kerékagyon






Hozzászólások
Evolúciós hasonlattal ez már az eszközhasználat szintje. :)
Végre valaki le meri írni hogy nem a biciklizés bunkóság a hídon, hanem a bunkóság. Azt pedig lehet űzni bármilyen segédeszközzel, sőt anélkül is.
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
A tilalom ellenére biciklizés ott rendetlenség, amit bunkóságnak is felfoghatnak többen.
Ha nem lenne tilalom, és szabad lenne ott rendesen biciklizni, akkor valószínűleg lennének ott a rendesek között rendetlenül biciklizők is, úgy szegve meg akkor a megmaradó tilalmat mindenféle rendetlen biciklizésre. Abban a feltétel keretben is bunkóknak minősíthetnék többen ezeket.
A bunkóvá minősítés tehát a feltételek keretétől függő lehet. Most a tiltott biciklizést, mint szabályszegést, is bunkóságnak lehet szabadon vélni, attól függetlenül, hogy az azt támogató gondolkodók egy csoportja arra kulturált, vagyis "nem bunkó" módú végrehajtást mutat és kér.
A viszály befejezéséhez az lenne a legszebb, ha ezek a gondolkodók belátnák, hogy az általános és mindenkire érvényes szabály betartásával egy csapásra teljesíthetnék az ő saját, rendért tett részüket.
Saját önfegyelmük bevetésével, hozzájárulhatnának maguk az elvárt rendhez, és őket nem kellene hivatalból rendre utasítani. A tovább bunkóskodó rendszegőket viszont csak a rend ottani őrei utasíthatnák rendre, ami sajnos még nemigen hatékony a neveletlen, szervezetlen és rendetlen térségben.
_____________________________
My hands you may retard or may advance
my heart beats true for England as for France.
J.W.R.
Hát, ez nem túl objektív cikk, ha azt vesszük hogy a kerékagyon van. Ha pl egy a gyaloglásmozaglomért oldalon lenne akkor...
Elfogult, de szerintem ez a józan ész diadala. A hídon pedig olyan bringásfenyítés van, hogy már a megíráshoz is bátorság kell.
Már csak azt kellene feszegetni, hogy kit veszélyeztetne a 10-es korlátozás melletti hídpályán biciklizés... Mert akkor egyszerre megoldódna minden hídpara.
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
jó hír, meg szép, de én mondjuk nem értek egy dolgot:
-miért nem csak az megy arra, akinek nagyon fontos?
-bőven van kerülési lehetőség is
-mindig mindenki hangoztatja, hogy bringázni a városban mennyivel gyorsabb, mint autózni, akkor miért nem lehet kerülni?
-egyszer mentem át azon a hídon az utóbbi időben, de lassú, ugyanannyi idő alatt a Lánchídon át is odaértem volna, nem siettem el, pedig tudok menni, ha kell.
Toltam, mert ennyi belefér. Azt hiszem, addig meg elkerülöm a Margit-hidat, amíg a felújítás tart.
Én is tolni szoktam már, de minden porcikám tiltakozik ellene mert orbitális butaság ezt elvárni. Az északi oldalon azonban már egyértelmű kitolás a gyalogosokkal.
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
"Én is tolni szoktam már,"
Azért az a "már" finoman szólva bassza csőrömet.
Mástól is zavarna, de tőled...
Hülyeség tolni. A néphangulat miatt kell, de semmilyen racionális alapja sincs, azon kívül hogy MÁSOK bunkón cikáznak a gyalogosok közt.
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
Kopernikusz megértene. :)
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
Lehet, hogy én is megértenélek, ha nem tudnám, ki vagy... A te pozícióddal viszont kicsit nehezen tudom összeegyeztetni ezt a "csak azokat a szabályokat tartsuk be, amiket értelmesnek látunk" hozzáállást.
(másoknál megértem, de nem tartom elfogadhatónak - esetedben megérteni sem tudom, ez a különbség)
Ha van (egyáltalán) pozícióm akkor épp az a dolgom hogy megkérdőjelezzem az ésszerűtlen szabályokat, különösen azokat amik másoknak ártanak.
Mindemellett sosem akarok másképp viselkedni mint ahogy egyként a bringások közül viselkedek. Ha ezt felrúgom, az a kezdete mindenféle képmutatásnak, megalkuvásnak. Nagyon határozott képem van arról mit szeretnék elérni, és ebben minden eszközt használhatónak és minden szabályt, szokásjogot megkérdőjelezhetőnek tartok, ami ésszerűtlen, veszélyes, vagy egészségtelen. Az hogy a Margit hídon tolom, egy gyors nyereség/veszteség számítás eredménye, és annyit jelent hogy arra jutottam a bringázásnak többet ártok ha ésszerűen döntök.
