Biciklitolvajokat fogtak Pesten



A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai az elmúlt időszakban a helyszínen fogtak el több olyan személyt, akik kerékpárok eltulajdonítását kísérelték meg.

D. B. 2010. augusztus 12-én a Budapest V. kerület, Kozma Ferenc utca sarkán egy utcai kerékpártárolóból tulajdonított el egy Mongoose Pro Crossway 250 típusú kerékpárt, de a bűncselekmény elkövetése közben a kerületi kapitányság munkatársai tetten érték.

T. L. és T. S. 2010. július 27-én 17 óra körül a Budapest V. kerület, Veres Pálné utca egyik társasházából tulajdonítottak el egy Giant típusú biciklit, de a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztály Vagyonvédelmi Osztály munkatársai tetten érték és elfogták őket.

Zs. S. 2010. július 20-án a Honvéd utcából próbált meg eltulajdonítani egy kerékpárt, de a bűncselekmény elkövetése közben az V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói elfogták.

R. Gy. 2010. július 19-én a Pesti Barnabás utca egy üzletéből tulajdonított el egy Highlander Caprine típusú biciklit. Állampolgári bejelentésre a helyszínre érkeztek az V. kerületi Rendőrkapitányság járőrei, és a férfit elfogták.

Az ügyekben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja le.

http://www.police.hu/friss/BRF-20100825_55.html

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
j_gergo képe
j_gergo
1 p, 2010-08-27 06:13

Gratula. Jó lenne, ha valami hálózatot is megpróbálnának felderíteni. Pl azokat a kereskedőket, akik occsóér átveszik a bringát a tolvajtól, majd átfestve-szétszedve továbbadják.

venyerin képe
venyerin
2 p, 2010-08-27 07:33

Ennyi enyveskezűből csak kijön már valami zsaruéknál...

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."

peet képe
peet
3 p, 2010-08-27 07:56

A Tom Hanks-féle fiókos módszert kellene alkalmazni, a Dragnetből. :)

Annak, aki nem látta: "It's just you... and me... and your balls... and this drawer." SLAM!

http://www.youtube.com/watch?v=dqMw_qIbhOk&feature=related
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

Hemü képe
Hemü
4 p, 2010-08-27 08:55

Azt azért nehezen tudom elképzelni, hogy hogy tette bele. Egyébként érdekes ötlet. :-)

_________///Hemü\\\__________
\ ...Az én járművem pöccre indul... /

peet képe
peet
5 p, 2010-08-27 09:14

A magyar szinkron körmökkel mondja, az hihetőbb. :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

philippe képe
philippe
6 szo, 2010-08-28 12:45

Nem lenne nagy erőfeszítés. Egyszer próbáld meg, hogy odagurulsz az arabokhoz a Keleti pályaudvar mellett/mögött/környékén és tapasztalod a kérdést: "Mid van? Mit hoztál?"
Velem már nem egyszer történt ez, nem erőszakoskodnak, csak kérdezik, hogy mid van.

adamerik képe
adamerik
7 p, 2010-08-27 08:54

Ma éjszaka megpróbálták elkötni a bringámat. Minden éjszaka az utcán áll, könnyű préda, de a piaci értéke csak ~10eFt lehet, nem túl nagy zsákmány. Reggel látom, hogy a sodrony nem úgy van, ahogy hagytam... Az első kereket védő sodronyt simán levágták (sajnálom, mert praktikus darab volt), az U lakattal is próbálkoztak, látszik rajta a nyom, de azzal nem bírtak, pedig az egyik legolcsóbb fajta. Azt hiszem szerzek még egy U lakatot, de elég nevetségesen fog kinézni, ha a lakatok ára megközelíti a bringa árát.
Mondjuk régen egy ilyen bringára rá sem ültem volna, mert ciki lett volna, de BMX, trekking, MTB és országúti bringáim után ma már kényelmesnek tartom városban a kontrás egysebességest. Na, szóval el akarták lopni, de az U lakattal nem bírtak, pedig nem is márkás darab, ez a tanulság.

