Sziasztok!
Régóta szemezek az országúti bringákkal, de nem igazán ismerem őket és kétségeim vannak, hogy ez lenne-e a megfelelő típus a nyomorodott pécsi utakra és göcsörtös járdákra /Igen, Pécsett nincsenek bicikliutak, így sok helyen járdázni kényszerülünk :(
Outisok, kérlek írjátok meg tapasztalataitokat! Megéri ilyen bringával közlekedni? Belefér ennél a típusnál is egy-egy görönyös vagy poros-kavicsos szakasz, járdaszegélyek és egyebek? Bírni fogja a gép?
Köszönöm szépen előre is!
Lukinyuszi :)







Hozzászólások
nincsenek bicikliutak, így sok helyen járdázni kényszerülünk
Ha a bringaút hiánya neked automatikusan járdázást jelent, akkor nem igazán érdemes outin gondolkoznod, nem arra való.
Nem ismerem a pécsi utakat, de egy sportosabb trekking (28-as külsők, duplafalú felni, merev villa) nem lenne megoldás? Azzal akár mehetnél az úttesten is :-)
Néhány helyen! kényszerülök járdázásra. Ahol kegyetlen az út vagy a forgalom. Egyébként nyugi, nem a járdára tervezek outit venni ^^
Azt hiszem már elmondhatom, hogy gyakorlott bringás vagyok, nem félek és nem vagyok bizonytalan sem az úton / a forgalomban. Csak azért akad olyan hely, ahol nem szívesen megyek az úton, a csuklós buszok és a pécsi autósok között (bocsi, de tényleg sok itt a majom, tisztelet a kivételnek :)
Én személy szerint defektvédelemmel ellátott és talán ballonosabb köpenyeket ajánlanék, bár nem ismerem a pécsi utakat. De ha sok a kosz, meg a kavicsos-poros rész, akkor lehet hogy mégis a trekking a jobb választás, ahogy fentebb pata javallotta.
Ha gyakorlott bringás vagy, akkor nyugodtan próbáld ki az outit!
Országúti felni 28-as gumival semmivel sem rázósabb mint egy merev trekking. A 23-assal rendszeresen közlekedem építési területen (Kálvin tér) de semmi gond. Bringával a kátyúk is könnyen kikerülhetőek, főleg ha van helyismeret. Pesten 2 év alatt 2 defektet kaptam, sima Zaffiro külsőkkel, amin semmi extra védelem nincs, csak rendesen fel kell fújni!
Ja azt elfelejtettem írni, hogy mégis hol találok és csodaszép outit (mert fontos, hogy csodaszép legyen, nő vagyok vagy mi a szösz :D) 50es vázzal??? Áááá (164cm)
használtan: expressz, vatera, bikemag apró, de ez ritka méret...
Igen, ezeket nézegetem ezerrel, de szinte reménytelen...
De ha már így szóba jött, erről mit gondolsz(tok)?
http://www.expressz.hu/sport/kerekpar/orszaguti-bicikli/hirdetes-2166245...
Első sorban a méret érdekelne, hogy ez megfelelne-e nekem (vagy ez már nem a picifelnőtt/női kategória hanem tényleg mini gyerek?) És ha igen, akkor megérdeklődöm a műszaki paramétereit... 24cm-es - ez nekem nem mond semmit :/
Köszi :$
Ebbe tegnap botlottam bele, sztem érdemes elolvasnod:
http://divany.hu/zold/2010/08/02/egy_bicikli_es_egy_lany_egyutt_mar_tul_...
Valami nem stimmel a linkkel, 404-es hibát ír :(
Végül megtaláltam a cikket. Érdekes. Dicséretes :)
Bár nekem sose a csajos bringák tetszettek. Én nem vagyok Olyan Lány xD
Leányom, azt is oszd meg velünk, milyen árkategóriában gondolkodsz :)
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Ja igen... :)
Csak eredetileg ez még csak puhatolózós posztnak indult.. aztán elfajult :D
Szóval... 20 körül remélek kifogni egy jó kis gépet. Nem kell, hogy extrajó legyen, mivel 46kg alatt aligha megy ronggyá akármi is :D Az előző masinám (2 hete lopták el R.I.P.) egy ősrégi nyomi monti volt, rossz hátsó váltóval, bazinehéz és méreteimhez túl nagy vázzal, ja és ronda is volt - mégis elvitték. Szóval nincsenek gigantikus igényeim. Működjön és legyen megbízható, ne kelljen folyton a szervizbe rohangálni vele. Ja és nem árt, ha nem bűn ronda, sőt lehet akár csodaszép is, nem haragudnék :D
Talán van esély 20-25ért venni egy ilyesmit, meg még valamicskét mindenképp rá kell költeni. De jó lenne, ha így hirtelen első körben ennyiből (25-30) megállna.
