Megjósolt biciklisgázolás történt - kinek kell felelnie?



Nem is kellett várni 2 évet, hogy bekövetkezzen, amitől nagyon tartottunk. Július közepén ismét súlyos sérülésekkel járó baleset történt annál a rövid, szabálytalanul kialakított kerékpárút VÉGÉN, amiről a térség képviselője nagy örömmel áradozott róla a helyi lapban. Holott volt tudomása a problémákról, mégsem próbálta elhárítani, inkább feljelentette a helyzeten javítani próbáló aktivistát.

A rendelkezésre álló baleseti statisztika szerint 2003-tól megépültéig, azaz 2008 végéig 1 baleset volt, azt sem közlekedési, hanem ittasság miatt történt azon a rövid, 500 méteres szakaszon. Az elmúlt másfél évben meg 2 baleset, a szakasz mindkét végén.

E csökönyösség miatt áldozatul esett a néni, és ezért a feljelentett kerékpáros feljelentéssel válaszolt, de tartott attól, hogy esetleg nem foglalkoznak vele. Szerencsére nem így történt, tegnap este saját szememmel láthattam a rendőrség válaszát: megalapozottnak találták, és nyomozást indítottak. Reméljük, ott láthatunk majd a váldottak padján a képviselőket és a tervezőt. Remélem, előbb ítélik el őket, mint hogy kezdődik a Lugas utcai gyász megépítése, ugyanaz a tervező...

Tényszerű leírás a Szegedbicajon olvasható.

Tompai úti baleset

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Vegaaa képe
Vegaaa
1 cs, 2010-08-05 21:41

azzal fognak védekezni, hogy de a kerékpáros nem adta meg az elsöbbséget (akármilyen bugyuta is a helyzet). erre azt lehet válaszolni hogy szabálytalan a kitáblázás és az NKH szerint sincs minden rendben. az biztos hogy szaftos egy ügy lesz, és remélem egyben precedens értékü is.

ízirájder képe
ízirájder
2 cs, 2010-08-05 22:30

Bocs, nem vagyok Szegedi. Lehetne vázolni, mi a konkrét probléma a hellyel? Így nehéz megérteni az egész történetet

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

atomboy képe
atomboy
3 cs, 2010-08-05 22:37

http://picasaweb.google.hu/imre.csullog/TompaiKapuUtAzAtjaro?feat=flasha...

A kepalairasokat erdemes olvasni, akkor talan osszeall a kep.

Beked: ja, az kene. De a napilapokhoz nincs hozzaferesunk, indexen meg nem raktak fooldalra. :(

0

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

ízirájder képe
ízirájder
4 p, 2010-08-06 06:48

Aha, köszi. Ezek tényleg mindenre gondoltak. A jobbról jövő úton van macisajt? Esetleg a földúton kicsit balra menve be lehetne sorolni oda, és legrosszabb esetben onnan balra kanyarodó autó fedezetében kimenni a főútra. Kibices ötletelés, de hasonló módon lehet bejutni nálunk némely körforgalomba. Egymással szolidárisabbak

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

beked képe
beked
5 p, 2010-08-06 09:45

Én azt nem értem. tudom törvényesség meg minden. Miért használják az emberek, ha nem jó... A lirásban szerepel mennyien szívnak, a képeken látok rengeteg várakozót. Nem ösztnönzök én senkit illegalitásra, csupán furcsa nekem, hogy mig sok helyen a többség figyelembe se veszi az ilyen megoldásokat a cikk egy szót sem ír arról, hogy mondjuk az emberek egy inkább a biztonságosabb utat választanák...

Beke Dávid

CsImre képe
CsImre
6 p, 2010-08-06 12:45

Errefelé konfliktusokat lehetőleg kerülő népek éldegélnek. Mikor még úton mentek a bringások, akkor nem voltak balhék. Most ott a tiltótábla, meg a bicikliút, mennek azon. Persze azért néha vannak lázadozók, tegnap is láttam egyet. Van, hogy én sem megyek végig rajta, hanem kivágok már a benzinkútnál. Persze a közvéleményt is összezavarja kissé, hogy hogy van az, hogy épült, bicikliút, ezen csak parkolnak az autók, amott meg megy a szippantós, tehát nyilván jobb így, de azért mégse jó, mert a keresztezésnél meg ott a baj.