Hemü képe
Hemü
8 p, 2010-08-27 09:02

Ez már csak így működik. :-)
Szerencsére a flex még nem széria felszerelés a tolvajoknál. Szerintem nem vették észre az U-lakatot, mielőtt elvágták a másikat, különben hagyták volna az egészet.

_________///Hemü\\\__________
\ ...Az én járművem pöccre indul... /

peet képe
peet
9 p, 2010-08-27 09:07

Ez egy jó hír. :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

á_k_o_s képe
á_k_o_s
10 p, 2010-08-27 14:40

Megkérdezhetem, hogy milyen márkájú az U lakatod?

-----------------
http://akiweb.eu/

adamerik képe
adamerik
11 p, 2010-08-27 09:30

Először azt hittem, hogy valaki csak szórakozott a sodronnyal, vagy kitolásból vágta le, bosszantott is a dolog, hogy ilyen hülyék vannak. De aztán észrevettem, hogy az U-lakatba is belevágott, csak nem sokra ment vele (lehet, hogy elsőre tényleg nem vette észre). Ettől eléggé megnyugodtam,hogy ez csak egy becsületes lopási kísérlet volt :), hiszen a nyereségvágy még mindig jobb, mint az önzetlen rosszindulat, nem? :D

venyerin képe
venyerin
12 p, 2010-08-27 09:41

"ez csak egy becsületes lopási kísérlet volt :), hiszen a nyereségvágy még mindig jobb, mint az önzetlen rosszindulat, nem? :D"

Nem éles a határ.

Láttam már olyat, hogy a tolvaj megpróbálta elvágni a lakatot, ami nem jött össze neki, ezért emlékül bicsakkal kiszúrta a gumikat, felhasogatta a nyerget...

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."

chmtx képe
chmtx
13 p, 2010-08-27 10:36

Lehet, hogy nem ártana az U lakatoknak valaim jó rikító neonszín, ami messziről is látszik, és akkor nem is vágnák el az olcsó sodronyt sem, hiszen tudnák, hogy úgy is esélytelenek elvinni a bringát.

Dávid
az anarcho-kapitalista pólókupec

Francee képe
Francee
14 p, 2010-08-27 14:52

:) Vegyél Krypto New York-t vagy Evo S4-t. Szerintem azok elég feltűnőek a maguk citromsárga és naracssárga színűkkel :)

adamerik képe
adamerik
15 p, 2010-08-27 10:58

A jövőben is ott szándékozom tartani a bringámat, szóval valamit ki fogok találni...
Bevihetném a zárható pincébe is, de a 3 zárt ajtó mindennapos leküzdése éppen annak az értelmét venné el, hogy egy ilyen szerény képességű/kinézetű/árú strapakerékpárt hajtok. Sportosabb utakra van 1 másik bringám is, de azt nem merem bárhol otthagyni.

Peta képe
Peta
16 p, 2010-08-27 11:10

Mivel a Veres Pálné u. egyik társasházában lakom, és innen tulajdonították el az enyémet is még januárban, jó lenne, ha látókörbe kerülne egyéb bűncselekmény is ezeken a seggfejeken keresztül. Pl. hogy ált. kinek szokták elpasszolni a zsákményt. Bár úgyse fog kiderülni.

Lusti képe
Lusti
17 p, 2010-08-27 11:41

végre ők is csinálnak valamit

perec képe
perec
18 p, 2010-08-27 21:07

Tényleg jó lenne, ha a picéjükben megint találnának egy nagy rakás bicót, hátha a mieink is közte vannak, amiket egy hónapja vittek el a pincéből.
Hajrá rendőrség!
Ja, és a tanulság az, hogy vagy legyen a bicód mellett egy nyomozócsoport tettenérés céljából, vagy ott is le kell zárni, ahol sosem gondolnád, hogy ellophatják... :(

szasza

Pec képe
Pec
19 szo, 2010-08-28 13:33

Szerintem pedig köszönjük szépen a rendőröknek és csak így tovább!

--~-P-~-E-~-C-~--
"Never trust a smiling scout!"

kristof.sz képe
kristof.sz
20 h, 2010-08-30 16:12

+1

hunmark képe
hunmark
21 k, 2010-08-31 22:17

Sziasztok,

nekem tegnap próbálták meg ellopni a
bringámat a lépcsőházunkból, két lakat
volt rajta (Abus Sinus és egy Abus sodronyzár
az első keréken) az U-lakat szára már át volt vágva
csapszegvágóval(!!) a sodrony csak félig, furcsa
módon a gyengébb lakatnak köszönhető hogy időben értem oda...

