Sziasztok!
Rövid tapasztalataim osztanám meg veletek. Az a helyzet, hogy régi vágyam teljesült mikor vettem egy outit (talán később fixi lesz), és elkezdtem munkába járni a bringával. Nem vagyok egy nagy bringás arc -bár régen suttyó koromban rengeteget tekertem- de nagyon örültem, hogy munkába jöhetek vele, és néha örömbringázásokra futja. Persze egyedül szar tekerni, de amíg párom bringája kész nem lesz addig ez van.
Szóval Kb 1 hónapja tekergek munkába, és olvasom, hogy mindenki fikázza, a bringautakat, teljes joggal, nekem a Tatai úton, és a Berlini útón kéne javarészt mennem, de helyette én is autóúton tolom, mert annyira szar. Tudom, hogy 1 hónap nem releváns, de az a helyzet, hogy az autósok, ha úgy közlekedek, hogy észrevegyenek, akkor baromira figyelmesek, semmi negatív impulzus nem ért még eddig. Sőt a minap a lámpánál állva, letekerte egy fószer az ablakot, hogy megkérdezze, "hogy bírod ebben a kibaszott melegben?" Mondtam neki, hogy mértéktelen sok izzadással, viszont szeretek mozogni. Azt mondta, hogy kíván kicsit jobb időt a továbbiakra. Szóval normális volt. De eddig semmi gondom. (Tudom, majd lesz, nem mindeki egyforma).
Viszont a bringások, akiket látok, mondjuk úgy 50%-ban csont nélkül vágtatnak át a piroson, mennek keresztbe az úton, mindenféle körültekintés nélkül... Egy csávó az Andrássy-n leugatott a múlt héten, hogy minek állsz meg a pirosnál, nem jön semmi és már suhant is, én meg kispöcs megvártam a ződet...
Na ez van, sokat autózom is, és az a helyzet, hogy bizonyos emberek sokat tesznek sajnos a bringások negatív megítélése érdekében, és az a legrosszabb, hogy ők is bringán ülnek...
Mikor lesz következő CM?
Üdv




Hozzászólások
attól hogy valaki bringán ül éppen, még sajnos nem lesz "normális"...
Mondjuk az Andrássyn a bringagyászon én is három lámpát szoktam nézni mert, eléggé hülyén van beállítva ott minden, meg simán rád nyitják az ajtót. Bár ezért használom ritkán. :D
----------------------------
Ne dudálj, biciklizz!!=D(Egy szép KTM Knoxville tulajdonos) blog:D
Nem hülyén, sőt... az autókra gondolva, nekik biztosítanak elsőbbséget, de arra is ügyelnek, hogy az esetleg jobbra kanyarodónak piros legyen akkor, amikor neked zöld.
Legalábbis a Bajcsy-Oktogon útvonalon. Ellenkező irányba nem tudom, mi a helyzet.
Hát van olyan amikor fél percig mindenkinek piros.
----------------------------
Ne dudálj, biciklizz!!=D Egy szép KTM Knoxville tulajdonos) blog:D
Hülyén fogsz meghalni.
Csak egy dolog: varoson belul van autout?
atomboy
----
Biciklizes Szegeden
szerintem az lakott teruleten kivul van, ahogy az autopalya is. persze bp hataran belul lehet ilyen (pl 2A ut), de csak a lakott terulet veget jelzo tabla utan.
Biztosan az autók által használt útra gondol, azaz a normál aszfaltra...
Csak pozitívan!
És akkor ezzel te magad is látod, hogy az általad adott cím helyett jobb lenne mondjuk a "hülye vs nem hülye", vagy, ha már úgyis a magyar az anyanyelvünk, akkor a "hülyék a nem hülyék ellen"
az emberi hülyeség és bunkóság továbbra is jármű-független dolog. Leírom kb századszorra is, ide is.