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
megkérdőjelezés =/= megszegés
hiszed vagy nem, ez a fura alak egyike azoknak a hülyéknek, akik pár éve kitalálták ezt az őrültséget, hogy lehet ebben a városban biciklizni...
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
MK észak-pest
cyclechic.hu
lol :)
azért javítsuk azt a másokat arra, hogy van aki
De a racionális alapja az, hogy ez a szabály. (Ha nem tetszik, ne megszegd, változtasd meg.) De ezt úgyis hiába mondom egy piros lámpázónak. :(
Szerintem a "már" a legmenőbb abban amit írtam. :)
Azt jelenti hogy még ésszerűtlen, bigott szabályoknak is eleget teszek a mások kis világa nyugalmának megőrzéséért.
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
+1
+1
Szép tőled és okos is, békítened rendes viselkedéseddel a bosszankodókat. Különben is, okos enged. :-)
_____________________________
My hands you may retard or may advance
my heart beats true for England as for France.
J.W.R.
Talán hihetetlennek tűnik, de a déli járdán, amikor kicsi volt a gyalogsűrűség, simán lehetett a gyalogosokkal azonos sebességgel úgy menni, hogy senkit nem zavart.
Ha sokan voltak, leszálltam és toltam.
Ha kevesen voltak, mentem velük azonos sebességgel. Nem fájt senkinek. Nem kerülgettem, nem előzgettem.
Ha eső volt és senki nem volt, akkor meg pláne.
Tudni kell biciklizni. Lassan is, türelmesen is. És akkor nincs incidens.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Én szintúgy így
Borcsa- a képregénylány
+1
De akkor is van. Ha valaki mögött tekersz lassa, az azt hiszi, hogy előzni akarod, nálam mindig így volt, és mérgesen félreálltak, pedig nem másztam rájuk.
Tényleg azért kell tolni, mert sokakat az idegesít, hogy nem tartod be a szabályt,és nem azért, mert a nyugalmas sétájukat zavarod.
Tényleg azért kell tolni, mert sokakat az idegesít, hogy nem tartod be a szabályt,és nem azért, mert a nyugalmas sétájukat zavarod.
Aki csak ezen tud puffogni, azt vigye is el a szívbaj. Ha valaki ennyire keresi magának a problémákat, meg a mérgelődnivalót, az talál máshol is, nehogy már én óvjam a maga hülyeségétől.
_____________________________
http://wilika.hu
Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy
"köszi, de ráérek, nem rohanok."
Ha mégis félre áll, akkor ugyanazzal a tempóval elmegyek mellette és megköszönöm.
Sőt kerékpárútról is kezdtek már pánikszerű menekülésbe pusztán a szabadonfutóm hangját meghallva, ott is azt mondtam: "Csak nyugalom, ráérünk, nem rohanok."
És utána "Köszönöm."
Ilyen egyszerű.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
alternatív útvonalakkal és értelmes időbeosztással szerintem egy csomó kellemetlenség elkerülhető, ami azzal a híddal együtt jár ;)
...és apa kocsit hajt.
esetleg kikerülni a hidat, bicajjal, hm?
haha, pont ez jutott eszembe nekem is. Két kézzel, egy kézzel, kéz nélkül, apa kocsit hajt.
+1
Szerintem kábé nem mentem át a Margiton mióta van a felújítás, max a Margitszigettől toltam.
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!
Kedden volt szerencsém kimenni Margit szigetre. Fejkamerával felvettem, hogy mennyire "nem" férünk el, ha tolom. Most exportálódik, 1 óra múlva fent lesz a videó.
Jipí!
_____________________________
http://wilika.hu
Bevallom, én utóbbi időkben igenis ültem rajta. (a déli járdán kitett debil, jópofizó táblák meg szinte már ösztönöztek rá, hogy jól áthajtsak pár sokgyermekes terhes kismamán) Ha valaki előttem gyökkettővel gyalogolt, akkor én picit lemaradva ugyanannyival tekertem, nyugisan.
Volt akinek leesett, hogy így tökjól elfér mellettem, vagy csak annyi, hogy egyszerűen nem bántok senkit, nem centizek, nem cikázom. De volt aki még akkor is kioktatott, mikor kb. elbújtam egy oszlop mögött (a déli járdán még voltak kiugrók), hogy a párjával semerre se kelljen elmozdulnia, hogy nyugodtan tovább sétálhassanak. Na az olyan lelkivilága engem baromira nem érdekel, nőjön smirglipapír a p_nájába.
