Szúnyoginvázió



Nem tudom hogy országosan mennyire rossz a helyzet, de gyanítom hogy legalább annyi a vérszívó mindenhol, mint itt nálunk Csongrád megyében. A dolog eddig nem is zavart igazán, hisz Szegeden élek egy panelrengetegben, és hálistennek alig kell megállnom a bicajjal ahhoz, hogy a szúnyogok által viszonylag ritkán látogatott betondzsungelbe érjek.
A múlt hétvégén viszont egy bárbekjú mulatságra voltam hivatalos, amely kertvárosi környezetben volt megtartva. A helyszínt legegyszerűbben egy forgalmas vasúti átjárón keresztül lehet elérni, melynek környezete nincs nagyon beépülve, így garantált a szúnyogok hada. Már messziről láttam hogy piros a lámpa, ezért olyan tempóra lassítottam hogy ezek a dögök még éppen ne tudjanak rám szállni. Amikor odaértem a vasúti átjáróhoz, akkor vettem észre hogy baszki ez egy tehervonat és ráadásul olyan 3km/h-val halad. Gondoltam úgyis itt lesz mindján a vége, hisz nem pont az orrom előtt csukódott le a sorompó. Többedmagammal vártuk a szabad jelzést, miközben szabályosan táncoltunk a szúnyogok miatt (a mellettünk várakozó autók utasai tuti behugyoztak a röhögéstől). Akkor sem kaptuk meg a fehér lámpákat miután elhaladt az utolsó vasúti kocsi is, mert ez a bizonyos gépszörny nekiállt visszatolatni! (ezen a helyen RO-LA terminál működik) Na ekkor kaptam agyvérzést és tettem inkább egy kisebb kört.
Olyan 3-400 méterre lehettem az átjárótól amikor a piros villogás fehérbe ment át, de mire odaértem újra lezárultak a sorompók. Valami nagy biznisz lehetett a MÁV-nál, mert csak addig engedték a forgalmat hogy ne legyen túl nagy dugó. Ekkor a vérnyomásom olyan 200 körül lehetett és a kerülés mellett döntöttem. Annak ellenére választottam a kerülőútvonalat, hogy a 2db 600FT-os villogóval felszerelt munkábajárós (merthogy melóból indultam) montimmal voltam és bizony kilométereket kellett megtennem este tízkor külterületen:
http://www.gmap-pedometer.com/?r=3813570
Most így utólag vegyesek az érzelmeim, de az biztos hogy izgalmas volt...

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Wilika képe
Wilika
1 sze, 2010-06-16 23:01

Én csak azon röhögtem, hogy mikor tegnap beugrottam a déembe egy hónaljízesítőért, láttam, hogy a "szúnyogos polc" teljesen üres volt. Szó szerint, ami szúnyogokkal kapcsolatos volt, az mind elkellt, és nem volt pótolva. :)
_____________________________
http://wilika.hu

peet képe
peet
2 cs, 2010-06-17 08:16

hónaljízesítőért

:D ez mekkora :D

--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

jurta képe
jurta
3 cs, 2010-06-17 12:27

Én esőnadrágot akartam venni. Márciusban még nem volt sehol, akkor kicsit halasztottam a beszerzést. Most, májusban újra eszembe jutott, de ismerve az emberek vásárlási és a boltok készletezési szokásait, még pár hétig meg sem próbálom...

(Azon szoktam röhögni, hogy klímaberendezésből az első forró héten fogy el az éves forgalom mittomén hány százaléka. Mert ez - ha már muszáj az a légkondi - nyilván egy előre nem tervezhető beruházás, meglepő, hogy nyáron meleg lesz...)

Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék

gyurxi551 képe
gyurxi551
4 sze, 2010-06-16 23:33

Én kedden kimentem a ház előtti kertes részre bringát szerelni, kb 30 csípést szedtem be, amikor anyázás közepette a Chemotox -ot hoztam ki, Fújtam őket, amelyikre jutott az leesett. Dea szag nem tántorította el őket, így MAGAM fújtam be az _irtóval_ ami büdös is mint a riasztó, de semmi, ugyanúgy jöttek...

petic képe
petic
5 sze, 2010-06-16 23:54

Mennyi idő alatt jött össze ennyi csípés? Az irtáshoz 60 csípés/óra/fő szükséges (info via radiocafé :)

----------------------------------------------------
A Ghisalloi Madonna óvjon titeket minden utatokon!

addisz képe
addisz
6 cs, 2010-06-17 00:06

Komolyan van ilyen, hogy irtási limit? És hány főnek kell magán bizonyítani, hogy elérkezett az idő :)?
________________________________________
Nyekergő pedál, sok-sok matrica, rózsaszín bukó.
MKÉB team