Álomvilágban élek? :$
Attól függ. Az egysebim, ami épppen épül, szintén ilyen árkategória. Javaslom neked is, ha nem jársz sokat hegyre, csak városban, bőven elég az egy sebesség. Kisebb a hibalehetőség, kevesebb a kopó alkatrész, kicsi szervizköltség, stb. Szóval megéri. Mit szólsz ehhez a megoldáshoz? :)
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Pécs >>> esélytelen az egysebességes. Sajnos. Nem jellemző, hogy hegyre mászok bringával, de már a suliig se érnék el egy sebességgel :(
Mit szólsz ahhoz, amit linkeltem, nézd meg légyszi, ha nem nagy kérés :$
Pörgős áttétellel bárhova fel simán :)
Amit linkeltél, azt nem ajánlom kifejezetten, elég sokat szívtam már a régi outik felújításával. Valami modernebbet keress szerintem. Este nézelődöm majd neked, vagy holnap, most nincs időm, ha lesz, szétnézek :)
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Képes lennél? Mármint utána nézni? Nekem? Csak úgy?
Az maga volna a mennyország *-* Én olyan láma vagyok, nem értek hozzá és máris unom a keresgélést :$ Főleg a lehetetlen törpe méretem miatt...
Örök hála és puszi :)*
Nagy segítség ilyenkor egy jó avatar választása.
Ezt hogy érted? Mi a gond az enyémmel? :$
Semmi, sőt! Segítségkéréshez kiváló, látod működik.
és akkor még én itt írtam tegnap, hogy a fantasztikus leányok nem olvassák a CM-et. hát most nagyot tévedtem! :D Te egy nagyon szép leány vagy, Lukinyuszi! :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
az avatarja fantasztikus, ez a helyes kifejezés. :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
én szeretném élőben is látni. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
ne nekem mondd! :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Mi lenne, ha a bringáról folyna a diskurzus, urak? :P
:DDDD
Wad
elnézést, hölgyem, hogy így szétoffoltuk ezt a blogot. :-) de a bringa és a rajta tekerő nő nem szétválasztható. :-) főleg, ha egy ilyen szép lány tekeri. :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Mondjuk 42-16 fixxel már voltam a Jánoshegyen... :P
.
IPG
fehér fixi, kék bagaboo
Jó de az Te vagy :P
Szia!
Nézelődtem én is de nem igazán találtam, de viszont az a bicaj amit belinkeltél az elég szép, szerintem jól nézne ki egy lány alatt! :)
_________________
A fájdalom csak ideiglenes. Eltarthat egy percig, egy óráig, egy napig vagy egy évig, de végül elmúlik, és valami más lép a helyébe. De ha az ember feladja, akkor örökké fog tartani. "Lance Armstrong"
Ugye, hogy mutatós? ^^ Persze le a sallanggal: dinamós lámpa, csomagtartó, láncvédő, nyáron a sárvédő is off - és jáááj máris mennyivel gyönyörűbb... Fehér nyereggel és bandázzsal, fehér cuccban, barna bőrrel (mármint az enyémmel :D) Álom.
Hajaj most sajog a szívem, mert hát itt a nálamnál többet látott "szaki" nem ajánlotta mert öregecske a szentem - mármint a gép, a szakit nem ismerem :D
Amúgy meg a méretéről még mindig senki nem homályosított fel. 24cm-es rajta a MI??? 24 colos kerékre gondolhat vajon az eladó? (Írtam már neki, még nem válaszolt) Ha igen, az nem túl kicsi, az nem gyerekméret már? Vagy a magamfajta csököttkének pont jó?
Én annyira láma vagyok ehheeeeeeez, én csak tekerni tudom meg feszíteni rajta xD
Segítsetek!!! :)*
"le a sallanggal: dinamós lámpa, csomagtartó, láncvédő, nyáron a sárvédő is off - és jáááj máris mennyivel gyönyörűbb..."
Istenem, de ritkán hallok ilyesmit női szájból!
És de jólesik!
Wad
Hülye fejemmel elfelejtettem írni, hogy szerintem jó lenne neked a 24-es méret.
Egy haverom szintén alacsony és 24es montija van :)
Lukinyuszi, igen a kerék mérete 24 col :)
A dinamós lámpa nekem sem jön be, de szerintem a csomagtartó jó dolog ám! :)
Mért zavar ennyire, hogy alacsony vagy? :)
én mit szóljak a 196cm-emre? :D
Szerintem nagyon jó ez a bicaj 15.000ért!!!!!
Totál megéri. (szerintem)
_______________________________
A fájdalom csak ideiglenes. Eltarthat egy percig, egy óráig, egy napig vagy egy évig, de végül elmúlik, és valami más lép a helyébe. De ha az ember feladja, akkor örökké fog tartani. "Lance Armstrong"
Egy cseppet sem zavar a magasságom (mélységem :D) Nekem pont jó így! :)
Ellenben az országúti kerékpár választék nem épp az én standard-emhez illeszkedik. Ezért fájó most egy csöppet a csöppség... :(
Használtból nehéz kis vázméretest találni. Neked kb. 46-48-as lenne ideális. Érdemes lenne külön keresgélni vázat és összerakni egy lovat. akkor lehet hogy kicsit dráább lesz, de olyan mintha részletre vennéd,folyamatosan örülhetsz minden kis lépésnek, amivel épül, és mire gurul, a hatásszünet miatt imádni fogod.