+1
----------------------------
Ne dudálj, biciklizz!!=D Egy szép KTM Knoxville tulajdonos) blog:D
+1
Az Andrássy -n amúgy a bringás-gyalogos úton és vele párhuzamos utcán a bringások előttem olyan nyugodtan szoktak menni teljes hosszában, mintha csak alagút lenne. Nekik üzenem, hpgy a HÁROMSZÖG ALAKÚ TÁBLA veletek szemben NEM AZT JELENTI hogy Toblerone csoki kapható a közelben!!!!!
utolsó mondatod csúcs. :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
köszi ;D
Igen valóban nem járműfüggő a hülyeség, és igazából, a kommentek olvasása közben azon kezdtem el gondolkozni, hogy milyen fasza lenne, kicsit elfelejteni, hogy magyarok vagyunk, demagógok, cinikusak, és szkeptikusak... És jó lenne, ha az emberek normálisan viszonyulnának, egymáshoz. De magyarok vagyunk...
Én azért megállok annál a pirosnál továbbra is... Autóval is. :)
Ne csüggedj, sokan (merem remélni, egyre többen) vagyunk így! Pirosnál megállok, megszokásból is, meg így sokkal nyugisabb, nem kell sasolnom, hogy jön-e valami a keresztforgalomból.
Jókat szoktam vidulni a pirosozók egy fajtáján, a "bizonytalanokon": lámpán túlcsorogva várja, hogy mikor áll le a keresztforgalom, de gyakran hamarabb lehet indulni a lámpa mögül, mert a gyalogoszöld villogásából, és a sárguló lámpából hamarabb látni, hogy mikor lehet menni :)
következő CM szerintem szeptember 22-én lesz, ősszel mindig akkor szokott lenni, hiszen akkor van az autómentes nap.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Én ugyanezt szóvátettem múltkor, rögtön úgy leoltott egy kemény arc, hogy mit fáj az nekem, hogy más nem áll meg (bár azóta sok témában olvastam, hogy mennyi mindenkivel leállt kötetkedni, aztán mindenki elküldte a picsába, nicket nem írok, szal nem releváns). Megjegyzem, hogyha nagyon nincs forgalom vagy sehol senki akkor én se mindig állok meg, de defaultból igen, annyira nem sietek sehova.
Nekem nem egy hónapja, hanem 1,5 éve ez a véleményem. Sokkal rosazabbra számítottam, mikor elkezdtem bringázni. Nagyon ritkán van bajom az autósokkal, pedig nem nyugdías tempóban közlekedek. Elszomorító, hogy utóbbi időben többször láttam idióta bringást, mint autóst.
Talán pont azért nincs problémád, mert nem nyugdíjas tempóban mész. Legalábbis nekem az a tapasztalatom, hogy ha felveszem az autók ritmusát, akkor sokkal kevesebb problémám van.
+1:)
Rakni kell neki.
Ha vki nem tudja felvenni a városi közlekedés ritmusát, tényleg mindenkinek jobb, ha bringautat választ.
Edzeni kell. Mint állat.
Hehe, pirosozás, ójee.
Ezzel nem fogsz nagy karriert itt befutni, azt hiszem.
Én azt figyeltem meg, hogy ha megyek szépen a saját tempómban és megállok a pirosoknál (= lassítok és pont akkor érek a lámpához amikor vált) simán utolérem azokat akik átvágtatnak a pirosokon, *mert megfogja őket a következő forgalmas kereszteződés*.
A piroson áthajtás mellett két érvet szokás felhozni:
(1) "gyorsabban odaérek A-ból B-be"
(2) "nem szeretek megállni a pirosnál, lendületet vesztek, kényelmetlen"
(2)-t talán egyből lehet diszkvalifikálni: ha az autósnak azt mondjuk, hogy "a fene a kényelmes seggedbe, szállj ki, mert [...]" akkor ugyanezzel az erővel mondhatja azt az autós, hogy "a fene a kényelmes seggedbe, állj meg mert [...]". Vagyis ha az autós ne hivatkozzon a kényelemre, akkor a bicikils se.