_____________________________
http://wilika.hu
Nade Wilikaaa! :)
Milyen táblák voltak azok? Mindenki róluk beszél, de még mindig nem tudom, mi volt/van rájuk írva...
"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts
Ilyen bárgyú, jópofizó-bratyizó hülyeségek, sok-sok mosollyal, meg vicceskedő grafikákkal, erős sufnituning érzéssel.
Egyik valami ilyesmi volt, hogy "Láb letesz, vázon átemel, kormány megfog és TOL!" (...a gyerek felsírásáig, mi? Azanyád.) "Ugye nem is olyan nehéz?"
Anyád...
Meg hasonlóak. Szerinem a gyalogosok között cikázók pont leszarják ezeket a táblákat, de mondom, engem meg kár szinte ingereltek, hogy hogy áthajtsak valakin.
_____________________________
http://wilika.hu
az elején toltam, utána én is inkább gyökkettővel csurogtam a tömeggel és csak akkor előztem/előzök ha azt szuperudvariasan és biztonságosan lehetett/lehet megtenni. Voltak akik elengedtek, mikor hallották, h. ott vagyok mögöttük, pedig nem keltettem semmilyen hangeffektet a fékkarok mozgatásával, nem kéredzkedtem el mellettük, nem centiztem ki senkit.
Az új járdán is lehet csurogni ha nem akkora a tömeg. Egyszerűen nem tudom magam rávenni, hogy toljam, csak ha nagyon nagyon muszáj.
Értelmetlen az egész, ahogy ki van találva, de sajnos meg kell értenem azokat, akik féltik magukat (gyermeküket, stb.) a szlalomozó gyorsasági-ügyességi versenyest játszók miatt.
-------------------------------
szürke bukó, fekete törtvonalú váz, ált. fekete bringás poló, barna táska felpókozva
A nyugati-oktogon-blaha környékén a köruton legális a villamossineken menni? Olyan kézenfekvő. Valami azt sugja nem de gondoltam megkérdem. :)
Lehet tévedek de sínen menni mindenhol szabálytalan. Javítsatok ki ha nem. Viszont hülyeség szerintem.
38. §
(6) Ha útburkolati jel (terelő- vagy záróvonal) a villamospályára vezeti az egyéb járművek forgalmát, a (2) bekezdésben foglalt tilalom nem érvényesül; a villamospályára - a villamosforgalom zavarása nélkül - más jármű is ráhajthat. Ilyen esetben a párhuzamos közlekedésre vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából az úttestnek a villamospálya által elfoglalt részét is figyelembe kell venni.
Ha azon van kijelölve forgalmi sáv (van ilyenre pár példa a városban), akkor szabad, egyébként nem.
--
kossuth - himmel.hu
jaja, a Mester utcában lehet pl.
Van ahol kézenfekvő, csak az Berlin :)

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
Álmodoztam ilyenről egy sort, de...
meg tudják nagy számban tanulni az emberek ezt használni? Nem akadnak bele napi szinten emberek? (vagy itt is van ilyen gumicső a sín alján? )
_____________________________
http://wilika.hu
Az emberek nem buták. Grazban tekertem is ilyenen. Öreg nénik közt.
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
Tudom.
...vagy legalábbis szeretném ezt hinni. De oly sokszor megcáfol a valóság. :(
De ez tetszik nagyon, megnéznék egy ilyet itt Budapesten.
_____________________________
http://wilika.hu
http://www.streetfilms.org/how-to-properly-cross-rail-tracks-on-your-bik...
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
MK észak-pest
cyclechic.hu
No igen, de pl. itt a Margit körte végén nem egyszer láttam embert elakadni benne, sőt egyszer lányos zavaromban, engem is elbizonytalanított egy pár pillanatra.
Tehát na, egy szóval sem akartam a működőképességét megkérdőjelezni, csak nagy számokban gondolkodva aggodalmaskodtam.
_____________________________
http://wilika.hu
nem kell olyan messzire menni, hiszen a Budapesttől 233 km-re, légvonalban nyugatra lévő Bécs nevezetű nagyvárosban is ugyanez a látvány fogad. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Ha a nyergnél fogva tolod, akkor magad előtt is tolhatod a bicajt, ha kevés a hely, így nem foglalsz dupla annnyit. Én így szoktam. No biggie.
Ezt kevesen tudjuk megtenni, és már hibáztam így. Olyankor viszont eléggé eszköztelen vagy a korrekcióra, ami ilyen pici helyen nem túl jó.
Egyébként úgy is csak 10 centivel állsz jobban, hacsak nem HCDH biciklit tolsz... :)
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
"...viszont eléggé eszköztelen vagy a korrekcióra, ami ilyen pici helyen nem túl jó. Egyébként úgy is csak 10 centivel állsz jobban..."