Én mániákusan szeretem az ilyen összerakósdit, nagyon szívesen megcsinálnám, csak ehhez állati messzi vagy. Az meg nem jó ha építés közben nem látod.
Mondjuk tőlem ideköltözhetsz amíg összerakom. :)
Wad
Elhiszem én, csak ezzel az a gond, hogy nekem többé-kevésbé moströgtönazonnal van szükségem a vasra!
Mondjuk nyár végéig még valahogy kihúzom (melózok, eljárogatok kölcsön géppel max), de nehezen bírom már bringa nélkül :(
Szeretnék egy elfogadhatót minél hamarabb. Remélem egyszer csak szembejön :)
Legyen szerencséd. Csak ne kapkodd el, inkább később de jót.
Wad
Esetleg ez? Nagyon jó állapotú, egy ismerősömé. ha érdekel és beszélsz vele, hivatkozz rám; )
Ukrán a narancs fekete tigrissel
Szia! A link (vagy kép) lemaradt :P
Hűha, milyen igazad van.
http://sport.vatera.hu/kerekpar/egyeb_kerekpar/gyonoruszep_puch_trekking...
Bocsi : D
Ukrán a narancs fekete tigrissel
Úristen! Ezmiez?!
Anyunak már van gépe, de azért köszi xP
Na de komolyan, ez nyanyabicaj. Dislike... :)
Pécsi vásárban nincsenek használt biciklik? (Gondoltam olcsóbb lenne)
Jártam kint a hétvégén, egyetlen egy outit árultak, ami méretre megfelelő volt, de 32-t mondott rá a bácsika, így odébbálltam. Akkor még nem volt kiforrott bennem a Vágy, hogy nekem outi Kell :D
De ha nyár végén meglesz még, tuti körbeszaglászom!
Sajnos elég szegényes a kínálat, Pécsett egyáltalán nem divat sem a city, sem az outi. Nem is tudnám megmondani, mikor láttam a városban országúti bringát. Talán utoljára '99 táján, Jóédesapám alatt xD
Van országútim, egész jó alkatrészekből, de nem használom. Az mtb sokkal kényelmesebb és nem kell figyelnem, hogy nehogy valami felüsse a kerekemet. A fék is sokkal jobb, meg az országútira sárvédőt is nehéz lenne rakni, pláne csomagtartót. Nekem a nagyobb sebesség nem ér annyit, hogy elviseljem a hátrányokat.
Ha nem tudtalak lebeszélni, akkor figyelj arra, hogy legyen könnyű áttétel (pl. 3 első lánbckerék, hogy 1:1 körüli vagy könnyebb legkönnyebb áttételed legyen) a biciklin, mert Pécs környékén kell. Nem kell elhinni, hogy ha a Touron a hegyekben felmennek 39/24-gyel, akkor neked is elég lesz.
Hú! Hát nem állítom, hogy mindent értettem, amit leírtál, de azt hiszem kb átjött :D Köszi :)
Tudom én, hogy a monti kényelmesebb (pláne telóval) meg biztonságosabb (ilyet is hallottam, már csak a virslikerékből adódó pereceléseket ha nézzük :D)
DE
a Vágyak már csak ilyenek, nem mindig racionálisak.
Valamiért outira Vágyom! Mert szép, mert feeling, mert kecses (igen, én annak látom :P) és leginkább mert Csak! :D
Ezeket a váltós dolgokat megpróbálom fejben tartani és alkalomadtán kegyetlenül rákérdezni - remélem megérti majd az eladó amit makogok ^^
Az 1:1 áttétel azt jelenti, hogy az első és a hátsó lánckerék ugyanakkora. Ha az első nagyobb, akkor nehezebb hajtani, ha kisebb akkor könnyebb. Persze egy tekeréssel könnyebb áttétellel kevesebbet is mész. Országútikon sokszor van 39-es vagy 42-es kistányér elől, és pl. 24-es legnagyobb hátul. Ez az áttétel komolyabb emelkedőn egy nem túl erős biciklisnek már bőven nem kényelmes.
Köszi :) Akkor jól értettem.
Mindenképp figyelni fogok erre, nem szeretném fél életében tolni a paripát xD
Amióta tartom a normális keréknyomást (min.7bar), nem volt felütéses defektem. Ez kb 6 évet jelent. Pedig nem vagyok éppen pihe.
Icipici edzettséggel egy 42-28 áttétellel mindenhova fel lehet tekerni. A háromtárcsás oúti hajtómű nekem nagyon bántja a szemem, kicsit olyan mint Lamborghinin (nem a traktoron) a terepfokozat.
Wad
20-as és 23-as gumit használtam és sok pumpálással szinte állandóan 7 bar fölött volt a nyomás. Azért így is előfordult felütés az úton lévő kövektől. MTB-vel soha egyetlen felütésem sem volt, pedig volt, hogy 1 bar-os nyomással terepeztem.
Nekem semmi nem bántja a szememet, ha jobban működik. Ráadásul az, hogy valamilyen áttételben még fel tudok menni az nem jelenti azt, hogy az az áttétel optimális.
1. akkor rossz a külsőgumi választás, túl vékony falú, vagy túl széles a felnid. Nálam 6 év defekt nélkül azért vmit elmond.
