Mi lesz Budapesttel Tarlós alatt?



Kezd nyilvánvalóvá válni, hogy Tarlós lesz Budapest új főpolgármestere. Egy közös ellenzéki jelöltnek se lenne sok esélye ellene, de így, szétaprózva gyakorlatilag nulla. Azt tudjuk, hogy Tarlós nem a széles látókörűségével, műveltségével, világlátottságával, progresszivitásával, nyelvismeretével, nyitottságával szerzett magának hírnevet. Mit gondoltok, milyen lesz a következő 4 évünk? Nem politizálásra lennék kíváncsi, hanem arra, hogy véleményetek szerint mit várhatunk egy ilyen embertől, vajon megakasztja-e még azt a keveset is, ami elindult? Főképp kerékpáros és haladó várostervezési szempontokra gondolok természetesen.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
j_gergo képe
j_gergo
1 sze, 2010-06-30 19:31

Kerékpáros szempontból pesszimista vagyok, hogy a kerékpár főpolgármesteri szinten nem lesz egyenrangú közlekedési eszközként kezelve, az elég valószínű. Egyéb szempontokból persze jó, hogy a Demszki-Hagyó érának vége van.

De ne legyen igazam.

Zsabor képe
Zsabor
2 sze, 2010-06-30 19:36

-a biciklikre kötelező jogosítvány, rendszám, forgalmi engedély, műszaki vizsga, biztosítás és súlyadó
-a köztudottan szabálytalan biciklisek fokozott ellenőrzése a szabálytalanságok visszaszorítására
-a kocsmák és kerthelységek környékén kiemelt ellenőrzés, az ott lelakatolt biciklik lefényképezése és adatbázisba rendezése
-a városban illegálisan össze-vissza, táblákhoz, kerítésekhez, korlátokhoz, kukákhoz lakatolt biciklik elszállítása
-a biciklisek kitiltása az olyan utakról, amelyek nem alkalmasak a kerékpáros közlekedésre
-a gödör környékén fennálló tarthatatlan állapotok felszámolása
-a város forgalmát megbénító és polgárait zavaró felvonulások betiltása

lord képe
lord
3 sze, 2010-06-30 21:50

1. nem illetékes
2. legyen
3. legalább megszámolják végre ;)
4. ennek van veszélye
5. hiába
6. jó lenne
7. sajnos erre is van esély

Cseya képe
Cseya
4 sze, 2010-06-30 22:37

Az első és az utolsó kivételével magam is egyetértek.

lord képe
lord
5 cs, 2010-07-01 00:53

és azokkal miért nem?

Cseya képe
Cseya
6 cs, 2010-07-01 16:54

Ööö.. márhogy nem veled nem értek egyet.

ízirájder képe
ízirájder
7 cs, 2010-07-01 20:46

ja, legyen lehetőleg minden tilos, ami nem kötelező, és ellenőrizni mindent, de tényleg mindent. A legjobb volna, ha lenne padra leülési és padról felállási engedély is

Egyébként mi van a Gödörrel?

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

Cseya képe
Cseya
8 cs, 2010-07-01 22:06

Ha nem tűnik fel magadtól, akkor hiába is magyaráznám. Tudom: fiatalok, akik éppen jól érzik magukat, na und?

Zsurmi képe
Zsurmi
9 p, 2010-07-02 00:06

-a köztudottan szabálytalan biciklisek fokozott ellenőrzése a szabálytalanságok visszaszorítására

A főpolgármester nem főnöke a rendőrségnek. A hatalmi ágak elvileg szét vannak választva.

-a kocsmák és kerthelységek környékén kiemelt ellenőrzés, az ott lelakatolt biciklik lefényképezése és adatbázisba rendezése

Szintén nem illetékes. A bicikliket fényképezhetik, de semmire nem használhatják. Rendszám meg névtábla nincs, nem is lehet (ebben sem illetékes).

-a városban illegálisan össze-vissza, táblákhoz, kerítésekhez, korlátokhoz, kukákhoz lakatolt biciklik elszállítása

Nincs rá jogalapja. Közterület használat. Ha nem zavarja a forgalmat, vagy valami egyéb rendkívüli körülmény sincs, hozzá se nyúlhatnak. Nem kell sok indokolatlan elszállítás a balhéhoz.