Ez a gyök kettővel való gurulásra is érvényes. Stabilabb az ember 3-4 km/h-val két lábon, mint két keréken.
Ez igaz, de most 2láb2kerék vs. 2 kerékről beszélünk. De szerintem mindenki úgy menjen ahogy neki jó, ha nem dől/akad a másikba.
Természetesen gyorsan nem ér menni mert az ijeszthet is és akkor anélkül is lehet baj hogy a bringás ügyetlenkedne.
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
országútinál ez talán működik, de montinál semmiképp. főleg mondjuk egy 70 centis kormánynál. több bajt okoznék, mint tankkal közlekedve. :)
csakegymaki.
Felkerült a videó is.
http://www.youtube.com/watch?v=JdjOFkvLOhM
és? bármi újdonság?
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
MK észak-pest
cyclechic.hu
"...kényelmetlenségét csak fokozza, hogy a gépét toló kerékpáros kétszer annyi helyet foglal, mint a nyeregben ülő, a gyalogoskerülgetés során pedig álladóan beakad a kormány a kerítés rácsába."
Cáfolva...
Ha most olyan kukacoskodó lennék mint te, azt mondanám, hogy ebből a videóból nem állípítható meg, hogy toltad-e vagy tekertél.
Készíts videót, amin nem tolod, sztem kb ugyanilyen lesz, csak rövidebb. :)
A le-föl döcögésből látszik, hogy gyalog volt. A kerékpár suhan, a gyalog döcög. Ebből is látszik, hogy a kerékpár felsőbbrendű közlekedési forma a lábnál. ;)
Off: És ebből következik, hogy a világ nem megtervezett, vagyis nem valamiféle felsőbb hatalom tudatos konstrukciója. Ha úgy lenne, akkor kerékkel születnénk, nem ezekkel a döcvörgős lábakkal, és nem kellene bringára költeni. (És az nem érv, hogy "milyen hüjén néznénk már ki, ha a lábunk helyén kerék lenne".)
---------------------------
Ezüst/fekete városi hot rod.
Azé' a lépcsőn megszenvednénk vele... :D
_____________________________
http://wilika.hu
Úgy gondoltam, hogy akkor kerekünk lenne, de azért még nem lennénk hüjék, hogy lépcsőt építsünk magunknak. ;)
---------------------------
Ezüst/fekete városi hot rod.
Kezünk maradna?
_____________________________
http://wilika.hu
Azért nem kerekünk van, mert macerás lenne a szaporodás?Na meg a vizimajomelmélet....
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
"A le-föl döcögésből látszik, hogy gyalog volt."
Ez eszembe juttatja azt a mulatságos látványt, amikor a velünk szembe jövő mozgólépcső áll, és oldalról nézve az emberek le-föl döcögő fejjel, felsőtesttel mennek rajta.
Ehhez meg azt a régi gyerekkori hülyéskedést kellene gyakorolni, hogy símán, fejdöcögés nélkül megyünk a lépcsőn. No, el is kezdem, mert kíváncsi vagyok, feltűnök e majd az oldalról megfigyelőknek, hogy egyedül én nem döcögök amikor mindenki döcög. Nagyot fognak nézni, nem fogják tudni, hogy mi van! :-)
_____________________________
My hands you may retard or may advance
my heart beats true for England as for France.
J.W.R.
igen gondoltam, hogy vmi ilyesmi ovis "majd én most jól megmutatom, huhuhúúú" célod van vele. hát sajnos nem jött be. mindenki tud videót csinálni mindenről, ha akar. és pont az, ami ott van videón, és te jól megmutattad, hogy lehet ezt így is az az ami napi szinten tarthatatlan. persze, lehet, de ha van jobb, akkor lehet úgy is.
az a gond, hogy dogmatikusak vagytok. valaki kiír valamit, az nektek a szentírás, bárki bármi mást mond, az hülye. elvetitek azt, hogy másnak is lehet igaza, lehet abban vmi amit mond. nevelni akartok, de közben zárt a gondolkodásotok. mindegy hogy a másik érvel, gondolkodik, a válasz úgyis mindig "nem" lesz a részetekről, legfeljebb felemelt hangerővel, béna bizonyítékokkal, anyázással. csak azért, mert ki van írva.
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
MK észak-pest
cyclechic.hu
Újdonság: 4 perc alatt a 3-4 km/h-val haladó Shagal megegyező irányba össz-visz 1 darab busz haladt el az "útesten".