Abus Sinus RIP:

http://img820.imageshack.us/i/dscf1177u.jpg/ http://img185.imageshack.us/f/dscf1176.jpg/

makimajom képe
makimajom
22 k, 2010-08-31 22:22

ez elég komolyan hangzik, ráadásul nem is egy "gagyi" ulakat...
honnan tudod hogy csapszegvágó?

hunmark képe
hunmark
23 k, 2010-08-31 23:16

Mert láttam hogy az volt a kezében mikor iszkolt lefelé a lépcsőházban...másis forumon is látták
a képeket a vágásról, ez nem fűrész és nem flex...
Holnap visszaviszem a lakatot ahol vettem hogy küldje vissza az Abus-nak.

peet képe
peet
24 k, 2010-08-31 23:18

huhh remélem szóltál a zsaruknak!
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

hunmark képe
hunmark
25 k, 2010-08-31 23:19

10 perc alatt itt voltak,
sajnos addigra megléptek
a "svédek" :/

peet képe
peet
26 k, 2010-08-31 23:36

Ezt a lakatot a testbike tesztek a könnyű súlya miatt magasztalták.

http://www.testbike.hu/list2.php?pid=2397

"Robosztus, de viszonylag alacsony tömegű."
"- Viszonylag kis súly. "
"A legkönnyebbek közé tartozik a megbízható zárak között."

Márpedig, ha jól tudom, a jó lakatban anyag van, annak pedig súlya van.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

makimajom képe
makimajom
27 k, 2010-08-31 23:44

A biztonsági szintje valóban csak 8, ettől függetlenül megérne egy külön topikot, hogy mindenki láthassa hogy az elvághatatlannak hitt lakat sem elvághatatlan...

Mégiscsak egy árban ötszámjegyű, neves gyártótól származó, itt többek által ajánlott cuccról van szó, amit sokan erővágóval nyithatatlannak tartottak eddig.

hunmark képe
hunmark
28 k, 2010-08-31 23:54

Egy régi csapszegvágóval (85cm hosszú)
korábban próbáltam belevágni hogy tényleg
kibírja e...egy pici karc maradt utána.

Pontagy képe
Pontagy
29 k, 2010-08-31 23:56

olyan tesztekre lennék kíváncsi, hogy igaz-e vagy urban legend, ha egy lakatot lefújnak valami hideg sprayyel (tudtommal lehet kapni azt hiszem hidrogént(?) és ráütnek kalapáccsal szétmegy a lakat, igaz-e?

Flicka képe
Flicka
30 sze, 2010-09-01 08:52

Az Abus lakatok csomagolásán rajta van, hogy fagyasztás ellen védett. Szóval elvileg - bár már csak félve jegyzem meg - ennek csak a nagyon gagyi lakatoknál kellene, hogy működjön.

Flicka

venyerin képe
venyerin
31 sze, 2010-09-01 09:19

Okos ember nem hisz semmit elvághatatlannak.

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."

makimajom képe
makimajom
32 sze, 2010-09-01 10:15

mindenesetre alighanem végleg leszámolhatunk azzal a -magukat hozzáértőnek tituláltak által ezen oldalon is gyakran hangoztatott - mítosszal, hogy egy "márkás" ulakatot csak flexszel, és ezért egy átlagos bringa gyakorlatilag teljesen védett vele...

chmtx képe
chmtx
33 szo, 2010-09-11 13:29

Jó. És akkor mi marad nekünk? Hogyan véded meg a biciklidet?

Dávid
az anarcho-kapitalista pólókupec

hunmark képe
hunmark
34 szo, 2010-09-11 15:02

U lakatnak álcázott medvecsapda,
hamar elvenné a tolvajok kedvét :D

venyerin képe
venyerin
35 szo, 2010-09-11 23:47

Biciklitolvaj medvék ellen tuti tipp, most már csak a tobbiekkel kellene kezdjünk valamit... :)

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."