30 milliót fizessük, hogy ne legyen bringagyász?



Az MK Szeged alapszervezet aktivistái a múlt héten sem pihenhettek, ugyanis péntekre invitáltak bennünket az helyi önkormányzat tervbemutatásra. Kiderült, csak akkor szóltak nekünk, amikor elkészült a terv, és már nem is akarnak módosítani rajta. Még akkor is ragaszkodtak a balesetveszélyes megoldásra, amikor bemutattunk a statisztikát, miszerint a megfigyelt kerékpárosok háromnegyede a közúton teker a két várost elválasztó töltésen.

Próbáltunk a rendőrségtől kapott statisztikára hivatkozni, miszerint a hiedelmek ellenére nem gázoltak el kerékpárost halálra az említett helyen. Próbáltunk rávezetni, hogy mi a probléma az ilyen kivitelezéssel, mire a tervező azt mondta, lassítókat raknak a kerékpárosok útjába kereszteződések előtt. És még ez a város kerékpárosbarát akar lenni.

Szerintük nem kár a sok fáért és a zöldterületért, azokat lehet máshol pótolni. Azt sem zavarta őket, hogy ott van egy cukrászda, ahol mindig van autóval érkező vásárló, és előre lehet borítékolni, hol fog parkolni... Mindenképp végre akarják hajtani az értelmetlen pusztításokat és megcsinálni a baleset-generátort.

A képviselő botrányos kijelentésével zárult a tervegyezés:
"ha mást akartok, fizessetek 30 millió forintot" - én is csak pislogni tudtam. Az nem derült ki, hogy maga a bringagyász mennyibe kerülne. Még aznap délután elmentünk a helyszínre megvizsgálni, és arra jutottunk, ha a felesleges bringagyászra szánt pénzt átcsoportosítanának, még felesleg is maradna máshova.

Bővebben a Szegedbicajon

Bombolya Erzsébet álma

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Cseya képe
Cseya
1 k, 2010-07-13 17:21

Irány az index!

lrdr képe
lrdr
2 k, 2010-07-13 17:26

Arra gondolsz, ahonnan Bodoky-t kirúgták?

Gondolom, az a 30 milla lehet az, ami havernak/tól csúszik. Magának az infrastruktúrának a bekerülési költségeit talán a 10%-os szabály alapján lehetne kikövetkeztetni, de lehet, h válságban ezen a téren is magasabb a tarifa.

Kisember képe
Kisember
3 k, 2010-07-13 17:43

Ezekről nem lehet hang/videofelvételt készíteni?

--------------------------
www.barzongorista.eu

j_gergo képe
j_gergo
4 k, 2010-07-13 18:52

Na ja, egy diktafon kb egy öngyújtóhoz hasonlít méretében és árban sem sokkal több. A kémvideókamerák is kezdenek terjedni...

Oleever07 képe
Oleever07
5 sze, 2010-07-14 19:23

+1. a legtöbb ilyen videó/hangfelvétel bekerül a médiába. lásd Zuschlag, Wieszt János urak felvételét.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

beked képe
beked
6 k, 2010-07-13 18:39

arcoskönyv csoport a beruházás ellen, Másik cikk, vagy a linkelt kiegészítése nevekkel. Kerékpáros felvonulás a beruházás ellen (amit idejében meghirdettek, hogy Pestről is tudjunk menni). Hangosbemondós emberek hirdessék a szégyent Szeged közterein (a szórólap csak szemetet generál)... a fakivágás már nem játék fel kell lépni ellene.
Szerintem.

Beke Dávid

sagan képe
sagan
7 k, 2010-07-13 21:53

A fákat szereti a szegedi önkormányzat---- kivágni :((.
http://szegedma.hu/hir/szeged/2009/02/hova-tunnek-a-szazeves-szegedi-fak...
"A Védegylet képviselője nehezményezte, hogy az önkormányzat nem kezeli partnerként és nem tájékoztatja egyesületüket a folyamatban lévő ügyekről, még azokról sem, amiket éppen ők kezdeményeztek. Emiatt például a fent említett 2004-es szakvéleményből sem kaptak, hiába tőlük indult a külső szakértők bevonásának ötlete. Tapasztalataik szerint – ha néha sor is kerül rá – a független szakvéleményeket a városvezetés igyekszik megszűrni, eltüntetni a nyilvánosság elől. Hasonló problémaként említi meg, hogy nincs naprakész kertészeti térkép a közművekhez kapcsolódóan a szegedi fákról, növényzetről, holott ennek elkészítését már évek óta szorgalmazza az egyesület. „Emiatt követhetetlenné válik, hol és mit módosítanak a város élő környezetén” – így Szentistványi."
Milyen érdekes egybeesés nem?