Ha Shag 10 km/h-val haladt volna az "úton" akkor... ;-)
Igaz már volt, de nem tudom erre nem rálinkelni:D
http://www.youtube.com/watch?v=REx9rMDbqRg
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
'oppá, torokénekléssel? Na majd ha elmentek a vendégek, végighallgatom. :)
_____________________________
http://wilika.hu
jó az aláfestő zene. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Korai Öröm.
Ez a Shag gyerek még mindig tud meglepetést okozni. :-)
Rock"n"Roll
A városi ficsúr
www.Bekebike.hu
Látom a hidakon csak én tolom...
én, ha arra tévedek, akkor mindig is tolom a bicajt. pár emberkének néha beszólok egy adott szituációban, hogy Le kéne szállni!, aztán vagy hallgat rám, vagy nem. adott szituációk: beleakad a korlátba, amikor kikerülné a gyalogost, vagy ezerrel cikázik a gyalogosok között, és lesz@rja, hogy ezzel csak magának keresi a bajt.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
közlekedési szabályokat sajnos nem tudnak minden tipusu kerekezőre szabni. sokan mások, de én is tudok úgy haladni a versenybringámmal 3km/h-val, hogy max 2 centit mozdulok ki oldalra, a többség viszont erre nem képes. nem vagyok budapesti, de ha sietős akkor inkább kerülnék. egy vidéki városban élek ahol a belvárost virsligumival érdemes kerülni, és biz meg is teszem.
Én már annyira meg akarok felelni a népakaratnak, hogy van egy budai, és egy pesti bringám a híd két oldalán. Mondjuk hajóval megyek át általában, mert nem bírom a tömeget.
__________________________________________
A város annyira meg van terhelve beruházásokkal, hogy óvatosan kell bánni az olyan rendezvényekkel, amelyek zavarják az autósok forgalmát.
Viccesebb lett volna, ha hajó helyett vizibiciklit írsz.
nem, mert a vizibiciklisták nem fizetnek adót
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
MK észak-pest
cyclechic.hu
mindenhol ezek a szabályok és korlátozások... teljesen elveszik a szabadságot és a döntést arról, hogy mit tudunk megtenni mások zavarása nélkül... :(
csak annyit kellene tenni, hogy mindig komolyan megbüntetni azokat, akik sérülést okoznak másoknak és máris meggondolja mindenki, hogy hogyan közlekedik, legyen az autó, motor vagy bringa....
olyan gyermeteg néha ez az ország...
---------------------------------------------------
Dr Gyulai - Zsigerbeszéd (sorozat)
A szabályok megkönnyítik az életet. Egyik céljuk az, hogy sérülés okozásának kockázatát csökkentsék.
Az nem lenne elégséges, ha csak sérülés esetén kellene keresni az okozót és körülményesen bizonyítani felelősségét a megbüntetéséhez. Az már túl késő lenne a sérülteknek.
Ellenben az jó, ha szabályszegőket már sérülés okozása nélkül is komolyan megbüntetnek a szabályszegésük során előidézett sérülés kockáztatásáért.
Így jó a zebrákon a gyalogosokat át nem engedve átsöprő autósokat is megbüntetni, ezen szabályszegésükért. Haszontalan lenne feloldani az itt érvényes szabályt és csak gázolásokkor fontolgatni, hogy ki volt a hibás.
Nem lenne haladó ekképpen talán még az elütött és egy életre megnyomorodott gyalogost találni hibásnak. Nem lenne szép őt büntetni meg a szegény autós könnyű horzsolásáért, amit a telefonja okozott a fülén az ütközéskor.
Egy megértő és engedelmes nézettel, amit mi kultiválhatunk magunkban, nem érezhetjük a közös jóért általánosan mindenkire érvényes szabályokat koloncnak, szabadságunk kellemetlen korlátjának.
Azzal, alázattal bízhatjuk a döntést az okos törvényhozóinkra, és nem fájhat semmilyen, igazából nem létező, húsunkba vágó rablánc.
A bölcs szabály alkotók gondosan megfontolják, hogy szabályok hiányában mit nem tudhat az átlagos ember megtenni sérülések okozása nélkül statisztikailag olyan biztonságosan, amilyen biztonságosan a betartott szabályok a sérülések kockázatát csökkentik.
Szerintem tehát így csak annyit kellene tenni, hogy mindig komolyan megbüntetni azokat, akik sérülést kockáztatnak mert szabályokat szegnek, és máris meggondolja mindenki, hogy hogyan közlekedik, legyen az autó, motor vagy bringa.
_____________________________
My hands you may retard or may advance
my heart beats true for England as for France.
J.W.R.
az ésszerű szabályok
Ésszerű szabály az, ami tiltja a járműveken utazást egy hídnak a gyalogjárdáin.
_____________________________
My hands you may retard or may advance
my heart beats true for England as for France.