Az (1)-es meg empirikus kérdés, régóta játszok a gondolattal, hogy le kéne mérni pár bringás haladását (pirosozós/nem pirosozós) a városban. Ha szignifikánsabban gyorsabb, akkor egye fene: megértem, de nem értek vele egyet. Ha viszont nem gyorsabb, akkor "ugyan mondd már meg miért mész át a piroson".
Ezt egyszer kifejtettem egy kollégának, akit harmadjára értem utol 3 kilométeren belül. Végülis nem volt elutasító. :) (innen is üdvözlet neki!)
(1) "Ha szignifikánsabban gyorsabb, akkor egye fene"
ez így azért meglehetősen véleményes, engedjük az autóknak is a száguldozást mindenhol csak azért mert *szignifikánsabban gyorsabb* ?
(2) autós: "nem szeretek megállni a zebránál, lendületet vesztek, több kőolajat kell elégetnem utána az induláshoz" és még igaza is van...
"megértem, de nem értek vele egyet. " <-- ezt elolvastad?
A másodikkal mi a problémád? Ahogy az autóstól sem fogadjuk el ezt az évet, úgy a bringástól sem.
megérted? azt az autóval közlekedőt is megérted, aki lakott területen, szűk utcákban, 150-nel megy, csak mert ő így gyorsabban odaér ahova akar?
semmiféle szabálysértésre nem kifogás a "de így gyorsabban odaérek", járműfüggetlenül, és én még azokat sem értem meg, akik az ilyeneket megértik...
semmiféle szabálysértésre nem kifogás
Pedig én tegnap délután gyalogosként átmentem egy piroson, miután meggyőződtem róla, hogy nincs autó közel s távol. Miután átkeltem, még gyalogoltam vagy 2 percet a sarokig, és addig se jött egy autó se.
De ez persze nem mentség. Jelentkezem is a legközelebbi rendőrörsön, helyszíni agyonlövetésre, vagy legalább egy kis botozásra.
Jól van, pihenj egyet szerintem.
Ja, én ugyanezen röhögtem most is a nagykörúton, előttem csajszi lazán át minden piroson, a buták (én meg az autósok) meg csak állunk, aztán ott vánszorogtam mögötte megint. Szerintem azért ment át a piroson, mert amúgy olyan lassú, hogy sose érne célba.:) Najó, viccelek, no offense. (Egyébként már ide is írt az, akiről előző kommentemben beszéltem, szerintem nem nehéz felfedezni, szegény.)
Azért ment át, mert ingyen van. Ha fizetni kellene érte, meg tudna állni.
@librarian: +1
Én méregettem.
Egy fél órás úton a mindenkinekelsőbbségetadok, közbenvárostisnézek, egyébkéntmeg15telmegyek stílus és a nyomommintazállat, káromkodokleugatokmindenkitakiakadályoz, veszélyeztetekmindenkitdefőlegmagamat stílus között van 2, azaz kettő perc.
Úgyhogy én várost nézek és mosolygok a kapkodáson.
Csak pozitívan!
Ebben csak az a santa, hogy a nyomommintazallat, az nalad 15-os atlag, nalam 28-30-as atlag. Meg mondjuk neked a melohelyed 10km odavissza, kerulovel, en meg akarhova indulok, 20km az alap, es akkor meg csak csipem a belvaros szelet.
Arra celzok, hogy sajat magadhoz kepest lehet 2 percet nyersz/vesztesz, de mashoz kepest meg, 10 percet, a te tavodon. Es akkor szorozd fel a tavokkal is.
Szoval az osszehasonlitasod total oncelu, es mint ilyen, semmi ertelme.
(Nem a pirosozast tamogatom, sot, en is megallok, csak az elmeleteddel van bajom.)
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
Jogos észrevétel. Én nem másokhoz viszonyítok, hanem magamhoz. Egyébként a nyomommintazállat nálam is 30-as sebességet jelent, de a lámpák miatt úgyis meg kell állni nagyjából 1 kilométerenként. A harmincas átlag egy stabil 40-es haladást feltételez, az a terminátoroknak való. Én nem vagyok és nem is törekszem rá.