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

Don Kartács képe
Don Kartács
8 k, 2010-07-13 18:52

Ezt hívják úgy - http://www.youtube.com/watch?v=PrcL5DE8QuQ , ha ez így hangzott el.

----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas

CsImre képe
CsImre
9 k, 2010-07-13 19:54

Ó, nem akart ő korrumpálódni, csak ezzel az ürüggyel akart levakarni. Nevesül, hogy a mi megoldásunkat csak akkor lehet csinálni, ha adunk még mi, biciklisek 30 millió Ft-ot, hogy megcsinálják az egészet végig. Persze halvány lila gőze nincs Gila úrnak arról, hogy mi, mennyibe kerülne, sőt ebben az ügyben semmivel nem volt tisztában. Sajna a "szakemberek" sem.

CSI

Zsabor képe
Zsabor
10 k, 2010-07-13 19:00

Nekem van otthon még három (üres) nokiás dobozom, ezeket feláldozhatom a cél érdekében.

Norbi képe
Norbi
11 k, 2010-07-13 21:45

Magyarország.Balkán.Autós állam.

----------------------------------------------------

"A fájdalom csak ideiglenes. Eltarthat egy percig, egy óráig, egy napig vagy egy évig,de végül elmúlik, és valami más lép a helyébe.De ha az ember feladja,akkor örökké fog tartani." Lance Armstrong

Oleever07 képe
Oleever07
12 sze, 2010-07-14 19:21

sajnos. :-(
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

sagan képe
sagan
13 k, 2010-07-13 22:00

Egyébként ez az ügy megérne egy közös akciót.
Annak talán lenne sajtóvisszhangja.
Budapestiek tényleg megmutathatnák,hogy támogatják a vidéki aktivistákat.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

G-Attila képe
G-Attila
14 k, 2010-07-13 23:28

Plusszegy.

Kisember képe
Kisember
15 k, 2010-07-13 23:41

Én benne vagyok,
+ kérdés:
Milyenek a zebrák Szegeden?

--------------------------
www.barzongorista.eu

sagan képe
sagan
16 k, 2010-07-13 23:58

Ilyenek :((
hír 1
hír 2
hír 3

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

Wadmalac képe
Wadmalac
17 sze, 2010-07-14 09:43

Ez nem feltétlenül a zebra hibája.
Egyébként engem meglep, ahányszor Szegeden voltam, olyan nyugis, szinte latinos stílusú helynek tűnt, nem gondoltam hogy ott is ilyen chemotoxoslégy stílusban vezetnek. Most utólag belegondolva, nem tudom miért nem gondoltam, az ember mindenhol csak ember.
Mindenesetre a közlekedési rendőrökkel nagyon pozitív a szegedi tapasztalatom. Akikkel én találkoztam, udvariasak és barátságosak voltak, semmi túlzott hivataloskodás, kötözködés. Én ilyen tapasztalatokból raktam össze tudat alatt,hogy itt biztos színvonalasabb a közlekedés mint felénk. De talán túl rövid és nem mérvadó pillanatképekkel találkoztam.
Wad

atomboy képe
atomboy
18 sze, 2010-07-14 13:42

OFF:
Egypar kivetel a legtobb 2x2/3 savos utakon lampas zebra van.
A kiveteleken eleg kockazatos atkelni csucsforgalomban.
Ilyenek:
Csongradi sgt - Kecskemeti utca
Kossuth Lajos sgt - Pozsonyi utca

Illetve a Rokusi krt - Kossuth Lajos sgt csomopont atadasa ota ujabb gocpont alakult:
Rokusi krt - Kisteleki utca - kerdeses, hogy zebranak minosul-e, mert a felfestes megmaradt, viszont a forgalomiranyito lampakat leszedtek a tablaval egyutt. (Tervet nezve arebb toljak, csak meg nincs az az allapot, hogy az uj atkelohelyet letrehozzak.