2. az oúti bringa elöl mindig is max két tárcsáról szólt. Háromtárcsás hajtóművét a shimano is túrahajtóműnek hívja, nem oútinak. Arról nem is beszélve, hogy a háromtárcsáson kisebb a nagy lánckerék is, totál más átételek vannak amelyek viszont nem igazán oúti áttételek.
3. oúti bringázás nem az optimális kényelemről szól, hanem optimális teljesítményről.
Nem tudok mást mondani, aki 39-28-cal nem mászik fel bitumenezett úton (ez max 13-14%, de általánosan nem több 12%-nál), az vagy edzzen többet, vagy elégedjen meg a túrakerékpáros névvel.
Ha további engedményeket teszünk, kimászunk az oúti név alól.
Wad
a világ legnagyobb "országúti" versenyén, ahol értelemszerűen a legjobbak indulnak, és eddig azt hittem hogy nem a kényelemről szól, ott is előfordult már 50/34-es hajtómű, sőt, időnként még triplahajtómű is felkerül.
Ezentúl hívjuk őket is turistáknak...
Ez így kevés, álljuk körbe és röhögjük ki őket.
Nekem az egyeneskormányos outikerekű (fitnesz) bicómon három tányér van; 28-42-52, szerintem meglehetősen univerzális egy 9-es rendszerrel.
.
IPG
fehér fixi, kék bagaboo
Több dologban vitatkoznék veled. Nekem van outim is, és egy egysebisre átalakított mtb-m is. Az mtb-vel akkor járok, ha bevásárolni megyek, vagy lassúznom kell, mert a fiammal tekerek, ha viszont oda is kell érnem valahová, akkor az outi kerül elő. Szerintem nem kényelmetlenebb, csak teljesen más. :)
Ahogy Wad is írta, egy rendesen felfújt kerék mellett az outin sem nagyobb a felütésveszély, és 7-8 bar mellett a kerék deformációjának a veszélye is kisebb... Mellesleg Győr útjai sem sokkal jobbak, mint Pécsé, de egy 28-as, 32-es gumi tökéletes alternatíva.
Ráadásul egy filigrán hölgynek sokkal elegánsabban állna ez a kis Bavaria, mint egy akármilyen monti... :)
---
Öreg acélvázon rakom, vénséges váltóval... Azt hiszem, hárman együtt közel százévesek vagyunk. Ehhez képest jól bírjuk... :)
Na ugye, hogy ugye? ;) Lényeg a kecsesség ;) Ja és az sem egy utolsó szempont, hogy egy kézzel fel tudnám emelni, nem kapnék sérvet, ha kicsit cipelni kell :)
Ha már itt tartunk: hogy áll a projekt, Lukinyuszi?
---
Élő szövet a fémvázon... A korai szériák egyikéből. :)
Igen, mindenféle képpen 3 tányérost vegyél, mivel nem vagy nagy profi így kelleni fog szerintem néha :)
"Tudom én, hogy a monti kényelmesebb (pláne telóval) meg biztonságosabb (ilyet is hallottam, már csak a virslikerékből adódó pereceléseket ha nézzük :D"
-Szerintem nincs igazad, outi is biztonságos csak nem kell vele mindig száguldozni, és meg kell tanulni menni vele, teljesen más (lehet) mint egy MTB, ezt nemsokára én is megtapasztalom, mert én is egy kecses outi vásárlás elött állok, csak már nekem megvan a kiszemelt :)
http://www.bringaboard.hu/resources/source/557/937/5098.jpg
Azt mondtam, hogy biztonságosABB :P És ez alatt a kevésbé rutinos tekerők esetét értettem ld. "nem tudok fékezni, csak akkor, ha előre elhatározom hogy fékezni fogok" - nehézségek a koskormánnyal ill. "minden apró repedésbe beleakadok, és ilyenkor borulok oldalra, mint a krumplis zsák" - nehézségek a virslikerékkel :D Na ilyenekre gondoltam, mindegy is.
Remélem nekem nem lesznek ilyen gondjaim, ennyire nem vagyok már kezdő :D
Te mit gondolsz a linkelt kis ezüstnyílról? Igen, öregecske, na de mégis... Nagyon húz felé a szívem...
Egy idő után már az ember úgy közlekedik, hogy önkéntelenül is kerüli az ilyesmiket, avagy átugratja. Krumplizsákként pedig menet közben nem fogsz elborulni, csak ha már megálltál :)
.
IPG
fehér fixi, kék bagaboo
De van, aki képes rá. Ezeket idéztem. Nem magamtól. :D
Na mindegy, engem nem izgat, hogy virsli meg kos, ilyen Kell és kész. Nem vagyok egy nyafogós fajta ^^
(Faszbúkodat nézd...)
Mi az a faszbukó? :D
"Te mit gondolsz a linkelt kis ezüstnyílról? Igen, öregecske, na de mégis... Nagyon húz felé a szívem..."
Szerintem jó, én megvenném, 15E-t megér.