-a biciklisek kitiltása az olyan utakról, amelyek nem alkalmasak a kerékpáros közlekedésre

A nem alkalmasság nem indok a kitiltásra. Még ha sok helyen ki is tiltanák, nagyon de nagyon sok táblát kéne kitenni.

Ha mégis lenne egy durva szívatás is lehet polgári engedetlenkedni, összefogni.

-a város forgalmát megbénító és polgárait zavaró felvonulások betiltása

Ebben sem illetékes. Legfeljebb a rendőség tilthat be 1-1 rendezvényt, de mindet nem.

Ne keltsd a hangulatot. Szerintem nem lesz nagy változás. Se a hivatalokban, s e a politikusok részéről. Talán másképp lesznek idióták/bénák stb.

-
Zsurmi

Zsabor képe
Zsabor
10 v, 2010-07-04 16:11

Azért úgy érzem ezt a kommentemet túl komolyan vettétek :)

pata képe
pata
11 sze, 2010-06-30 19:53

Nem rajongok Tarlósért, de feleslegesnek tartom az előre síránkozást. Majd meglátjuk, milyen lesz.

Sok amúgy nem múlik rajta: eddig se azért nőtt a bringások száma, mert a főváros annyira elvakultan bringabarát lett volna :-)

sagan képe
sagan
12 sze, 2010-06-30 19:54

Több kerékpáros.
A szellem már kiszabadult a palackból,mindegy mit csinálnak.
A szakértők ténykedését ismerve,az a legjobb,ha nem csinálnak semmit.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

lord képe
lord
13 sze, 2010-06-30 21:47

+1

Egyébként se sok múlik rajta, ahogy a jelenlegi főpolgármesteren sem. Vagy nem arra hivatkoztak mindig, hogy meg van kötve a kezük, 23 kiskirályság stb?

hf képe
hf
14 cs, 2010-07-01 01:21

egyetértek, mindazonáltal megjegyezném hogy néhány apró jó cselekedettel (infrával, propagandával, stb) rengeteget tehetnének politikusaink a bringázásért. sokszor szinte ingyen.

SzCiklon képe
SzCiklon
15 cs, 2010-07-01 01:31

Szemlélet, fiaim, a szemlélet!
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

Oleever07 képe
Oleever07
16 sze, 2010-06-30 20:22

letarol minden olyasmit, ami nem jó Budapestnek. azért Tarlós. :-)
viccet félretéve, szerintem azon kívül, hogy elfoglalja a Demszky helyét, nagyon nem fog beleavatkozni Budapest életébe. legfeljebb elintézi, hogy ő lesz Budapest ura, és nem lesznek kerületek...
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

Zsurmi képe
Zsurmi
17 cs, 2010-07-01 23:58

és nem lesznek kerületek...

Ez utóbbi nem egészen így lenne, de jó lenne. 22 (+1 ?) kiskirályság helyett 1 döntésképes önkormányzat sokkal jobb. A kerülethatár marad, de nem önálló. Hanem 3-4 kerület egyben igazgatva.

De hiszem, ha látom.

-
Zsurmi

Oleever07 képe
Oleever07
18 p, 2010-07-02 22:40

oh my god. és ez mennyivel jobb? ha pl. 5 kerület össze van vonva, és netán együtt kell dönteniük valamiben, de nincs egyetértés, akkor mi van? pl. ha az 5 kerületnek egy képviselőt kell megválasztani (aki képviseli az 5 összevont kerületet), de az egyik kerület nem látja jónak, míg a másik igen, akkor az a kerület, aki nem látja jónak, az törődjön bele abba, hogy a többi kerület megszavazta azt a képviselőjelöltet, amit az a bizonyos kerület nem támogatott? ugyan már.
egyébként más országokban van ilyen rendszer, hogy összevonnak pár kerületet? ha van ilyen, ott hogy működik? vagy ez már megint valamiféle magyar specialitás?
(hozzáteszem, egy picit félálomban írtam ezt a hsz.-t, szóval úgy válaszoljatok. :-) )
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

Vírus képe
Vírus
19 sze, 2010-06-30 21:05

Talán jó lenne a CM politika mentességét megörizni.......

Magyarországon az egy főre eső bunkók száma kettő.

sagan képe
sagan
20 sze, 2010-06-30 21:12

A CM pártpolitika mentes.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

Zsabor képe
Zsabor
21 cs, 2010-07-01 11:32

Viszont állást foglal minden, a bicikliseket érintő kérdésben.