Akadnak 2x1-es atkelohelyek, ahol pillanatnyi figyelmetlenseggel nem allnak meg a gyalogosnak.

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

Spikk képe
Spikk
19 sze, 2010-07-14 22:52

Ha jól gondolom, csak a tábla számít (de az csík nélkül is), a csíkok önmagukban nem.

atomboy képe
atomboy
20 sze, 2010-07-14 23:04

Epp ez az. A legkozelebbi zebra meg eleg messze van.

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

beked képe
beked
21 k, 2010-07-13 23:47

Szerintem is. Nem tudom milyen kapcsolat van az MK területi szervezetei között, de egy szegedi beírásra sem jött máshonnal reagálás, legalábbis ide a CM-re nem. Az MK honlapjára is ke lehetne rakni a hírt szerintem. De akkor már fe lehetne szólni minden sérelem ellen amit ott annak vélnek és tényleg jogos, pl. amit fentebb is irtak. A civilek kirekesztése mostanában felkapott téma, be lehet vele kerülni a hirekbe, merthogy állítólag ez az ami számít.
De én a helyetekben irnék pl a Kerékagyasoknak is (nem nem fogok írni helyettetek, mert nem tudom a részleteket, de már úgy is régen volt poszt náluk). Én támogatom, hogy ez az úgy, az eddigi ballépésekkel együtt induljon el a nyilvánosság felé.

Beke Dávid

sagan képe
sagan
22 sze, 2010-07-14 00:04

A budapesti területi szervezetek között is csak informális a viszony.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

Oleever07 képe
Oleever07
23 sze, 2010-07-14 19:20

+1. úgy szeretném látni a bringásokkal teli szegedi IC-ket. :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

elfroland képe
elfroland
24 k, 2010-07-13 23:05

Nem értem.
Most akkor rendezünk gyűjtést vagy sem? :-D

Cseya képe
Cseya
25 cs, 2010-07-15 00:24

Erre gondoltam én is.

Icarus képe
Icarus
26 k, 2010-07-13 23:53

Csinaljunk critical masst Szegeden :D

-----------------------------------------

Nem allok le amig nem lesz egy igazi Crescent Moon-om :-P

KGyST képe
KGyST
27 sze, 2010-07-14 10:05

Nem értem a problémát.

A tervező elcseszte (szerintetek), minden ott kezdődik, hogy rögzítsétek a véleményeteket, hogy ez így rossz, mutassátok be az általatok jónak tartott megoldást. De: legyen leírva és közzétéve (akár Google Docsban). Hogy ti jeleztétek. Utána persze el lehet kezdeni hőbörögni-tüntetni-sajtót tájékoztatni.

De először legyenek konkrétumok, annyi, amennyit csak össze tudtok hozni. Mit csesztek el, tételesen, és hogy lehetne helyre hozni. Az első pont persze az, hogy akkor szóltak nektek, amikor már késő volt.

Az meg rohadtul a tervező/megbízó felelőssége, hogy ha veletek egyeztetést tart, akkor azt a tervezés megfelelő stádiumában tegye. Ezzel az erővel meg is építhette volna az utat, hogy akkor véleményezzétek, és legyen 3 milliárdotok az átépítésere.

CsImre képe
CsImre
28 sze, 2010-07-14 11:34

A dolog úgy néz ki, hogy a tervezőt kiválasztják, kiemnnek vele terepre, megállapítják, hogy itt is akkor szépen a járdaszélesítős megoldással tünetik el a bicikliseket, aztán tervező megtervezte, és a véglegesítés előtt bemutatta. Itt lett szólva a civileknek, hogy gyertek nézzétek meg. Mentünk, megnéztük, és mondtuk, hogy szar. ELmondtuk tételesen, hogy miért, azt is, hogy mi kéne. De nem lehet kanonizált dogmákkal vitatkozni, mintha egy templmobna akarnál természettudományos bizonyítékot szolgáltatni arra, hogy Jézus nem járhatott a vizen, egy mélyen hívó országban. Ha igazat adnának neked, borulna a hitviláguk, aminek mellesleg semmi alapja nincs, mint a hit. Az érvek fel lettek sorakoztatva itt is, korábban olvasói levelekben, amik megjelentek az újságnál. T.m. 600 aláírással ment levél a polgármesternek, hogy nem akarnak a szegediek járdára vezetett bicikliutat. Jött egy sablonválasz, hogy működjönk együtt, bla-bla, és gőzerővel folytatták a járdák elvételét.