Szóval a saját, harmincas haladásomhoz képest 2 perc a 15-ös átlag a saját távomon, ami a tiéden akkor legyen 5, de akár 10 is.
És? Akkor mi van?
Minden más közlekedési eszközre rávertél így is 10 percet, tehát egy kényelmes, nagyon kényelmes tempóban is jobb vagy, mintha elindultál volna kocsival, vagy tömegközlekedve.
Egyébként az enyém egy vélemény csupán, tisztelem, ha a tiéd más.
Ha száguldozni támad kedvem, leülök egy csendes sarokba és megvárom, amíg elmúlik ;)Viccet félretéve: száguldásra ott a puszta, senki nem zavar. Büdipesten nem javaslom.
Csak pozitívan!
Atlagrol beszeltem (nem vagyok Lompi, tudom mi a kulonbseg az atlagsebesseg es az utazosebesseg kozott), ezert mondom, hogy a "2 percet nyersz, ennyiert meg ne siess" ige terjesztese erosen fals. Csak erre celoztam.
Amugy Budipesten is vannak olyan szakaszok, ahol lehet haladosra venni a figurat, es olyan is, ahol ajanlott. Megint nem javasolsz valamit, mert te nem jarsz olyan helyeken, igy szerinted ertelme sincs. Erdekes gondolkodasmod.
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
És még le sem izzadsz. Ha mész mint terminátor, akkor a végállomáson elveszted zuhanyzással az időt! ;) Csókolom
Tetszik a hozzáállásod, csak így tovább!
a fölvonulásról: van még a bebiciglizés havonta 2-szer, minden hónap utolsó péntekén vonulás, és amit az áprilisi CM-en mondtak "mindennap criticalmass" csak rajtad múlik...
Biciklivel járok be dolgozni. Menetidő 14 perc. A kollégám a szomszéd tömbből autóval. Neki forgalomtól függően 8..20 perc. Ha éppen nincs hóvihar, akkor kb. egálban vagyunk.
Táv amúgy 5.6 km.
És, amivel nagyon kevesen foglalkoznak: egy jó munkábajárós kerékpár vételára 100 ezer forint körül van, karbantartás évi 5000 alatt. Autó 2 milka+ adó+biztosítás +üzemanyag+kötelező szerviz, miegymás.
Nekem pl. 250km-en kell 2 db 75 dkg-os kalács, nyáron 4 liter híg izotóniás ital, összesen kb. 800 Ft. Az 320 Ft/ 100 km. Egy liter benzin ára. Ezt csinálja utánam egy autós! Ha meg nagyon kell egy autó pár napra, még mindig lehet bérelni.
És igen, ha gyorsan megyek senki nem dudál le. Akkor sem, amikor besorolok a körforgalom előtt, hogy ne kapjak horgot.
már régóta várok egy ilyen számításra :)
ha megtennéd hogy kilométerre is kiszámolod az amortizációt/karbantartást, akkor még teljesebb lenne a kép...
sanszos, hogy az fog kijönni, hogy az illető vehetne vagy 10 bicajt egy év alatt, és ha testsúly-problémákkal küzd (kövér disznó, magyarul) akkor ebből a pénzből bőven megmenti a Norbiápdét, és még a bringázás is csökkenti a segge méretét.
arra esetleg nem gondoltál még, hogy autóval nem csak munkába járni lehet? ha mondjuk nehéz cuccot kell szállítani, akkor mit teszel? rákened a kartondobozt a 75 dekás kalácsra?