J.W.R.
Kérdés, lehet-e a jelen állapotot egy híd gyalogjárdájának nevezni. Szerintem építési területen átvezető szükségösvény, mint egyetlen lehetőség a folyam két partja közt (ott) átkelni gyalogosnak és járművesnek.
Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék
Valóban, ez egy technikai kérdés, de mégsem kell, hogy jelentősége legyen a felelős üzemeltető döntéséhez.
Az, saját jogszerű és okos megfontolásából, megtiltotta a személyi jármű forgalmat, és csak gyalogos és tömegközlekedési jármű forgalmat engedélyezett meg az felújítás tartamára.
A gyalogosoknak szintén engedélyezte kerékpárjaik rendes és fegyelmezett tolását.
Mindezzel nem lehet semmi bajt találniuk értelmes, jól nevelt és fegyelmezett embereknek. Magukat haladóbbnak valló gondolkodók kérelmezhetik a biciklis rollerozás vagy fegyelmezett és kulturált csorgás engedélyezését, de amig azt az üzemeltető nem látja jónak, addig a jelen szabály fog érvényes maradni.
S az is ésszerű, hiszen ésszerű csökkenteni olyan tilalommal a balesetek kockázatát. Baj azonban, hogy a szabályt nem támasztja alá hatékony, bírságokkal fegyelmező rendészkedés.
Egy újabb frivol példám, hogy énnekem nincs időm arra, hogy a múzeumban andalogva nézegessem a műtárgyakat. Ezért teljesen ésszerűen, kulturáltan és vigyázva, rohangálok képtől képig, szobortól szoborig, úgy használva ki az adott kevés időmet.
A múzeum őr mégis rámszól, a közönség meghökkenve, riadtan néz engem, de mindez a szabály szegésem az én szememben jogos és ésszerű. Ugyanis én vigyázok, nem vagyok bunkó, hiszen senkit nem lökök fel. Akkor miért dob ki mégis a biztonsági őrség mindig? Én ezt nem értem! :D
_____________________________
My hands you may retard or may advance
my heart beats true for England as for France.
J.W.R.
Ékes stílusodhoz kicsit alkalmazkodva:
Szabályaink arra szolgálnak, hogy az igazságosság (amiben a biztonság is benne van) és a hatékonyság (sehol meg nem állva hamarabb hazaérnénk) között egyensúlyt tartsanak. Elkerülve, hogy mindig mindenkinek bonyolult helyzetértelmezést kelljen végezni.
A szabályokban mindig van tartalék. Részben a még nagyobb biztonság kedvéért, részben azért, mert a tartaléknak a hatékonyság érdekébeni további igazságos felosztása egyre bonyolultabb lenne. (Gyakorlott és fegyelmezett bringás, te tekerhetsz a Margit hídon, száguldozó bringás, te nem. A gyakorlott és fegyelmezett bringás meghatározása: ...) Ezt a tartalékot teszi magáévá öntörvényűen a piroson áttekerő bringás, az adót (részben) nem fizető polgár.
A szabályt nem csak azért követjük, hogy az igazságosságot fenntartsuk, hanem hogy másoknak rossz példát ne mutassunk, az általad is írt rendetlenség benyomását keltve még nagyobb szabályszegésre ne biztassunk - mert tömegesen így téve végül a hatékonyság is odavész (tömegbaleset, közbiztonság elvesztése) -, ezáltal másoktól is jogosan várhassuk azok betartását.
A probléma akkor kezdődik, amikor a szabályok megalkotása olyanok kezébe kerül, akik messze nem első mondatom szellemében végzik a dolgukat, hanem felelősségüket akarva elhárítani, az egyensúlyt aránytalanul az igazságosság (biztonság) irányába tolják a hatékonyság (gyors közlekedés) rovására. Látszólag miértünk. Ez történt a Margit híddal, de már ott kezdődött, amikor a felújítás alatti gyalogösvényt (szélességét) kitűzték.
Ezt fogalmazta meg az előttem szóló er13a18 három szóban.
Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék
Megértettem a három szóból is és a te ékesszólásodból is. Látom is a problémát, hogy a szabályok megalkotói kezébe került a szabályok megalkotása. :-)
Az ő ésszerűségük eltérhet mások ésszerűségétől, és ezért a konfliktus. Kérleléssel, érveléssel rájuk lehetne talán hatni, és meggyőzni őket. De ha nem, akkor úgy szép azt elfogadni, ahogy ők akarják. Legyen meg az ő akaratuk, mert ők üzemeltetik a hidat.