580 nap alatt annyit nem sikerült elérni a Tompai kapu úti biciklisdarálónál, hogy egy táblát odébbrakjanak, hogy szabályosan lehessen biciklizni. Ellenben az autósok 30-as sebességkorlátozását megszüntették, hogy még ez se segítsen a bickliseknek, ha 500 méteren belül kétszer keresztül kell kelniük az úton, zebra, minden egyéb nélkül. A rendőri statisztikák is teljesen nyilvánosak, csak bele kéne nézniük, ha az lenne a cél, hogy a bicikliseknek jobb legyen, de nem az a cél. Innentől kezdve pampoghatunk mi akrámit.

A sajtóban az a téma, hogy az autósok újra birtokba vehetik a rakpartot, hogy a Rókusi körúton már épül a villamos, stb., de arról senki nem ír, hogy a biciklisek mit vehetnek birtokba, és mi épül a bicikliseknek, sem az, hogy véletlenül munkagödrökbe vezetik őket, kerülni kéne. Csak utólag értesülnek róla az emberek, meg mikor ott vannak. Párhuzamosan megy a bicikliutat építünk, hurrá propaganda a cangásoknak (9%), és a hülye szabálytalan biciklisek az összes többi közlekedő felé, mind a szeparált bicikliutak felé mutat. Ebben a közegben iszonyat nehéz lavírozni úgy, hogy mindeközben a város vezetése - amit tisztelek és becsülök állhatosságáárét - puha diktatúrákat megszégyenítő módon gátolja meg, hogy a használók, a lakók a legkisebb mértékben is beleszólhassanak a nagy pénzosztásba, ami pedig elvileg a demokrácia alapja lenne.

Demonstrálni is lehet, de ennek kimenetele kétes. A CM-en több százan vonulunk évek óta, a városháza előtt is van emelés, többször újságban is volt, de semmi hatása nincs. Semmi beleszólás nincs a döntésekbe, ha valamit eltökélnek, akkor az úgy lesz. (1-2 rés a pajzson hozott pár európai megoldást) Egyik pillanatban komcsi propagandista vagy, a másikban fityiszes városáruló, a pártoktól kapják a hatalmas színes kiadványokat minden háztartásban, tőlünk meg egy olvasói levelet, ha egyáltalán beszerkesztik. Lehet, hogy mi vagyunk a bénák...

CSI

beked képe
beked
29 sze, 2010-07-14 16:59

A CM álltalános célokért van. Nem is figyelnek rá nagyon szerintem. Más lenne a helyzet, ha egy bizonyos ügyért és pont egy kerékpárút ellen vonulnának fel a kerékpárral az emberek. Hangzatos irással a felelőtlen gazdálkodásról, a civilek mellőzéséről és a környezetkárosításról elég lehet, hogy bekerüljön az ügy a médiába. Főként, ha már előtte megismeretitek a közt a témával. Mint irtam: Facebook, youtube... kisebb vonulások szegeden... szerintem lehet nagy balhét csapni és az alapján amit a cikk felvázol szerintem érdemes is. Abban az esetben, ha az önkormányza nem hajlandó megfontolni a döntését. Már volt elhibázot döntésük, ami szintén hivatkozási alap.

Na haragudj, hogy ezt mondom, de nekem eddig úgy tünik minden szegedi problémánál, hogy a siránkozáson túl nem juttok. Persze biztos nem igy van. De helyi cikken és CM beiráson kívül mást nem láttam soha. A CM-et medig nem olvassák elegen. Ezt annak fényében mondom, hogy emlékszem a lápos témánál, de hogy egy közelebbit mondjak az újpesti Bringaút építésénél is elég nagy balhét sikerült csapni.
nem értem a szegedi ügyek miért halnak el, ha tényleg annyira rossz a helyzet. Márpedig egy iskola kapuja előtt elvezetett, elvileg elkülönített kerékpárút jóval nagyobb bűn, mint egy jól tekerhető út melletti széles járdán kijeölendő kerékpárút kérdése. ugyanigy azt gondolom, hogy ha a töltésen fákat vágnak ki bringaút érdekében, akkor ne legyen bringaút. Ha a helyi szervezet nem elég erős (nincs elég ember) érdemben gátat szabni az ottani pazarlásnak, akkor kérjen segítséget és jó lenne, ha az meg is érkezne.