KésmárkiM képe
KésmárkiM
22 sze, 2010-06-30 21:36

Nem tudom, néha olyan korlátoltnak látszik, aztán mond egy-két olyan dolgot, ami nyitott, friss és fiatalos elmére vall. Nem igazodok ki rajta.

Jelenleg úgy érzem hogy a várospolitikában a kerékpározás fejlesztésének nincs prioritása, illetve a "minden egyéb"-be van sorolva.

Az, hogy az MK minden ajtórésbe beteszi a lábát, oda vezetett viszont, hogy az utóbbi 1-2 évben már a valódi szakmai szempontokat figyelembe véve készülnek kerékpárosbarát útfelújítások. (Hajrá MK, csak így tovább!)

Innen nagyon nem lehet visszalépni, hiszem az MK szerencsére mindenütt ott van, és úgysem hagyná. A Demszky-féle állóvízhez képest könnyen lehet előrelépés, de nagy összegben azért nem fogadnék rá. Egyszóval reménykedjünk. Mást most nagyon nem tehetünk. Illetve addig a leendő fideszes vezetőket érdemes lenne információkkal ellátni, vagy javasolni nekik nyaraláshoz úticélt (Koppenhága, Amszterdam?), hogy szívják ott magukba az információkat.

SzCiklon képe
SzCiklon
23 sze, 2010-06-30 22:19

Szívják, Amszterdamban? Ez nem az a kurzus...
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

KésmárkiM képe
KésmárkiM
24 sze, 2010-06-30 22:32

:-)

Pedig utólag még akár "az" is kiderülhet róluk, amikor már magas pozícióban vannak. Volt erre nem egy példa mostanában.

bembo képe
bembo
25 cs, 2010-07-01 00:30

az határozottan jót tenne nekik. lazítanának egy kicsit, nem vennék magukat olyan halálosan komolyan.

lrdr képe
lrdr
26 sze, 2010-06-30 21:42

Felteszem, h kb. ugyanúgy semmit, mint az elődjétől - mint előttem már írták, ez akár jó is lehet.
És ja: a kulturális kreativitás öngerjeszt éppen, úh. a fejükre is állhatnak, tulképp.
Hogy úgy mondjam, gettyre vége van már annak az időnek, mikor a jók csendben nézik, ahogy az idióták a fejükre nőnek, na.

Btw. nemtom, milyen ellenzéki jelöltről lehetne szó - az nem úgy volt, h ő is független? :P

Ja és persze "utakat kell építeni", meraz jó.

[egoist mode on] Amúgy nekem kb. tök8 már-hamarosan felhagyok a kényszerpestiséggel, aztán felőlem akár nyakig is érhet a szar.[egoist mode off]

Oleever07 képe
Oleever07
27 sze, 2010-06-30 22:00

az nem úgy volt, h ő is független? :P
pártpolitikailag független jelölt, de egyébként a Fidesz budapesti frakcióvezetője marad egy darabig.
ellenzéki jelölt lenne a Horváth Csaba, meg valami Jávor Benedek, vagy ki. többről nem tudok, de inkább ne is firtassuk tovább.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

kavedavid képe
kavedavid
28 cs, 2010-07-01 12:15

Jávor Benedek közepes hobbifocista, és ha teheti biciklivel jár, legalábbis a meccseinkre.

abrakadabra csiribú csiribá hókuszpókusz ákombákom

Oleever07 képe
Oleever07
29 cs, 2010-07-01 17:16

és közben a biciklijén az LMP-s zászló lobog(ott). :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

SzCiklon képe
SzCiklon
30 sze, 2010-06-30 22:21

lrdr,a pont ez a baj!
"kényszerpesti"... ha normális városvezetésünk lenne, normális várost hozna létre, vagy legalább nem akadályozná, hogy létrejöjjön, így szeretnék a várost a lakói, nem utálnák, így nem lennének "kényszerpestiek"...
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

CsImre képe
CsImre
31 sze, 2010-06-30 22:30

"-a város forgalmát megbénító és polgárait zavaró felvonulások betiltása"

Nahát, ha tényleg betiltaná a dugónak hívott autósfelvonulásokat, az milyen jó lenne! :)

CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/

Zsabor képe
Zsabor
32 cs, 2010-07-01 11:35

Azzal korlátozná az állampolgárok szabad helyváltoztatáshoz való alkotmányos jogát.

zenmacska képe
zenmacska
33 v, 2010-07-04 23:28

ugye csak viccelsz

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

Zsabor képe
Zsabor
34 h, 2010-07-05 00:35

Igen, de volt, aki ugyanezt mondta, és nem viccnek szánta.