Nem faszbukó, hanem Faszbúk! = facebook
Ez aranyos volt :'D
Most mond azt, hogy nem faszbukót írtál!! :D
facebook = fészbúk
Nem faszbukót írtam :P Achtung, achtung ÉKEZETEK!!! :P
Rendben nyuszómuszó :P:)
jóvammá, gyíkok, fáccse az :D
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Én is dőltem már el állva... A bal lábam már kint volt az SPD-ből, de a jobb nem csatolt ki, és arrafele dőltem el :D
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Kedves Lukinyuszi, körülnéztem neked a bikemag-apró mélységes bugyraiban, és a következő szépségeket találtam:
1. Egy méretben egészen jó, Colombus csöves (örök életű váz) KTM Strada, pozitív a tapasztalat ezekkel a gépekkel: http://forum.bikemag.hu/apro/hirdetes-25437
2. Egy talán túl nagy Puch (a stucni lejjebb tolható), Campagnolo szettel, ami öreg, de mégiscsak minőségi: http://forum.bikemag.hu/apro/hirdetes-25094
3. Szintén nagy talán, jó állapotú Cicli Scarpa: http://forum.bikemag.hu/apro/hirdetes-27616
4. Megintcsak nagyméretű váz, megint KTM Strada: http://forum.bikemag.hu/apro/hirdetes-28242
5. Amihez a sok reményt fűzöm esetedben (az első Strada után), egy Benetto olasz csoda, 56-os vázzal: http://forum.bikemag.hu/apro/hirdetes-23062
Ezek mind nagyok neked, igaz? :D
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Szép lista. Imádom a rövid országúti vázakat. Amit a lány először kinézett, az pont az a kategória, ami nem tetszik: hosszú, rengeteg holt tér, fordulékonysága a béka segge alatt. Túrázni biztos jó, de nem veszi fel a versenyt a városban egy olyan rövid verseny vázzal, mint a Simplonom, vagy amiket linkeltél. :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
..kivéve a Puch-ot.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Hű hát én nem értek ehhez, de a kiszámolósdi alapján (centik meg osztásszorzás) nekem 46,7-es váz kellene.
Szóval... igen, attól tartok egy 57-est nem vállalnék be, ha nem muszáj :)
Még mindig a Bavaria-nál vagyok ám leakadva. Valamiért megfogott...
Ezekhez mit szólsz(tok)?
"kopott alkatrészek: sor-lánc csere az tuti fog kelleni, aztán lehet hogy a hajtómű is necces lesz már.
fékek: le merem fogadni hogy weinmann fékek vannak rajta, egyforgáspontos outi fékek, helyettük érdemes lenne beszerezni egy kétforgáspontosat, aztán ha már az van, kéne egy normális fékkar, ami meg még jobb, ha fékváltókar. (már elszálltunk árban) persze nem létkérdés
kerekek: a kép alapján a kerékméret 650B, ami itthon nem éppen jellemző kerékméret; persze, nem látom teljesen jól, főleg hogy nem is írja, de nem ajánlom; meg kéne nézni. aztán hogy az agyak milyen állapotban vannak, ki tudja."
Ne bántsátok már szegényt azért, mert öreg és esetleg kopott! Szétesni nem fog alattam! Ennyiért meg... :)
ejha, én egyetértek vele.
.
IPG
fehér fixi, kék bagaboo
Jó, végülis nem országúti edzésre akarod használni :)
Viszont ha megszereted, nagyon sok pénzt fogsz beleölni, megjósolom neked :) (teljes hajtáscsere (lánc, sor, hajtókar, középrész), fék-fékkarcsere, stb) Jobban megérné egy jobban felszerelt gép. Szerintem.
Te döntésed :)
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Ez mind igaz. De a jobb gép meg most kerülne többe. És most per pill nincs rá több. Márpedig sürgős a dolog, mert szenvedek, bringa nélkül fél ember vagyok :'(
Szóval sehogy se jó na, ha az ember nem csilliárdos :D
30 volt a fölső határ, nem? :D
Annyit megér, én is pont így állok most :)
Nincs kessem, mert minden úgyik bele a bringába, de mindjárt kééész *.*
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Hátfigyu elmenni Hajdúböszörménybe meg visszajönni bicajjal, megvenni ezt... meglesz az simán húsz is.
Na és ha elmész megnézni és nem tetszik a helyszínen?
.
IPG
fehér fixi, kék bagaboo
Szerintem sem éri meg, amit kinéztél. Csábító a 15.000, de sokkal többet kellene ráköltened, mint azokra, amiket belinkeltek neked. Szerintem amúgy kicsi is lenne neked az a bringa, és mivel sok alkatrész olyan szabvány, amit nem olyan egyszerű kapni, így egy csomó alkatrész cseréjével lennének problémáid. Hidd el, egy régi bringánál ez amúgy is problémás tud lenni. Én is 164 cm magas vagyok, jelenleg egy 55 cm-es Bianchi országútival járok, aminek szintén a felsőcsöve rövidebb, ahogy Peet is írta, így még pont kényelmes. 30.000 ft-ért vettem, és mentem vele úgy 1.000 km-t, hogy gyakorlatilag semmit nem cseréltem ki rajta, még a gyári, 35 éves külsőket sem. Persze azóta szépítgetem, de a hajtást leszámítva a többit csak azért cseréltem ki, mert én is szép és egyedi bringát szeretnék csinálni belőle.