Beke Dávid

Oleever07 képe
Oleever07
30 sze, 2010-07-14 19:14

A CM álltalános célokért van. Nem is figyelnek rá nagyon szerintem. Más lenne a helyzet, ha egy bizonyos ügyért és pont egy kerékpárút ellen vonulnának fel a kerékpárral az emberek.

+1. mi itt Budapesten egy évvel ezelőtt valamit tettünk annak érdekében, hogy legyen a Margit híd déli oldalán is kerékpársáv. aztán hogy ez mekkora hatással volt a városvezetésre, meg a tervezőre, nem tudom. de ez a hír eljutott a médiába. lásd itt.
a Facebook-ra is adok egy +1-et. a Facebooknak köszönhetjük, hogy nem lesz tűzijáték néhol, hanem a tűzijátékra szánt pénzt az árvízkárosultaknak adják. ha valaki létrehozna egy csoportot, hogy pl. Mondjunk nemet erre a bizonyos bringagyászra, és megosztanátok, mindenkihez eljutna a hír. mondjuk a helyi médiához mindenképp.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

CsImre képe
CsImre
31 sze, 2010-07-14 19:18

Pedig jutottunk már túl a siránkozáson. Pl. én már voltam tanú büntetőügyben, kétszer is, ami végülis a társunk bűnösségével zárult, a tábla meg visszakerült. Szemléztünk az NKH-val, ami végül küldött egy jegyzőkönyvet, amiben semmi nem volt. Sajtóbalhé lett pár biciklisgázolásból, készültek tervek a helyszín módosítására, amit végül egy bekövült inkompetens nyomorék pegtorpedózott, végül nem történt semmi. Állítottunk szellembiciklit, voltunk vagy negyvenen megírta az újság, ott volt több TV is, de csak a helyi tévének volt hírérték, a rendőrség meg kihozta a biciklist vétkesnek, holott nem volt az, viszont halott volt, így nem tiltakozott. Ha bicikliútra paroló autóhoz rendőrt hívsz, nem jön ki. Nem vicc, tényleg nem, többször, többen próbáltuk, nem jött egyszer sem. Aztán hónapokig tartó munka után leközöl az újság egy cikket, hogy a biciklisek nem normáisak, de hálistennek már épülnek az európai bicikliutak, aztán kijön az önkorményzati kiadvány, meg a színes projekttájékoztató ugyanerről és kész. Ha nem a helyi szennylapot, akkor országos médiát fogyasztják az itteniek is. Tehát az kell. Oké, most itt siránkozok, mert talán itt vannak olyanok, akik meg is értik, hogy miről beszélek. A következő fokozat a sz.rom le mód, csak ahhoz már kicsit sok munka áll a dologban.

Márpedig mennél kisebb egy település, annál kisebb az esélye,hogy civil szerveződés induljon be, vagy hogy médiába kerüljön, erre jönnek még rá a falusi, vagy kisvárosi allűrök.

A falun mindenki ismer mindenkit, megy a pletyka, a sustorgás. A kisebb városokban is él ez, az emberek nehezen mozdulnak, tüntetnek, ugyanakkor könnyebben hiszik azt magukról némelyek, hogy a falu v. város a kiskirályságuk, melynek ők a kiskirályai. Újságírók is teszik ezt
Nem véletlen, hogy bizonyos politikai eszmerendszerek rendre nagyob tért hóditanak egy milliós városban, mint vidéken, a kisebbekben. Máshogy fogadják be az ott élők a dolgokat, mint vidéken, egy faluban, vagy egy kis városkában.

Ha ír egy cikket a Népszabi, ami Budapestről szól, milliók érzik magukénak a dolgot. Ha ír Mórahalomról, Makóról, vagy Kistelekről akkor néhány ezer ember érzi magáénak, a többieknek érdekesség a messzi vidékről, egy riport, hogy ilyen is van.