A rend visszatérő, központi téma érdeklődési körömben, és én mindenhol annak szellemét terjeszteném. Itt a híd üzemeltetői, az ő ésszerűségükkel, az ő indoklásukkal szabták ki a rendet. Annak megszegése rendetlenség, amiben sok rosszaságot látok.
A rendetlenség az az egy nagy közös vonása a sok megnyilvánuló csúnyaságnak ma Magyarországon. Biciklis vonatkozásban merült fel a lakóházak rendetlensége is, amire rátehet egy lapáttal a tilalom ellenes bicikli szállítás liftekben.
A lázadó szellem, ami a hatóság ellen állítja az akaratos biciklist, és hatóság itt most még a közös demokratikus lakóközösségi akaratot is jelenti, az akaratok háborúját és rendetlenséget okoz.
Nézz körül. Lásd meg, hogy egy rendetlen lakosság mit csinál, hova süllyeszti a térség küllemét, és az emberek békéjét.
Nézd meg a járdán rendetlenül parkoló autókat, a lakóházakat rendetlenül belakó lakókat. Egy igénytelen emberi környezetben, a szépségtől messze elkerült anyagi értékeket látsz hatalmas rendetlenségben, amik tükrözik a lakosság lelkületét.
Ez ne így legyen. Hanem a takarosság, a csinosság, a szépség és rendesség legyen annak a lakosságnak a mindennapos célja, és azon ügyködne bár minden egyes ember minden mozdulatában és nemes gondolatában, a kellemért, a kellemes emberi környezetéért Magyarországon.
_____________________________
My hands you may retard or may advance
my heart beats true for England as for France.
J.W.R.
És mi van azokkal a nemiszervarcúemberekkel, akiknek mindegy, hogy tolod v tekered, szándékosan neked megy, aztán elkezd fennhangon ordibálni, hogy "takaroggyá a kurva anyádba a hídról biciklivel"...én eddig 4szer akadtam ilyenbe. Símán elfért volna, de mikor mellém ért, akkor elkezdett széjjelebb tett karokkal jönni, hogy beleverje a kezét a kormányomba. Aztán jött a hepaj. A 4 esetből kettőt ugyanaz követt el, tehát 3 esetet vehetünk. Őszinte leszek, rohadtul nem érdekel sem a szabály alkotója, sem a sok értetlen pöcsarcú. Lehet, hogy úgy is elfér más, ha tolom, de nem mindíg, mivel a gyalogosok is annyira kurvára figyelmesek még egymással szemben is, hogy 3-as,4-es sorokban mennek egymás mellett és még egymásnak sem adnak helyet az elkerülésre. Valószínűleg ezt tetézi a kerékpáros, aki meg már húdeaztamindenitdenemférelmertparasztvagyok....bárki bármit mond, ha rajta ülök, több a hely. Rá kell szépen ülni és lassan haladni, akkor hely is több van és nyugalom is. Én szoktam szólni az előttem haladónak(gyalogos), hogy nyugi, nem rohanunk.
Másrészt meg ha tolom, az is zavarja a legtöbb embert, mert nem az zavarja őket, hogy rajta ülsz, hanem az, hogy hogy merészelsz kerékpárral odamenni....az persze nem gond, hogy 3-asával mennek egymás mellett...
Ezzel nem veled akarok hadakozni, hanem inkább a szabályalkotókkal, akik valószínűleg fél másodpercet sem töltöttek a hídon az emberek közt, így nem tudják, hogy a kerékpár eleve bunkóság forrása.
Vegyülj el
Látod, az emberekkel van a baj, és a jármű, mint eszköz, nem az eredendő oka a megnyilvánuló rendetlen szabályszegésnek, vagy emberi durvaságnak.
Az emberekkel az a baj, hogy az észjárásuk, a mentalitásuk elferdült, eltévelyedett. Az eszekben kellene rendet teremteni. Ez nem könnyű.
Egy több évtizedes, a civilizáltságot, a rendszeretetet, az illemet leépítő barbár társadalmi rendszer az ok, és egy emberibb társadalmi rendszer még csak most köszönhet be, jó reménnyel ahhoz a rendteremtéshez.
Az ivarszerv ábrázatúak elállatiasodott emberek, akikből hiányzik a szelídség és a szeretet. Ezért szólnak durván és sértőn hozzánk. A legjobb viszonzás erre a teljesen passzív magatartás.
Ugyanis a legkisebb feleselés velük, vagy a legúribb, legcsöndesebb méltatlankodás is provokáció lehet, ami tovább mérgesíti a helyzetet, tovább szíthatja oktalan dühüket.
Ha ilyen önuralomra tesz szert egy illedelmes többség, akkor az ilyen közösség ellenes, durva és megbotránkoztató viselkedés ritkább lesz, mert az esetek kirívók lesznek, és elkövetőik jobban észre veszik magukat, hogy mennyire is elütnek a normától.