A méret csak irányadó, mivel az országútik alapból alacsony építésűek, így azért van néhány cm-nyi tűréshatár, 52-53-asig elmehetsz, de vásárlás előtt nem árt kipróbálni.
A járdázás topichoz pedig annyit, hogy ha nem szeretsz a buszok között menni a négysávoson, keress párhuzamos mellékutcákat, ahol kisebb a forgalom. Ismerem Pécset, ott sem szörnyűbb a közlekedési morál, mint itt, Budapesten, minden csak megszokás kérdése.
ezüst Bianchi országúti, piros pedállal, sárga bandázzsal, fekete-narancs Bagaboo
Az ár persze fontos tényező, de a biztonság mindenképp előrébb jár. Normális fékek nélkül minden út az intenzívre vezet.
Vannak dolgok amin nem szabad spórolni.
Wad
Btw ez a vázméret-téma tök izé. Nekem nagyobb váz kell, mint amilyen a testméretem alapján kiszámoltatott, ugyanis a lábam hosszú, tehát nagyobb váz kell. Kvára embertől függ, szóval próbálgatni kell mindenféle méretet. 180 vagyok kb, volt 58-as vázam, de 65-ös is. A 65-ös kényelmesebb, hiába gecimagas.
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
No mindenesetre holnap felhívom az ürgét, megérdeklődök mindent, amit említettetek és meglátjuk :)
majd mesélj
Egyébként amikor először megláttam a topikcímet, azt hittem valaki megint a hatoson fog dél felé közlekedni... csatlakoztam volna, vasárnapra tervezek lemenni ott egy adagot, mondjuk olyan 130 km-t :)
.
IPG
fehér fixi, kék bagaboo
Az a helyzet, hogy pl. pont Dorccsa megválik a túrabringájától (egyenes kormányos felújított fitnesz gép, országúti kerekekkel), 46-os és megy mint az istennyila (csak a 3 másik gép mellett fölösleges).
http://kepfeltoltes.hu/100805/d_rit_ra_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Csak árkategóriában nem ott van ahol keresel.
Ennek ellenére ezt a gépet illetve amit most IPG húgának építünk (szintén alacsony, egyenes kormányos de országúti felszereltségű városi tank, egy magellán vázra) ha más nem, de a helyedben mindenképpen kipróbálnám ha pesten jársz.
IPG bicaja hasonló lesz ehhez:
http://kepfeltoltes.hu/100805/katimagi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Persze ha klasszikusabb országútik jönnek be akkor is lehet jókat találni:
http://www.vatera.hu/item/view/?cod=177310232
Postán elküldik. Bár én azt javaslom minnél többet próbálj ki.
Köszi :) Sajnos az elkövetkezendő 20évemre nincs tervben pesti látogatás, de ha mégis, mindenképp szólok :D
Szép gépek, meg biztos jók is, de pláne a vaterás jáááj abban már nincs meg pont az a kecs és báj, ami engem az outikhoz vonzott. És milyen pici(nek tűnik a képen! :o :D)
A fekete szépséges, körbejárnám egyszer ;)
szép az első két gép, de mennyiért adnátok el Dorccsa biciklijét? :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
felszereltségtől függően 30-65e. Előbbi a maradék trekking kerékszett utóbbiba a képen látható dt-vel fűzőtt országúti kerülne, stb.
Igazából igényekre és pénztárcára szabható.
aham. majd még megfontolom az ajánlatot. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
wow. Na most nagyon buszke vagyok arra, hogy Pecsen lakom, hogy egyre tobb ilyen belevalo bringas csaj teker a varosban.
En is rajta leszek a teman. Tenyleg nem lehetetlen o.utit venni 20 alatt. (En 12-ert vettem egy hasznalhatot. Csak kar, hogy osszetortem.) A Fitboysban nezted mar? Neha-neha ott is ki lehet fogni egy o.utit 20 alatt.
1. használt oútit csak olyan szintűt érdemes venni, amire jelentős ráköltés nélkül is rábízhatod magad. Már ha csak nem tudsz minden átépítést megoldani sajátkezűleg.
Én a minimumnak a full 300EX szerelést érzem.
23X622 gumikkal gyakorlatilag bármin el lehet közlekedni, persze a durvább úthibákon nem árt kiállni a nyeregből. Már csak a mögötted tekerő pasik esztétikai élményének érdekében is.
Jó minőségű duplafalú alufelnik normálisan felfújt (min. 7bar) gumival, értelmes és jól felfeszített küllőzéssel az oúti kerekek q sokat bírnak.
Ha szeretsz könnyen gyorsan sokat haladni, jó választás az oúti. Én meg örvendezek, mert viszonylag kevés oútis leányzó rohangál az utakon. Sokasodjatok!
Wad
Köszi a tanácsokat :) Nekem nem sokat mondanak, de majd a kereskedő orra alá tolom :D
Azért szerintem Pesten akad jó pár leányzó virsli kerekeken. Itt Pécsett még fiúk se nagyon. (Csak borotvált lábú versenyzők. Azok meg fujj xP)
Esztergom és környéke. Itt nincs ilyen sok. Aki meg van, az majdnem mind ismerős, és vagy házinyúlra nem lövök kategória, vagy exem, vagy valamiért nem jött össze.:)
Rettegj mert csak házinyúlra nem lövök. Lukinyulak még veszélyben.