szóval jó dolog bringázni, városban meg hülyeség autóval rövid távon 1 embernek közlekedni, de azért a hasonló számításoknak nem sok értelmük van. a kettő teljessen más világ. ráadásul szerintem nincs olyan ember a földön, aki egész évben csakis és kizárólag arra használná az autóját hogy a 3km-re lévő munkahelyébe eljusson. ha mégis van akkor ezúton gratulálok neki :D
(autót meg kapsz ám használtan kétszázezerért is, ami már használható állapotban van. autó bérléshez pedig kell általában legalább 100 000 HUF kaució, amit szintén nem árt belekalkulálni. és ha egyszer véletlenül meghúzod - mert mondjuk a biciklizés miatt nincs rutinod - akkor azt buktad is gyönyörűségesen. vagy mondjuk ha belédjön egy gyökér az sem kellemes)
ja, és autót nem azért vesznek az emberek, hogy pénzt spóroljanak. vagy munkaeszköz, és akkor pénzt termel, vagy pedig egyszerűsíti az életet, de akkor nyeli a pénzt. ennyi. bár mondjuk azt is ki lehetne matekozni, hogy ha 4 egyetemista minden hétvégén hazamegy a 200km-re lévő szülővárosába és minden utazásra összedobják a pénzt, akkor hány km-en belül fogja jobban megérni, mint a vonat. bár már ott is bejönnek ilyen apróságok, hogy egy órával kevesebb a menetidő...
az pedig az ezredik dolog, hogy sokan leszarják mennyibe kerül. nem csak a kőgazdagok, pl. nekem csóró egyetemistának is van egy régi motorom, és nem érdekel, hogy mennyit költök rá. ha jó az idő akkor lemegyek Nagymamához vagy a Balatonra, és miközben a nyári szellő fújja az arcomat kibaszottul leszarom, hogy mennyivel drágább, mint vonaton belecuppanni a 40fokos műbőr ülésbe :D
Krisi, a komment erről szólt:
"Biciklivel járok be dolgozni. Menetidő 14 perc. A kollégám a szomszéd tömbből autóval. Neki forgalomtól függően 8..20 perc. Ha éppen nincs hóvihar, akkor kb. egálban vagyunk.
Táv amúgy 5.6 km."
erre született a számolgatás. Persze, nyilván jó másra is egy autó, de nem erről volt szó, hanem a munkába járás költségeiről.
én kb arról beszéltem, hogy 'mennyibe kerül egy kiló körte", erre te meg arról, hogy "de milyen finom" -szóval nem látom az értetlenkedés okát.
a komment második része pedig arról, hogy elkezdett számolgatni, amire odaírtam, hogy nincs értelme, mert az autót a biciklivel nem nagyon lehet összehasonlítani. valamiben jobb, másban pedig rosszabb. néha gyorsabb, olcsóbb a bicikli, autóban viszont tudsz utast vinni, cuccokat szállítani, nem ázol meg.
ezért írtam a számolgatásra is hogy miért nincs értelme, mert pl. amit a munkábajáráson elbuksz az autóval, annak mondjuk a jövő héten behozhatod egy részét amikor át kell cuccolni valahonnan és nem kell autót bérelned. nyilván olcsóbb a bicikli, ez tény, de az autónak meg olyan előnyei vannak amit nem lehet számszerűsíteni. szóval nem olyan egyszerű az élet mint gondolnánk, erre vázoltam fel az előző szösszenet :)
Pedig nem hülyeség ez a számolgatás, mert így valamennyire össze lehet hasonlítani a dolgokat. Ha valakinek van bringája is meg autója is éppen, akkor annak ismeretében jobban tud dönteni hogy éppen melyiket használja.
Végre kaptunk egy közelítő értéket, hogy az "üzemanayag" mennyi bringával kilométerenként, már csak az egyéb költségeket kellene hozzáadni.
Pl. évi 1000 km-t megyek, veszek 100 esszeért egy bringát, használom mondjuk 10 évig, különösebb probléma nélkül, az évi 10 essze. Plusz kopóalkatrészek, kiegészítők, évi 5000.
Az annyi mint évente 15000 / 1000 km, azaz 15 Ft/km
Ezek légbőlkapott értékek, ezért lenne jó ha valaki megalapozottabbat tudna mondani.
ha valakinek el kell magyarázni, hogy adott útvonalon a bicikli olcsóbb, mint az autó, akkor ott sokkal komolyabb problémák is vannak :D
téged nem érdekel számszerűsítve, másokat lehet hogy igen.