Zsabor képe
Zsabor
35 cs, 2010-07-08 16:12

Hát erről ennyit. Nem kellett sokat várni.
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100708/gyakorlatilag-eltoroltek-s...

Pontagy képe
Pontagy
36 sze, 2010-06-30 23:32

szerintem ne:
-igyunk arra hogy ki lesz Demszky utódja (reméljük megy a süllyesztőbe ő-balfaszsága)
-ha az éppen TI lesz, hát kaphat egy esélyt, nem kéne előre a földbe döngölni
-ne az előélete alapján ítéltessen meg senki, hanem a tettei alapján (úgy értem, főpolgármesterként még nem bizonyított se jót,se rosszat)
-bringások meg akkor is lesznek, mikor ő rég nem lesz tényező (hacsak nem történik valami durva természeti katasztrófa vagy atomhajnal)

röviden: legyünk korrektek, akkor majd lehet kritizálni, ha nem tartja be a bringásokra vonatkozó ígéreteit (ha lesznek) vagy ha kimondottan a bringások ügyének kerékkötője lesz.

Krisi képe
Krisi
37 cs, 2010-07-01 01:14

erre csak annyit mondok, hogy Óbuda. az alapján nem sok jót feltételezek róla, de remélem alaptalan lesz az aggódásom.

jaés az sem elhanyagolható, hogy az előző 4 év Demszky-Hagyó duót is legfőképp neki köszönhetjük. ha akkor lett volna épkézláb ellenjelölt akkor már rég csak hírből ismernénk Demszkyt

szerintem.

Drótmanó képe
Drótmanó
38 cs, 2010-07-01 16:03

+1

Francee képe
Francee
39 sze, 2010-06-30 23:41

Erről ez jutott eszembe:

"Az Elnök csupán jelképes figura, aki az égvilágon semmiféle hatalmat nem gyakorol." ... "a legfőbb követelmény, melynek eleget kell tennie , nem a vezetői rátermettség, hanem a finoman mérlegelt közbotrány. Emiatt az Elnök mindig ellentmondásos személyiség, egyszerre tenyérbemászó és elbájoló. Nem az a feladata, hogy gyakorolja a hatalmat, hanem hogy elterelje róla a figyelmet."

szerk: ez Pontagy második pontjához jött volna +1-nek, csak félre nyomtam és nem válasz lett belőle:(

Pontagy képe
Pontagy
40 sze, 2010-06-30 23:44

azért a budapesti főpolgármesternek tán dingókutyavesényivel több 'hatalma' van, mint a DA-féle (fontos: képzeletbeli) univerzum (valójában: Galaxis) elnökének ;)

(ha jól emlékeszem és ez Douglas Adams Galaxis Utikalauzának szösszenete)

Francee képe
Francee
41 cs, 2010-07-01 00:00

Pontosan:) A gyors felismerésed egy sport szelettel tudom jutalmazni jövő kedden BK-ban:D

De visszatérve a hatalom eloszlásának kérdésében a saját gondolataimat jól tükrözi a kiragadott részlet. Legalábbis eddig azt tapasztaltam, hogy ritkán számít a kinevezett személy pl szakmai háttere, általában úgyis az Őt oda juttató különböző csoportok érdekeit kell kiszolgálnia.