:D
Wad
Malacot nyúllal keresztezni?! Na ne már :S :P
Franctuggya. Húsvétkor könnyebb megtalálni a röfögő nyulat. Nos, a tojás nem tom milyen lesz.
Azért sztem hétköznapi perverzió szintjén még elférne a kombináció.
Kisasszony, tépjen egy számot és üljön le a váróban. Jéééé, öné az egyes....
:)
Wad
Engem meg versenyen szóltak meg hogy miért nem borotválom. :)
Mert értelmetlen, egyetlen előnye hogy sebet könnyebb kitakarítani.
Vannak más területek, ahol sokkal több praktikuma és esztétikuma van a borotvás kezelésnek.
:P
Wad
Talán ezennel vissza is kanyarodhatnánk a kerékpár témához! Köszi :S
:D
Klasszisokkal jobban szeretek bringázni mint borotválkozni.
Izé most nem tom te mellik testterületre gondoltál......:P
Ártatlanul fütyörészve ideodasétálgató smiley.
Wad
Szerkeszd át a címkéket Lukinyuszi, mert így nem tudja (rendesen) értelmezni a rendszer!
Mi a baj velük? :/
a témákat vesszővel kell elválasztani: országúti, outi, pécs, kerékpár, bicikli
és úgy minden szó bekerül a cimke gyüjteménybe. Az outi pld:
http://criticalmass.hu/blog-cimkek/outi
Te nem tettél vesszőt a kulcsszavak közé, így keletkezett egy többnyire használhatatlan cimke:
http://criticalmass.hu/blog-cimkek/orszaguti-outi-pecs-kerekpar-bicikli
A szerkesztés résznél kijavíthatod ezt a hibát.
Jelentem beszéltem az eladóval. 24"-os kerekekkel rendelkezik a vas, amire a ma bejárt 5 bicikliboltban kivétel nélkül azt mondták, hogy felejtsem el, kicsi!
Mentem egy kört egy 130ezres versenybringával vááááá xD
Állat volt!!!
Kicsit fostam, mint a tyúkok, hogy fogok megállni. De sikerült nem eldőlnöm! *taps
A bácsi pedig megállapította, hogy 50-52es vázzal nyugodtan vehetek rendes nagy kerekű gépet. Ollé! :)
Szóval holnaptól ilyenre vadászok, ezerrel.
Nem tilos visítani nekem mailben vagy itt, ha találkoztok ilyennel ;)
Én is kb. olyan magas vagyok mint te. Van egy 55-ös Malim, amire még éppen fel tudok ülni (tekerés közben már nincs vele probléma), meg egy 52-es KTM Stradám. Szerintem egy 52-53-as bicaj neked is simán jó lenne. Persze kipróbálatlanul én nem vennék azért bicajt.
Flicka
Én kipróbálatlanul vettem Őt 25-ért:
http://picasaweb.google.com/lh/photo/K7uJsu5Ai9DWKz-W6tSXNQ?feat=directl...
És imádom. Szerelem volt első látásra, felülésre.
Azóta kicsit átalakult:
http://picasaweb.google.com/lh/photo/ht392X8cBqJKJbhWC5d9JA?feat=directl...
Luki: Szerintem nem para kipróbálatlanul megvenni, csak előtte kérj itt némi tanácsot. Látod, akad lelkes jelentkező bőven. :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Akkor pontosítok, hogy van az az ár, ami alatt érdemes lehet "látatlanban" is megvenni. Meg ha előtte már ült az illető outin...
Off: Én meg pont a te bringád képeibe szerettem bele, ezért vettem meg őt :)
Flicka
De szép! Csinálhatnánk a Trek találkozók mintájára "kék-fehér-színátmenetes-fényezésű-országúti-versenybringa találkozókat". :D
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
http://bolha.testbike.hu/hirdetes.php?clid=25914
Ugyan 26-os, de sztem nem rossz.
Wad
http://kerekparpiac.hu/kerekparok/chesini-orszaguti
ez talán picit magas, meg fékkarokat cserélni kéne.
Wad
Ez érdekes, talán itt nem árt rákérdezni.
http://www.expressz.hu/sport/kerekpar/orszaguti-bicikli/hirdetes-2167373...
Wad
Mellesleg ha mindennapos közlekedésre szeretnéd használni, nem árt rá sárvédő sem.
http://www.expressz.hu/sport/kerekpar/orszaguti-bicikli/hirdetes-2160458...
Na erre nagyon érdemes rákérdezni. Sajnos a hirdetésben szinte minden adat használhatatlan, de meg kell érdezni, mert szerintem szemre méret.
Ha beszélsz vele, és tetszik a dolog, össz ötven km-re van tőlem, elugorhatok megnézni.Csak akkor dobjál rám egy mailt, mert itt nem biztos hogy látni fogom.
tudom hogy kicsit drágább, de ennyi pluszt állatira megér.