Bár ahogy elnézem másokat se...
Nekem pedig - mivel rendszertelenül használom - fogalmam sincs hogy összesen hány kilométert megyek, még ha a költségeket nagyjából össze is tudnám rakni.
Mindenesetre az látszik az előttem szóló tapasztaltabb sporttárs számolgatásaiból, hogy lehet hogy egy embernek olcsóbb az "üzemanyag" de ugye egy autóba akár öten is elférnek, úgy pedig már igencsak hasonló a nagyságrend.
Ha még az amortizációs/karbantartási költségeket is számba tudnánk venni, nyilván tisztább képet kapnánk.
pirosozás: szerintem sem kóser, de kerékpárral, mivel nem olyan veszélyes üzem, sokkal liberálisabban lehetne közlekedni. Nézzétek meg Kükü linkelt videóit a szabad kisívű kanyarokról, meg a minden irányba zöld megoldásokról. Csak hát autósléptékű a város közlekedése, ez ellen jó lenne megtenni, amit lehet. Pl a kiskörtén ha ki lehetne kanyarodni pirosnál a bringaútra, nem fájna senkinek
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
"Na ez van, sokat autózom is, és az a helyzet, hogy bizonyos emberek sokat tesznek sajnos a bringások negatív megítélése érdekében, és az a legrosszabb, hogy ők is bringán ülnek..."
Erre azt tudom mondani, ha Mr.Dick Head csúnya szavakkal kombináltan agresszorként veszélyeztet engem egy szép napos délután az autójában ülve, attól még nem lesz véleményem a szintén autóval közlekedő Katinéniről akivel az életben nem találkoztam.
Ha véletlenül másvalaki miatt rosszallóan/ellenségesen tekint rám mert én bringán ülök éppen, az nem az én értelmi fogytékosságom.
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
20 éve vezetek autót, bringással még soha nem volt negatív tapasztalatom, sztem bringásnak se velem, mert bringás szemmel nézem őket, ha látom, hogy előtte nagy gúthiba, nem előzök rá, mert tudom hogy kerülni fogja stb. Bringásként autóval volt bajom dögivel, pedig bringán tutira kevesebb időt töltöttem mint volán mögött. Ebből ítélve azért az autósok a gyakoribb problémaforrások a bringásoknak mint fordítva. Hozzátenném, hogy bringán ülve volt bajom a tipikusan kresztudatlan bringásokkal, gyalogosokkal, kerékpárúton, kereszteződésben stb. Rájuk még jellemzőbb, hogy a kerékpárost nem veszik figyelembe, mint közlekedő felet. Az autósok jórészében azért dolgozik némi közlekedési felelősségtudat, ez a gyalogosokból és a kocabiciklisekből teljesen hiányzik.
Wad
Személy szerint javasolnám, hogy legkésőbb nyolcadik osztályban kötelezővé kellene tenni a kresz-vizsgát, és ennek igazolását a kerékpárosoknak maguknál kellene hordani, ennek meglétét főútvonalon ill. lakott területen kívüli tekerőktől rendőr is kérhesse, akinek nincs, ne vehessen részt forgalomban. 1 generáció ideje alatt jelentősen javítaná a közlekedési biztonságot.
A téma lehet hogy megérne egy aláírásgyűjtést, és ebben a témában végre egyszer sztem az autósok és a felelősségteljes kerekezők is egyetértenének.
Wad
-1
Nezd meg az autosokat, mennyire szabalyosak azaltal, hogy jogsival rendelkeznek. Alig par honap erejeig tartjak eszben a legtobb szablayt, aztan, amikor kezukben a jogsi, elfelejtik. Tisztelet a kiveteleknek.
Inkabb a tobb even at tarto iskolai oktatasban latom ertelmet, a neveles kerdese. Az felnott generacioval mar nem lehet mit kezdeni, hiaba kapnak buntetest, stb, kesobb ismet szabalytalankodni fog.