Persze fű alatt megy tovább az szakmai munka, ajánlások, vizualizációk, HNÜEM-túrák, UP-k, egyebek. Van rá maroknyi ember, akiből ha kifogy a szussz, akkor marad a sopánkodás. Biztos ez valami dopping, meg önhergelés, meg visszaigazolás-várás a folytatáshoz.

(amúgy van blog, tyúb, CM Szeged, Facebook, lakossági fogadóóra, városházára járkálás, levelezés, kerékpárregisztráció, közös akció a rendőrökkel, CM, HNÜEM, UP, forgalomszámláls, elemzés, perelgetés, a régió városaiban tanulmányutak, dokumentációk, helyszínfelmérések Szegeden és másutt, stb. mindez néhány ember vállán)

CSI

beked képe
beked
32 sze, 2010-07-14 20:39

Nem véletlen igyekeztem félve irni ezt a siránkozós dolgot.
Azonban nem értem, hogy miért nem adtok át ebből a teherből valamennyit? Több beirás is volt ide szegedi ügyekkel kapcsolatban. De az, hogy én, nem Szegedi mit tehetnék sosem jött át. Nincs reklámozva csoport, vagy videó, amit terjeszteni lehetne stb. Ezért, ahogy Ciklon irta nagyon tehetetlennek érzem magam. Persze lehet, hogy nem az a célotok, hogy az egész országot harcba hívjátok, és már a puszta informálást is megtisztelőnek érzem, csak a bejegyzés szerintem nem csak bennem kelti azt az érzést, hogy tenni kéne valamit... de magunktól, nem ott élők hogyan indulhatnánk el? Minden respket természetesen nektek és nagy csoda, hogy még nem adta fel mindenki.

Beke Dávid

elfroland képe
elfroland
33 sze, 2010-07-14 20:49

Nagy-nagy tisztelet nektek.
Nagyon komolyan nyomjátok a témát.
Arról már nem ti tehettek hogy még ez is kevés ahhoz hogy elérje a döntéshozókat...
Hasonló gondokkal szembesülök én is Vác-Göd-Dunakeszi vonalon, és én is tanácstalan vagyok a téren hogy milyen ezközzel lehetne áttörést elérni.

pixel képe
pixel
34 cs, 2010-07-15 14:51

Ütvefúróval :)
Épp hétvégén mentünk Gödre, néztem, amikor a Megyeriről elinduló bringaút véget ért és az úton ott a szentháromság, letérési lehetőség nélkül, hogy ez miajófa**. Mit, kinél próbálsz tenni?

atomboy képe
atomboy
35 cs, 2010-07-15 15:27
elfroland képe
elfroland
36 cs, 2010-07-15 18:11

Pl. Dunakeszin a Fóti útra fognak egy a jelen témában látható bringagyászhoz hasonlót csinálni.
Vácon is pont ilyeneket építettek, és nincs eszköz amivel lehetne ellene tenni, pedig ott szokott lenni egy kis CM is de mindhiába...

Oleever07 képe
Oleever07
37 p, 2010-07-16 22:49

hehe, ezt egyszer én is megszívtam. :D én akkor azt csináltam, hogy rámentem az útra, és elmentem az áruházi bekötőúthoz, és ott visszafordultam az áruházak felé.
ha legközelebb Göd/Vác felé mész, akkor ezt az útvonalat tudom ajánlani. (Nyugatitól a Horányi révig)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

atomboy képe
atomboy
38 cs, 2010-07-15 00:26

Tessek, jardas kerout ellenes group:
http://www.facebook.com/group.php?gid=142209665790952

CsImi keresere hoztam letre.

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

CsImre képe
CsImre
39 cs, 2010-07-15 00:41

Majd pöttyintünk erről valamit a blogra is :)

CSI

Oleever07 képe
Oleever07
40 cs, 2010-07-15 09:38

eközben én elküldtem a CM Facebook-os csoportjához. :-) köszönöm, atomboy, hogy megosztottad. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

sagan képe
sagan
41 cs, 2010-07-15 01:55

Te most olyan embereken kérsz számon valamit,akik az erejükön felül,szabadidejükben képviselik a kerékpáros érdekeket a helyi média hátszelével dolgozó önkormányzattal szemben??