PJohn képe
PJohn
7 cs, 2010-06-17 00:07

Percenként egy csípés? Annak a többszöröse megvan, de muszáj addig kinnt állnom, amíg össze nem gyűlik a 60 (kb. 15 perc), hogy ezt bizonyítsam? És utána hova menjek, ahol megszámolják, majd hitelesítik és beveszik a guinness rekordok könyvébe a csípéseimet, meg elkezdik az írtást?

petic képe
petic
8 cs, 2010-06-17 08:04

Sajnos többet nem árultak el a műsorban. Viccelődtek vele, hogy van olyan valaki, akinek ez a munkája? És hogy mennyit kaphat érte... S a leghasznosabb infó, hogy hova lehet menni a csípésekkel, már nem hangzott el. Rákérdezek a fórumukon, és ha lesz válasz, beírom ide is ;-)

----------------------------------------------------
A Ghisalloi Madonna óvjon titeket minden utatokon!

lord képe
lord
9 cs, 2010-06-17 22:14

„Alapvetően a szúnyogpopuláció nagyságát csapdával mérjük. A csapda úgy mutatja meg a tendenciát, hogy hétről hétre ellenőrizzük. A főváros területén hat ponton mérünk széndioxidos csapdával. Ez szárazjégből felszabaduló széndioxidot jelent, és egy tüllhálóba sepri be egy szerkezet a szúnyogokat. Ezt 24 órára tesszük ki, utána megszámoljuk a szúnyogokat, és az előző heti mérésekkel hasonlítjuk össze a tendenciát.”

„Ezt természetesen nem úgy kell érteni, hogy az ember a huplikat számolja meg magán. A szippantó cső beszippantja a rá leszálló szúnyogokat, mivel azért szállnak le, hogy csípjenek. Ezt általában tíz percig mérjük, és aztán felszorozzuk egy órára” – magyarázta a munkamódszereik egyik típusát.

A frekventált helyeken 800-1000 közötti csípésszámot mértek óránként.

(idézet innen)

Shag_Beckur képe
Shag_Beckur
10 sze, 2010-06-16 23:37

Szombaton voltunk geocacheelni Budapesten a Kis-Hárs hegynél. Ott is húzós volt a szúnyogmennyiség.

hf képe
hf
11 cs, 2010-06-17 00:02

sok eső volt és árvíz is. ez van ilyenkor, szívás.

most hallottam, hogy a gyötrő szúnyog azt csinálja, hogy előző évben szárazra, árterületre teszi le a petéket. a kis sunyi... aztán jön az árvíz, és egy hét múlva kikelnek a kis dögök. irgalmatlan mennyiségban. ezért lesz hirtelen ennyire nagyon sok.

Oleever07 képe
Oleever07
12 cs, 2010-06-17 00:21

ájjájjáj. nagyon nem jó ám a szúnyogok csípése... bár van egy olyan szerkezet, amivel el lehet kergetni a szúnyogokat egy adott helységből. ezt innét hallgattam. (tudom, utáljátok őket, de most a kedvemért hallgassátok meg. :-) kb. a szám közepén kezdenek el beszélgetni a szúnyogölő szerkezetekről, a legvégén van ez a bizonyos szerkezet.)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

fixy67 képe
fixy67
13 cs, 2010-06-17 08:13

Tekerés közben kissé macerás lenne a használata, bármi legyen is az a készülék. :)

peet képe
peet
14 cs, 2010-06-17 08:18

A szúnyog fél a póktól. Pókember jelmezben kell tekerni. :D
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

Oleever07 képe
Oleever07
15 cs, 2010-06-17 22:55

+1 :D :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

Don Kartács képe
Don Kartács
16 p, 2010-06-18 02:56

Vagy szúnyogjelmezben.Azt hiszik közéjük tartozol és nem bántanak..D

----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas

Wilika képe
Wilika
17 cs, 2010-06-17 09:54

Az a durva, hogy minél több csípést szed össze az ember, a szervezete annál hamarabb és hevesebben reagál rá.
Az igazán cikis csípést a hüvelykujjam alatti tenyérpárnámba kaptam. Amellet, hogy őrületesen viszketett és fájt, eszetlenül megdagadt. Mázli, hogy épp nem országútizom, mert aligha tudtam volna támaszkodni.
_____________________________
http://wilika.hu

SzCiklon képe
SzCiklon
18 cs, 2010-06-17 12:44

Azért másodpercekig gondolkodtam, melyik lehet az országút-izom :-D
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

Wilika képe
Wilika
19 cs, 2010-06-17 09:55

Az a durva, hogy minél több csípést szed össze az ember, a szervezete annál hamarabb és hevesebben reagál rá.
Az igazán cikis csípést a hüvelykujjam alatti tenyérpárnámba kaptam. Amellet, hogy őrületesen viszketett és fájt, eszetlenül megdagadt. Mázli, hogy épp nem országútizom, mert aligha tudtam volna támaszkodni.
_____________________________
http://wilika.hu

CsImre képe
CsImre
20 cs, 2010-06-17 10:54

Állítólag itt Szeged-Hattyason rengeteg a szúnyog (közel a Tisza, a hullámterek, Tisza-holtág, csatorna és bányatavak a közelben), de ezt nem tudom igazán megítélni, mert állandóan a lakásban tanulok, amikor meg megyek ebédelni, délután 2-kor elbújnak a dögök. A lakásban a szúnyoghálók és a (ál-)kaszáspókok végzik a dolgukat.