Azaz egy megoldas van, a megfelelo tarsasag. Van par ismerosom, aki korabban jardaztak, meg szabalytalanul kozlekedtek, de miota a szabalyokhoz ragaszkodo tarsasagba kerult, megvaltozott, normalisan, esszeruen kozlekedik.
atomboy
----
Biciklizes Szegeden
erre van itt külön blog
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
utána keletkezett, amikor Wadmalac blogba foglalta a hozzászólását.
Én autóval kínosan betartom a szabályokat, biciklivel meg nem. Ez egyfajta kettős gondolkodást igényel, de meg lehet szokni hamar.
A személyiség "kettéválásához" nem elegendő 1 hónap, ennél többre van szükség. A megszegett szabályok köre is változik: először az ember a járdán való biciklizés tilalmát szegi meg, később elkezd motorossávozni, majd töküres zebránál piroson átcsorogni, pirosnál jobbra kis ívben fordulni, stb. Érdekes hogy ekkorra a járdázás kezd teljesen visszaszorulni.
Azért persze én is a fejemet fogom a Kálvin térre piroson behajtó kamikázék láttán. A gond ott lehet, hogy ők látják a mintát (piroson át lehet hajtani), de a szükséges tapasztalat nincs mögötte (mikor NEM hajtunk át, ha élni akarunk).
A gyalogosok is kezdenek ám úgy viselkedni, mint a biciklisek: én még ennyi piroson átgyalogló embert nem láttam, mint ezen a nyáron. A Nagycsarnoknál a zebránál szinte mindig lelépnek elém, akkor is ha nekem teljesen egyértelműen zöld van. Megpróbálom tudomásul venni. A biciklisek, kerékpárosok, motorosok ismét kezdik birtokba venni a várost, amit az autók elvettek tőlük. Szerintem ez nagyon pozitív egyébként. (A 2 kocsinkkal évi 70-80.000-t megyünk, szóval autósként is érintve vagyok, mielőtt valaki leoltana)
A Nagycsarnok azért speciális eset: szerintem az a városban a legszélesebb zebra, és a folyamatos dugó miatt gyakorlatilag értelmetlen a lámpa a gyalogosnak. Ehhez hozzájön az is, hogy nem mindig lehet egy lendülettel átmenni az út túloldalára, óriási az átkelni szándékozó tömeg a csarnok, a villamosmegálló és a Váci utca miatt.
Persze sajnálatos, hogy a bicikliseket pont lesz*rják átkeléskor, az viszont tök jó, hogy ilyen pozitívan állsz hozzá a kérdéshez! :-) Remélhetőleg lassacskán kialakul valami norma, és mindenki figyel mindenkire.
----------------------------------------------------
A Ghisalloi Madonna óvjon titeket minden utatokon!
kerékpár és kerékpár között is van különbség rendesen. én az évek alatt egy montival tanultam meg közlekedni a városban. viszonylag könnyű váz, jó fékhatás, erős felnik, felépitéséböl adódóan pedig nem éreztem annyira drasztikusnak az utak állapotát. aztán énis vettem egy országutit, ami az eddigi megszokott tempómat enyhénszólva kicsit megdobta, miközben a fékhatás sokkal rosszabb lett és egy szimpla repedés az útburkolatban is kemény fájdalmakat tud okozni. ha szar az út, vagy szimplán a forgalmi kialakitás miatt nem lehet annyira haladni, akkor nemis forszirozom a dolgot. mondhatni sokkal szabályosabb vagyok vele mint a montival. ellenben ha az adott közút minősége megfelelő, akkor szinte mindig azt használom sokkal több helyen, mint ha a montival mennék. úgy vagyok vele hogy az országúton meg a haladósabb városi utakon kell "emberkedni", és nem ott ahol ezt 10 másodpercenként valami igyekszik megakadályozni. a visszapofázós wannabe futárnál nincs rosszabb.