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

CsImre képe
CsImre
42 cs, 2010-07-15 10:41

Szerintem csak segíteni próbál. :)

CSI

SzCiklon képe
SzCiklon
43 sze, 2010-07-14 11:48

Istenem, ilyenkor olyan kétségbeejtően tehetetlennek érzem magam.
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

elfroland képe
elfroland
44 sze, 2010-07-14 15:04

Vákicsit!
Nem vagyok tisztába az árakkal, de asszem 30 millából már kijön egy épkézláb bérgyilkos is.
Persze nem azért mondom, hanem csak úgy szabadon áramolnak a gondolataim vagy mifene...
Lehet hogy rövid távon ráfizetés de hosszú távon megtérülne...
:-D

Oleever07 képe
Oleever07
45 sze, 2010-07-14 18:47

+1. :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

Wadmalac képe
Wadmalac
46 cs, 2010-07-15 09:41

Ebből? Egy egyszerűbb rakétatámadás is műholdas célzással. Rendeljem?
Wad

greenp képe
greenp
47 sze, 2010-07-14 16:44

akkor az ezekhez hasonló bringaőrző/parkoló "luxusmegoldásokról" már álmodni se... pedig a városoknak is bevétel...

http://greenpolis.wordpress.com/2010/07/14/igy-orzik-mas-varosok-a-bring...

pata képe
pata
48 sze, 2010-07-14 16:55

ugye nem azért jöttél ide, hogy a blogodat hirdesd?

Oleever07 képe
Oleever07
49 sze, 2010-07-14 18:51

azt nem tudjátok, hogy milyen politikai hovatartozású a tervező? már ha ez valamit elárulna...
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

beked képe
beked
50 sze, 2010-07-14 19:05

Szerintem semmit, ha ő egy felkért tervező, és nem politikus akkor az az ő személyes magánügye. Ha tudnánk sem számítana.

Beke Dávid

Oleever07 képe
Oleever07
51 sze, 2010-07-14 19:16

jó, én csak a stílusa miatt kérdeztem rá. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

CsImre képe
CsImre
52 sze, 2010-07-14 19:24

Ahhoz, hogy valakinek a tetteiben megmutatkozzon valamilyen ideológia, előbb agya kellene, hogy legyen.

Mellesleg láttam már ilyen vezetésű várost, meg olyat is, mind alföldi kisváros, de a biciklis infra és a hozzáállás teljesen egyformán sz.r.

CSI

Oleever07 képe
Oleever07
53 cs, 2010-07-15 09:45

az első mondatod nagyon igaz, +1. :D csak az a baj, hogy nincs...
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

hf képe
hf
54 cs, 2010-07-15 12:21

Kedves CsImre es tobbi szegedi sorstarsunk!
Ti is tudjatok mar, hogy demot szervezni veszelyes, es ugysem fognak tomegek leutazni Bprol.
De probaljatok ki az email bombat! Eddig nagyon hatasos volt! A kulso szilagyi utnal bevalt. Raadasul itt fakat is vagnanak ki ki, ugyhogy a helyi lakossag is fellazithato.
Kell egy plakat, rajta nagy betukkel: ITT AZ ONKORMANYZAT KI FOGJA VAGNI A FASORT HOGY BICIKLIUTAT EPITSEN. A BICIKLISEK EZT NEM SZERETNÉK. HA ÖN SEM. KULDJON EMAIL NEKIK: email cimek (polgarmester, jegyzo, felelosok) letephetoen. Mellé athuzott fak abraja. Megkered minden baratodat, hogy beszeljen 5 emberrel hogy kuldjenek emailt+kirakod ide.
Lesz sok email, az tuti. 100 emailnek mar olyan hatasa van mint egy 1000es tuntetesnek.

Probaljatok ki! Keress ra a külsô szilagyi utnak, ott mukodott.

Udv hf

Oleever07 képe
Oleever07
55 cs, 2010-07-15 12:43

tényleg. ez se rossz ötlet. támogatom. :-)
link 1, link 2
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

hf képe
hf
56 cs, 2010-07-15 12:48

1-2 ujsagironak is mehetnek az emailek, igy lesz mediavisszhang is.

Oleever07 képe
Oleever07
57 p, 2010-07-16 22:40

így van. úgy hogy Hajrá Szeged! innen BP-ről. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)