Pontagy képe
Pontagy
42 cs, 2010-07-01 00:06

azt mondanám erre: meglátjuk mi lesz, remélem, nem fogjuk őt is hamar melegebb éghajlatra kívánni. Tudod, a rohadt reményhal, hátha kifogjuk.

a sportszeletet meg majd,ha eljutok már BK-ba, de délutánosként ez nehezen fog menni... :(

Francee képe
Francee
43 cs, 2010-07-01 00:13

Meglátjuk, meglátjuk. Én bizakodok:) nagyon gyorsan itt lesz a 2013-as VeloCity. Addig muszáj lesz valamit alkotni, és remélem sok bringaút is épül (nem kell leugatni, sokszor olvastam már a véleményeket erről), mivel nincs annál jobb érzés, amikor egy szép nagy családot (apu, anyu, 2-3 kisgyerek) látok mosolygósan tekerni valamelyik bringa úton:)

sagan képe
sagan
44 cs, 2010-07-01 00:34

- Egy nagyon régi demokráciából jött - mondta Ford.
- Úgy érted, a gyíkok földjéről?
- Nem - mondta Ford, aki erre az időre egy kicsit racionálisabb és következetesebb lett, mivel a kávéját végre leerőszakolta a torkán. - Nem ilyen egyszerű. Egyáltalán, semmi sem ennyire egyenes és
egyszerű. Az ő világában az emberek emberek. A vezetők a gyíkok. Az emberek utálják a gyíkokat,a gyíkok irányítják az embereket.
- Furcsa - mondta Arthur. - Nem azt mondtad, hogy az egy demokrácia?
- Azt mondtam - válaszolta Ford. - Az is.
- Nos... - mondta Arthur és remélte, hogy nem hangzik röhejesen korlátoltnak amit mondani készül - miért nem szabadulnak meg az emberek a gyíkoktól?
- Ez isten bizony nem jut az eszükbe - mondta Ford. - Megvan a szavazati joguk és mindnyájan nagyon remélik, hogy a kormány amire szavaztak, az többé-kevésbé az a kormány, amit szeretnének.
- Úgy érted, hogy tulajdonképpen szavaznak a gyíkokra?
- Ó, igen - mondta Ford egy vállrándítással - természetesen.
- De - és Arthur ismét az egésznek az értelmét szerette volna tudni - miért?
- Mert ha nem szavaznak egyik gyíkra sem - válaszolta Ford -, akkor talán a rossz gyík kerül be a parlamentbe.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

pixel képe
pixel
45 cs, 2010-07-01 11:27

Épp ez az: nem jelképes figura! Ahol látványos fejlődés történt, az általában kifejezetten kötődik egy polgármester nevéhez, akinek volt víziója. London, Bogota... kezd elképesztő méreteket ölteni a bringás boom, de közben a belvároson kívül 15-20 évvel ezelőtti színvonalú, iszonyatos állapotú az infra, a buszsávokból ki vagy tiltva és a hidakon inkább csak átszenvedni lehet, mint átjutni. Nincs koncepció és akarat, és nem is úgy néz ki, hogy lesz.

alcedo képe
alcedo
46 cs, 2010-07-01 00:53

Ha nem szeretnél pártpolitizálni, nem kell rémálom taggel Népszava jellegű kérdést feltenni. (Olyan kérdést, amiben részletesen szerepel az egyetlen lehetséges válasz, illetve az azt meghatározó összes lehetséges paraméter.)

Mivel bejegyzésem ezen paramétereken kívül esik, nyilván ez már az a politizálás, aminek elhagyására kérted a józan önmérséklettel bíró felhasználókat. Olyan felhasználóként, aki ezen a vizsgán elbukott, csak azt javasolhatom, hogy ha az érintett véleményére vagy ígéreteire vagy kíváncsi, megtalálhatod a programját a nevének megfelelő domain-en.

Ha már ilyen fokú gyarlóságról tanúbizonyságot tettem, az sem meglepő, ha kíváncsiságom nem hagy nyugodni: vajon mik azok a kerékpáros és haladó várostervezési szempontok, amik -ha kevés is van belőlük- megakaszthatók?

pixel képe
pixel
47 cs, 2010-07-01 11:16

Nézd, TI az az ember, akiről én még jót nem hallottam. Lehet, hogy elsiklottam felette, ezért ha Te igen, világosíts fel részletekkel. Nem az érdekel, ki jelöli, hanem a személye, és ezzel kapcsolatban nekem valóban igen rosszak a sejtéseim. Ez nem napilap, hanem szubjektív blog, szubjektív kérdésfeltevéssel, amire lehet értelmesen válaszolni, úgy látom eddig nem is volt flém.
Budapesten főleg az MK hatására elindult valami - párbeszéd van az MK szakértői és a hivatalok közt, kísérleteznek olyan dolgokkal, mint a fontos útvonalak melletti irányhelyes kerékpársáv és az ellenirányú utcák bringás kétirányúsítása, a belvárosban pedig lassan kezd érvényesülni a terek visszafoglalásának koncepciója. De ezek a dolgok még nem állnak erős lábakon.