Mondják, hogy van olyan biológiai irtómódszer, amivel a lárvákat, és csak a szúnyoglárvákat pusztíthatnák el, de nem alkalmazzák, helyette fröcskölik ezt a szert, ami valszeg a szúnyogokon kívül még jó sok rovart, köztük hasznosakat is megöl, a rovarevő madarakról már nem is szólva, az emberek meg fürdenek a fújkálós vegyszerekben, ami meg köztudottan hosszútávon egy nagyon egészséges és természetes dolog...

Bicikliztem már ilyen teherautós földi irtás után, amikor olajjal kék füsttel nyomatják ki a szert. Nos, ne tudom, hogy a rovarokra hatott-e, de rám kétségtelenül...

CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/

peet képe
peet
21 cs, 2010-06-17 11:15

Tudtommal nem rovarirtó szert permeteznek, mert az kinyírná a többi rovart, ráadásul mérgezné a mérgezett rovarokat megevő madarakat is.

A permet, amit szórnak, a lárvák szúnyoggá alakulását akadályozza meg, de lehet, hogy rosszul tudom.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

CsImre képe
CsImre
22 cs, 2010-06-17 16:16

Ennek csak az mond ellent, hogy a házak fölött permeteznek, és pont alkonyatkor, mikor legtöbb a röpködő vérszívó. Ha a lárvákra hatna, akkor a vizek közelében kéne irtani, és nem függne a napszaktól. Mintha hallottam volna valahonnan, hogy ilyenkor értesítik a méhészeket, hogy zárják a jószágokat a kaptárba.

CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/

foxbat88fx képe
foxbat88fx
23 cs, 2010-06-17 14:15

Ha már így rákérdeztetek, hogy mennyi a szúnyog :)
Ha nálunk kimegyek a kertbe és megzörgetem a bodza bokrokat akkor már csak csukott szájjal lehet közlekedni. :S 1 perc = 600csípés kb.

Írtás helyett a megelőzés lenne jó :P
Nemrég tekertem haverral földutakon és egy csomó vízben meg pocsolyában nincsen egy szunnyilárva sem mert megették őket az ebihalak. Minden vízbe ebihalat kéne telepíteni és le lenne a gond.
Milyen jó kis békainvázió lenne utánna... :D

CsImre képe
CsImre
24 cs, 2010-06-17 16:32

http://www.origo.hu/tudomany/20100617-egy-bakterium-a-bacillus-thuringie...

Natessék, erről a módszerről beszéltem, és az imént már cikk is jelent meg róla. Érezzétek megtiszteltetésnek, hogy ingyen tanúi lehetettek csodálatos látnoki képességeimnek. :))

Kísérleti jelleggel a lárvákat irtják egy bacillussal, ill. annak fehérjéivel.

CSI

sagan képe
sagan
25 cs, 2010-06-17 18:44

:DD
Nemsoká küldöm az üres rakpartos képeket akkor. ;))

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

R.L. képe
R.L.
26 cs, 2010-06-24 11:55

azt számoltam ki, h simán megvan havi 1000 leütött szúnyog...
csak napi kb. 32db. megvan :)

Cseya képe
Cseya
27 cs, 2010-06-24 18:25

Azért kissé csalódott vagyok, hogy manapság a XXI. században egyes embercsoportok csak úgy elkezdhetnek irtani egy egész fajt, pusztán a vérszívásra berendezkedett életmódjuk miatt.

ZsZs képe
ZsZs
28 cs, 2010-06-24 18:50

A kullancs is azért szaporodott el, mert az ember nekiállt írtani valamilyen rovart, s mellékhatásként kipusztította a kullancs egyetlen természetes ellenségét - egy kis dárázsfélét - is...

Miközben, az embernél nagyobb vérszívó parazita még nem élt a Földön...

ZsZs képe
ZsZs
29 h, 2011-02-28 18:09

Át kellene keresztelni a topicot spam invázióra...

beked képe
beked
30 cs, 2011-03-10 11:21

Azon gondolkodtam, hogy miért éledt fel ez a topik ilyen korán... eddig csak az 1új beírás esetén gondolkodtam azon, vajon szemét-e... a fen egye beg

Beke Dávid

Oleever07 képe
Oleever07
31 cs, 2011-03-10 16:12

sajnos a legtöbb blog ilyen, nézem 1 új beírás, és a fele robot...
(a francba, nem tudom lezárni a vastag betűt, szándékom szerint ezt akartam...)
----
Össztelós montival rakom, oszt? :D