Wad
Rákérdeztem az eladóra üzibe. Remélem gyorsan válaszol. Vadássz gyorsan +15 rugót, ezt a lovat ne hagyd veszni.
Igaz hogy most egyenes kormány meg monti váltókar, de azt el tudod adni róla és kis hozzádobással megkapja az oútikormányt-fékváltókart.
Kár hogy nem oúti fékes. Ez inkább cyclocross váz de nagyon megéri.
Wad
Ez outi egyáltalán?
inkább fitness.
cyclocross váz egyenes kormánnyal.
Adott árért ennyi szépséghiba belefér.
Wad
Ennyiért egy karbonvázas tárcsafékes monti is megéri, de a topic nyitó outit szeretne.
fékeket leszámítva olcsón átépíthető. Az meg igazán nem tétel hogy v-fékes oúti lenne.
Wad
pont ilyen binyigli kéne nekem is. nem outi, de a montihoz hasonló kormánya van, 28-as kerékkel. ez nekem ideális. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
A Courier DT-k alapból alacsony építésűek, ez így képről 54 vagy 56-os lesz. Mégha árban jó, méretben nem biztos.
Rákérdeztem tulajnál mailben, még nincs válasz.
Wad
Önjelölt hódolók, vészhelyzet. Lukinyúl eltűnt mint az aranyóra.
:D
Wad
Tán szabadságon van?
feb a.k.a nem hódoló
Pont hogy dolgozik, és nincs internetje.
.
IPG
fehér fixi, kék bagaboo
biztos megijedt tőled, meg tőlem is. :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Aham, vagy beigazolódik a gyanúm. :oP
........................
Formaharc és sci-fi.
azt én is remélem. :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Szerintem nem. :o)
........................
Formaharc és sci-fi.
naaa, ne vedd el a jókedvünket! :D
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Nem tűntem el, csak Siófuckon tengetem életem. Még a hét végéig... de már van netem! :D
Ja a projekt halad, legalábbis olyan téren, hogy gyűlik a cash :D
Csak rajta. Sok csini bringáslányt az utakra!
Wad
Ott legalább nincs sok gond az emelkedőkkel.
csak gyűljön rá a pénz. remélem, szeptemberben sikerül kiruccannom Pécsre, és akkor majd látlak az új outin suhanni. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Közben megszületett ám a Kicsikém :) csak elfelejtettem ide megírni, mert annyira el voltam foglalva Vele :D
Majd valaki okos segít meghatározni a drága korát? Kíváncsi volnék :)
szvaz 30 körül lehet
elég sok ilyet festésű gépet látok (=szoktam látni) a városban
És a birtoklás élményén túllépve, milyen érzés a használaté? Azt kapod tőle, amit vártál? (Szvsz. nagyot nem csalódhatsz, ezek a klasszikusok nem szoktak ilyesmit okozni...)
---
Élő szövet a fémvázon... A korai szériák egyikéből. :)
Hú.. hát igazán nem is tudom, mit vártam. Mivel előtte soha nem ültem még outin, fogalmam se volt, mire számíthatok.
De jelentem minden várakozásomat sikerült felülmúlnia :)
Gyönyörű, pillekönnyű és suhan mint a szellő :)
Imádom! :)
Egy fél pillanatig se vágyom vissza a montira. (Max ha erdei túrára mennék, kölcsön veszem jóapám gépét :D)
Abszolút szerelem!!! :)♥
---
"a pözsós nyúl" :)
Gyönyörű vas, vigyázz rá nagyon! Gratulálok hozzá! Majd figyelem az utakat, hátha meglátlak benneteket élőben is.
Szintén Pécs? :)
Máshol nem nagyon
fordulunk meg :D
Ha lesben állsz az egyetem előtt, előbb-utóbb megleszünk, minden nap arra esz minket a fene... :D
/TTK előtt szoktunk parkolni a felhajtón :)/
"Ni csak, a pözsós nyúl!" :)
Tudtam, hogy ismerős vagy! Én a templomhoz szoktam lakatolni mindig a Magellan-om. :)
Szép bicikli!
húúú, nagyon szép gép, gratulálok. viszont egy jó tanács: ne hagyd elveszni: a 2. képen lévő sodronyt cseréld le U-lakatra, vagy láncra.
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100628/lakatolas-gyik
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Igen Apu, tudom :D
Szerencsére azért Pécs nem a vadnyugat (mint Pest :P) Itt szinte keménynek számít az ilyesfajta, hisz a nagyon nagy többség kisujjnyi sodronnyal lakatol. Amint tehetem, frissítek U-ra, de sajna véges volt a keret. Addig vigyázok és remélek :)
"Ni csak, a pözsós nyúl!" :)
ohlálá, az apukaszereptől még messze vagyok. :D
amúgy semmi probléma, csak én is szóltam. igaz, nekem is sodronyom van, de valamikor lecserélem valami nem márkás, de nem teszkós U-lakatra. 5000 Ft-ért már lehet kapni ilyet. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
annyiért már keeper 12-t is kapsz
Épp ezt akartam írni :) Arra pályázom én is.
* * *
"Nicsak, a pözsós nyúl!" :)
az akkor jó. :-)
----
Össztelós montival rakom, oszt? :D