SzCiklon képe
SzCiklon
48 cs, 2010-07-08 17:12

Én ezért lennék nyugodtabb, ha Tarlós helyett inkább Rogán lenne a főpolgi-jelölt.
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

Röptömben_Szedtem képe
Röptömben_Szedtem
49 cs, 2010-07-01 02:02

Mi lesz a CM-honlappal az ilyen flém-topikok alatt?

Vagy ha már Tarlós: Mi lesz Tarlósnéval Tarlós alatt?

---------------------------
Ezüst/fekete városi hot rod.

fixy68 képe
fixy68
50 cs, 2010-07-01 08:31

"Azt tudjuk, hogy Tarlós nem a széles látókörűségével, műveltségével, világlátottságával, progresszivitásával, nyelvismeretével, nyitottságával szerzett magának hírnevet."

Na EZ a pártpolitika. Én nem tudtam, és nem is tudom. Ez fakadhat abból, hogy nekem Schiffer nem a barátom.

pixel képe
pixel
51 cs, 2010-07-01 11:07

Nyitott vagyok bármilyen tényállásra, amely a fentieket megcáfolja. Pártvezetők nevét kár felemlegetni, az lenne ideális, ha egy város vezetője nem pártkatona lenne, hanem a város fejlődéséért elkötelezett, hozzáértő személy.

Kuku képe
Kuku
52 cs, 2010-07-01 10:46

Nekem úgy tűnt az előjelekből, hogy az őt jelölő párt kommunikációjában hangsúlyos a bringázás. Aztán a tényeket meglátjuk. Nem gondolom hogy az előző ciklusokban túl magasra tették volna a lécet. Ráadásul a budapesti bringaboom nem infraközpontú, így ha semmit sem építenek akkor is több bringás lesz, attól meg jobb lesz bringázni. Felszántani nyilván nem fogja senki a bringasávokat. No para, én azt mondom.

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

Wadmalac képe
Wadmalac
53 cs, 2010-07-01 15:04

Nem tartom valószínűnek, hogy bármi komoly lépés történik olyan irányokban, ahol nem remélhető sok szavazó. Kérdés, hogy pártpropaganda-profik a kerékpárosokat mint szavazóbázist milyen fontosságúnak nyilvánítják. Sajnos csak ez fogja a jövőt befolyásolni.
Criticalmasson tartott párt népszámlálást?
Wad

Pontagy képe
Pontagy
54 cs, 2010-07-01 15:14

szerintem nem, de nem is hiszem, hogy erre kimondottan igény mutatkozna. Az más kérdés, hogy akadhatnak politikai erők, akik a bringázást népszerűsítve (mondjuk valahova bringával megérkezve) (Fidesz vagy LMP) próbálnak pár szavazót nyerni. Ez olyasmi, hogy az "autósokat" sem lehet sehova besorolni. Közlekedési eszköz és politika szerintem csak nagyon szőrmentén függ össze -kampányfogásnak jó lehet a bringázás népszerűsítése is, hangzatos ígéretekkel tűzdelve.
(sokkal inkább érdemes lehet az önkormányzatokkal egyezkedni, meg közlekedésben érintett személyekkel, mint pártkatonákkal)

az autópályaépítés is hasonló cucc.

Wadmalac képe
Wadmalac
55 cs, 2010-07-01 15:25

Esetleg a kerékpárosok ügyének használhat, hogy a kerékpározást ígéretekben támogató vezetés "zöldebbnek" látszik, és ez más rétegekben is szimpátiát válthat ki. Az ígéretek betartása viszont már tényleg szinte csak a kerékpáros réteg által lesz elbírálva, ami viszont már kevesebb szavazó mint a zöldszimpatizáns.
Végkövetkeztetésem: sokkal több igéret lesz, mint amennyi elfogadható mértékben meg is valósul.
Olyan, mint a büszkén mindenhol propagandában reklámozott kerékpárút Tát-Esztergom közt, arról már nem szól a fáma, hogy félúton végetér, és még kulturáltan lejönni sem lehet róla.
A vezetőség bizonyítékkal állíthatja: megígértük, megcsináltuk, de a valóságban nem használható.
Wad