Ez kis pszichológia a részemről, amiben hiszek, és reménykedek, hogy része lehet az átfogó segítségnek egy népesség kultúrájának emeléséhez. Több másik rész között áll a szülői és tanítói nevelés, és a pásztori iránymutatás.
A nyitott érdeklődésű, fogékony egyén pedig világot láthat, és más térségek viszonylag szelídebb lakosságainak élet módját ismerheti meg. Azzal, olyan életmód és kultúra tetszetős oldalaira megkívánással nézhet, hogy mennyire értékes is lehetne ez vagy az a vonás az ő térségében.
S onnan már egy lépés, hogy magáévá tegye a jó szokásokat, és saját viselkedésével is példát mutasson földijei között. Ezzel a sorba állás szokása kerülhet egy nemzet kulturális kincsei közé, vagy szép és illedelmes libasorban haladás szűk helyeken, mint például egy renoválás alatt álló hídon.
Lassan, a szabályok betartásának bírságokkal is való megkövetelésével, autósok azt a civilizált szokást is átvehetik, hogy a fölfestett vonalak szabályba foglalt jelentését tiszteletben tartják.
Így autósok nem fogják túllépni a járdákra szerencsétlen kényszerűségből és buta törvényhozással engedélyezett területeket, gépjárműveik civilizálatlan és közösség ellenes parkolásához.
Egyszer, majd a szép jövőben, amit én remélek és amiért szólok, nem fog egy megalázott vak ember, amilyent én ma reggel láttam, botjával kopogtatva botorkálni az áthághatatlan, rendetlenül parkolt autók között a járdán.
Azért nem, mert nem lesz majd ennyi bunkó és durva, elállatiasodott, érzéketlen, együgyű és civilizálatlan ember, akik ma ezrével vannak, és akik tudatosan bosszantják szabályszegésükkel a látó embert, és megalázzák, semmibe veszik szívükben megvetésükkel a vakot, akit én láttam.
Na, most ez az ezrével lévő ember gyalogos, aki anyázik rád a hídon, az autós, aki kicselez veszélyesen a zebrán, a biciklis, aki elsöpör mellettem a járdán, a buszon utazó, aki trágárul szidalmaz engem mert türelmetlen leszállni míg én képes vagyok helyet szorítani, az igénytelen lakó, aki bérpalotából slumot csinál átalakításaival és kacatjaival, a biciklis, aki akár közönséges, akár brokát bélelésű liftbe felállított biciklije kerekével nyomul az ésszerű szabály ellenére.
Az ezrével lévő emberhez tartozik még a sorban lökdöső, az eléd udvariatlanul furakodó amikor teveled foglalkoznak és fontos ügyleted van, mert ő "csak azt" akarja kérdezni, a múzeumban telefonáló akire az őr rászól de "mindjárt befejezi mert még csak azt akarja mondani", és csak karattyol és karattyol tovább.
Az eldurvult és neveletlen emberek ezrei szabályszegők, és természetesen bosszantják a jóérzésű részét a lakosságnak. A kultúrális megtisztulásra még várni kell, valószínűleg még sokáig.
De addig is, én azt kérem, legyünk mi, akik mélyebben értünk, messzebb látunk és jobban tudjuk, legyünk mi magunk példamutatón rendesek, és viselkedjünk rendszeretően és tartsuk be a szabályokat, még ha néha azok nem is a legtökéletesebbek.
_____________________________
My hands you may retard or may advance
my heart beats true for England as for France.
J.W.R.
Hát ez a cikk enyhe túlzás. Tipikus bringás nyavalygás, bocs. Uborkaszezon van. (Amúgy hol van az Andrássyn uo. széles bringagyász???) Én széles kormánnyal is elférek a hídon, úgy, hogy tolom. Elengedem a tekerőt, vigyázok a gyalogosokra, félreállok, ha valaki XXL-es jön szembe. Várok a soromra, mint egy angol (vö. Arthur Dent). Ha van előttem bőven hely, és megéri, felpattanok - konfliktusom így sosem volt -, vagy tolom. Mi itt a probléma?
Lehet kritizálni a járda szélességét, vagy, hogy miért nem lehet kerekezni a villamossínen, de attól még a mostani szabály szvsz nem hülyeség. Én valszeg nélküle is ugyanígy tolnám a tömegben.
(Ez olyan kb., mint hogy minek kell a az 50-es seb.korl. városban, úgyis mindenki tudja, hogy vigyázni kell a gyerekekre meg a kutyusokra, nem? TE lehet, hogy tudod, de 30-50% nem, na az pont elég.)