Most átvariálták a körzeteket, így mi már nem kapjuk meg ugyanezt a képviselőt, akármi legyen is a választáson, de mostanában találkoztam más képviselőkkel is, és nem vagyok meggyőződve, hogy csak jobb jöhet.

CSI

beked képe
beked
7 cs, 2010-08-05 22:32

Szeretném, ha minnél nagyobb hangja lenne a dolognak és és akkor nem nem annyira lehet eltusolni
Hajrá.

Beke Dávid

lord képe
lord
8 cs, 2010-08-05 22:39

cross my fingers

Oleever07 képe
Oleever07
9 cs, 2010-08-05 22:53

a tervezőt a belegyezőjével együtt ítéljék életfogytiglanra, az autóvezető meg a biciklis szabadon távozhat. nem ők tehetnek róla, hogy egy ilyen szart építettek oda.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

nem ellenőrzött képe
nem ellenőrzött
10 p, 2010-08-06 08:40

Ez borzasztó. A dilettantizmus iskolapéldája. Ebben az országban mindent meg lehet csinálni, minden következmény nélkül. ... Csak a Margit hídon nem lehet tekerni.

Olvastam egy frappáns jellemzést a nemrég megszűnt alleycat-en: "az RT@ Kl*b nevű sz*rháziak gyülekezete ... " X-D
Ezzel én is egyetértek, de most lehet, hogy a kókusz, vagy a passzív felé elküldve nagyobb visszhangot lehetne elérni.

...............................

Budakeszi - Kálvin tér Expressz

elfroland képe
elfroland
11 p, 2010-08-06 09:22

Remélem a feljelentéssel el lehet érni valamit.
Más (törvényes) megoldást én sem látok. :-(

hf képe
hf
12 p, 2010-08-06 10:36

sajtó, sajtó, sajtó.
tudom hogy a helyi sajtó helyi befolyás alatt van, keresni kell másik sajtót...

CsImre képe
CsImre
13 p, 2010-08-06 13:03

Volt, ami megírta, csak nem túl olvasott (alpolgármester olvasta, meg is sértődött... de nem csinált semmit, vicces? :)) Majd még próbálkozunk.

http://szegedma.hu/hir/szeged/2009/03/biztonsagos-vagy-eletveszelyes-a-h...

CSI

hf képe
hf
14 p, 2010-08-06 17:32

grat, ez jó cikk. kicsit talán hosszú az átlagembernek.

viszont: most új események vannak: baleset és feljelentés.
Szerintem szép türelmesen és röviden elmondva a fókuszban/blikkben telitalálat.

Hotyhogy képe
Hotyhogy
15 p, 2010-08-06 11:02

Ha jól értem, akkor ez a szabálytalanul kialakított kerékpárút nem felel meg valamily ide vonatkozó kötelező szabványnak, és ezért szabálytalan.

E szabálytalanságot meg kellene szüntetni az út alkalmas átépítésével, és elkövetőit, mint vétkeseket, meg kellene mérték arányosan büntetni. Nem szabad eltűrni szabálytalanságokat.

Sajnos lehet, hogy az itt érintett szabálytalan tervezők vagy kivitelezők, és a szemet húnyó hivatlanokokok is részesei annak az általános helyi kultúrának, ami a szabályok szabad és laza, egyéni értelmezését hirdeti és dicsőíti.
_____________________________
Túrtam dámám kalapjai között a szekrényben, de jaj, csak meg ne tudja. Ezt a legcukibbat választottam ki, hogy feltegyem, varkocs szórakoztatására.

lrdr képe
lrdr
16 p, 2010-08-06 17:52

Sajnálom, és remélem, precedens-értékű ügy lesz. Ne hagyjátok magatokat!

dova képe
dova
17 h, 2010-08-09 06:25

No, most van itt az idő, amikor ti, Budapestiek tudtok nekünk segíteni, ha letekerni nem is fogtok Szegedre! ;)

Vigyétek hírét az ügynek! Ostromoljátok az országos, nektek helyi médiát!
Köszi

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

dova képe
dova
18 h, 2010-08-09 06:26

Upsz! Dupla